Balogh Zoltan üzente 7 éve
Köszönöm, valóban jól esik nem a dicséret hanem az olvasás, én bevallom őszintén én azoknak írok akik szeretnek olvasni, mert ha nem olvasnak akkor miért ? Az idén nem sokat irtam - valószínű már nem is fogok. Még egyszer köszönöm
Bodor Áron üzente 7 éve
A végére értem, jelentem.
Telitalálat, hibátlan.
Messze kerültünk az utcától, bejártuk fél Romániát, Ukrajnát, szó szerint többször oda-vissza. Mesébe illően jóságos emberek és velejéig romlott gonoszok... Ténlyeg, inkább mese mint valóság, mégis egy szelet történelem, mely emberközeli emléket állít egy kornak.
Egyben olvastam, szinte megszakítás nélkül, ami soka segített folyamatosan a világában maradni. Helyenként picit belassult, de szerencsére volt "tartalék", mehettem tovább. Ez jól jött.
A főhős is ment, és a címből, a bevezetőből nem is sejthetően egy ukrán fiatalember képében, aki becsületes, hűséges és kellő esze van a rá váró kalandokhoz.
Mindenképp párhuzamba kerül egy másik regényeddel, ami kicsit később játszódik, és aminek a fő motívuman a Magyarországon át nygatra szökő szerelmes. Ott is volt pletyka, határátkelés, miegymás. Ez mélyebb érzelmű volt számomra, amaz csak remekül szórakoztatott. Amikor pl. megjelent Nagy János, ahogy meghalt, ahogy leírtad Nagyné gondolatait, amikor eről beszéltek a végén...
Szóvan gratulálok, ez az alkotásod számomra abszolút mértékben is...
Á, kár tovább írni a dcsérő szavakat, még ha jól is esik, csak ragoznám a semmit.
Leginkább köszönöm hogy itt lehettem, hatvanöt-hetven évvel korábban...
Kate Pilloy üzente 10 éve
Ritkán tudok mostanában benézni ide, de mindig az a gondolat jutott eszembe, hogy vajon mi történt Sálikóval.
Az egy dolog, mi és hogyan történt a valóságban, az pedig egy másik, hogy sikerült úgy átadnod, hogy az olvasónak hiányérzete támadjon, ha nincs ideje olvasni a következő részt. Köszönöm én is az élményt, megérte visszajönni és végigolvasni az elmaradt történetet.
G. P. Smith üzente 10 éve
Végigolvastam az elmaradt részeket, olvastam az előttem elhangzott véleményeket, melyekhez érdemben nem tudok hozzászólni, hiszen nem éltem át hasonló dolgokat. Így csak a történetről, mint irodalmi alkotásról nyilatkozhatok. Az elejétől kezdve követtem és olvastam minden részét. Nekem nagyon tetszett, mert életszerű volt, egyszerű, emberi. Tele volt izgalmakkal, megható jelenetekkel, fordulatokkal és Zoli nagyon jól tudta, hogy ezeket hogyan adagolja. Csak gratulálni tudok hozzá és remélem, továbbra is színesíted oldalunkat írásaiddal!
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Kovács András üzente 10 éve
Igen olvastam, sajnos így nem tudok belemenni a történelmi részbe, igaz próba érettségin ötöst hoztam össze a szovjetunióból. (rendes érettségin már nem volt ekkora szerencsém) De megemelem a kalapom Ő előtte is, hogy így ki tudta vesézni. Én viszont nem tartom akkora hibának. Ha igaz történetet ír az ember, ha nem, csak hozzá tesz-csak elvesz egy kicsit belőle. Még ha történelmi tényekről is van szó, és ha valakit zavar a pontatlanság, akkor max felfogja úgy, hogy fantázia világban íródott. Ezen ne múljon semmi sem sikere szerintem, viszont valóban jogosan szólt, és az ilyenre fel kell hívni a figyelmet. Viszont olyan dolgokról olvashattam, annyi érzelemről, hogy nem változott semmit a véleményem, engem egyáltalán nem zavar.
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Nem volt azzal semmi gond, olvasd el mit írt Béla, kemény tárgyszerű. Így kell ezt csinálni. Egy jókor jövő pofon csodákra képes--mondta Makarenkó(szintén ukrán volt), és hires pedagogus!
Kovács András üzente 10 éve
Elnézést, rosszul fogalmaztam félreértés lett belőle. Pont ezt mondtam én is, hogy szórakoztató írás volt így is, attól, hogy nem volt benne poénkodás. Mert nekem az a szórakoztató, ami teljesen kikapcsol, és a történet tökéletesen megtette. Nem rosszat akartam mondani ezzel, hanem dicsérni. Szóval tényleg nem volt semmi problémám a történettel kapcsolatban. Szuper jó volt és feledhetetlen kaland, már ha lehet annak nevezni.
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Köszönöm, hogy olvastad, méltattad bunkóztad az irásomat, hiszen erre kértem mindenkit. Azt is elhiszem , hogy jártál arra és másképp láttad a dolgokat.
Apám is mondta , hogy voltak kolhozok, de nem müködtek , esetleg müködgettekmert nem voltelég embera nagy ukrán pusztához, Jó létről nem beszélt, kocsma volt, magán nem magán, zugkocsma-- de a kocsmáros módos, befolyásos embernek számitott akkor is ha nem volt az. A komiszár, mindegy hogy ki volt, mi volt kisközösségeben az atyaisten volt. Nem egy szovjet fimet mutattak-- később-- amiből ez kiderült, hogy miket követett a el egy komiszár vagy faluvezető , vagy falurendőr. Aztán gyarmat nem gíyarmat, akkor szövetségesnek számitott. Egy orosz, ukrán katona nem volt sem politikailag , sem földrajzilag annyira képzett, hogy átlássa dolgokat. Ezeken a dolgokon nem lehet mai szemmel vitatkozni.Nálunk az ötvenes évek elején, amikor még Sztalin élt, lehetett látni orosz ruhába tiszteket , nem is keveset. Sálikót soha nem keresték volna ha nem jelentgették volna, de jelentgették.És olyankor KGB-nek megkellett találni a delikvenst. És a föld alat is megtalálta. Apám, olyanhárom és félévet volt ott fogoly nagyon kevésbeszédű ember volt --erről a periódusáról csak nagyon ritkán beszélt. AZt viszont elmondta-- nagyon utálta Sztalin--hogy egy népet annak egyedeit nem szabad azonositani a vezetőivel. Béla, nagyon köszönöm az értékelésedet, ha még egyszer , ilyen területre tévedek, akkor figyelembe fogom venni íntéseidet. Ami külföldön történt, nem láttam, ami itt azt igen, és amint azt az utószavam elsőmondatában elmondtam, az igy hangzott: Meg próbáltam... Még egyszer köszönöm , és üdvözöllek
Gráma Béla üzente 10 éve
Végig olvastam minden részét,jelentem alássan!Egyik résznél jeleztem,hogy elvi kifogásaim vannak és némi következetlenség. Nem szokásom a lebunkózás,ahogy kérted, csupán egyéni véleményem szándékszom megírni,amit nem kötelező figyelembe venni.De ez van!
Alapjában véve azt is írtam,hogyha egyik része nem Ukrajnában játszódna semmi kifogásom nem lenne, de a háború alatti és utáni Ukrajnának,írásod szerint viszonylataiban túl hazai íze van. Ne feledjük Ukrajna a valamikori Sz.U. leggazdagabb tagállama volt. Az SZ.U. -BAN már a húszas évek végén megvalósult a kolhoz és szovhoz tervszerű gazdálkodás. Minden állami tulajdonban volt,még a kocsmák is. Államformai funkcióban már nem léteztek komisszárok,azok a Nagy Októberi Forradalom idején basáskodtak,tehát az első világháború idejében,amíg megalakult a szovjet népi milícia. A háború kitörésekor a Sz.U.már megerősödött kommunista ország volt,náluk a hazaszeretet nem pártfeladat volt,hanem szívből jövő,minden időkben.Őket nem erőltették a háborúba a haza védelmére,hanem önkéntesen mentek férfiak nők egyaránt. Második amire fel kell figyelni, a Sz.U. győztesként került ki a háborúból,így az ottani viszonyok is másak voltak. Mögötte állott 10 európai és 4 ázsiai megszállt ország,közönségesen gyarmat,melyek Jáltai Szerződés értelmében kötelezettséget vállaltak,hogy 20 éves hadisarcot fizetnek a felszabadításért.A háború utáni szovjet ember nem érzett hiányt semmiben,minden biztosítva volt,amíg nálunk a sarc fizetése kvóta rendszert vont maga után: hús,gabona.,tej,széna és még sorolhatnám amiket ha nem tudtál természetben leróni pénzben kellett téríteni.És nálunk 15 év után is az alapélelmiszereket jegyre kaptuk,még a sóért is sorban kellett állni.
Továbbá ,katonai diktatórikus államban nincs kegyelem. Emlékezetes Sztálinnak a kijelentése,amikor a németek a német fogságban lévő fiát felajánlották cserébe egy magas rangú tisztért,azt mondta,hogy közlegényért nem ad tisztet.Itt jön be a képbe Sálikó. Ki volt ő? Egyszerű ukrán közlegény, aki megismer egy magyar nőt és összebarátkozik.Aztán átszökik a "gyarmatra" és ez okozza a kálváriáját.Szinte hihetetlen,hogy amikor még nem voltak meghúzott stabil határok,egy ember átjövetele akkora kalamajkát okozott volna,hogy Bukarest, Kijev és Moszkva diplomáciai úton intézte a kutatását és végül galád módon elhurcolják. Erre mondaná Shakepeare, nagy hűhó semmiért! Egy diktatórikus katonai államban a kémeket,szökevényeket,hazaárulókat egyszerűen lelövik,pláné a háború idején és után, és nem tartják vizsgálati fogságban,hogy majd ítélkezzenek felette. Az ismét következetlenség,hogy a vele együtt szökött rangos tisztnek és feleségének semmi bántalma nem esik,az asszony vígan éli további életét Kolozsvárott és a tisztet később magas pozícióba helyezik.
Azt írtad,hogy a külföldi információkat első kézből kaptad. Kik lehettek az informátorok? Csakis akik a hadifogságból szabadultak . Akiknek pokol volt az élete a lágerekben,éheztették,halálra dolgoztatták őket.Persze, hogy ezek csakis a sötét oldalát látták a Sz.U.-nak és egyáltalán nem a politikai,társadalmi és szociális életét. Részben nekem is gyűlölnöm kellene,mert a nagybátyámat 20 évesen élve temették el,mivel nagyfokú tüdőgyulladásban,magas lázzal nem volt ereje felkelni és dolgozni menni.Erre ma is élő tanú van. A hullákkal bedobták a gödörbe,forró meszet öntöttek rájuk és beföldelték. Mert az oroszok a tömeges betegségektől jobban féltek,mint az ördög a tömjéntől.Ha valamelyik lágerben ragályos betegség ütött ki mindenkit lelőttek,mert nekik a hadifoglyok csupán munkaeszközök voltak.Ezért nem tudom elhinni,hogy Nagy János, aki csont és bőr, a halál árnyéka,ha valóban orosz fogságban volt, haza jött meghalni.Az olyanokat sajnos orosz földbe temették el,mert rájuk nézve is blamás és a nemzetközi jogrendszer előtt árulkodó lett volna a brutális bánásmódról.
Nem folytatom a kifogásokat.Mint írásmű rendkívül jól szerkesztett, a helyesírási hibákat leszámítva,jól megírt és fogalmazott írás. Viszont ha egységében kellene olvasni lennének húzott, unalmas részek is, de nagy érzéked volt,hogy hol kell a részeket megszakítani
Ez egy saját vélemény és nem mérvadó,attól lehetnek sokan más véleményen.Továbbra is kívánok kitartó hasznos munkát.
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Eloise, nagyon kedves vagy , egy olyan szót írtál le amiért máris megérte leirni , vagy megírni Sálikó történetét. És az a szó vagy szavak"emlékezni fogok Sálikó történetére" Ettől többet nem is kaphattam volna. Köszönöm!!!
András, ennek a műfajnak terjdelménél fogva nem lehet állandóan sziporkázni , sőt nem is kell, és maga téma a maga nemében sem egy vidám vidámparki jelenet, vagy bohóc tréfa. Ezért aztán néha , pontosan az elkövetlkezendő események érdekében , hétköznapibb , kevésbé érdekes dolgok is helyet kapnak. Baj akkor van ha ezeknek nincs funkciójuk-- vagy ha üres járat. Köszönöm , hogy olvastátok és kommenteltétek, mert azoknak irok , akik olvasnak is! Üdvözöllek benneteket.
Kovács András üzente 10 éve
De nagy gondban vagyok, annyi mindent mondtam már fejezetenként, hogy semmi új nem jut az eszembe...
Nagyszerű történet, igazán szórakoztató olvasmány volt. Ugye ez nem csak azt jelenti, hogy majd meg szakadtam a nevetéstől. Az érzelmeket gyönyörűen mutattad be, néha olyan nagy hatással volt rám, hogy miután elolvastam egy-egy részt, csak bámultam kifelé az ablakon, a faágak és villanyoszlopok fölé tornyosuló panelházat figyeltem. Nagyon életszerű volt hiteles, sokszor magába szippantott, és ott voltam én is a történetben, könnyen tudtam azonosulni a szereplőkkel, amit nem sokszor tapasztaltam még. Legjobban mégis az tetszik, hogy mennyire nyomon lehet követni, hogy mi miért történt. Szépen vissza lehet vezetni a szálat. Mindennek megvolt a maga következménye, és kellő idő volt fordítva a kibontakoztatására, levezetésére, mégsem haladt lassan. Örülök, hogy Sálikó haza talált a szeretteihez, de ugyanakkor szomorú is vagyok, mert hosszú ideje már, mindig vele kezdtem a reggelemet, és nagyon kellemes volt, lendületet adott a napom további részére. Hiányozni fog! Köszönöm szépen, hogy elmesélted nekünk Sálikó történetét, örülök hogy olvashattam. Valóban felejthetetlen élmény marad.
Légrádi Eloise üzente 10 éve
Először is köszönöm az élményt, továbbá a lehetőséget, hogy olvashattam! Egy ideje már egyben látom az egészet, és nem fejezetenként, mint azt az elején még.
Mély nyomot hagyott bennem, és valószínűleg évek múltán is emlékezni fogok Sálikó történetére, ami szerintem nagyszerű, mert bevallom, előfordult már velem, hogy kiesett valami az emlékezetemből, miután olvastam, hallottam, néztem... de amit el lehet felejteni, azt el is felejti az ember. A mi utcánk nálam már most a felejthetetlen kategória.
Az utolsó rész Útószava még teljesebbé tette a részeket, szomorúságában volt valami megfoghatatlan meghatottság, nem is tudom, mit éreztem, amikor elképzeltem, hogy Sálikóék a temetőben Nagy János sírjánál elidőznek, és ezt nem csak egyszer teszik, tették...
Gratulálok!
Balogh Zoltan üzente 10 éve
Nos , a végére értünk ennek az igaz mesének. Aki áldozott időt a 95 rész olvasására az szánjon rá még öt percet és méltassa, vagy bunkózza le egy néhány mondatban. Szivességeteket előre is köszönöm!