A mi utcánk 7.

           Szomorú világ ez az egész-- mondta apám  nincs ebben  semmi ráció  és úgy tett mintha köpne az egészre-- de nem tette.Ilyenkor az jutott eszébe, hogy bezáratták vele a mühelyét, és csak közbenjárásra tudta befejezni az éppen félben lévő munkákat is. Biztos valakinek nem tetszett az arcom (ő pofát mondott), hogy jussanak!--a sorsomra.

                                         A mi utcánk 6.

           A szembe szomszéd, Kátya és Okszána anyját Nagynéninek hivták,a gyerekek, a felnőttek meg csak Nagynénak.Történetünk idején férfiembert nem nagyon láttunk a házuk körül , de ez egyáltalán nem tünt fel , mert nem ez volt az egyetlen háztartás ahol az asszony végezte a férfi munkát is. Nagynéni tenyeres talpas aszony volt, aki egyedűl vitte a gazdaságot, és nem okozott neki gondot , hogy az istállót kitakaritsa  a két tehén után, és a ganét letolja talicskával a kert elejébe.

                                          A mi utcánk 5.

       De  nézzünk szét apám mühelyében. Na ez vicc volt ,mert sohasem jártam apám saját mühelyében , mert azt még azelőtt bezárták még mielőtt komolyabb érdeklődést tanusitottam ez iránt --a mások által lenézett mesterség iránt.De azért ismerem, mert a  későbbiek folyamán , volt szerencsém megtapasztalni ennek a   mesterségnek a  szépségeit.

                                        A mi utcánk 4.

            Fiakeres Baloghéknak lovuk tehenűk is volt, ami nekünk nem. Apámnak azelőtt cipész mühelye volt , és ismerte az egész környék, mert mindent csinált, mindent megjavitott. A háború után főleg cipőket  javitott mert, az emberek kénytelenek voltak javittatni, mert újat több szempontból sem engedhettek meg maguknak. Előszöris , nem volt rá pénz , másodsorban meg nem lehetett semmit kapni.

                                        A mi utcánk 3.

            Van az úgy , hogy az ember gondolatai hajlamosak az elkalandozásra csapongásra, még arra is, hogy mindenféle  történeteket jegyezzen le arra gondolva, hogy jó  lesz az még valamire. Ez éppen úgy müködik , mint a pincében a rengeteg  lom felhalmozódása ,amit soha nem használtam, és nem is fogok, és ha valaki rákérdez , hogy ez minek , akkor nyugodtam rá mondom: Jó lesz az még valamire!

                                         A mi utcánk 2.

             Ezekre a dolgokra , még valószínű visszatérünk, de azért eljött az ideje , hogy tisztázzam a cim eredetét. A dolog egyszerű, mert hiába  lakom már negyvenkét esztendeje , ugyanazon a helyen, az előző huszonhatot 

több helyen abszolváltam. Most így utólag belegondolva az utcák neveire enyhe röhögőgörcs környékez, hogy miért azt  mindjárt megtudjuk , ha felsorolom az utcák nevét.

                                        A mi utcánk 1.

          Ahhoz , hogy az  ember történeteket meséljen magának --először is -- el kell kezdenie. Ez  bizony nem könnyű dolog, mert nagyon oda kell figyeljen , mert  az is elő fordulhat , hogy esetleg rajta kivűl más is elolvassa. Ha az ember, nagy családból származik, és azok mind tudnak olvasni , akkor már eleve érdemes vele foglalkozni, mert valaki csak veszi a fáradtságot , meg a szeművegét, és drága idejét nem sajnálva,  olvasni kezdi az irományt.

                                     Te velem jössz 1.

           Amikor a múlt század vége felé Európában sorra robbantak  az erőszakkal fenntartott kommunista rezsimek - törvényszerűvé vált , hogy országunk , városunk, sőt cégünk sem marad meg régi státusába. Mint minden változás - ez is - egyes emberekből örömöt másokból bánatot váltott ki, annak függvényében, hogy ki milyen nagy  darab kenyeret kapott a múltban és mennyi munkáért.

                                      A szatmári hid alatt 7.

           Nem tudom!-  mondta ő, és az igazság az volt ,hogy én sem tudtam, hogy mit kellene cselekednem abban  a pillanatban. Egyetlen reményem volt még, hogy az apja szive meglágyul  és itthon hagyja  nekem Évát. De ez is nagyon gyenge lábakon állt, halvány remény maradt,  miután beszéltem,  Évával, hogy ő bár maradna,  de az édesapja egész biztos, nem hagyná itt.

                                   A szatmári híd alatt 5.

            És most vártunk  türelmesen egészen addig , amig az édesanyja nem   kapott egy telefonhivást   az édesapjától , hogy nem túd haza jönni mert jó megy az üzlet,  és még marad egy napot.Ezt közölte velünk is az édesanyja. Úgyanakkor azt is mondta hogy ő most elmegy, egy régen nem látott barátnőjéhez, és hozzátette azt is hogy legyetek jók! Én ezt, gondoltam,  hogy mire értette, de Éva tudta is.

                                         A szatmári híd alatt 3.

           Néhány napig el-el sétáltam a házig, de nem mentem be. Nem tudom mi tartott a vissza , de minden alkalommal visszafordultam. Aztán három nap után -  éppen szombat volt - bemerészkedtem. Előbb még  vaciláltam egy kicsit a kapuban, aztán minden bátorságomat  összeszedtem és beléptem, az udvarra .  Az udvaron  árnyas szőlőlugas volt, és alatta olvasgatott  Éva.

                                        A báznai disznó

          Akkor, ezerkilenszáz hetvenbe, furcsa volt az időjárás.  Szép volt a tél és szép tavasz kővetkezett utána. Már azt hittük hogy kegyes hozzánk , a jó isten  annyira minden a rendjén haladt. Hozzánk a gyárba is érkezett egy, vadonatuj ember, aki azzal hivta fel magára a figyelmet, hogy  surcot viselt. Ez még nem is lett volna elég, hiszen mi is surcot viseltünk, de ő a sajátját hordta, ráadásul csak deréktól lefelé.A mienknek meg volt mellrésze is,  Aztán ahogy teltek a napok azt vettük észre, hogy a seprüjével egész nap seperget a mühelyben.

                                          Te, velem jössz 37.

            Kis várakozás után, kijelentettem hogy elfogadom a kedves meghívást, már csak azért is mert nem voltam abban a helyzetben, hogy ellentmondjak a tanáromnak.Tudtam én nagyon jól , hogy mire megy ki a játék, és azt is tudtam , hogy ő is mindent ismer,  a mi iskolánkivűli tevékenységünkről. De ebből az is kiderült , hogy besúgó van közöttünk és nem bántam volna, ha egy kicsit óvatosabb  vagyok, és nem sodortam volna magam ilyen helyzetbe.

                                          Te, velem jössz 35.

            A tanár elvtárs, olyan jó negyvenes lehetett, talán a legfiatalabb az összes közül.  Általában mindig nagyon komoly volt, és talán a legszigorubb  is. Szigoruan ragaszkodott a leirt tananyag szószerinti értelmezéséhez, és attól a legkisebb kilengést sem engdélyezte senkinek. Én kizárólag csak erről az oldaláról ismertem, ezért  bevallom őszintén , hogy amikor  hivatott akkor bizony az izgalomtól egy kicsit benedvesedett a bugyim.

                                          Te, velem jössz 33.

          Vasárnap reggel egy kissé gyürötten ébredtünk - nem minden ok nélkül. Későn feküdtünk, szeszes itallal átitatva, és az éjszaka nagy részét sem kimondottan alvással töltöttük el. Nem mintha máskor a tyúkokkal feküdtünk volna le, de most mindenből egy kicsit több sikerült, és ez többet is vett ki belőlünk. Barátunk reggel kilenc óra tájba került elő, még éppen  kapott reggelit, és csak nagy nehezen tudtuk szóra bírni.

                                         Te, velem jössz 32.

            Puszija, kellemes bizsergést okozott végig a hátgerincemben, és arra gondoltam, ha nem lennénk nyilvános helyen akkor, én is visszpusziltam volna - igy alig ismerősen. Eddigi leghosszabb beszélgetésünk a telefon beszélgetés volt, ezért elég nehezen indullt a további társalgásunk. Ő lényegesen többet tudott rólam mint én ő róla . Én ugyanis nem tudtam semmit vadonatúj barátomról, de szívesen emlékeztem vissza arra tényre  , hogy segitett a férjem leleplezésében.

                                          Te, velem jössz 31.

            Barátomnak jót tett a várakozás mert olyan hevűlt állpotba került, hogy amikor bevitt a szobába , úgy vetette rám magát, mint vadállat az áldozatára. Ekkor még én voltam az áldozat , mert  én voltam alul ,és barátom legalább kétszer akkora súlyú volt, de aztán fordult a kocka és barátom is áldozattá vált amikor  én kerekedtem felülre, anélkül , hogy megszakitottuk volna vad szekszuális játékunkat.

                                        Te, velem jössz 30.

           Hosszú hónapok óta nem hajtottam úgy  álomra fejemet mint azon az estén. Különös melegség áradt  végig a testemen  már csak arra a gondolatra is , hogy  újra igazi párom lehet , még akkor is, ha ez nélkülöz minden féle állami vagy vallásos ceremóniát. Mindezek ellenére nagyon nehezen aludtam el, és  nyugtalanul  aludtam. Félálomban még telefoncsergést is hallottam , de aztán ki nevettem magam mert rájöttem , hogy  ébredező szerelmi vágyam játszik velem csalóka játékot.

                                         Te, velem jössz 29.

            A professzoraszony igent mondott - egyelőre csak a bulira, annak a kimeneteléről  nekünk,  pontosabban  nekem, és a tanárnővel "párzani" vágyó fiatalembernek kellett gondoskodni. Még bevontunk , néhány hangulat felelőst is, akiről tudtuk hogy alkohohos befolyás alatt képesek aládolgozni a kollégának a siker érdekében. 

           December első napjai lehettek, azt mondták , hogy  karácsony táján  hazaengednek bennünket, és januárban visszatérünk, hogy  folytathassuk a tanulásban való elmélyülésünket.

                                          Te, velem jössz 28.

            Igyekeztem magam távoltartani a gondoktól és már azt hittem, hogy leszámoltam a múlttal, bátran nézhetek előre, akár kereshetem a boldogságot egy másik férfi oldalán. Ha nekem akkor bejött volna egy pártiskola azt hiszem én sem kiméltem volna magam,  hanem teljes erővel csaptam volna bele a feledésbe, és az azonnali vigasztalódásban.  De nekem egész más jutott osztályrészül - egy két  személyes kis  csapat gyerekeim személyében.

                                          Te, velem jössz 27.

            Volt már barátnőm a recepcióm, és volt a konyhán is. Mindkettő  tudott szolgálni némi információval. A recepciós csaj pontosan tudta , hogy havonta hányszor alszik  a szállodai szobájában , és hányszor megy haza Brassóba. A szakács meg azt tudta , hogy mi a kedvenc ennivalója , de még azt is hogy szereti az Unicumot,  meg a jó fajta pezsgőt, amit olykor még a szobájába is  felvitet , és nem csak akkor amikor nincs egyedül.

                                          Te, velem jössz 26.

            Szomorú napok következtek, nem tudtam eldönteni , hogy minek örülnék jobban , annak , hogyha  elmegy a férjem , vagy annak , hogyha  minden jóra fordulna és boldogan élnénk tovább. Mindkét eset mellett szólt valami jó , de valami rossz is. Ha velem marad, örök tüske és vitainditó lehet az, amit elkövetett, ellenem és családja ellen. Mikor ezt éreztem, úgy gondoltam, jobb ha elmegy.

                                         Te, velem jössz 25.

           Ma sem tudom megmagyarázni, még magamnak sem, hogyan fogadtuk el, minden kontroll nélkül azt az életmódot , hogy ingyen" tanulás" ingyen lakás , ingyen  koszt és  túlhevitett  szexualis élet. Valahol, valami miatt, egyszerüen elszakad bennünk egy húr ami koordonálta a normális életvitelünket. Hisz volt köztünk férjes asszony, és kitudja hány nős ember, de kevesebb mint egy hét alatt mindegyik úgy viselkedett , mint aki mindentől független,  még a Jó istentől is.

                                          Te , velem jössz 24.

           Elég nagyok voltak a gyerekek ahhoz , hogy elmondhassam nekik , hogy látott már ilyet világ, de amig konkrétan meg nem tudok mindent addig csak egyetlen egyszer kérdezem meg Rádut, hogy minek köszönhetem az elhidegülést. Bennem van a baj , vagy valami egyéb befolyásoló tényező ütötte fel a fejét. Meg tettem,megkérdeztem. A választ a szavak keresése  előzte meg, amiből azonnal levontam a kellő következtetéseket , hogy bizony a tőlem való elhidegülést, egy tőlem független személy váltja ki.

                                         Te, velem jössz 23.

           Aztán történt valami amit vártam,  mégis mikor szembe kerültem a tényekkel egy kicsit megijedtem- kezdett mondandójába Szeréna.

- Mitől ijedtél meg?

- Attól hogy megtudtam, hogy  harmincketten leszünk a pártiskolába , amiből  csak hat a nő a a többi mind férfi, és egy sem idősebb harmincöt évesnél. Ez volt a felső korhatár.

- És te ettől megijedtél?

                                        Te, velem jössz 22.

           Azt sem tudom, hogy hol kezdjem, mert én sem tudom, mikor kezdődött, csak azt tudom , hogy azóta egy féktelen dühöt érzek minden vörös hajú nő iránt, függetlenül attól hogy eredeti vagy festett. Azt hiszem , hogy az időtájt már teljesen bediliztem, ha egy vörös hajú nőt láttam az utcán ,mert mindegyik azt juttatta eszembe, hogy ilyen volt az is,  aki az én Rádumat elcsábitotta.

                                          Te,velem jössz 19.

            Ma nálam lesz a mesedélután, és bevallom őszintén hogy egy kicsit irigyellek is , hiszen úgy tudsz mesélni , hogy már-már az az érzésem , hogy lekellene írnom az egészet, hiszen az életed egy kész regény -inditotta a beszélgetést Szeréna

- Na, te sem panaszkodhatsz - fiatal korod ellenére sok mindenben volt részed, most éppen azon gondolkodom, hogy mi volt a több, a jó vagy a rossz az életedben.

                                         Te, velem jössz 15.

           - Szeretném ha ma te mesélnél - nekem most valahogy nincs kedvem , és az sem igazságos , hogy te már a fél életemet ismered , én meg szinte semmit sem  tudok rólad. Na, jó, valamit azért én is tudok rólad, de azt nem te mesélted és nem is tudom , hogy mennyi igaz szerinted belőle.

 - De én nem tudok úgy mesélni mint te - én még időrendi sorrendet sem tudok tartani , te meg olyan pontosan emlékszel mindenre, hogy irigylésreméltó.

                                         Te, velem jössz 14.

           - Olyan szépen mesélsz, hogy nincs szívem beleszólni , pedig már az előbb  beleakartam - mert én, be vallom őszintén nem birtam volna ki annyi ideig férfi nélkül.

- Dehogynem , ha igazán szeretsz akkor mindenre képes vagy - de ugyanúgy van  ez a gyülülettel  is. És én nagyon szerettem a férjemet , és meg is volt minden okom rá hogy szeressem - mert az ő szeretete még a messze távolból is sugárzott felém.

                                         Te, velem jössz 13.  

            A két lány jelentőségteljesen nézett egymásra, és azt érezték hogy egy bűnös bizalom alakult ki közöttük. Alig néhány hónapja ismerték csak  egymást  - de tulajdonképpen csak néhány napja. Mert azon a napon olyat tettek amit korábban nem tételeztek fel magukról. A korábbi ellenszenv  elszállt, a közös bűn elkövetése  összehozta őket, és már kezdtek kiváncsiak lenni egy más életére.

                                         Te, velem jössz 12.

           A dolgozók azon a napon, a megszokottól fáradtabban igykeztek haza felé. Nagyon régen nem történt ilyesmi , hogy este sötetétbe térjenek haza amikor reggel  hét órára mentek dolgozni. Nem volt kivétel Szeréna és Rodika sem, ők is csak éppen elbúcsúztak és a leheteő leggyorsabb léptekkel igyekeztek az autóbusz állomásra , mert gyalog túl hosszunak találták a hazavezető utat.

                                          Te, velem jössz 11.

            Jelen pillanatban , a férfiak mutatkoztak józanabbnak, mert megállapitották, hogy jó lesz ha mielőbb haza  huzzák a csikot, mert csak néhány óra és kell visszafele jönni dolgozni. A lányok maradtak volna még,  de amikor a fiúk olyan gavallérnak mutatkoztak, hogy hazaviszik őket taxival ráálltak a haza menetelre, bár számitásaik szerint az időben még belefért volna egy partí, de mivelhogy a fíúk már nem voltak erre kaphatók, vagy képesek, belátták hogy hasznosabb dolog ha hazamennek és még pihennek is egy kicsit - mert volt ami volt - de reggel munkába kell állni.

                                          Te, velem jössz 10.

            Bent néma csend, csak a kiváncsi várakozás honolt. Kint a kopogó lábak tulajdonosa  hasonló érzésekkel közelitették a protokoll terem ajtaját. Szokásától eltérően most, csendesen szinte félve nyitotta az ajtót, abból a meggondolásból , hogy esetleg nem talál ott senkit, és akkor mindent kezdhet előlről. Márpedig ehhez neki most semmi kedve nem volt.

                                         Te, velem jössz 9.

           Szeréna is emelgette a fejét , ami elég nehéznek bizonyult, a házi pálinka és konyak után. Ha most józan lett volna akkor bizonyára azon kezdett volna gondolkodni , hogy vajon mennyi  lehet a házipálinka és konyak fajsúlya, mondjuk az ólomhoz viszonyitva. És bizonyára azt állapitotta  volna meg , hogy túl nagy különbség nem lehet köztük. Legalább is jelen pillanatban azt érezte , mert többszöri próbálkozás után is, csak addig tudta felemelni a fejét, hogy szemeit tágra nyitva meg tudja állapitani , hogy amikor letette a fejét az asztalra, akkor már Rodika ott aludt a másik íróasztalon.

                                         Te, velem jössz 8.

           Rodika még emésztette  egy darabig a hallottakat, és rájött, hogy nem is tévedett olyan sokat a kollegina  - de nem értette , hogy honnan tudhatja olyan pontosan  életének erre a szakaszára  vonatkozó fejezeteket. De úgy látszott , hogy most ezt nem fogja kitalálni ezért , lassan eresztette lefelé fejét az iróasztalra, vigyázva arra ,hogy asztalra érkezéskor ne koppanjon.

                                         Te , velem jössz 7.

           A születésnapi ünnepség felfalta az ebédidő utáni munkaidőt, viszont több tanulsággal szolgált, különösen nekünk, aki újak voltunk valamilyen formában - pedig a bulin résztvevők, olyan fele - fele arányban vettek részt a régebbiek, és az újabb munkaerők.Mi voltunk az újabbak és a józanabbak is. Valahogy nem szoktunk még bele, nem  lendültünk még úgy a bele a helyi szokásokba, kivéve egy-két személyt aki nem zavartatta magát olyan aprósággal , hogy egy vadonatúj társaságban , mindjárt bemutassa   alkoholfogyasztási kapacitását. 

           Ezek közzé tartozott egyik  mester, akiről köztudott volt hogy nehezen viseli  az alkoholmentességet.

                                        Te velem jössz 6.

            Rodika, alapos munkát végzett és lassan már mindent tudott Szerénáról, amit éppen tudni akart, esetleg illett volna. Talán még többet is. Ugyanis a a régebbi munka helyéről beszámoló hölgy nem volt hiján a fantáziának - ráadásul érintett is volt a dologban,mivelhogy pontosan őt ütötte ki a vezérkar kegyeiből - ennélfogva  egy olyan képet festett Szerénáról , hogy a muzulmán országokban , már annak feléért is halálra kövezték volna.

                                     Te velem jössz 5.

            A főkönyvelőt is az igazgató választotta - annak okán , hogy az erdőnyi közgadasági végzettségüeknek egy régebbi eresztéséből való volt, és némi  szakmai tudás is felgyülemlett benne az utóbbi években. Bár saját bevallása szerint a  közgazdasági  munka lényegét az egyetem elvégzése után egy idősebb kollégától tanulta - mert az egyetemi évek alatt nagyobb hangsúlyt fektetett a nő nem, illetve a női "igen" tanulmányozására.

                                      Te, velem jössz 4.

           Tudom , hogy nem vagyok egyedűl a meglátásommal, mégis elkell mondanom azt az esetet, amit nem is egyszer tapasztaltam meg már. Arról van szó amikor egy új munka helyre mégy, vagy hozzád érkeznek új kollégák. Hogy a kolléganőkről ne is beszéljek... Nem volt ez másképp nálunk sem amikor áttelepültünk az új munka helyünkre. Nos, ezt az eseményt legjobban úgy tudom szemlélteni , ha arra utalok , hogyan tesz egy kóbor kutya csapat, ha egy kutyával  találkozik.

                                          Te, velem jössz 3.

          A központi gyárban lejátszódó események, kissebb - nagyobb sikeresebb  vagy idétlenebb formában - lejátszódtak a formailag még hozzánk tartozó cégeknél is.Ők  mi tőlünk vártak valamiféle  útmutatást, eligazitást- de azt hiába várták , mert akkor már más szelek fújdogáltak, mert  beérkeztek az első pénzek azokból az eladott dolgokból amik csak kísérő levéllel mentek ki a gyárkapun, és számla sohasem készült róluk.Nemkell mondjam , hogy ezek a pénzek kinek a zsebébe landoltak.

                                       Az én városom, és környéke 73.

           A bejárati ajtón a két legény, a konyhaajtón meg finom sült hús illata sétált be. A legények elfoglalták helyeiket  az öreg gazda két oldalán, és máris fogták a teli  poharakat ami már oda volt készitve. Sára Sándorja kijelentette , hogy ő biza addig nem iszik, ameddig nem koccint vele Sára , mert már nagyon régen nem látta, és fontosnak tartja hogy igyon vele egy korty pálinkát .

                             Az én városom, és környéke 72.

            Halottak napjára leszedték az összes krizantémot, és kivitték a temetőkbe. Előbb a Sára urához mentek - mert az volt közelebb - utána viszont át mentek a másik temetőbe is a Póli férjéhez. Mindkét sírnál egy - egy órát időztek és elbeszélgettek az ismerősökkel, rokonokkal - többek között Póli apósával anyósával. Mire be tudták fejezni a beszélgetést már teljesen besötétedett.

                               Az én városom, és környéke 71.

            Az őszi hegyes hüvös szelek halálra itélték az őszirózsákat Póli virágos kertjében. Csak néhány erős kitartó szál állt ellen és a hideg idő ellenére mutogatta borzas virágait. Néhány nap múlva azok is beadták derekukat, és elhullaták szirmaikat. Póli megszedte magvait gondolva jővö évre is.

            Ekkor már a krizantémbimbók is nyiladozni kezdtek, és lassan átvették a főszerepet, és uralkodtak a virágoskert elhaló virágai között.

                                Az én városom, és környéke 70.

            Az elkövetkező napokban Póli és Sára sülve főve  együtt voltak. A mindennapi munkájukon túl, mindig szakitottak időt arra is, hogy szerelmi életük sivatagjába némi - ha csak elméleti szinten is - becsempésszenek valami vidámadd epizódot . Szivesen emlékeztek vissza azokra a régebbi időkre amikor mindenaposak voltak  a flörtök a fogadó vendégeivel - amikor szivesen hallgatták a férfiak bókjait és amire, azonnal tudtak replikázni, elutasitó megjegyzésekkel.

                               Az én városom, és környéke 68.

           Hosszabodni kezdtek a napok, a déli napsugár szinte egyszerre olvasztotta le a jégcsapokat a házak  ereszéről, amelyek hangos puffanássa,l  nyilként csapódtak a földbe , hogy ott, darabokra szilánkokra törjenek. Ilyenkor a napsütötte kertrészeken gőzölgött a föld. Minden jel arra mutatott, a tél lassan kileheli  lelkét, hogy átadja helyét egy világosabb, egy enyhébb a szívet melengető tavasznak.Üzenet volt ez arra is , hogy nem sokára megkell kezdeni a kerti munkákat, nem kevésbé a földek megművelését.

                            Az én városom, és környéke 67.

            Szomorú körülmények között telt  el a szilveszter , és az új év sem hozott semmi újdonságot, azonkivűl, hogy ujra érkezni kezdtek a vásárosok. Ez némi változást, felüdülést hozott az özvegyek számára mert új, és már ismerős arcok jelentek meg a portájukon. Munkába folytották a  bánatukat, de azt elismerték hogy mégiscsak jó az ha él a ház, mozgás, vidámság van benne, még akkor is ha olykor túl messze mentek a vidámsággal , az italozással - bár a régebbi vendégek és az idősebbek tiszteletben tartották az asszonyok gyászát.

                                 Az én városom, és környéke 66.

          A temetés a legnagyobb rendben zajlott . Pólit körülállta a kisszámú rokonság - akik mélyen egyűttéreztek vele, de  az egész falu népe jelen volt, kivéve azokat akik a Berta temetésére mentek. De ezek hiányát pótolta a Kálmán falujából érkezett gyászolók tömege.  A temetés végeztével mindenki elszéledt csak a Kálmán szülei , és Sára kisérték haza  Pólit.

                                  Az én városom, és környéke 65.

            Holt fáradtan, teljesen kimerülve értek haza Póliékhoz. Ekkorára már többen is tudták , hogy mi történt , hogy honnan, azt senki sem mondta meg. Asszonyok jöttek megmosták a halottat,felöltöztették, és az ágyra fektették .  Már elmúlt éjfél megjöttek a sirató aszonyok is - Cika vezényletével. Valaki értesitette Kálmán szüleit is, akik alig egy óra múlva  zokogva borúltak holt fiúk tetemére.

                                 Az én városom, és környéke 64.

           Lámpásokkal felszerelve követték  a lovas szán nyomát. A férfiaknál lánc is volt a farkasok elriasztására. Csak lassan haladtak, és alig beszélgettek. Egyetlen cél lebegett előttük, a Kálmán megtalálása, és akik nem ismerték az előzetes körülményeket hittek is abban , hogy előbb-utóbb  a nyomukra bukkanak,és megtalálják őket. Egy szán lovastól gazdástól, nem tünhet el nyomtalanul.

                              Az én városom, és környéke 63.

            Póli visszament a házba, elmosta poharakat amiből ittak és a borral együtt elrakta. Lassan ágyalni kezdett, mert az volt a Kálmán kivánsága, pedig egyáltalán nem állt szándékábe egyedül lefeküdni. Még tett - vett a konyhába vacsorát készitett, és még ébren tartotta a tűzet,hogy mire Kálmán hazajön ne hüljön ki a ház. Aztán számolgatni kezdte , hogy mikorára kell hazaérkezzen Kálmán.

                                Az én városom, és környéke 62.

            Amig  az asszonyok beszélgettek, Kálmán az állatokat látta el  gyönyörködött lovaikba teheneikbe. Különösen szerette a lovakat és örömmel vette észre , hogy mennyire meglátszik a lovakon - ilyenkor, télen , hogy nem dolgoztatják őket csak bent vannak a az istállóba esznek és pihennek. Kigömbölyödnek,  kipihenik egész évi munkájukat, éppen úgy mint az emberek, csak alig dolgoznak valamit, néhány szekér trágyát hordanak ki a földekre, amit szinte vidáman tesznek , mert nekik is szükségük van egy kis mozgásra a friss levegőn éppen úgy mint az embernek , mert azoknak is lelkük van  - nem gépek hogy örökké menjenek, terhet cipeljenek dolgozzanak.

                                 Az én városom, és környéke 61.

            Már elmúlt a déli tizenkét óra, de a köd csak most bátorkodott felszállni, és rövid időre hagyta  fényárban fürdetni a világnak ezt a kis szögletét - ezzel is örömöt osztva minden itteni halandónak.

            Otthon, Póli és az anyósa hozzáfogtak az ebéd elkészitéshez, ami inkább csak melegitésből állt, mert Póli azt már előzőleg alapos gondossággal elkészitette.

                                     Az én városom, és környéke 60.

          Túl voltak már az éjszaka felén, egyeseken már kiütköztek a fáradság jelei , másokat az elfogyasztott ital tett álmossá és fáradtá. Mindezek ellenére csak nehezen tudták eldönteni, hogy menjenek , vagy maradjanak, mert nagyon jól érezték magukat, szépen énekeltek, és az ellátás ellen sem lehetett  semmi kifogásuk, ráadásul a hatalmas kályhába, barátságosan durozsolt a tüz, és a mézestésztával,  almával, és dióval feldiszitett karácsonyfa vendégmarasztaló illatokat árasztott. 

          Aztán mégis döntött a józan ész, és az asszonyok - ki szép szóval , ki más módon, de sikerült rávenniük férjeiket a távozásra.

                                     Az én városom, és környéke 59.

            Lassan közeledtek a Póliék házához, de előbb még tiszteletüket tették egy másik falubeli családnál is, akik csak alig néhány házra laktak Póliéktól.Nem időztek sokat,mert már alig várták, hogy Póliékhoz érjenek , mert ott mindig  gazdagabb és szivesebb volt a vendéglátás, mint bárhol másutt. Nagyobb volt a hely is, és bőségesebb  az étel ital.

                                    Az én városom, és környéke 58.

           Sötét súlyos fellegek takarták el a napot - már legalább két hete. A nappalok alig voltak világosabbak az éjszakától. A vastag hótakaró biztositotta az állandó velőtfagyasztó hideget. Az emberek csak ritkán mozdultak ki a házból. Csak ha valami nagyon fontos közlendőjük volt a szomszédokkal vagy valami kiváncsiság hajtotta ki őket saját házaikból.

                                       Az én városom, és környéke 57.

             A rövid beszélgetésük után egyikőjüket sem szállta meg a nyugalom. Cika tudta jól , hogy Berta mindent elkövetne ellene, de azt is tudta, hogy Berta  ereje fogytán van, és talán ez az utólsó átka amit szeretne megvalósulva látni. De ugyanakkor bizott a saját erejében, és még remélni merte, hogy segiteni tud a fiatalokon.Ettől nem nyugodott meg, mert amit mondott Berta - egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő -  miszerint részt akar venni a temetésén.

                                       Az én városom, és környéke 56.

            Leesett az első hó, az emberek egyre kevesebbet jártak ki, mert a friss hó félméteres magasságban minden belepett, Kemény tél igérkezett - tudták ezt az emberek, mert már december elején egész közelről lehetett hallani a farkasüvöltéseket. Ez annak volt a jele , hogy hosszú  télnek néznek elébe. Ilyenkor a farkasok mikor nagyon éhesek voltak bemerészkedtek a faluba is, és nem egyszer tettek kárt a juhállományban, de volt példa arra is hogy malacokat vittek el és marcangoltak szét.

                                         Az én városom, és környéke 55.

           Cika minden tudását bele adva tanulmányozta a tyukcsontokat, miután előzőleg hétszer sétált el Bertáék háza előtt - úgy hogy magánál tartotta a csontokat és a már erős szagot árasztó zuzát.

           Egyre csak mormogott valami csak általa ismert varázsigét, de minduntalan újra kellett kezdje mert nem kapta meg a kivánt eredményt.

                                          Az én városom, és környéke 54.

           Kálmán azonnal látta Pólin,  hogy valami nincs rendben vele, mert izgalom látszott rajta. Arca tiszta vörös volt, és felindutságában alig tudott beszélni. Előbb kifujta magát miközben a karos ládára huppant, és csak azután kezdte elmesélni úrának a Bertával és Cikával  megejtett beszélgetését. Bár semmi oka nem volt rá mégis valamit elhallgatott a Bertával való beszélgetésből.Azt a részt miszerint  - "nem is lesz nektek soha gyereketek" valahogy nem volt innyére kimondani.

                                         Az én városom és környéke 53.

           Kálmán nem egészen értette, Póli hírtelen felbúzdulását - tulajdonképpen nem is érthette , mert ő férfiből volt, és ő benne másképp csapódtak le az ilyen fajta események mint egy nőbe, neki az természetes volt , hogy ha még nincs gyerek - majd lesz. Ilyen egyszerüen, fájdalmak, indulatok nélkül. Ráadásul a babonában is kevésbé hitt mint Póli.

                                         Az én városom, és környéke 52.

           Este amikor Kálmán hazament, Póli azzal fogadta az urát , hogy azonnal elmesélte , hogy anyósa milyen kérdést szegezett neki. Kálmán ezen nagyot nevetett. Póli nem tudta mire vélni a dolgot ezért sürgette urát , hogy azonnal mondja meg , hogy minek ez a nevetés. Amikor Kálmán elmondta neki , hogy az édesapja ugyanazt a kérdést tette fel neki , akkor Pólin tört ki a nevetés, és ráborult férje keblére, jelezve ezzel is, hogy ő máris készen áll arra , hogy az a gyerek létrejöhesen.

                                   Az én városom, és környéke 51.

           Jaj, lelkecskéim bejöttem volna én magamtól is , még ha nem is hivtok ,mert lent voltam a Szamoson egy kicsit, meg néztem a vizet - elég nagy - és azt is megnéztem , hogy mikor vághatom a  kosárnak való fűzfavesszőt. Való igaz elfáradtam egy kicsit , de különben is be akartam jönni , mert valami olyan érzéseim vannak , hogy ez a Berta megint mesterkedik valamibe.

                                       Az én városom, és környéke 49.

            Berta mindent elkövetett, hogy tisztességes becsületes asszonynak tartsák. Ez viszont nem sikerült neki, mert túl sok minden jel mutatott arra , hogy valamilyen kapcsolata van a boszorkánykodással. Nem nyilvánult ez meg naponként, de ha valami kellemetlen dolog történt  - haláleset, baleset vagy bármilyen szerencsétlenség - közvetve vagy közvetlenűl előbb -utóbb kapcsolatba lehetett vele hozni.

                                          Az én városom, és környéke 48.

            Dolgos hétköznapok következtek, és boldog szerelmes éjszakák tették még szebbé még érdekesebbé a házasélet első heteit. Még tartott a tél és minden idejüket arra szentelték , hogy visszaállitsák,hogy  ujra megnyissák az egykor volt kurta kocsmát -  később fogadót -  ami téli a hónapokat változatosabbá tették. Sőt bőviteni akarták , hogy a vásáros vendégeket még jobban eltudják látni , még jobban ott tudják tartani.

                                       Az én városom , és környéke 47.

           Póli és Kálmán egyűtt léptek be házba, őket követték a legközelebbi rokonok. A cigányok azonnal munkához láttak, és szinte szakitották szét a húrokat annyira játszottak, mert tudták , hogy fogadás a legfontosabb része a lakodalomnak mert akkor még a násznép józan és képes mindenre odafigyelni. Ekkor már minden készen volt,  a finom falatok, és a nehéz borok -  csak arra vártak , hogy fogyasztásra kerüljenek.

                                        Az én városom, és környéke 46.

           És eljött a nagy nap. Lovasszánkók érkeztek a mennyasszony házához. Ezek élén a vőfély és vőlegény haladt. A vőfély hajtotta lovakat, de közben énekelt is, amit a többi szekeren utazó fiatal nagy odaadással követett. Ezek a nóták egész komoly hangvételűek  voltak, amelyek többé kevésbé a leány és a fiú addigi életének a  szomorú vagy vidám történeteit voltak hivatottak valamilyen formában felemliteni.

                                 Az én városom, és környéke 45.

           Kemény volt a tél. Az emberek, csak ha nagyon muszáj volt  akkor mozdultak ki a házból. Az asszonyok többet - a férfiak kevesebbel is beérték mert nekik elég volt ha ellátták a jószágot és egyszer - kétszer átmentek a szomszédba egymás egészsége után érdeklődni.Nem úgy az asszonyok, nekik többre volt szükségeűk , ők többet akartak megtudni a falú életéből és ezért nem átalottak néhány házzal is tovább menni, ha valami érdekeset akartak hallani, vagy amit hallottak, azt egy kicsit másképp tovább adni.

                                   Az én városom, és környéke 44.

           Teltek - múltak a téli napok. Egyforma hosszúak voltak az éjszakák, és nagyon rövidek a nappalok.Az éjszakáktól csak az asszonyok nyelve volt hosszabb - mivelhogy semmi újabb különös esemény nem történt a faluba tovább  éltették a régi , de csak most elterjedt legendát. Tizen egy néhányan hallották - de az elkövetkezö időben már mindenki erről beszélt.Volt aki első kézből - pontosabban első szájból , és volt aki a tizedikből.

                                      Az én városom, és környéke 43.

           Eloszlott a sötétség, és oszlani látszott a félelem is, a jelenlévők indulni készültek hazafelé. Még búcsuzkodtak egy kicsit, megköszönték a vendéglátást, és sajnálkozva jelentették ki, hogy minden nagyon jó lett volna ha  a történetet befejezte volna  a mesélő. - Azon ne múljon -  szólalt meg valaki a szoba belsejéből.

          Cika  megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba. 

- nem tudom míért nem mondtad ki azt a nevet, talán félsz tőle, még most is!

                                     Az én városom, és környéke 41.

           De csak akart - de nem mondott semmit, csak a fejét forgatta jobbra balra gépiesen. A jelenlévőknek az volt az  érzése, hogy keres valakit . Viszont azt is biztosan tudták, szem nélkül nem láthat. Valamit azért még is érzékelt, mert amikor éppen a mi Cikánk nagyanyja felé fordult, egyetlen pillanat alatt hamuvá változott anélkül , hogy egy szó is kijött volna a száján.A jelenlévők megmeredtek, és csak percek múlva mertek eltávolodni egymástól akkora távolságra , hogy ne egymás elől szivják el levegőt.

                                    Az én városom, és környéke 40.

            Az asszonyok elcsendesedtek, és feszült figyelemmel kísérték a beszélőt.

Azt tudjátok , hogy annak idején még több volt a boszorkány, és boszorkányosabbak voltak. De azt is tudnotok kell , hogy ezeknek a boszorkányoknak a leszármazottai ma is itt vannak közöttünk! Az asszonyok összenéztek, és szinte keresték , hogy  ki lehet az.

- Nem úgy értettem , hogy itt, most, hanem hogy ma is itt nálunk a faluba, de ne kérdezzétek , hogy ki az  mert az egy olyan titok , amit nem mondhatok el, mert akkor talán még én magam is rosszul járok.

                                 Az én városom, és környéke 39.

           Hűvösre, és esősre fordult az idő. Novembernek már túl voltak a közepén és az Erzsébetek  ünnepelték névnapjukat. Ennek a napnak a hajnalán le is esett az első hó, amit akkoriban a legtermészetesebbnek vettek. Pedig voltak hátrányai, és voltak előnyei a rövid napoknak , és hosszú éjszakáknak.Hátrány volt hogy csizmát kellett húzni akár a második szomszédig is, ha nem akarta az ember, hogy a cipőjébe, hó vagy sár kerüljön , mert a sár a hó, alaposan meghaladta a cipő szárának a magasságát.

                                    Az én városom, és környéke38.

           Kedves egybegyültek - nem vagyok a szavak embere , de fontosnak tartom , hogy Póli, és fiam Kálmán eljegyzését bejelentsem, hogy mindenki, aki tudta, és aki nem tudta, tudja meg, hogy ezek a fiatalok nagyon szeretik egymást, és rövidesen  egymáséi lesznek, aminek én , feleségemmel együtt nagyon örülünk.

- Na gyere csak lányom, bujj elő, és te is fiam.

                                      Az én városom, és környéke 37.  

           Egyre gyakrabban gyülekeztek a sötét felhők az égen, és a hirtelen jött hűvös szelek menthetetlenül sodorták magukkal a megsárgult, barnult, szőlő,  és faleveleket. Itt  volt a szüret ideje, a gazdák terepszemlét tartottak , hogy megnézzék kinek érik hamarabb a szőlője, mert ott kezdik a szüretet. Tudták ők nagyjából, hogy hol kell kezdeni , de egy kis terepszemle arra is jó volt , hgy elbeszélgessenek és meg kóstolják egymás tavalyi pálinkáját borát.

                                     Az én városom, és környéke 36.

           Szoritott az idő, ezért egyre több helyre kellett ellátogatni és a meghivásokat megejteni. Már felboritották a fontossági sorrendet, már a rokoni kapcsolatok elsőbbségi jogát sem tartották be, hanem szinte háztól a legközelebbi házhoz mentek, és igyekeztek minél kevesebb időt tölteni egyes helyeken. Ebből néhol sértődés is történt mert a közelebbi rokonok, keveselték azt az időt amit a fiatalok az ő meghívásukra szánt.

                                    Az én városom, és környéke 35.

           Megállithatalanul lopózott be az ősz, a gyümölcsfák és a szőlő levelei szines kavalkádja töltött be az  udvart a kertet. Póli a kertben sétált és  nézegette, hogy mit mikor lehet betakaritani. Aztán számolni kezdte a heteket , majd a napokat ami még elválasztja attól a naptól amikor kimondhatja Isten és ember előtt a boldogitó igent Kálmánnak.

                                     Az én városom és környéke 34.

           Sára belevetette magát  a munkába, és úgy tett mintha semmi sem történt volna. Aztán jóizűen ebédeltek a férjével,majd a kertben dolgozgattak, a veteményesbe. Estére járt már a idő, és eszébe jutott,hogy sem Póli, nem jött át , de ő sem kereste. Vacsora után átszaladt Pólihoz,hogy még beszélgessenek egy kicsit. Beszélgettek is egy sort, amikor Póli töredelmesen bevallotta Sárának,  ahogy közeledik az este egyre jobban fél.

                                   Az én városom, és környéke 33.

             -Reggel mikor felébredtem,csurom viz volt rajtam a hálóing és az uram nem volt mellettem-folytatta Sára az elbeszélését.Nem tudtam még , hogy ébren vagyok, vagy még mindig álmodom, egészen addig amíg be nem jött, és nem mesélte el , hogy milyen hánykolódásban voltam az éjjel , hogyan kapaszkodtam bele, meg az ágy végébe , és bármit mondott nem voltam hajlandó megébredni.Évek óta ilyen sokáig nem aludtam, és amikor felkeltem akkor is nagyon fáradtnak éreztem magam.

                                    Az én városom, és környéke.

           Másnap reggel Póli átment Sárához , hogy megbeszéljék a tegnap történteket - pontosabban azt , hogy mit szól Sára mindahhoz amit hallot és megtudott Cikától , és ami homlokegyenest ellentmond a Berta által terjesztett több évtizedes pletykának, pedig ők is érintettek voltak, mert Berta őket is gyanusitta . Sára, nem sokkal többet tudott a dologról , sőt kevesebbet mert ő csak a Berta féle változatot ismerte.

                                Az én városom, és környéke 31.

           Szuszantak egy sort, miközben Póli arra gondolt , hogy itt az alkalom , hogy érdeklődjön egyet és mást a régi dolgokról. És Cika erre nagyon is alkalmas, mert kevés idősebb asszony él a faluba, de az is lehet , hogy egyáltalán nem, mert hogy Cika hány éves azt senki, talán ő maga sem tudta,mert a keresztlevele már régen elkallódott, és ha csak a ráncai után itéltek, akkor egészen bizonyos, hogy a legöregebbek között van.

                                   Az én városom, és környéke 30.

            Teljében volt a nyár , már az aratáson is túl voltak, de dolog az még akadt bőven. De ha maradt egy kis idő, azt igyekeztek együtt tölteni . Ezen kivűl, a vasárnapokat  mindig együtt töltötték. Hol Póliéknál , hol meg Kálmánéknál. Ezeken a találkozókon, a főtéma az esküvő a lakadalom volt. A szülőket is elkapta az a lelkesedés, ami a fiatalokban már lángolt.Öröm volt rájuk nézni, ahogy keresték egymás gondolatát vágyait, hogy azt mielőbb kielégithessék.

                                Az én városom, és környéke 29.

           Másnap Póli a nappal ébredt, és azonnal fel is kelt,  hamar túltette magát a reggeli teendőin, és mosni kezdte a heti szennyest. Az előző nap összepiszkitott ruháját  mindentől külön mosta ki.Közben mosolygott, és arra gondolt , hogy akár roszabbul is járhatott volna. Örömmel tapasztalta, hogy semmilye sem fáj különösebben ,talán a gyomor tájéka egy kicsit, de az, talán a tegnapi bőséges evéstől is előfordulhat.Történt vele ilyesmi már máskor is.

                                  Az én városom , és környéke 28.

            Az ebéd befejeztével a két fehérnép azonnal neki kezdett a mosogatásnak, aminek nagyon hamar a végére is jártak, mert nem volt sok edény, a kezük meg úgy járt mint a motolla. Ezt  Kálmánnak az édesapja szóvá is tette, hogy alig volt idejük egy pohár bort meginni, és már kész is vannak a mosogatással.

- Minden esetre a poharakat még ne mossátok el, inkább gyertek vissza az asztalhoz - aztán igyünk még egy pohár bort ,mert még meg talál melegedni ebben a hőségben.

                                         Az én városom és környéke 27.

            Kedves anyámasszony - kezdte el Póli a mondandóját - a világ száját úgy sem tudjuk befogni, mert az nem olyan hogy belehessen fogni, úgy hogy én a magam részéről nem is nagyon törődök a világ szájával, mert annak mindig van valami mondani valója, ha nem jó, akkor rossz, de az soha be nem áll.Ezért is kérném anyámasszonyékat, hogy járuljanak hozzá, ahhoz, hogy megtartsuk a kézfogót, és az év végén az esküvőt is.

                                         Az én városom , és környéke 26.

           A szerelem vak, mondja a közmondás, ami valószinű  igaz is, de én hozzátenném , hogy ráadásúl még türelmetlen is. A vakságot kevésbé , de a türelmetlenséget meglehet érteni. De ezt csak azok tudják akik voltak már szerelmesek, és átestek ezen a szivet lelket melengető és a vért pezsditő érzésen.

           Szóval, Póli és Kálmán, olyan meredeken kapaszkodtak a szerelem magasabb régiójának  elérésébe, hogy azon gondolkodtak , hogy mit hozhatnának fel a mentségükre , amivel a várakozási időt letudnák csökkenteni.

                               Az én városom, és környéke 25.



            Póli, néha meglátogatta,  Kálmán, falujukba lakó rokonát. Előbb csak úgy udvariasságból , később viszont, ezeket a látogatásokat arra is felhasználta , hogy minél többet megtudjon Kálmán családjáról, és általában mindenről, ami a faluba és annak környékén történt. Jómódú emberek lakták, akik szivesen láttak vendégül mindenkit, legyen az a biró rokonsága vagy Cika az alvégről.

                             Az én városom, és környéke 24.

            Mielőbb szeretett volna beszélni Sárával, aki már több mint egy éve férjnél volt, és néha meg is emlitette neki , hogy milyen jól eljátszanak a férjével, a hosszú téli éjszakákon és a rövid nyári éjjeken. De akkoriban Pólit nem igen érdekelte ez a dolog, mert neveltetése okán, tudta nagyon jól , hogy annak  is  eljön az ideje. Most viszont úgy érezte , hogy éppen most jött el az ideje, hogy Sára rávezesse, és megtanitsa a szerelem gyakorlásának, általa ismert formáira.Ezért aztán egy kicsit szégyenlősen egy kicsit pirulósan, de beállitott Sárához.

                                   Az én városom , és környéke 23.

         De térjünk vissza újra  a mába, és a múltról majd akkor tárgyalunk megint, ha ismét eljön az ideje. Kálmán nagyon beleszerelmesedett Póliba, de Póli sem rejtette véka alá , hogy tetszik neki a fiú, ezért aztán mindent elkövettek, hogy minél többet lehessenek együtt . Ezt nem is volt olyan könnyű megszervezni, mert  teljében pompázott a nyár, és annyi dolog volt, hogy alig győzték.

                                 Az én városom, és környéke 22.

         - Csakhogy,  jösz már végre Cika! -  hát hol voltál ilyen sokáig - mondta szinte kiabálva, a vizből éppen kifelé mászó férfi.

- Miféle Cikát beszélsz te?- ezek szerint te Cikát vártad, és azért nem igyekeztél hazafelé mint más rendes ember. Vagy nem volt elég neked a viz, és megvártad mig mindenki hazamegy , hogy tied legyen az egész Szamos.

                               Az én városom, és környéke 21.

            Hanem amikor szétszéledtek az emberek az asszonyok és  módja lett volna , hogy ő is lemenjen a Szamosra, akkor valami megszólalt benne -  ne menj oda mert, mert annak nem lesz jó vége. Nem tudta ő konkrétan, hogy mit érez , mi sugta neki azt hogy ne menjen arra, csak azt hogy most nem szabad oda mennie. Megérzése bevált mert, amikor hazafelé ment - teljesen egyedül - jóval később mint  a többiek, találkozott Bertával , aki már a ferje keresésére indult , mikor látta, hogy a többiek már jönnek hazafelé, az ő ura meg nem.

                                    Az én városom, és környéke 20.

            Nagy volt a hőség, de mindezek ellenére minden épkézláb ember a mezőn tartózkodott. A férfiak nagyobb részt fűvet kaszáltak szénának, az asszonyok lányok meg a kapát forgatták kellő ügyességgel , hogy gyom, gaz ne maradjon a kukorica sorokban. Közben  gyakran törölgették homlukukat az izzadsádtól. Talán még soha nem várták úgy az estét mint ma, mert a szokásosnál is magasabb volta hőmérséklet.

                                 Az én városom, és környéke 19.

          Hosszúnak tűnt a hét,  mégis megérkezett a vasárnap. Mindketten nagyon várták, és amikor találkoztak, szinte egymás szavába vágtak, annyi mondanivalójuk akadt , mert ha ha egy héttel korábban alig találtak közös témát, most tele voltak ötletkkel kérdésekkel. Most Póli volt a beszédesebb, és ott folytatta , ahol egy héttel korábban abbahagyta  Kálmán.

                                      Az én városom, és környéke 18.

          De ha már itt tartunk akkor, időzzünk még egy kicsit Berta néninél meg Cikánál, mert az ő történetük tisztázása nélkül, a történet többi részére sem derül napfény. A dolog úgy történt , hogy Berta néni fiatal férje, szemet vetett Cikára, de nem csak szemet, hanem egyebet is, mert ajándékokat vett neki és hitegette is Cikát, hogy érte lehagyja Bertát, és feleségül veszi az akkor még hajadon Cikát.

                                   Az én városom, és környéke 17.

            Amig a fiataloknak összejön az újabb találkozó, nézzünk szét a Cika és a Berta néni háza táján. Berta néni nem volt más mint a biró anyja, aki mindenhova bejáratos volt, "rangjánál" fogva. De a pontosság kedvéért jegyezzük meg , hogy mégis csak volt egy ház ahova nem volt bejáratos. Ez pedig a Cika háza volt. Pedig a Cika háza sem maradt el többi mellett , mert ritka dolgos cigányasszony volt, és sokak által megbecsült is.

                                         Az én városom, és környéke 16.

           Apja és és fia  tárgyszerű beszélgetésbe kezdtek.

- Való igaz fiam, abban a korban vagy , hogy megházasodhatsz, az is van amiből megélhetsz, megélhettek. Dolgozni meg kell ,és azt én is hallottam , hogy az lány is megfogja a dolog végét és nem esik el, ha egy kalappal hátba vágják. De mindez még nem elég, kell az egyetértés, az egymás tisztelete-- ami nem könyű dolog mert, nem mindig sikerül két embernek egy malomba őrölnie.

                                         Az én városom és környéke 15.

            Póli jól aludt, de  nem álmodott semmit, pedig nagyon szeretett volna Kálmán felől álmodni. Mielőtt elaludt szándékosan idézte vissza ennek a zsúfolt napnak az eseményeit, ami olyan mesésen szépnek tűnt,hogy szinte el sem hitte.Később aztán neki fogott  a mindennapi dolgainak-- égett a kezébe a munka  de gondolatai azon forogtak , hogy miképp érhető el az , hogy Kálmán ide költözzön.

                                         Az én városom, és környéke 14.

        Aztán lassan hazafelé vették az irányt , egy darabig még a lányok külön a férfiak is külön mentek, de egy idő után Kálmán fontosnak tartotta , hogy Pólihoz csatlakozzon és Sáráékat maguk elé engedték néhány métert , hogy ők is beszélgessenek még, mert közeledett az elválás pillanata, amit minndkettőjük szeretett volna kitolni  néhány órával.

                                         Az én városom, és környéke 13.

           Kálmán már egy negyedórája körözött a templom előtt,  amikor megpillantotta Pólit. De Póli is meglátta Kálmánt , s a hatás kedvéért megorsitotta lépteit. Aztán kiderült , hogy mindketten egy kicsit korábban érkeztek. Póli azt mondta , hogy lehet , hogy siet az az ócska vekker, mert már az is olyan öreg , mint a Cika  öreganyja - pedig egész másról volt szó.

                                         Az én városom, és környéke 12.

             - Itt lakom én - mondta Póli, amikor a háza elé értek - akár be is jöhet , ha akar!

-Akarni akarok , de nem illik, ezért most nem megyek be, mert nem szeretném , hogy szájára vegye a falu,  különben is megegyeztünk, hogy találkozunk még - de mikor?

- Hát ha magának is megfelel akkor , ma délután  kimegyek a temetőbe a szüleim sirjához , és akkor  ha kedve van  - elkisérhet.

                                       Az én városom, és környéke 11.

            Pólit sem kényeztette el a sors egyáltalán.Nem volt több mint  tizenötéves, amikor egy gyógyithatatlan betegség kevesebb mint egy félév alatt, végzett szüleivel. Rövid néhány évig nagyszülei egyengették utját, de még húsz éves sem volt,  amikor  nagyszüleit is utólérte az öregség,  a vég, és követték Póli szüleit a temetőben. De Pólinak olyan szerncséje volt, hogy szülei , nem csak hogy rendes emberek voltak , hanem segitőkészek is életükben, ezért senki nem mulasztotta el , hogy ott segitsen Pólinak ahol csak  tud.

                                          Az én városom, és környéke 10.

            A temetés után Sára nem találta a helyét, minden dolog elvégzése reá maradt. Csinálta is szorgalmasan, mert abba találta meg a nyugalmat az adott neki némi életkedvet, és értelmet az életének.Póli mindig mellette állt, együtt jártak templomba temetőbe. De a gyász év letelte után  Póli egyre gyakrabban emlegette , hogy ez bizony igy nem élet, és nézzen már szét egy kicsit a faluba , vagy akár a szomszéd faluba és keritsen már magának egy férfit, ne hagyja , hogy hervadozzon, hiszen még harmincéves sincsen.

                                         Az én városom 9.

           Gyurit hazavitték és felravatalozták. A virrasztóban ott volt az egész falu, mert úgy Gyurit, mint Sárát szerette az egész falu, mert ahogy akkor mondták, jó megbizható emberek voltak. Hanem azért valaki mégis csak hiányzott, és az nem volt más mint az öreg cigányasszony Cika a falu végéről. Már pedig az volt a a sirató asszonyok hangadója ,mert senki nem tudott úgy óbégatni siránkozni , mint ahogy ő tudott.

                                         Az én városom, és környéke 8.

           Reggelig semmit nem aludtam mert rémképeket, álomképeket  láttam.Láttam Gyurit a férjemet , hogy elindul felém , de aztán eltünik majd megint láttam és újra eltünt. Szólni akartam neki, de mire megszólaltam volna már megint nem láttam. Ezért nem is szóltam , csak vártam,  vártam , de soha többet nem jelentkezett. Én meg  ültem a sötétben , csak a hold világitott be az ablakon egy kicsit, ezért odébb huzódtam, a karosládán , hogy jobban érzékeljem a fényt.

                                         Az én városom, és környéke 7.

           Hanem, tudod mi nem tetszik nekem Sára - kezdte a beszélgetést Póli - az nem tetszik nekem, hogy egy pap ilyesmire vetemedik. Akkor miért ment papnak, ha nem tud parancsolni magának meg a micsodájának,  ő az első aki megszegi a parancsolatokat, és akkor hogy van képe ájtatos módon, olvasni az ígét, és bennünket jóra inteni a prédikációjával.

                                         Az én városom, és környéke 6.

           A két asszony boldog mosollyal bocsájtotta utjára a vásárosokat.Aztán amikor azok elfogytak a távolságban a szemük elől - a két asszony egymást kezdte hógolyózni,majd belebirkózni a hóban , éppen úgy mint gyermekkorukban.Tele voltak élettel és vidámsággal, amit éppen annak köszönhettek, hogy volt valaki mellettük, akinek a gondját viselhették és amiért megkapták azt ami jár nekik--  egy kis simogatást egy kis szerelmi játékot , egy kis örömöt.

                                          Az én városom, és környéke 5.

            Csak az idegeneket lepte meg az erőteljes és ideges kutyaugatás, a helybéliek úgy megvoltak szokva vele ,mint vakondok a  sötétséggel.Póli számitott rá, és tudta , hogy a kutya ugatásra és a farkasüvöltésre felébred a ház , viszont azt is tudta  , hogy az új lendületet fog adni a legényeknek, a szerelmi játék parazsának ujraélesztésében.

                                         Az én városom, és környéke 4.

            Jót ettek és jót ittak a vásárosok, aztán még beszélgettek egy sort , de az út fáradalmai, a jó enni és innivaló, és a jó meleg  az  idősebbjének kezdett, a szempillájára telepedni, ezért  meg is kérték a fogadósnét , hogy mostmár igen-igen alhatnékok , jól tenné ha elszállosolná őket. A két asszony csak erre várt, mert mielőbb folytatni akarták a már megkezdett , de még csak izelitőül szolgáló szerelmeskedést.

                                         Az én városom, és környéke 3.

          Még a vásári időszak kezdetén voltak, ezért özvegy Komlósi Paula fogadós - mindenkinek csak Póli-elég régen nem találkozott  férfival,ezért barátnéjának , még nem, de saját magának már  bevallotta , hogy igen -igen hiányzik neki a férfi, a férfi ölelése, csókja, és minden ami azután következik.

         Barátnéja özvegy Szalontai Sára, hasonló gondokkal küzdött miközben a nagy darab húsokat mérte és rakta tányérokra, amit aztán Póli fürge mozdulatokkal hurcolt ki, és rakott a férfiak elé.

                                         A mi utcánk 94.

            A vonat elindult,és Sálikót némi nyugalom szállta meg. Úgy érezte, hogy megszabadult valami ördögi átoktól, ami reátelepedett első hazatérése után, és ami szinte mindig követte , bárhova is sodorta az élet. Aztán úgyan ezt az érzését megcáfolta az a tény , hogy az utóbbi időben mégiscsak jó dolgok történtek vele. Néhány hónappal ezelőtt még a kijevi fogvatartása idején-- nem hogy tervei nem voltak-- hanem  sokszor még a napjait sem tudta.Igen, és onnan, abból a letargiából kellett felállni.

                                        A mi utcánk 93.

           Sálikóék hazaérkezése után elkerülhetetlen volt, hogy édesanyjukkal ne közöljék , hogy immár minden rendben van, és a kissebbik fíú távozása csak napok kérdése. Nehéz szivvel fogadta ezt Sálikó mama, de megvigasztalták azzal , hogy ne bánkódjon a fia miatt , mert  unokája fog születni,  akinek aztán a gondját viselheti, és biztos elfoglaltságot, és örömet talál benne.

                                        A mi utcánk 92.

          Több mint egy hónap telt el, hogy Vászjáék a parancsnoknál jártak. Ez az idő Sálikónak nagyon sok volt, de öröm, és reményekkel teli. Soha nem bizott annyira semmibe mint most a parancsnokban, akinek volt alkalma megtapasztalni emberi arcát is, és nemcsak katona, a parancsnoki álarcát. Arra a megállapitásra jutott , hogy a háború annak sem jó aki abból él, akkor hogy lehetne jó annak, aki csak kénytelen elviselni annak minden hátrányát nyomoruságát.

                                         A mi utcánk 91.

            A természet tudta a dolgát, két hét alatt tovább küldte a telet, hogy helyet adjon a tavasznak. A vastag gyorsan szálló felhökből kiadós esők estek, és amilyen nagy hirtelenséggel jöttek, olyan hamar el is múltak. Aztán az enyhe szellő és a meleg nap egy-kettőre előcsalogatta  a fák rügyeit, a gyökerek gyorsitott eljárással szállitották a nedvességet a fák törzseibe, ágaiba rügyeibe.

                                        A mi utcánk 90.

           Szándékosan gyalog vágtak neki a hét -nyolc kilóméteres útnak. Még sok megbeszélni valójuk volt, mert Vászja még nem mesélte el, hogyan kezdett hozzá testvére kiszabaditásához, és Sálikónak  sem  volt alkalma elmondani , hogy ha évekig a balszerencs üldözte, akkor most nagyon jól jöttek a véletlenek egybeesései , hogy ő azzal az orosz tiszttel utazott -- aki végülis, fontos szerepet játszott a kijevi táborból való kiszabaditásában--  hogy a városi parancsnok,és kijevi   jól ismerték egymást, és mindketten kötelezőnek érezték , hogy segitsenek, amenyiben módjukban áll.

                                        A mi utcánk 89.

          Az utóbbi néhány évben most érezte először Sálikó a feltétlen szabadság érzését. De ez a szabadság csak Ukrajna területére korlátozódott, neki viszont  nagyon súlyos kötődései voltak egy más országhoz ahol gyermekei és szerelme élt. Ezt a célt szerette volna most elérni minél hamarabb, mert egyszerüen attól félt ,hogy megváltozik valami-- egy új esemény közbejöhet ami meghiúsithatja eredeti tervét.

                                         A mi utcánk 88.

            A parancsnok, nem tudta vagy nem akarta tudni , hogy már volt szerencséjük találkozni, néhány évvel korábban. Ő mindent előlről kezdett és röviden vázolta , hogy Sálikó ügye hogy is áll. Nem múlasztotta el saját magát a legjobb szinben feltüntetni és tudomására hozni Sálikónak , hogy az elkövetkezőkben a sorsa abszolut az ö kezében van, és óriási szerencséje van , hogy a  testvére elkötelezett hive, aki már érdemeket is szerzett a szemében , mert falujukban nagyon jó sáfárkodik a a reáruházott hatalommal, és kinevezése óta , semmi különösebb rendszerellenes vagy, emberellenes kihágás nem történt.

                                         A mi utcánk 87.

          Nagyné örült annak, hogy visszavonulóban van tél és a nap sugarai nyomán, szárad az udvar és éledezik a kert. Szemmel talán még nem is látszott , de az ember igy kora tavasszal vagy télutón, egyszerüen bemagyarázza magának , hogy igenis a télnek múlnia kell ,mert elég volt belőle, mert hideg volt, mert sötét volt-- és ilyenkor még az ember gondolatai is ébredezni kezdenek  hibernált állpotukból--  ha szépen kisüt a nap, és a déli órákben tavaszi enyhet küld  szerteszét a földön, ez már elég ahhoz ,hogy elhitesse magával , hogy végleg itt a tavasz.

                                         A mi utcánk 86.

          Nagy volt a város, és Sálikó meg sohasem járt ilyen nagy városban. Tájékozódni sem tudott, mert a városnak egyetlen épületét ismerte , ahonnan éppen most szabadult. Az utcán ha érdeklődött akkor öt megkérdezettből három azt válaszolta , hogy nem odavalósi és nem tudja, a negyedik nem beszélt sem oroszul sem ukránul, mert egy eltévedt  szökevény volt,mig az ötödik elkezdte mesélni , hogy nagyon messze van , de ha végigmegy -- és itt felsorolt hat utcanevet-- utána megy még egyenesen másfél órát és ott megkérdezi valakitől, az biztos megfogja mondani mert onnan már nincs messze.

                                        A mi utcánk 85.

           Nagyné levelet kapott külföldröl. Izgalommal vegyes érzelmekkel bontogatta levelet, és remélte , hogy annyit kitud hámozni belőle , hogy Sálikótól jött-e. Nem sikerült, ezért azonnal futott  az oroszul tudó szomszédhoz, hogy forditaná le neki a levelet de az első kérdése az volt , hogy --Salikótól jött? A nemleges válaszra meglepődött és értetlenül nézett a szomszédra.

                                         A mi utcánk 84.

           Sálikónak alig jött, hogy elhigyje,hogy ő reá is ránézett  a Jóisten, és ha minden igaz akkor rövidesen megnézheti kivülről is fogvatartásának szinhelyét. Ha most repülni tudott volna, akkor bizonyára felkerekedik  és azonnal az ő Ánjájához repül. De szerencse, hogy nem tudott, ennélfogva türelemre intette magát, hiszen szabadulása már csak kitartás kérdése.

                                         A mi utcánk 83.

            A temetés napján az egész utca--apraja -nagyja feketébe öltözött.Mert itt mindenki mindenkit ismert, és mindenki megakarta mutatni , hogy mennyire sajnálja az elhunytat, és annak hozzátartozóit. Ki öszintén, ki megszokásból,ki kiváncsiságból, de ott volt a temetésen. Semmi felhajtás, semmi extra kivánság, csak a szigorú tények felsorolása hangzott el a református lelkipásztor szájából.

                                         A mi utcánk 82.

          Az ezredes figyelmesen olvasni kezdte a moszkvai véleményezést. A legutólsó lapon volt  , és ennek még örült is egy kicsit, mert ettől a véleménytől szabályosan félt. Azzal nem volt ajánlatos szembe szállni, mert annak komoly, akár életreszóló következményei is  lehettek. Márpedig az ezredes, most segiteni akart, mert szimpatikusnak találta a fíút, és nem talált vele kapcsolatban semmiféle ellentmondást, ezért megerősödött benne az az érzés , hogy ez az ember megérdemli a segitséget.Ráadásul egyre jobban tudatosodott benne , hogy ő már látta ezt legényt és minden,valószínüség szerint beszélt is vele.

                                         A mi utcánk 81.

           A következő nap hire ment , hogy haza érkezett Nagy János. Azt viszont , hogy milyen állapotban van ,csak egy család , és Mészárosnéni tudta. Mészáros néni, mivelhogy  János nem volt jó állapotban nem verte nagy dobra haza érkezését , elsősorban azért , hogy ne lepjék el a kivánvcsiskodók Nagyék házát, mikor tudta , hogy van elég baj nem hiányoznak, a sürű kiváncsiskodó látogatók.

                                         A mi utcánk 8O.

           A városi parancsnok személyesen hajtatott ki Vászja  falujába ,hogy hírt vigyen Sálikóról miszerint remény van a szabadulásra.Legalábbis az ő meglátása szerint, és ha a moszkvaiak nem irtak rá valami nagyon súlyos vádat. Ha kikerül Kijevből, a parancsnok fennhatósága alá akkor, már egész könnyen kiszabaditható lesz. A látogatást és a jó hírt Vászja nem fogadhatta el ingyen, ezért aztán csomagolt egyet s mást a hozzájuk kiruccanó parancsnoknak.

                                        A mi utcánk 79.

           Azonnal értesitették Nagynét-- aki lóhalálában kipirult arccal érkezett, az alig száz méterre   lévő házhoz, ahol Nagy Jánost a férjét , már legalább három órája ápolták, élet és halál között.Nagyon meg volt lepve , hogy ilyen körülmények  között , és állapotban látja viszont  törvényes férjét, akivel Isten , és ember előtt esküdött meg, már több mint tizenkét esztendeje.

                                         A mi utcánk 78.

           A kijevi parancsnok komolyan vette kollégája kérését, és már a következő napon végigjárta a tábort azon a cimen , hogy szemlét tart, de sehol sem mulasztotta el  megkérdezni , hogy van-e köztetek Sálikó nevű  fogoly. Többet is talált, de egyik sem volt az akit ő keresett. Már csak szemléje végén találta meg azt a Sálikót akit vidéki kollégája kerestet , és érte közben jár.

                                         A mi utcánk 77.

          A kopott, elnyűtt férfi pontosan tudta , hogy hol van és mit akar csak éppen ereje fogyott el, úgyannyira , hogy kénytelen volt leülni a hideg járdára és a falnak támaszkodni. Néhány ember elment mellette,talán siettek , talán nem voltak elég figyelmesek talán fáztak, és igyekeztek minél előbb hazaérni. Tény , hogy az ember ott ült egész estig , és semmi jelét nem adta annak , hogy élet lenne benne.

                                        A mi utcánk 76.

           Nagyon lassan fogyott a nép az alkalmi , és igazi fogolytáborból, a helyzet már annyira kaotikus volt, hogy oda fenn Moszkvába is megunták a tapogatózást,ezért  a kijevi parancsnokot visszaminősitették és egy új parancsnokot neveztek kihelyette.

          Vászja , sokadik látogatása után-- ami mindig egy kis nyakolaj odacsúsztatásával járt--parancsnoka a korábbiaktól eltérően, nagyon vidáman fogadta, és elmesélte , hogy ha valaha tudott segiteni , akkor most biztosan  fog tudni, mert a kijevi parancsnokság élére, egy gyerekkori jó bajtársát nevezték ki, akivel a mai napig mindig jó viszonyba voltak, illetve vannak, sőt akár lekölezettjének is mondhatná, mert  negyvenháromban, amikor barátja lábát és  vállát golyótalálat érte Moszkvába,  ő vonszolta el a szanitécekig, amivel a saját életét is kockáztatta.

                                         A mi utcánk 75.

           Nagyné utcájában is megváltozott a hangulat-- hogy miért azt nem lehetett tudni, az asszonyok hangnemet, és színt változtattak, és a néhány évvel korábbi segitőkész asszonyok, kezdtek elfordulni Nagynétól, és beszélgetéseikben egész más hangot ütöttek meg. Azok akik nem látták személyesen , hogy a rendőrök vitték el Sálikót, azt kezdték rebesgetni , hogy nem is vitte el senki , hanem Sálikó szökött meg tőle.

                                           A mi utcánk 74.

           Sálikót előbb Kijevbe vitték, mert a központositott hatalom , mindenkiről mindent tudni akart , de ez esetben bekövetkezettaz az eset , hogy sokat akart a szarka  de nem birta farka, mert a kijevi rendőrségen és a környék iskoláiban-- amit időközben kaszárnyává léptettek elő--  akkora tömeg tartózkodott , hogy a rendőrség kénytelen volt úgy dönteni , hogy a nagy számra való tekintettel a foglyokat és   a fogoly jelölteket visszakell küldeni oda, ahol  a büneiket elkövették, ahol majd megitélik az elkövetett büneik súlyát.

                                         A mi utcánk 73.

           Vászja, az Ánja levelét olvasta a kocsma pultjánál, mert a levél úgy volt aláírva. Nagyné tudta , hogy Vászja csak ezen a néven ismeri , már amennyire lehet valakit ismerni akit sohasem látott , sohasem hallott, és akit csak a testvére elbszélései után tudott elképzelni.Sálikó viszont nagyon szépen írta le Vászjának Nagynét-- akit Vászja , jó testvérhez illően azonnal elfogadott, úgy és annak ahogy azt Sálikó lefestette.

                                        A mi utcánk 72.

           Nagyné levele elment, de azt  senki nem tudta , hogy mikor ér oda, és hogy válasz mikor lesz , azt még kevésbé. Csak várt türelmetlenül elkeseredetten, úgy érezte , hogy életének, egy  nem is akármilyen darabját vitték volna el. Azonkivűl a tehetetlenség dühe is eluralkodott rajta, és sokszor kapta magát azon , hogy olyan dolgokat tesz, amit nem akar, elfelejt dolgokat,vagy túl hirtelen cselekszik, és nem képes mindenre oda figyleni, vagy sót használ cukor helyett , vagy forditva.

                                         A mi utcánk 71.

          Jól benne jártak az őszbe, a mezőgazdasági munkálatokat már szinte mindet elvégezték.Megvolt a málé hántás,a szüret , és gyümölcsszedés is. A jószágok sem jártak már ki a legelőre. Reggelente ezüstös dércseppek fénylettek a fákon és a satnya elhaló füvön. Dolog már csak a ház és az állatok körül volt. A leányok az esti fejést élvezték a legjobban mert olyankor anyjuk megengedte , hogy a szelidebbik tehén tőgyét ők is megcibálják , mert pici kezecskéjükkel egyébre nem voltak képesek , de  a jóakarat a szándék az már megvolt bennük.

                                         A mi utcánk 7O.

            Sálikó és Nagyné,  békés egymás mellett élésben éltek már negyedik éve, és ez a szomszédok szemében felért egy csodával mert az asszonyok nagyon nehezen fogadták el az idegent, mert számukra teljesen összeférhetetlennek tünt egy magyar asszony, és egy ukrán férfi szerelme. Lehetett ebben egy kis asszonyi politika is, mert amennyire sértette az izlésüket  az idegen Nagynéval való összeborulása, a szívük mélyén nagyon is elfogadták, elfogadták volna, a jóképü fiatal életerős dolgos Sálikót maguknak...

                                         A mi utcánk 69.

           A falu népe már közel egy hónapja komiszár nélkül élte dolgos , vagy dologtalan életét, és nagyon hiányzott nekik valaki  aki --legalábbis elméletleg vigyáz reájuk , még akkor is ha ez a gyakorlatban egész másképpen néz ki. Egyébként jellemző-- az elnyomásban diktaturában élő népekre , hogy egyszerüen hiányolják, ha nem diktál nekik valaki.

                                         A mi utcánk 68.

           A kommiszárok a kiadós letolás után visszafogták magukat egy kicsit, és remélték , hogy főnökük szive meglágyul és eltekint az általuk okozott kellemetlenségektől. Ugyanakkor némi félsz is feltámadt bennük ha arra gondoltak , hogy elődjük hogyan végezte. Az is felmerült bennük , hogy a főnök-- korára való tekintettel-- elég feledékeny már ahhoz hogy, mindent észbe tartson, sőt az is megfordult a fejükben , hogy talán meglephetnék egy kis ajándékkal, mondjuk néhány liter pálinkával, mert az tudták róla , hogy egyáltalán nem veti meg az ilyen szeszfokokban mérhető ajádékot.

                                         A mi utcánk 67.

           Vége volt a háborúnak, de jött valami egyéb, valami ismeretlen, valami, amit jónak konferáltek be, de nem az lett belőle. A háború gyöztese a Szovjetunió volt, de ugyanakkor a legnagyobb vesztese is, mert miközben a kommunizmus futótüzként terjedt egészen Berlinig-- nyugatra-- és hasonlóképpen délnek, az egész Balkánt beszippantva,Josif Viszarionovics Sztálin--alias Dzsugásvilli-- nem kimélte saját népét sem.

                                          A mi utcánk 66.

            A két kommiszár sikertelenségük okán egyre durvábbak lettek, és  szabályosan terrorizálni kezdték az embereket asszonyokat, amiért nem szolgáltak használható információval Sálikóval kapcsolatba.Hogy a szigorú fellépés, vagy a félelem vezette rá az egyik asszonyt, de olyat mondott amit nem kellett volna. Megemlitette , hogy Sálikónak a mamája nem is olyan rég , levelet kapott a fiától.

                                          A mi utcánk 65.

           Talán két hónapba sem telt , hogy az ikerpár, teljesen megszokta az e földi világot, gyarapodtak is testben lélekben szépen edesanyjuk és édesapjuk legnagyobb örömére. A keresztelést hallogatták egy kicsit, mert Sálikó ragaszkodott ahhoz amiben korábban megegyeztek,hogy gyerekek ukrán  nevet kapjanak , minek ellenében református templomba lesznek megkeresztelve.Teljes volt az egyetértés, csak a református pap hepciáskodott egy kicsit , hogy hosszú pálya futása alatt ő még ilyen nevekre , hogy Kátya meg  Okszána nem keresztelt gyereket.

                                         A mi utcánk 64.

           A városi rendőrök megunták vidéki alárendeltjeik állandó jelentgetéseit-- minekutána azok nem bizonyultak igaznak, legalábbis  kiderithetőnek. A kommiszárok érezték , hogy ha nem mutatnak fel valami eredményt akkor előbb utóbb akár az állásuk is veszélybe forog. Ezért egészen titkos  nyomozásba kezdtek, elég alantas módon , mert kizárólag azoktól érdeklődtek akikről tudták , hogy nincsenek jó viszonyba a kocsmárossal.

                                         A mi utcánk 63.

           Meleg nyári napok űzték egymás, csak az éjszaka hozott némi enyhülést, de az is csak annyit , hogy  nyitott ablaknál elviselhetővé volt a meleg, mert csak a nappalokhoz képest volt hüvösebb. Egész éjszaka ki meg be takaróztak Sálikóék, mert Nagynénak melege volt -- Sálikó viszont féltette Nagynét meg a "gyerekeket" , ezért  minduntalan visszatakarta őket.Így virradt rájuk egy szép juliusi hajnal ami talán egy kicsit hüvösebb volt mint az éjszaka.

                                         A mi utcánk 62.

           A kocsmában történt incidens, mély nyomokat hagyott a kommiszárokban.Egyszerüen nem tudták megemészteni, hogy ők a hatalom emberei kényszerhelyzetbe kerüljenek és őket valaki megleckéztesse, és fizetésre kényszeritse , akkor, amikor ők, azt  egyáltalán nem akarták.Mert ahogy telt az idő, ők egyre jobban belelovalták magukat a sérthetetlenség szerepébe.

                                         A mi utcánk 61.

          Nagyné egyre jobban elnehezedett, már a járás is nehezére esett, és egyre kevesebbet tudott résztvenni a mindennapi munkából.Mindezek ellenére, amit tudott azt mind elvégezte, és estére  hullafáradtan esett be az ágyba.

          Sálikó levelet írt anyjának és a testvérének , amibe közölte , hogy gyereket várnak-- nem is egyet , hanem kettőt, vagyis egy ikerpárt.Aztán részletesen leirta , hogyan jutott el Ánjához, milyen kálváriát csinált végig , de most már minden rendben van, és nagyon boldogok, hogy rövidesen megszületnek a gyermekek.

                                         A mi utcánk 6O.

          A kocsmáros halála után, Vászjáék a kocsmát egy kicsit átalakitották, szebbé csinosabbá tették, és a falusi romkocsmából, egy egészen más kinézetű szórakozóhelyet varázsoltak, anélkül , hogy egy pillanatra is bezárták volna az üzletet. Csak kis részekben javitottak festettek egyszerre, majd új asztalokat székeket  szereztek be. Legutóljára az utcafrontot  hagyták, igyekeztek azt is minél csicsásabbra, csalógatóbbra festeni, A domináns szin a piros volt, de igyekeztek egy kis kéket és sárgát is belecsempészni, jeléül nemzeti mivoltuknak.

                                         A mi utcánk 59.

            Hosszúra nyúlt a tél, a vastag hótakarót csak a márciusvégi déli napsugár tudta olvadásra kényszeriteni, de azt is csak ideiglenesen mert mire leért a hólé a háztetőkről a hideg földre,  akkorára a napsugár már  elfeküdt, és a  fagyos esti szelek pillanatok alatt jéggé dermesztették a hólevet. De délben már érezni lehetett hogy megunta téli álmát a természet, és megújulásra vár, most is  mint az idők kezdete óta minden évben.

                                         A mi utcánk 58.

          Néhány pohárka ital elfogyasztása után,  a terepjáró autó a  terepjárókkal együtt elporzott a hóba. A párt emberek úgy érezték , hogy jó munkát végeztek, mert sikerült egy rendes becsületes embert a soraikba iktatni. Természetesen felvették az adatait,és alaposan kikérdezték a szüleiről hozzátartozóiról. Vászja mindent becsületesen elmesélt apjáról-- aki jelen pillanataban is védi a hazát, anyjáról, ám amikor a testvéréről kérdezték egy kicsit megakadt mert nem akarta megmondani az igazat , hogy az bizony külföldre szökött , hanem azt mondta , hogy elment a vidékről , és most másfelé dolgozik, de nem tudja pontosan , hogy  hol ,mert még nem kapott semmi féle értesitést tőle.

                                         A mi utcánk 57.

           Az új év első napján Nagyné hivatta Mészáros nénit, aki a környék bábája volt, és legalább a fél utca lakosait ő segitette a világra.Mészáros néni kikérdezgette , hogy mit érzett mikor érezte  , mit evett mit ivott. Aztán megsimogatta a Nagyné hasát, majd hallgatózott úgyanott egy kicsit, és azt mondta:Na Nagyné, gyermekáldásnak néz elébe, és ha valami gondja van csak szóljon, és én akkor jövök-- de most sietek mert még két helyre kell menjek, azt hiszem, hasonló esetekhez, mert az ősszel több férfi jött haza a frontról.

                                         A mi utcánk 56.

          Sálikó falújában is megnyugodni látszottak a kedélyek, de csak a felszinen, mert a két új komisszár tovább szaglászott, és nem múlasztott el semmi új információt begyüjteni, és alaposan utánanézni. Mert az emberek beszéltek, ha kellett ha nem, különösen a kocsmában, amikor az alkoholszint elérte a beszédvágy küszöbét. Mert a kocsmában az élet tovább pezsgett , talán egy kicsit szabadabban mint annak előtte,  az előző kommiszár idejében, mert ezek nem hódoltak olyan mértékben az alkoholnak mint a megboldogult elődjük.

                                          A mi utcánk 55.

          Elmúlt az október , de el a november is, és karácsony havába érkeztek.

 Hideg havas szelek fújtak, az emberek dideregve jöttek mentek, szinte futottak, és birkamód összebújtak amikor egy kis élelmiszerért sorba kellett állni. Tüzelni kellett keményen mert hiába fütöttek be este , reggelre úgy kihűlt a  ház, hogy  nem volt kedvük kiszállni az ágyból.

                                         A mi utcánk 54.

           Nem  múlt el  a varázs--  csak egy nagyon rövid időre szünetelt, mert Sálikó még nem rukkolt   elő valamivel , amivel nagyon készült, hogy Nagynét meglepje. Mikor lekászálódtak a padlásról, és fáradtan de szerelmesen beszédelegtek a házba, Sálikó keresgélni kezdett a hátizsákjában. Szándékosan mindenféle kacatot  lomot kiszedett, a hátizsákjából-- amire sohasem lesz többé szüksége-- de azt is szépen lassan , miközben Nagyné égett a kiváncsiság tól , hogy mi lehet az a valami amit olyan mélyen eldugott Sálikó.

                                         A mi utcánk 53.

           Hüvös volt az este, és hüvös volt a viz is. De Nagyné úgy érezte , hogy most  mindenképpen le kell hüsitse magát egy kicsit, mert teste minden részében széditő forróságot érzett.Megtörölközött és felvette a legszebb hálóingét de bugyit nem vett magára, és percekig várt a néma csendben, hogy esetleg Sálikó felébred. Sálikó nem ébredt fel ezért Nagyné fogta magát és lefeküdt a másik ágyra és jól betakarózott.

                                        A mi utcánk 52.

           A harangszó megszünésének  pillanatában nyitott be a Nagyék kapúján. Nem látott sehol senkit , ezért szólongatni kezdte Nagynét, még pedig úgy hogy Ánja! Ánja! És Anja megjelent az istálló ajtóban , mert tudta , hogy őt senki az égvilágon nem szólitja Ánjának-- Sálikón kivűl. Aztán megygyorsitották lépteiket , egymás írányába és pillanatokon belül egymás karjaiba fonódtak, és percekig maradtak , úgy miközben csak egymás nevét mondogatták, mert a néhány hónap alatt azt is elfeledték, amit már előzőleg ismertek egymás nyelvéből.

                                         A mi utcánk 51.

           Hüvös volt a hajnal, hegyes szél seperte az állomás peronját--  férfiak , de inkább nők jöttek mentek céltalanul. Ennek az volt az oka, hogy sokan várakoztak, és nem csak , hogy utazhassanak , hanem arra, hogy szeretteik érkezik az állomásra. Volt is  öröm amikor valaki  felismerni vélte rég nem látott fíát, férjét-- és még nagyobb a bánat amikor tévedés volt az egész , mert egyáltalán nem az volt akit vártak, hanem egy  olyan valaki, akit senki sem várt.

                                        A mi utcánk 5O.

           Az orosz tiszt falatozni kezdett, de közbe ismét meghúzta a pálinkás üveget. Látszott rajta  hogy gyakorlott ivó, mert megsem rezdült a szeme, miközben az erős pálinkát eresztette le a torkán.De hasonló szorgalommal küldte le utána,  az ennivaló falatokat is.Egy idő után, únott mozdulattal tette el a megmarad  ennivalót, és szemébe valami idegen fény gyúlt.

                                        A mi utcánk 49.

          Estére, vonat érkezett nagyon sok utassal, és csak nagyon kevesen szálltak le róla . A sok civil mellett, számtalan egyenruhás katona is volt. Elnyüttek és fáradtak voltak. Sok román , és magyar katona is volt rajtuk. Az állomáson is elég szépszámú tömeg gyült össze, akik mind felakartak szállni a vonatra. A kasszásnő még nem kapott engedélyt a a jegyek árusitására , mert nem tudták , hogy mikor megy továbba vonat.

                                        A mi utcánk 48.

           Sálikó biztos volt benne , hogy már hallotta ezeket a megnevezéseket , sőt abban is , hogy mindenképpen kapcsolatba hozható utazásának céljával. Nem mintha a földrajzi ismeretei,  a tanulmányai alatt fejlődtek volna ekkorát, de azért nem múlt el az a néhány év frontszolgálat sem tanulmányok,  pontosabban tanulságok nélkül. Mert abban a fiatal korban ragad az emberre az információ, amit talán nem is felejt el soha.

                                         A mi utcánk 47.

          Végre felülkerekedett a nap a hajnali ködön, és megmutatta magát a környék. Előbb egy templom tornya bontakozott ki a semmiből, majd lassan a közeli épületek is előtüntek. Kisvárosnak, vagy inkább egy nagy falunak nézték a helységet. Való igaz, ahol templom van , ott emberek élnek, ott élet van, s talán jövő is -- állapitotta meg az egyik szökevény.

                                        A mi utcánk 46.

          Már közel lehettek a Pruthoz, mert néha már a viz csobogását is lehetett hallani. Sálikó számára csendes hivogató volt ez a hang, mert érezte , hogy az utólsó akadály ami még elválasztja őt, a már több  hónapja nem látott szerelmétől.

          A vezető, megálljt intett, és visszalépett a kis csapathoz, hogy összegyüjtse a pénzt.

                                        A mi utcánk 45.

            Hosszúra nyúlt a beszélgetésük , mert az újonnan felfedezett szökevény jelölt, igyekezett minél többet megtudni a Pruton való átkelés lehetőségeiről-- ami egyben  Ukrajna elhagyását is jelentette. Közben megittak vagy két pohár bort is , már csak azért is hogy a szép kocsmárosné ne nézze ki őket a kocsmából. Alig várták , hogy délutánra forduljon az idő , hogy megindulhassanak vissza az állomásra, ahol  Sálikónak találkája volt , az őt átsegitő fíúval .

                                        A mi utcánk 44.

         A reggeli napfény csak lassan tudott áttörni a vastag ködön, alig  negyven -ötven métert lehetett előre látni, de percről percre érezni lehetett , hogy a napsugarak győzedelmeskedni fognak a köd fölött, és alig egy félóra múlva már  fényárban usztatják az egész látóhatárt.Sálikó, figyelte , hogy a köd leszáll , vagy felszáll-- mert az egyáltalán nem mindegy-- mert ha leszáll ,harmattal vonja be a satnya füszálakat és némi életet lehel beléjük , ám ha felszáll akkor bizony nagyon könnyen eső lesz belőle, ami egyáltalán nem lenne kedvező számára.

                                       A mi utcánk 43.

          Az idegen bemutatkozott: Rádu vagyok- mondta  a fíú, és hozzátette vezeték nevét-- ami szintén román volt!-- majd igy folytatta: Idefigyelj akiket itt látsz vagy hármat ismerek közülök. Ezek mind Romániába akarnak szökni. És te se tagadd!-- te is azt akarod! Román vagy?-- Nem nem vagyok az, és nem is azért...-- Na idefigyelj!-- nekem hiába játszod az ártatlant , én tudom , hogy szökni akarsz.-- Honnan tudod?

                                         A mi utcánk 42.

           A hátra maradt rendőrök, a szaglászáson túl azt a parancsot is kapták, hogy próbáljanak a lakosok bizalmába férkőzni, mert az megkönnyiti a munkájukat, és a gyilkosság felderitésében is  segiti őket. Az új zsaruk tartották is magukat a parancshoz, és nem csak a főnökeik utasitásai miatt , hanem azért is mert, idegenek voltak,nem ismerték a helyi körülményeket szokásokat, viszonyokat, csak annyit tudtak a faluról , meg a lakosairól, hogy itt néha megölnek egy kommiszárt.

                                         A mi utcánk 41.

           Már a reggeli órákban városi, és  területi rendőrök szállták meg a falut és környékét. Mindenkit kihallgattak, kicsit- nagyot. öreget-fiatalt. Mindenki gyanús volt aki élt és mozgott. A férfiakkal kezdték, akire jobban ráillett a gyanú, annál házkutatást is végeztek , és az asszonyoktól azt is megkérdezték , hogy nem hiányzik-e konyhakés a konyhából.

                                        A  mi utcánk 4O.

            Vászja, és Sálikó  mindent rendbe tettek a szülői  ház körül. Aztán kukoricát szedtek , kiásták a marharépát, és még valami satnya szénát is gyüjtöttek-- ezzel igyekeztek az édesanyjuk életét megkönnyebiteni , mert ez volt az első év, az utólsó nyolc-tizből amikor mindezt nem az édesanyjuk kellett  véghezvigye egyedül.

                                         A mi utcánk 39.

           Nagy önmegtartóztatásról tett tanubizonyságot Vászja is,-- csak egyetlen dolog tartotta vissza attól , hogy Maruszját azonnal magáévá tegye , hogy alig egy hete ismerkedtek meg. Nem tudta elképzelni , hogy a kocsmárosból  milyen reakciót vált ki ha fülébe jút , hogy lánya egy ílyen rövid ismeretség után azonnal lefekszik egy alig ismert fíúval.

                                         A mi utcánk 38.

             Vászjáék lassan visszaballagtak az öszvérszekérhez, ahol már Sálikó  bánatosan, vagy inkább dühösen várta őket.  Sálikó röviden elmesélte , hogy mi volt a válasza rendőrfőnöknek az ő kérésére, amitől aztán Vászja is kiborult Maruszjával együtt. Vásárolni indultak, de szerették volna Maruszját kihagyni a gyűrü vásárlásból , igy akarva meglepetést okozni neki.

                                         A mi utcánk 37.

            Vászja és Sálikó a városba készültek. Sálikónak több dolga is akadt.Vászja meg már olyan régen nem járt a városban , hogy fékezhetetlen kiváncsiságot érzett , hogy újra szétnézhessen benne. Sálikó végig gondolta teendőit, mert  megszerette volna érdeklődni , hogyan látogathatna külföldre hivatalosan. Vászja is már másképp állt a dolgokhoz , mióta meglátta és megszerette Maruszja csillogó szemét.

                                        A mi utcánk 36.

          A kommiszár szinte berúgta az ajtót-- már messziről látni lehetett rajta , hogy rossz hangulatban van, mert most az átlagnál is vörösebb volt-- szeme, szinte vérbe forgott. Szúrós tekintetét körbefúttatta a kocsma vendégein, de úgy reagált mint aki nem találja azt akit keres. Pálinkát kért a kocsmárostól-- mert Maruszja, eltünt amikor jelentették a kommiszár érkezését.

                                         A mi utcánk 35.

           Hajnal hasadt mire befejezték a beszélgetést, és az volt az érzésük , hogy még nagyon sok idő kell , hogy minden érdemlegeset elmesélhessenek az elmúlt hosszú időszakról. Hosszú volt a sor amit még megkellett beszélniük , de attól fontosabbnak tünt most az, hogy Sálikó mielőbb elsétáljon a kocsmárosékhoz, és megmutassa  Vászját , Maruszjának illetve forditva.

                                        A mi utcánk 34.

          Sálikó futólépésben tette meg az utat hazáig mert nem tudta, hogy miért hivatják. Futás közben agya villámgyorsan pörgött, és minden elképzelhető dolog megfordult a fejében-- de ezek a dolgok egytől -egyig negativ előjelüek voltak. Gondolt arra , hogy esetleg édesanyját érte valami baj,hogy rossz hir érkezett testvére vagy édesapja felől, sőt azt is eltudta képzelni , hogy netán Nagyné irt neki újból , és abban valami kellemetlen dolgot, akar a tudomására hozni.