Menekülés Jeruzsálemből.
Csodálatosan nyugodt, csillagfényes este volt. Olyan szikrázóan ragyogtak a távoli csillagok az égbolt sötét-lila bársony-drapériáján, mint megannyi ékesen ragyogó drágakő. Jeruzsálem ódon utcáján magas termetű, nemes vonású, királyi tartású férfi ballagott lassan-lassan hazafelé. Erősen a gondolataiba merült, mert az elkövetkező események nem-éppen vidám képeit látta lelki szemei előtt. Tudta, hogy a dolgoknak úgy kell megtörténniük, ahogyan az meg van írva. Azt is tudta, hogy nagyon nehéz lesz számára, de nem lehet másképpen. Amikor befordult a sarkon tudta, hogy most minden erejére szüksége lesz, mert szerettei semmit sem tudhatnak meg abból, ami őrá vár, és amit ő már olyan régen tud. Megérkezett. Belépett a tágas, virágokkal és gyönyörű fáűkkal teli udvarba és csendben nyitotta ki az ajtót. Édesanyja és asszonya nagy örömmel siettek eléje, és kitárt karjaival egyszerre ölelte magához a két nagyon szeretett a szívének annyira kedves lényt. Felesége asszonyi érzékeny lelkével azonnal észlelte, hogy a párját nagyon foglalkoztatja valamik, de most hiába próbált segítőkész, végtelen Szeretettel a gondolataiba férkőzni. Lelkében biztosan érezte, hogy valami nagyon-nehéz dolog, esemény vár rá.
Maira hirtelen megszédült. Nagyon furcsán érezte magát, a gyomra is emelkedni kezdett. Nemcsak érezte, de rögtön tudta is, hogy mi az oka ennek. Boldog benső örömmel tálalta féerje elé a késői vacsorát, mivel a szolgálók már mind aludni tértek. Amikor férje édesanyja is nyugovóra tért, a párja elé állt és megfogta a két kezét. Boldogságtól csillogó szemekkel nézett a szemébe. Ő kiolvasta asszonya tekintetéből a kedves titkot, átszellemült arcából a boldogító hírt. Mindent tudó mosollyal vonta magához szeretett asszonyát. Boldog volt, de ezek a percek most nagyon nehezek voltak számára.Tudta, hogy mi vár rá hamarosan. Lelkében boldog és büszke volt most, és mégis olyan nehéz volt a szíve. Azt bizonyossággal tudta, hogy sem asszonya, sem édesanyja nem tudhatja meg az elkövetkező eseményeket. Asszonya szemébe nézve lassan felemelte azt a két drága kezet, és hálásan csókolta meg a nagyon szeretett kedves lény kezeit. A teljes összetartozás érzésével símultak össze, és végtelen Szeretettel néztek egymás szemébe. Így álltak néhány, az örökkévalóságot idéző pillanatig egymás tekintetébe beléveszve, azután átölelte asszonyát és boldogan súgta, - "Végtelen boldogság nekünk, hogy Isten ismét megáldotta házasságunkat, de még ne mondjuk el édes anyámasszonynak. Maira kérdő pillantással nézett rá, hogy miért nem, hiszen nagy örömet szereznénk ezzel neki. Gyöngéden n agy szeretettel símogatta meg Maira szép arcát és mély tisztelettel homlokon csókolta, úgy mondta neki: -
"Egy kicsit még várjunk vele kedvesem." Asszonya hozzásímult és boldogan válaszolta - "Jól van, édes Uram, te tudod." A Teljesség boldog ölelésében símultak össze lelkük összeforrt, és ujjongó örömmel adtak hálát mindnyájuk Atyjának Istennek.