Aki korán kel… bosszúsan ébred

 

 

Vakító világosságra ébredek. Kinyitom a szemem, de csak egy elmosódott alakot látok. Lassan hozzászokom a fényességhez és kitisztul a kép, azonban a látvány átkozottul meghökkentő. Egy szürkebőrű, ragyás, dülledtszemű, hosszúfülű élőlény mosolyog rám elragadóan a négy sárga, rothadó fogával.

- Mester! – rikácsolja boldogan, a közelben lévő társai pedig hangosan visszhangozzák. Ezzel önmagában még semmi bajom sem lenne, hiszen semmivel sem visszataszítóbb mint egykori emberi rabszolgáim, ám amikor nagy örömében egy zöld nyálcsepp csusszan ki a képéből és a homlokom közepére esik az már kevésbé nyeri el a tetszésemet.

 Kereszteződések

 

  Egy halovány szivárvány jelent meg a csillámló esőcseppek és az azúrkék égbolt kereszteződésénél.Pedig a kereszteződésekből legtöbbször nem szivárványok születnek.

  Sokszor láttam már magam előtt az utat, amin elindultam, de amint elágazáshoz értem, valami mindig eltántorított. Lehet, hogy a számtalan lehetőség és a mélyben rejlő újabb és újabb választható utak sokasága rémített meg. És az az igazság, még most is félek.Emlékszem mikor először kerültem közel az emberekhez.

 

Őszhó

 

Az égig érő ablak előtt támaszkodott, egy kis időre muszáj volt kijönnie ide kiszellőztetnie a fejét. A felhőket nézte, de akárhogy koncentrált, mindenütt, minden habban csak szörnyű erőszakot vélt meglátni. Nagyot sóhajtva felegyenesedett, és megfordult. Tekintete a falon függő rézkvarcokra tévedt, melyek a hónaptestvéreket ábrázolták. Elmerengve figyelte a tizenkét testvérről készített fekete-fehér rajzot.

 

- Eszti hol lehetsz?

 

Nyárhó

 

Még Június és Augusztus sem tudta a pontos okot, amiért Július évről évre egyre vigasztalhatatlanabb. Június rendszerint már puha álomra mosolyogta magát, a félálom andalító meséjébe lépve, amikor meghallotta húga felzokogó ébredését. Egy hónappal később Augusztus, nővére halk sírására ébredt, és első feladatát atyja mindig úgy határozta, hogy nyugtassa a lányt az álmok mezejére.

Az okot egyikük sem tudta.

 

Egy ideig még bőszen vitatkoztak a testvérek azon, hogy Március mennyi ideje van már tőlük távol.

Tavaszhó

 

A három testvér egymás mellett haladt a királyi palota déli szárnyában. Február középen, plafonig emelt orral, tettvágytól duzzadó mellkassal lépdelt, talpa határozottan csattogott a padlón. Jobbján csoszogott Január, padlóig lógó orral, görbült gerinccel, előrebicsakló vállakkal; balján Március lebegve ugrándozva dudorászott, tekintetével eléjük szórva az álom-sötét folyosót bevilágító halvány fényt.

Az ajtó előtt mindannyian megtorpantak.

 

 Télhó

 

Azon a hajnalon arca sápadtabbá hűlt, mint amilyen hófehér mindig is volt. Rosszul érezte magát. Most még rosszabbul, mint ahogy már évek óta: apja ismét látni kívánta azon a reggelen – az éjjeli ügyeletes esthajnalcsillag adta át az üzenetet előző nap.

A csillaglány azonban nem csak hírnöki feladatát kívánta volna teljesíteni az éjszaka, minden vágya volt – ahogyan az univerzum összes tündöklésének is akkoriban – a férfi hálótársává válni; szent frigybe fonódni vele a Sors égisze alatt, csillagköddé robbanni a megtermékenyülés varázslatos halálában: amint új élet vajúdna női tündökléséből a férfi kék vérétől lüktetőn pulzálva.

Egy alak vált ki az erdő sűrűjéből. Komótos léptekkel, mogorva tekintettel haladt a tisztás közepe felé. Csizmája alatt panaszosan nyögtek fel a száradt ágak, ahogy átküzdötte magát egy régen kidőlt fa korhadó maradványain. A reggeli fagy ezüstös háttere előtt körvonalait elmosta a kora reggeli köd, mely komótosan szállt a környező hegyek ormai felé. Lépteinek zajára elcsendesült a környék. Ha volt is vad a közelben, most biztosan megdermedt, csakúgy mint a környező táj.

 

William még mindig eszméletlen volt, egyik emeleti szobába vitték és az ágyra fektették. Az egész társaság türelmetlenül várta, hogy mi fog történni a fiúval. 

 

Doktor Lyam az életjeleit vizsgálta, amik stabilnak tűntek. 

- William a purgatóriumba van! – mondta az öreghölgy, aki immár a saját lábán állt.

- Mit tettél te vén boszorka?! – rivallt rá Haskell.

- Nem tett semmi rosszat! – vágott közbe Bella. – A túlvilágon jártunk, ahol találkoztunk egy felemelkedettel, a neve Noán.

Aznap két lélek született le a Földre, egy pici és szegény országba a Zordia Egyesült Uradalomba, mely a világ északi részén feküdt, és egyetlen szomszédja a Szövetséges Birodalom, a déli határnál húzódott. Területének többi részét óceán vette körül. Az ország szegénységéről leginkább földrajzi elhelyezkedése tehetett. Területén több nagy kiterjedésű, sűrű, szinte áthatolhatatlan erdő terült el, mely tökéletes búvóhelyet biztosított a bestiáknak.

Haskell szobájának ablakából, Harry jól látta a felcsapó lángokat. Egy darabig csak figyelte, ahogy a magasra csapó lángok nyaldossák a fekete égboltot, majd a doktorhoz fordult.

Jane az ágyon feküdt, doktor Lyam vizsgálta. Snow az ágy mellett várakozott, tekintetét a lányra szegezve, mintha ő is a diagnózisra várna.

- Nagyon megszorította a nyakát a lepedő, de nem lesz baja. Csak bekékült. – mondta végül a doktor Harrynek.

- De miért tetted ezt Jane? – fordult vissza a doktor, betegéhez.

Az elhangzottak után, pár percig minden csendbe borult a teremben. Seifer szárnyait még mindig rögzítő kötések borították, a válla sem gyógyult meg, még azon is látszott a sebesülés helye. A bírák hitetlenül néztek egymásra, utána pedig a vádlottra.

– Meg tudja erősíteni azt a feltevést, hogy valóban egy Warlord ezért a felelős? A szaván kívül van rá bármi más bizonyítéka? – tette fel a kérdést az öt tag közül a középen ülő. Hangja mennydörgésként csattant a csendben.

Három alacsonyabb rendű bestia lépett be az udvarra. Úgy néztek ki, mintha fekete farkasok lennének, vörös szemekkel. A szemük izzott a gyűlölettől, és engem figyeltek. Lassú léptekkel közeledtek felém, azzal a céllal, hogy bekerítsenek. Hangos, morgásszerű hangot hallattak, miközben agyaraikkal vészjóslóan fenyegettek.

Az egész udvart beterítette a sötét, vérszomjas aurájuk. A hozzám legközelebb lévő, a jobboldalamon rögtön támadásba lendült. Egy tűzgolyóval próbáltam eltalálni, de sikeresen elkerülte.

Az ódon ajtó nyikorogva nyílt ki előtte, melyen belépett. Egy hatalmas terembe ért, amit azelőtt soha nem látott. Nem láthatta, hiszen ide csak azokat hozták, akiket megvádoltak. A többiek nem léphettek be. A falakat legalább ezer évesnek tippelte, és minden mást is, ami bent helyet foglalt. Ez alól nem volt kivétel a rajta kívül bent tartózkodók egyike sem. Mintha mindannyian a falakkal, a boltíves mennyezettel együtt öregedtek volna meg. Az egészet tekintve mindez olyan hatást keltett, mint egy ősi kastély.

Még ezen az este összeült, Farnum és Haskell újabb tervet kieszelni.

- Ez a csontképű zsidó nem adja fel soha! – dühöngött Farnum.

- De, fel fogja adni! – mondta Haskell, miközben italt töltött maguknak. – A te terved is jó volt, de nekem támadt egy sokkal jobb ötletem. És addig kell végre hajtanunk, amíg a seriff beteg! Így is gyilkossággal vádol, nem hiányzik még ez is!

Farnum felnevetett, de nem sokáig. Haskell komoly pillantásától elszállt a kedve.

- Szóval, mi a terv?

Inkább hasonlított őszi, mint tavaszi időjárásra ez a reggel. Valami kínos csöndbe burkolózott az egész Dawson környéke, csak a lassú, de annál inkább kitartó eső kopogása hallatszott. 

Haskell még az igazak álmát aludta, mikor erősen ütni kezdte valaki a szobája ajtaját. Hunyorogva ébredt, kintről hangok ütötték meg fülét.

- Értse meg doktor, hogy még nem kelt fel a főnök!

- Nem érdekel, ez nagyon sürgős! – vágta rá a doktor.

Haskell felkelt és az ajtóig vánszorgott majd kinyitotta.

    William behunyta szemét félelmében. A fegyver elsült, de furcsa mód õ nem érzett semmit. Lassan kinyitotta szemét és egy kékruhás lányt pillantott meg, aki háttal állt elõtte. Lilit volt az, épp idõben állt a golyó elé. Egy kézmozdulattal hatott William támadójára, aki rögtön szájába vette a revolver csövét és agyon lõtte magát. Lilit megfordult és felsegítette Williamet, a fiú értetlenül nézte megmentõjét.

- Itt várj! – mondta Lilit és bement.

    William bánata egyre csak terebélyesedett, teljesen elment az életkedve is. Egészen eddig az állatok gondozása egy kellemes kikapcsolódás volt a számára, de most már végtelenül nagy nyûg lett, egy teher, amit már nem bírt. Soha nem gondolta volna, hogy valaha így fog érezni, kedvenc tevékenységével kapcsolatosan. Nehezen ugyan, de elhatározta, hogy elad pár lovat. Nem rég jártak nála a kereskedõk, lovat akartak venni tõle. Akkor még nemet mondott, de már motoszkált benne ez a gondolat, csak éppen nem volt biztos benne.

     A kis fú elaludt, Bella gondosan betakarta és gyöngéden megsimogatta az arcát. Bement a konyhába, ahol Noán már várta.

- Gyere, menjünk ki!

- Remek ötlet – mondta Bella, amióta itt van még nem járt ki a házból.

Mikor kiléptek, elakadt a lélegzete. A faháztól nem messze, még volt néhány hasonló házikó. Ezt a békés kis falut, egy végtelen erdõ vette körül. A távolban magas hegyek tornyosultak, hósapkájukat annyira tépte a vihar, hogy a távolból is jól látható volt a hóvihar.

      Másnap reggel a seriff, megint a doktorhoz sietett. Sajnos Bella állapota, még mindig változatlan volt. A lázza csökkent, de csak nem akart magához térni.

- Meddig élhet ebben az állapotban? – kérdezte Mills a doktort.

- Hm… Nehéz kérdés? Már az is csoda, hogy eddig bírta! – felelte a doktor.

- Lehet, hogy ez annak a jele, hogy… - de nem tudta befejezni a mondandóját a seriff.

Valami különös nyomást érzett a gyomrában és annyira elszédült, hogy a falnak tántorgott.

 

Korán reggel ment William az istállóba, rögtön neki is látott az állatok gondozásának. Rengeteg tennivalója akadt most, hogy Franklyn egyedül hagyta. De szívesen vállalta a kihívást, amióta az eszét tudja, az állatokkal dolgozott és nagyon szerette. Egyfajta kikapcsolódás volt számára, elfeledte egyéb problémáit, miközben az állatokat nézte. De most valahogy nem sikerült kikapcsolódnia. Bármennyire is akarta elfelejteni, azt az éjszakát, nem sikerült. Lilit teljesen elcsábította, annak ellenére, hogy tiszta szívéből utálja azt a démonnőt.

Bellát, doktor Lyam házába vitték, ahol alaposabban is kivizsgálta. Sajnos bekövetkezett az, amitől mindannyian tartottak. Bella elveszítette a babát.

- Azért ő rendben lesz? – kérdezte Mills aggódva a doktort.

- Még mindig eszméletlen, de az életjelei stabilak! Reménykedjünk – válaszolta a doktor.

Mills seriffben vegyes érzések egyvelege kavargott. Valóban nem örült a babának, de azért azt sem akarta, hogy ne szülessen meg. Ráadásul, most Bella élete is veszélyben forog.

Miután Lilit távozott, Mills seriff meglátogatta a bordélyfőnököt. Mikor belépett a szobába, éppen akkor húzta ki Harry a halott indián testét az erkélyre, majd ledobta az utcára. 

Haskell mikor meglátta a seriffet, fajdalomtól torz arccal szólalt meg:

- Mi a fasz történik itt seriff? Egy seggdugasz, majdnem elmetszette a torkomat!

Mills közelebb ment és egy székre ült, mindent elmesélt a bordélyfőnöknek részletesen.

- Ez szörnyű! És most mit fog tenni? – kérdezte Haskell.

Sam meredten bámult maga elé, mikor felkelt. Egyre furcsább és furcsább álmok törtek rá pár hónapja. Nem tudta, miért álmodik mindig ugyan arról az emberről, de tudta, ez valamit jelent. Ki kell derítenie, csak az a baj, ha bárkinek beszél ezekről az álmokról, mind kinevetik.

 

Ránézett a kezén lévő órára. Már fél 1-et mutatott. Felpattant az ágyról, belenézett a tükörbe s kisietett a szobából. A nappaliban már ott ült édesapja s nénikéje az ikrekkel, akik éppen a kutyát hergelték.

Jeffrey, a seriff helyettes, visszament a temetőbe. Ellenőrizni akarta, hogy kialudt-e már a máglya. Meglepetten látta, hogy a parázsló tűzhely közepén egy anyaszült meztelen lány áll. Háttal ált neki, de még így is felismerte.

- Új Hajnal? – szólította meg mikor közelebb ért.

A lány lassan megfordult és Jeffreyre nézett. A néhai fekete szempár, immár kéken tündökölt. Az egész lénye, a meztelen teste és ahogy ráomlott az ébenfekete haja a vállaira, mind annyira elbűvölő volt és egyben rémisztő is, Jeffrey megborzongott.

Ám ekkor a szorítás enyhült Jeffrey nyakán. Hallotta, ahogy felnyögnek a démonok és Nathan arca eltorzul. 

 

A seriff helyettes, támadója kifejezéstelen arcáról lennebb vitte tekintetét és ekkor megpillantotta, a mellkasába fúródott szentfa karót. Nathan nehézkes mozdulatokkal felállott és megfordult.

- Még élsz te nyomorult? – mondták a démonok.

- Ezt azért, mert álmomban kibeleztettél! Te faszszopó, csigazabáló francia segg! – kiáltotta Nathan képébe Haskell, ugyan is ő döfte bele a karót.

Abbynek, nagyon rosszul esett, hogy férje szó nélkül távozott a reggel. Este neki is elmondta, hogy mi történt és azt is, hogy meg fogja keresni Nathant. Abby nem akart akkor, beszélni arról, hogy ez mennyire veszélyes és mi lesz, ha nem tér vissza. Gondolta hagyja pihenni férjét, de arra számított, hogy legalább reggel megbeszélik. Nem így lett Mills szó nélkül ment el.

Alice készen állt, így elindultak az iskolába. A kislány természetesen nem tudott édesapja öngyilkos küldetéséről.

 

Mills seriff még akkor este Nathan után akart menni, hogy megkeresse. Azonban a seriff helyettes, Jeffrey lebeszélte, őrültségnek tartotta, a sötét éjszakában annak a veszélyes embernek a felkutatására indulni. Végül abban maradtak, hogy korán reggel a Cathouse bordélyban találkoznak és megszervezik a keresést.

 

Millsnek nem nagyon tetszett az ötlet, ő egyedül szerette volna megkeresni a démonokat. Nagyon veszélyesek és nem akart mást is bajba sodorni.

Egész éjszaka azon töprengett, hogy vajon milyen fegyverrel szállhatna szembe azokkal a démonokkal.

Reggel a két fiatal hamar kikelt az ágyból. Seperc alatt felöltöztek, elintézték a reggeli teendőket, összepakoltak és indulásra készen voltak. Matt a bőröndöt már levitte a kocsiba, míg Sam mindent leellenőrzött. Csak három napra mennek el, de félt, hogy valamit otthon hagy. Minden ablak zárva, minden elektronikai készülék kihúzva a konnektorból, a szoba és fürdőajtó csukva. Minden rendben. Rákapcsolta Zeuszra a pórázt, gondosan becsukta s zárta be maga mögött az ajtót, majd lement kedveséhez, aki már a kocsiban ülve várta.

Jeffrey gyorsan beilleszkedett, vasárnap misét is tartott, ami annak a néhány jelenlévőnek nagyon tetszett.

Éppen visszafele tartott a hotelbe, mikor egy kocsi állott meg az utcán. Meglehetősen jól öltözött emberek szálltak ki belőle. Az egyikük észre is vette Jeffreyt és közelebb lépett hozzá.

- Szép napot uham! A nevem Nathan Crine és ők a társaim! – mutatkozott be francia akcentusával a férfi.

- Üdvözlöm önöket! – mondta Jeffrey, miközben szerre megfigyelte a társaságot.

Matt már korán felkelt. Borzalmasan aludt az éjszaka folyamán. A lány nem volt mellette. A kanapén aludt kint a nappaliba. Matt tiltakozott, a lány erősködött. Ráhagyta. Majd lecsillapodik a harag, csak egy kis idő kell.
Halkan ment ki a fürdőbe mosakodni. Sam még békésen aludt, nem akarta felkelteni.
Hamar felöltözött az öltönyébe, utálta, de egy multi cégnél kötelező volt. Kiment a konyhába és a legcsendesebben, ahogy csak tudta, próbált kávét főzni. Persze a gépnek most kell össze-vissza csipognia.

Végre eljött az este is, Haskell és Farnum az irodában ültek. Farnum szakadatlanul ontotta ki magából az infókat, amiről Haskell lemaradt, a két hónap alatt.

- És akkor ott van a polgármester is a nyakamon! Hogy a fenéül szabadulhatok meg tőle? Az a legjobb szobám és kell, mert gazdag befektetők érkeznek, azt beszélik!

Haskell, felét sem hallotta Farnum beszédének. Teljesen másfelé járt az esze, ezt végül Farnum is észrevette.

- Bill, te figyelsz rám egyáltalán?

Sam az ágyban feküdt, verejtéktől vizesen. Szapora légzése volt. Haja az izzadságtól arcára tapadt. Teste rángatózott. Matt lassan már fél órája próbálta keltegetni, sikertelenül. A lány nem kelt fel, bármivel próbálkozott. Az utolsó remény Zeusz volt. A kutya is nyalogatta bökdöste, végül megharapta. A lány hírtelen kinyitotta szemeit s felült.
- Jól van, jól van, semmi baj. - fogta le Matt a lány kezét. A légzése kezdett alább hagyni, kezdett megnyugodni.

Hangos lépteivel vonult végig a folyósón. Kezeiről vörös vér folyt. Lélegzete lassú és mély volt. Tekintete sötét és üveges. Nem hallott s nem látott semmit. Egy célja volt csak : kiiktatni ellenségeit. Sikerült neki. Csak egy volt hátra. Egyetlen egy, aki elrejtőzött, reménykedve, senki nem talál rá, életben maradhat. Nem így történt. Sosem tudnak elrejtőzni. Érzi ha félsz, érzi a szagodat, ereidben tóduló vér fémes ízét már érzi a szájában.

És meg van.

         Immár négy halott volt a kápolnában, a seriff úgy döntött, hogy holnap fogják elégetni a testeket. Egyébként is már késõre járt ideje volt haza menni. 

Abby az egyik emeleti szobába volt. Ez a szoba külön neki volt berendezve, ahol kedvére gyakorolhatta mûvészi tehetségét. Ugyanis festett, napokat töltött itt el és szebbnél szebb portrékat alkotott. Most éppen a városról készített egy festményt, a távolban látszott a White hágó is ahol nagy hóvihar tombolt.

Lovak vonultak le a hegygerincen, egyenesen a város fele. Valóságos hóvihart kavarva maguk után. Aztán berontottak a városba, több ezren voltak. Szétzúztak mindent, a házakat, a kínai negyed bódéit, saját szemével látta Mills, ahogy embereket taposnak agyon. Az őrsöt sem kímélték, addig rúgták az épület oldalát, míg darabokra nem hullt. Majd, mint valami öngyilkos merénylők a cellának rohantak. Mindent elborított a lovak fagyott tagjai, mint egy hatalmas jégtömb úgy törtek darabra, mikor neki rohantak a cellának.

1897-ben egy új skóciai féri, Robert Henderson az Indian folyó vizében kutatott arany után. Sikertelennek bizonyult kétségbe esett hajszája az aranyért. Azonban egy olyan jelenséget tapasztalhatott meg, ami elrettentette a további kutatástól és visszatért hazájába.

       Ez csak a kezdete volt az aranyláznak, emberek ezrei érkeztek a Yukon folyó területére, a meggazdagodás reményében. 1900-ban már egy várost is létesítettek, ami akkor már állami vezetés alatt állt.

Másnap Mills és a doktor az indiánfaluba indultak, hogy meggyőzzék a főnököt arról, hogy lányának egyetlen esélye van a túlélésre. Tudták ők is, hogy őrültség William ötlete, de jobbat ők sem tudtak. Végül is ez Mataoka döntése. Rajta áll, hogy Új Hajnal életben marad, vagy meghal.

- Mataoka, egyetlen mód van a lánya megmentésére! – mondta Mills.

- Mi lenne az? – kérdezte Mataoka.

- William apját a démonok visszahozták a halálból, talán rá tudjuk beszélni őket, hogy a lányát is meggyógyítsák!

 

Haskell arra ébredt, hogy Snow nyugtalanul kaparássza az ajtót. Felkelt megdörzsölte szemeit és kábán indult el az ajtó fele.

- Ugyan már Snow! Most tényleg ki kell, menjek veled? Igazán megtanulhatnád, az éjjeli edényt használni! – mondta álmosan Haskell és elindultak le a lépcsőn.

Mikor kiértek a bordély elé, Haskell valami zajt hallott távol az utca másik végén. Nagyra nyitotta szemeit, hogy tisztán lásson. Emberek voltak, fáklyákat tartottak a kezükben és kiabáltak, úgy tűnt nagy a káosz.

 

Mills és Haskell éppen kiléptek a bordély ajtaján, mikor Nantakvodot vették észre, feléjük tartott. Nagyon idegesnek tűnt.

 

- Sápadt arcú férfi, megtámadta falut! – mondta Nantakvod mikor közelebb került a két férfihoz.

- Mikor, milyen férfi? – kérdezte a seriff.

- Most nem rég, megszállta a rossz szellem kék volt a szeme! – mondta Nantakvod.

- Ez Dyton lesz! – mondta Haskell.

- Mi történt vele hol van most a férfi? – kérdezte Mills az indiánt.

- Indián harcos levágni a fejét!

Vasárnap volt, Dawsont és környékét vastag hótakaró borította. Annak ellenére, hogy tiszta volt az ég és sütött a nap rettentően hideg volt. 

A kínai negyedben emberek hosszú sorai álltak egy kis meleg ételért. Ugyan fogalmuk sem volt arról, hogy mit esznek. A lényeg, hogy meleg étel volt és jól laktak vele.

Távolabb a nyüzsgő piactól, a kápolnában Johnny Shepard tiszteletes misét tartott. Nem voltak sokan nem igazán érdekelte az embereket a vallás, ők az aranyért jöttek ide.

A temetőben tért magához, egy sírhalmon térdelve, amit puszta kézzel vájt ki. Elméje kitisztult és pontosan emlékezett mindenre, ami történt.

Zokogni kezdett és kiemelte a fagyos holttestet a sírból. Szorosan magához ölelte és jajveszékelve sírt.

- Jóságos Isten! Mit tettem?! Peterson annyira sajnálom! – zokogta Dyton, Peterson holttestét ölelve. – Én vettem meg a lopott lovat a nyomorult Joetól! Nem szóltam, túlságosan lefoglalt az arany. És látod mi történt, ezt tette velem az arany!

Mikor Haskell meglátta, a közelgő Mills seriffet, gúnyos mosollyal mondta, Nantakvodnak:

- Na, tessék itt is van az emberük!

-Uraim! – szólt az érkező seriff, komoly pillantást vetve Haskellre.

- A fiú megszökött és elvitte a nagy főnök lányát magával! – mondta Nantakvod.

- Figyeljen, meg kell értenie, hogy…

De nem tudta befejezni mondandóját Mills, mert Mataoka beszélni kezdett.

- A nagy főnök azt mondani, hogy ha azonnal nincs itt a lány, lesz vérontás!

Miután eloldozta Új Hajnal, William kötését lassan kilopóztak a sátorból. Nagyon hideg volt. A hold jól bevilágította a tájat. Nesztelenül osontak a falu széléig, nem őrizte senki a sátrat. Mataoka tudta, hogy nem tud elszökni a fiú, arra meg nem gondolt, hogy valaki megszökteti. Csak a falu szélén őrködött két indián.

Egy pillanatig tehetetlenül álltak egy bokor mögött, mikor Új Hajnalnak támadt egy ötlete. Keresett egy méretes követ és William kezébe nyomta.

A seriff ment a kis Alice után az iskolába. Mikor oda ért már várta is a lánya, az iskola bejáratánál állt a tanítónővel.

- Miss. Ross! – szólt Mills a kalapjához nyúlva.

- Seriff, Alice már türelmetlenül várta, arra gondoltunk, hogy közbe jöhetett valami. – mondta a tanítónő.

- Hát elég sok minden van, a nyakamon higgye el! De itt vagyok! – mondta a seriff lányára mosolyogva.

- Azt elhiszem! Hallottam az esetet! 

- Igen… Kellemes délutánt Miss. Ross!

2. Közeleg a tél

 

 

(A képre kattintva teljes méretben is megtekinthető.)

 

 

 

 

Meglehetősen zord lett az idő Dawson város környékén, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megalítsa a kalandra vágyókat. A hegyekben vastag hó réteg uralkodott, csak úgy játszadozott a szél a hóval, mint sivatagi port fújta tovább. Az egyetlen módja a város megközelítésének azonban a White hágó volt, amit Halott lovak ösvényének is neveztek, okkal. Legalább 3000 állat pusztult el ezen a mindössze 800 méteres szakaszon.

Előszó 

1897-ben tört ki a kanadai Yukon közelében a klondike-i aranyláz.

Az első pár ember, aki ott kutatott gazdagon tért haza.

Nem úgy egy Robert Henderson nevű új-skóciai férfi, ő végig rossz helyen keresett, aranyat nem talált. Azonban talált mást, valami sokkal rejtélyesebbet, valami félelmetest. Az Indian folyó vizében látta először ezt az erőt, ami felkavarja a vizet és tönkre tesz minden aranymosó berendezést, majd világító kék csíkok jelennek meg a vízben, mintha festéket öntenének bele.

6. fejezet

 

 

 

Karasul. A félelem kastélya. A halhatatlanok felbukkanása óta, mindössze egyetlen nemesi család lépte át azt a kimondatlan törvényt, miszerint a halandókat felfalni tilos: a Blood família. Dracus Blood nemes egyszerűséggel legyintett mindarra, amit az etika és a társadalom megkövetelt. Még öccsét, Joseph Bloodot is meggyőzte arról, hogy az emberi vér olyan, mint a nektár, amiből ugyebár elegendő mennyiséget elfogyasztani képtelenség… Városa, mely Animas északkeleti csücskén feküdt, nagyrészt egy kastélyból, és a hozzá illeszkedő épületekből állt.

Idegen nevek és kiejtésük:

Graduria - u.a.

Rägardur - Régárdur

Schwardur - svárdur

Srahgardur - srágárdur

Syragonia - Züragónia

Thyragor - Türágor vagy Tirágor

Tyrennai - Türennáj

Wärendur - Vérendur

Zendaldgard - Zendáldgárd

Elárulva

 

Tizenhat esztendővel a Sárkányvadászat Éve előtt

Zendaldgard

Apám Zendaldgard népét kormányozta. A város lakossága, melynek az élére állt, nagy becsben tartotta őt. Zendaldgard polgárai csaknem mindnyájan azt mondták róla, hogy igazságosabb bármely thyragor nemesnél, pedig ő a köznépből származott.

Verkill a barátjára nézett, de nem értette. A szemei mögött rejtőzködő érzelmek valami olyasmit sugalltak, ami váratlanul érintette. A francba! Erre miért nem gondoltam? Ha egy halhatatlan, csak a gondolataival képes kommunikálni, természetes, hogy kötődni fog ahhoz, aki megérti…

- Elhoztad Miria Ridert? – kérdezte a fekete köpenyesek vezetője, amire Cloudius egy lassú, mély pislantással válaszolt. – Köszönöm. Mihez kezdenék nélküled?

A folyosó üresen állt, amikor Verkill elhagyta a szobát.

5. fejezet

 

 

 

Prien. A papok oltára. Az Ezüst Pap megjelenése óta, az egyház népszerűsége drasztikusan nőtt, legalább is a halandók körében. Vallásuk a Teremtő, és a Halál viszonyáról szólt, de a közembereket ez nem igazán foglalkoztatta. Ők azért jártak a templomaikba, hogy az általuk hirdetett prófétához imádkozzanak. Tulajdonképpen semmi nem kötötte ki, hogy ez a személy az Ezüst Pap lenne, de ők csakis a „minden baj forrását” éltették.

Másnap, Ralph két okból is keserű szájízzel ébredt. Az egyiken egy falat kenyér, valamint sajt segített, de a másikon nem. Tudta, hogy amit tettek, az létfontosságú szereppel bír Animas sorsának alakulásában, de a bűntudat nagyúr, és nehezen engedi nyugovóra szolgáit. Szüksége volt hát némi figyelemelterelésre, de a védelem kialakítása nem igazán hozta lázba. Így elindult a keleti határhoz, ahol Aaron és Shin figyelték, mikor jelenik meg az ellenség. Gyaloglás közben az épületeket leste, melyek az évek során eléggé leamortizálódtak.

4. fejezet

 

 

 

Raxan. A nyugat keresztútja. Egykoron, Animas legtöbb üzletét ezen a településen bonyolították le. Ami felettébb érthető, hiszen a Confiniat Drakannal, illetve a Regiust Wielarannal összekötő utak metszetére építették. Egy ilyen forgalmú csomópont, tulajdonosát megannyi előnnyel felruházná, ezért a Tanács arra a döntésre jutott, hogy egy nemes sem birtokolhatja. Így a közemberek mohó irányítása alá került, akik a meggazdagodáson kívül mást sem tartottak a szemük előtt.

Kopp-kopp. Ez az ártatlan, kötelező illemforma, most gyilkos tőrként szúródott az érzékeny, megviselt dobhártyáiba. Mi adhat ki ilyen éles hangokat magából? Valamilyen fegyver, esetleg egy állat? Lényegében mindegy, hiszen már elmúlt, és helyette újfent visszatért a kellemes, mámorító csend. Kopp-kopp.

- Verkill, ébren vagy? – kérdezte Mary, az ajtó túloldaláról. A francba! Hirtelen tisztán látott, az álom valósággá alakult. Elaludtam…

- Igen, egy pillanat, és megyek.

3. fejezet

 

 

 

Wielhas. A fekete köpenyesek központja. Két esztendeje már, hogy Verkill Wielath ismét betette a lábát ebbe a katonák nélküli, védőbástyaként szolgáló faluba. Eleinte értetlenül nézték, milyen szándékkal jöhetett, és miért bámulta úgy a Kastély bejáratát, mint egy koldus az utolsó aranytallérját. Később aztán megértették… Ez az épület tulajdonképpen nem egy kastély szerepét töltötte be, egyszerűen így nevezték. Terjedelmileg, a település negyedét magába foglalta, de ez érthető, hiszen eredetileg arra a célra tervezték, hogy egy ostrom során a katonák tömkelegének szállást adjon. Ám, mivel erre sosem került sor, így a szervezeten kívül senki nem használta. Ahogyan teltek a hónapok, a kezdeti két főből, és Ralphból álló létszámuk fokozatosan nőtt, a káosz hírével egyetemben.

2. fejezet

 

 

 

Wielaran. A modern tudomány fővárosa. Érdekes, milyen könnyűszerrel borul fel a megszokott rend, ha nincs, ki kordában tartsa azt. Ugyanez történt itt is, amikor a korábbi parancsolójukat, két évvel ezelőtt meggyilkolták. Annak ellenére, hogy a lakosokat kizárólag a fejlesztések foglalkoztatták, az incidenst követően minden egyes munkatervüket leállították. Mostanság a termelők, kereskedők, és az egyéb szolgáltatásokat biztosító emberek vették át a fő szerepet, igaz, kifejezetten civilizált körülmények között.

1. fejezet

 

 

 

Regius. Animas szíve. Különös, milyen könnyedén válik porrá a stabilitás, ha a nép fejében eluralkodik a káosz. Márpedig, amikor az Uralkodók városa a közönséges emberek kezébe került, hajdani csillogását örökre elvesztette. Területét változatlanul egy grandiózus, szilárd fal ölelte körbe, mely a három kapuján átvezető utakon kívül, csak a Flumen egyenletes áramlását engedte keresztül. Korábban az emberek mindenhonnan özönlöttek, hogy megcsodálhassák, amint a Nemesek körzete kettészeli, majd délen, a kastély legnagyobb tornyánál található kettős boltív alatt egyesíti azt.

Leírás: Életünknek több fordulópontja van, de rajtunk áll, melyiknek hagyjuk, hogy fordítson életünk alakulásának irányán. Létünk alkonyán már nem sok esélyünk marad radikális változásra, újrakezdésre, de dönthetünk másként, lehet másképpen, mint ahogy elképzeltük a véget.

Készült 2013-ban a Játék a színekkel című oldal kihívására választott kulcs alapján, mely a következő volt:
karakter:
Valamikor sikeres és gazdag ember volt, mára már csak egy megfáradt öreg, aki szeretne kilépni az életéből, és élni az átlagos nyugdíjas hétköznapokat.

"Az emberi agy számos emlékeket tárol előző életeinkből amely a szellemmel hozható kapcsolatba.Ez mind a szellem összeköttetése az emberi aggyal és ezáltal generál egy világot, amelyet meg is jelenít."

-Devell-kun!!Devell-kun, várj meg!!

Rövides futás után végre sikerült beérnie a 17 éves fiút.

A félhosszú, szőke hajú, kék szemű fiú nem szólt semmit.

-Megint lógsz a suliból?Hogy fogod így elvégezni?

-Huh-hangzik a fiú szájából-Nem izgat,de neked nem kéne ott lenned Mika-chan?

 

 

 

 

TIZENEGYEDIK FEJEZET

 

 

A teremben lévők valamennyien feszült várakozással figyelték, ahogy Sygga kitört borostyán börtönéből, felfedve magas, karcsú alakját és meglepően szép arcát. Mandulavágású, fekete szemei áthatóan meredtek a vele szemben álló emberekre. Tekintete végigsiklott mindenkin, áthatolt húson és véren, akár kés a vajon, belelátva a lelkekbe, szívük legmélyebb titkaiba. Az Árnyékszövetség tagjai összerezzentek Sygga pillantásának hideg érzésétől, mely megérintette szívüket. Einar gyomra összeszorult a boszorkány láttán, aki négyszáz évig raboskodott a gömbben, míg Alessia igyekezett elnyomni fokozatosan feltámadó rettegését.

TIZEDIK FEJEZET

 

Alessia cellája feldúlva és üresen állt. Utazóládája felborítva hevert a padlón, ruhái és könyvei egymás hegyén-hátán feküdtek, az ágyon kard által ejtett vágás éktelenkedett, a helyiség közepén egy ismeretlen, szőke hajú férfi holtteste terült el. Alatta sötét vértócsa vöröslött, kezében még mindig a kardját szorította. Egyértelmű volt, hogy Alessia kemény ellenállást tanúsított a behatolókkal szemben. Vajon mit akarnak tenni vele?

KILENCEDIK FEJEZET

 

Einar már hallott történeteket a trollokról, de még soha nem került szembe egyetlen példánnyal sem. Arra számított, hogy lassú mozgásúak lehetnek méretükből adódóan - a lény majdnem három méter magas volt -, azonban kellemetlen meglepetés érte. A troll meglepően fürgének bizonyult, ahogy izmos karjával a férfi felé suhintott, aki hajszál híján tudta csak elkerülni a vastag, szőrös ujjakat. Minden tudását latba kellett vetnie, hogy túlélje ezt a harcot.

NYOLCADIK FEJEZET

 

A vastag hóréteg miatt nehézkesen tudtak közlekedni az ösvényen, de másnap végre sikeresen elérték Norbotten erődjét. A Vörös-csúcs lábánál fekvő építmény büszkén magaslott a vidék fölé, ősi falai masszívan álltak ellen az idő sodrásának. Havas tornyai éles kontrasztot alkottak a mögötte emelkedő vöröses sziklákkal. Tiszta volt az ég, miután a vihar hajnalban elvonult, így a kelő napfény szinte lángba borította a köveket.

 

HETEDIK FEJEZET

 

Alessia maga sem tudta, miért ébredt fel. Talán Einar szuszogásának hirtelen megszűnése zavarta meg, esetleg az ösztönei fújtak riadót. Rossz érzés kerítette hatalmába, ahogy felülve körbejáratta tekintetét a barlangban, ám sehol sem látta a férfit. Odakint még mindig tombolt a hóvihar, így kételkedett benne, hogy Einar kiment volna. Nem volt rá oka. Ráadásul itt hagyta a fegyverét, amit merőben szokatlannak talált. Többször is szólongatta, ám a zsoldos nem válaszolt.

HATODIK FEJEZET

 

Korán ébredtek, de a felhők még mindig beborították az eget, eltakarva a felkelő nap aranyfényű korongját. Vékony ködfátyol telepedett az erdőre, így gyorsan kibújtak átnedvesedett szőrmetakaróik alól, majd komótosan megreggeliztek, aztán szedelőzködni kezdtek. Fogcsikorgató hideg uralkodott, leheletük a köd ellenére is tisztán látszódott. Még vetettek egy utolsó pillantást a farkasok tetemeire, és ismételten útra keltek.

A délelőtt folyamán elérték a hegy lábát, melyre zarándokok és vándorok lábai koptattak jól látható ösvényt az évszázadok alatt.

 

 

ÖTÖDIK FEJEZET

 

Einar arra riadt fel, hogy valahol megreccsen egy ág. Néma csend vette körül táborhelyüket, és bár a Holdat felhők takarták, a hó így is kirajzolta környezetüket fehérségével. Ösztöne riadót jelzett, mire felpattanva leterített szőrméjéről, előhúzta aranyozott, rúnákkal díszített markolatú kardját. A penge megvillant a sötétben. A lovak a szekérhez kötve álldogáltak, de mindketten ugyanabba az irányba néztek, miközben nyugtalanul toporogtak.

 

 

NEGYEDIK FEJEZET

 

Alessia nem örült a fejleményeknek. Annyira nem, hogy igen komoly veszekedésbe keveredett az apjával, aki csak nagy nehézségek árán tudta meggyőzni az utazás szükségességéről. Kora délutánra járt az idő, mire Alessia összepakolta azokat a holmikat - ruhákat, tisztálkodó szereket és könyveket -, amiket magával akart vinni az erődbe. Végül egy külön erre a célra kiválasztott, kétkerekű szekérre kellett rakni a ládát, melyben mindez helyet kapott.

 

 

HARMADIK FEJEZET

 

Korán ébredt, majd szemeit dörzsölve az ablakhoz sétált. Odakint mindent dér borított, fehérbe öltöztetve a tájat. A tó fölött fátyolként gomolygott a köd, mely megült a hegyek lábánál. Az égen sötét felhők összefüggő leple takarta el a napot, várható volt, hogy hamarosan az első hó is leesik. Einar egy darabig gyönyörködött a látványban, aztán magára kapta csizmáját és köpenyét, valamint felcsatolta a kardját. Korgó gyomra jelezte számára, hogy ideje ennie is valamit, ezért elhagyta a szobát.

 

 

MÁSODIK FEJEZET

 

Nyugalom honolt Hallstadban. Nyugalom, melyet Einar nem érzett. Az utcák kihaltak voltak, de a házak kéményeiből füst szállt fel, ablakaikból fény szivárgott az éjszakába. A hegyek néma óriásokként őrködtek a terület fölött, havas csúcsaik szinte világítottak a sötétben. A tó sima felszínén táncot jártak a Hold ezüstös sugarai, miközben a zsoldos rálépett a falu sétányára, és hamarosan megérkezett a "Részeg Póni" nevű fogadóhoz.

 

 

Sziasztok! Először is Boldog Karácsonyt mindenkinek:)

Mostanában eszembe jutott egy történet, ami egy kitalált világban játszódik, fantasy elemekkel, merítve a viking kultúra hangulatából, de nem másolva azt. Itt lenne hát az első része ennek az internetre szánt kisregénynek. Jó szórakozást hozzá!

 

 

 

PROLÓGUS

 

Rohanó lábak csörtetése zavarta meg az éjszakai erdő nyugalmát. A talajon heverő vékony ágak reccsenése, ahogy a menekülő férfi rájuk lépett, elárulta a helyzetét.

 

2. rész

A gyerekek jól bírták a megterhelő utazást, ellenben az öregember menten kidobta a taccsot. Az apróságok a látványtól iszonyodva fújoltak, de kicsivel később felszabadult kacagásban törtek ki.  Jó kedvüket látva, a hajléktalan is mosolyra húzta a száját, és valószínűleg a lények is így tettek volna, ha képesek a nevetés művészetére. Bár az öregember erősködött, hogy márpedig azonnal hagyják el a bolygót, nem sikerült szót értenie a lényekkel, akik folyton csak a hologramon feltűntetett pöttyöket mutogatták neki. Bosszankodva törődött bele, hogy éjszakára velük lesz kénytelen maradni ezen a kísérteties helyen, ám félelmei alaptalannak bizonyultak.

 

A gyerekrablók karácsonya

 

1. rész

Ahogy a két alak a megjelölt ház kertjében lopakodott, lompos farkukat láttatva a testüket fedő fekete kabátokat meglebbentette a feltámadó szél. Az arcukat takaró csuklyák alól két sárga, macskaszerű szempár csillant meg, melyeket megpillantva az ablakból figyelő kisfiú felszisszent, és ijedtében bebújt a paplan alá. A kisfiú egyre szaporábban kapkodta a levegőt, és miután az ablak nyitódását hallani vélte, az átlátszó takarón két, felé nyúló kar árnyéka fokozta félelmét.

Üdv!

 

Érdekelne néhány vélemény, ha nem túl nagy kérés! :)

Elkezdtem dolgozni egy történeten, amit majd elküldenék kiadóknak is.  Történelmi fikció szerű, viszont a fantasy elemek erősen jelen vannak.

Létezik egy tenger, melynek a partja mentén és a kisebb-nagyobb szigetein királyságok találhatók. A terület a mediterrán térségre hajaz, így az ottani ókori kultúrából és történelemből meríti az inspirációt, ugyanakkor fantasy, mesés lényekkel, saját mítoszokkal stb.
A lényeg az, hogy közeledik egy nagy veszély, s közben a főbb karaktereknek először együtt, majd külön-külön kell saját útjukat bejárniuk számos kalandon át, hogy megmentsék az otthonaikat.

Kozmosz kapitány és a végzet alagútja

 

Kozmosz kapitány egy szép napon átutazott a Gamma–csillagrendszerbe, a fénynél háromszázszor nagyobb sebességgel. A csillagos ég nem adta ködök jelenlétét tudtul és azok sem próbáltak materializálódva hasonulni bármihez is. A siklás a vákuumtérben zökkenőmentes volt, a hőmérséklet a vártál sokkal ingadozóbb. Horrorisztikus látványként a csillagrendszer 365. fényévkövénél egy tébolyult legénységű, lebegő cirkáló szolgált.

 

1.

 

Dauron leült a tűzhöz barátja mellé, és fáradtan sóhajtott.

– Letáborozhatunk itt. A hely biztonságos, nincsenek orkok a közelben.

– Kicsit túl hamar visszatértél ahhoz, hogy rendesen körülnézz – jegyezte meg barátja, a nagydarab, de lágyszívű Brodus.

– Ugyan, mióta elhagytuk a várat, egyetlen orkkal sem találkoztunk – felelte Dauron nemtörődöm fintorral az arcán, és egy fadarabbal megkotorta a tüzet.

Dauron egyszerű származású volt, az egyik határmenti faluban töltötte a gyerekkorát. Még csak nagyjából harminc telet élhetett meg, de tapasztaltság és megfontoltság jellemezte.

Volt egy esténk arra, hogy egy zseniálisat alkossunk. Nem akartam amatőrnek tűnni, ezért a hamis útleveleket és személyiket már egy hónapja elkészítettem, biztos, ami biztos alapon. A csoportunk együtt fog elmenni a reptérre, s ekkor még nem áll szándékunkban meglépni, mivel buknánk egy ingyen utat Franciaországba. Szóval a repülőn még ott kell lennünk, vagyis a leszállás utáni percekben a nagy kavarodás közepette lenne a legkönnyebb fájó, könnyes búcsút vennünk a rabtartóinktól.

I. fejezet

„Csodálatos Daley”

 

Valahogy mindig is borsódzott a hátam az eleve elrendelt dolgoktól. Ha valamit meg KELL tennem, nos akkor biztos, hogy megpróbálom nem megtenni. Jó… lehet, hogy ez egy kicsit (nagyon) felelőtlenül hangzik, de ha nincs az életben választási lehetőség, akkor mi van? Kötelesség, felelősség… Ehhez még túl fiatal vagyok!

- Min gondolkodsz? - szakította félbe a töprengéseimet Ronnie, aki mindig tudja, hogy milyen hangulatomban vagyok éppen, és hogy érdemes-e zargatni.

 

 

 

 

I. fejezet

„Csodálatos Daley”

 

Valahogy mindig is borsódzott a hátam az eleve elrendelt dolgoktól. Ha valamit meg KELL tennem, nos akkor biztos, hogy megpróbálom nem megtenni. Jó… lehet, hogy ez egy kicsit (nagyon) felelőtlenül hangzik, de ha nincs az életben választási lehetőség, akkor mi van? Kötelesség, felelősség… Ehhez még túl fiatal vagyok!

- Min gondolkodsz? - szakította félbe a töprengéseimet Ronnie, aki mindig tudja, hogy milyen hangulatomban vagyok éppen, és hogy érdemes-e zargatni.

 

X. fejezet

 

Menekülés

 

 

A legutóbbi próbálkozása óta Thurion meg se szólalt. Szabadulás reménye újfent eloszlott, mert a csata innen távol zajlott, a katonák nem vehették őt észre. Így nem tehetett mást, csak várt.

Egy idő múlva neszt hallott a közelből. Az őrök is észrevették, hogy valaki erre tart, mert kardjukat felemelve, rémülten bámultak a bozótba. De mielőtt még Thurion azt gondolhatta volna, hogy segítség érkezik, egy harmadik törpe bukkant fel a cserjék közül.

VIII. fejezet

 

Vége a békének

 

 

Miközben a kék sárkánytojást nézte, Thurion eltöprengett, hogy biztosan nincs-e semmi baja. Már három nap eltelt, mióta elhozták a barlangból, de még mindig nem kelt ki.

Laurion, aki ott volt vele a szobában, megérezte barátja aggodalmát.

– Nincsen ok kétségbe vonni a tojás egészségét – mondta. – Apám megmondta, hogy akár egy hét is eltelhet két sárkánytestvér kikelése között. Még szerencse, hogy erről is van információnk, mert az is ritka, hogy egy sárkányanya két tojást hoz világra, nemhogy négyet, mint Chalinor.

 

 

I. fejezet

 

Az Erdő Fénye

 

 

A következő nap reggelén szintén fejedelmi ételek kerültek az asztalra.

– Remélem – szólt Wodur az étkezésnél –, ez az ellátás elég kárpótlás azért, hogy várnotok kell a váltságdíjra. Sajnos egyelőre még nem tudom, mikor és hogyan szerzem meg az aranyat.

– Mi várunk, Wodur király – felelte Falin, és letette tányérjára az éppen lerágott csontot. – Egy szekérnyi aranynál azonban kevesebbet nem kérhetünk, mert avval szeretett öcsénk szellemét gyaláznánk meg.

VI. fejezet

 

Zhaldir

 

 

Kora reggel már úton voltak a sárkánybarlang felé. Négyen voltak, mivel Eldar és két gyermeke is ragaszkodott hozzá, hogy Thurionnal tarthassanak a tojás elhozásánál.

Thurion haladt elöl, hogy elvezesse a kis csapatot a barlanghoz. Gyors tempót diktált, mert hamar oda akart érni, hogy minél hamarabb láthassa a kis zöld sárkányt, de lóháton nem mehettek a sűrű erdőben, ösvény nem is vezetett arra.

Az ifjú gondolataiba mélyedve ballagott, közben hallotta, hogy mögötte Laurion és apja élénk vitát folytatnak valamiről.

V. fejezet

 

A váltságdíj

 

 

Wodur gondolataiba mélyedve nézte az előttük elterülő Escentus erdejét. A háta mögött felsorakozott katonák idegesen mozgolódtak. Az járt a fejükben, ami a királyéban is: az Archos-hegyi csatánál nem kellett volna futni hagyniuk a megmaradt orkokat, mert akkor most nem kellene itt lenniük. A legfeljebb ötven fős ork csapat az elvesztett ütközet után az  ország nyugati részébe menekült, és bevették magukat a törpék-lakta Escentus erdőbe, ahol fosztogatni és gyilkolni kezdtek.

IV. fejezet

 

A sárkánytojás sorsa

 

 

A gyors tempónak, melyet egy egyszerű ember aligha bírt volna, és a hajnali ébredésnek köszönhetően Thurion már kora délelőtt az elf város, Farnin közelében járt.

„Mindjárt otthon vagyok – gondolta, amikor megpillantotta a magányosan álló, ősöreg fát, amit minden elf ismert az Aurum-erdőben.

Thurion egy pillanatra megállt, hogy megcsodálhassa a csavarodott törzsű. Terebélyes tölgyet. Igaz, már rengetegszer látta, de sosem ment el még úgy mellette, hogy ne bámulta volna meg.

III. fejezet

 

Csata az Archos-hegynél

 

 

Wodur király idegesen dobolt ujjaival a belső vár mellvédjén, miközben azt figyelte, hogy a serege egyre inkább alul marad a küzdelemben. A külső várba már betört az orkok fölényben lévő hada, és bár Dhor herceg, Wodur király legidősebb öccse emberei élén hősiesen igyekezett visszatartani az ellenséget, az egyenlőtlen erőviszonyok miatt egyre hátrébb szorultak.

Calornas országa már évtizedek óta harcban állt az egyre gyorsabban terjeszkedő Invidus birodalommal.

II. fejezet

 

Egy új élet hajnala

 

 

A tábortüzet Thurion a barlang bejáratánál gyújtotta meg, egyrészt, hogy ne fázzon, másrészt, hogy elriassza a vadállatokat. Miután lefeküdt a barlang kibélelt aljára, még sokáig nem nyomta el az álom a nap feldúló eseményei miatt. Jó ideig figyelte a lángokon keresztül Chalinor tetemét, s közben a tojásokat magához szorította, hogy melegen tartsa őket.

 

***

 

Thurion arra ébredt, hogy valami mocorog az ölében.

 

 

I. fejezet

 

Sárkánytüskék viadala

 

 

Thurion megfeszítette az íjhúrt, és gondosan célzott. Összehúzta a szemét, nagy lélegzetet vett, aztán elengedte a vesszőt. A nyíl süvítve szelte a levegőt, míg bele nem állt a tisztás közepén felállított póznába.

– Szép lövés volt, barátom!

– Thurion hátrasimította vállig érő, sötétbarna haját, és mosolyogva felelt a szőke elfnek:

– Nos, Laurion, te sem tagadhatod, hogy képességeim olyanok, mint az elfeké.

 

Nem vagyok, nem létezek….., de lett azután.

Nem tudom, mi van, hol vagyok, hogy kerültem ide. Azt tudom, hogy Ő van előttem. Azt tudom, hogy látom. Azt tudom, hogy érzem.

A szemeim látnak és éreznek, isszák a látványt.

Barna, kócos haj, zölden vakító szem. Így állt előttem egy farmerben és egy nyúzott fehér pólóban.

Talán először mióta vagyok, levegőt vettem.

Halk sóhaj hagyta el számat, amint a mellkasom szép lassan a szívem dobbanására megindult.

Krisz kemény talajon ért földet. Teste megrezzent, bordái pedig iszonyatosan megfájdúltak. Amikor szemeit kinyitotta, hallk lépteket hallott, éppen felé közeledni. A Lin szellem volt, aki álmában támadta meg. Mostanra emberi alakot öltött, és olyan hosszú lepel lógott testén, aminek a végét nem lehetett látni.

 " De rég vártam már erre a pillanatra"

Amikor Krisz felállt, észrevette hogy a Lin szellem szája nem mozgott, a hangot mégis tisztán hallotta. Még sosem tapasztalt ilyet. 

 " Tudtam, hogy eljön az az idő, amikor végre szemtől szemben állhatunk egymással"

Ami a legjobban megrémisztette Kriszt, az a szellem arcán ülő gúnyos mosoly volt.

A Linea tekercsek megtalálása

 

     Már hónapok óta úton voltam. A Tenkordya fedélzetén, a mindennapok monotonitása már-már elviselhetetlenül unalmassá vált. Ha kinéztem a hajóm puritán kémlelőnyílásain, csak az örvény sötétsége, pesszimista eleganciája fogadott. Egyedül voltam, leszámítva Tenkordyát, magamban beszéltem, félőrült litániákat duruzsoltam újra és újra. Nagyon vártam, hogy végre elérjem a célomat, egy peremvidéki bányabolygót, ahová élelmiszert szállítottam a lakosoknak.

2.

Késő éjszaka ébredt fel a városi tömlöcben. Furcsa rotyogás birizgálta a fülét. A teremben több ilyen rottyanás is elszabadult az összezsúfolódott foglyok között. Egy hatalmas rongyos fenék préselte arcát a rácshoz, csak most kezdte érezni az arccsontjáig hatoló fémlapot. Kiszabadította karját a fenék gazdája alól s rálökte egy mellette alvó kollégára.
-    Na, mi az? – dünnyögte.
-    A fülembe eresztettél.
-    Szeles az éjszaka – és visszaaludt.

Conybord, az elvetemült

1.

Imádta a reggeli napfény simogatását, a zöldellő pázsit puhaságát, a körülötte sámánként ugráló csontvázak sokaságát…
-    Csontvázak? - kiáltotta.
Kitörölte szemeiből a barlang felvert porát s sajgó derekát masszírozva feltápászkodott. Ahogy hallása is tisztult a környezeti zajok párosultak az eléje táruló képpel, ami inkább hasonlított rémálomhoz, mint friss tavaszi reggelhez.
A tudata is tisztulni látszott, ahogy hunyorogva felfelé tekintett a lyukra, amin lezuhant.

Ezt a történetet nem ajánlom kisgyerekeknek, később véres-esetleg horrorisztikus elemeket is tartalmaz majd, de alapvetően a fiatalabb koroszálynak ajánlom, és azoknak akik szeretik a mágia különös világát.

 

(Ez az első regényem első fejezete, ezért hosszadalmas kritikákat szeretnék kérni tőletek :) Hamarosan felteszek még 2 fejezetet, így ebből a 3-ból szerintem teljes képet kaphattok rólam, és az ötletemről, de örülnék ha ezt a fejezetet külön is véleményeznétek.

Leírás:  Egy újabb Noah Wilson / Asashi Tevez ihletésű írás 

 

Megjegyzés: Nem volt kedvem két részletbe feltenni, mert azzal rontottam volna rajta...

 

Figyelmeztetés: homoszexualitás, erőszak

 

 

+18

 

 

 

Bizalom

 

A bizalom olyan dolog, mely nehezen megszerezhető, de ugyanolyan könnyen el is veszíthető. Megbízom benne, mert szeretem, s bár vonakodva ugyan, de belemegyek a játékába.

Egy éjszakát kért, nem többet, s én hinni akarom azt, hogy ez így lesz rendjén, de azt hiszem, egyikünk sem gondolta végig, mi lesz ennek a vége.

 

   "Sose becsülj alá egy koboldot, mert ahogy a mondás tartja: kicsi a bors, de erős. Kevesen tudják, hogy ez a mondás tőlem származik."

                                                                                                                                                                                                             Négyes

 

 

 

 

   Négyes óvatosan settenkedett az enyhe fényben derengő folyosókon.

 

"Néha a legkisebb gödröt a  legnehezebb megásni."

                                                                     Reidlos

 

 

 

   Pegazus hangtalanul suhant a magasban, óriási szárnyai súlytalanul repítették. Senki sem láthatta őt, ilyenkor szinte áttetszővé vált, mintha csak egy játékos tavaszi fuvallat szaladna végig az égbolton. Ő azonban nagyon is jól látott mindent, ami odalent történt. Tekintete elidőzött a termőföldeken dolgozó embereken, a falvak apró rezdülésein, a nagyobb épületek tetején lassan körbeforgó szélkakasokon.

 

"Elszakadni valakitől mindig nagy veszteség: nem csak őt magát veszíted el, hanem az érzést is, amit adott."

                                                                                                                                                                           Amina

 

 

 

   Yarg egyenletes tempóban haladt seregével Szabadvölgy felé. Egyedül már régen ott lett volna, hisz az Egyszarvú olyan sebesen is tud haladni, mint a gondolat; így azonban másfél napba telik az út.

A szerelem sok dologra képes. Néha elfújja a felhőket vagy hegyeket mozgat, olykor pedig megtalálja az elveszített dolgokat. A szerelem: varázslat.

                                                                                                        Amina

 

 

 

 

   Amina lehajtott fejjel sétált, erdeje puhán és csendben nyelte el lassú lépteit. Meleg bársonyként terült rá a csillogás, a fák közt beszűrődő nap fénycsíkjai kellemesen simogatták.

 "Már tudom, mi az a sárkány. Tényleg ronda, de a kutyákat akkor is jobban utálom." 

                                                                                                         Négyes

 

 

 Yls ébredezni kezdett. A reggeli napfény arcába vágott, hunyorogva próbált felülni, nagy nyöszörgések közepette. Mikor sikerült neki, pislantott néhányat és körülnézett. Kissé megnyugodva vette tudomásul, hogy a szobájában van, s lassan észhez térve arra gondolt, talán az egész csak rossz álom volt.

 

"A legerősebb kötelék az emberek közt: maga az élet."

                                                                           Reidlos

 

 

Esiw szemhunyásnyit sem aludt az éjjel, mégis fáradhatatlanul tett-vett zsúfolt konyhájában. Telepakolta az asztalt kupákkal, üvegekkel, kisebb demizsonokkal, s a fazekak tartalmát egy vékony vásznon keresztül ezekbe szűrte.

 

"Soha nem hittem a mesékben, de úgy tűnik, a mesét csak egy hajszál választja el a valóságtól, és olykor összekeverednek."

                             Yls

 

 

   Yarg nesztelenül suhant végig a folyosókon, időnként jobbra, majd balra kanyarodva. Yls nehezen tudta tartani vele a lépést, rövidebb lábai, valamint túlsúlya miatt, ráadásul teljesen elbizonytalanodott azt illetően, hogyan fog visszatalálni. A kazamatához hasonlóan, ez a rész is új volt neki, az évek alatt sosem kellett itt járnia.

 „A legszebb illat, amit valaha éreztem, a szeretet illata.”

                                                                             Pegazus

 

 

Amina egy farönkön üldögélt, erdejét bámulva. Puha, meleg bársony az egész, minden fát, minden bokrot ismer. Elmehetett volna már innen, igazából bármikor megtehetné. Csak le kéne mondania az Igézőről és odaadni valaki másnak, aki elfogadja. Persze ez nem olyan egyszerű.

 „Amit  legjobban élvezek, az a megtorlás. Nincs ennél kielégítőbb érzés.”

                                                                                                  Yarg

 

 

   Yarg őrjöngött. Vérben forgó tekintettel tört-zúzott, falhoz vágott mindent, ami csak keze ügyébe került. Artikulátlan üvöltése közben nyála messzire fröcsögött, nyakán az erek megduzzadtak.

 

"Az ember tettei - még ha tragikus következményekkel járnak is - nem hiábavalóak, amennyiben szívéből cselekedte azokat."

                                                                                                                                                                                                Esiw

 

 

   Miután Ylenol elbúcsúzott Aminától, mindketten elindultak lefelé a dombon, ki-ki saját otthona felé.

 

 "Mindenkinél eljön a nap, amikor megfizet bűneiért. Előtte azonban megkapja a lehetőséget, hogy jóvá tegye azokat."

                                                                                       Yls                                                                                                             

 

 

 

   A dombtetőn üldögélő alakok mozdulatlanok voltak, messziről nézve meg sem lehetett őket különböztetni a melletük árválkodó kődarabtól.

 

"Mind hozunk áldozatot. Néha épp azt áldozzuk fel, akit nagyon szeretünk, olykor pedig önmagunkat. Én mindkettőt megtettem."

                                                                                        Amina

 

 

   Miután a szobájába menekült, Yls lihegve rogyott díszes ágyára. Nem érezte jól magát, erősen szédült, gyomra  kavargott. A vékonyka hangra gondolt, akivel a börtönben beszélt, a gyerekre, aki így is - bezárva egy sötét cellába, megfosztva minden méltóságától és reményétől -, annyira kedvesen szólt.

 

"Mindegy milyen izmos a kar,

 s mint duzzasztja buzgó vér.

 Tiszta szív nélkül a harcos 

 semmit nem ér."

                                 Reidlos

 

 

 

   Ylenol ujjai ráfonódtak a súlyos kard markolatára. Másik keze végigszaladt a hűvös pengén, s megborzongott. Társasága - apja, Worra és a kovács - csendben figyelte, hogyan barátkozik a fegyverrel. Megpróbálta suhintásra emelni, de a nehéz tárgy nem engedelmeskedett, csupán a földet szántotta vele.

 "Már nem emlékszem, milyen embernek lenni, mégis hiányzik. Azt hiszem, vannak dolgok amik soha nem hagyják el a lelket."

                                                                                  Amina

 

 

 

 

       Yls nyöszörögve bukdácsolt lefelé, a hosszú, sötét csigalépcsőn. Fáklyája lobogva világította meg rázkódó tokáját, ami így, lehajtott fejjel még vaskosabbnak tűnt. Utálta a lépcsőket, az ő szobája legalul volt.

"Nem félek semmitől. Erőm a gonoszságban rejlik, mely olyan mély és sötét, hogy elnyel minden jóságot. Tudd meg világ: örökké élni fogok."

                                                                                                  Yarg

 

 

 

   A nap erősen tűzött, ám Yarg mit sem érzékelt belőle az árnyékos bástyafokon. Miután hollója visszatért, és némán letelepedett társai közé a torony csúcsára, már tudta kikkel áll szemben.

"A kutyákat jobban utálom, mint a sárkányokat. Nem tudom mi az a sárkány, de biztos nem olyan szőrös, mint egy kutya."

                                                                                                                                                                                    Négyes, a koboldok vezetője

 

 

 

   Az erdő megtelt suttogással. Körben, az eddig tisztes távolban gyülekező bokrok és növénykék mozgolódni kezdtek, mire a kutya felugrott.

 "Ha erdőben jársz, bennem jársz. Érzem minden lépted, minden rezdülésed. Légy hát nagyon óvatos."

                                                                                                                                                                        Amina

 

 

 

    Ylenol sietősen szedte a lábát, alig várta, hogy ismét találkozhasson Aminával. Foltos kutyája vidáman szaladgált körülötte, időnként megállva és megszagolgatva néhány gyanús fűcsomót.

 

"Amikor eljön az utolsó perc, két dolgot köszönök meg a sorsnak:  a feleségemet, és hogy egy igaz ember hű barátja lehettem." 

                                                                                                                                                                                                           Worra                                                                                      

 

 

 

 

  Yarg a szobájában ült, és a Könyvet bámulta.

 

 "A róka és a nyúl nem szívlelik egymást, ám ha vadász jő, megférnek ugyanabban az üregben."

                                                                                                                                                              Esiw  

 

 

 

 

   Az idős asszony komor ábrázattal állt a zsúfolt konyha közepén. Időnként odacsoszogott a tűzhelyen lévő fazékhoz, megkavargatva tartalmát.

 

  Tudtam hogy szép lesz, de azt nem, hogy gyönyörű is.

                                                                      Ylenol, Reidlos fia

 

 

 

 

 

 

    Amina egykedvűen ballagott ki az erdőből, apró patáival nesztelenül járva. Fejét lehajtva közeledett megszokott helyéhez, nem kellett nagyon figyelnie, ismerte az utat. A puha fű épphogy csak meghajolt  léptei alatt, karcsú teste keveset nyomott. Gondolataiba merülve haladt a dombtető felé.

 

A gonoszság -  megfelelően használva -  erény is lehet.  Ha mégsem, legalább van egyéniségem. 

                                                                                                                                                                                        Yarg, Eón sötét uralkodója 

 

 

 

   Ylenol hazaindult, kezében a különös tárggyal, miközben a sötétség lassan elborított mindent.

 

  "Nem emlékszem pontosan, százhárom, vagy százhét éves vagyok...   Azt viszont biztosan tudom, hogy egyszarvúak márpedig léteznek. Láttam egyet."

                                                                                                                                                                                                               Esiw ( 109 éves )

 

 

 

   Ylenol felállt az öreg mellől, benyitott az ajtón, és azonnal megcsapta a frissen sült túrós lepény illata.

Arra a helyre mentek, ahol véget ért Vittár délelőtti fogócskája Törpivel. A széles mezőn elszórtan néhány kisebb szikla terebélyesedett, közöttük a szél magában fogócskázva kószán süvített. Sin odalépett egy körülbelül öt méter magashoz, majd megpaskolta felületét.
– Ez jó lesz. Mutasd meg, mit tudsz.
– Ezen? – bizonytalanodott el Vittár. – Nem lehetne egy kisebben? – húzta fel vállát reménykedve.
Persze az öreg megtagadta kérését, így rutinos alapállásába helyezkedett.

 

  "Ez nem mese. Színtiszta fantasy, úgyhogy hidd csak el minden szavát."

                                                                                                Stella May 

 

 

 

 

 

 

 

"Bezártam a magányt egy üvegbe, hogy amikor nagyon egyedül érzem magam, legyen társaságom."

                                                                      Amina, Azar erdejének őrzője

 

 

 

  Hajnalodott.

Elkerülhetetlen döntések

A vörös ég alatt a sűrű köd a kastély rozzant tornyait súrolta. A táj, vele együtt az egész világ, egyetlen kietlen pusztaság volt, ahol egészséges növények helyett száraz csonkok álltak ki a földből. Amúgy is haldokló életük végét éhes démon szájaknak köszönhették, akik akár társuk beleit is kitépték volna egy-egy száraz levél vagy gyökér maradványért. Fű soha nem zöldellt, esőt ritkán láttak. Ha esőnek lehetett mondani azt a szennyezett csapadékot, ami néha ellepte a töredezett föld mély réseit.

Előzmény http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/rimin-uj-novellaja-miert-nem-lehet-monica-boldog

 

 

Bölcskei Imre

Monica pont ezért nem lehet boldog

 

„Van Istennek anyagcseréje?”

Monica Conor

 

-1-

Ha egy hajléktalan odabotorkál hozzád és pénzt kér, talán még adsz is neki. Annak ellenére, hogy szinte biztos vagy benne, hogy piát vesz magának belőle. Ha egy fiatalkorú menne oda hozzád és pénzt kérne miért nem adnál neki?

1. – Van anyja kérjen pénzt attól!

Vittár követve nagyanyja utasítását, kisvártatva a nappaliba ment. A tágas szoba délutáni fényben úszott. A hófehér falakra egy vonalban polcok voltak rögzítve, melyeken kézzel festett vázák, szobrocskák, színes tányérok tárháza pihent gondosan elrendezve. Minden sarok dugig volt széles levelű virágokkal, mindössze a kanapé melletti pálma hiányzott a helyéről, melyet a napokban Bomi – pusztán jó szándékból – mosószerrel megöntözött. A fal alatti íróasztalon, mint mindig, most is minden a helyén volt az utolsó ceruzáig, a tégla alakú asztalra ünnepi abrosz volt terítve, ami nem jelenthetett mást, minthogy mai vendégük számukra igen kedves valaki vagy egy pletykás szomszédasszony jött látogatóba.

3 évvel később:
A kis hálószoba rendetlen polcán három egymáshoz kapcsolt homokóra sorakozott katonásan. A legelsőnek szép, kávébarna színe volt, talpa széles. Alsó kúp alakú edényén gondosan festett számok sorakoztak, pontosan huszonnégy. A felső edényből a kis lyukon keresztül lassan hulltak a homokszemek, elvégre az órákat kellett mérniük. A második, jóval nagyobb homokóra faragott kerete piros színben pompázott, alul hatvan rajzolt szám helyezkedett el, hűen mutatva a perceket.

Mikor a hatalmas főisten, Aleph gyermekei között viszály tört ki a hatalomért, úgy döntött, felosztja a világot egyenlő részekre, melyek mindegyikében egyeduralkodók lehetnek. Így született meg a nyolc világ, melyekben az idő múlásával további birodalmak alakultak ki, mivel a férfi gyermekei követték apjuk hagyományát és utódaiknak szintén területeket adományoztak. A főisten mindössze a birodalmakat összekötő világot hagyta meg fennhatósága alatt, melytől függött a többi sorsa is.

Hatalmas sóhajjal vetem a vállamra a táskát és vágtam neki az épületlabirintusnak. E épület, harmadik emelet 25. terem, Kortárs angol irodalom, Váradiné Kedves Zsuzsanna, 10:00. Éreztem, hogy izzad a tenyerem, amiben a kis fekete leckekönyvet, az „indexet” szorongattam, másik kezemben sikerült rendesen gyűrött papírkupaccá alacsonyítanom az órarendemet. Az ELTE kampusza hatalmasabb volt, mint képzeltem. Bekóvályogtam a fekete kovácsoltvas kapun, körülöttem izgatott fiatalok tömege.

Ez volt az első novellám. Az iskola újságába is bekerült.

Bölcskei Imre

Az időjós

A nevem John Cain. Mesterségem meteorológus. Nem

egy átlagos fajta.

Nem mint az a sok bájgúnár a tévében reggelente.

Igazság szerint én a háttérben dolgozom.

De számomra csupán közjáték, amikor mindezt

leadjuk a bájgúnároknak, akik széles műmosollyal

közlik az emberekkel.

- Hölgyeim és Uraim! Az a nagy helyzet, hogy jéggé

fagytak az utak és a nap folyamán még tucatnyian

meg fognak halni ez miatt.

Elnézést kérek a helyesírási hibákért. Késő este írtam a legnagyobb részét.

Előre is bocsánat akinek szúrják az ilyenek a szemét...

Bölcskei Imre

Miért nem lehet Monica boldog?

-1-

A világ televan gusztustalan, kétszínű emberekkel. Ez az egész gusztustalan világ. Az egyik nap még vihorászva eszed a csokit azzal az emberrel akiért úgy érzed meghalnál Akivel ha baj történik virrasztasz majd az ágya mellett a kórházban. Talán még fel is olvasol neki a kedvenc könyvéből.