Amatőr Írók Klubja

A mi utcánk 95.

Minden fáradtságától függetlenül robbant be Sálikó a mi utcánkba. Csak néhány ház hosszat kellett menjen , hogy megpillanthassa Nagyné házát amelyik egy enyhe kanyarban leledzett. Nem mint ha nem tudta volna eddig, de most egyszerüen nem volt türelme kivárni , hogy oda érjen. Ezért már az utca sarkától fejét oldalára billentve figyelte , hogy mikor látja meg azt a házat ahol egyszer már a boldogságát megtalálta.

Csak néhány házhossz, és máris otthon van. -- "otthon"-- jut eszébe magyarul is a szó. Az utcán nincs senki -- dolog idő van, mindenki dolgozik ki a kertben ki a földjén. Még a pletykafészkek házainak függönyei sem rebbennek a kukucskálástól , némi pletykacsemegére vadászva. Sálikó belép a kapun, de nem lát senkit, csak néhány csirke tyuk számolgatja az eléjük vetett kukorica és búzaszemeket. A kakas büszkén járja körben a tyukokat, mintegy vigyázva rájuk. Sálikó leteszi hátizsákját a gangra, és a kert irányába indul. Az orgonafák mellett halad el és mélyen megszivja tüdejét a tömény orgona illattal.

Némi gyerekhangot hall a kert végéből, futni kezd és észre sem veszi , hogy a sokszinben pompázó tulipánok között szalad. A kert végébe meglátja kislányait, de azok is észreveszik apjukat és úgy szaladnak , és úgy ugranak apjuk ölébe mint aki csak a tegnap ment el-- jeléül annak , hogy édesanyjuk, mind végig táplálta bennük azt a hitet , hogy az édesapjuk visszajön.Nagyné csak később csatlakozott hozzájuk, eddig könnyes szemmel figyelte a másik három ember emberfeletti boldogságát.

Most már négyen ölelkeztek, igaz a két kislány csak az anyja meg az apja lábát ölelgette mert a két felnőtt egymás karjaiba kapaszkodott , úgy mint a akik soha többé nem akarják elengedni egymást. Néhány perc elteltével még nem tudtak megszólalni.Nagyné a sirástól, amit az a boldogság váltott ki belőle, hogy a várva várt párja megérkezett. Sálikó meg azért nem szólt, mert magyarul akart megszólalni, de úgy, nem jutott eszébe semmi.

--Já ljubju --mondta Nagyné, miután lenyelt néhány könnycseppet.

--Sziritlek-- jutott eszébe Sálikónak is a már régen keresett szó.

Aztán a lányok is elmondták , ugyanezeket a szavakat vagy tizszer, és közben körbetáncolták szüleiket.Aztán mintegy vezényszóra mindannyian a kék, májust igérő égre néztek, ahol játékos angyalnak öltözött felhőpamacsok vidáman cicáztak.

Egymást ölelgetve értek be a házba, majd asztalhoz ültek. Ettek eszegettek, de a beszélgetés nem akart meg indulni. És ennek nem csak az volt az akadálya , hogy nem beszélték egymás nyelvét , hanem az is , hogy túl sok mondanivalójuk volt ahhoz , hogy azt most, azonnal elmondhatnák egymásnak.A két kislány kapacitálta a Sálikót , hogy meséljen, amit meg is igért , de azért szerette volna ha Nagyné mesélne, mert látta az asszonyon, hogy minden öröme mögött némi fájdalom is lapul.Ekkor Sálikó kézbe vette hátizsákját és előkotorászta belőle az ajándékokat. Nagyné egy aranyláncot kapott, a lányok kis ezüstfülbevalókat és orosz babát. Boldog örömmel fogadták az ajándékokat

Nagyné a legegyszerübb szavakkal és gesztusokkal kezdte elmesélni élete egyik legkegyetlenebb élményét-- azt amikor férje hazatért, és néhány nap múlva meghalt. Sálikónak-- amikor Nagyné elkezdte a történetet és kimondta azt a szót , hogy hazajött-- megállt a kanál a kezében és értetlenül nézett körbe egyenként minden családtagjára. De Nagynénak sikerült meg magyaráznia , hogy nem sokára meg is halt. Sálikó megpróbált komoly arcot vágni , de még igy is észrevehetett rajta venni a megkönnyebülést. Furcsa helyzet volt, amikor egy szerelmes párnak egy harmadik személy halála az egyiknek szinte , öröm mig a másiknak , ha múlandó, is de bánat. Még is kikellett mondani , megkellett emészteni egy életre , hogy az többé ne okozhasson semmi féle bonyodalmat kettejük kapcsolatában. A lányok észrevették , hogy szüleik most valami nagyon komoly témát sikerült-- ha csak ideiglenesen is megoldaniuk--mert ezen szavak kimondása elháritott minden kérdőjelet, és boldogan tiszta szemmel nézhettek egymás szemébe.

Az elkövetkező hetekben hónapokban intenziv nyelvtanfolyam zajlott a családban. Természetesen a lányok vitték a primet mert gyermeki agyuk pillanatok alatt itta be az édesapjuk által beszélt nyelvet, és Sálikó is állandó tanulásra volt fogva lányai által.A legkevesebbet Nagyné tanult mert neki volt a legkevesebb ideje ilyesmire. De ami a legfontosabb volt azt ő is megtanulta.És estére mikor felmentek a szénapadlásra, hogy szénát dobjanak le a jászolba, sokszor el is mondta Sálikónak: Ja ljubju...

Utószó

Megpróbáltam egy miniatűrt megfesteni a nagy világégés utáni helyzetről--ami végig sepert egész Európán és valamilyen formában mindenki érintett volt.Nem sorolom , hogy kit hogyan érintett, hiszen ezek a szereplők csak cseppek a tengerben ahhoz képest amilyen dolgok történtek földrészünkön. Való igaz viszont , hogy a békében élő ember hamar elfelejti az ilyen dolgokat. Talán ma már nem is divat ilyesmit megírni, mert hála Istennek a mai embernek már olyan távoli , hogy szinte hihetetlen--de megírtam azért is, hogy mai világunk mindennapi elégedettlenségei az akkori életmódhoz lehetőségekhez-- egyszerüen tárgytalan. És ezt aki nem élte meg , nem is fogja megérteni. De nem is kell, mert ez már egy más világ más gondokkal küzdelmekkel, harcokkal eredményekkel és eredménytelenségekkel. Mert az ember mindig elégedetlen ,főleg másokkal-- más lenne a világ ha az ember saját magával szemben egy kicsit igényesebb lenne.

De nekem nincs jogom moralizálni, ezért nem folytatom , hanem inkább ejtek néhány szót a szereplők utóéletéről, de csak azokról akikről van némi ismeretem.Elsőnek Katókát emlitem, mert az a legfájdalmasabb. Nem érte mega felnőtt kort-- tizenhárom éves korában egy szörnyü betegség vitte el. Anti bácsi a borbélysegéd addig iszogatta a rumos teát, mig teljesen teás rum lett, és egyre jobban huzta lefelé a földfelé, mig végül betakarta a föld, és nem mondta többet , hogy " Csak egy kis pohárral ivott Gladi" Feri bácsi a borbély késő öreg koráig nyirta borotválta a város lakóit. Munka közben esett össze és végleg letette örökké kattogó kézi nyirógépét.

Nagyné és Sálikó lányai az elemi iskolában mindenből jelesek, de a kötelező oroszból kitünőek voltak. Én közben elköltöztem onnan , de még sokáig láttam őket középiskolás korukban. Mindig együtt jártak--sohasem láttam őket fiukkal, pedig már tizenhat-tizenhét évesek voltak, voltunk. Aztán eltüntek valahova, mert soha többé nem láttam hosszú szőke hajukat lobogni a szélbe.

Nagyné , és Sálikó --Sálikónak sohasem tudtam meg a vezeték nevét-- együtt öregedtek meg, és még sokáig láttam őket együtt a temetőben a Nagy János sirjánál.

V É G E.

Szatmárnémeti 2013 december.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Balogh Zoltan üzente 8 éve

Köszönöm, valóban jól esik nem a dicséret hanem az olvasás, én bevallom őszintén én azoknak írok akik szeretnek olvasni, mert ha nem olvasnak akkor miért ? Az idén nem sokat irtam - valószínű már nem is fogok. Még egyszer köszönöm

Válasz

Bodor Áron üzente 8 éve

A végére értem, jelentem.
Telitalálat, hibátlan.
Messze kerültünk az utcától, bejártuk fél Romániát, Ukrajnát, szó szerint többször oda-vissza. Mesébe illően jóságos emberek és velejéig romlott gonoszok... Ténlyeg, inkább mese mint valóság, mégis egy szelet történelem, mely emberközeli emléket állít egy kornak.
Egyben olvastam, szinte megszakítás nélkül, ami soka segített folyamatosan a világában maradni. Helyenként picit belassult, de szerencsére volt "tartalék", mehettem tovább. Ez jól jött.
A főhős is ment, és a címből, a bevezetőből nem is sejthetően egy ukrán fiatalember képében, aki becsületes, hűséges és kellő esze van a rá váró kalandokhoz.
Mindenképp párhuzamba kerül egy másik regényeddel, ami kicsit később játszódik, és aminek a fő motívuman a Magyarországon át nygatra szökő szerelmes. Ott is volt pletyka, határátkelés, miegymás. Ez mélyebb érzelmű volt számomra, amaz csak remekül szórakoztatott. Amikor pl. megjelent Nagy János, ahogy meghalt, ahogy leírtad Nagyné gondolatait, amikor eről beszéltek a végén...
Szóvan gratulálok, ez az alkotásod számomra abszolút mértékben is...
Á, kár tovább írni a dcsérő szavakat, még ha jól is esik, csak ragoznám a semmit.
Leginkább köszönöm hogy itt lehettem, hatvanöt-hetven évvel korábban...

Válasz

Kate Pilloy üzente 10 éve

Ritkán tudok mostanában benézni ide, de mindig az a gondolat jutott eszembe, hogy vajon mi történt Sálikóval.

Az egy dolog, mi és hogyan történt a valóságban, az pedig egy másik, hogy sikerült úgy átadnod, hogy az olvasónak hiányérzete támadjon, ha nincs ideje olvasni a következő részt. Köszönöm én is az élményt, megérte visszajönni és végigolvasni az elmaradt történetet.

Válasz

G. P. Smith üzente 11 éve

Végigolvastam az elmaradt részeket, olvastam az előttem elhangzott véleményeket, melyekhez érdemben nem tudok hozzászólni, hiszen nem éltem át hasonló dolgokat. Így csak a történetről, mint irodalmi alkotásról nyilatkozhatok. Az elejétől kezdve követtem és olvastam minden részét. Nekem nagyon tetszett, mert életszerű volt, egyszerű, emberi. Tele volt izgalmakkal, megható jelenetekkel, fordulatokkal és Zoli nagyon jól tudta, hogy ezeket hogyan adagolja. Csak gratulálni tudok hozzá és remélem, továbbra is színesíted oldalunkat írásaiddal!

Válasz

Balogh Zoltan üzente 11 éve

Köszi András!!!

Válasz

Kovács András üzente 11 éve

Igen olvastam, sajnos így nem tudok belemenni a történelmi részbe, igaz próba érettségin ötöst hoztam össze a szovjetunióból. (rendes érettségin már nem volt ekkora szerencsém) De megemelem a kalapom Ő előtte is, hogy így ki tudta vesézni. Én viszont nem tartom akkora hibának. Ha igaz történetet ír az ember, ha nem, csak hozzá tesz-csak elvesz egy kicsit belőle. Még ha történelmi tényekről is van szó, és ha valakit zavar a pontatlanság, akkor max felfogja úgy, hogy fantázia világban íródott. Ezen ne múljon semmi sem sikere szerintem, viszont valóban jogosan szólt, és az ilyenre fel kell hívni a figyelmet. Viszont olyan dolgokról olvashattam, annyi érzelemről, hogy nem változott semmit a véleményem, engem egyáltalán nem zavar.

Válasz

Balogh Zoltan üzente 11 éve

Nem volt azzal semmi gond, olvasd el mit írt Béla, kemény tárgyszerű. Így kell ezt csinálni. Egy jókor jövő pofon csodákra képes--mondta Makarenkó(szintén ukrán volt), és hires pedagogus!

Válasz

Kovács András üzente 11 éve

Elnézést, rosszul fogalmaztam félreértés lett belőle. Pont ezt mondtam én is, hogy szórakoztató írás volt így is, attól, hogy nem volt benne poénkodás. Mert nekem az a szórakoztató, ami teljesen kikapcsol, és a történet tökéletesen megtette. Nem rosszat akartam mondani ezzel, hanem dicsérni. Szóval tényleg nem volt semmi problémám a történettel kapcsolatban. Szuper jó volt és feledhetetlen kaland, már ha lehet annak nevezni.

Válasz

Balogh Zoltan üzente 11 éve

Köszönöm, hogy olvastad, méltattad bunkóztad az irásomat, hiszen erre kértem mindenkit. Azt is elhiszem , hogy jártál arra és másképp láttad a dolgokat.
Apám is mondta , hogy voltak kolhozok, de nem müködtek , esetleg müködgettekmert nem voltelég embera nagy ukrán pusztához, Jó létről nem beszélt, kocsma volt, magán nem magán, zugkocsma-- de a kocsmáros módos, befolyásos embernek számitott akkor is ha nem volt az. A komiszár, mindegy hogy ki volt, mi volt kisközösségeben az atyaisten volt. Nem egy szovjet fimet mutattak-- később-- amiből ez kiderült, hogy miket követett a el egy komiszár vagy faluvezető , vagy falurendőr. Aztán gyarmat nem gíyarmat, akkor szövetségesnek számitott. Egy orosz, ukrán katona nem volt sem politikailag , sem földrajzilag annyira képzett, hogy átlássa dolgokat. Ezeken a dolgokon nem lehet mai szemmel vitatkozni.Nálunk az ötvenes évek elején, amikor még Sztalin élt, lehetett látni orosz ruhába tiszteket , nem is keveset. Sálikót soha nem keresték volna ha nem jelentgették volna, de jelentgették.És olyankor KGB-nek megkellett találni a delikvenst. És a föld alat is megtalálta. Apám, olyanhárom és félévet volt ott fogoly nagyon kevésbeszédű ember volt --erről a periódusáról csak nagyon ritkán beszélt. AZt viszont elmondta-- nagyon utálta Sztalin--hogy egy népet annak egyedeit nem szabad azonositani a vezetőivel. Béla, nagyon köszönöm az értékelésedet, ha még egyszer , ilyen területre tévedek, akkor figyelembe fogom venni íntéseidet. Ami külföldön történt, nem láttam, ami itt azt igen, és amint azt az utószavam elsőmondatában elmondtam, az igy hangzott: Meg próbáltam... Még egyszer köszönöm , és üdvözöllek

Válasz

Gráma Béla üzente 11 éve

Végig olvastam minden részét,jelentem alássan!Egyik résznél jeleztem,hogy elvi kifogásaim vannak és némi következetlenség. Nem szokásom a lebunkózás,ahogy kérted, csupán egyéni véleményem szándékszom megírni,amit nem kötelező figyelembe venni.De ez van!
Alapjában véve azt is írtam,hogyha egyik része nem Ukrajnában játszódna semmi kifogásom nem lenne, de a háború alatti és utáni Ukrajnának,írásod szerint viszonylataiban túl hazai íze van. Ne feledjük Ukrajna a valamikori Sz.U. leggazdagabb tagállama volt. Az SZ.U. -BAN már a húszas évek végén megvalósult a kolhoz és szovhoz tervszerű gazdálkodás. Minden állami tulajdonban volt,még a kocsmák is. Államformai funkcióban már nem léteztek komisszárok,azok a Nagy Októberi Forradalom idején basáskodtak,tehát az első világháború idejében,amíg megalakult a szovjet népi milícia. A háború kitörésekor a Sz.U.már megerősödött kommunista ország volt,náluk a hazaszeretet nem pártfeladat volt,hanem szívből jövő,minden időkben.Őket nem erőltették a háborúba a haza védelmére,hanem önkéntesen mentek férfiak nők egyaránt. Második amire fel kell figyelni, a Sz.U. győztesként került ki a háborúból,így az ottani viszonyok is másak voltak. Mögötte állott 10 európai és 4 ázsiai megszállt ország,közönségesen gyarmat,melyek Jáltai Szerződés értelmében kötelezettséget vállaltak,hogy 20 éves hadisarcot fizetnek a felszabadításért.A háború utáni szovjet ember nem érzett hiányt semmiben,minden biztosítva volt,amíg nálunk a sarc fizetése kvóta rendszert vont maga után: hús,gabona.,tej,széna és még sorolhatnám amiket ha nem tudtál természetben leróni pénzben kellett téríteni.És nálunk 15 év után is az alapélelmiszereket jegyre kaptuk,még a sóért is sorban kellett állni.
Továbbá ,katonai diktatórikus államban nincs kegyelem. Emlékezetes Sztálinnak a kijelentése,amikor a németek a német fogságban lévő fiát felajánlották cserébe egy magas rangú tisztért,azt mondta,hogy közlegényért nem ad tisztet.Itt jön be a képbe Sálikó. Ki volt ő? Egyszerű ukrán közlegény, aki megismer egy magyar nőt és összebarátkozik.Aztán átszökik a "gyarmatra" és ez okozza a kálváriáját.Szinte hihetetlen,hogy amikor még nem voltak meghúzott stabil határok,egy ember átjövetele akkora kalamajkát okozott volna,hogy Bukarest, Kijev és Moszkva diplomáciai úton intézte a kutatását és végül galád módon elhurcolják. Erre mondaná Shakepeare, nagy hűhó semmiért! Egy diktatórikus katonai államban a kémeket,szökevényeket,hazaárulókat egyszerűen lelövik,pláné a háború idején és után, és nem tartják vizsgálati fogságban,hogy majd ítélkezzenek felette. Az ismét következetlenség,hogy a vele együtt szökött rangos tisztnek és feleségének semmi bántalma nem esik,az asszony vígan éli további életét Kolozsvárott és a tisztet később magas pozícióba helyezik.
Azt írtad,hogy a külföldi információkat első kézből kaptad. Kik lehettek az informátorok? Csakis akik a hadifogságból szabadultak . Akiknek pokol volt az élete a lágerekben,éheztették,halálra dolgoztatták őket.Persze, hogy ezek csakis a sötét oldalát látták a Sz.U.-nak és egyáltalán nem a politikai,társadalmi és szociális életét. Részben nekem is gyűlölnöm kellene,mert a nagybátyámat 20 évesen élve temették el,mivel nagyfokú tüdőgyulladásban,magas lázzal nem volt ereje felkelni és dolgozni menni.Erre ma is élő tanú van. A hullákkal bedobták a gödörbe,forró meszet öntöttek rájuk és beföldelték. Mert az oroszok a tömeges betegségektől jobban féltek,mint az ördög a tömjéntől.Ha valamelyik lágerben ragályos betegség ütött ki mindenkit lelőttek,mert nekik a hadifoglyok csupán munkaeszközök voltak.Ezért nem tudom elhinni,hogy Nagy János, aki csont és bőr, a halál árnyéka,ha valóban orosz fogságban volt, haza jött meghalni.Az olyanokat sajnos orosz földbe temették el,mert rájuk nézve is blamás és a nemzetközi jogrendszer előtt árulkodó lett volna a brutális bánásmódról.
Nem folytatom a kifogásokat.Mint írásmű rendkívül jól szerkesztett, a helyesírási hibákat leszámítva,jól megírt és fogalmazott írás. Viszont ha egységében kellene olvasni lennének húzott, unalmas részek is, de nagy érzéked volt,hogy hol kell a részeket megszakítani
Ez egy saját vélemény és nem mérvadó,attól lehetnek sokan más véleményen.Továbbra is kívánok kitartó hasznos munkát.

Válasz

További hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben