Kultvicc, azaz nem vicces viccek:

Az udvarló felmegy

Egy lány hívja a néhány hete ismert udvarlóját, hogy menjen fel hozzájuk. A fiú nyugtalan, mert nem akar még a lány szüleivel találkozni. A lány megnyugtatja, hogy nincsenek otthon a szülők, csak az ölebe. A fiú nem túlságosan szereti a kutyákat, de baja sincs velük, egyszerűen eddig kimaradt az életéből a kutya. Mivel jó pontot akar szerezni, nem azt mondja, hogy számára közömbös egy öleb, hanem azt, hogy szereti, sőt, nagyon szereti a kutyákat, ráadásul nem is kutyát mond, hanem kutyust, mert tudja, hogy a kutyatartók mennyire negatívan reagálnak arra, akiről érzik, hogy nem annyira elfogult kutyapárti, mint ők. Úgyhogy ezt mondja:
- Mehetünk, már alig várom, hogy megismerjem a kutyust!

Egyszer a jólelkű és barátságos óriás, elbambult és véletlenül rálépett a pocok farkára. Ezért, az erdei bíróság közmunkára ítélte. Mivel azonban, soha életében nem dolgozott, megzakkant és lett belőle egy gonosz óriás…

Nyúlapó fenyegető levelet írt a rókának: „Ha még egyszer Rókica lánya kicsúfolja az én Lali fiamat, odamegyek magukhoz és olyat teszek, amit még soha!” Mivel nem kapott választ, be is váltotta a fenyegetését: odament Rokáékhoz és bekiabált:

- Róka, gyere ki!

A vadászok már régen elhagyták a tábort mire Shawna csatlakozott az asszonyokhoz, hogy elvégezze napi munkáját. Csalódott volt. Szívesen találkozott volna a férfiakkal, hogy sok sikert kívánjon a vadászathoz, aminek eredményétől az egész csoport jóléte függött. Egy férfitől különösen szeretett volna elbúcsúzni. Az este történtek óta Shawna képtelen volt kiűzni Quanah ezüstös szemeit a fejéből, ajkait önkéntelenül is megérintette méghozzá olyan gyakorisággal, hogy Tatimi megkérdezte, hogy felsértette-e valamivel.

Egész éjjel a terroristák kényeztették.

Szemöldöke felszakadt, arcra piros a pofonoktól, szája pedig enyhén véres, mire végeznek vele, és visszahajítják a többiekhez a földre, majd vonszolják ki a következő delikvenst, még pedig Csabát. A srác először hevesen tiltakozik, mire az egyik őr tarkón vágja a tussal, mire Csaba a földre esik. Két őr megragadja a foglyot a karjainál, és úgy vonszolják ki az alagsorból, mint egy homokzsákot. A többiek összekuporodva, fejüket a kezükbe temetve várják, hogy szólítsák őket. Öregek, fiatalok, cigányok, magyarok, rácok, mindenféle népség különböző korokban, egyhelyen.

Endrét elkapták

Ő pedig amilyen hülye, most megy és kiszabadítja ahelyett, hogy a vöröst vinné biztonságba, a Nyúl birtokra. Ami különösen meglepi, hogy lány barátja nincs összetörve, nincsenek könnyek a szemében, és még a fájdalom jelét se látja rajta… Vagy csak jól titkolja. Tokay inkább nem akar belegondolni, hogy mindenkit elvesztett. Próbálja lefoglalni a gondolatait Endrével és a vörössel, de egy gyengébb pillanatban  mindig ráeszmél, hogy nincs többé otthon, se szerető család, akik várnák őt a sonkás szendviccsel.

Nyughatatlan vérem gyötör,

hajszolt izzása kín s gyönyör,
ritmusára szárnyal száz dalom,
tintaszirmot nyit a fájdalom.
Az ismeretlen riaszt s megkísért,
hazavágyom, míg hív a messziség,
káprázat a virrasztásom,
kétkedés a hitvallásom,
az életet, ami tönkretesz,
kacagok, hogy ne lássák könnyemet,
száz vétket tivornyával tetézek,
s térden állva megváltást remélek
- hiú ábránd megismerni engem,
előttem is titok az életem.
Lázálom a pihenésem, 
űzött vágy a menedékem,
éjből vagyok, fényből vagyok,
jégben égek, tűzzé fagyok,
glóriás démon, keserű méz,
ha nem tetszik, másfelé nézz.

Csaba mérges

Nem úgy, amikor elmegy az utolsó meccsünkön a tippmix, és nem is úgy, amikor spontán meghalunk, mert nem küldtünk tovább egy hírlevelet, dehogy. Ennél jóval egyszerűbb és emberi oka van: romokban minden, amit eddig felépített. Ott áll a kerítésnél, és figyeli Saroksárt, ahogy a füst lassan szál föl a romok közül, s azon gondolkodik, vajon a település, vagy az ő törékeny lelke szenvedett e nagyobb sérülést. Fogalma sincs ki indította el az egész balhét, de egy valamiben biztos: megkeresi, megtalálja és megöli az elkövetőt, pont, mint az álomgyári filmekben.

Vámpír sztorik 9. rész

Abszint

Hétfő reggel, hajnali hat óra. Az ablakhoz álltam és a panelok erdejét figyeltem. A szemközti lakások sejtelmes narancsos fényei, apró ékkövekként törtek elő a házak falaiból. Fényük úgy fodrozódott mintha szemeim könnybe lábadtak volna. Ezekben a hajnali órákban az ember még kissé homályosan lát. Ilyen pillanatokban el tudtam képzelni a magányt, mint társat kivel a halál tornácára léphetek. De elég volt a kora reggeli depresszióból!

Beléd estem…

A másodperc törtrésze alatt. Életem leggyorsabb felismerése csapott belém aznap. Nem igényelt többet, mint egy apró mosoly.

Úgy tűnt happy lesz az ending, de az ever helyett jött a never és az öröm nem tartott csak eddig.

Kizuhantam belőled. Oly gyorsan, ahogy beléd estem.

A történetre nem pazarolnék spin-offot. Ahhoz túl rövid. Inkább kiragadok pár screenshotot.

Elsők

Első nap.