Elszállt az internet

Először azt hitte, valami új képességet aktivált, hogy ő lett az idő ura, hisz csak ő mozgott a szerveren, a többiek csak egy helyben álltak s bambultak valamerre. Majd végül érkezett a megnyugtató, bájos üzenet a jó hírről: Időtúllépés miatt lecsatlakoztál a szerverről. Persze a Nyulak Ura nem az a srác, akit egy hibaüzenet eltántorít a céljától. Néha napján előfordul az ilyesmi, hogy a modem túlhevül, és nem bírja a nyomást. Ilyenkor ki kell húzni egy jó öt percre, hogy aztán egész nap újra működhessen. És ha nem a túlmelegedés a baj? Nosza, akkor hatalmas műszaki tudását veti lantba, amit szerencsére még nem igen kellett használnia.
Talán ennek hála van még egyben a birtok is

Rohan is a modemet ellenőrizni, mikor egyszer csak elszáll az áram. Nofene, a szolgáltatónál elfelejtettek volna levelet küldeni a kimaradásról? Esetleg megint a turulosok lopják a kábeleket? Esetleg egy jófej riválisa akarja így végkép kiiktatni? Tény, hogy amióta megszerezte a rózsaszín csillámpónit, azóta sokan nem kedvelik, de idáig süllyedni egy ostoba hátasért? Amiből szerverenként csak egy darab van? Hihetetlen mivé válik a társadalom. A Nyulak ura szólna is édesanyjának, hogy nem tud e valamit, ám az anyuka még Matildát, a kecskét feji. Barátságosabb, és több tejet ad, mint elődje, akiből a múlt hétvégén isteni pörköltöt főzött Setétvárné. Ha nincs közelben a Mutter, akkor majd megérdeklődi ő telefonon. Rohan vissza a szobájába, hogy előkotorja a mobilját. Még van rajta egy egység, ami erre az alkalomra pont elég lesz. Csak gyorsan felhívja és ennyi, kész, slusz passz, ha szerencséje van, még gyorsan vissza is kapcsolják az áramot, és mehet vissza játszani. Természetesen nem alakulnak így az események, nincs térerő, senkit nem tud tárcsázni. Magára maradt, kint Saroksár legszélén. És még kocsi sincsen, amivel bejuthatna a városba, a buszok meg két óránként egyszer járnak. Sebaj, a muti majd elintézi, ő pedig kipiheni magát addig. Úgyis egész éjjel fent volt, jár neki is a pihenés. Ki is dől egy jó két órára, aludna ő szívesen tovább, de édesanyja valami különös oknál fogva felveri őt.

 – Drágám – Hajol a fia füléhez, és úgy suttog – ezt látnod kell – Finoman elkezdi rázni Zsolt vállát, aki erre a hátára fordul. Szemeiből kitörli a csipát, és  kérdőn tekint édesanyjára. 
 – Visszajött már az áram? – Motyogja, miközben próbál magához térni. Vagy csak álom lett volna, hogy nincs internet, és valójában elment volna még este aludni? Fene tudja. 
 – Nem jött vissza. Viszont történt valami egészen más.  – Valaki kopog a bejárati ajtón. Setétvárné feláll a fia mellől, és elindul ajtót nyitni. A Nyulak urának az érdeklődését túlzottan  nem keltette fel az a más valami. Kit érdekel a nagyvilág eseményei, ő csak egy apró esőcsepp a mindenség tengerében, majd a nagyok elintéznek mindent, ő addig élvezi az életet, és a különbféle játékokat. Ezért se keres magának barátnőt. Minek? Csak a baj járna vele, ráadást igényeknek kéne megfelelni, amiből köszöni szépen,de nem kér, jó neki otthon, ahol az édesanyja lesi minden kívánságát. Miért törje magát akkor azért, hogy kevesebbet nyerjen? Az éjjeliszekrényről leemeli a telefont, hogy megnézze mennyi az idő, ám az akumulátor megadta magát, töltésre pedig nincs lehetőség. 

Soha jobb hétfő reggelt nem kívánhat magának az ember.

Fejét felemeli, és körbetekint a szobájában. Olyan furcsa, hogy ébredést követően nem egyből a géphez ül, hanem körülnéz, miben él. Koszos ruha az íróasztalon, az ágy végén, az meg úgy igazából mindenhol. Itt-ott ételmaradék az asztalon, a kuka dugig van szeméttel. Ide nem szokott takarítónő járni?  Az ággyal szemközti polcon könyvek helyett különböző videojátékok foglalnak helyett: Hív a kötelesség egytől tizennyolcig, a csatamező legjobb három része, messze sírás kettő, és még további nevesebb címek, amik egy játékos polcáról se hiányozhatnak. Mondjuk már arra se emlékszik mikor játszott velük, a történetükre pedig pláne nem. Kimászik az ágyból, és kitekint az ablakon: szemei elé kerül a farm, a tyúkok épp egy húsosabb rovaron civódnak, nyulak a helyükön pihennek, a kecske pedig a réten legel. 
És egy húsosabb alak épp most mászik át a kerítésen.

Betörő fényes nappal? Nyúlna a telefon után, de amint a kezébe kerül az eszköz, jut is eszébe, hogy áram nélkül nehéz tárcsázni bárkit is. Rohan ki a konyhába, hogy a mutternak szóljon, ám meglepve tapasztalja, hogy a muti épp egy idegennel cseveg. Egy pillanat, az ismeretlen nem is annyira ismeretlen, hisz ő nem más mint Melegszívű Viktor. Néha együtt játszottak, de különösebben mély kapcsolatot nem alakított ki vele. Egész másképp képzelte el. Kicsit alacsonyabbnak és zsírosabbnak, noha így se mondaná túlzottan magasnak. Izom is csak annyi van rajta, ami szükséges az életben maradáshoz. Haja és szeme, hasonlóan Viktóriához szőke és zöld színű. 

Furán is nézne ki fordítva. Jobban belegondolva mégse, hisz Viktor karakterét egész sármosnak találta a különc színösszeállítással.

 – Te muti, valami fószer mászik át a kerítésünkön – Szakítja félbe az édesanyját. Viktor elképedve tekint a srácra. Feltehetőleg ő se így képzelte el a Nyulak urát

 – Te jó Isten! – Kiállt fel Viktor – Megmondtam az osztályfőnöknek, hogy bízza rám a beszédet!
 – Nem aggódnék miatta, termetét tekintve, nem hiszem, hogy keresztüljutna a falon – Nyugtatja le Zsolt az ismerősét, majd helyet foglal az asztal mellett. Így is túl sokat állt

Hangos puffanás hallatszik kintről

 – Úgy érzem megoldotta a problémát – Zárja le a témát kissé cinikusan Setétvárné – esetleg szeretnél valamit inni Viktor?

 – Nem, köszönöm. Szóval... Volna olyan kedves, hogy elszállásolna párunkat? – Setétvárné nagyot sóhajt. Zsolt közben az asztalon levő tálkából kiemel egy répaszeletet, és mint a ropi, elkezdi majszolni.

 – Akármilyen szemrevaló fiúcska is vagy te Viktor, nem tehetem ezt meg. Egész egyszerűen nem tudunk ennyi embert ellátni. Különben is, biztos vagyok benne – Zörej érkezik a kinti kamrából. Mintha valaki levert volna egy tálat. Setétvárné a fiával és Viktorral kifáradnak a házból, hogy megnézzék, mi okozta a zajt.

Kolbász György

Igen, a gimnázium portása túlélte a bombázást

 – Őt láttam a kerítésen – Súgja oda édesanyjának Zsolt. Az illető épp, nevéhez méltóan, egy kolbászt falt hevesen, mikor figyelmét elkerülte az egyik polcon levő tál, amit lelökött. Igazából fel se tűnt neki az egész, amíg a Nyulak ura édesanyja rá nem nyitott. Picit megszeppen, de nem zavartatja magát, és fal tovább. A Nyulak ura elfintorodik. Förtelmes szag csapja meg az orrát a fickó irányából. Vajon hány napja nem fürödhetett?
 – Öhm György – szólal meg Viktor – a többiekkel mi a helyzet? – Kolbász úr nem sieti el, jó alaposan megrágja az utolsó falatot, letörli a száját, majd a zsírt az ingjébe keni. Az elegancia maga az ember, tartja a mondás, György úr pedig ez alapján egy igazi Übermensch
 – Ne aggódj Hektor, nekik nem volt ennyi merszük a bejárat környékén átmászni – Felel jóízűen a portás – Ők kicsit odébb, hogy ne lássák őket. Egyesek azt tervezték, hogy levágnak pár nyulat, lévén nektek abból bőséggel van, nekünk viszont semmink sincs. Az éhhalál meg állítólag elég kellemetlen – A mondatot követően a következő polcról leemel egy darab virslit, amibe szintén beleharap. Setétvárné csak a fejét csóválja, a Nyulak ura viszont egyenesen elsápad. Miféle barbárok képesek bántani egy ártatlan nyulacskát? Hiszen azok az ő nyulai, ő nevelte, gondozta, ápolta őket... Vagy legalábbis ő adta parancsba az édesanyjának ezeket a tenni valókat.

Egyszer csak megjelenik Matilda a ház mellett. 

Nem kell különösebb okot keresni rá, hisz ő csak egy kecske. Ők mindent spontán csinálnak. Neki pedig spontán támadt kedve, elsétálni a ház mellett.

 – Úgy érzem nincs mit tenni, jobb ha beengedem őket, különben feketén felélik a háziállatokat. – Törődik bele Setétvárné. Viktor nem szól, csak megvonja a vállát és utána megy. Zsolt, mivel egy hatalmas egyéniség, nem követi őket. Inkább visszatér az épületbe, és elropogtat még egy répát. Pár percre rá édesanyja egy nála magasabb, átlagos alkatú alakkal illetve Melegszívűvel tér vissza. Az udvarról nagy ricsaj, hallatszik. Kitekint rajta, és a szeme elé kerülnek az a pár menekült, akik Saroksár felől érkeztek. Szakadtak, fáradtak, koszosak.
 – Köszönöm, hogy beengedett minket drága jó Setétvárné. Ha tudom, idővel meghálálom – Közli nyájasan Korlát Ferenc, majd helyet foglal Zsolt mellett – nagyjából százan jöhettünk ide. A túlélők többségét még Saroksáron elkapták a turul madár gyermeki, de nincs kizárva, hogy még érkezni fognak mások is. – A Nyulak urát különösebben nem hatja meg a történet. Látott már ilyet a Hív a Kötelesség című játék tizenhetedik epizódjában, mikor a német csapatokkal bevonulnak Párizsba. 

Szörnyű, sokkoló, klisés.

 – Nézd Fecó… Megértem a helyzetet, hogy nincs hova menjetek, de nem tudlak titeket ellátni. Jó, ha ezt a napot kihúzom veletek úgy, hogy csak az állomány felét vágjam le. A Cigány birtok felé kellett volna eljutnotok, a veszély ellenére is. Az övé már egy ideje Saroksár, ő talán több segítséget tud nyújtani, mint én. Mi csak egyszerű parasztok vagyunk, egy kis földel. Az se biztos, hogy egyáltalán jelölik a tanyánkat a térképen – Válaszol Setétvárné, majd Viktorra tekint, aki inkább elhagyja az ebédlőt. Talán  jobb , ha nem tud mindenről, amiről szó esik. A Nyulak Ura maradhat. Ő a birtok ura, ez őt is érinti.

 – Mihez kezdjünk akkor? Induljunk tán Pest fele? Adjuk meg magunkat? Utóbbinál talán agyon is lőnek, ha nem magyar nevem van – Setétvárné gondterhelten mered magad elé, majd nagyot sóhajt. Nem küldheti őket vissza a halálba.

- Legyen.... Pár napig még maradhattok. Vannak rejtett tartalékaim, de ha nem érkeznek felmentő alakulatok, mennetek kell. Viszont kérnék valamit cserébe  – elhallgat majd a fiára tekint, aki nagyban a falat bambulja. Setétvárné kiveszi a zsebéből a telefonját, ami teljesen fel van töltve – Zsolt, menj  játszani kicsit, sok volt mára neked a stresszből – Nem is kellett több. A Nyulak Ura rávetette magát az eszközre majd berohant vele a szobájába. Az mostantól az övé, a sajátja, a drágasága. No meg, így legalább neki  és az édesanyjának is van ideje szórakozni