Egész éjjel a terroristák kényeztették.

Szemöldöke felszakadt, arcra piros a pofonoktól, szája pedig enyhén véres, mire végeznek vele, és visszahajítják a többiekhez a földre, majd vonszolják ki a következő delikvenst, még pedig Csabát. A srác először hevesen tiltakozik, mire az egyik őr tarkón vágja a tussal, mire Csaba a földre esik. Két őr megragadja a foglyot a karjainál, és úgy vonszolják ki az alagsorból, mint egy homokzsákot. A többiek összekuporodva, fejüket a kezükbe temetve várják, hogy szólítsák őket. Öregek, fiatalok, cigányok, magyarok, rácok, mindenféle népség különböző korokban, egyhelyen. Különböző sorsok, akik nem is tudtak eddig a másik létezéséről, most egybefonódtak, és ugyan oda tartanak.

A halálba.

A reggel első fénysugarai lassan kúsznak be a pince ablakán. Hajnalodik. Itt lenne az esély egy új kezdetre, egy új reményre, de hiába. Pedig egy napja még ilyenkor nagyban aludt, nem izgatta nagyon, hogy késni fog a matek tesztről, a pihenés mindenkinek jár. Mennyi minden változhat 24 óra alatt.  Nem maradt senkije, csak a barátai, de lassan őket is elveszíti, ha nem jutnak ki. Kukta, Laci és a vörös az ajtó mellett próbálnak pihenni, míg Tokay és id. Labanc a sarokban malmoznak az ujjaikkal. Cigányné pedig a foglyok lelkét ápolja, és próbálja a többiekben tartani a lelket. Barátainak fel se tűnne neki, hogy visszahozták. Endre egy pillanatra ledöbben, hogy barátját, és annak múzsáját is elkapták. Azt hitte itt hagyták, és a nyúl birtokra mentek a többiekkel. A fiatal író erőt gyűjt, majd feltápászkodik a padlóról, és a társasághoz vonszolja magát. Először Laci pillant rá, aki nagyot sóhajt, amint megpillantja őt, míg a vörös csak lehajtja a fejét.

 – Kérdeztek bármit is ? – suttogja a cigány alig érthetően. Endre megrázza a fejét. Miért kérdeztek volna egyáltalán bármit is? Mit tudhatna ő? Elég okot adott azokra a pofonokra, nincs szükség még párra.

 – Csak gúnyolódtak – fogja rövidre – élvezték, hogy a farkukon kívül, mást is verhetnek.

Nem értem miért nem végeztek ki egyből – közben Tokay és id. Labanc is közelebb jön, hogy hallják a részleteket.

 – Miért, mennyivel több értelme van, csak spontán lebombázni egy települést, majd elfoglalni a romokat? – vág közbe hevesen Tokay. A vörös elfordítja a tekintetét, mintha ki akarna maradni a konfliktusból.

 – Provokálnak, ilyen egyszerű – feleli nyugodtan Id. Labanc – Ha a kormány nem tesz semmit ellenük, idővel a kisebbségek veszik a kezükbe az irányítást. Nekik meg pont ez a céljuk. A káosz. Hogy háborút szítsanak a magyarok és az ország többi népek között. Egy évszázaddal ezelőtt hasonló játszódott le a balkánon. – Csend telepszik a pincére, mindenki emészti az elhangzottakat. A válasz  közben többen, jórészt különböző etnikumok, is követni kezdik a beszélgetést. Endre cinikusan felhorkant

 – És ezek a … nagy magyarok, mégis mit gondolnak azokról a honfitársukról, akik ezeket megélik?

 – Szükséges veszteségnek. – feleli röviden Labanc. Újra nyílik az ajtó, azonban nem Csabát hozzák vissza, hanem újabb embereket ragadnak el. Két idősebb rácot megragadnak a karjuknál fogva, akik magyarul fohászkodnak hozzájuk, hogy ne bántsák őket. Nem is biztos, hogy tényleg szerbnek gondolják magukat, vagy hogy tudnak e még szerbül, Grujic és Knezevic a nevük, ez pedig elég ok a megbélyegzésre. A pince maradék része egy pillanatra megkönnyebbül, egész addig, amíg nem hallják a puskadörrenést.

 – Csaba?! – Riad fel Kukta, és kérdezi remegő hangon azt, amin a társaság is agyal.

 – Csak nem, engem is élve hoztak vissza… – karolja át Endre a lányt, hogy megnyugtassa

 – Mi lenne, ha befejeznénk az önsajnáltatást, és – Fordul a többiekhez a vörös, mikor újra fegyveresek rontanak be a szobába. Ezúttal viszont Endréért,Tokayért, és Laciért jöttek. A három fiatal nem ellenkezik. Felesleges, az utolsó útjuk legalább méltóságteljes legyen. Felpattannak, majd az kikíséri őket a cellából. Tokay utoljára vet egy pillantást a vörösre, kinek szemében mintha könnyek gyűlnének. Több is lehetett volna köztük? Átkozza magát, hogy az alkata miatt soha nem mert kezdeményezni a lánynál.

Nem az épület előtti táborba, hanem annak kertjébe kísérték őket.

A fák kitörtek, a füvet pedig belepi a por, és a törmelék. Minden egyhangúan szürke.  A két rác holttestét épp most dobják fel egy platóra, Csabának viszont nyoma sincs. A néhány gyalogos épp a reggeli cigiét élvezi, miközben halkan pusmognak egymást közt. Felszerelés alapján ők végezhettek azzal a két sráccal is, akit most pakoltak fel a kocsira. A nap beragyogja a kertet, fénye megcsillan a vértócsán és egy pillanatra megvakítja Endrét, aki épp a falat kutatja, ahova állíthatják majd őket. Az egyik hapsi amint meglátja őket elindul az irányukba, mellkasán bronz plecsnik lógnak, amiket a minőség alapján a Turul madár gyermekeitől kapott, bátor, és példaértékű teljesítményért. Arc alapján hasonló korú lehet, mint ők, feje tar, ruházata pedig elég szedett-vetett.

 – Jó reggelt az uraknak. Remélem kellemesen aludtak – Endre kivételesen nem dől be a költői kérdésnek, csak összehúzza a szemöldökét, a hallottaktól.

 – Esetleg, ha úgy éreznék, hogy lenne valami… Amit megosztanának velünk, csak szóljanak, és máris átfáradunk egy kellemesebb helyre. Elvégre maguk ketten magyarok, nem feltétlen kell úgy végezniük, mint annak a két srácnak. A cigány pedig csak jóváteheti eredendő bűnét… – Miközben magyaráz, nagyban gesztikulál, ráérősen, nyugodtan mondja. Cigány mintha csak magát látná, az első beszédjén. Vagy legalábbis az illető annál kicsit józanabbnak tűnik. Endre, és Tokay összenéz, hátha van valami a másik fejében, amivel időt nyerhetnek.

Nincs. A tiszt vár fél percet, majd csalódottan sóhajt.

 – Pedig maga ott a baloldalon egész jó kondiban van ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk. Kár érte. Kövessenek – Majd elindul a szemközti fal irányába. A cigiző társaság elnyomja a csikket, felkapják a vállukra a puskát, és csak a parancsra várnak. Egymástól egy méter távolságra állítja be őket a fickó, aki közben elhajítja a csikket a törmelékek közé. A vérfolt a falon még nem száradt meg, lassan folydogál még lefelé a falon. Endre nyel egy nagyot. Nincs már miért harcolni. Szülei szinte biztosan meghaltak, barátai pedig lassan követik őt. Ugyan, mi oka lenne arra, hogy ellenálljon?

Hirtelen vadászok húznak el alacsonyan a fejük felett. 

Majd megfordulnak, és tüzelni kezdenek valamire, nem sokra tőlük. 

 – Ne foglalkozzanak a gépekkel, először ezt a hármat lőjék agyon – Adja parancsba a tiszt, majd megindul az épület felé. A fegyveresek mintha teljesen megzavarodtak volna a fegyverropogástól, Endre kihasználja ezt a kis időt barátaival, hogy fedezék mögé, a legközelebbi nagyobb kupac törmelék mögé ugorjanak. Nem sokra rá, a távolban felcsendülnek a gépfegyverek, ágyúdörrenések és a kiáltások. Az udvar kiürült, úgy tűnik a kivégző osztag jobbnak látta, ha lelép. Egy pillanatra mind a hárman fellélegeznek.

 – Néha úgy érzem, valaki figyel rám, fentről – szinte suttogja Endre, aki akarata ellenére is elmosolyodik.

 – Amikor Tihanyi kihív a táblához, nem ezt mondod – Teszi hozzá Tokay. – A többiekkel mi lehet?

 – Mi lenne, mi lenne, ott ülnek a tömlöcben – közli fanyarúan Cigány, majd kipillant a fedezék mögül. Egy puskát otthagytak a földön, azért kimászik , és magához szorítja, és egy nagyobb romhalmaz mögé beugrik, fedezék gyanánt. Kérdőn a két társára tekint.

 – Tegnap, amikor miattad hősködtem majdnem megöltek – morogja Tokay Endrének, majd Cigány után rohan.  Alighanem csak a vörös miatt teszi kockára az életét. Az udvaron sehol senki, ahogy az épületből se szűrődik ki semmilyen zaj. Egyedül a távolból érkeznek kiáltások. A vadászok újra elhúznak a fejük felett, csak hogy megforduljanak és a front felé vegyék az irányt. Mi tarthatott eddig, hogy csak másnap jelentek meg?

A srácok kibújnak a fedezék mögül, és a bejárati ajtóhoz settenkednek. Továbbra sincs sehol senki. Cigány célra tartja a puskát, majd belép az épületbe, őt követi Tokay, majd Endre.
A pince felé veszik az irányt. A lenti ajtó zárva, az őrnek és a kulcsnak pedig lába kélt. Halk, izgatott pusmogás hallatszik ki a szobából, ahol többen a tekintetüket az ajtóra szegezik. Kulcs hiányában Cigány nem szórakozik, és szétlövi a zárat, mire az ajtó kinyílik.  Id. Labanc ledermed, amint megpillantja őket. A bentiek közül páran kapnak az alkalmon, és azonnal felugranak, majd kirohannak a szobából. A társaságból most a vörös hiányzik, cserébe viszont Csabát visszahozták, kinek arcát hasonlóan átrendezték, mint Endrének.

 – Hát ti?! – nyögi ki végül Labanc.

 – Jókor voltunk rossz helyen – Felel cinikusan Endre, aki közben felsegíti Csabát – Megérkezett a hadsereg.

 – A vörös?! – tör ki Tokayból idegesen a kérdés. A foglyok közben elindulnak ki a teremből, hogy egy számukra szimpatikusabb helyen elbújjanak.

 – Amikor Csabát visszahozták, magukkal vitték, egy másik sráccal együtt. – Felel Kukta, aki segít Endrének megtartani Csabát. Kedvese mintha nem is tudna magáról.

 – Akkor ki kell szabadítanunk… – A közelben robban valami, az épület egésze beleremeg a robbanásba. A társaság összekapja magát, kimenekülnek az udvarra. Cigányné nem tart velük, ő továbbra is a túlélőket próbálja terelgetni. A fegyverropogás erősödik a távolból, ami reményt ad nekik a szabadságra. Tokay elvonul a többiektől, és leül egy szimpatikus törmelékrakásra. Labanc és Kukta Csabát a falhoz fekteti, majd Labanc Csabához lép és súg neki valamit. Endre inkább kimarad ebből, és inkább Tokay mellé szegődik, aki a talajt bámulja fanyarúan. Az égen a vadászok hangosan süvítenek miközben zuhanórepülésben a célterületet sorozzák ólommal.

 – Nincs miért aggódnod, a vörös ügyes lány… Biztos elbújt valahova, mikor az első fegyverek eldörrentek. – vigasztalja Endre Tokayt, aki, nem reagál barátja szavaira. Mintha nem is hallanál, csak bambul, és a kezeit egymáshoz dörzsöli.

Néhány ellenséges fegyveres közben az udvarra ront, rémültnek és fáradtnak tűnnek elsőre. Laci nem habozik, amint meglátja őket, a puskát a vállához emeli, és agyonlövi mind a kettőt. Esélyük se volt reagálni, vagy fedezékbe bújni. A reakción maga a Cigány is elámul, nem gondolta volna, hogy képes lesz bárkit is ilyen hidegvérrel agyonlőni. Nagyot fúj, majd elindul a hullák irányába, fegyvert végig a vállához szorítva, arra az esetre, ha mások is érkeznének. Endre Laci után ered, hogy puskát és lőszert vegyen magához.

 – Dezertőrök – morogja Laci, mikor Endre odalép – Lehet megadták volna magukat

 – Ez most nem az a pillanat, amikor megéri kockáztatni – Zárja le az erkölcsi kérdést Endre, majd magához ragad egy kis lőszert, meg mind a két puskát. Laci kérdőn tekint rá, aki közben az egyik hullától veszi el a pisztolyt.

 – Tartozom Tokaynak annyival, hogy a vörös után megyek vele

– És velünk mi lesz? Talán a többieknek nem lenne szüksége valami védelemre? Vagy segítségre?

 – Az a két pisztoly pont elég extra védelmet nyújt. Különben is, mindjárt itt van a hadsereg,  nincs mitől tartanotok.

 – Ahogy a vörösnek sincs, ebben az esetben. Ha az első fegyver eldörrenése után nem lőtték agyon, akkor még most is él. És biztos talált magának megfelelő búvóhelyet – Endre válaszra nyitja a száját, de nem tud mit mondani. Lacinak igaza van. Ezzel csak a saját biztonságukat sodornák veszélybe, ha hősködni kezdene.

Az épületben megzörren valami. Laci, és Endre fedezékbe vetik magukat, mind a ketten a kijáratra emelik a célkeresztet. A fegyverropogás mintha a szomszédból érkezne, de egyre szaggatottabban, és egyre gyengébben. Hangjuk elnyomja a haláltusákat, a sikolyokat, vagy bármi mást. A repülök eltűntek az égről, hazamentek, hisz megtették, amit megkövetelt a haza. A bejáratnál több gyalogos is megjelent, akikre Endre majdnem tüzet nyit. Aztán kiszúrja, hogy ezek a császár katonái. Megkönnyebbülésként sóhajt egy nagyot, majd lerakja a fegyvert.

 – Itt is vannak még! – Kiált a gyalogos, amint megpillantja a távolban Csabáékat. Endre, és Laci lerakja a puskát, és előbújnak a fedezék mögül. Cigány odalép a gyalogosokhoz, míg Endre visszatér a többiek társaságához. Labanc nagyot sóhajt, nem mondja ki, de látszik rajta, hogy nem saját magáért aggódik, hanem a fiáért. Kukta finoman simogatja az eszméletlen Csaba orcáját, Tokay pedig könnyes szemekkel ül a törmelékeken. Így lenne hát vége? Megmentik most őket, ellátják őket egy darabig majd egyedül hagyják őket, hogy építsenek mindent saját erőből újra? Kezdjenek mindent újra ott, ahol mindent elvesztettek? Nem… Ő nem lenne képes erre…

Laci percekig cseveg a gyalogossal, mire a fegyveres otthagyja a település urát. Cigány habozik, majd visszatér a többiek társaságába. Újabb fegyveresek rontanak be az udvarra, azonban most felcser is van velük, aki Csabához rohan.

 – Mi a helyzet? – Érdeklődik Labanc

 – Letették a fegyvert a turul madár gyermekei. Legalábbis itt. A túszokat most gyűjtik össze. A Setétvári birtokon állították fel a menekülteknek a tábort. Gyanítom a fiad is ott van. Illetve, hogy a vörössel mi lett, nos… Arról is hamarosan értesülünk… – Labanc jobban, Tokay kevésbé könnyebbül meg. – Viszont van még valami itt – Folytatja Cigány a helyzetjelentést. – Tegnapi nap folyamán a föderalisták puccsot hajtottak végre, pont a terrorakciók miatt. Konkrétan a royalistákat agyonlőtték a parlamentben, az ifjú császár viszont szerencsére megmenekült a várból. Uraim…  Úgy néz ki polgárháborúban  állunk

 – elcsuklik a hangja a mondat végére, mintha nem akarná az egészet elhinni. Még nem jött el az újraépítés ideje. Tokay csendesen végighallgatja a monológot majd amint véget ér, felugrik, és berohan az épületbe, a katonák után. Csabát közben elszállítják máshova, ahol ellátják, Kukta pedig megy utána. Labanc, Cigány, és Endre egymásra tekint, mintha mindannyian egymástól várnák a megoldást.

– Nincs miért maradjak – nyögi ki végül Endre – Talán itt az idő, hogy valami hasznosat is tegyek. Csatlakozok a hadsereghez. – Laci cinkosul elmosolyodik,

 –  Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is, annak ellenére, hogy nekem pont lenne dolgom – Tekintetét Labancra szegezi, ki kérdőn tekint urára – Nincs elég élettapasztalatom, hogy Saroksárt újra visszategyem a térképre. Ellenben önnel… Labanc polgármester úr… – A cigány teljesen ledöbben az elhangzottaktól.  Soha nem akart több lenni az átlag értelmiséginél,  és ugyan, honnan lenne neki fogalma arról, hogyan vezessen egy települést, főleg ilyen nehéz időszakban. Laci Labanchoz lép, majd barátilag átöleli őt. A hátát finoman megpaskolja. Időközben Tokay dühöngve tér vissza a társasághoz, arcát könnycseppek borítják. A vörös eltűnt.

Endre nem szól, odalép barátjához, és kezébe nyomja a puskát, majd elindul kifele az udvarról, megkeresni a katonákat. Nem néz hátra, hogy követik e.

Életének egy gondtalan fejezetét zárta le a háború.

Csak az új kezdet ne lenne ily sötét.