Élt a rengeteg mélyén egy magányos mackó, aki már sok telet megért. Megvolt mindene, amit egy magafajta csak kívánhatott: jó meleg barlang, egy közeli málnás, örökös szerződés egy méhcsaláddal mézügyileg. Feleséget nem nagyon szeretett volna, mert nem szívesen osztozott volna a földi javakban, és egyébként is senki sem viselte volna el a házsártos természetét. Egy ideig nem zavarta, hogy nem szólhatott senkihez, de mikor többször is rajtakapta magát, hogy csak önmagával társalog, elhatározta, hogy szerez magának egy jóbarátot akivel megdumálhatja az erdő dolgait. Korán reggel indult barátszerzőbe és úgy tervezte, hogy estére már meg is oldja ezt a problémát, hiszen ki ne akarna egy ilyen szeretetreméltó társat, mint ő. A dolog elég rosszul indult, ugyanis figyelmetlensége miatt rálépett egy sünre és akkorát ugrott, mint egy álmából felriasztott kenguru. A sün dühösen ráfújt ás az őt ért stresszből felocsúdva tovagördült. A medve egy ideig nyaldosta a talpát, majd új erőre kapva továbbcammogott. A barátkozásra való törekvés nem haladt valami jól, ugyanis amikor megjelent a félelmetes árnyéka, mindenki hanyatt-homlok menekült. Az első nap így hát eredménytelenül zárult. Este, ahogy üldögélt a barlangja előtti kispadon, nagyon neki volt keseredve. Nem értette, hogy ilyen szeretetre méltó lény, mint ő miért nem talál magának dumapartnert. Elhatározta, hogy taktikát változtat és kevésbé lesz feltűnő. Másnap úgy is tett. Egy méretes bokornak álcázva magát nekiindult. Édes szóval próbálta odacsalni az állatokat az álcához, de nagyrészüknek sikerült átlátni a szitán, elkerülni a havercsapdát. Egyedül a naiv nyúl került a közelébe, de mikor látta, hogy miről van szó, alkalmas pillanatban elinalt. A macinak így is sikerült egy pillanatra megérintenie és este jólesően gondolt erre a puha, bársonyos simire. Egész éjjel forgolódott, a folytatáson gondolkozva. Végül reggelre megszületett a döntés: meglátogatja a kétes hírű erdei kocsmát a „Hörpintőt”, hátha ott szerencsével jár. Amint megjelent az ominózus helyen, abban a pillanatban kiürült a becsületsüllyesztő. Csak a gödény maradt, de ő is csak azért, mert bár még csak reggel volt, már popsirészegre itta magát. Őt azért még se, – gondolta magában - megivott egy laza fröccsöt és hazacammogott. Napokig ki sem dugta az orrát lakhelyéről, magába roskadt. Harmadnap nála járt szarkapostás. Máskor mindig csak messziről ledobta a levelet és már ment is tovább. De most valahogy gyanús volt a csend a maciház körül. Ezért bátorságot vett magán és bekopogtatott az ajtón. A medve odabenn meglepődött, mert utoljára ilyen esemény öt téllel ezelőtt történt, amikor rossz helyen parkolt a mézszállítójával és emiatt felkereste az erdőőrségtől bírságokat kézbesítő lajhár. Széles mosollyal nyitott ajtót és gyorsan betuszkolta a meglepett szárnyast. Leültette, kávét főzött neki és közben be nem állt a szája, végre valakivel megoszthatta a gondjait. A szarka először szorongva hallgatta, majd egyre jobban feloldódott. A végén megjegyezte magában – egész jó arc ez a medve -. Beugrott, hogy mivel segíthetne a rászorulón: fel kellene adni egy apróhirdetést a helyi újságban barátkeresés céljából. A medve azonnal kapott az alkalmon és kitöltött egy hirdetési blankettát, majd rábízta a postásra. Napokig izgalommal rohant a bagoly újságosbódéjához, hogy mikor jelenik meg már végre, de hiába, az erdei malmok is lassan őrölnek. Aztán megjött a várva-várt nap és ezután állandóan a telefon közelében botorkált, hogy el ne mulasszon egyetlen hívást sem. De nem akart megcsörrenni a hőnáhított. Már feladta a reményt, amikor avargyűjtés közben meghallotta a csörrenést. Lélekszakadva rohant, de még sem ért oda. Éjjel bóbiskolva ült a masina mellett, amikor újra megszólalt, gyorsan felkapta. A vonal másik végén egy ideig csend volt, majd megszólalt egy vékonyka hang:

- Holnap találkozzunk az erdei tornapálya hatodik állomásán, fél tízkor.

 

A medve agya egyfolytában azon járt, hogy ki a motosz lehetett az, de nem jutott eredményre. Másnap a jelzett idő előtt fél órával már idegesen ott toporgott a megbeszélt helyen. Pontban fél tízkor megzörrent az avar és egy süni gurult elő a közeli bokorból. A medve arcára ráfagyott a mosoly, másra számított, valami puhán selymesre, akit meg lehet dögönyözni. De jól nevelt mackó révén nem mutatta ki igazén a csalódottságát. Leültek egymás mellé a tornapálya pihenőjében és beszédbe elegyedtek. Kiderült, hogy a süni legalább annyira magányos, mint mackópajtásunk. Ő, a szúróssága miatt népszerűtlen. Ahogy telt az idő egyre közelebb kerültek a másikhoz, a végén már úgy érezték, mintha évek óta haverok lennének. Ez a beszélgetés lett egy hosszú barátság kezdete. Ma már együtt élnek a medve barlangjában és éppen téli álomra készülődnek. És hogyan oldódott meg a medve barátsimogató vágya? Egyik kukázása alkalmával talált egy kidobott konyhai fogókesztyűt…