Endrét elkapták

Ő pedig amilyen hülye, most megy és kiszabadítja ahelyett, hogy a vöröst vinné biztonságba, a Nyúl birtokra. Ami különösen meglepi, hogy lány barátja nincs összetörve, nincsenek könnyek a szemében, és még a fájdalom jelét se látja rajta… Vagy csak jól titkolja. Tokay inkább nem akar belegondolni, hogy mindenkit elvesztett. Próbálja lefoglalni a gondolatait Endrével és a vörössel, de egy gyengébb pillanatban  mindig ráeszmél, hogy nincs többé otthon, se szerető család, akik várnák őt a sonkás szendviccsel. Orcáján lassan csurog lefele egy könnycsepp, amit azon nyomban le is töröl. Erőt és magabiztosságot kell sugároznia, különben a vörös is elgyengül, és akkor vége mindennek. Legalább addig bírja ki, amíg a félnótás barátját valahogy kiszabadítja.

 Keresztülmásznak egy lerombolt épület kertjén, hogy egy másikban lyukadjanak ki. A polgármesteri épület felé tartanak, a turul madaras terroristák ott húzták fel a táborukat. A nap szinte eltűnt a horizonton, az égen megjelent teljes alakjában a hold, majd őt követték a legelső csillagok. Fényük gyenge, de nem sokáig. Talán még egy óra, és végleg sötét lesz. Amint belépnek az újabb romos épületbe, a hullaszag megüti Tokay orrát. Nem sokkal mellettük egy idősebb hölgy holtteste van a földön.  Egy nagyobb törmelék verhette agyon, rosszabb esetben pedig a turul madár gyermekei végeztek vele. Gyorsan elkapja a tekintetét a holttestről, és inkább elindul keresni a további utat. Lánctalpak nyikorognak a távolban, kétség kívül a délután távozók térnek vissza. A vörössel egy nagyobb kupac rom mögé vetik magukat a földre, csak hogy biztos ne szúrják ki őket. A lánctalpak hangja fokozatosan erősödik, az apróbb törmelékek beleremegnek az acélmonstrum közeledtébe. Csak nehogy rájuk dőljön valami. Nem akarja úgy végezni, mint a nagymama nem sokra tőlük. A monstrum egyre hangosabb, majd halkabb lesz, végül elhallgat a távolban. Elmentek

Tokay óvatosan kidugja a fejét a fedezék mögül, és megkönnyebbülten felsóhajt. Sehol senki. Indulna tovább, de a vörös határozottan visszarántja.

 – Ezt most miért ? – értetlenkedik Tokay,

 – Van bármi elképzelésed, vagy csak mész a hülye fejed után ?! – szokatlanul aggresszívan szól barátjához, akit egy pillanatra megriaszt a lány. Nem gondolta volna, hogy látja valaha ilyennek. Zavarában csak megvakarja a fejét, majd megvonja a vállát. Lány barátja csak a szemeit forgatja.

 – Amíg nem látjuk mivel állunk szemben, addig felesleges bármiről agyalni. Csak jussunk el a főtérig, onnan meg kitaláljuk – A vörös nagyot sóhajt, majd feltápászkodik ráérősen, és követni kezdi barátját. A házból kiérve az úton haladnak tovább, amit kisebb-nagyobb gödrök tarkítanak, elvétve az út szélén pedig kiégett járművek. A halottakra próbálnak nem tekinteni, de a szaguk ellen nem tudnak mit tenni. Többségük darabokban hever az út közepén, már amelyiket nem lapította ki a tank az imént. Az első kereszteződésnél balra fordulnak, ahonnan már látják a főteret, ennek örömére pedig berontanak a legközelebbi épületbe, nehogy kiszúrják őket az úton.

 – És most? – vonja kérdőre barátját

 – És most várunk… – Közli Tokay nyugodtan, határozottan, mintha mindent jóval korábban kigondolt volna. Valójában csak a sötétedésre várt, és abban bízott, a félhomályban egyszerűbben tudnak besurranni a táborba. De hogy onnan hogyan tovább….

A vörös közben körülnéz az épületben. Egyszerű lakóház lehetett fénykorában. A hullaszag hiányában még kifejezetten kellemes is bent tölteni az időt. Tokay csak leheveredik egy eldugottabb sarokba, hogy az utcáról ne szúrják ki, míg lány barátja guberálni kezd a törmelékek között, illetve átnézi a megmaradt bútorok tartalmát. A konyhaszekrényben egy nagyobb késre bukkan, ami pont ideális ahhoz, hogy közelharc esetén neki legyen több esélye. Ezenkívül viszont csupa haszontalan, személyes holmi akad a kezébe. Dolga végeztével Tokay mellé szegődik, és így ülnek csendben, a romok közt. Tokay szája minimálisan mosolyra húzódik, hisz annyi baj közt, legalább annyi öröme lehet, hogy kettesben, összebújva lehet álmai nőjével. A nap végleg eltűnt az égről egyedül a horizonton van még minimális világosság, az égen pedig feltűntek az első csillagok és a hold. Fényük még gyenge, de csak percek kérdése, hogy teljes erejükben ragyogjanak ott fent.  A lámpák hiányában nem lesz most, mi eltakarja fényüket, és utat mutathatnak nekik az éjszakában.

Csend van. Olyan csend, amiben már régen volt része, aminek a hiányáról nem tudott, de mégis vágyott rá. Idilli is lehetne, ahogy ott fekszenek a romos épületben, csendben és nyugalomban, ha nem vesztettek volna el mindenkit délelőtt. Így csak egy gyenge tapasz a fájdalmas sebükre.

Valaki közelít. Halk léptek zaja érkezik az utcáról. Tokay nem is vesz tudomást róluk, hisz elbújtak, minek jönne be ide más, míg a vörös megfeszül, és óvatosan elindul az előszobába. A fiú szemével követi csak a barátját, akitől nagyon szívesen megkérdezné, most mit akar, de fél, hogy csak magukra vonná mások figyelmét. Inkább vár, hátha visszajön a lány mellé.

Valami a falhoz csapódik, minek hatására a lépések gyorsabbak és erősebbek lesznek. Tökéletesen hallani, ahogy a kibiztosítják, majd hirtelen halkul megint elhalkul, aki közeledik.

Torokvágás,fulladozó, halk nyögés, és megint teljes csend.  Az ajtóban a vörös bukkan fel, a kés pengéjén pedig vércseppek csöppennek a földre, amik halkan placcsannak, amit a földre érnek.

 – Azt hiszem kitaláltam, hogyan jutunk be – suttogja barátjának, aki egy pillanatra megrémül a látványtól. Nem biztos benne, hogy ő képes lenne hasonlót véghezvinni. A vörössel kifárad az előszobába, ahol a járőr holtteste hever a bejáratnál, körülötte pedig hatalmas vörös tócsa.

 – Szerinted hogy nem veszik észre a vérfoltokat a ruhán? – lány barátja csak a vállát vonja

 – Majd azt mondod egy cigány vérezte össze – zárja le a témát. Tokay szusszan egy nagyot, majd elkezdi letépni a halottról a ruhát. Először a kabátot, majd az inget, és legvégül a nadrágot. Hányinger kerülgeti, és most nem a szagtól, hanem amit tesz, de próbál uralkodni magán. A vörös közben segíti megtartani a ruhákat, hogy ne lógjanak bele a vértócsában, miközben barátja a halottat vetkőzteti. Közömbösen követi az eseményeket, mintha meg se fordulna a fejében mit tett. Tokay gyorsan magára kapja az öltözéket, ami korán sem olyan egyszerű, ugyanis az ing nem akarja átérni a hasát. Nagylevegőt vesz, majd behúzza a beleit, és nehézkesen, de begombolja. Csak tartson ki, amíg kiszabadítja Endrét. A kabátot már könnyebben magára kapja, amit össze is húz gyorsan, így kevésbé feltűnő kicsit vaskosabb termete. Egyedül a vállánál vannak nagyobb vérfoltok, azonban a vörös mutatja neki, hogy ne is törődjön vele. Amint végeztek, lány barátja felkapja a kést a földről, és a hátrateszi a kezét.

 – Szorosan kövess, nehogy kiszúrják a pengét… Ez az egyetlen esélyünk a túlélésre, ha elbaszódna valami – súgja a srác fülébe, és megpuszilja az orcáját. Több se kell, Tokay elüldöz magában minden kétséget a terv sikerességét illetően, felkapja a halott katona puskáját, és elindulnak a tábor irányába

 – Csak egy fogoly vagyok, aki ellenkezett akkor, mikor rátaláltál a cigányra. A tömlöcbe kell vinned, csak ennyi – súgja a vörös Tokaynak, miközben haladnak előre. A főtér nyugodtan tűnik, a katonák jórészt a sátrakban pihennek, vagy a tábortüzeket ülik körbe, és beszélgetnek.  Se őrség, se komolyabb világítás, ami azt figyelné, ki lép be, vagy ki lép ki a táborból, noha nem mintha számítanának bárkire is, tekintve, hogy a túlélők vagy a tömlőcben, vagy messze járnak. Tokayt elképed a látványtól, hogy milyen felszerelésre tettek szert a terroristák. Majd két tucat csapatszállító pihen a sátrak mellett, illetve sikerül megpillantani azt a páncélost is, ami elől délután elbújtak a vörössel. Nem jártas a politikában, vagy a hadászatban, de abban biztos, hogy ilyen felszerelést komolyabb támogatás nélkül nehezen engedhet meg bárki.

Valaki kiszúrhatta őket, ugyanis  ketten megindulnak az irányukba, az egyik egy vékonyabb, rövid hajú, már idősebb korában lévő fickó, míg a másik egy átlagos alkatú, kopasz fiatal srác.

 – Ezt meg hol találtad? – ordítja a fiatalabb, mielőtt odaérnének hozzájuk. Tokay homlokán megindul egy verejték csepp, szépen lassan lefelé, egészen a szemöldökéig.

 – A romok közt bújt meg egy cigánnyal. Utóbbiról…. magam … kezeskedtem – feleli a lehető legkevesebb magabiztossággal, amint odaérnek hozzájuk.  A fiatal srác turházik, majd köp egyet, és végigméri Tokayt.

 – Új vagy, mi? – kérdezi cinikusan, majd odalép a vöröshöz és  megsimogatja finoman a lány orcáját. Tokay inkább csak bólint, nem akarja, hogy véletlenül megremegjen a hangja.

 – Szép darab. Este biztos szórakoztató lesz a társasága. Vidd  a hivatal pincéjébe  –Kihátrál a cinikus mosolyával, majd megfordul és otthagyja őket a társával együtt. Tokay szusszan egy nagyot, majd tovább indulnak a hivatal felé. A két emeletes épületnek csak a második emelete szenvedett komolyabb sérülést, a földszint viszonylag egyben maradt. Bent az asztalokat a helyükön hagyták, az egyik ilyen asztal mögött egy fiatal srác olvas valamit egy gyertya mellet. Egy másik katona a sötétben horkol az asztalra dőlve. A könyvet bújó srác egy pillanatra feltekint , majd int, hogy mehetnek tovább az alagsorban. Tokay biccent, majd levezeti a társát egy szűk lépcsősoron keresztül az alagsorban. Lent egy másik katona várja őket, aki amint meghallja őket, felkapcsolja a lámpáját. Több se kell, a vörös ráugrik az ellenségre, és először a torkon szúrja, majd a testen ejt több helyen is vágásokat. Barátja  nem számított rá, hogy ilyen hamar vért fognak ontani, az egészet ledermedve nézi végig, miközben egyre szorosabban markolja a puskáját. Az őrnek annyi ideje sem volt, hogy felsikoltson. A lány leakasztja a falról a tömlöc kulcsát, és kinyitja azt. A foglyok megrettennek, amint kinyílik az ajtó, próbálnak minél távolabb lenni a bejárattól, nehogy most őket vigyék el.  Tokay kiveszi a halott kezéből a lámpát, és bevilágítja a szobát.

 – Ti?! Hogyan ?! – Szól egy ismerős hang a tömegből. Csaba az, Kuktával az oldalán, illetve egy középkorú hölggyel és cigánnyal együtt. A tömeg megkönnyebbülve felsóhajt

 – Ez egy mentőakció?

 – A birodalom küldött?

 – Hol vannak a többiek ? – kérdezik többen a tömegből, de Tokay ignorálja a kérdéseket, és Csabához lép, akinek az arcának egyik fele mintha fel lenne dagadva.

 – Csaba, hova vitték Endrét? – teszi fel a kérdést enyhén ingerülten

 – Cigány Lacival együtt elvitték – érkezik a válasz a középkorú cigánytól.

 – Basszameg…

 – Mikorra hozzák vissza ? – Vág közbe hevesen a vörös.  Csaba csak a vállát vonja.

 – Az se biztos, hogy visszahozzák őket – szól közbe egy idősebb férfi a tömegből – délután óta folyamatosan viszik el az embereket tőlünk. Van hogy visszahozzák, van hogy nem….

 – Nyugtató fejlemények – teszi hozzá cinikusan Tokay, majd kérdőn tekint a vörösre.

 – Akkor megpróbáljuk kihozni onnan őket… – motyogja alig érthetően, majd odalép a hullához, és elveszi annak a puskáját, pisztolyát. 

 – Van bármi tervetek ehhez kapcsolódóan? – érdeklődik Csaba, miközben ráérősen feltápászkodik a földről.

 – Először is, Tokay felmegy, és a késemmel végez a fenti két őrrel. Utána pedig a vallatásra fogtok kísérni – összegzi az elképzelését a vörös, majd odadobja a puskát Csabának. Tokay sóhajt, remélte, hogy el tudja valahogy kerülni az emberölést, de csak nem ússza meg. A fegyver magányosan áll ki a halott mellkasából, a pengét lassan teljesen beborítja a vér. Óvatosan kihúzza a halottból, kicsit nézegeti, méregeti, mire hozzászokik a gondolathoz. A foglyok továbbra sem reagálnak semmire, vagy csak nem mernek csatlakozni hozzájuk, inkább reménykednek a csodában, mint hogy tegyenek is magukért.

 – Visszajövünk értetek – lép oda Kuktához Csaba, majd egy csókot ad kedvesének, és otthagyja. Tokay szusszan még egy utolsót, majd a vörösre tekint, hogy induljon e. A lány finoman bólint, mire barátja elindul felfele a lépcsőn, mögötte persze szorosan ők jönnek. A földszinten továbbra is változatlan a helyzet, az egyik őr továbbra is hangosan horkol, míg a másik a könyvet olvassa. Eljött az idő. Tokay belép az előtérbe, az ébren levő őr nem kapja rá fel a fejét, hanem továbbra is az olvasmányt bújja. A fiú jobb kezét a háta mögé dugja, amiben a kést is tartja, és úgy indul meg a srác irányában. Talán annyi idős lehet mint ő, haja rövid, sötét színű. Gyűrűk Urát olvass, annak is az első részét, több mint a felén túl van. A filmek hatására Tokay is elkezdte olvasni, de az eső 50 oldal után, ahol a hobbitok szokásait összegzi Tolkien, inkább lerakta, és elkönyvelte, hogy nem ért ő a művészethez. A srác csak akkor lesz figyelmes Petire, mikor ő már az asztalához lépett.

 – Mi kéne komám ? – kérdezi jókedélyűen, és lerakja a könyvet szétnyitva az asztalra. Tokay egy pillanatra zavarba jön, nyelve helyén mintha egy csomó lenne, nem tudja mit mondjon. A terrorista kérdőre vonja a tekintetét, nem érti, miért nem szól Peti

 – Az őr a pincében… Rosszul van… Tudnál szólni valakinek? – nyögi ki végül, enyhén remegő hangon. A katona nem úgy tűnik, mintha meggyőzte volna Tokay, továbbra is kérdőn tekint a srácra, majd előrehajol, hogy jobban szemügyre vegye a fiút.

 – Valamit rejtegetsz a jobb kezedben? – érdeklődik cinikusan, miután kiszúrja, hogy Tokay végig, a háta mögött tartja a jobb kezét. Nincs más lehetőség, Peti előkapja a kést és ráront a turulosra.

 – Bazdmeg! Isti! Isti! – Védi ki a rohamot a katona, és próbálja felverni a társát. Tokay kihátrál a felállásból egy pillanatra, ami pont arra elég, hogy a terrorista a pisztolytáskáját kinyissa, és a lőfegyver után kutasson.  Tokay újabb rohamot indít, azonban csak a fiú balkezébe tudja döfni a kést. A gyalogos felordít fájdalmában, mire a társa felpattan a helyéről félálomban,

 – Mi? mi folyik itt? – motyogja egész addig, amíg ki nem szúrja Tokayt a késsel.  Gyorsan a fegyvere után nyúl ő is, azonban egy lövedék a hátába fúródik, és holtan terül el a földön.  A vörös és Csaba ront be az előtérbe, fegyverrel a kezükben. Csaba nem habozik, és a másik srácot is agyonlövi a puskával, akivel Tokay harcol. Zúgolódás hallatszik a tábor felől

 – Ezt jól elbasztad – Korholja meg a vörös barátját. Tokay lekapja a puskáját a válláról, és az ablakhoz iramodik. A tábor egy nyüzsgő hangyabojjá változott az elmúlt percben, katonák rohannak felkapni a felszerelésüket, míg páran már megindulnak feléjük.

 – Más kijárat? – teszi fel a kérdést Peti, majd az ablakhoz húzódik fedezékbe. Csaba a fejét rázza

 – Csak a kert maradt. Ha a robbanások lyukadt vájtak a szomszédos épületben, akkor ki tudunk jutni innen de… – és elhallgat. Nem akarja itt hagyni őket. Vagy legalábbis Kuktát nem. Magukkal kellett volna hozni a többieket, akkor legalább ők most szabadok lehetnének. Az ellenséges csapatok egyre közelebb kerülnek, Tokay, Csaba, és a vörös pedig továbbra is a fedezék mögött bújnak. Ha harcba bocsátkoznak, meghalnak

Mintha a vörös agyán is pont ez a mondat futott volna át, fegyverét eldobja, majd felemelt kézzel feláll a helyéről. Csaba és Tokay egymásra tekint, majd habozva ugyan, de követik a lányt.

 – Három diák, két halott – kiálltja az első gyalogos, aki belép az épületbe, és nyomban a földre fekteti először a vöröst, majd a többit. A katonák beözönlenek, felmérik a terepet, ketten pedig a pincébe is lemennek

 – Három halott  – Érkezik a kiegészítés lentről. Arcukat megint maszk takarja. Az egyik katona felhúzza a pisztolyát, Tokayhoz lép, és célra tart

 – Ne – Egy társa elkapja a kezét – Nem biztos, hogy diákok, legalábbis ahhoz képest meglepően ügyesen surrantak be. Ha a hadsereghez tartoznak, tudhatnak valamit, ami nekünk még hasznos lehet. – A fegyveres elteszi a pisztoly a táskába, majd int a társainak, hogy vigyék a többiekhez mind a hármat.

Egy Hív a Csatamezőben valahogy könnyebben mentek a mentőakciók Tokaynak.