Ütött kopott bádog vödör áll az alagsor homályában a sarokban felejtve.

Benne mindenféle zavaros dolog. Ami az életben létezik, belekerülhet egy ilyen felmosó vödörbe .a legmocskosabbtól a legtisztább érzelmekkel fűtöttekig bármi lesüllyedhet ide, ahol egy rettenetes kulimásszá keveredve érik össze sok-sok évezred alatt, azzá a mocsokká ami most itt bűzlik a sarokban. Az ismeretlen most odalép a szennyel teli vödörhöz és a padlóösszefolyóba önti, miközben erősen krákog, és öklendezik.

4. Dee szája

 

*

 

Dee

 

 

 

- Dee, ébredj! Ébredj fel! - John hangja.

 

John hangja, vagy Nate-é. Mindkettőé. Vagy egyikőjüké sem.

 

- Ébredj fel végre!

 

Hideg van. Végtagjaim jégvíz alá szorulnak mozgásképtelen. Bőröm pillanatok alatt átlyukad, csontjaimba vág égő fájdalommal a fagy. Megbilincsel a fájdalom. Torzóm kifeszülve dermed recsegve a hóba.

Átölel a tél. Havasi kígyóként kúszik melleimre, kötélként szorítva tüdőmből a levegőt.

1: Első feltöltésem, ha ezt nem így kell csinálni, akkor szóljatok!

 

2: Első írásom, a többit lásd az 1. pontban :D

 

A nevem nagyon hosszú, lusta vagyok leírni. A felszerelésemen az MZS monogram olvasható. Pár napja még az asszonyaimmal – most csak négyen vannak – ültem otthon a tóparton és néztem, hogyan lubickolnak a vízben. Aztán jött a hívás.

Egy újabb út a cégnél. Igazuk van, már három napja szabadságon voltam. Minek is pihennék többet? Emlékszem a cég reklámjaira.

 

 

 

 

 

 

                                        Haláltánc

 

 

 

 

           Csak nagyon cifra jó kedvében teremt az isten ilyen alakot, ilyen formás idomot , mint amivel felruházta  Irént. Szabados neveltetése folytán  - tizenhat tizenhétéveseen úgy nyelte a pasasokat, mint kacsa a nokkedlit. Ennek nem sokára meg lett az eredménye is mert, húsz éves korában már szült egy szép kislányt. Fő foglalkozását ezután sem hagyta abba, sőt még inkább belelendült , ha ezt még lehetett fokozni.

 

Zörgésre riadtam! Folyamatos matató zörgés hallatszott az előszobából. Majd egy kattanás után hideg fuvallat ért el hozzám. A kinti zajok felerősödtek, majd elhalkultak. Valaki bejött a lakásba! Azonnal lefordultam az ágy mellé. Négykézlábra ereszkedve osontam az előszoba felé, a falhoz húzódva. Becsukott szemmel is jól tájékozódom a kis lakásomban. És akkor megláttam! Nem volt egy kigyúrt alkat. Tőlem is, fél fejjel alacsonyabb, vékony karú, keskeny vállú sziluettje volt az én betörőmnek.

3. Családi kör

 

*

 

John

 

 

 

Jaj, istenem, az élet – sóhajtok egy hatalmasat, miközben Dee ágyán ücsörgök, várva őt, hogy végezzen a fürdőszobában.

Ha baj van… Ha valami rossz történik, az mindig, de minden egyes alkalommal elvonja a figyelmemet valami még nagyobb tragédia determinált bekövetkeztéről: már fröcsög az arcomba az érkező lavina, mégsem érzem a hideget…

 

Míg Nate-tel vagyok elfoglalva, és az ő szívét próbálom puhítani, hogy saját magához – és a körülményekhez – képest végre élhetővé váljon az élete, megtudom, hogy az unokahúgom minden egyes nap elájul az iskolában.

Karácsony-babgulyás.

Körülöttem télikabátos árnyak lépkednek a szürke derengésben , mint  fáradt lelkek, a munkába sietők. Fázva húzzák össze nyakukon a gallért és semmi kincsért sem néznének oldalra.

 Hideg fagyos éjszaka áll mögöttünk, emlékszem a lüktető fájdalomra. Fél négykor éreztem ezt. Tudom, mert a téren óra áll és én éppen mellette feküdtem le.

Este volt karácsony első napja. Szép ünnep ez! A városközpontban levest, beiglit és forralt bort osztogattak ismert szinésznők, politikusok, az önkéntesekkel karöltve.

A várás

Fehérséget látott, ameddig csak ellátott.
Előtte s mögötte emberek, szép sorban álltak. A legtöbbjük arcán közöny ült. Egy ideig némán várt, mint a többiek. Előretekintett, ösztönösen. Így telt egy nap, egy hónap, egy év. Néha mozdult a sor ugyan, ekkor lépett egyet előre, máskor hátrálnia kellett, mert mindenki más is így tett. Egyik ilyen hátrálás folyamán, az előtte lévő meglökte, és mindketten elestek. Gyorsan felpattantak, s visszaálltak a helyükre.

Az Iskola a külváros legszélén állt, elhagyatott, semmibe vezető főút szélén, beleveszve a mindent egyfoma-szürkévé keverő kietlen, kókadtfej-unottan ásító ködbe - sarki épület volt, olyan messze mindentől, hogy arrafelé senki semmi dolga nem akadhatott. Eredetileg nem önálló épületnek szánták, egy későszocialista laktanya mellékzuga volt, szégyenlősen rejtőzött ott a sarokban, belebújva a nála sokkalta szélesebb katonai épület megnyugtatóan jellegtelen szürke falai közé, identitás nélküli, egyencélú betontömbök halmaként, amikhez képest a Lego építőkockák otthonmeleg, gyermekszemet gyönyörködtető színekben és formákban gazdag egyedi műremekek voltak, játékosan lekerekített oldalaikkal,  tetejükön romantikusan ívelő fröccsöntött körszerű elemeikkel hívogatóan kínálva az építés, az alkotás és az önfeledt játék örömét .

Háton feküdt zihálva!

Az ütést nem tompította eléggé a szkafander, ezért borzalmasan fájt a lapockája és a gerince. Talán még egy-két bordája is eltört. A folyosó felső végén erős fény világított, hunyorognia kellett. Azután, a fény lassan kihunyt…..

Háton feküdt zihálva!

Mellette dübörögve zúgott el a ménes élén azzal a csődörrel, amin az imént még ült. Sajgó tagjait szerette volna megtapogatni, de a keze alig mozdult. Érezte, hogy nedvesedik a ruha a lába közt.

Evva Lena di Reirossi

 

Boldogtalan árnyak

Továbbra is a vörösre festett Reirossi házban éltem a Frari templommal[1] szemben, de már időm nagy részét, s mind több éjszakát az új fogadómban töltöttem. Anyám valójában nem tudta, mivel foglalkozom, mert csak a gyógyító tevékenységemről beszéltem neki, és nem is akartam magyarázkodni a rengeteg éjjel-nappal égő gyertyákról, a keleti füstölőkről, és a tálcákon sorakozó bábukról.

Saját életem kialakítása érdekében a San Marco tér déli oldalán kibéreltem az egyik üzletet, melyben egy sybillahoz méltó szalont rendeztem be.

Harmadik rész

 

- Matteo…? Matteo, hogy vagy?

A halk kérdés tompa visszhangot vert a homályos tömlöcben, a rongycsomóként összekuporodott fogoly azonban nem felelt. A festő letérdelt mellé, mit sem törődve azzal, látja-e valaki, s megszorította a vállát.

- Matteo, én vagyok.

A csempész összerezzent és végre ránézett; hunyorogva a haloványan beszűrődő holdfényben.

- Hogy’ kerülsz ide?

- A lányod hozott. Miért… hogy’ voltál képes őt eltitkolni előlem?

                            Hamvad a tábortüz.

                            Szeréna története : A bosszú.

 

           Nagyon megviselt a válásom, mert amilyen rövid volt a házasságom , olyan viharos is volt. Talán csak az első néhány hónap volt az ami elfogadható lett volna , mert azután egyre gyakrabban összekülönböztünk , és haragosdit játszottunk akár napokig is. A legapróbb problémákon is összetudtunk veszni , és mindkettónkből hiányzott, a megbocsátás képessége , de még a bocsánatkérés szándéka is.

2. Zsongás

 

*

 

 

 

 

Dee

 

Nyílik a bejárati ajtó. Lepattanok az ágyamról, és futnék, annyira örülök, hogy John végre korán ér haza, ahogy - ma is - ígérte. De valami megállít. Még mindig haragszom, amiért Nate-nek elmondta a rossz jegyeimet.

 

Az ajtó csukódik, és bennem egyre gyűlik a harag. Mozdulataimat megbénítja a feszültség.

 

- Csak Nate az – veti oda Anne. A másik ágyon hasal, és olvas.

- Hm.

- Ha nem mész ki te, ő jön be.

Kutya egy karácsony ez! 

 

Most, hogy vészesen kezdett közeledni a Karácsony, ideje volt leülnöm és átgondolnom, mivel lepjem meg szeretett kis családom. Tudni kell rólam, hogy minden évben valami különleges, otthon gyártott ajándékkal halmozom el a rokonokat, változó sikerrel. Idén valahogy kimerült az ötlettár, lehet azért, mert már én is öregszem, halványulni látszik gyermeki kreativitásom. Fejemet vakargatva, gondterhelten ücsörögtem a kanapén. Hű társam, egyetlen vizslám észre is vette ezt, fejét ölembe hajtva, ő is elkezdett agyalni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindig is nagyon szerette az erdőt, ahol felcseperedett. Tisztelt minden bölcs, öreg fát, gyakran kérte ki tanácsaikat. Kis korában önfeledten játszott a vele együtt felnövő állatokkal. Szinte mindenki szerette, csak a lázadó rókafiú az Elemér tört mindig borsot az orra alá. Nem tudott rá haragudni emiatt, hiszen ő is ennek az erdőnek a szülötte volt. Legjobb barátai, Nyúl Stefi és Medve Balambér minden nap eljöttek hozzá és együtt töltötték el a szabadidejüket.

IV. 1988

 

1. Zajlik az élet

 

*

 

John

 

Padlógáz, automata váltó, és százkilencvenöt kilométer/óra. Kezdetben még akartam, most már csak rátapadok: egyszerűen nem érem utol.

Nem érem utol, nem tudom beelőzni.

 

A legsötétebb éjszaka legmélyebb csendjét hasítjuk át a kocsikkal. Bárcsak vége lenne, bár el sem kezdődött volna.

Nate autója szórja rám a kásás latyakot – az ablaktörlő alig bír vele. Placcsok között látom a hátsó ablakát.

 

Második rész

 

- Apám mindig az évnek egyazon szakaszában érkezik Velencébe és én ilyenkor minden áldott nap kimegyek az öbölbe és ott várom. Ma is ott voltam… már akkor, amikor megérkeztek. Láttam, ahogy partra tette a messerét, csak akkor nem mertem odamenni… aztán, amikor tréfálkoztak a flaska felett, akkor már sejtettem, hogy a messere Silvio, apám sokat beszélt messeréről… de végül mégsem fedtem fel magam, csak, miután apám egyedül maradt a legénységével.

5. Sziámi baba

 

*

 

John

 

 

 

 

A vaksötét kifordul, és mézbarnává olvad a por a tárgyakon, bútorokon. Dee sosem volt olyan, mint Anne. Nem ragaszkodott.

Nem voltak kedvenc játékai – most minden koszos és szakadt. Elhanyagolt, összejárt, megkopott és elnyűtt. Térdig gázolok a lomban. Régi fogszabályzók, szívkeretes napszemüvegek, szoknyák, mesekönyvek és játékbabák halomban.
Sosem tartott rendet, mindig mindent elkevert, de nem is vágyott.

4. Engedj be!

 

 

 

*

 

John

 

Késik. Biztos az eső. Nyitott ablak mellett hallgatom a forgalom ázott zaját – megnyugtat. A fali óra mély kattogása saját monotonságával szaggatja az elsuhanó autók moraját. Kezdek aggódni.

Zsebemből előhúzom a telefonom, és Nate számára nyomok. Mielőtt még beleszólnék, zihálva megelőz.

 

- Ott van Dee?

- Öhm, nincs. Őt várom, késik – mielőtt még visszakérdezhetnék, folytatja.

- Eltűnt – A hangja mosolyog…

- Hogy érted?

Mai világ hozzád kiáltok

Kéne segítség

Valami merészség

Hozzád azt mondták bátran kiálthatok

De látom ezt ki nem állhatod

Segíts kérlek

Mert már egyedül félek

 

Mai világ hozzád kiáltok

Kéne segítség

Valami eszesség

Azt mondták nekem segítesz

Erre itt egyedül henyélek

Segíts kérlek

Mert egyedül nem élek

Sziasztok

 

Zsoldos Pétertől keresem a Viking visszatér c. könyvet. Az interneten kezdtem el hallgatni és nagyon megtetszett. Eldöntöttem, hogy az egyik családtagomnak ezt adnám ajándékba, persze olyan régi kiadás, hogy sehol nem lehet megtalálni.

Ha esetleg valakinek meglenne otthon aránylag jó állapotban és szívesen eladná, használtan is megvenném tőle.

 

 

- Nem vagyok majom! – kiáltotta Ham István, amikor egyik reggel belenézett a tükörbe.

Pedig való igaz: egy szőrös képű, kerekfejű, hajlott vállú csimpánz nézett onnan rá vissza.

Ahogy tekintetét végigjáratta saját testén, meg kellett állapítania, hogy bizony a tükör nem téved. Végtagjai hosszúak, méghozzá aránytalanul. Tenyere a padlón pihent, ahogy kinyújtotta a karját. Testét teljesen szőr fedte, és akárhogyan próbált, nem volt képes felegyenesedni.

 

 

            Egy alkalommal, amikor a kapitánynémat látogattam meg, őnagysága egy kéréssel fordult hozzám. Lennék olyan szives  és látogatnám meg Anna nénit, aki csak néhány házzal lakik lennebb a faluba, mert valamilyen  oknál fogva  elromlott a bejárati ajtaja és nincs aki megjavitsa. Megkérdeztem , hogy Anna néni hány éves, mert ha fiatal akkor nem megyek! Megnyugtatott , hogy Anna néni  hetven és nyolcvan között van, de ha fiatal volna , nem is ajánlana.

Első fejezet

 

- Kotródj le onnan, de rögvest! Más dolgom is akar majd a partraszállásnál, mint téged kihalászgatni a tengerből.

- Tudok magamra vigyázni – kacagott fel a kötélzetbe kapaszkodó vörhenyesszőke, karcsú fiatalember, látványosan semmibe véve a kapitány mérgelődését. Féktelen jókedve felriasztotta a sirályokat… azaz csak riasztotta volna, ugyanis vele ellentétben a madarakba legalább szorult annyi józanság, hogy fedezékbe repüljenek a készülődő vihar elől.

A madárleány nem tudott repülni.

Isten tudja csak, mióta volt ez így, de tény: akárhogyan igyekezett csapkodni a szárnyaival, bárhogy próbált elrugaszkodni a talajtól, nem járt sikerrel.

Pedig nem gátolta semmilyen külső tényező. Egyik nap egész egyszerűen azt vette észre, hogy elment a kedve a repüléstől. Kipróbálta, milyen az, ha nem használja a szárnyait. Egész jó volt. Eleinte. Élvezte, hogy nem fejt ki semmiféle plusz erőt, csak van, létezik.

Ellustult, azt lehet mondani.

 

A varázsló a barlang szájában állt. Baljósan tekintett a sűrű erdőre, aztán a felette gomolygó fellegekre, és tudta, elérkezett az idő.

- Mester, zavarhatom? – kérdezte ifjú tanítványa, kinek fiatal elméje még megannyi tudásra szomjazott, teste pedig épp csak elkezdte befogadni a születésétől benne szunnyadó, és a varázsló segítségével nemrég előhívott erőt.

- Persze, fiam – szólt az idős férfi, és komor, barázdákkal teli arca megenyhülni látszott, majd száját félmosolyra húzta.

3. Nem és nem

 

 

 

*

 

Nate

 

- Én meg halálra késeltem a nagymamámat…

 

Úgy tör fel bennem az emlék, mint egy átpiált éjszaka után a reggeli első, savas hányás.

 

- Még tizenkettő sem voltam, és te azt mondtad, hogy baleset volt. Én meg még hittem is neked. Mert akkor is elhittem azt, hogy a halottnak már semmi sem fáj…

 

Honnan tudhattam volna, hogy még él?! A szemei kipeckelődve meredtek a távolba, nem mozdult, nem reagált semmire… Honnan tudhattam volna, hogy ez csak egy akut pszichiátriai kórkép, és nem a halál?!

Fényképek

 

Amikor hazaérkeztem, apám a tűzhely előtt ült, a tűznek arccal. Egy nagy doboz volt az ölében és egy pakli fényképet tartott a kezében. Elnéztem egy darabig, míg a fényképeket átlapozgatta, hatalmasokat nevetve mindegyiken.

-Mit csinálsz? -meg kellett kérdeznem végül. Egyesével lapozgatta a sárgult fényképeket. Esküvői fényképek voltak, idegenekről.

-Ezt nézd!-mutatott egyet oda felém. Idétlen fejdísz, szódásszifon szemüveg, vastag szemöldök- talán farsangra készültek?

Ugye, mindig is érdekelt, hogy mit csinál a Mikulás, ha véget ér az az egy bizonyos nap, amikor kiosztja az ajándékokat. Most fellebben a fátyol és kiderül a titok. Először is már régen nem a rideg sarkvidék az otthona, már évtizedek óta beköltözött Európa szívébe, annak is a mediterrán részébe. Praktikussági okai voltak ennek, egyrészt gyorsabban elérhető innen minden, másrészt öreg csontjait kikezdte a csúz és ez az éghajlat jót tett neki. Na, de térjünk vissza ahhoz a bizonyos naphoz.

2. Botlás és földetérés

 

*

 

Dee

 

 

 

- Jól van Dee – sóhajt egy óriásit a férfi –, emlékszel az előző beszélgetésünkre?

- Igen – válaszolok undok pofavágással.

- Ühm… Miről beszélgettünk?

- Ez most valami kurva teszt? Nem vagyok hülye! Nem kell tesztelgetned – sziszegek vérig sértődve.

Nagyot pislantva bólint, aztán lazán a saját homlokához nyúl.

- Mi történt a homlokoddal? - kérdezi.

- Elestem – vágom rá még azelőtt, hogy eszembe jutna valójában mi történt, és mikor.

Signora megsemmisülve, ült szállodai szobájának foteljébe. Szembe vele a nyugati égbolton búcsúzni készült a nap. Melankolíkus hangulat uralkodott el rajta. Sötét képek elevenedtek fel korábbi életéből, férfiak tucatjai vonultak végig emlékein, arctalanul nevek nélkül, semmit mondóan. Egyetlen egy arcot sem ismert fel, egy egyetlen nevet sem jegyzett meg.Azt sem tudta , hogy melyikkel volt jó, és melyiktől undorodott legjobban. Csak azt tudta , hogy egyáltalán mindegyik részese volt züllésének.

Margó, és Lajos nagyon elgondolkodtak azon , hogy honnan vegyenek egy szakácsot. Margó szerette volna ha Margitot léptetik elő szakácsnak, de ezt a lehetőséget Lajos azonnal kizárta - arravaló hivatkozással hogy Paolot nem lehet Margittal helyettesíteni, mert Paolo olyan szakács volt , hogy sokan csak az ő pizzájáért jöttek a kempingbe.De verhetetlen volt spagettiben és makaróniba is.Nagyon nehezen de megegyeztek abban , hogy ameddig új szakács kerül, addig Margó viszi a konyhát.

Paolo, mint aki megőrült, úgy vágódott ki az ajtón, és rohant a kocsija felé. A két nő nem értette , hogy mi lelte Paolot,mitől gorombult úgy be, de mire magukhoz tértek, Paolo már csikorgó kerekekkel fordult ki a kemping területéről. Nem látott és nem hallott , csak egy cél lebegett előtte , hogy minél előbb hazaérjen , és elejét tudja venni, a várható eseménynek.Csak egy dolog izgatta , hogy Lili egyedül van, és ha ez a vadbarom Pietro egyedül találja akkor - nincs semmi segítsége - és tönkre tesz mindent ami ő eddig felépített.Mert Pietro nincs semmire tekintettel, neki minden kell és ha nem tudja megvenni pénzért elveszi erőszakkal, mert gátlástalan, és ha begorombul , akkor nem fél sem istentől sem embertől, és semmiféle következménytől.

Valaki értesítette a rendőrséget, mert néhány percen belül három rendőrkocsi jelent meg a helyszínen. Rendőrök ugráltak ki belőle és pillanatokon belül körülvették a helyszínt. Más részük, az elszörnyülködött bámészkodók között szemtanukat keresett. Bár legalább harmincan voltak már a helyszínen senki sem tudta sem a kocsi számát sem pontos személyleírást adni az elkövetőről, de még a kocsi színét sem megmondani. A legfontosabb információ az volt amit egy férfi állított , hogy az elmenekülő kocsi tulajdonosa és hulla előzőleg olaszul vitatkoztak, nagyon elszántak voltak, mert életre halálra küzdöttek, és szinte érezni lehetett , hogy csak az egyik marad életbe.

Erika teljesen kiszámíthatatlan lett. Ezen legjobban István csodálkozott, mert úgy érezte , hogy jobban illene , hogy vonzódjon hozzá-- végső fokon neki köszönheti az életét. Erika ezt nem is tagadta , de ettől függetlenül, néha napokra eltűnt és ilyenkor, István nem tudott semmit róla. Való igaz az idők folyamán az érzelmi kötelék csökkent közöttük, viszont a szexuális kapcsolatukra, mindketten igényt tartottak. Ennek ellenére Erika többször tűnt el úgy az István látóköréből, hogy annak fogalma sem volt, hogy hol lehet.

Minthavétel

 

Szag László a nejével egy fárasztó nap után viszonylag hamar nyugovóra tért budapesti otthonában. Ám valahogy egyikük se tudta lehunyni a szemét.

– Kezdenek kirepülni a „gyerekeink” – sóhajtott Izabella.

– Igen – morogta a nyomozó.

– Botond friss, délegyházi barátnője egy idő után kérdéseket fog feltenni – morfondírozott az asszony.

– Igen. A meséje elég gyenge lábakon áll, de nagy a szerelem. Ezen a hídon majd akkor megyünk át.

III. 2006

 

1. Játékok

 

*

 

Dee

- Elmondanád, kérlek, miért vagy itt?

 

A férfi előttem ül, közöttünk egy alacsony üvegasztalka. Mély, mézzel átitatott hangja elragadja figyelmem – eddig az üvegről tükröződő arcképemet nézegettem.

 

- Meg akarok halni.

- Meséld el, Dee, hogy mi történt veled! - kéri hatalmas nyugalommal a hangjában.

- Utálom, ha így hívsz! A nevem Dianne!

Lassan bólint, aztán az ölében fekvő füzetbe írogat.

Lili arca másodpercenként váltott színt, tetszett neki a kép , de ezt nem akarta elárulni Istvánnak, ezért kifejezéstelen vigyor jelent meg az arcán ami egyáltalán nem azt jelentette amit belül érzett. Mert belül szinte ujjongott az örömtől a jól sikerült képnek, kifelé viszont szeretett volna valami haragot mutatni Paolo irányába. Ebből aztán egy rosszul sikerült vigyor kerekedett , amivel el érte azt , hogy István ne értsen semmit az egészből.
-Mondd meg őszintén tetszik neked ez a kép?- kérdezte István, meg a többi ami belül van. 
- Háát tulajdonképpen iiigen,- de én úgy tudtam , hogy csak Olaszországban fogják látni.

Erika, meg Piroska , ha volt egy kis idejük azonnal eltűntek és izgatottan váltogatták, próbálták Piroskán a ruhákat , hogy melyik lesz igazán a nyerő az Imi szemében. Arra nem is gondoltak, hogy Imit , nem is annyira a ruha , hanem maga a lány, Piroska érdekli.Ettől függetlenül Piroska szeretett volna nagyon szép lenni. Pedig az volt, csak mind ezidáig elnyomták benne azt a az érzést, ami egy egészséges énképet alakíthatott volna ki saját magáról. De most - Erika megjelenése óta egy olyan barátnőre talált, aki eltudja hitetni vele, hogy valóban szép.

5. Az olvasás öröme

 

*

 

John

 

Tegnap este még ismertem a betűket. Egymás mellett látva azokat, nyilvánvaló volt a jelentésük. Most be fogom bukni ezt a vizsgát, mert egyszerűen nem értem, mik ezek a fekete hangyák egymás mellett. Még a nevemet sem bírom ráírni a tesztlap tetejére. Nyilván eszembe jutna, hogy hívnak, de bent ragadtam.

 

Bent. El se hiszem, mi történt, hogy történt, és hogy voltam képes erre. El sem hiszem, hogy nem reszketek, és miért nem görcsöl az idegtől a gyomrom.

De Gyula, addig sem tétlenkedett, hanem oda ült a szintetizátorhoz és klimpirozni kezdett. Először nem is tudta , hogy mit játszik. Csak akkor jutott el a füléhez , hogy ujjai mit művelnek, amikor meg jelent Margó és úgy tette mintha nem is oda figyelne , pedig Gyula éppen a kedvenc nótáját játszotta. Margó tanácstalanul állt a verandán és nem tudta eldönteni , hogy ezzel a nótával Gyula visszasírja a bűnös időket, vagy egyáltalán csak bosszantani akarja!
Nem sokára megérkezett Erika is, aki teljesen elvesztette a fejét , amikor látta , hogy István milyen mesterien pengeti a gitár húrjait.

Öngyilkossági kíséret

 

Lászlót ismét hívták. Egy csillogó, új épületbe, az ELTE budai kampuszához. Egy IT cégnél történt haláleset, tisztázatlan körülmények közt. Mire beért, a helyszínelők már dolgoztak, a kollégái biztosították a termet és a tetemet.

– Ki talált rá? – kérdezte, amint belépett.

– A takarító – mondta az őrmester.

– Nem nyúltak semmihez?

– Csak néhány ujjlenyomatot kerestünk, meg mintákat vettünk, de nem mozdítottunk el semmit – mondta a helyszínelők főnöke.