BEMUTATÓ   UTÁN

Nem tudhatom hányan nézték meg a Nyírő József Madéfalvi veszedelemről készült  filmet,mert az inkább filmre alkalmas.De az Imets Dénes Veszedelem című színművét nagyon sokan. Ez is egy fajta madéfalvi veszedelem. A szindarabot az Írószövetség Külön Díjával tüntették ki a kommunista diktatúra teljében,de a hat magyar szinház közűl egy sem vállalta színre vinni.A darabot pedig be kell mutatni annak a népnek, annak a közösségnek akiről és akiknek szól.

Földre született
ember ivadéka
a keresés magánya
milyenné tesz?

Isteneid vagy
a világmegváltó
majd igéretek
hagytak cserben?

Hitelre kapott
életedben
nincs több haladék
esendő lépteid
sűrűjében
egyedül  maradt
lélek remegő
lámpafénye

te vagy?

Mégsem emléket
áraszt a lenyugvó
nap messzesége
aranyló tüze
éget hamuvá
porladt büszkeség

ennyi volt?

Mira Haddad egyiptológus, a jó Haszim hadnagy hívására két év után ismét Egyiptom földjére lép.

A titkok és rejtélyek ezúttal a Nagy Szfinxhez vezetik a főhősnőt: vérző gombák, egy időutazó fizikus, földalatti járatok, elveszett civilizációk és újabb érthetetlennek tűnő gyilkosságok várnak rá.

AZ INTERNET SODRÁSÁBAN

Elek nagyon szabadkozott az ellen,hogy lányai számítógéppel ajándékozzák meg.Hiábavaló volt minden érv, ő nem tágított.. Pedig a lányai értésére adták,hogy mennyire előnyös. Elsősorban sokkal hamarabb informálódik minden hírről amit a tévé, rádió vagy újság hoz. Aztán meg nyitott könyv a világra: tudomány, technika, művészet, irodalom, sport minden legmesszemenőbb ismeretekkel és tudósításokkal kecsegteti.Végül a lányok nem várva beleegyezését a születésnapjára megvették a számítógépet, be is szereltették,hogy mikor apjuk hazaérkezik a rokonlátogatásból érje  meglepetés.

  ZSAZSA   MARAD

    Egy nyári késő délután néma csendjében rohan be az udvarról az unokám és adja hírűl,hogy a kapuban mocorgást hallott és nyüszítést,menjünk gyorsan és nézzük meg mi az.   Kinyitottuk a kaput és egy gömbölyű,hosszú fülü,fekete kis gombóc kutyakölyök ugrándozott és igyekezett bejönni.Valaki nem rég hagyhatta szándékosan itt.A gyereknek annyira megtetszett ahogy kérdően csillogó szemekkel nézett rá,azonnal ölbe kapta és rohant az anyjához,hogy a kis kutya direkt hozzánk jött,hogy fogadjuk be. Persze nem kellett sok bíztatás,mert mindannyian bolondulásig szeretjük az állatokat.

1956..

A teret elözönlötték az emberek. Voltak akik csendesen álltak,nem folytak bele az eseményekbe. Talán félelemből,talán más volt az oka,de azért kimentek az utcára,így jelezve,fontos nekik a szabadság. A szabadság amiért immár több napja harcoltak a hősök. " Hősök"..,a tanár így nevezte őket magában. Kimondani nem akarta.

Egyébként sem akart mondani semmit. Napok óta gyötörte a fájdalom.Most nem testi,a lelke fájt. Még rosszabb,gondolta. Legalább megihatna egy pohár erős rumot,az talán segítene.

Isten zsákutcájába
vezetett értelem
nyomában hova
tűnt a megváltás
magaval ragadó
hiánya

Tapasztalat
nélküli világ
látás sérült
eszme tévedése
kényszeresen
beléd nevelt
élet hiedelem.

Utolsó esély

Mindegy, hogy milyen vagy,

mindegy, hogy mit csinálsz,

mindegy, hogy kócos vagy,

csak ölelj át csupán.

Előttem az édes arcod, előttem a szép szemed,

megmaradt az érzés bennem, csak is egyedül téged szeretlek

Úgy érzem, hogy veled szeretnék lenni,

nem látom okát, miért ne tudnánk ezt megtenni!?

Most már tudom, régen elrontottam,

bárcsak mondanád: gyere át, és adj egy puszit az arcomra.

Bármikor mennék, mert fontos vagy nekem

a megszokás, és az erős érzés, ami még benned is él, többet ér szerintem. 

Tehetetlen szerelem

Mit ér a szó, ami el nem mondható?

Egy kis műhelyben látták meg a napvilágot. Gondos kezek, aprólékos munkával készítették őket. Amolyan szaladgálós cipők voltak, de csinosak, szemrevalók. Az idős mesternek, létrehozójuknak is tetszettek, így egyikük kikerült a kicsiny üzlet kirakatába, amíg a másik a puha papírotthonban várakozott. A bal, aki kikerült az üveg mögé, ujjongva szívta magába a város forgatagát, a jobb a doboz mélyén a sötétben álmodozott. Hiányoztak egymásnak, hiszen ikrek voltak és szerettek együtt lenni.

 A sorsa mindenkinek, előre meg van írva,

véletlenek nincsenek, ezt mindenki tudja.

Töprengj el azon, mivé lettél idáig,

milyen apróságokon múltak, kisebb-nagyobb hibáid.

Gondolj vissza mennyi dolgot, sokszor elterveztél,

a végeredmény valójában, mégis más lett a véltnél.

Gondolatok embere a részleteket keresi,

így tudás tudatában, tudatosan tud élni.

Számítása bejön… vagy nem, és csalódik,

ezután idejét, a töprengés tölti ki.

Dönts csak az életedről, te kis naiv ember,

örülj neki bátran, és sírj, ha veszítettél.

Véget ért a színdarab, mit két színész játszott,
elhalkult a zene, mit szerelmük harsonázott.
A színpadon úgyérezték ketten léteznek,
velük szemben ezren figyeltek.
Ők játszották az életet, a közönség csak kritizált,
akadt aki helyeselt, de a többség csak kiabált.
Lehet kezdők voltak, és nem is össze szokott páros,
de mindketten úgy érezték, nem érdekel mit mondanak mások.
Csak élvezték a történetet, mit saját maguk irtak,
de a nézők, „segítőkészen” fellázadtak.

Sok érzelmi színvilág életünk alapja,
sorban kapjuk az érzéseket, melyek megmozgatnak.
Némelyik elfakul a múlttal,
de ez megmarad is egyúttal.
Holnap életedbe, új színt hoz valaki,
te ezt értékeled, mert több lettél már megint.
De aki ezt magas szinten űzi,
az új helyett újakat lát mégis.
A régi színek által keverhetsz te újat,
ha az már szokványos is, új lehetőséget nyújthat.
Csak tollal írhatsz, ilyen a létünk,
de ami rossz, abból fel kell kelnünk.
Meg próbálunk új dolgokat alkotni,
ha nem sikerül, nem kell sírva fakadni.

A fiú kómásan ébredve a hosszú buliután felált és kiment a fürdőbe.Egyáltalán nem zavarta hogy anyaszült meztelen .Ovatosan csendben tette nehogy felketse társait.A szobában az ágyon a szőnyegen a fotelba lányok fiúk aludtak félig vagy teljesen meztelen.Vizsgák sikerültek meg van az éretségi és a felnőt korhoz közelítve fergeteges bulit rendezetek ennek örömére.Sok fajta tini fiatal önfeledten bulizott az élyszaka. Volt aki itt talált párjára volt aki a párjával jőtt,és olyan is aki egy maga.Italos hangulatukba az egyik kis szobában ahová nem halatcott be a zene komoly dolgokról keztek beszlgetni

-A szex az egy olyan dolog amit minden ember csinál szinte egyformán.Mondja az egyik.

Halott éjszakában
fuldokló valóság
rideg álomképei
újragondolva
értem jönnek
ájult hajnal
ébredésében
a tegnap
elfejtett nyugalom
mellékíze
nem mutat
nap-éj
egyenlőségjelet.

Az álmok reménytelen védő várak.
Sorsom ellen keresem a védő gátat.
Szellem kastély ide vagy oda.
Neked nem szabad félned soha.

Vágytól teli ajkaid hiszem,hogy várnak.
Várban rendezik meg az álarcos Bálom.
Takarom az arcom és vele együtt a lelkem.
Mennyi érzelmet keltettek bennem!

Ragaszkodtam saját magamhoz.
Hűséges voltam az igazi arcomhoz.
Egy voltam mindig legbelül,
De kivül ezer féle törtető.

Önfejű vagyok bárki bármit is hisz.
Nem kell,hogy mindent bemesélj!
Másokhoz igazodtam,majdnem mindig.

      MAJDNEM SZOMORÚ VASÁRNAP 

Hidd el Balázs,nagyon megbántam akkor,hogy elmentem a bátyámhoz.Azt nem értem,miért hívott,ha tudta,hogy nem fog várni.Viszont ő sem sejthette előre,hogy a potrohos mestere leitatja a születésenapján.Veled szerettem volna inkább találkozni azon a vasárnapon,mert olyan hangulatban voltam amit le kell vetközni.Gondoltam egy utazás helyreráz,egy jó társaság,de nem egy ilyen rondán részeg mint a bátyámé,ahol csak piáról,kurvákról és szexuális taktikákról dumáltak.Nem tudtam alaposabban bekapcsolódni a beszélgetésükbe,csak szívtam magamba a szaftos meséket,habár nekem is van némi kisérletem és kevés gyakorlatom ilyen téren.De hol álltam én mellettük?

Törölt emlékeid helyén
mit is keresel?

Szilánkokra törve képzelgek
diadalmenet a halál
vagy olcsó mulatsági
tréfa elfelejtett nevetése

Lényegét tekintve mindegy

Sárból másztál elő
életed céltalan mivolta
meg nem engedett
veszélyes a társadalom
egészére nézve
tiszta kék szemed
álca, de mi átlátunk
rajta hiszen

mi ítéltünk el

Megnyúzott szenvedély
könnytelen percei közt
eltűnődsz vajon megérte
áruba bocsájtva az érzelem
vértócsában fuldokló képe
felsejlik elötted, hogy
magaddal harcolsz
legyőz a lelkiismeret
vagy elveszett a visszaút
rádeső fele
elveszett szavak mögött
bújkáló ígéret lehuny
szeme nem vádol

mámor diadalív
árnyéka vetület
más szemszögből
nézett valóság

feltehetetlen kérdésre kapott
válaszban ott bújkál
az elmúlt korszak
idegtépő iszonyat véget ért
vagy csak most kezdődik el?

Fiatal vagyok és nem hittem igazán az első látásra szerelemben,de aztán egy napon megpillantottam az egyik barátnőmnél egy srác képét,amikor valamit kiírt.Azt hittem egy haverja,aki nem a közelbe lakik,aztán este megtörtént az amit senki nem gondolt volna... Sátoroztunk.Tábortűzet raktunk,mindenkit elárasztott a vidámság.Az egyik lány odajött hozzánk,hogy itt van az egyik srác akit még elöző táborba ismertünk meg.Odamentünk hozzá,de távolból észrevettem nem egyedül van.Magával hozott egy ismeretlent.A szívem nagyot dobbant és tudtam ez a fiú fog a közel jövőben minden gondolatomat kitölteni.Megálltam távolabb és az nyár eleji kis "kalandom" jutott eszembe.Bevalottam az egyik korombelinek,hogy tetszik.Ezen már nem tudok változtatni.A fiú akit ismertünk elhozta magával Őt a Facebookos srácot,errre viszont csak később jöttem rá.Azon az estén szeretem bele és éreztem képes lennék várni rá akár ezer évig is,de ma már csak kételkedek ebben.Akkor ott övé lett a szívem és imádni kezdtem a hangját,a mozdulataid és mindent mást is benne.Talán az egészhez nem kellett más csak az az érintés.Csupán leakartam ülni és a kezem rá talált a kezére.Gyorsan elvettem és bocsánatot rebbegtem.Véletlen volt és sötétbe mit láttam volna?Utána azon az éjszakán még a lábára is ráléptem.Utána csupán párszor találkoztunk,de épp elég volt,hogy megváltoztassam miatta a jövő beli elképzeléseimet.Szakács vagy cukrász akartam lenni kertész helyett és mindenki csodálkozott,hogy egyik napról a másikra változtattam meg.Iránta mélyebb dolgot éreztem,mint az első szerelmemnél.Ott nem repkedtek a hasamban pillangók és furcsa izgatottság sem volt attól,hogy rá gondoltam...itt viszont ezek mind megvoltak.Apró jelek,mégis a szívemnek a legkedvesebbek.Akkor azt éreztem köztünk egy olyan dolog lesz,mely igazi,letagathatatlan és hamisitlan lesz,de ez nem jött össze.Azután tettem egy ígéretet,pedig még egy hónapja sem ismertem.Az ígéretem arról szólt,hogy várni fogok rá még egy évig és akkor a középiskolában megszerzem magamnak.Ez az egész nagyon nehéz.Ugyanis az a fiú,akinek bevallottam,hogy tetszik az az osztálytársam,de mondjuk nevezünk Ádámnak.Mindennap látnom kell és még nem jutottam egészen túl rajta.Nem közömbös számomra,mint eddig képzeltem,de én kiakarok tartani a(másik srácot nevezük Márknak)Márk mellett és hinni akarok benne,hogy most azért nem sikerült,mert egy szebb és jobb Viktóriát kell megismernie.Addig is mélyen a szívembe zárom és mikor majd készen állunk mindketten újra keresztezi a sors az útunkat,mert hiszek abban is,hogy azért nem most vagyunk együtt,mert addig meg kell tanulnom valamit.Nem tudom mit,de nem szabad elkövetnem vele azt a hibát,ami még ezután fog bekövetkezni és amiből sokat fogok tanulni. Ezentúl nem mondhatja senki sem nekem,hogy nem az érzéseimnek élek.Álmodok és érzek és próbálom megérteni és megélni a dolgokat és persze várok arra amit remélhetőleg majd a jövőben az enyém lehet.

- Faye Ryan! Merre vagy te haszontalan kölök? – visszahangozta az egész folyosó Miss Woods hangját.

Fekete cipője kopogott, ahogyan a mosdó felé szaladt. Ráncos arcán ülő gonosz szemei villámokat szórtak a kislány felé, aki a padló kövét súrolta. Félve kuporodott össze, finom kezecskéit csípte az erős súrolószer. Mosolygós szemeiben bánat ült, bájos tekintete mintha a szüleivel együtt meghalt volna. Tizenkét évesen nem volt több egy élettelen szellemnél.

Arcodba temetett
örök ítélet
csend
szavakból
kifogyva barát
vagy csak
izgatja
pusztulásod
színre vitt
darabja?

Sűrűsödik a homály az ablakon túl, a kékesfekete ég mind közelebb száll a földhöz... Ragyogó csillagok... Telihold. Kísértetek éjszakája, mondják... Ki tudja. Talán igaz. Ahogy itt benn, a kopott fogadóban sűrűsödik a homály, mintha nem volnék egyedül.

Pedig egymagam ülök a teremben. Egyetlen szál faggyúgyertya fényénél, mely delejes, különös árnyat vet a falra. Mintha nem a tárgyak árnyéka, sem az enyém volna... Talán Máshonnan érkezett a rejtélyes árny.A gyertyafény megrebben...

28.

Az ember, akit valaha Bill Sandersnek hívtak, és aki a Lanchaster-land című hetilapnál dolgozott, most gépként működött.

Igaz, az előtt is olyan volt, mint egy gép, de azért nem a szó szoros értelmében. A Lancaster-land még gyerekcipőben járt, amikor Bill bekerült a körbe. Nagy álma vált valóra, amikor Roger Frost felhívta, és megkérdezte tőle, nem akar-e neki dolgozni.

„- Írhatnál pár cikket az újságba, Bill. Mondjuk a mezőgazdasági helyzetről, vagy akármiről.

Nem akarom,
hogy igazam
legyen kimondott
szavakban
egy összeomló
világ képei
tükröződjenek
panelházak
földbegyökerezett
romjai között
valami

elveszett?

Szállingozó
törmelékdarabkák
szürke fátyol
fellege
csípi a szemed

fuldokol.

Kiszakadt
körmöd helyén
alvadó
vér nyoma
látszik

mindent betakar.

Előszó

Dublinban már éjfélre járt az idő. A Szent Helen árvaház komor kőépülete száz éve megrendíthetetlenül magasodott a Lincoln Road-on. Az arra vetődő autók fénye csupán néha világította meg a sötét környéket. A szomorú szempár az utcát bámulta, s merengve nézett a szemközti házra. Emlékezett a boldog gyermekarcokra karácsonyesténként, ahogy a sok ajándékot bontották ki. Milyen jóságos volt hozzájuk a Jézuska! De akkor vele vajon miért történt ez a sok szörnyűség? Biztosan rossz kislány volt, s így büntette meg az ég ura.

Csak egy helyi kocsma, és egy szokásos szerda este. Emberek, nagy zaj, tömeg és őrjöngő egyetemisták a csocsóasztal körül. Az asztalok fölött kocognak a sörösüvegek, vannak, akik a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” című örökbecsű slágert dalolásszák, holott ők csak az utolsó kettőben jeleskednek egész szorgalmi időszakban. Nem baj, a fő a hangulat, és ilyenkor nem számít, hogy másnap reggel nyolckor óra van, háromkor még vígan lehet táncolni az asztal tetején.

Ébresztőt kinyom. Ágyat megcsinál. Kávéfőző bekapcs. Fürdővillany fel, majd két perc múlva le. Öltözködés. Kávét le, táskát fel.
Utca. Tíz perc séta. Újabb két perc a megállóban. Fel a metróra. Nincs hely. Sosincs hely. Mellettem egy pasas újságot olvas. Már én is. Szembeköhögnek. Megérkeztem. Leszállás. Fel a lépcsőn. Aztán még lépcső. Át a zebrán, be a munkahelyre.
Este. Nincs kedvem metrózni. Taxit rendelek. Öt perc és ott van. Esik. Az egyik teherautó rámfröcsköli a vizet.

   Eljött a várva várt nap. Az árvaházbéli gyerekek boldogan ugrottak ki az ágyból, és rögtön nekiálltak az előkészületeknek. Többen az este elmondandó szövegüket tanulmányozták. Mások titokban, saját kezűleg készített ajándékaikra vetettek egy végső pillantást, valóban megvannak-e még, és sértetlenek-e. Esetleg egy-két utolsó simítást végeztek rajtuk, amennyiben szükségesnek látszott. Néhányan azonban igencsak tanácstalannak tűntek.

   Egy szemüveges, barna, igen soványka fiú egyenesen elsírta magát, és hangosan kiabált.

Melengető lánggal ropogtak a tábortüzek a halicsi ég alatt, az Úr 1211. esztendejében; nehéz csata előestéjén. A hűvös, csillagtalan éjben a mennyboltot nehéz felhők burkolták; s csak ezek a földi fények adtak valamelyes világosságot.

Az egyiknél borzongva vonta maga köré köpenyét egy ifjú nemes; Zoltán. Nem is oly régen még boldog volt; s hitte: fényes jövő vár rá. Sokat tanult; arról álmodott: egyszer majd a királyi kancellárián szolgálhatja hazáját…

És a szerelmet is meglelte: egy hegyi faluban találkozott Milievával, s gondolatai minduntalan visszatértek a lányhoz.

Szívem nem repdesett,mikor megláttam őt.
Régen volt már,de szúrt belém ezer tőrt.
Állandóan csacsogott és össze-vissza mondott mindent.
Engem már nem izgatott,mert nem fűtött a szerelem.

Sajnos  figyelnem kell rá folyton-folyvást.
Figyelmem nem lankadhat órákon át.
Hibát követtem el,tudom és bánom.
Bevalottam a legféltetebb álmom.

Nem nézett rám,de éreztem keres még.
Szeretni nem fogom,már szánom rég.
Más ölelésére várok pár hónapja.
Pillangók repkedtek mindig a hasamba.

Egy kendő vajon mire jó

Fejre, nyakra vagy vállra való

Kötve, terítve, vagy vetve

A fejre hajat befedve

Vagy tán takargatni vele valamit, mi nem való

Ami csak a beavatottnak szabad

Szemmel látható

Vagy a nyakon, vállon azt a kis piros foltot

Ami a tegnapi napon, a nyakon, vagy vállon

Még nem volt ott

Na persze egy kendő,

Lehet jegy, vagy zsebkendő

De akár mi is a kendő neve

Valamit mindenképp takargatunk vele

Hajat, nyakat, vállat, múltat, orrot, szájat

De sorolhatni lehetne talán akár százat

Hogy mire lehet még jó, a kendő

Mellyel kendőzni lehet, mi kendőzendő

Ám tovább nem sorolom

Inkább leporolom

És elteszem

Majd holnap ismét előveszem

De addig is teszek rá egy bogot

Ha ismét előveszem, az eszem

Tudja, hogy a bog

Minek van ott

43 éves lettem én,

de szóljon néktek e költemény.

Mivel olvasni már nem tudok,

ezért mostan verset irok.

A hosszú i betű elveszett,

ne keresd, mert én sem teszem.

Magamat dicsőiteni nem fogom,

tedd meg helyettem, drága barátom.

Két whiskys kóla után már kifekszem

az olvasást holnapra elteszem.

Jövök hamarosan hozzátok,

jaj annak, ki nem szól, barátok.

Szeretlek titeket mos már biztosan tudom,

remélem szivem nem hagyjátok majd nyugton.

:DDDD

          Csibész, nálunk született, egy félvér magyarvizsla anyától, és egy fajtiszta magyarvizsla apától. A kutyapár, szinben teljesen egyezett, ezért nem voltak kétségeink , hogy a kis kutyáink milyen szinüek lesznek. Egyébként a szülők pontosan olyan barnák voltak mint régen  barna jegyes kenyér. Csibészék öten voltak ikertestvérek. Négy teljesen örökölte a szülők szinét de egy, egy kicsit világosabb, egy kicsit mozgékonyabb, egy kicsit szemtelenebb volt.

M A R A D J   V E L E M

                Mottó: (Az emberélet röpke dráma

                             Csak egyszer játszák

                              Nincs több előadása)

                                                              (Ismeretlen japán költő a XVI. szd.-ból)

   Abban az évben a nyár váratott magára.

Munkából kijövet felmosolyogtam, van rá okom. Már 17:00 óra, végre mehetek a lányomért az óvoda elé. Vezetés közben zenét hallgattam. Nem olyan messze van az óvoda a munkahelyemtől, így gyorsan megérkeztem. Tekintetéből éreztem, már nagyon várta, hogy jöjjek érte, no nem azért mert nem volt jó a napja, csak éreztem, ami hálával öntötte el a szívem. Megöleltem, és ő is engem. Ölelésétől és mosolyától feltöltődtem azonnal, mert két szív találkozott, és szó nélkül megköszöntük egymás létezését.

Rózsakereszt

Majdnem tökéletes

A bál fergeteges sikert aratott – legalábbis kezdetben ezt gondolta a házigazda, Velor Gates. Teljes nyugalommal ült le kényelmes, kipárnázott székébe, közben fentről vizsgálgatta a táncolókat.

Szemlátomást mindenki elégedettnek tűnt, a táncparkett sohse volt üres, a kifáradt párokat mindig újak váltották fel.

Álmok nyújtanak ártatlan menedéket.
S már ők is egyre kevesebbet.
Szólj!Kérlek!Ne menj még el!
Hangodat akarom hallani a szélben!
Ordítok védtelenül kezemben a mocsok.
Nincs velem más csak a drága nyomor.

Menedékem sincsen,takarom az arcomat.
A Jég és a Fagy elurakodik rajtam.
Szívem lesz kő és semmi más.
Ármány társam csak a magány.
Jöjj!Kérlek ments meg az isteni fagytól!
Nem akarom most megvívni a harcot!

Ártatlan kisgyermekként megtanultam mi rossz.
Kiméletlen nyomot hagyott bennem a sors.

             Emlékezések hangulata kávé mellett

UTOLSÓ BESZÉLGETÉS  ANYÓSOMMAL

Szótlanúl ültünk szemben Gabival.A felszolgált kávé erős illata töltötte be a szobát.

A néma csendben egy régebbi kávézás emléke idéződött fel és játszódott le emlkékeimben.Az utolsó kávézás anyósommal.Kolozsvárra mentem és megszakítottam az utat,hogy találkozhassak vele.Már nagyon beteg volt.A téboly mindjobban hatalmába kerítette.Abban az időben a kávé mintha az utazás tartózéka lett volna,akár hidegen,vagy termoszban gőzölögve,de ott volt a táskámban a kellékek között.Nem nyúltam egész úton hozzá,pedig szinte fél éjszakát tartott az út.Úgy hallozttam,hogy javult az anyósom állapota és vittem a kávét,hogy régi időket idézve,illatos forró gőze mellett elbeszélgetünk.Előszeretettel vettem elő csomagomból a termoszt és öntöttem csészékbe a finoman gőzőlgő  kávét,

Asszonyom kisérő szeretetét.Gabi rám förmedt.:

-    Miért hoztad,mert nem szabad kávét innia.Az orvos szigorúan megtiltotta.!

Formát öntő
szavaim kuszasága
megrettent
talán
nem tudom
számból
kieső szavakért
nyúl-e egy
kéz.

Megrepedt
szemhéjad
nem takarja
már
mögöttes
pillantásod
akkor se
értem én.

Kibelezve
a kirakatban
figyelhetitek
szavakkal
összemaszatolt
képek
vontatott
menetét.

Fülekbe
károgó madár
énekhangját
felismered,
vagy csak
én hallom
talán?

Amikor még kiskamasz voltam, annyiszor elképzeltem a nagybetűs szerelmet, a mindent elsöprő érzést, a rózsaszín ködöt, és a nagy csomó romantikus maszlagot, ami mindezzel jár. Aztán ahogy teltek az évek, fel kellett, hogy ébredjek, és rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem is ilyen egyszerű. Vagy csak én futok bele mindig olyanokba, akik megnehezítik a dolgot…

- Tudod, furcsa volt, amit Orsi mondott – jött oda hozzám, miután barátnőm, amíg én máshol voltam, a pofájába mondta, hogy mekkora egy szemétláda.

Gyakorló traumatulógus orvos vagyok; világéletemben racionálisan gondolkodtam, tanulmányaim alatt is szinte erőszakkal verték belém a test mindenhatóságát. Ha az egészséges, akkor minden jól van, a lélek értelmetlen bolondság… és már fásult is voltam ahhoz, hogy az érzelmekkel törődjek. Pedig még fiatal voltam…

Ezelőtt egypár évvel azonban minden megváltozott. Egy fiatalembert hoztak a mentők; húsz-huszonegy éves lehetett; a gátfalról zuhant le a folyóba, a jeges vízbe.

Ződ’ a fű, és ződ’ a takony

Jaj, de magas ez a Bakony

Oda kéne kirándúni’

Csak ne kéne elindúni’

Kék az ég, és kék az erem

Nem látható minden verem

Hogyha te is beleesel

Akkó’, veremtársam leszel

Szépen dalol a vadliba

Nincs is benne semmi hiba

Fara furán illeg-billeg

Lúdtalpain hazaballag

Vadnyúl ül a bokor alján

Barna színű, mégse talján

Reszket, hogyha jő a farkas

Nem gyárt kis buszt már a Barkas

Elcsöngetett a villamos

Helyettem se a villa mos

Felülök a magas lesre

Rimánkodok, jaj, ne ess le

Pofám szakad, jaj, mit hallok

Egész más eszméket vallok

Vedd már észre magad pajtás

Nem úgy nyílik az a hajtás

Könnyen reped meg az üveg

Nincs fejemen bohóc süveg

Sírok is, meg nevetek

Tudom ám a nevetek

Sötét van, ha jő az este

Nincs minden léleknek teste

Kinek lelke nincs, csak teste

Arra mondom én, hogy beste

Azt sem tudom milyen Algyő

Ezért mondom most, hogy agyő

           Amióta  három ugrásból feltud pattani az iróasztalra , azóta egyfolytában az irógép tetején ül.(Mert ez már régen volt,amikor még nem volt számitógép)Előbb csak a fotelra tudott felugrani , utána a karosszékre mig végül,az asztalon lévő irógépre. Ha félrevaló dolga akadt , ugyanazon az uton  levonult , majd dolga végeztével ujra az irógép tetején termett, és élvezte a reáirányuló napsugarak melegét.

           Olykor mély álomba zuhant.Ílyenkor összegömbolyödött mint egy kis sündisznó, és nem ébredt fel sem az ajtó nyikorgásra sem a telefon csörgésre de még akkor sem ha  a riporter gólt orditott a televizióban.

Ajkaimon játszadozik a reggeli napfény.
Megtörtem a tűztől,mely nem régóta ég.
Arcomat a fényes nap felé fordítom.
Nézd!Mit tesz veled a hatalom?

Lágyan simit végig a szellő a nyakamon.
S engem ölel körül puhán,szabadon.
Zöld szemmel meredek a messzeségbe.
Lelkem élvezi ezt a reggeli csendet.

Nem zavar senki,nyugodt vagyok.
Szívemen nem hagytak foltot.
Kincsként védem azt mi az enyém.
Nem érdekel mi az ami elvész.

Boldogan rohanék most feléd.
Elképzelem,ahogy illatod érzem.
Két karod ölel,gyengén még is erősen.

Előzmények:

A '90-es években járunk, Budapesten. Főhősünk, Várady Sándor, egy valaha volt híres festő hite erősen csorbát szenvedett, miután néhány fiatal ügyes csellel kifosztja őt a vagyonából, és rá kell ébrednie, hogy akit szeretett, igazából csak az anyagi jólét miatt volt vele.

Mindeközben Szabó Eszteréknél tombol a szegénység. Miután a családfő elhalálozott, vagyonukat igencsak hamar felélték, és az anya, rossz lelkiállapota miatt, nem dolgozik.

Összetört idő
darabjai közt
vergődő életben
mire emlékszel?

Szépre, jóra?
csábító álmok helyén
elveszett illuzió.

Szavaimból kiesett
érzelem színtelen hangja,
némaságba fulladt
történetek közömbössé
simult vonásaiban
mire emlékszel?

Az arctalan csendben
sikolt a lélek,
ha rám gondolsz
mire emlékszel?

Mit is mond ,olykor,

mit is súg a szél.

Mikor halkan,érzékien,

vagy lágyan szerelmesen,

hozzád ér...

S a füledbe zenél.

Távol vagy.Hiányzol !

Érzéseim ,

széllel küldöm el.

Megfogja súgni,

suttogni ,suhogni,

ha lágyan ,körbefon,

átölel.

Beletúr hajadba,

felborzolja.

Mint ahogy én,

oly érzékien.

Ha nem jutnák eszedbe,

viharként tombol.

Mindent elvisz felkap,

felborít,

azért hogy észrevedd...

Hogy létem,ne feledd...

Az emberi kapcsolatok gyakorta úgy írhatóak le, mintha egy liftben lennél. Beszállsz a földszinten, emelkedsz felfelé, a Földtől el. Bizonyos emeleteken kinyílik a liftajtó, beszáll valaki, aki közel áll hozzád, emelkedtek tovább, de kiderül a szótlanság halála után, hogy ő lefelé szeretne menni. Megálltok ezért a legközelebbi emeleten, és ő kiszáll. Aztán helyette beszáll valaki más, aki pedig felfelé szeretne menni. Elfogadod: "Jól van, akkor menjünk felfelé, úgyis van még időm", ám egy idő után kényelmetlenné válik számodra az, hogy folyton Te utazol mással, de Veled nem akar utazni senki.

Üdvözlök mindenkit!

Új felhasználó vagyok; a jövőben novellákat, verseket, valamint regényészleteket olvashatnak itt tőlem. Üdvözlettel: Pásztor Pálma, alias Orpheus.

Itt a Nyughatatlan lélek című regényemből olvashatnak részleteket.

(1)

-Nem vagy egyedül, Marco. Sok katona küzd hasonló kísértetetekkel... Sajnálom, hogy megölted azt a fiút; de hidd el: a küzdelem heve sok katonát bír rá kegyetlenségre... Én nem tartalak kegyetlen embernek. Egy szívtelen embert nem kínoz így egy évekkel ezelőtti eset emléke.

Üdvözlök mindenkit!

Új felhasználó vagyok; a jövőben novellákat, verseket, valamint regényészleteket olvashatnak itt tőlem. Üdvözlettel: Pásztor Pálma, alias Orpheus.

Itt a Nyughatatlan lélek című regényemből olvashatnak részleteket.

(1)

-Nem vagy egyedül, Marco. Sok katona küzd hasonló kísértetetekkel... Sajnálom, hogy megölted azt a fiút; de hidd el: a küzdelem heve sok katonát bír rá kegyetlenségre... Én nem tartalak kegyetlen embernek. Egy szívtelen embert nem kínoz így egy évekkel ezelőtti eset emléke.

Láttam újra és tudtam ezentúl mindennap látni fogom,
De nem volt már más,csak a múltban egy folt.
Villámcsapásként szeretem bele másba.
Nem álltam ellen az szerelem első látásnak.
Előtte pár napja még róla beszéltem.
Aztán jött a megváltó minden.

Elfordítom a fejem,ha ide nézne.
Próbálkozik,de nekem már mindegy.
Bent a jövőmben nem lesz.
Sajnálom,de ettől még másként nem érezhetek.
Akarva-akaratlanul bántom,
Nem minden a hatalom.

Ő gazdag én meg szegény,
De az érzést elfújta a szél.