Hát itt vagyok!

Előre bocsátom nem vagyok exhibicionista, sem egocentrikus, csak boldog, hogy végre találtam egy helyet ahova kitehetem amiket elkövettem, nevezetesen az írásaimat. Boldog vagyok, bár kissé ideges, mert nem tudom hogyan fogadjátok majd, de reménykedem, hogy nem csak negatív kritikákat fogok kapni.

Nem ma kezdtem írni, 2007-ben és most bajban vagyok, mert választanom kell melyiket tegyem ki először. A több mint 200 novella és egy nagyregény után valóban nehéz választanom.

 

Egyszer rég,

még

tiszta szívvel jöttél-mentél,

de aztán minden megváltozott.

Legyen az az óra átkozott.

Hazug lettél...

Nem is értem mit miért

teszel s tettél,

de ez nem te vagy,

ez más,

egy hasonmás,

egy gonosz gaz,

egy ravasz.

Egyszer rég,

még

bíztam benned,

s csodáltam a 

szíved s a lelked,

de most már

csak egy múltat

csodálok...

Egy szebb, egy jobb,

egy őszintébb múltat.

 

Ahogy John és Lilly elautózott, Natasha fogta a slusszkulcsát és beült a kopott furgonba és meg sem állt Shane farmjáig. Alig várta hogy ott legyen. Nem érdekelte, hogy többször is átlépte a megengedett sebességet. Minél előbb Shane-nel akart lenni. Kopogott az ajtón, s miután nem érkezett válasz, belépett. Hallotta, hogy a nappaliban szól a tévé, de mikor bekukkantott nem látott senkit. Vajon hol lehet? Elindult a konyha felé és akkor megpillantotta a farmerben és fehér trikóban pózoló férfit, aki éppen mosogatott.

 

 

Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba. A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát.

A lány és a lepkék.

 

A lány még visszanézett a tükörbe, hogy jól áll e sminkje, és gyorsan leellenőrizte a bőröndje tartalmát, hogy minden lényeges dolog benne van e. A lány, aki tulajdonképpen már nem is lány inkább néni, mert már majdnem 40 éves, de mostanában pont úgy érzi magát, mint egy tini fruska. Olyan gondosan nézegeti a bőröndjét, mintha attól félne, hogy túllépi a súlyhatárt a fapados járaton, és többet kell a bőröndre ráfizetni, mint amennyiért a repülőjegyet vette a neten akcióban.

Nincs hírem, nincs már semmim,

csak egy gyenge újévi eskü,

de nyomomban a pusztulás,

egy általam kavart szélvihar,

nincs hírem, én se vagyok már,

csak futok előre, nem maradt más,

néha megállnék, de nem tudok,

kerget egy láthatatlan üldöző,

egy szívemre mászó látomás,

de megvetem a lábam, maradok,

hátat fordítok a jövőnek,

s nézem a múltat, azt a borzalmast,

nézem a napnyugtát, kelőben,

s hogy a híd, amin eddig álltam

a mindenség fölött egymagam,

hogyan robban szét a levegőben...

Ha megkérdezték Kovács Emőkét, mindannyiszor azt vallotta magáról, boldog ember. Ezt meg is lehetett érteni: boldog házasságban élt, a múlt században három, egészséges gyermeknek adott élete, a századforduló környékén pedig büszke nagymamává vált legidősebb fia révén.

Kovács Emőke leplezetlenül erre várt már évek óta. Rokonoknak és barátoknak egyaránt azt hangoztatta, milyen csodálatos lenne újra karjaiban ringatni egy kis csöppséget. Amikor ez megadatott neki, természetesen élt is a lehetőséggel.

Problémamegoldás pillanatok alatt

 

 

 

   Miután türelmesen összekulcsolt kezekkel kivárta a déli harangszó végét, nyögve-nyomva nyitotta ki Miklós gazda a kaput, hogy beengedje a teherautót az udvarba. Dusán gazda csak támaszkodott a két portát elválasztó kerítésen és bámulta az eseményeket. Esze ágában sem volt átmenni, hogy segítsen.

   - No mi a, Miklós? Tán csak nem új tehént vetté? – kérdezte nagy irigységében a száját harapdálva.

5. fejezet

 

 

Hétfő este volt. A telefon legalább ötöt csengett, mire valaki felvette.

- Halló, McDonald – női hang volt. Biztos a felesége.

- Jó estét. Barbara Lewis vagyok és John-t keresem – hangzott a válasz mézes-mázos hangon.

- Egy pillanat…

Ki lehet ez? – kérdezte magától Natasha. Soha azelőtt nem hallotta ezt a nevet. Barbara Lewis. Kit érdekel. Kikiabált a kertben Lillyvel játszó férfinek és a kezébe nyomta a kagylót.

- Valami Barbara - azzal megvonta a vállát és visszament a konyhába főzni a vacsorát.

TÉLI BÁNAT

                Dávid unokámnak szeretettel

 

 

 

A Téltündér megrázta ruháját

És hófehérbe öltözött az Erdőhát.

Kis kobakodban arra gondoltál.

Hogy most nyílik a jégvirág. 

 

Készűltél,hogy kesztyüs kézzel

Gyüjtsünk jégvirág bokrétát,

Mennyire fog örülni annak

Édesanyád és apukád.

 

Kedved szegte mikor mondtam

Nem megyünk ki a határba

Mert a tél jégvirágjait mostan

Rárajzolta  szépen az ablakra.

 

De kérész életű a jégvirág,

Ha megjelenik a Nap gyilkos sugára

És fokozatosan elolvad,meghal

A fagyos tél remek munkája.

    Az egész utca kihalt volt, mindenki aki csak tehette az elmenekült az útból. Mikor újabb sortűz törte meg az előzőtől kialakult csöndet úgy éreztem, összetört a szívem. Nem, nem találtak el engemet, de bárcsak az történt volna. Lily. A félelmetes dörrenéseket követően az ő fájdalmaktól ittas kiáltása volt az, ami hosszú percekig kísértett a szigeten és a  mellkasomban is egyaránt. Mind megtorpantunk egy pillanatra, hogy megvizsgáljuk az állapotát, de azt mondta, hogy csak a kezét találták el, és hogy nincs miért aggódnunk.

   Ma láttam álmomban.Nem akartam,de valahogy oda sodort a halk léptű szél.Nehezen aludtam el,zenét hallgattam volna,de még sem keltem fel,csak hallgattam oda kint a szél dühös,szomorú,aljas,kegyetlen sűvítését.
   Nem érthetted,kedves olvasóm,hogy mit szeretnék,sőt még én magam sem tudom.Csak róla álmodtam,ahogy ott áll,ahogy mást érint az ajka.Ott álltam és néztem,lefagytam,majd összeszedtem magam és inkább bementem az épületbe,a pulthoz,ahol egyik ismerősöm meghívott egy italra.A lábam jéghideg,összeragadt puncsként rogyott a kissé megkopott bárszékre.Szokatlan érzések kavaroktak bennem,melyek áthatoltak minden időn túl.A testvére megállt a közelemben,megszólítva engem,miközben a lelkem esőjével küzdöttem.Mormogott halkan valamit,majd eltűnt.Ültem a barátom mellett,aki erősen próbálkozott,de én csak bambultam a polcokon sorakozó üvegeket.

KÉSŐI TALÁLKOZÁS  Azt szokták mondani, hogy olyan titok nincs a földön, ami ki ne derülne - vagy azt is mondják, hogy magával vitte a titkát a sírba. Ezek a gondolatok jutnak most eszembe, amikor tényleg beigazolódott, hogy mennyire igazak ezek a nép ajkán született és elterjedt szólás - mondások. Az első, az ide találó, majd a végén kiderül, miért.    A titok, ami kiderült, nagyon régi eredetű. Gyökerei visszanyúlnak zsenge gyerekkoromba, és mint egy régi álomképre, csak úgy emlékezem.

A történet egy kisemberkéről szól, akit anyja kicsi korában ottfelejtett a nagyszüleinél, akik kis nyugdíjukból már nem tudták biztosítani a cseperedő gyermek nevelését. Így hétéves korában anyja gyermektelen testvéréhez nevelőszülőkhöz került. Akik szerették, de a kisfiú mindig úgy érezte magát, hogy egyedül van a világban, ezért amikor nem látták sokat sírt. Hiányoztak szeretett nagyszülei.

Huszonnyolc évvel ezelőtt szentestén a már tizenkét éves fiúcska elindult a térdig érő hóban gyönyörű hóesésben nagyszüleihez a város egyik végéből a másikba.

Karácsony másnapja utáni napon két lélek várakozik a mennyország kapujában. Egy ideig sétálgatnak, kerülgetik egymást, majd szóba elegyednek. Sok mindent kitárgyalnak, amikor az egyik váratlanul megkérdezi:

─Neked, hogy telt a karácsonyod?

─Tulajdonképpen, mint mindig ez is jól sikerült. Tudod, minden évben nagyon várjuk ezt az ünnepet. Nem messze tőlünk, van egy régi kastély, amelyet most könyvtárnak használ a város. Ennek az udvarában, mindig készítenek egy emberi léptékű betlehemet.

 

kicsi

 

A csörgedező patak mellett, a fűz alatt ült a lány. Haja akár nap ragyogta búzatábla. Egyszerű ruhát viselt, semmi éket. Ő maga volt az ékesség. A patakba merítette kezét, és kivett egy kavicsot. Kezéről a lehulló cseppekben benne játszott a nap. Nézte a kavicsot és elmosolyodott. Aztán az arca komoly lett és figyelt a bozótos felé. Egy gyermek bújt elő megtépázottan, kisírt szemekkel. Észrevette a lányt és felé szaladt. Olyan 5-6 éves forma lehetett.

A beteljesült jóslat

 

 

Rettenetesen nehéz idők jártak akkoriban, amikor ez történt. Apa mesélte, aki még nagyon kicsi volt, de elég nagy ahhoz, hogy eszébe tartsa, és még öreg korában is, mint tragikomikus esetet elmesélje.

 

Az én drága, székely nagyapámat elvitte örökre az első világháború. Szerbiában halt meg, itthon hagyva 5 apró, kis gyereket. Hadiárváknak nyilvánították őket, de semmi segélyt nem kaptak. Pedig nagyapám hősi halált halt a fronton.

Felteszem az egész negyedik fejezetet, mert ezt nem lehet részekre szedni és pár napig nem leszek gép közelben sem. Jó olvasást!

4. fejezet

 

 

Beköszöntött a szeptember első napja és a szokásos Evergreen Fair, melyet minden évben az ősz tiszteletére rendeztek. A vásár egész nap tartott, délelőtt vetélkedőkkel és játékos feladatokkal a gyerekeknek, délután állatvásárt, rodeót és különböző jótékonysági vásárokat tartottak. Mindenki készített valamit saját kezűleg, ki lekvárt főzött, ki takarót varrt s ezt eladták és a befolyt összeget felajánlották a helyi iskolának.

 

Harmadik rész

 

- Hogy az átok esne a magas áraikba! Meg a svájciakba, elveszik a tisztes francia zsoldosok keresetét!

A békétlenkedő katona lecsapta az asztalra a korsót. A bádog üres kongása élénk szitkozódást váltott ki bajtársaiból; bár egyikük még reménykedve emelintette meg: hátha kotyog még az alján egypár csepp.

- Te iszákos, te borostömlő, te nyomorult gödény! – ugrott fel csalódottan, tőrt rántva társára, bizonyára keresztül is verte volna rajta, ha a másik kettő vissza nem fogja.

 Akela és Szidi    Nyirkos, ködös novemberi délelőtt. A kolozsvári ószeren most is hullámzik a tömeg. Mindenki keres, néz kutat valami után. Van is itt annyi minden, hogy csak időd, türelmed legyen keresgélni. Zaj, hangos árukínálgatás, ricsaj teszi teljessé a piac színterét, hangulatát. Párommal, Dániellel, néha ki szoktunk járni ide. Szerettünk itt lenni, bámulni és keresgélni a sokféle kirakott, régi lim – lom, tárgy között, ahol azért sok értékes dologra is lehetett bukkanni.

A régi karácsonyfadísz

 

Sűrű, nagy pelyhekben hullt a hó. Olyan sűrűn, mintha függönyön keresztül látnánk a kinti világot. Már reggel óta havazott, mintha meg sem akarna állni, pedig késő délutánra járt. Ellapátolták reggel, délben és már újból majdnem térdig ért. Ej, ha ennek a hónak hidege lesz! Jósolgatta édesapám, de be sem fejezte, mi már tudtuk mit akar mondani. Bizony, farkasordító hideg lesz. Tudtuk mi ezt jól. Nem volt ismeretlen nekünk, akik a hegyek között a kemény teleket már sokszor átéltük.

    Minden egy szempillantás alatt történt. Ködösek a részletek. Ott álltam, azzal az életoltó vassal a kezemben, egyedül és magamra hagyva a sárkány tüzes fészkében. A következő mozzanatban már az éltemért küzdöttem, mikor rám tört az őrség. Minden egyes csattanás, melyet a pengék rideg élei okoztak olyan volt, mintha maga a déli harang kiáltozna füleim közvetlen közelében. Négyen voltak ellenem. Lassan körbevettek, de tudtam, hogy esélyem sincs, így egy gyors ugrással sikerült sérülés nélkül kitörnöm közülük.

 

                                       Nyári találkozás  

 

          Április eleje volt akkor. Már nagyon vártam az iskola végét, tervezgettem a nyári szünetemet nem is gondolva arra a pár hétre, amit még a padok között kell elviselnem.

          A testvéreimmel együtt mentünk minden reggel az iskolába, de én jöttem aznap hamarabb haza. Emeletes bérházban laktunk, fenn a hetediken, három szobában. Kicsi lakás volt, de mindegyikőnknek jutott egy kis zug - ha kicsi is.

Ilyenkor, karácsonyhoz közeledvén mindenki elgondolkozhat az ünnep célján, mondanivalóján.

Ezekben a napokban Jézus Krisztus születésére emlékezünk.
Ám a földi születésen túl, egy másfajta születéséről is beszél a Biblia "Én fiam vagy te, én ma szültelek téged."

Ahogy erről gondolkodom, Krisztus szavai jutnak eszembe -"szükséges néktek újjá születnetek.”

Akik őt kívánják - kívánjuk - követni azok életében szükséges megtörténnie az újjászületésnek.

Az élet, mely előttünk áll,
ködös utakon rejtőzik.
Igazságról szólok itten,
a jövő csak rajtunk múlik.

 

Egy új év közeleg, kúszik felénk,

mindenki ünnepel, a lelket beborítja a dísz.

Nem tudni mi várható, mi fog következni,

ezt elménk kívánságok halmazával próbálja fedezi.

 

Így feltételezések homályába,
a sötét fénybe merülünk mi,

Sok szerencsével teli új évet kívánok, mindenki!

 

 

 

 

                                         Az ünnep előestéjén

 

 

 

                                Most az ünnep

                                előestéjén

                                Bámulom a világot

                                s magam.

                                Lehet-e szépet

                                jót várni még?

-Rájöttem nem vagyok felkészülve,hogy tőled távol legyek.
-akár egy percet is feláldozzak nélküled
-Te vagy kire vártam,tőled lett szebb a világ amiben élek,
és ezt jobbá is tehettem, melletted!!!

    Még emlékszem rád,mikor még csak mi ketten voltunk,mikor még nem volt fájdalmas ez az egész.
   A szívem csupán épségében,halvány fehéren tündőkölt,de most már nem vagy itt.Eltűntél,tovább léptél.Itt hagyva engem,az örök bizonytalanságban,a félhomályban.Csak kinézek az ablakon és elmerengek azon,hogy mikor fog jönni értem valaki,akit úgy fogok szeretni,mint téged szerettelek.Sokszor kértem bocsánatot,mégsem volt érdemes.Hazudnék,ha azt mondanám,már nem hiányzol,viszont tovább léptem én is.Az érzésünk hiánya,aminek itt bent üres a helye; szeretném,ha minél előbb megtelne újra,teli érzésekkel.

Mit gondoltok erről a részletről? :

"A pokol sem lehetett volna rosszabb. Vagy talán pontosan ugyanilyen volt. Forró levegő csapott az arcába, füst kaparta a torkát, melytől heves köhögő roham tört rá. Iliasz szédült, a szeme előtt fekete foltok ugráltak, mindene sajgott, de legalább kitisztult az elméje. Habár, mikor magához tért, néhány másodpercig azt sem tudta, hol van és mi történt. Utána aztán megrohanták az emlékek, ám ekkor már azt kívánta, bárcsak tudatlan maradt volna.

    Csodálattal töltött el a fiú. Ilyen bátorság, ekkora akaraterő... Hosszú ideig rá sem eszméltem, hogy meghalt, egyedül az iménti tette lebegett a szemem előtt. A sérült, pokoli kíntól és fájdalomtól üvöltöző férfinak segédek egész csapata jött segíteni. Minden barátommal végzett már, egyedül én szívtam ezt az ótvaros levegőt, mely körüljárta a kékvérű bestiákat. Minden félelem elszállt testemből. Élvezettel figyeltem a vérszomjas lény szenvedését, s elhatároztam, hogy nekem is ilyen méltó halálom lesz, mint barátomnak...

 

 

 

 

   Lévi nem mindennapi kisfiú volt. Már születése pillanatában sem sírt, csak szuszogott egyenletesen, míg körülötte jajveszékeltek, kiabáltak és kapkodtak az orvosok, szülésznők. Az anyja keringése összeomlott, a csöppséget úgy húzták ki belőle, s mire a kinti világ fénye eljutott kezdetleges tudatáig, annak, aki életet adott neki, tágra nyílt tekintete már más fényeket csodált a túlvilágon. Mintha ő maga csak azért létezett volna eddig, hogy Lévit megteremtse, utolsó pillantása gyermekére esett.

Kavarogtak a gondolatok Natasha fejében, miközben hazafelé tartott. Eszébe sem jutott most a táj szépségében gyönyörködni. Egészen mással volt elfoglalva. Shane Dawson ugyanazt érzi, amit őt. Szereti. És ennek pont akkor kell kiderülnie, mikor John észhez tér. Furcsa játékot űz velük a sors. Annyi éven át nélkülöznie kellett mindenféle szeretetet és most egyszeriben minden rázúdul. Nehéz döntést kell hoznia. Választhatja a boldog szerelmet Shane-nel vagy a boldog házasság látszatát John-nal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Tik-tak, tik-tak,

  ha jő a halál,

  halkan jár majd,

  s az óra megáll."

 

 

   Minden embernek megvan a maga kis világa; még ha eggyé is próbál válni a társadalommal, beleolvadni az általánosan elfogadott nézetekbe, megfelelni a természet és az ember alkotta törvényeknek - valami megkülönbözteti a többiektől. A lélek. Több, mint hétmilliárd emberből nagy valószínűséggel akad jó pár hasonló, szinte azonos kinézetű, rengeteg azonos vallású, azonos öltözködésű, azonos nyelvet használó, azonosan gesztikuláló, és még sorolhatnánk az azonosságokat.

A boldogság a házra hűlt,

oda fagyott hidegen.

Kihűlt az én szerelmem is,

nem más ő csak idegen.

 

Melengette tüzes szívünk

a szerelemnek forró lángja,

de megfagyott már, nincs többé,

minden, minden hiába

Lelketlen az egész,

nincs benne élet

csak a test,

amely

torzul fest,

ez lett a véglet,

lelketlen az egész

 

A kurvák vére csordogál benned,

elmúlt életed le kellett tenned.

Mi lesz veled majd?

Csak hozod magadra a bajt.

 

Férgek közt ragadsz, 

nincs út kifelé...

Az erő a tiéd, a hitedé,

de te csak zuhansz, suhansz lefelé.

Kurvavérű maradsz.

 

A kurvák vére csordogál benned,

nincsen szíved, nincsen lelked.

Elvett tőled mindent az ördög,

s te is az lettél, egy bőr dög.

 

                                        Elég volt már!

 

                             Sír a lelkem, haldoklik az árva,

                             mint sebzett vad, úgy hörög.

                             Elborult sötét világa,

                             mellkasomból dübörög.

 

 

                             Kiordít, onnan szól rátok,

                             elég volt már, épp elég!

            SZÜLETÉS NAPODRA.

Mit adjak Néked, ha már semmim nincsen?

Mindenem mi volt, Nálad maradott.

Mindenem már Nálad van bilincsben.

Te vagy az Őr, én rabod vagyok.

            Rabod vagyok s boldog vagyok érte

            Éltető erőt Te adsz nekem,

            Tőlem mindenki a boldogságot kérte.

            Neked adjam ezt az énekem?

Mit adjak Néked,hogy boldogabb légy

Tavaszi napfény legyen életed?

    Nem reagált nevemre... Tűnődtem, talán valami rosszat mondtam? Netán fel vélte fedezni nevemben a származásomat? Egyiket sem akartam, mindkét lehetőségtől aggódtam. Egy fiú lépett be a szobába, olyan idős lehetett mint én. Akkor ijedtem meg csak igazán. Közel voltak egymáshoz, legalábbis számomra túl közel. Vajon tényleg ilyen gyorsan lekéstem volna eme világ angyalának kezéről? Hátat fordítottak nekem, s egymás fülébe suttogták gondolataikat. Látszott, hogy rólam beszélnek.

 

Második rész

 

A fény megcsillant a pengén, ahogy Riccardo a nyugvó nap sugarába tartotta, vizsgálva: van-e még rajta kósza porszem, vagy ismét régi makulátlanságában ragyog. Nem ítélhette elég jónak munkáját, mert rosszalló fejcsóválással ismét csak a kard fölé hajolt, és tovább dörzsölgette a foszladozó rongydarabbal.

Sandro csaknem hangtalanul lépett be új divatú, puha bőrcsizmájában; s kezében boroskupával megállt az ajtófélfának támaszkodva.

 

EGY KIS KALAND VONATON.

 

Marosfő – Ifjusági tábór. Ez a címe annak a munkának, amit  felkellett mérnünk annak érdekében, hogy javítani tudják a villanyellátást. Hárman jöttünk terepre de csak ketten maradtunk, mivel a tervező nő, miután megmutatta mit kell mérni hazament. Megkért, hogy szerezzünk neki is jegyet Marosfőtől Marosvásárhelyig s így ő három napot otthon űlhet és még diurnát is kaphat, ha jegyet tudunk szerezni neki is. Nagyon sok volt a batyunk, mert három napra élelmet, a szerszámokat, és még az iratokat is kellett hozzuk.

3. fejezet

 

 

Natasha korán kelt. Még mindig a tegnap történtek hatása alatt volt. Nem akarta elhinni. Attól tartott, hogy ha reggel felébred, az egész semmivé foszlik, és az élete továbbra is sivár pusztaság marad. De ahogy lement a nappaliba, ott díszelegtek a tulipánjai a vázában. Mennyi minden történt egyetlen nap alatt! Visszakapta a férjét és vele együtt egy biztató jövő ígéretét. Úgy érezte, méterekkel a föld felett száll. Saját műterem, tanári állás, főiskola… ezek a szavak kergetőztek a fejében, miközben elfordította a slusszkulcsot.

                                       Ne menj el....

 

 

                           Lelkem csak bolyong egyre,

                           Mindenfelé téged kutat.

                           Vágyik vad szerelemre,

                           mutass neki utat.

 

 

                           Szavaidtól megszédülve,

                           azt kérdezem - Honnan jöttél?

 

 

Kedves Tibor!

 

Amikor ezt a levelet olvasod, én már valószínűleg nem leszek az élők sorában. Tudom. Érzem. Azért is gondoltam úgy, megosztom veled utolsóknak szánt gondolataimat.

Azzal kezdeném, hogy keresve sem találnék égen-földön hozzád hasonló lelki társat, még ha százezer évig élnék is. Hozzád mérhető nincs még egy. Lehet, túlzásnak hangzik ez a kijelentésem, de őszintén így gondolom. Mert lássuk csak, mi voltál te nekem…

Amikor sok-sok évvel ezelőtt megszülettem, már akkor mellettem álltál.

 

 

 

 

 

 

 

 

Albérlet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

      Szeretnék néhány gondolatot leírni egy albérletről, amelyben immár 23 éve lakom, csak azt nem tudom, hogy fogjak hozzá, hogyan írjam le autentikusan a valódi gondolatokat, azokat a mozgatórugókat, amelyek hajtják mindennapjaimat, és persze szeretném pontosan és részletesen megosztani mindenkivel észrevételeimet, csupán azt sajnálom, hogy megint valamelyest az emlékeimre kell hagyatkoznom, mivel a friss történéseket elmulasztottam lejegyezni, ez legnagyobb dőreségem, hogy bár nyitva a szemem, figyelek a részletekre, mégsem írok le semmit azonnal, így aztán halászhatok a kölnivel átitatott kanálisomban, míg meg nem lelem a valóságot.

Veszélyes állat a bicikli

 

 

 

   Dombi Gerzson a falutól nem messze lévő téeszben dolgozott még a rendszerváltás előtt, mint takarmányos. Megrögzött agglegényként a munkahelye és a kocsma volt az élete. Idős szüleivel hármasban éltek egy kis parasztházban, nem messze a Principális csatornától.

   Egy késő őszi reggelen úgy döntött, kiveszi az egészéves szabadságát és nap, mint nap felmegy majd a szőlőhegyre, hogy kipihenhesse az alulképzett téeszfőnökök butaságai okozta agysorvadást.

 

 

Apám azt tanította, bárki bármit mond, sohase fogjam be a pofám, és ne lapuljak, mint sz.r a gazban. A kimondatlan gondolatok ugyanis szép lassan felemésztik az embert belülről, mígnem rájön, hibát vétett, amikor a hallgatás mellett döntött. Mert rá fog jönni, de akkor már késő. Érzékeibe belerögzül a beletörődés, és nem is akar többé kitörni az a gondolat.

Gyerekként fogalmam sem volt, mire célozhat az öreg. Ahányszor igyekezett terelgetni, én egy kézlegyintéssel elintéztem, mondván: majd kinyitom a szám, amikor én akarom.

Ezen a hétvégén Józsi tatáék utaztak a lányáékhoz, mert hivatalosak voltak Soma születésnapjára. A két öreg már nehezen mozdult ki a saját kis meleg kuckójából, de a szeretett unoka kedvéért vállalták a vonatozás nyűgjét. Ahogy lassult a vonat a célállomásnál, Józsi tata lehúzta az ablakot és kileselkedett. Egyből kiszúrta a tömegből a fészkelődő ünnepeltet. Ahogy öregesen lekászálódtak a vaskerekűről, már ott is csimpaszkodott a nyakukba a boldog, majdnem nyolcéves.

 

            Túlértékeltük a világban betöltött szerepünket. A teremtés koronáiként megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal létjogosultságot formáltunk a minket megillető első helyre. Tévedtünk.

Önelégült, egocentrikus elképzeléseinknek csak a „csillagos ég” szabhatott határt. Ebben viszont igazunk volt. De nem úgy, ahogy gondoltuk.

 

Mielőtt ez az idegen jel lett az azonosítóm, mindenki Godvin Tame néven ismert. A szüleim, azon kevés barátaim, akik megmaradtak mellettem a negyvenkét év során, a diákjaim, akiknek irodalmat tanítottam csendes kisvárosunk gimnáziumában.

Egy sztori része ez, ami csak a fejemben létezik, ott sem túl részletesen. Egy részét leírtam, kíváncsi vagyok, ki mit gondol róla. Érdemes előzményt és befejezést írnom hozzá, vagy inkább hagyjam az egészet? Ne kíméljetek :) 

 

 

 

 

 

 

***

 

 

Kinyitottam a szemem. Ismeretlen helyen voltam, ismeretlen tárgyakkal körülvéve. Egy rácsos ágyban feküdtem, a plafont bámulva, azon gondolkozva, hogy ki vagyok és hogy kerültem ide. A szám száraz volt, mint a tapló, a régi, szakadt, vizes ruháim eltűntek, újak voltak rajtam, világos színűek...

Natasha egész úton haza felé ezen gondolkozott. Nem értette, mi üthetett John-ba. Nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Régen is ilyen kedves volt és mosolygós, és rajongással szerette őt és Lilly-t. Nem volt este, hogy időben haza ne ért volna, nem volt este, hogy nélküle kellett elaludnia. De annak már vége. Emlékeztette magát. Már rég nem így működnek a dolgok. Nem akarta beleélni magát semmilyen álomba, nem akarta azt képzelni, hogy megint minden olyan lesz, mint évekkel korábban.

                                                   

Ködös reggelre ébredtem, amit a hétvégi tivornyázás a haverokkal, még sötétebben tüntetett fel előttem. Fájdalmas érzés volt a csengő hangjára ébredni. Szédelegve mentem ajtót nyitni. Hárman álldogáltak ott. A legidősebb egyből a mondandójába kezdett: – Visszautasíthatatlan ajánlatom van az ön számára, uram!

- Ügynökök kíméljenek! – válaszoltam unottan, majd csuktam volna be az ajtót, de ő nem engedte: az ajtórésbe tette a lábát, úgyhogy megadtam magam.

 

 

 

                                        Miben mérjük az ünnepet?

 

 

                                          Talán vastag

                                          pénztárcákban?

                                          Vagy üzletek

                                          kirakatába?

Egy éjjel odaállt elém a sötéthajú lány -

nem tudom, hogy igaz volt, vagy álmodtam csupán.

Szemében szomorúság ült, arcán a szeretet,

s amikor megszólalt, a szívem bele-beleremegett.

Sokat hallottam rólad, oly régen vártalak.

Látom, sajnos állnak még a nagy, büszke várfalak.

Hisz mindenki furcsán néz - így le sem dőlnek tán...

Különleges vagy, nem furcsa, suttogta a lány...

 

 

 

A tengerészek elnyújtott kiáltásától megriasztott sirályok felrebbentek, és gyors csapásokkal szárnyaltak a kékellő magasba. A hajóorrban álló szőke fiatalember szemét kezével ernyőzve hosszan követte röptüket, míg már nem tudhatta: az égen csapongó fehér foltok közül melyik a madár és melyik csupán szélkergette felhő.

- Talán csak nem irigyled őket? – lépett hozzá egy másik ifjú; mire kedvetlenül fordította el tekintetét az égről.

- Ők legalább könnyedén messzire szállhatnak, ha valahol levetni készül őket a föld.

***

 

Mrs. Connelly épp az új zöldségeket rakta ki a pultra, és azon tűnődött, hogy milyen szép paprikákat hozott reggel Monty, mikor belépett Natasha McDonald. Gyönyörű nő volt, ismerte el Mrs. Connelly. És ez az imádnivaló kislány!

- Jó reggelt Natasha! – üdvözölte. – Jött friss zöldség reggel és abból a finom sonkából is tettem el, amit John úgy szeret.

- Köszönöm, Martha – mosolygott az idős hölgyre Natasha. - Hol tartja a festékeket?

- Csak nem kifestik a házat?

A vizslának künn a helye!

 

 

 

   Élt egyszer egy Vadász Vili nevezetű öregúr. Na, nem az volt a vezetékneve, hogy Vadász, de csak így ismerte mindenki. A nyugdíjazását megelőzően ugyanis megélhetését tekintve hivatásos vadászként tengette napjait.

   Attól eltekintve, hogy már több éve nyugállományba vonult, még mindig nem tudott elképzelni magának másfajta ruházatot, csak a vadászmundért. Csak így volt hajlandó mutatkozni; a már említett felsőruházat, kalap, puska a vállán, és az öreg vizsla, aki mindenhová hűségesen követte.

    Negyvenhét éve már, hogy részese vagyok ennek a világnak. Sok mindent láttam és még többet tapasztaltam. De az olyan dolgoknak, miket ezen a hitvány földön kellett átélnem, még párjuk sincs ezen földön. Családom arisztokrata származással büszkélkedhetik, de ezt én sosem tartottam olyan jó pontnak. Fent születtem és laktam a Felkörben, aranyéletem volt, mindent megkaptam amire csak vágytam. Az életem tökéletes volt, jobb mint egy királynak. Egy hátránnyal, hogy egyáltalán nem mehettem az alant található körökbe, ezért mindig is láncon tartva éreztem magamat.

Prológus

 

Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, de mindeddig teljes kétkedéssel fogadtam szavait. Nem hittem el, hogy ilyen hamar be fog következni.

Szerettem volna még egy kis haladékot kérni, hogy kitalálhassam, mi lenne a legjobb döntés.

De már nem volt visszaút. Találkoznunk kellett. És most úton vagyok, hogy megtaláljuk a megoldást. Ez egyáltalán nem lesz könnyű.

- Ne aggódj, hamarosan minden megváltozik. Azon a napon már nem kell úgy tenned, mintha nem léteznél.

 

 

– Drágám ébredj! – hasított bele feleségem sikolya az éjszaka csendjébe.                     ­         – Mi van mi történt, reggel van már? – ugrottam fel kábultan, nézve az órára, ami éjjel két órát mutatott. Kinéztem az ablakon, ahol még sötét volt, a hold –elégedetten „vigyorgott” odafent az égen.                                                                 – Zajt hallottam, menj, nézd meg mi volt az!­– suttogta remegő hangon.

 

 

Kora este volt már mikor hazaértem munkahelyéről. Sietve melegítettem magának valami ennivalót és már dobtam is le magát kedvenc fotelomba a tévé elé. Már a reklám blokk mentek mire vissza értem, kerített magamnak papírt és tollat, hogy mire kezdődik a lottósorsolás, készen, legyek. Izgatottan meredtem a képernyőre, úgy vártam, hogy elkezdődjön végre, háta sikerül végre nyernem. Még a kanál is megállt a kezemben, amikor, megláttam milyen a számgolyók, gurulnak elő a gömbből.

    Negyvenhét éve már, hogy részese vagyok ennek a világnak. Sok mindent láttam és még többet tapasztaltam. De az olyan dolgoknak, miket ezen a hitvány földön kellett átélnem, még párjuk sincs ezen földön. Családom arisztokrata származással büszkélkedhetik, de ezt én sosem tartottam olyan jó pontnak. Fent születtem és laktam a Felkörben, aranyéletem volt, mindent megkaptam amire csak vágytam. Az életem tökéletes volt, jobb mint egy királynak. Egy hátránnyal, hogy egyáltalán nem mehettem az alant található körökbe, ezért mindig is láncon tartva éreztem magamat.

Az eskü ereje

 

Idős néni üldögél tolókocsiban a pszichiátria ebédlőjében. Maga elé meredve motyog valamit. Előtte a reggeli maradványa és egy pohár tea. Időnként sepregető mozdulatot tesz az asztalon, talán a nemlézető morzsákat távolítja el. Ahogy tovább nézem, a mozdulatok írásra hasonlítanak: lefelé, szabályosan egymás alá ír. Számol. Vajon mit? Az idő múlását?

Neki itt összefolynak a napok. Kora reggel kitolják az ebédlőbe, délben eszik, majd alvás, délután sétáltatás, este lefekvés.

2. fejezet

 

Sötét volt, mikor Shane kilépett a fogadóból. Szeretett odajárni, szeretett beszélgetni az emberekkel. Szívesen meghallgatta a bajaikat egy korsó hideg sör mellett. Jól esett társaságban lennie a hosszú, kimerítő, magányos munka után. És bár nehezére esett beismerni, akadt néhány ember, aki értelmesebb volt, mint a tehenei. Nem sok, csak pár. Nem akart este megint Natashánál vacsorázni. Nem akarta, hogy megint gondot okozzon John és a nő között.

 

Függő képkocka

 

-Szevasz te fasz!

-Csá!

-Helyzet? Már megint itt vagy? Basszus ez a hely olyan lett, mint egy hajléktalanszálló.

-Ja. Sok köcsög cipőstül fölfekszik a kanapéra és alszanak. Megzabálják az összes zsíros kenyeret. Nincs nálad rivó? - hogy bassza meg,állandóan lelejmolja a ricsimet. Na jó, hozott könyveket meg ingeket, de azokat is lopta. Jópofát vágtam s a szokásosat adtam elő.

-A Doki megint szigorított,újítani sem tudtam, max 3-4 szemmel tudlak megdobni.

Kemény harc az élet, hosszú évek óta!
Más néha a dallam, de ugyanaz a nóta.
Szomorú szívünket megüli a bánat.
Latroknak adták el szép Magyar hazánkat.
Rablók barlangjává lett e kicsiny ország.
A sok jámbor birka tűri, hogy kifosszák.
Meddig marad még így? Ébredj már fel ember!!!
Hiába kiáltunk felébredni nem mer.
Így tűri a sorsát, míg telik az irka.
Legyen végre harcos, nem pediglen birka!

Talgorius Grendar - Tükör előtt

Tükör előtt nézed magad.
Szemed csillog, kebled dagad!
Mily szép vagyok, milyen bátor!
Hátad mögött aligátor!
Egyet harap, s vége mára!
Ez lett büszkeséged ára!

 

A mönyasszony körösztanyja

  

 

 

   Húszéves voltam, kezdő alkoholista, és kanos a nap huszonnégy órájában. Egy fehér 1300-as Zsigulival jártam és a szüleimnél laktam; már amikor otthon voltam. Abban az időben még elég menőnek számított ez a kocsi, pedig tizennégy évesen került hozzám háromhavi nettó jövedelmem ellenében. Attól eltekintve, hogy öreg volt, elég jampin nézett ki. Volt rajta napfénytető, fejtámlák az első üléseken, függöny a hátsó szélvédőn és két darab mérőóra pluszba beszerelve.

 

Nem akarok világot megváltani

nem akarok senkinek sem ártani.

 

Hang akarok lenni a fülekben

ütem akarok lenni a szívekben.

 

Legyek a szó,

legyek, kire felnéz

a nép

s kiáltja nevét.

 

Legyek a könny,

mely arcokon csordul le,

legyek az ölelés,

mi melegbe hajlik be.

 

Költök, írok,

néppel együtt bírok,

s ha kell sírok,

de nem adom magam,

nem dobom el életem,

hisz még van előttem

58 év,

míg a vonat a célhoz ér.

 

Vagyok csendesen,

mégis hangos a kiáltás.

 

                                      Emelt fővel.....

 

 

 

 

                           Felszakad belőlem, egy nagy csoda,       

                           dübörög bennem a gondolat.     

                           Felszálló köddel, illannék tova,

                           már alig hallom a hangokat.

 

 

                           Gonoszság veszejti el vágyamat,

                           A jövő űzött vadként piheg,

                           nem repülhetek, megnyirbálja szárnyamat.

13. fejezet

 

 

Adam

 

 

Theresa szíve a torkában dobogott, a pár hónappal ezelőtti este jutott az eszébe, mikor ugyanígy futott végig a kórház folyosóján, ám akkor az édesanyjáért aggódva. Csak remélhette, hogy a mai este más kimenetelű lesz, mint az volt. William és Trevor szorosan a nyomában voltak, titkon mindketten bűnösnek érezték magukat. Igaz nem tudták, mi történt pontosan Ted Harrisszel, ám gyanították, hogy Arthur műve lehetett az egész.

 

Már javában ősz volt, sőt, közelgett a tél. Fél öt után pár perccel az összes utcai lámpát felkapcsolták. Ráadásul csípős, hideg szél borzolta az ember kedélyeit.

Kovács Jánost azonban fűtötte belülről a sietség láza. Szokásához híven késésben volt, ezért futva indult el hazulról, hátha ezúttal sikerül elérnie a korábbi buszt. Egyik járat éppen ekkor gurult tova a ház előtti megállóból. Jánosnak esélye sem volt utolérni.

- Hányas busz volt ez?

(Az élet

azé lett

kit éle nem vett,

Ki levetette

csizmáját,

kit nem vetett

le ágya)

 

Nagy a sztráda

elfér minden

autó, kamion

és én is,

az úton ülő,

török ülő.

 

Cipeltek volna

el innen messze,

de nem bírtak el,

húzott a talaj.

 

Anyám sírva kért,

apám könyörgött,

de maradtam,

maradtam ülve,

kihűlve,

elszenderülve.

 

suhantak a járművek,

gőzt hagytak hátra,

hátha 

elmenekülök,

hátha nem bírom,

de csak ültem...

Legyengültem.

József Attila:

 

József Attila 

szegényen élt mindig is,

szegényen is halt.

 

Fáradt:

 

Elég volt mára

elmegyek lepihenni

ágyam a vágyam.

 

Káva:

 

Borús a káva...

Kókadozik a tavon

hervadt virága.

 

Illanó:

 

A cigim szívom

a gondok elillannak,

tán sose voltak.

 

Lélek:

 

Ha jó a lelked

a mennyekbe kerülsz, ha

nem, a Föld alá.

 

Szerelmünk:

 

Mondtál valamit,

én válaszoltam arra

aztán csókoltál.

 

Családi idill:

 

Anyám takarít

apám az ágyon pihen

mi pedig játszunk

 

 

Kihalt:

 

Kihullik a könny,

lecsorog az arcomon.

 

De most mégis, mintha akarta volna, felnézett a férfira, szeme furcsán lángolt.

- Laksz valahol? - kérdezte.

  - Nem is messze! - bólintott a férfi, és nem húzta tovább az időt, sejtette, hogy Csenge úgysem beszél magáról, amíg nem dolgozhat. Csakhogy nem dolgozhatott. Mala Strana a közelben álló lakásába vezette, egészen a hátsó kisszobába, melyet vendégek számára tartott fent.

  - Aludj itt! - mondta és egy adag ágyneműt szervírozott a szekrényből.

Sose hagyd el a hited, ha mindenki el is tipor,

Sose hagyd el, s emlékszik rád a jövendő kor.

Legyen ez a keresztelő, s ne a halotti tor,

Sose szegje kedved a Csúf-Gonosz Viktor.

De egy miniszter, kormánytag, egy ember se,

Ágaskodjon akárhány gyilkos Rózsa tövise.

Vonulj, vonulj, a városon át,

A gyökereinél tiporj minden fát!

Ne hagyd, hogy elaludjon valaha is a tűz,

Ami megmozgat, elindít és útközben is űz,

Vonulj, vonulj, a jövő a tét,

A jövő, a tudás, a célok, a lét,

S így keretezd be a "mindenható főnökök"

Vége-hosszanincs, hatalmas terét...

 

***

 

Másnap, ahogy ígérte, Shane pontban egy órakor megállt a kopott furgonnal a ház előtt. Lilly örömtől sugárzó arccal rohant ki elé, és a nyakába vetette magát. Rövidesen megjelent Natasha is egy rövidnadrágban és kényelmes pólóban, hatalmas piknikkosárral a kezében. Néhány perc múlva pedig már útban voltak a kis tóhoz. Forró volt a délután, még a szellő sem lengedezett, az augusztusi nap ontotta magából a meleget. Az út mentén a fű sárga volt a kánikulától.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tóparti művészet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Víg kedéllyel megfogtuk egymást a párommal, amolyan igazi művészdélutánt terveztünk a tóparton, én írtam egy balladát a kis naplócskámba, hogy végre kiírjam magamból a nőktől rám szakadt fájdalmaimat, ő pedig megfestette a stéggel szemben látható partot.

   Egész nap a forró levegőn tobzódtunk, nagy pakkal tértünk haza, hogy a vásárlás kínkeserves órái után végre kiszakadjunk a hétköznapi világ hétköznapiságából, és vasárnap lévén, valódi vasárnapot alkossunk, hogy lelkünkben is érezzünk valamit az ünnepből, hogy most éppen nincs munka, szabadság van, nyugalom száll a madarak nyomában, még a buszokon is habókos emberek dülöngélnek egymásnak, minden elpihen ilyenkor vasárnap, a művészek pedig mihez is nyúlhatnának, ha nem a művészethez, ha már kiragadták egymást a taposómalomból…

   Mivel egyszer már megizzadtunk mindketten a tűző napon, jó tusolás után nyakunkba vettük az erdőt, hogy a hűs fák alatt, ahol a lélek is bandukolni szokott, lassú léptekkel ellátogassunk a tóhoz, hiszen víz mellett lehet csak igazán a művészet oltárán áldozni, mint a hűvös habokban, oly szelíden lehet megmártózni a jó művészetben, s az ölel, simogat, az ember pedig a mennyországban érzi magát.

 

Ez a vasárnap az eddigiektől eltérően indult. Nagyinak sikerült rábeszélni Somát, hogy konyhatündérkedjen mellette. Soma kapott egy kötényt és nagy élvezettel vetette bele magát a sütidagasztásba. Öt perc sem telt bele, és már a feje búbja is lisztes volt. Józsi tata és a lánya elhatározták, hogy körülnéznek a városban és vásárolgatnak.

A kocsi motorja lassan duruzsolt. Józsi tata törte meg a csendet:

– Olyan régen beszéltünk már, mi van veletek?

 

Halász Kristóf, a harminchárom esztendős betanított munkás, szokásához híven sétával töltötte ezt a kellemes októberi délutánt.

Hála a globális felmelegedésnek, a vénasszonyok nyara elég sokáig kitartott, így most is elég volt mindössze egy vékony pólót és farmernadrágot viselnie. Ez utóbbit is csak azért nem váltotta sortra, mert nem szerette mutogatni felettébb szőrös lábait.

Kristóf szerette alaposan szemügyre venni embertársait. Sokszor tett úgy, hogy megállt az utca közepén, és meredten nézte a buszmegálló közelében állókat, vagy épp a járókelőket.

***

 

Adam Harris elcsigázottan nyújtózott a kimerítő nap után, hosszú lábait feltette az íróasztalára. Beletúrt rövid, barna hajába, ásított egyet. A fegyverét lecsatolta az oldaláról és az asztalra tette. Belekortyolt a kávéba, ami már elhűlt, állapította meg bosszúsan.

– Még bent vagy? – kérdezte a hang a háta mögött.

– Trevor? – nézett fel meglepetten, nem számított a társára. – Mit keresel te itt?

– Nem bírtam hazamenni – sóhajtotta a magas fekete férfi, végigsimított göndör tincsein, majd leült a másik székre.

Kellemes este volt. A hőség csillapodott, s enyhe szellő fújdogált. Az égen ragyogtak a csillagok, a távolból a baglyok huhogása hallatszott. Natasha a teraszon ült a kényelmes kanapén, amit még John nagyszülei vittek ki, s aminek külön története volt. Becky McDonald John nagymamája itt hozta világra első gyermekét, miközben a férje a bábáért szaladt a városba. Mire visszaértek, a nő ott feküdt karjában John apjával. Hányszor kellett ezt a történetet elmesélni Lillynek, aki mindig ragyogó arccal hallgatta.

 

A pincér a lány elé tette a beígért kávét.

  - Köszönöm! – szólalt meg a lány és mosolyt küldött a pincér, talán azért, mert a férfi nem bámulta őt úgy, mint a másik. Mala Strana végre fellélegzett. Nem nőimitátor, nem prosti, rendes lány, tiszta és feltűnően szép. Hangja kedves, nőies, fiatalos.

  - Megkérdezhetem, mit csinál itt ilyen késő éjszaka? - szólalt meg végül Mala Strana.

  - Megiszom az öntől kapott kávémat! - válaszolt a lány és megtette, egy hajtásra.

 

 

 

 

                                         Jubilálok

 

 

 

                           Istenem már két éve,

 

                           hogy ITT vagyok.

 

                           Azóta állandoan,

 

                           billentyűket nyomogatok.

 

                           Aztán lesz belőle,

 

                           vers vagy novella,

 

                           mi csak akkor él,

 

                           ha olvasva van.

II. Fejezet

 

Teltek a napok és az Álom nem jelentkezett, de a Srácban komoly nyomot hagyott. Agya, szüntelenül a körül forgott, folyton felidézte minden részletét és mozzanatát, míg végül az egészet természetesként látta, mert elfogadta, hogy saját lelkének egy szilánkjában volt jelen, mely kifejezte mindazokat az érzéseket – többnyire a gyötrő kínt – amit lelkébe a magány vájt. Rájött, ha le akarná írni az érzéseit, pontosan egy ilyen képet írt volna körbe, mint amit az Álomban tapasztalt.

 

Töltött ceruza lopás

Megjelent nálunk is a 03, 05, 07-es töltött ceruza. Nagyon örültem, amikor Margó  megajándékozott egy 05-ös ceruzával. Kértem Magyarországból betétet, mert nálunk ilyen nincs és boldogan büszkén használtam terepen, mert nem kellett hegyezni soha.

Egy nap Levente elkérte a ceruzámat, hogy lássák az osztálytársai is, hogy neki mi van, mivel a padtársa dicsekedett, hogy neki van töltött ceruzája. Sőt több is van, mert a szülei hoztak Székesfehérvárról és hoztak belé betétet is sokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerelem örök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Az ember, valahányszor szétnéz a világban, elnézi a mulandó világ eseményeit, az aljas pénz uralmát, az emberek arcátlanságát, a rengeteg hiábavalóságot, rádöbben, hogy érdemes az örökkévalót, a szép pillanatokat keresni, amelyekben a szeretet a fontos. Az ezernyi káromlás és balszerencse, az elfojtott vágyak okozta kínlódások mind-mind ostoba időpocsékolással eltöltött napok, emberhez nem méltó állapot.

                                    Az ember felnő.....

 

 

                           Az ember felnő önmagához

                           Jövője multá vállik.

                           Nincs már ami meghatároz,

                           Kapaszkodna mindhalálig.

 

 

                           Emelkedne túl a fényen

                           jussát követelve vssza.

 

                                                   Tél

 

 

                              Fehéren vakító éjszakákon

                              páncélt ölt a kerti tó.

                              Zúzmaráját hinti az álom,

                              Lábnyomokat rejt a hó.

 

 

                              Csillogó hópihék szállnak a szélben,

                              Hó lepi be a tájat.

Gazdag lábán kalucsni

 

 

 

   Ahogy belépett Kalucsnis a vegyesboltba, hirtelen még a legtürelmetlenebb vásárlók is roppant előzékennyé váltak. Sőt! Maguk elé tessékelték. Ennek a tiszteletteljes gesztusnak megfelelően soha nem kellett sorban állnia. Minden alkalommal úgy szolgálták ki a boltban és úgy várták a pénztárnál, mintha ő lett volna az egyetlen vásárló. Ezek után az ember azt gondolhatná, hogy a Kalucsnis személyében egy Keresztapát tisztelhetünk valamelyik maffiacsaládból.

 

1852. május

 

„Ma megérkezett a hajó, s látszólag megvásároltam a koszos kutyákat. A vadász átadta a tekercset, miután megkapta a csekélynek nem mondható jutalmat. A sámánt megölte, de a lányát sikerült élve elhoznia. Szép kis vadmacska volt, ám mikor megpróbáltam a közelébe férkőzni, szinte megharapott, így jobbnak láttam távol tartani magam tőle. Ezt azért sajnáltam, hisz kedvem lett volna meghágni a harcias fenevadat és letörni a szarvát. Ám a varázslat szövege, s ezzel együtt a tekercs sokkal jobban érdekelt.

... és a végén ragacsos, nyúlós

testnedved lövell ki a résen...

A rossz érzés - az undor és a szégyen -

ellenére holnap újra megteszed.

Hisz jó neked.

Abban a pár pillanatban, míg mozogsz,

legalább eltávolodsz

egy kicsit a földtől.

Ösztöneid börtönéből félig-meddig szabadulsz,

aztán visszavándorolsz,

önként és dalolva,

a magányos pokolba.

Sziasztok! Hoztam nektek néhány sort az írásomból, olvassátok szeretettel, kritizáljátok kímélettel. 

 

 

   A férfi szépet álmodott. Száját megnyalva hortyogott nagy franciaágyában, hanyagul magára terített takarója lecsúszott a hasáig. Nagy hája kibuggyant, óriási mellkasa fel-le emelkedett, tüdeje prüszkölte - szívta a levegőt, hangosan, akár a gőzgép. Mala Strana unottan nézte az álmodót. Sokszor látott már alvó áldozatot, nem tartott attól, hogy esetleg felébrednek, megzavarják a munkájában.

Apró toll...

Apró toll,égő fény,karácsonyi hangulat.
December 6. amikor először láttalak.
Piros pulcsi,fenyőfadísz fent az ágon.
Rám néztél és a szívem odavágyott.
Gyanta illat,fények villanása.
Nem hittem,hogy lesz még máshogy.

Melegség

Villogó képek,sok rossz emlék.
Ma talán csoda történt.
Szívemben megtört a jég:
Elfeledkeztem a mély sebekről.

 

Egy barna szempár,tisztán láttam.
Létrán állt és én megvártam,
Míg rám néz és én is rá:
Majd lesütötte a szemét.

A történet a régebbi tagok számára ismerős lehet, hiszen már tettem fel belőle pár részletet kb. másélf éve, igaz azóta kicsit átdolgoztam, új címet is kapott. Aztán jött a Grace, majd az Átváltozás és ez a történet közben türelmesen várt. Most elővettem, leporoltam, elhatároztam, hogy befejezem. Úgy érezm, ez az én igazi stílusom. 

1. fejezet

 

 

 

Gyönyörű késő nyári nap volt. Az égen vörösen ragyogott a hatalmas korong és ontotta magából a meleget.

Egy nap, egy érzés, egy élet...

 

Több mint nyugalom, mi arcomból árad. Ez már nem nyugalom, hanem maga a téboly!

Egy olyan téboly, amiből semmi sem látszik kívülre, de belül egyszerre pusztító, vörös, tűzviharnak érzem, máskor pedig szürke, rideg, és végtelenül magányos sírhantnak. De van úgy, hogy egyszerre érzem a kettőt!

A külső világ fáj, rámtámad, és elmetszi a torkomat, síromba dönt, mivoltomban aláz, de gyűlölt tűzzel tölti fel vergődő, viharos lényem, mely darabokra tép, s oltári erővel, miszlikbe szaggatva vág az élet nagy színpadának figyelmes nézői szeme közé!

A legjobb barát.

A pince kulcsát kellett visszavinnem  a hőközponthoz. Nagyon sok baj van a melegítéssel és a kulcs cask náluk van. Hazajövet meg álltam a könyves bolt előtt és egy kicsit eltelt az idő mire hazakerültem. A fiam elém jot, hogy az oszifőnöke nálunk van és velem szeretne beszélni. Mikor beléptem az szobába ott találtam Zsókát, Vilit az unokabátyámat Zsozsót a feleségemet és a Tanárt aki a fotelbe ült. Levente a kicsi szoba ajtajánál a TV szekrénynek támaszkodva várta a beszélgetést.

Egy állhatatos kérő

 

 

 

   Péntek volt és este tíz óra, mikor leállította Frigyes a kispolszki motorját a péküzem parkolójában. Ez azt jelentette, hogy mire összecihelődik a munkához, már negyedtizenegy lesz, így tizenöt perc késéssel fogja kezdeni a műszakot. Ettől a főnöke persze teljesen ki lesz bukva.

   Kiszállt a kocsiból, közben egy didergő veréb behúzódott a még meleg kipufogóba, hogy ott töltse a fagyos decemberi éjszakát. Frigyes bezárta a járgányt, vállára akasztotta motyóját, majd miután néhány kartonpapírral leterítette a szélvédőt jegesedés ellen, elindult befelé az öltözőbe.

I. Fejezet

 

Még mielőtt eljött volna a nap, a nap, amire egész életében várt, bár ő maga sem tudott róla, elkezdődtek az Álmok. Az Álmok, talán előjelek voltak, talán ezek készítették fel arra, ami utánuk következett.

Mindenki álmodik, kivétel nélkül, de álmainknak nagy általánosságban nem tulajdonítunk komolyabb jelentőséget, csupán hagyjuk, hogy végigfollyanak tudatunkon, aztán engedjük beleveszni őket a semmibe. Pedig sokszor, lehet, nagyobb figyelmet kellene szentelnünk nekik…

A Srác ezelőtt is álmodott, ahogy mindenki más is.

12. fejezet

 

1852

 

 

Miután Amman elment, Theresa és William kinyitották a titkos ajtót és lementek Madison rejtekhelyére. A könyveken vastag por állt, csupán néhány gyertya és lámpás fénye világította be a szűk helyiséget. Mindenhol éktelen rendetlenség uralkodott, pókhálók feszültek a szoba sarkaiban. Látszott, hogy rég jártak itt.

– Olvastál már belőlük? – kérdezte Williamet, mialatt a felső naplót felemelte és lesodorta róla a port.

– Mikor megvettem a házat és néhány hónap múlva rábukkantam az ajtóra, párszor lejöttem ide és beleolvastam egyik-másik könyvbe, de igazából egy idő után elegem lett Madison kegyetlen gondolataiból.

Azt szeretném tudni, hogy szerintetek a bevezetés alapján  érdemes e folytatnom, vagy dobjam szemétre. Kommenteket előre is köszönöm mindenkinek!

 

 

Magány

Ha melletted lennék szomorú lennél,

Ha kezem nyugodna válladon, lelkedben összetörnél,

Ha tested átölelném, éreznéd: Elvesztél!

De ha elmennék, gúnyolnál, s kinevetnél!

Aláírás: Magány

 

 

Bevezetés

 

Az egész az álmokkal kezdődött.

Itt már hű maradtam magamhoz. :) 

 

Forró szitu ’˙˙’

 

 

            Csöppet megviselt ez a kitálalás.

Nem is a balhé, két világháborút is átéltem, láttam már mindent, de még sosem meséltem magamról senkinek. Pláne nem egy idegennek. Szörnyen ideges voltam és feszült, be tudtam volna verni valakinek a képet. A falat nem üthetem, nem akartam lyukat verni rá. Ezért csak vártam tovább, ami egyre jobban kezdet az idegeimre menni. Az a kurva nap az Istenért sem akart lemenni, hogy kimentem volna vadászni.

 

Szingliségem egy éve

 

Itt vagyok. Amikor megérkeztem a Keleti pályaudvarra, úgy éreztem, nem érdekel élet, pénz, új ruhák és cipők, én most azonnal visszaszállok a 6:20-as vonatra, aztán többé nem lát ez a poros nagy Budapest. Jobb oldalon szerencsétlen emberek csoszogtak utasok után apróért kuncsorogva, előttem a betonon köpetek nyoma, és ahogy megálltam, hátulról több száz ember haladt el mellettem, akár a filmeken. Apró kavics vagyok, a víz kikerül és folytatja az útját, nem befolyásolom semmiben.

 

           Utazás Maroshéviztől Marosvásárhelyig.

 

Az állomás épülete sötét és rendetlen. Előtte a padokon néhány ember űlt és várták a vonat érkezését. Bent a váróteremben az egyik sarokban egy csoport cigány,  cigány nyelven veszekedtek, vagy csak hangosan beszélgettek nem lehetett eldönteni. Azt hiszem ihattak is valamit, mivel túl hangosak voltak. Senki nem volt aki fegyelmezze őket. A pénztár előtt két idősebb nő és egy fiatal lány álldogált, várva, hogy nyisson a kassza és megvásárolhassák a jegyeiket.

 

         Nincs tovább?

 

Hogy lehet, hogy elmúlik a május?

Hogy lehet,hogy elmúlik mi szép?

Hogy mondhattad ?– nincs tovább  -  Oly fájó...

Elmúlhat-e ez az álomkép?

                                                Egy nyáron át álmodoztunk ketten,

                                                Szívünkben a legszebb dal zenélt.

                                                Minden szép virágot Neked szedtem

                                                És minden köröttem Rólad beszélt.

– Ez egy hosszú történet…

– Először azt meséld el, hogy mi történt.

– Mikor este elmentem innen, békésen aludt a szobájában. Utána bementem a rendőrségre, hogy beszéljek a kapitánnyal, aztán Adammel járőröztünk hajnalig – hadarta el egy levegővel. Az arcára fájdalom volt írva, ahogy folytatta. – Csend volt, mikor beléptem a házba, alig múlt hét óra. Főztem egy kávét, lezuhanyoztam és előpakoltam a reggelihez. Furcsálltam, hogy Suzan még nem jött elő, de mostanában olyan nehézkesen mozgott… kicsit vártam még, majd benyitottam hozzá – összeszorította a szemét, ahogy felvillant előtte a szoba képe.

Jól figyelj öreg, mert csak eccer mondom el! Jó lenne, ha odafigyelnél, mert nem szeretnék úgy járni mint tavaly, ugyanis az egyik kért ajándék nem érkezett meg. Úgy, hogy rajta vagy a fekete listámon, jól lesz ha meghúzod magad és még eccer nem bosszantassz fel!

Na írjad, diktálom:

1.     Kéne egy gyorsabb internet, mert ez már rohadt lassú. Ne ám valami ócska madzagost, hanem pörgőset. Tudom, hogy nem sokat vakerászol belőle, de lassan mondom, hogy megércsd: legalább 10 mega, hogy tuggyak a haverokkal jáccani.

 

 

Rémálom nap.

 

           Nincs undorítóbb dolog a világon az alkoholista nőnél.

           Ez a nő úgy viselkedett velem, mintha 8 éves lennék. Nem hiszem, el hogy, nem tud felnőttként kezelni. Ráadásul még ellenszenves is és úgy öltözködik, mint egy útszéli prosti. Piros csillogós koktélruhája volt, hasonló, mint amilyen anyámnak van. Hatalmas keblei ellenére még push-up melltartót is viselt. Majdhogynem kibuggyantak minden egyes lépésénél.

Idén nem lesz karácsonyfám.

Csak egy díszes, kósza gondolat

lóg majd a felhők alatt.

Idén nem öltözik ünneplőbe lelkem,

nincs már többé, ki kívánna nekem

kellemes ünnepet.

Mindenem elveszett.

Egyedül eszem és szívem vannak velem,

nekik, már csak nekik énekelem

a Mennyből az angyalt -

a régi, régi dalt...

Gyere hát édes ölelj...

 

Életemnek csillagfénye Te vagy nékem,

Boldogságom szerelmem és reménységem.

De kérlek...

Ne játsz a szivemmel édes

Gyere hát inkább ölelj.

 

Ha kigyulad a csillag az ezüst égen,

Aludni mégy kis szobádba úgy mint régen.

Aludjál...

Álmodjál tündér meséket,

Szerelmem jőjj hát ölelj.

 

A világnak minden kincsét adom Néked,

Mindenkivel hódoltatom a fennséged.

Angyalkám...

Nemhagylak szenvedni Téged

Gyere hát édes ölelj.

Gondolj néha rám.

 

Itt van az ősz, s Te elmentél tőlem,

Felhős lett az ég s a láthatár,

Lehullott egy kis csillag az égről,

Szívem Téged mindig visszavár.

                                                Csak még egyszer láthatnálak Téged

                                                Meggyógyítana e pillanat

                                                Életemet adnám érte Néked,

                                                Mert szívem úgy érzem megszakad.

Nyári  álom...

 

A Hold vagyok s mint őrzőpásztor

Véle virasztok egybe,

Rád gondolva percenként százszor,

És mégsem maradok kegyben.

                                                Kegyetlenül vergődöm , vérzem

    A szívem összetört, jajgat.

                                                Hogy nem vagy velem, most is érzem

                                                Az egész lelkem úgy sajgat.

 

A pilláid felcsapódtak, szikrakő hangja töri meg a csöndet. Az öngyújtóval meggyújtotta a az ízesített pálcát. Benne ezer és ezer kis egység kiáltott fel, és múltki, pusztult a pálca, egyre több és több alkotóeleme a kis fatársadalmának múlt ki, veszetett oda... parázslott. Az illatfelhő gyorsan elért az orrodhoz és megérezted a illatot ami súlyként nehezdett rád, mintha élveznéd mikor az úthenger átmegy rajtad. Hallottad, láttad, érezted az illatot mivel csak tudtad.

A kis jellel a cím mellett különböztetem meg a részeket, hogy éppen ki a mesélő.  

 

 

 

Gáz van ’˙˙’

 

            Szeretem a téli időszámítást.

Vissza kell állítani az órát, így egy órával hamarabb sötétedik. Hamarabb dughatom ki a fejemet és még csak lángra sem kapok tőle. Na meg végre kiszellőztethetem a lakókocsit, nagyon el tud használódni a levegő. Óvatosan elhúztam a függönyt, hogy megnézzem süt-e még a nap. Persze tudtam, hogy nem, de erről sosem tudtam leszokni, muszáj mindig leellenőriznem.

 Útazásom  Székelyszentlélekről  Marosvásárhelyig.

 

Gyönyörü kék ég, napsütés és meleg, pedig decembert írunk. A nap sugarai megtőrtek a fehér havon és szikráztak, csillogtak, vakítóan, sértették az ember szemét. A buszmegállóban egy fiatalember álldogált, de ő más irányban akart útazni. Letettem a csomagot a hóra a telefon oszlop mellé, aztán feltettem a napszemüvegemet, csavartam egyet az óra felhuzóján, 12 óra és 50 perc volt. Sétálni kezdtem le és fel az úton.

Istenem, ha lett volna

legalább egy ember

az évek során,

aki igazából ismer,

mivé váltam volna?

Te, aki tudod a fiaidnak sorsát,

s kiosztod számunkra az élet sava-borsát;

mondd, miért nem kaphattam egy kicsit többet?

Látod a lelkem.

Tudom, nem becsültem

azt a keveset, mit jó szívvel nyújtottál.

De talán, ha kaptam volna még,

csak annyit, ami épp egy embernek elég,

másképp viselkedem,

s nem inog meg hitem.

Megmutattad arcod - láttam én

életemnek egy lázálmos éjjelén

megjelentél nekem.

---

 

Újabb két nap telt el és Allannek még mindig nem volt semmi nyoma, ezért úgy döntöttem, hogy szembenézek a félelmeimmel és újra lemegyek.

Előkerestem az egyik hátizsákot, amit az ideutazásom során magammal hoztam és telepakoltam minden olyan holmival, felszereléssel, amelyet fontosnak gondoltam és úgy éreztem, hogy jól jöhet odalent. Tettem bele hidegélelmet és palackozott vizet, mivel nem tudtam, hogy meddig fogok a pince folyosóin bolyongani. Vittem még zseblámpát, kötelet és egy konyhakést, hogy felvehessem a harcot azzal a valamivel, ha arra kerülne a sor.

***

 

Theresa Harris békésen fordult meg álmában, kezét a mellette fekvő férfire tette. William végigsimított a gyönyörű arcon, majd a göndör tincsekkel kezdett játszadozni. Még soha életében nem érzett hasonlót, hiszen szerelemből még egyetlen nő mellett sem ébredt. Noha voltak éjszakák még a londoni élete során, mikor bizonyos szükségleteit kielégítette, mivel ereje teljében lévő, érett férfi volt, de Elisabeth és közte sohasem mentek el eddig a dolgok.

    Minden egyes lépésük tekintetek ezreit vonta magára. A koldus nép legjava ott sugdolózott a hátuk mögött, ijedten, meglepődötten, mintha csak egy vad múltat kísértő szellemet látnának. "Ez most tényleg Ő?" lehetett hallani az egymás füléhez hajladozó asszonyok szájából. Ágnes zavarodottan tekingetett körbe az embereken: mindenki a férfire volt kíváncsi, egyszerre csodálták és féltek tőle. A tömeg megnyílt, kettévált útjuk előtt, szabad teret hagyva nekik a menetelre.

Az elmúlt időben azon ügyködtem, hogy összedobjak egy kisregényt, ami a tinilányok kedvence lehetne. Pont mint az Alkonyat és az egyéb ilyen bénaságok. Szóval magas színvonalra nem számítson senki, viszont a továbbiakban (második fejezettől) kicsit elkanyarodtam a témától, sikerült belevinni a stílusumat. Aki ismer, az tudja milyen. :)

 

1.

 

Küzdelmek.

 

Életem sokadik legpocsékabb napjára ébredtem.

Néha úgy érzem, az élet direkt tol ki velem állandóan.

Kitártam a karom

én barom,

úgy vártalak.

 

Kiálltam érted,

ahogyan kérted

mégis bántanak.

 

Húzol magaddal,

mindkét karoddal,

de visszarántanak.

 

A szerelem nagyúr

szeretlek vadul,

mégis becsaptál.

 

Imádtam csókodat,

hallgattam bókodat,

de csak elcsaltál.

 

Ott voltam veled

mindent megtettem neked,

aztán ott hagytál.

 

Sírva röhögök rajtad,

pedig te másként akartad,

majd megszeret más.

 

Okoltál a semmiért,

nem hagytalak volna senkiért,

nem vagyok hibás.

Ki igazán költ,

az ismeri az életet,

ismeri a szót,

a mélyre hatolót.

 

Ki összetűzi

szavait gyöngéden

egy lapon,

ki hozzátesz

a világhoz valamit

egy napon.

 

Ez a valami nem más,

mint az "én magam",

aki én vagyok,

aki mikor kell

feltűnik és ragyog.

 

Gondolatait leírja,

mérgét, jó kedvét kiírja,

vagy csak vallomást tesz

az életnek, egy nőnek,

egy léleknek, egy szeretőnek,

egy barátnak, egy gyűlölőnek.

 

Ki vallomást tesz életéről

más életeknek,

ki vallomást tesz hibáiról,

vétkeseknek.

Csak, mi lényegem

azt adom néktek

s nem többet,

mert ennyi maradt én nekem.

 

Naphosszat karcolok

az üres fehér lapokra,

s világ ellen harcolok,

gondolva a szép napokra.

 

A múlt szebb volt,

több volt a jó, mint a rossz,

de mára már az egész nagy kosz.

Más a világ, más az élet, szinte holt,

más az elme s nagy a baj,

mert a nép csügged,

akár én...őszül a haj.

 

A csalódás öregít minket,

s romba dönti terveinket.

 

A fentiek mesélik a korcs

meséket,

de hát ilyen az ember,

hazug szóval éltet.

Toxikus decízió

 

 

 

Az őr becsúsztatta a tálcát a cella ajtajának nyílásán, majd megvárta amíg az elitélt kényelmesen elhelyezkedik a falra szerelt lehajtható asztalnál.

Oscar Mortifer kézbe vette a műanyag evőeszközöket és nekilátott a véresre sütött marhahúsból, tört burgonyából és zöldségköretből álló utolsó vacsorájának.

Az „utolsó reggeli” elnevezés jobban illett volna az ételre, mivel hajnali négy órakor hozták be a siralomházba, két órával a kivégzés előtt.