4. Szép emlékek

 

*

 

Nate

 

Tized annyiszor kérdezem meg, hogy jól van-e, mint amennyiszer valójában szeretném. De még így is sok, vagy legalábbis elég rondán néz rám, ahogy az állomás felé gyalogolunk. Pedig annyi mindent mondanék és kérdeznék ezen kívül is, de most még nem beszélhet.

 

A vonaton egymással szembe ülünk le. Én őt bámulom, ő az ablakot. Egyszer csak felém fordul, mire bepánikolva háttal az ülésnek csapódok.

 

- Ez hogy történt az arcoddal?

Eközben István kopogtatott Lajos irodájának ajtaján. Szemlesütve lépett be hozzá és tette le magát a fal melletti kanapéra, nem mert az íróasztallal szemben ülni. Lajos éppen inni készült, pálinkát készített elő.
- Sajnálom, ami történt… –kezdett bele.
- Nem tudom, miről beszélsz! –vágta rá szigorúan Lajos. István kellemetlen érzéssel ücsörgött tovább, szorongatta az ujjait, tanácstalanul bámult végig a főnökén, aki csak maga elé meredt. Ötlete se támadt, hogy mi üthetett belé. 
- Hát, hogy… tudja!

István, azt sem tudta , honnan vette a bátorságot ahhoz , hogy minden bevezető nélkül félre húzzon, és neki álljon a főnökasszonynak mint disznó a hideg víznek. Egyetlen támpontja volt , hogy már jövet is a főnökasszony mindig lefelé húzta miniszoknyáját , de az mindentől függetlenül egyre feljebb került, és ha egy kissé szétnyitotta combját akkor ott fehérlett valami izgató fehérnemű. Persze akkor még gondolni sem mert arra , hogy egy röpke óra múlva a tanya szélen, éppen a lejárónál, annyira elveszti az eszét , hogy nem gondol semmire, csak az ösztöneire hallgat, és minden kockázatot vállalva, akár erővel is, magáévá teszi a főnökasszonyt.

Közeledik az újév, egy teljesen új esztendő és bizony ilyenkor előfordul, hogy az ember olyan fogadalmakba bocsátkozik, amelyek már a megfogalmazódásuk pillanatában nyilvánvalóan tarthatatlanok.

Most ezek közül szedtem össze néhányat:

 

 

1. Nem eszem több csokit.
2. Ha eszem is csokit, nem annyit, hogy két pofára, degeszre egyem magamat vele.
3. Nem szólok rá többet a férjemre, hogy halkítsa le a televízió készüléket.
4. Addig hagyom gyűlni a mosatlan edényeket, amíg a férjem kínjában el nem mosogat.

 

 

FELEMELŐ GONDOLATOK

 

   Állsz a parton és lábad szinte bokáig süllyed a tengeri homokban. Hevesebben ver a szíved, talán gyorsul a vérkeringés? Mindez miért? Tétlenül állsz! Úgy érzed, hogy tágul a szíved, tele megbocsátó, hullámzó érzésekkel. És nézed a tenger hullámverését. Most kél a nap, a kék horizontot aranyossá varázsolja, ébred a sirályok csapata és kering a tenger fölött, majd lecsap zsákmányra találva. Nekik ez a mindennapi élet. Nyugodt a tenger.

Van úgy, hogy a nagy körforgásban csak egyetlen pillanat marad meg az örökkévalóságnak.

A kis vízcsepp együtt élt testvéreivel a vízsokaság örvénylő kavalkádjában. Egy derűs szép napon a felszínre került, és boldogan lubickolt a szikrázó napsütésben. A Napnak ma különös ereje volt. Egyszer csak érezte, hogy elválik társaitól és elemelkedik a vízrengetegtől. Egyre könnyebbnek érezte magát, felszabadultan szállt a magasságba. Körülötte társai vidáman élvezték az eddig soha nem érzett lebegést.

3. Égszakadás földindulás

 

*

 

John

 

Vonzás – taszítás, összepillantás: fekete fénybogár szemek a bíbor virágzat alatt. Valami gyönyörűség, de nem hagyja, hogy nézzem.

Nem hagyja, hogy szóljak! Kibújik a levelek alól, karja körém fűződik és tökéletes a csókja. Ajka úgy bújik az enyémhez, mintha egészen eddig hiányzó része lett volna az enyémnek. Nyelve forró, íze koranyári esti pára.

Aprót rezzenve húzódok el, hogy gyönyörködhessek szépségében. Márvány bőr, mandula szemek, vékony, hosszú szemöldök, éles kontúrú arccsontok.

 

 

            Dudorászva festettem egy létráról, hogy előbb a felső résszel  legyek meg, mert alul aztán még szaporábban  haladok. Munka közben eszembe jutott gyári kollégám, aki azt mondta: Ide figyelj, három és félkiló festéket kell rákenjek  egy konyha bútorra , de én , ha megölnek sem tudok  két és félkilónál többet rákenni. Megprobálkoztam én  is az ő módszerével , és beigazolódott, hogy kevesebbel is lehet jó munkát végezni. Igaz a tiszti étkezde  egyik vége egy kicsit halványabb lett , de itt árnyalatokra nem adtak.

Levendula-extázis

Levendulamezők rothadó ölelése,

Fénnyel szemben ne menj, megvakulhatsz tőle.

 

Bár tudnám hogy milyen, napfénynek az íze,

Nem láttam még sosem, a sötétséget, azt sem.

 

Világ vesd ki magadból e bűzölgő kórságot,

S annak hordozóját, a levendulavirágot!

 

A megváltást kereste, de lila mámor közt,

Készüljetek feleim, az extázis már jön.

Szétfeszít az ész, a szag, nem bírom ezt már,

Az agyadon csorog le a megváltó halál. 

Így Lili nem említette többek között azt sem, hogy miután a férfi házában megfenyegette Paolot, az teljesen kiakadt. Igen, még tisztán előtte volt, ahogy Paolo elindult felé ökölbe szorított kézzel, neki pedig még meghátrálni sem igen volt ideje. A férfi elkapta mindkét karját, és olyan erősen szorította, hogy az már fájt.
- Mit mondtál? - kérdezte tőle fenyegettően, amire csak egyféle válasz létezett.
- Semmit.. én... nem... csak...
- Verj is ki a fejedből mindent, amit gondoltál.

Volt valami

Volt egy valami

Volt egy olyan valami

Volt egy olyan érdekes valami

Kár hogy elfeldtem.

 

 

VÉRCUKOR INGADOZÁS 2 

 

     Álltam tovább tanácstalanul. Láttam, hogy a nagy forgalomban közeledik egy taxi. Talán talált a gondolatunk a sofőrrel, mert egészen a szélre húzott és lassított. Leintettem. Jelezte a szándék megértést, visszacurukkolt és kiszállt.

-         Megkérem, amilyen gyorsan csak lehet, a Nyugati pályaudvarra vigyen el. – udvariasan berakta a csomagjaimat és elindultunk.

-         A parkolóba kéri? – gondolom ez amolyan sofőrös átverő kérdés volt, hadd lássa tudom-e hol járok, s utána megkocsikáztat.

2. Reszkető térdeink

 

 

 

 

 

 

*

 

Ava

Marón karmazsin passiflora antioquiensis-függöny lóg a zárda kőfaláról. A golgotavirág fejek mint vértől tocsogó kezek laffognak erőtlenül a zöldezet között.

Mehetnék. Ma is mehetnék. Szabadulhatnék jó pár órára – ma éjjel is. De még sosem jártam kint. Félek a véres ujjaktól: mi van, ha utánam nyúlnak, berántanak a levelek közé, és holnaptól már az én kezem is köztük lóg majd?

 

 

                  VÉRCUKORSZINT INGADOZÁS

 

     Már jól elhagytuk Debrecent Budapest irányába, amikor váratlanul megszólalt a telefonom. Úristen, ki kereshet?

-         Szia, barátom! Végre sikerült nyomodra akadnom! Hat év után már illene találkoznunk – Megismertem a hangját, és valóban valami baráti érzés bizsergett bennem.

-         Figyelj, útban vagyok Budapest felé. Az I.C. a Nyugatiban a tizenharmadik vágányra fut be.

 

 

             Az étkezdébe, csak Rizi és Kati tartozkodik, ők is már a a takaritással meg a mosogatással vannak elfoglava, amikor váratlanul betoppanok. Megkérdezik, hogy mit óhajtok ebben a szokatlan órában. mesélni kezdtem, hogy a gyomromra akkora  űr tátong, hogy akár űrhajós forgalmat is  lehetne bonyolitani benne. Nagyon megsajnáltak-- legalábbis úgy tettek mintha sajnálnának-- különösen akkor amikor elmeséltem, hogy a délután egy részét, és ennek a szép nyári estének a jelentős részét a" legényegyletben "  töltöttem, pusztán azért, mert valami amnézia folytán elfelejtetettem, hogy khaki szinű ruha van rajtam, ami úgy látszik, hogy korlátoz emberi -és szabadságjogaimban, emiatt városban való tartózkodásomat  zárkával "jutalmazták." Kétes körmondatom meghatotta őket, mert már hozták is a finom rizset, némi hussal letakarva.

II. 1971

 

1. Esti mesék

 

*

 

John

 

 

 

 

A konyhát kicsinnyé törpíti az ósdi asztali lámpám mélysárga fénye – még arra sem elég igazándiból, hogy a konyhaasztal egészét megvilágítsa.

Anya egy hatalmas tálca almás pitét készített nekem az esti tanuláshoz. Az orvostudománynak kellemesen langyos, édes illata van. Magát a süteményt úgy kell kitapogatnom: elveszett az árnyvilág mélyén.

 

De el is felejtem.

Lili leült az ágyra, csodálkozott rajta, hogy Piroska így ott hagyta őt. Amióta visszajöttek Olaszországból, úgy érezte, mintha ki lennének közösítve Paoloval. Pedig milyen szép ajándékokat hoztak mindenkinek, legfőképp Piroskának. Nem hitte el Lili, hogy a lány nem értékelte az igyekezetét, hogy barátságot építsen ki vele. És ez azóta folyik így, mióta visszatértek boldog pár ként Rómából. Boldog párként, gondolta Lili. Egyáltalán nem boldog, és még csak nem is egy pár.

Három dolog az egyik napról, amikor találkoztunk

 

Egy. A villamos megérkezik a megállóhoz, ahol le szoktam szállni. Nyílik az ajtó, leszállok, de nincs a megállóban. Elönt a méreg. Negyvenöt percembe telik az ingázás, ő meg arra sem képes, hogy időben lesétáljon a megállóhoz. Igaz, a tízemeletes, amiben lakik, idelátszik, el is indulhatnék, de nem ezt beszéltük meg, ez nem így szokás. Elvégre is ő a lovagom. Így leülök a megállóban és megvárom. Tizenöt perc után megjelenik az út másik oldalán, integet, hatalmas mozdulatokkal gesztikulál, mosolyog, átrohan az úton. Hol voltál, kérdezem szemrehányóan.

Élt a rengeteg mélyén egy magányos mackó, aki már sok telet megért. Megvolt mindene, amit egy magafajta csak kívánhatott: jó meleg barlang, egy közeli málnás, örökös szerződés egy méhcsaláddal mézügyileg. Feleséget nem nagyon szeretett volna, mert nem szívesen osztozott volna a földi javakban, és egyébként is senki sem viselte volna el a házsártos természetét. Egy ideig nem zavarta, hogy nem szólhatott senkihez, de mikor többször is rajtakapta magát, hogy csak önmagával társalog, elhatározta, hogy szerez magának egy jóbarátot akivel megdumálhatja az erdő dolgait.

Finoman szórva, nagy űr az éhség

 

Szag László szinte már behunyt szemmel le tudott volna vezetni Dunavarsányba. Amint a házhoz értek, Izabella a felesége, Géza, Levente és Botond társaságában már el is merült a könyvek vadregényes világában. A ház mindennel együtt szinte üres volt. A két katona Kecskemétre költözött. Csilla és József egy özönvíz előtti parcella kombájnt próbáltak épp megszerelni az egyik helyi földműves gazdánál. Réka épp nem az orvosi jegyzeteket tanulgatta, hanem gyerekcsőszként dolgozott valahol, Ibolyával a fizikusnővel együtt.

- Na, jó, inkább menjünk el inni –Gyula olyan lendülettel ugrott el a szintetizátora mellől, mintha forró piszkavassal bökték volna meg. A férfi türelme elfogyott, ő ma igazán elemében volt, ellenben Istvánnal, akit a nyomasztó gondolatai nem hagytak nyugodni. Elpotyogtatta a gitárpengetőt, olyan gyakran esett ki a kezéből, mintha cukrot osztogatna gyerekeknek. Nem tudta tartani az iramot, pontatlanul játszott, és a hangjából semmilyen lelkesedés nem szűrődött ki. 
- Még egyszer játsszuk el a…
- Nem!

Magyarország. Be csodás minden vonala, minden íze! A haza illata, az otthon meghittsége, a megszokott, szeretett látvány. Lili beleborzongott, és hatalmas megkönnyebbülést érzett, amiért újra láthatta, érezhette. Szívében, lelkében felüdült, és úgy pillantott a mellette ülő Paolora, mintha semmi baj nem érte volna soha, mintha minden a legszebb, a legcsodálatosabb lenne. Ki akarta mondani, el akarta mesélni, hogy mennyire boldog, de még a torka is elszorult, a gyomrában pedig apró gombóc növekedett, és amint egyre nagyobbá vált, az izgalma úgy hatalmasodott el rajta.

 

Ma nem mentem iskolába. Nem olyan lábbal keltem. Éjszaka merevedésem volt, és hiába önkielégítettem háromszor is, cerkám újra csak ágaskodott. Keveset aludtam. Miután anyám elmegy dolgozni, beteszek egy pornót a nappaliban, és addig gyurmázom, amíg vagy a kezem vagy a szerszámom feladja, gondoltam. Fülem az ajtónak tapasztva vártam, hogy meghalljam az ajtó csapódását, ami öt perccel később megtörtént.

- Majd vidd le a szemetet! – mondta anyám előtte.

Paolo vette a telefonját, és felhivta Pietrot. Röviden elmondta neki, hogy vállalja a plusz költségek kifizetését, és még mielőtt elutazik meg írja meghatalmazást, amivel aztán eljárhat a nevében a nyomda kifizetésében-- a távollétében. Paolo biztosra ment. Nem akart még egyszer találkozni Paoloval és meg kevésbé akarta , hogy Lili találkozzon vele. Ezért a meghatalmazást megírta aláírta lepecsételte, és borítékba téve átadta a Mammának.Miután ezt mind véghez vitte , elnyúlt egy fotelba-- csillagszeme visszakapta fényét, mert tovább vonultak az eddig fölötte köröző sötét felhők.

- Jól ismeritek a lányomat? - tudakolta öreg Piroska, aki magát csak Signora-nak neveztette. - Mi van vele? Jól van? Mondjuk, mindig élelmes lány volt. Most épp mit csinál? Mert anno nagyon szerette a mélybe nyúló éjszakákat. Már ha értitek, mit akarok ezzel mondani - vigyorgott az asszony, és úgy mustrálta Paolot, mintha valami kiállítási tárgy lenne.
Lili idegesen pislogott maga elé. Nem tudott mit kezdeni Paolo érintésével, ami nem csak a tüzet szította fel benne, de el is gondolkodtatta, hiszen a férfi tekintete olyan sok mindent elárult.

Lefutott az ebéd elkészítésének a hajrája, ők is ebédeltek, és leültek egy kicsit pihenni. De nem sokat, mert Lajosnak ízlett az ebéd, és meg kívánt egy sört és el is ment, hogy azzal leöblítse az ebédet , de még oda szólt feleségének: Igazán jól főzöl, nem felejtettél semmit. -Te sem, szólt vissza Margó-- már ami a főzést illeti!

Margó oda szólt Piroskának- tudod mit, gyere öltözz fel, és elmegyünk a fodrászhoz- jön a hétvége- szedjük rendbe magunkat, és szét nézünk egy kicsit a városba.

 

 

               Leheveredek az egyetlen butordarabra, ami  nem volt egyéb mint egy kiszuperált katonamatrac.Bár ennek felismerése is némi gondot okozott ,mert már rég túl volt azon amikor még annak lehetett nevezni. Jobb hiján elmélkedni kezdtem , hogy mivel  is  fogom tölteni az éjszakát--alvást  hosszú távon nehezen tudtam elképzelni--igy egyedül berekesztve , és minden jóból kirekesztve, olyanokból mint szabadság,, táplálkozás,, tisztálkodás, és egyéb adottságai  a civilizációnak.

Lili nem sokat gondolkozott , hanem azonnal rávágta-- én csak téged akarlak , és örökké. Paolonak tetszett a válasz, egy kicsit el is lágyult, és szeme sarkában újra megjelentek a csillagok. Lili nagyon szerette ezt a tekintetet, ez jelentette neki a biztonságot, a szeretetet a Paolo iránta érzett szerelmét. Bár ezt még nem volt szerencséje megtapasztalni. Sokáig nézte Paolo markáns arcát -- egészen addig ameddig az, fel nem tette fekete keretes napszemüvegét. Ettől aztán még macsóbb lett.

 

 

- Aktfotókat? - ismételte meg Paolo utolsó szavait Lili és érezte, hogy belesápad még a gondolatba is. Az ő Paoloja, akiben eddig megbízott, akinek épp az előbb mondta, hogy a világ végére is vele menne, vagy valami hasonlót állított, az ő Paoloja aktfotókat készít! 
- Ez legális! - nyugtatta Paolo. - Mármint a fotózás. Senkire nem kényszerítem rá, hogy a kamera végére álljon! - állította, majd elnevette magát. - Na, nyugodj már meg! Látom, nem térsz magadhoz!

 

5. Ha éjfélt üt az óra

 

*

 

John

 

Már nem érdekel, mennyire olvasható az írásom, csak fogyjanak már el kezem alól az adminisztrálni valók. Csuklóm zsibbad, alig érzem, a rövidebb szavakhoz, számokhoz, és a szignómhoz a bal kezemet használom: egyszerre két tollal, két kézzel írok, de úgy érzem belehalok.

Arra sincs erőm, hogy kimenjek egy kávéért, vagy friss levegővel kiszellőztessem a fejemet. Inkább találjanak meg holtan fekve az íróasztalon, mint hogy öt perccel később fejezzem be.

Paolo nem nyugodott, egyre feszültebb volt, amiért nem kapott híreket. Úgy volt vele, ha nincs hír, az jó hír, de két nap csúszás után már ő sem nyughatott. Miután véget ért a napi hajtás, a kis srácok magkapták a vacsorát, haza sietett. Még csak el sem köszönt senkitől. Amint haza ért kézbe vette a telefonkagylót és tárcsázni kezdett egy olaszországi számot.
- Miért nem hívtál? Én sem leszek fiatalabb, abban a korban vagyok, amikor már nem tesz jót az idegesség.

Még csak észre sem veszi, hogy remeg a kezem. Ebből világos lett számomra, különböző dolgokat lehet nem előrejelezni egy túlfűtött csókból. Például, hogy kilenc óra tömény együttlét után másnap milyen mértékben képes közönnyel fordulni feléd.
– Itt írd alá.
– Nyomtatott betűkkel is?
– Igen-igen. Tessék. Önnek miben segíthetek?
Persze megbeszéltük, hogy ez a forgatókönyv játszik. Aztán mindig ott van az a sumák „de”, amit sosem mondunk ki… De jó lenne, ha titokban szeretnél.

- Nem volt elég, hogy eddig az asszonyt döngölted, mostmár a csitrikre is rámászol? - kérdezte Lajos és az olasz elé állt. Paulo keze ökölbe szorult e szavak hallatán, de képes volt visszafogni magát, és csak halkan szólt.
- A nagyságának nincs igénye rám, megtalálja az a maga mulatósát! - morogta halkan. 
Lili meglepődve hallgatta a beszélgetést, majd sarkon fordult és kirohant a konyhából.
- Fogd vissza magad, makaroni zabáló, vagy kipenderítelek innen! Ez még gyerek, hagyd békén!

Szeretett itt lenni, fenn a padláson az ócska. de mégis magához ölelő karosszék védelmében.  A régi emlékek dobozai között biztonságban érezte magát- Megidézhette a múlt buktatóit és szépségét is. Először, mint mindig, megsárgult fényképeket nézegetett, megpróbálta kitalálni, hogy mikor és hol készülhettek, milyen pillanatot akartak az örökkévalóságnak megőrizni. Rég elment rokonok, kedvelt és gyűlölt osztálytársak, elmúlt szerelmek néztek rá a félhomályos padlászugban.

Csalásbarát ország, Összefonódó villamos

 

Ugrik Csaba dandártábornok az íróasztala mögött ült. Kitörölt egy e-mailt, majd a kukából is eltávolította. A böngészés előzményeit is. Sőt, még az ideiglenes file-októl is megszabadult. Nem volt jó kedve. Az imént kapta a levelet, de az egészet egy telefon előzte meg. Közvetlenül őt kereste egy budapesti rendőrnyomozó. Hamar rájött. Ugyanaz, akire pont ő uszította a lehető legnagyobb titokban a saját hírszerzésüket.

István pedig megfeledkezett a csapdájáról, ahogy a sártengerbe lépet, megcsúszott és hátra vetődött. Lili kacagását hallotta, nem szégyellte magát, örült, hogy sikerült megnevettetnie. Így legalább lesz egy közös témájuk, amit emlegethetnek egy jó darabig. Tífusz sem folytatta az üldözést, ahogy látta gazdáját, oda sietett hozzá, és megnyalogatta az arcát.
István a zuhanyzóba sietett, levette az összes ruháját és a víz alatt, ahogy magát is, megtisztogatta azokat.

 

 

HULLÁMVÖLGYBEN

 

-         Irén! Számtalanszor megmondtam, figyelmeztettelek, hogy egy úri nő házassága első évében nem esik teherbe. – sziszegte Száfta. Ült matrónai egyenes testtartással, dülledt halszemeivel bámult ki az ablakon. A semmibe! A komor havas csíki télbe. Irén még téblábalt, aztán becsapta maga mögött az ajtót és elviharzott.

-         Jó jel – pisolyogva örvendezett magában Száfta – csak cselekedne határozottan, de hol a határozottság ezekben?

CSALÁRDSÁG

 

Ezerkilencszázhetvennyolcban még komoly katonai erővel rendelkezett az ország, a sorállomány sokszor nem a laktanyában szolgált, hanem különböző szakfeladatokat hajtott végre terepen, gyakorlatok keretében. A híradók  mindenütt a magaslatokon települtek, felépítették az antennákat és összeköttetéseket létesítettek a harcoló csapatok törzsei közt. Ezek a gyakorlatok fontos felkészülést biztosítottak az élesben való alkalmazás szakfeladataira.

- Felőlem, hozzatok még zenészt, de előre mondom, senkinek nem fizetek ezért a macskazenéért! - közölte határozottan Lajos, miközben újabb cigarettára gyújtott.
- Ismerek egy szintetizátorost! - jegyezte meg az asszony és már törte is a fejét azon, hogy milyen szerencse érte. Így legalább Gyulát, a szeretőjét, esténként maga mellett tudhatná. Igaz, alig tud klimpírozni, de ezek se jobbak! - gondolta és ránézett a szedett-vetett csapatra. Az olasz szakács és a kisegítő körülugrálták azt a nyápic kislányt, mintha annyira nagy szám lenne, hogy el tud énekelni néhány dalocskát.

Tífusz fáradtan kísérte, ügyet sem vetett gazdájának mutatványaira.
Lili hasonlóképpen érezte magát, széles mosollyal az arcán hajtotta párnára a fejét, erre a röpke időre sikerült megfeledkeznie magáról. Viszont ahogy próbált álomba merülni, valahogy mégis Paulo arcát látta maga előtt. Alig várta, hogy reggel legyen.

 

Kipihenve jó kedvűen ébredt, és az volt az érzése , hogy a mai napon valami történni fog vele . Reményei szerint valami jó. Nem tudta , hogy mi-- talán az elmúlt nap történései dobták fel egy kicsit, mert rövid idő alatt sikerült megismerkednie , két kollégával is akikről úgy érezte elfogadták, és hajlandóak vele együttműködni.István különösen szimpatikus volt-- már csak azért is mert felajánlotta a zenei kíséretét énekéhez-- de máskülönben is.

Megrázta magát és lassan kinyitotta a szemét. Aludhatott volna még, de szokás szerint a reggeli fények felébresztették.

Minden ugyanaz volt, mint már évek óta, de őt ez nem zavarta, inkább a biztonságot jelentette neki. 

Mégis ma valahogy más volt. Volt valami a levegőben, amit még ő sem tudott pontosan megmagyarázni.

Évek óta ugyanaz, ezen más már kiborult volna, de ő mindig várta a vastag, puha ujjakat, ahogy gondoskodva közelítettek hozzá. Néha még az alkalmat is megragadta, hogy belecsimpaszkodjon a kissé sprőd, vörös szakállba, hogy csak aztán úgy kelljen leválasztani róla, akár a hajba került rágógumit, minden mindegy alapon-csak jöjjön ki. 

Már kicsi korától kezdve válogatós volt.

 

 

 

 

                                           Ezüstpengő camping 2

 

 

 

            Nem tehettem mást nem találtam semmi okosabb megoldást, abban a pillanatban, azért választottam ezt az utat, ami nem biztos , hogy jó de biztos megtanit olyan dolgokra  amit ha otthon maradok sohasem tanulok meg. Egyébként bármikor hazamehetek - tartom a szüleimmel a kapcsolatot, l,  de bevallom neked, hogy egy kicsit szűknek találtam azt a világot,amit  az a kisváros  biztositani tudott volna nekem.

 Ezt a regényt két országból négyen írtuk: Névszerint Knizner Szylvia  Héreg, Kate Pillou Debrecen, Kovács András Eger, Balogh Zoltán Szatmárnémeti. Ezért aztán legalább négy stilus fog itt ősszecsapni, a maga erényeivel és hátrányaival. Volt egy ötödik szerző is , akinek a nevére nem emlékszem, ha majd oda érek, akkor közlöm. Igy aztán, két ország öt  város, és öt szerző. Akik soha nem találkoztak egymással csak itt az amatőr í rok oldalán.

 

 

                                  Ezüstpengő camping 1

 

Nagyon  várom már , hogy meglegyen a kicsi.

 

4. A tevének könnyebb

 

*

 

Nate

 

Minél jobban félek, annál feszesebb arcomon a bőr – az övé lágy, kisimultan nyugodt –, az izmaim mint sziklák, tartják mozdulatlanul testem. Szemem kiszáradásig merev, fogaim egymáshoz ragadva feszítik rágóizmom.

Rettenetesen félek. Már láttam őt az agyhalál állapotában. Negyven napig tartott. Tudom, hogy most csak alszik, mégis bilincsbe ver ez a szörnyű rémképzet, hogy most is kómában van.

Nyúlnék érte, felébreszteném, de inkább szusszanva megmozdítom testem: hadd pihenjen.

 

 

          Felülök az autóbuszra  amelyik a főtérre visz. Sétálok , legeltetem a szemem  az ujságosbódék kirakatában-- legalább négy van belőlük. Az egyikben  Utunkat , és Ífjúmunkást látok. Lecsapok rájuk és már gondolkodom is, hogy hol telepedhetnék le, hogy mielőbb belepillanthassak a már olyan régen nem látott  lapokba. Éppen ott van  néhány méterre a Vinkli-- valamikor a nagybányai  festőiskola művészeinek  kedvenc  kocsmája--, ennek a hátánál lévő kerthelyiségében telepedek le.

Agyhatalom, Vadhiba, Országgyűlölés

 

Csilla egyik ámulatból a másikba esett Budapesten. Arra kérte Lászlót, sétáljanak egy kicsit a rendőr munkahelyéig. A kocsiból minden túl gyorsan elsuhant mellette.

– Büdös van – mondta.

– A város szaga. Gondolom az autókra célzol.

– Igen. Dunavarsányban is éreztem, de itt nagyon durva.

– Mondjuk ma még ködös is a levegő. Meg szmog van.

– Szmog? – nézett rá kérdőn a nő.

– Füstköd.

– Így értem.

 

3. Dől a vér

 

*

 

Scott

 

 

 

 

Három és fél mérföldnyi vezetés után végre felvillannak az Inferno lila fényei a Washington park lomos lombjai között. Otthon, édes otthon – sóhajtok, miközben kiszállok a piros Prixie-ből.*1
Queen Another one bites the dust-ja dübörög felém a drog-kúria felől.

 

Az Inferno South Side legmenőbb szórakozóhelye, és egyben természetesen az alvilági élet központja. Még pontosan emlékszem az érzésre, mennyire rá voltam gerjedve a lila kábulatra, mellyel magába bolondított.