Ívóvíz

A főgépész kinézett a komp apró üvegablakán a sötéten lebegő űrhajóra. Szerencsés megmenekülése után a látvány arra késztette, átfusson az agyán a gondolat:
"Inkább meghaltam volna..."
Kiverte a víz. Jól esett volna neki egy forró fürdő. Bár közeledve semmi esélyt nem látott rá.
– Te Cili, ezen még van élet?
– Amikor eljöttem, még volt. Nem sokat beszélgettem velük. Tudtam, fogytán a levegőd, hát kompba pattantam.

A zsilipben a kapitány lebegett.

Alapírtó, ágyhalál

A főgépész mozdulatlanul lebegett az kisbolygóöv közepén. A központi csillag fényét időnként kitakarta egy-egy szikla, de semmi sem ütközött neki. Reménytelen helyzetben volt. Irtó rosszul kellett volna éreznie magát. A sérült űrhajó megmenekült, de őt véletlenül itt hagyták.
– Kedves C9-84F3B naprendszer, ismerkedjünk még a fennmaradó két órámban… – sóhajtotta József, az oxigénszintre pillantva.
Felidézte, mi vár rá

Jelen kisregény egy ismerősöm általában egy betűs elírással alkotott vicces szavaira való szabad asszociációim eredménye. A kiindulási szavakat megadom. Ezek mindig szerepelnek, vagy felismerhetők az adott részben. Sokszor irányították a cselekmény alakulását, de volt, hogy vártam a megfelelő szóra, amit előre megírt folytatásba illeszteni tudtam.

A történet tehát a Facebookon született, de a végére külön világ keletkezett belőle.

---

Hüllőcsillag, hűlőcsillag

A Sólyom vagy ezer éves volt már.

                                         A mi utcánk 95.

           Minden fáradtságától függetlenül robbant be Sálikó a mi utcánkba. Csak néhány ház hosszat kellett menjen , hogy megpillanthassa Nagyné házát amelyik egy enyhe kanyarban leledzett. Nem mint ha nem tudta  volna eddig, de most egyszerüen nem volt türelme kivárni , hogy oda érjen. Ezért már az utca sarkától fejét oldalára billentve figyelte , hogy mikor látja meg azt a házat ahol egyszer már a boldogságát megtalálta.

                                        A mi utcánk 1.

          Ahhoz , hogy az  ember történeteket meséljen magának --először is -- el kell kezdenie. Ez  bizony nem könnyű dolog, mert nagyon oda kell figyeljen , mert  az is elő fordulhat , hogy esetleg rajta kivűl más is elolvassa. Ha az ember, nagy családból származik, és azok mind tudnak olvasni , akkor már eleve érdemes vele foglalkozni, mert valaki csak veszi a fáradtságot , meg a szeművegét, és drága idejét nem sajnálva,  olvasni kezdi az irományt.

                                           Pletykávézó 3.

Pontos:  És milyen összetételü  volt a zenekar.

Vica:       Volt a dobos , de azt már emlitettem , aztán volt két pengetős, azok

               amikor  húrok közzé csaptak   a fémpénzek a  zsebembe  berezonál-

               tak, és rakétasebességel löttek ki a zsebemből, de úgy hogy maguk-

               kal sodorták a papir pénzeket is.

                                         Pletykávézó 2.

Gyalog:  Még nem fejezte be a koncertről szóló beszámolóját--úgy általában

              milyen volt?

Vica:      Igazán nagyon szórakoztató, szerelmetes, sőt szerelemre serkentő.

             Meg egy kicsit hangos.

Pontos: Milyen kicsit?

Vica:      Kicsit nagyon.

Pontos:  Milyen nagyon?

Vica:     Nagyon, nagyon!

                                   Pletykávézó!

                 Beszélgető partnerek: Vica, idősödő hölgy.

                                                   Gyalog, idősődő úr.

                                                   Pontos, a kettő kortársa.

 Vica:         Uraim , ha ma egy kicsit gyüröttnek látnak , kérem ne vegyék észre!

A nő letette a könyvet, amelyet éppen olvasott, s álmosan nyújtózkodott egyet.

- Fáradt vagyok, mindjárt elalszom, - fordult a férfihoz, aki a Tv-t nézte – Te csak maradj, amíg kedved van.

- Menjél csak, én is megyek mindjárt, csak végignézem ezt a filmet. – Felelte a férfi.

A nő felment a hálószobába. A férfi az órájára nézett, sietve a számítógéphez ment és belépett a szexpartner kereső oldalra. Már napok óta levelezett egy nővel, s most gyorsan rákeresett.

Az eső megállíthatatlanul verte a mögöttem lévő üvegablakot. A lassú, halk kopogások elöbb elhaltak ,majd újult erővel vágtak neki a következő hullámnak, hangos dörömböléssé fokozva a monoton háttérzajt.

Az időjárás nagy átlagban ellentétes a hangulatommal, de ma tökéletesen lefestette azt. Az egy dolog ,amire képes voltam ,hogy katatón állapotban feküdjek a máskor kényelmes ágyamon és hagyjam ,hogy az elmúlt napok történései ,mint egy régi vetítőből kilőtt fénysugár, átfussanak az agyamon.

Hogyan csináljuk jó selbiet?
Első és legfontosabb pont:  Legyen olyan tested mint Kovács Csabának
Második, szintén fontos lépés: Ne csak a tested, sármban is legyél legalább olyan jó, mint Kovács Csaba
Harmadik elhanyagolhatatlan lépés: Igazából legyél Kovács Csaba, ha jó selbiet akarsz lőni. Azoknak akik esetleg mégsem tudnak Kovács Csabák lenni, néhány jó tanács, a kép készítéséhez :hasat be, mellett ki, a kart oldalt a testhez szorítjuk és feszítünk.

Alattad Bölcsészbál.

Búbodon száz fru-fru szál –

Ujj közé csavart, bogas, révítő szőkeség –

Korban, s ajakinkban tán távol állunk még,

S tartatlan csókban reumád lenne martalék –

Én okoztam, hisz lábad lábammal csiszolhat össze.

Látod-e, kistotált kacsint feléd a kinematográf,

Mozis örökséget hagy izgága szemed, s kicsi szád.

Glamúr tettedről szólsz közvetett népeknek,

Fiaskó flörtöt váltasz ki. „Mekk-mekk-mekk.”

Így szólna. Mégis megáll a torkomba’.

Fáj

De ki tudja

Miért kellene 

Nem figyelnek

Nem hallják a sikolyaimat

Miknek vérfagyasztó hangja a dobhártyámat hasogatja

Fáj

De senkise tudja

Miért kellene

Nem kell nekik

Nem érdekes

Miért figyeljenek másra, ha magukra is figyelhetnek

Fáj

De nincs már mit tudni

Miért kellene

Nem számít már

Nem érzem már

A félelem megint bennem ragadt ,mert nincs senki aki elűzhetné

Már nem fáj

Miért kellene

Nem létezik

Nem és nem

Már elzárva várja a következő alkalmat a kitörésre 

Mert ölni akar

Nem embert

Nem álatot

Lelket

Olyat, amely minden percben megszakad terhe alatt

Olyat,  amilyen az enyém... 

Tisztítótűz

Gyönyörű volt az ősz. A nap bronz színnel süllyedt a lankák közé. Lépteink lehullt, papírsárga juharfa-termésleplet hasítottak, a napnyugta fénye karamellként ömlött a távol lágy buckáin.

- Ez, Jay – szóltam Jani felé -, itt én semmi halálosan veszélyeset nem látok.

Nem válaszolt. Ránéztem, épp akkor nyelt egy nagyot, majd aggódva nézett a szemembe.

- Nem? Te hogy látod? - faggattam.

Kellemes langyossággal font körbe minket a nap.

Plátói barátság

Géza jól érezte magát a munkahelyén. A Mercedes gyárban dolgozott, lemezeket hegesztett fel a karosszériára, pontos precíz munkát igényelt, de nem volt fárasztó. Jól keresett, munka végén tellett néhány sörre a haverokkal. Már benne járt a korban, két gyereke épp a középiskola padjait koptatta, felesége óvónő, lassan kigömbölyödött, karcsúságát megette az idő. Kisebb összezördülések előfordultak,  de alapjaiban egy jól szituált, szeretetteljes családként élték mindennapjaikat.

Negyedik rész

- Nem.

Ysabel még egy fokkal feljebb lépett a taverna emeletére vezető korhadt lépcsőn és hanyagul a korlátnak dőlt. A ráakasztott hagymafüzér zizegve rezdült meg.

- Dehogynem, senor.

- Hálás vagyok a jó szándékodért, de anélkül is van elég bajom, hogy rád kelljen vigyáznom.

- Rám ugyan nem kell – font karba kezét a lány – Ha azonban balul ütne ki ez a találkozás, akkor jó lesz, ha legalább én tudok róla és hozhatok segítséget

Jani

- Mindig meg akartam kérdezni... - Csak hümmögött, miközben lapozott a magazinban.
Néztem őt. Hófehér és sima bőr feszült ránctalan arcán. Mintha a kilenc év alatt, amióta ismertem, semmit sem öregedett volna. Pedig tizenöt évvel volt idősebb nálam. A szemét néztem. Semmi szarkaláb. Ujjammal megsimítottam a sajátomat, és azt hiszem, hogy az enyémek alatt már akkor árkok húzódtak, amikor még nem is ismertük egymást.
Rám nézett. Sötétbarna szemei kérdően figyeltek.

               Az idős altiszt úti okmányokat  állitott ki számomra, közben többször rám  nézett, mert megszeretett volna győzödni róla, hogy elmeállapotom a helyére billen, és megváltoztatom döntésemet, majd utamra bocsájtott, ferde szemmel nézve utánam. De azt még megjegyezte:Ne felejts el vonatot cserélni Apahidán. A képlet előttem teljesen világos volt, ha váltok Apahidán , Nagybány a, ha nem akkor Szatmárnémeti . Magamba kellett nézzek, mert bensőmben óriás harc kezdődött, a józan ész , és az érzelmek között.

A keleti boszorkány

Az erkélyajtón át, fejét csalódottan forgatva lépett felém, kezében váltásruhát hozva. Még mindig a talajon ültem, de ez meg sem közelítette azt a mélységet, ahova vágytam volna.
Elém guggolt, és felém mozdította a ruhát, várva, hogy levegyem a vértől tocsogó pólóm.

- Thoracotomia? Ez komoly? - meresztette rám a szemét.
- Nem embólia volt, a fibrinolízis segített volna – sírtam el magam. - Volt, hogy bevált a belső szívmasszázs!

                                         Közel a kapuhoz

           De milyen közel? Azt nem mondja meg senki. Megérkezel az életbe egy kapun. Aztán folyton tanitgatnak irányitgatnak , egyszerüen hülyének néznek, mert nem tudsz egyből két métert átugrani. Egy másik kapu felé haladsz -  akarva akaratlanul. Ha nem akarsz akkor nyomnak. Nyom az idő  - amire azt mondod igazságos, mert mindenkit egyformán tuszkol a végzet felé, a másik kapu felé.

Dél körül járhatott, mikor a lassan hömpölygő patak melletti kis padon ülve meghallottam a szirénákat.

Kaotikus zajuk a közeledésükkel egyre hangosodott, egy amorf szimfóniát alkotva.

Elnyomott mindent.

A madarak csicsergő hangját,

a patak csobogását, a kacsák evezésének a zaját, melynek ütemessége nyugalommal töltött el.

De amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt, egy szempillantás alatt. És megalkotta ezzel ,a fülsértő csendet, mely az elképesztően hangos kavalkád után állt be.

Angyalka

Bűnösnek éreztem magam, amióta csak az eszemet tudom. Mert végül is, itt volt ez a gyönyörű balerina, az anyám. Magas, légies alakjával, tekintélyt parancsoló mozgásával, a család hamisítatlan gyöngyszemeként élt, és járta a világot. Éles eszű és kivételes tehetség volt az élet minden területén. Mindent megtanult, amit a család horribilis elvárásai csak megkívántak. Keménnyé vált, mert annak nevelték. Ő csak hű volt. Nem bűnös.
Egyetemeket végzett el, művészeteket gyakorolt, a világ összes könyvét ismerte, és mindeközben még jótékonykodott is, ahogy ez a kiválóság a család összes tagjára jellemző volt.

William még mindig eszméletlen volt, egyik emeleti szobába vitték és az ágyra fektették. Az egész társaság türelmetlenül várta, hogy mi fog történni a fiúval. 

Doktor Lyam az életjeleit vizsgálta, amik stabilnak tűntek. 

- William a purgatóriumba van! – mondta az öreghölgy, aki immár a saját lábán állt.

- Mit tettél te vén boszorka?! – rivallt rá Haskell.

- Nem tett semmi rosszat! – vágott közbe Bella. – A túlvilágon jártunk, ahol találkoztunk egy felemelkedettel, a neve Noán.

Vérkönnyek és rózsavíz

Nem láttam a műszerfalat, annyira rázta a sebesség. A kezdeti émelygésem gyomrom mélyére szorult, ahogy egész testem is, mélyre süppedt az ülésben.

- Félek – suttogtam felé.
Felém pillantott, aztán engedett a gázon. Az autó lassult.
- Hogy-hogy? - kérdezte.
- Nem tudom – sírtam el magam.
Újra rám nézett, elkapva tekintetét az útról.
- Csak nem sírsz?! - meredt rám.
- Nem! - ráztam a fejem, miközben ömlöttek a könnyeim.

             A vonat nagy sebességgel  száguldott keresztül Dobrudzsán és a Baragánon. Ez utóbbi most  a barátságossabbik arcát mutatta. Tengernyi , sárguló buzaföldek váltakoztak , kissebb területü zöldellő kukorica táblákkal.Ahogy közeledtünk Bukaresthez, eszembe jutott az erdő ahonnan fát hoztak vállalkozó kedvű barátaim-- de ekkor már csak mosolyogni tudtam az egészen , mert  nem fáztam , nem voltam éhes, és a vonat nyelte a kilómétereket.

Homlok és csuklók

- Fekfelni akavok!

Unottan bámult alattam, hosszan pislantva.

- A világ legrosszabb betege vagy! - közölte végül. Karja fejét keretezte a párnán.
Egy ideig csak nézett, majd folytatta.
- Hét párnát polcoltam fel neked – sóhajtotta -, és mit mondtam?
Nem válaszoltam, csak ugrottam még egyet térdeimmel, közrezárva combjait.
- Na, mit mondtam? Hogy magasan fekszel, és alszol. Hogy nem rohangálsz, nem ugrálsz, és nem hajolgatsz. Erre most mi van?

Ez az első próbálkozásom az írással és szeretném kikérni a véleményeteket, hogy hol kellene fejlesztenem rajta.

Prológus

Helló engem Jonathan Albertnek hívnak,  és mint a hősöknek nekem is van történetem.

Az egész 2016 Augusztusában történ, amikor is minden megváltozott.  Rólam annyit hogy tizenhét éves vagyok  most készülök jelentkezni az egyetemre és egy Rakodó cégek dolgozom. Mondhatnám hogy izgalmas volt az életem,  de nem szeretnék senki átverni.

                       Újra élesszük a tüzet!

                       János története: Idegen pályán.

          Azt egyikünk sem tagadta , hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, de kolleganőmnek Irénkének  komolynak számitó udvarlója volt. Ezért aztán bekellett érjem azzal , hogy néha-néha bókoljak neki , megvicceljem , vagy egy-- a gyárudvarról lopott rózsát csempésszek iróasztalára, amiről ő azonnal kitalálta , hogy csak én lehettem az elkövető, és mosolyogva el is fogadta azt.

Jézus újra vérzik

Miután megkaptam az utópikus zsibbadás hosszú hatású szuriját, az események emlékei úgy kavarodtak fel gondolataimban, mint valami vad örvény. A folyosóra kirohanva az első dolgom mégis az volt, hogy felhívjam Janit. Nem, nem! - mormoltam magam elé, miközben berontottam a vécébe. Az első dolgom megint egy jó kis hányás volt...
Térdelve a kagyló felett, reszkető kézzel nyomtam rá a hívás gombra. Amikor beleszóltam, még én is megijedtem a saját hangomtól, mintha valami horrorfilmbeli szörny hörgött volna.

Hányinger

Aznap éjjel Tamás karjában feküdtem. Takaróként ölelt, nyaka párnaként hajlott vállamra, orrom előtt a levegő az ő lélegzete volt. Enikő mellett feküdtem, az ágyukban, Tamás felén. Szemem ugyanazt az éjjeliszekrényt látta, amelyet ő ugyanitt, hosszú-hosszú évekig. Mindenét éreztem az ágy szövetén fekve. Mérhetetlen önzőségemre és vakságomra döbbentem rá – hogy nem csak én voltam az egyetlen a világon, aki a halálra vágyott.

Mindvégig azt hittem, hogy a múlt teszi.

A pálcika

Ááághrrr – morogtam, mert sehogy sem sikerült semmi. És valami miatt akkor még fontosabbnak éreztem minden kis részletet.
Mmm, ezt nem hiszem el – dühöngtem, miközben minden eszközt levágtam magam mellé.

Az álló tükör előtt ültem. Talpaim hátul, a vak lap mögött értek össze, rombuszban. Csalódottan fújtam a tükörképem felé.
Meztelenül sietett be a szobába, barna törölközővel borzolva haját, aztán csípőjére tekerte, ahogy nekem háttal a ruhásszekrénybe nyúlt.

Mikor magamhoz térek, eleinte csak bizsergő fejfájást érzek, később azt is megérzem, hogy mindkét karom szörnyen fáj. A velem szemben elhelyezkedő, pont szemembe világító lámpák miatt sokáig nem látok semmit a fényes pontokon kívül, de lassan azért megszokja a szemem a világosságot és elkezd felderengeni a szomorú helyzet. Egy függőleges helyeztbe állított kínzópadon találom magam, lábaim és kezeim kikötve bőrszíjjal. Ekkor meg is világosodom, hogy miért fájnak ennyire kezeim, ugyanis nem bírják már ezt a folyamatos húzást.

                                      Két koporsó 37.

           Kellemes  volt az idő, és szép volt a nyár, érdemes volt sétálni, pláne ha arra gondolt , hogy jelen sétájával  talán egy új szerelem, kaland veheti kezdetét. Azt ,még nem gondolta végig, hogy mit fog mondani a mesternek , ha találkozik vele, hanem arra gondolt , hogy majd improvizál valamit, mert abban jó, és kellő gyakorlata is van benne.

Visszatérés

Nem kell ahhoz mentálisan egészségesnek lenned, hogy kiengedjenek az elmegyógyintézet zárt osztályáról. Bőven elég nekik, ha annak mutatod magad. Egy kőkemény álarc, egy jól megírt jellemrajz a szerepedhez, és már írják is a zárót. Ha mást nem is, ezt azért jól belém verte az anyám. Így aztán, amint felépültem az idegösszeomlásból – vagyis, fogalmam sincs, mit jelent felépülni belőle... Az egész életem teljes tébolykáosz volt - néhány hét után eljutottam arra a pontra, hogy térben és időben orientálttá váltam.

                                         Két koporsó 36.

            Emilia az elmúlt napokat némi leltározással töltötte . Ez a leltározás kiterjedt sok mindenre.Például, számolgatni kezdte, hogy hány férfi is volt az életében, aki számitott . Olyan aki nem számitott , azt is megpróbálta ősszeszámolni , de az nem ment, mert egy idő után belezavarodott, és már nem tudta követni a számokat.

Fekszem… A nyári hőség sivatagként perzseli arcom. Kiszáradt a szám, poros szél csípi a bőröm. Bágyadtan kémlelek magam körül, s ahogy a távolba nézek, nem tudom eldönteni vajon csak az elmém játszik velem, vagy valóban Ő áll ott. Érzem, ahogy szervezetemben visszatarthatatlanul felszökik az adrenalin… Hirtelen felülök, s ordítani akarok neki, de nem tudok. Szaladnék felé, de lábam földbegyökerezett. Sosem voltam némább... Hangszálaim s végtagjaim megadón tiltakoznak…

Rájövök, hogy csak képzeletem gúnyolódik velem.

Miután meghaltál - Összeomlás

Sosem írhattam. Pedig már kétévesen is tudtam. Azt hajtogatták, hogy bizonyítéknak számítana. Na, de ki ellen? Teleírtam volna a lapokat azokkal az emberekkel, akiket anyám és a nevelőapám a szemem láttára ölt meg. Férfiak, nők, fiatalok, idősek. Velem egyidős gyerekek is voltak. Öltönyösek, szakadtak, mindenfélék. A ruhájukról írtam volna. A színűkről, és arról, hogy a kiloccsant agyvelő miképpen színezte át a szövetet.

                                        Két koporsó 35.

           Emerenciának nem voltak beilleszkedési gondjai , különösen nem ha  férfiakról volt szó. Már pedig kicsinyke irodája -- ahonnan az írószereket, noteszeket , és füzeteket osztotta szét az adminisztrativ dolgozók között--éppen a párttitkár irodája mellett volt található, a másik oldalt viszont a technológusi iroda helyezkedett el.

                 Nekem ilyen természetü dolgoktól nem kellett tartanom, mert én  a tengerpartot  mindig előnybe  részesitettem a várossal a faluval , a bállal szemben. Ez viszont  majdnem olyan veszélyes volt  mint az előbbi, ha megfogták az embert. Igy a tengerparti kirándulásaimat , az éjszakai órákra korlátoztam, ami nagyon szép, romantikus volt ,bár a tenger vize lényegesen hüvösebb volt mint az esti órákban. Statisztikát  ugyan nem vezettem, de azt észre kellett vennem , hogy a járőrség a nagy fogásokat   a szárazon  követi el és nem a vizen Ennek ellenére úgy éreztem , hogy melegedik a talaj a talpam alatt, és jó lenne  elhagyni  ezt a gyönyörű tengerpartot, ahol a tenger felől a szabadság szele fúj, ám a  szárazfőld felől a bezártság, a rabság fenyeget.Egyszerüen eluralkodott rajtam a félelem, ha arra gondoltam, hogy én is bekerülhetek a rácsos ablaku "legényegyletbe", és ehetem a korpaciberét, napjában többször is.

Nincsenek szavak… csak csend. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom merre tartok, csak azt tudom, hogy keresek valamit. Keresek valamit, amit elvesztettem… S bár elvesztettem, mégis olyan, mintha egy láthatatlan cérnán hozzám lenne kötve. Velem együtt mozdul, nehéz vele minden rezdülés. Hiányzik a szabadság, a szárnyalás, de a cérna béklyóként köti kezeimet képzeletem legsötétebb szobáinak láncaihoz. Rab vagyok. Önmagam rabja. A képzelet és a vágy rabja…

Hiába tekerem a cérnát… egyre csak húzom, ráncigálom vissza, de sosem érek a végére.

Éjszakai ügyelet II.

A tél szinte egyik percről a másikra érkezett. Az alkony még őszvörös volt, az éj már hódarával köszöntött be. Én Chopen-t hallgattam a sebészet erkélyén, vagyis azt gondoltam, hogy Chopen, amire a főnök kicserélte rockzenét. Azt hiszem, fogalma sem volt arról, hogy az életmentés végtelen, virrasztó éjeit nem lehet túlélni rock nélkül.

Éjfél körül volt. Az apró, kezdetben szemetelő hóporhanyót egyre nagyobb pelyhek váltották fel.

               Néha kimenőt kaptunk , máskor nem, de mi ettől függetlenül egyre gyakrabban jártunk ki a városba.Tulajdon képpen nem a ki --és bemenetellel volt a probléma, hisz azzal a kutya sem törődött, mert katonák, civilek  egyaránt lakták a tábort. A gond ott kezdődött, ha avárosban talákoztak velünk  a megengedettől eltérő útvonalon, netalán kocsmában, és urambocsá'  , részegen, akkor a legszigorubb büntetésben részesültünk. Első alkalommal tiz nap a helyőrségen, második alkalommal  hat hónap a büntetőszázadnál.

                                        Két koporsó 1.

          Most valami olyasmiről próbálok meg írni , amit nem szeretek,amit utálok, és sohasem értettem hozzá, viszont életem , életünk része volt , nem is rövid ideig. Azt előre bocsájtom, hogy egyáltalán nem a magas politikáról lesz szó, csak arról a részéről , amit a saját bőrömön, éreztem , és hiába vakartam meg, nem múlt el.Még abban sem vagyok biztos , hogy honnan kezdjem -- azért irtam oda a hatvanas éveket a cimkézésben ,hogy mindig előttem legyen, és ne tudjak túlságosan messzesiklani eredeti elképzelésemtől, ami sajnos lehet , hogy eredeti de az biztos , hogy egyáltalán nem végleges.

Radiátor javítás +18

József óvatosan lépett be a nappalijukba, miután kitapogatta a kilincset. Nyöszörgő-ziháló hangok ütötték meg a fülét. Ledobta a táskáját, mely zengve és porozva huppant a padlószőnyegre.

 A nappali közepén József felesége, Klaudia épp József egyik legjobb barátját, Viktort lovagolta önfeledten. Annyira szenvedélyesen belefeledkeztek az együttlétbe, hogy csak a táska puffanására figyeltek fel. Klaudia lepattant Viktorról, majd mindketten feltápászkodtak, és dermedten figyelték Józsefet.

Éjszakai ügyelet I.

Dönteni. Sosem tudtam dönteni. Még ha az élet keresztútjain isten választáshoz is terelt, rendszerint arra mentem, amerre a szél fújt. Én inkább csak úgy belekeveredtem a dolgokba. Aztán onnan valahogy kisodortak a hullámok. Gondolom. Az élet csak úgy megtörtént. 

Nem mondtam igent, de nemet sem. Azt sem igazán értettem, hogy bizonyos dolgoktól miért ódzkodtam ösztönszerűen. 

A halálélmény talán annyit változtatott mindezen, hogy amíg eddig távolodni, most közeledni szerettem volna.

Harmadik rész

Friss aromájú szellő fújdogált a Sevilla környéki ligetben és Valentino élvezettel szívta be az illatos levegőt. A narancsillat hozzátartozott kora gyermekkora nyaraihoz, végigkísérte dél-itáliai utazását… és narancsillatú volt az éjjel is, amikor félszegen bár, de annál nagyobb vággyal először csókolt nőt.

Merengéséből tompa puffanás riasztotta fel, és meglepetten vette észre a térde s a nyereg közt megrekedt érett gyümölcsöt.

           A tábortüznek nem szabad  kialudnia!

           István története: Angyalka.

           Hogy mikor szakadt el a film azt nem tudom , nem emlékszem rá , csak arra emlékszem , hogy fehérruhás angyalkák röpködtek körülöttem. Volt köztük mosolygós  szép szőke ,  komoly tekintetű barna , sőt mogorva szemű fekete is. Nem tudtam mihez kezdjek velük , megszólalni sem tudtam, csak néztem és csodáltam őket , és nem tudtam elképzelni , hogyan kerültem közéjük.

Mi szükség van a negyedórás szünetre?
Csak legitimálják a tanárok ezzel az iskolában történő leckeírást! Ott van Földesi Katalin, a jó tanuló. Ő mindig megírja rendesen a leckéjét, készül az órákra, így neki fogalma sincs, mivel töltse ki a szünetet. Se ebédelni, se olvasni, se beszélgetni nem lehet rendesen ebben a nyúlfarknyi kis időben, viszont több időt töltünk az iskolában. Katának már megfordult a fejében, mint az iskola diákbizottságának elnöke, kérvényezze a szünetek eltörlését, de ez felérne egy keresztre feszítéssel, de legalábbis ingyen vállalnák, hogy megkövezik.

Végre megérkeznek a fiúk, azonnal neki is állnak a helyszín lezárásának. Minden kis centit lefotóznak, megjelölnek, majd leporoznak. Ez végre egy olyan eset, ahol aztán bővelkedünk nyomokban, elég csak a vér mennyiségét figyelembe venni, de az továbbra is kérdéses, hogy Redcliff nevéhez tudjuk-e kötni a gyilkosságot végre. Mindenesetre az biztos, hogy ezt nem lehetett Junior, hiszen a fiú már egy ideje a fogdában pihenget. 

- Rengeteg vért vesztett – szólal meg a doki.

Csaknem másfél órája száguldott a víz alatti vonat, közben Adelaide szívverése lassan felvette a normális ütemet. A maihoz hasonló izgalmakhoz egyáltalán nem volt hozzászokva. Annak örült, hogy sikerült Richardot megszöktetni, de amikor erre gondolt, rögtön eszébe jutott a menekülés és a lövöldözés is. Újra és újra átélte az egészet. Azt azért elismerte, hogy a stresszen kívül voltak jó pillanatok is. 

A beszélgetésük a faházban úgy ért véget, hogy Lizzy nem akarta elhinni, amit Basil állított a Járőrről.

Ötven perc

Az időmúlás relatív. Néha siettetnénk, máskor pedig örökre bennragadnánk egy-egy pillanatban. Néha úgy tűnik, megáll, máskor súlyosan kínoznak bennünket a lassan vánszorgó pillanatok.

Láttam, ahogy a monitoron egymást követően változnak a számok. Az EKG görbém egyre szabálytalanabbul cikázott tova és tova. Nem lehetett megállítani. Pici javulások után egyre mélyebb gödrök jelentkeztek. Zuhantam. Sebesen szívott magába az elmúlás, ahogy egyre esett vérnyomásom, szívfrekvenciám, oxigén-szaturációm. 

Pám-pám-pám...

Már nyolc óra múlt,

És idősebb lettem.

Már nyolc óra múlt,

De nem én tettem.

Már nyolc óra múlt,

Nem én voltam.

Már nyolc óra múlt,

Én már itt találtam...

Aznap két lélek született le a Földre, egy pici és szegény országba a Zordia Egyesült Uradalomba, mely a világ északi részén feküdt, és egyetlen szomszédja a Szövetséges Birodalom, a déli határnál húzódott. Területének többi részét óceán vette körül. Az ország szegénységéről leginkább földrajzi elhelyezkedése tehetett. Területén több nagy kiterjedésű, sűrű, szinte áthatolhatatlan erdő terült el, mely tökéletes búvóhelyet biztosított a bestiáknak.