Az éjszaka takaróját a méteres hóréteg halmozta tovább, s melegség híján kihívást dörgöltek a törpe lábakra. Megviselt orrhegye a felszínen búvárkodott, levegőt terelgetett. A hóban haladó manót egyfajta szerelem hívogatta, illetlenség lett volna visszautasítani. Vagyonos házból érkezett, s épp az imént beszélt mobiltelefonja helyett tárcájával. Elfeledkezett a különbségekről.

  Most rajta kívül főtől aljig az egész városnegyed lakatra zárta komfortzónáit; a málhás nejlonzacskók elszakadtak, a telefonfülkék nem kívánták az üllőverte pénzérméket.

                                      A szerencse.

           Kora reggel van, még alig világosodik, ilyenkor még kilehet nyitni az ablakot, ha egy kis friss levegőre vágyik az ember. Ilyenkor még kevés a benzingőz, forgalom is alig van. De vannak akik már dolgoznak , ők az utca seprők. Egész kis csapat, már évek óta  együtt seprik az utcánkat , igy látásból  már ismerem őket, van amelyik régebben , és vannak akik csak néhány hónapja dolgoznak itt..

                                 Sárk(ány)os versike.

                            Mifelénk ritka a sárkány

                            Inkább megterem a páfrány

                            Meg a kismadár a sármány

                            Pihenője ablakpárkány

                            Szinezete csupa márvány

                            Olyan  fürge mint egy járgány

                            De nincsen benne semmi ármány

                            Szülőhelye Beregsurány

                            Nem éri utól a járvány

                            Egészsége nem tákolmány

                            Mert egyáltalán nem puhány

                            És különben is jó leány.

 - Köszöntöm Önöket! Lazsér Ferenc vagyok, az Általános Tanácsadói és     Vásárlóközösségi Egyesület Részvénytársaság – rövidebb és közismertebb nevén; ÁTVE Rt. – management irodáinak főtakarítója. Bár lassan kéthete, hogy szinte egyfolytában esik az eső és semmi remény sincs arra, hogy ma, akár három percre is kisüssön a nap, mégis engedjék meg, hogy ennek a csodálatos élménytúrának az örömét, az Önök odaadó idegenvezetőjeként tovább tetézzem szerény jelenlétemmel.

Kigyulladt a közvilágítás, s ezt érezve Tóbiás úr felgöngyölítette unalomtól neheztelt fejét kezéről immár kihúzott gerince csúcsára. Fáradtságos munkát végzett, ma történetesen nem fordult meg kolléga az ékszerüzletben. Még ajtót nyitott a becsüsnek, aki egy irodaszék görgős lábához rögzítette a manökenbabát, amit épp Tóbiás úr kívánt felértékelni – sikertelenül. Kiüresedettnek, s a viaszos arc miatt talán hisztérikusnak vélték szerzeményét.

Országúton százhússzal

 Már nem is tudom, hogy hanyadik cigarettámat szívom. Rabja, ez tény, de mit tehetnék? A szálakat, ahogy egymás után pusztítom, a gondjaimat is kinyírom. Egyesek sporttal vagy valamiféle művészeti hubukkal segítenek magukon. Lehet, van benne valami, és nekem is át kéne térnem valami hasonlóra. Talán a papír pusztításra. Gondom nem sok van, ezt lekopogom, csak a megszokott: pénz, nők. Á a nők! Ahogy teszik veszik magukat, az félelmetes. Mindegyik csak azt akarja hallani, amit szeretne, de ez nem az én műfajom. Talán, ha akadna egy valaki, csak egyetlen személy, persze nő nemű, aki kibírná azt a sok otrombaságot, mit a fülére hágok, rögtön máshol lennék.

                                  Az én városom, és környéke 65.

            Holt fáradtan, teljesen kimerülve értek haza Póliékhoz. Ekkorára már többen is tudták , hogy mi történt , hogy honnan, azt senki sem mondta meg. Asszonyok jöttek megmosták a halottat,felöltöztették, és az ágyra fektették .  Már elmúlt éjfél megjöttek a sirató aszonyok is - Cika vezényletével. Valaki értesitette Kálmán szüleit is, akik alig egy óra múlva  zokogva borúltak holt fiúk tetemére.

Kietlen, szürke tájon vezet az utam. Lépteim nyomán hamu verődik fel a sötét földről. Követem az előttem lévő ösvényt, melynek két oldalát fák szegélyezik. Korhadt kérgükben férgek vájta járatok százai. Kopár lombkoronájuk fakó ágai kísértetiesen merednek a koromszínű ég felé.

Hangos morgást hallok. A hang irányába fordulva egy több sebből vérző, habzó szájú, véreres szemű farkaskutyával kerülök szembe. Vicsorogva bámul rám, lassan közelít felém.

A táncpartnerem, Mollika imént tekert el biciklijén. Pepe és Dzseni a sértődött ifi házas szerepet játszották. Játékosan mindketten reménytelennek tartottuk a lányt. Gyorsan elmúlt, s csak a november korai sötétje maradt.

A könyvtárnál kóbormacska kapirgált. Meghökkent, de történetesen a cipőim érezték ezt jobban; azokat fixírozta.

– Velem jössz? – kérdeztem. Az apró társam botorkált, egy pontot keresett az utcán, ahová nyugodtan nézhet. Előrement a fűvetésbe. Meglefetyelt egyetlen fűszálat, aztán visszajött a balomra.

Lángoló mennyország

 Az ember legnagyobb ellensége a vihar, mi bármely újra térdre kényszerítheti; s a természet legnagyobb ellensége az ember, mi úgy tapossa el, hogy ez a bizonyos felleg soha ne jöhessen el. Akad úgy, hogy együtt élnek vele bizonyos élőlények, így ők adnak és kapnak, de az ember csak kapni akar.

 Az ellenség mozdulatlan, csak áll a levegő, a katonák verejtéke perzsel a száraz mezőn. Puskákkal a kezükben várnak a parancsra, s egyesek imádkoznak a teremtett mindenhatóra.

                                 Az én városom, és környéke 64.

           Lámpásokkal felszerelve követték  a lovas szán nyomát. A férfiaknál lánc is volt a farkasok elriasztására. Csak lassan haladtak, és alig beszélgettek. Egyetlen cél lebegett előttük, a Kálmán megtalálása, és akik nem ismerték az előzetes körülményeket hittek is abban , hogy előbb-utóbb  a nyomukra bukkanak,és megtalálják őket. Egy szán lovastól gazdástól, nem tünhet el nyomtalanul.

(Édesapám és Nagyapám emlékére)

Azon a reggelen, mielőtt édesapja elment volna, odahajolt hozzá, és arcán kedves mosollyal így szólt:
– Nem kell félned, kicsim. A papa nagyon fog vigyázni magára.
A kislány szipogva hozzábújt, szorosan átölelte a nyakát.
– Szeretelek, apu – mondta elcsukló hangon.
– Én is szeretlek, drágám.
– Mikor jössz haza?
– Még nem tudom, szívem. De tudod, mit?
Megfordult, és arra a hatalmas tölgyfára mutatott, aminek egyik vastag ágára a kislány hintája volt kötve.

                              Az én városom, és környéke 63.

            Póli visszament a házba, elmosta poharakat amiből ittak és a borral együtt elrakta. Lassan ágyalni kezdett, mert az volt a Kálmán kivánsága, pedig egyáltalán nem állt szándékábe egyedül lefeküdni. Még tett - vett a konyhába vacsorát készitett, és még ébren tartotta a tűzet,hogy mire Kálmán hazajön ne hüljön ki a ház. Aztán számolgatni kezdte , hogy mikorára kell hazaérkezzen Kálmán.

                                Az én városom, és környéke 62.

            Amig  az asszonyok beszélgettek, Kálmán az állatokat látta el  gyönyörködött lovaikba teheneikbe. Különösen szerette a lovakat és örömmel vette észre , hogy mennyire meglátszik a lovakon - ilyenkor, télen , hogy nem dolgoztatják őket csak bent vannak a az istállóba esznek és pihennek. Kigömbölyödnek,  kipihenik egész évi munkájukat, éppen úgy mint az emberek, csak alig dolgoznak valamit, néhány szekér trágyát hordanak ki a földekre, amit szinte vidáman tesznek , mert nekik is szükségük van egy kis mozgásra a friss levegőn éppen úgy mint az embernek , mert azoknak is lelkük van  - nem gépek hogy örökké menjenek, terhet cipeljenek dolgozzanak.

Lágyan megölni

Hallottam másoktól kibeszélni,

Hogy van egy stílusa,
Így hát megnéztem egyszer,
Hallgattam egy kicsit.
Még a reflektor is hideg,
Oly rég nem láttam ilyet már.

És akkor az a fiatal lány,
Fiatal és gyönyörű,
Életemet játssza el hangján,
A világ egy csupor derű

És feltépi sok régi sebem,
Egyetlen karma sem fáj,
Lágyan megölni,
Azt jól tud,
Lágyan megölni,
Mint legyet a lúd.
Lágyan meghalni,
Milyen csúf.

Suttogják, hogy ó, biz' ő a nagy Ő,
A kisebbik már nem is vár.

                                         Van aki...

                                Van aki csak dolgozik,

                                az életben-- botladozik.

                                Rengeteg erőt fejt ki,

                                de a siker-- elkerüli.

                                Másik szinte semmit sem tesz,

                                sorsa mégis egyre jobb lesz.

                                         Hógyerek

                               Nagyon régen

                               töröm fejem

                               alig tudom ,

                               hol a helyem.

                               Csupa kérdés

                               válasz nélkül

                               a gyerek meg

                               beleőszül.

Lélegzet

Látszott a leheletem. A meleg pára fehér füstfelhőként szökött ki a tüdőmből, bele a fagyos, téli reggelbe. Szeretek ilyenkor futni, mert kevesen járkálnak a városban. Aki dolgozni jár, már régen elindult a város peremén felhúzott ipari komplexum valamely gyárépületébe. A legtöbben ott tudtak elhelyezkedni, nem mellesleg kimagaslóan jó fizetésért.

Én nem. Nem akartam. Nem válhatok én is a multinacionális cégek névtelen katonájává, mert az kiölné belőlem művészlelkem utolsónak megmaradt, foszladozó árnyékát is.

                                         Egy festmény margójára

                                    Nem értem a müvészeket,

                                    bennem van a hiba--lehet.

                                    De miért van hátúl a mell?

                                    Mit alig takar némi lepel.

Tanácstalanul álltunk a buszmegállóban, miközben szomorúan figyeltük, hogyan szállnak fel a hófehér gomolyagok lerobbant távolsági buszunk nyitott motorházából, szinte azonnal beleveszve a barátságtalan, őszi táj ködös levegőjébe. „Utazzon velünk!” – Olvastam a szíves invitálást, a busz sárga lemeztestén, de valahogy nem volt kedvem megmosolyogni a kialakult helyzet fanyar humorát, különösen, hogy cirka négy-öt kilométer hátra volt még az útból.

Felsóhajtottam és Zsigmondfalva felé néztem, de néhány méter után útját állta tekintetemnek a sűrű, nehéz köd.

Endre

(Úgy döntöttem, hogy novellám világát megpróbálom egy hosszabb terjedelmű történettel bemutatni, hátha úgy a késöbbiekben a korábban( és remélhetőleg a késöbbiek folyamán is ) keletkezett művek érthetőbbek lesznek. A regénynek egyelőre még nem adtam a címet, úgyhogy addig "Egyelőre cím nélkül" bejegyzésekkel fogom kitenni a fejezetek folytatásait )

Az érme többször is megpördül  a levegőben, mire hangos koppanással az asztalra érkezik. Csend uralkodik a teremben, a fejek lehajtva, még az ateista Labanc Gazsi is imádkozik valakihez, hogy ne az ő fejét vegye ma az apró fémdarab.

Jelenség

Fáradt csempe

Lábadozik,

Akupunktúra szere

Lábnyomos tűsarkúid.

Fáradt csempe

Fellélegzik.

Téglán szálkás vakolat

Melegszik kapucnidon,

Porozza prém kabátodat

Falfehér, prűd korom.

Azazhogy, nem is korom;

Guruló korpa a hajadon.

Porcelán, manöken bevonat

Játssza, hogy húsaid fátyla,

S mint megérett petemagvat,

Félelmeink tamponálja.

Paprikát, sonkát,

Otthoni falatokat

Kenyér társ tettesek

Éhszóra fojtogatnak.

Eszkábált padok

Impozáns közhelyek,

Hogy kényelmet öklendezzen,

Szótalan leültet.

                                              Dolgos Ákos.

           Ma, Dolgos Ákos , negyvenéves szakmunkás --aki egyébként hatvannak néz ki--tizenötóra harminc perckor haza érkezett. A megszokottól eltérően  egy kicsit később. Máskor korábban szokott hazaérni , de ezt ma nem tehette meg, mert a munkahelye előtt lévő parkolóból ellopták a biciglijét. Ezen tényt feltárta a fogadására megjelenő családtagjai előtt , akik szomorú tekintettel  úgyan , de elfogadták magyarázatát.  Dolgos kisérletet tett a saját maga megnyugtatására , minekutána köszönetet mondott a pártnak és a kormánynak , hogy neki csak biciglije van --pontosabban--volt, ezért  nem tudtak neki nagyobb kárt okozni.

Fekete felhőből fekete eső hull alá

Megöntözve a fekete erdő fekete porát.

Fekete erdő fekete mélyén

Nincs csak fekete sötétség.

Fekete erdő mélyén,

Hová a fény el nem ér,

Egy fekete rózsa hervadozik, 

Lassan hullatja fekete szirmait.

A fekete rózsa könnyeit ontja,

Napvilágot még nem látott soha

Mert fekete erdőben született

Fekete esővel öntözve.

A fekete erdőbe hirtelen

Fekete lovag tör be,

Fekete lován vágtatva

A fekete rózsát akarja.

                                 Az én városom, és környéke 61.

            Már elmúlt a déli tizenkét óra, de a köd csak most bátorkodott felszállni, és rövid időre hagyta  fényárban fürdetni a világnak ezt a kis szögletét - ezzel is örömöt osztva minden itteni halandónak.

            Otthon, Póli és az anyósa hozzáfogtak az ebéd elkészitéshez, ami inkább csak melegitésből állt, mert Póli azt már előzőleg alapos gondossággal elkészitette.

Hiába jeleztem már a címben, hogy jobban jársz, ha ezt az írást messzire elkerülöd, Te mégis olvasod. Most biztos arra gondolsz, hogy csak megjátszom magam, és majd a történet végén megleplek egy váratlan fordulattal, de ha így van, akkor előre szólok: nem csak magát az írást fogod teljesen értelmetlennek tartani, de jó eséllyel még csalódni is fogsz a végén. Én figyelmeztettelek, nekem tiszta a lelkiismeretem.
Most felteheted magadnak a kérdést, hogy ha semmi célom azzal, hogy leírom mindezt, miért teszem mégis?

            Megérkeztem. Hosszú út állt már mögöttem, de a parkolóba érve végre kifújhattam magam egy kicsit. Az órákon át tartó vezetés rendkívüli teherként nehezedett rám, lehúzva a szemhéjaimat, fáradtan megtörve a tartásomat, azonban ennek a megpróbáltatásnak most vége szakadt. Leállítottam az autót, egy kimerült köhécselés után a motor békés álomba merült. Éjszaka volt már, ezért is irigykedtem rá, amiért ő ilyen könnyedén elszunyókált.

A pokol tüze égeti lelkemet

A lángok fölperzselik szívemet,

Ha ilyen idelenn az élet

A túlvilágon már csak jobb lehet.

Bűneinkért bűnhődni kell

Büntetlenűl nem marad semmi sem.

De hát nem bünhődtem eleget már?

Honnan tudhattam volna, hogy idelenn a pokol vár.

Mert a pokol már nem odalenn uralkodik

Hanem idefent szedi védtelen áldozatait. 

Már nem számit, hogy bűnös vagy ártatlan

Mindenkit elragad magával.

Bűnös világban élünk,

Ahol mi magunk is bünhődünk.

                                     Pista bácsi utazásai

           Pista bácsi , nem mindig oda útazott ahova akart .Persze  ennek előzménye is volt mert a történet nem a mai világból való , hanem még abból a fatengelyes világból, amikor a város felszippantotta a  vidéki iparosokat , akár hetven-nyolcvan kilóméter távolságból is.

           Igy történhetett meg , hogy Mosó Pista Érmihályfalváról járt Szatmárra dolgozni ,ami máris meg volt olyan hetven kilóméter , és másfél -két óra, időben számitva.

Élt egyszer három kismalac egy kerek erdő közepén, egy téglaházban. Békésen éldegéltek, a mindennapi munkát igazságosan elosztották egymás között. A legidősebb reggelente elment, hogy élelmet szerezzen a közeli gyümölcsfákról, a középső gondozta és művelte a házhoz tartozó kicsike kertet, a legkisebb pedig rendet tartott a szobákban, takarított és mosogatott.
Egyik nap, mikor már alkonyi színeket öltött az égbolt, kopogtattak a ház ajtaján. A három kismalac meglepődött, nem vártak senkit.

– Úristen! Mi történt veled?
– Nincs semmi bajom.
– Megsérültél?
– Nem súlyos.
A férfi felkapcsolta a villanyt a konyhában, majd odament a mosogatókagylóhoz, és megnyitotta a csapot.
– Valami baj történt? – kérdezte a nő, miközben odalépett mellé, és gyengéden a vállára tette a kezét.
– Semmi, amit nem tudtam volna megoldani – felelte a férfi, a véres kezét a víz alá tartva.
– Hadd nézzem!
– Nincs semmi bajom!
– Mutasd már!
Az asszony óvatosan felhúzta a férje ingujját, így láthatóvá vált a férfi karján éktelenkedő, legalább tíz centiméter hosszú seb, amiből még mindig szivárgott a vér.

   EGYEDÜL A CSILLAGOK ALATT

                                                     „… szégyenkezem és pirulok, mert viselem az én ifjúságomnak gyalázatát!” Jeremiás 31, 19b

                          Gyakran úgy érzem magam, mint egy állomáson felejtett szatyor. Sokan ránéznek, de senkit sem érdekel különösebben.

                                     Az én városom, és környéke 60.

          Túl voltak már az éjszaka felén, egyeseken már kiütköztek a fáradság jelei , másokat az elfogyasztott ital tett álmossá és fáradtá. Mindezek ellenére csak nehezen tudták eldönteni, hogy menjenek , vagy maradjanak, mert nagyon jól érezték magukat, szépen énekeltek, és az ellátás ellen sem lehetett  semmi kifogásuk, ráadásul a hatalmas kályhába, barátságosan durozsolt a tüz, és a mézestésztával,  almával, és dióval feldiszitett karácsonyfa vendégmarasztaló illatokat árasztott. 

          Aztán mégis döntött a józan ész, és az asszonyok - ki szép szóval , ki más módon, de sikerült rávenniük férjeiket a távozásra.

                        A tábortüz tovább ég.

                        Gyuszi története: Csókold a heget!

           Arca inkább érdekes volt mint szép. Nagy barna szemei uralták egész arcát. Ajka keskeny , keménynek látszik , vagy talán az erős  meggypiros rúzs mutatja annak. Mindezek ellenére  egész megjelenése bájos .

           Igazán titokzatos kedves arc -- mondom magamnak -- miközben tekintetem alább ereszkedik keblei irányába,de hamar elakad nyakánál a bluza gallérjába, mert ebben a meleg nyárban, amikor mindenki szinte meztelenül jár az ő bluza takarja szép nyakának ivelését.

A novella igaz történet alapján íródott.

Csatlakoztam egy szervezethez, melynek tagjai Karácsonykor egy kisebb faházból zsíros kenyeret, teát és forralt bort osztanak adományok fejében. A befolyó pénzt az alultáplált gyerekek megsegítésére szánják. Bárkinek, aki odajött hozzánk, és megkérdezte, mégis mekkora összeget jelent nálunk az adomány, azt feleltük, amennyit a kedves vevő gondol, nincs megszabott ár.
Az ötlet nagyon népszerűvé vált, sokan jöttek hozzánk.

          Csibész, ahogy telt az idő , egyre nagyobb lett.Akkora étvágya volt mint egy farkasnak. Nem is csoda, mert olyan nagy is volt mint egy farkas.Napi húszonnégy órás  őrszolgálatot teljesitett a gangon , és ha bárki idegen  közeledett, akkora ugatásba kezdett, hogy a rosszszándékú ember jobbnak látta tovább állni még mielőtt átszabná a nadrágját.Amilyen félelmetes volt a ház körül , az ő birodalmába , olyan barátságos, kedves, szelid, értelmes volta az utcán.

– Tudják, hogy ott vagy! El kell tűnnöd!
Jeges zsibbadás bénítja meg az ujjaimat. Alig érzem a kezemben tartott telefont.
– Nem tudom, hogyan, de kiderítették, kik vagyunk! Értem is eljöttek, alig tudtam lerázni őket! Feléd is útban vannak már, szóval pakold össze a cuccot, és indulj!
Ösztönösen az ajtóra nézek. Tudom, hogy rohannom kéne. Felkapni az asztalon heverő táskát, aztán magam mögött hagyni ezt a szobát, a lakást és az egész várost, amilyen gyorsan csak lehet.

                            Még egyet lobbant a tábortűz.

                            Zoltán (majdnem elfelejtett) története:Üstbe , sülve főve!

           Elvirával való kapcsolatunk tovább folytatódott , azután is hogy elmult a nyár  a buzatáblát , pipacsokat , és buzavirágokat  otromba gépek tarolták le, ahol szerelmi kalandjainkat korábban  bonyolitottuk. Egy kicsit haragudtam is rájuk mert  rendkivül szerettünk áldozni a szerelem oltárán  a természet illatos, szabad ölén.

A megfáradt táj

Felszűkült redőnyök ablaka

Mutogat szembe külteret,

Háttal vetett írószékem

Klaviatúrát penget.

Álmatag, szószátyár

Bolha viszket,

Hexametert vált fel,

Régi szerelmet.

Ó, ha túltenném

Az egyszemélyes háborút

Külföldi madámok

Igazoltatásaképp

Földrengések vércseppentő kúpján!

Túl vakond mára a hős zsarát,

Meddő a kedély urbanizált tájra,

S mint szállodában turisták a kasszaszárny,

Úgy vagy ábrándimnak alávaló pária.

Megérkeztem, de még a kocsiban maradok egy kicsit. Itt, a garázsban legalább nyugtom van. Jött egy sms. Ő az. Áh, egyszerűen imádom. Szenzációs ez a nő, és ezt nap, mint nap önkéntelenül be is bizonyítja nekem. Most sem vártam tőle üzenetet, csak reménykedtem benne, hogy eszébe jutok még lefekvés előtt, és lám, megtörtént.

Azt írja, hiányzom neki. Hát nem édes? Alig, hogy eljöttem tőle, máris újra szeretné. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nő rám vágyik.

           Azt már emlitettem volt , hogy Csibész nem véletlenül kapta nevét, mert valamilyen formában már fiatalkorában rászolgált. Egyébként őkutyauraságának nagyon jó dolga volt , mert vadonatuj garzonlakást kapott a gangon,  tápláléka egy az egyben megegyezett a mienkkel , pluszba neki még járt nagyon finom kutyapapi. De mindez eltörpült a mindennapi kiadós séta mellett  amit a közelben található Szamosparton ejtettünk meg, fürdéssel egybekötve.Ennélfogva legalább olyan jól érezte magát a vizben , mint a szárazon.

           Azt hiszem, nem véletlenül született annyi fabula ,állatmese, nem minden ok nélkül ruházták fel az állatokat emberi tualjdonságokkal , jókkal , rosszakkal vegyesen. Mert szerintem az állatok valamilyen ösztön által, olykor bizony ráéreznek  sok olyan dologra, amire mi emberek évek alatt sem jövünk rá. Az biztos, hogy a jót és a rosszat azonnal megtudják különböztetni. Itt van például Csibész egyik esete . Egy alkalommal már nagykutya korábban , látogatást tett nálunk egyik nagybátyám --aki egy más városban lakott, és csak olyan két -három évente tette tiszteletét nálunk .

A férfi a rét közepén áll, kezét mélyen a fekete farmernadrágja zsebébe süllyesztve. Élénk tekintete az eget kémleli. Egy sas száll nem messze tőle. A férfi követi a szemével egészen addig, míg a madár ki nem kerül a látóköréből, majd lehajtja a fejét, és halkan felsóhajt. Gesztenyebarna hajának néhány tincse lágyan ringatózik a kellemes, tavaszi szélben.

A férfi dühösen felém fordul, és megcsóválja a fejét.

– Nem akarsz végre kezdeni velem valamit?

                                     Balga versengésben vele,

                                     Erre megy életünk fele.

                                     Csak ugy látod, gyorsan tünő

                                     Örök idő, örök idő

                                     Nem mindig  jókor jön elő

                                     Kergetjük ,mert néha félő

                                     Uralkodik multunk felett

                                     Emlékezet ,emlékezet.

           Ki gondolta volna , hogy Dominó megharagszik?Hát én biztos nem .S hogy bosszút is fog állni , azt még kevésbé.Azt a kis incidenst --a matematika füzet környékén --én már rég elfelejtettem.De úgy látszik , hogy ő nem felejtette el, hogy akkor egy-két órát áriázott az  ajtó előtt. Annak előtte, ha leültem a fotelba, addig ugra-bugrált előttem amíg sikerülta figyelmemet  magára terelnie . Amikor látta , hogy  figyelem--az asztalról cérnaszálon függő ping-pong labdával kezdett jázszani.

Kissé rendhagyó. Vagy nagyon. Nyugi, semmi naturalitás. Filmszakos vagyok, ez a kulcsjelenet a kisfilmemben, aljas hátsószándékkal azt szeretném tesztelni rajtatok, hogy mennyire találja valaki felháborítónak a témának ezt a nézőpontját.

Ja, 18+ (lehet itt ezt?!)

2. jelenet

Konyha, benn vannak Fiú és Lány. Kávéznak. A lány arcán igen erős sminkréteg van, prostituált benyomását kelti.

LÁNY

...megtestesült az örökös nagy eszme,
ím: a teremtés béfejezve már,
s az úr mindentől, mit lehelni enged
méltó adót, szent zsámolyára vár.

- Szólítom a következő ügyrendi pont al és felperesét. Kérem, lépjenek közelebb.

Egy sötétbőrű, afrikai férfi lépett elő a padsorok közül, nem sokkal utána, egy tipikusan északi, szőke, fehérbőrű nő követte őt lehajtott fejjel. A bíró néhány pillanatig érdeklődve szemlélte a furcsa párt, akik tökéletes ellentétei voltak egymásnak. A férfi fekete volt, mint az űr sötétje, szemeinek fénye a csillagok fényét idézte. Hollófekete, göndör haja a vállát érintette, nagyrészt fedetlen testén pedig olyan izomkötegek feszültek, hogy még a kritikus férfiszemmel vizsgálódó bíróság tagjait is ámulatba ejtették.

Legalább száz méterrel magam mögött hagytam már a tisztást, mikor megálltam, és hasra vetettem magam. Ösztönösen kúszni akartam előre, de szerencsére sikerült mozdulatlanul maradnom Ott feküdtem a sötét erődben, az esőtől nedves földön, és nem hallottam mást, mint a tücskök szelíd ciripelését, és a saját, őrülten kalapáló szívemet.
Eltelt néhány perc, mire erőt vettem magamon, megfordultam, hogy a tisztás irányába nézhessek, és felemelkedtem.

                                     Az én városom, és környéke 59.

            Lassan közeledtek a Póliék házához, de előbb még tiszteletüket tették egy másik falubeli családnál is, akik csak alig néhány házra laktak Póliéktól.Nem időztek sokat,mert már alig várták, hogy Póliékhoz érjenek , mert ott mindig  gazdagabb és szivesebb volt a vendéglátás, mint bárhol másutt. Nagyobb volt a hely is, és bőségesebb  az étel ital.

A szobában nem volt más, csupán egy asztal, rajta egy gyertya, melynek halvány, fakó fénye próbálta enyhíteni a keserű homályt. A Halál az asztalnál ült, kezét az ölében pihentetve. Fekete ing és sötét nadrág borította sovány testét. Szomorú arcát mély ráncok barázdálták, piszkosszőke hajának néhány tincse a szemébe hullt.
Az Angyal az asztal túlvégén ült, fehér szoknyában, és világos blúzban. Fekete haja a vállára omlott, kerekded arca halványan szeplős, mélykék szemében élénk csillogás.

PEZSGŐ ÉLET A GETTÓBAN

Nem is kérdeztem, kevésbé érdekelt, hogy ki szervezte a gyermekeknek ezt a zsibvásárt, de hangulatos volt. A Duna-sétányon hosszan építkezve körhinta, óriáscsúszda, és mindenféle ugráló alkalmatosság, gyermekbolondító volt, nem beszélve édesség, fagyi és különféle üdítők, no meg a kisállat kiállítás, különböző nyulak, galambok, vadászgörény és aranyhörcsög. Mindet meg lehetett simogatni, de egy sem volt eladó.

A lift halk búgással megérkezett, magas, fekete öltönyt viselő, sápadt arcú démon szállt ki belőle.
– Mr. Pattersonhoz jöttem – mondta a titkárnő asztala elé lépve.
– Ki keresi?
A démon szája sötét félmosolyra húzódott, miközben színpadiasan levette a napszemüvegét.
– Csak mondja neki azt, hogy a szerződése miatt keresik – felelte halk, szinte dallamos hangon. – Tudni fogja, miről van szó.
Elmosolyodott kivillantva hófehér fogsorát. Előre látta maga előtt Patterson rémült arcát, ahogy a könnyeivel küszködve könyörög neki, hogy adjon még egy kis haladékot.

A málló vakolatú szoba közepén állva próbálok úrrá lenni a kezem remegésén. A levegőben lőpor égető szaga keveredik a penész bűzével. Mivel közelről lőttem, a ruhámat vérfoltok borítják. Erősen rámarkolok a kilencmilliméteres Beretta markolatára. Ez az egyetlen támaszom.

A nap sugarai elgyengülnek, mire átküzdik magukat a koszos ablaküvegen. Sápadt fénnyel töltik meg a szobát. Hátranézve látom, hogy az egyik társam óvatosan felemeli a keservesen síró csecsemőt a földről, és kiviszi a lakásból.

                                        Cigányzene.

          Erzsikéék a szomszédba laktak. Jól ismertük egymást, sokat beszélgettünk, különösen tavasszal nyáron, amikor lent a kertben kertészkedtünk, és a keritésen keresztül meghánytuk vetettük a világ dolgát. Erzsike , kapálgatás gyomlálgatás közben állandóan dudolt, énekelt, mert rettenetesen szerette a zene minden fajtáját, de különösen a cigányzenét. Mondtam is neki azért olyan szépek a növényei a palántái mert szépen énekel nekik.

                                    Az én városom, és környéke 58.

           Sötét súlyos fellegek takarták el a napot - már legalább két hete. A nappalok alig voltak világosabbak az éjszakától. A vastag hótakaró biztositotta az állandó velőtfagyasztó hideget. Az emberek csak ritkán mozdultak ki a házból. Csak ha valami nagyon fontos közlendőjük volt a szomszédokkal vagy valami kiváncsiság hajtotta ki őket saját házaikból.

                  A hamu alatt még izott a parázs.

                  Sándor története: Nem jó egyedűl.

           Idősebb barátom kért meg ,hogy mennék el vele a szomszéd városba , ahol egy nagyon szép antik bútort újitott fel , illetve restaurált , és már kész van vele , de egyedűl nem tudja összeállitani. Hétvégén elmentünk.

           A ház a Virághegy  alatt húzódott meg szerényen, ám a csinos kis virágkertje már messziről  hivalkodott szépségével , különösen a tulipánok pompáztak  a fehértől a feketéig , és azontúl a szivárvány minden szinében.

                                                Könnyek.

                         Amikor az égi biró--jó hatvanöt évvel ezelőtt--a világháború végét jelezte, az akkor kis város egyik kis utcájába , két szomszéd házba egyszerre hivták a bábát. A bába asszony szaladgált egyik házból a másikba, és mire leszállt az est, az égen két csillaggal több örködött az emberek álma felett. Az egyik házba egy kislány , a másikba egy kisfiú szerzett örömet , szüleinek testvéreinek.

                                                A második példány

Dale aznap reggel korán kelt. Már öt órakor talpon volt. Általában később szokott kelni, s kényelmesen megreggelizni, majd kávéját szürcsölgetve a nyolcórás híradót nézni. De ma sürgette a határidő. Az, az átkozott határidő. Maga sem tudta miért, de a kézirat leadását mindig az utolsó pillanatra hagyta. S legújabb könyvén bizony volt még mit javítgatni.

Ébredés

– Üdvözlöm, Anett! Doktor Bertus Krisztián vagyok. – köszönt a belépő férfi, aki meglehetősen komolynak tűnik.
– Üdv, doki! Beavatna? Mindenki olyan titokzatos.
– Most szólt a nővér, hogy magához tért.
– Magamhoz? Ki voltam ütve, vagy mi? – lepődök meg teljesen.
– Hosszú idő telt el.
– Mondja már, doki! Ne csinálja ugyanazt, amit a nővér. Hiába kérdeztem, mintha a falnak beszéltem volna. – türelmetlenkedek.
– Csak ne erőltessen semmit, ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

Csüng-csengj még szép Rubizliszál,

Szólj, kis angyal.

Csillogj-villogj lágy Rubizliszál,

Nincs semmi baj.

Ó, drága, ne sírdogálj,

Jól tudd, nékem sokkal jobban fáj,

Nem lettél enyém,

Lelkem túl szerény.

Kincegj-kuncogj édes virág,

Feledd el magad,

Víztükör cseng, kérlek, ne is bánd,

Lengesd még hajad.

Szájszellő, csiki-csiki-csikk,

Mannaprém illat,

Mint dohányfüst, úgy permetezi

Sápadt arcomat.

Csüngj-csengj még, szép Rubizliszál

Bokorpusztán lógsz,

Fújj, hős szél, sihu-sihu-há,

Búbszalmád tiszta kóc.

                                     Ülök a játszótéri padon 3.

           Egyre hosszabb árnyékot vetnek a fák, de hőség nem hátrál kövér izzadságcseppeket sajtol ki a padon ülő felnőttekból fiatalokból. A gyerekek ezzel mitsem törődnek, játszanak , szinte már "nyakig "a homokba. Ott valamivel hüvösebb a levegő , oda már nem süt a nap , de ha melegük van elbujnak a csuszda alá. Még élvezik is ha néhány pillanatra eltudnak tünni a gondos szülők nagyszülők argus szemei elől.

Édes jó Istenkém , már megint rosszul csinálj a leányzó, pedig Csaba olyan lassan, precízen mutatta meg a gyakorlatot, hogy azt még egy döglött hintaló is megértené. Edzőként már nem is szól, had csinálja csak a szőke cicababa, ahogy tetszik neki, idővel talán úgy is rájön, hogy a fekvenyomásnál a rudat vállszélességben, és nem bimbószélességben kell fogni.

- Tizenkettő - fejezi be a gyakorlatot a drágaság, majd  felül, és edzőjére tekint, ki közben rezzenéstelen arcal végigméri, hogy mivel is van dolga.

Nem mondhatnám, hogy túlzottan megörültem volna a hajnali félötös óracsörgésnek. Szinte még fáradtabbnak éreztem magam, mint este, amikor lefeküdtem. Álmos medveként cammogtam ki a fürdőszobába, gépiesen leemeltem a piperepolcról a fogkefémet – némi bénázás után sikerült is fogkrémet nyomni rá – és a tükör felé fordulva, nekiálltam a nap legelső tevékenységének. Próbáltam nem gondolni még az előttem álló nap küzdelmeire – hisz jól tudtam, lesz még időm ma gyötrődni velük épp eleget...

      Ezen sorok egy utolsó reményként születtek, hogy meggyónjam bűneimet. Szeretném figyelmeztetni a világot, mindenkit, akihez eme levél elér... figyelmeztetni őket a démonról, melyet idealista, ámbár pénzéhes elmém rájuk szabadított! Nem akartam rosszat, nem akartam, hogy idáig fajuljon! Késő bánat. A múltat már nem befolyásolhatom.

      Amiről beszélek, az egy olyan anyag, amitől jobb, ha mindenki retteg! Én is ezt tenném... ezt teszem. Lassan egy évtizede történt, hogy felkerestek.

                                       Az én városom, és környéke 57.

             A rövid beszélgetésük után egyikőjüket sem szállta meg a nyugalom. Cika tudta jól , hogy Berta mindent elkövetne ellene, de azt is tudta, hogy Berta  ereje fogytán van, és talán ez az utólsó átka amit szeretne megvalósulva látni. De ugyanakkor bizott a saját erejében, és még remélni merte, hogy segiteni tud a fiatalokon.Ettől nem nyugodott meg, mert amit mondott Berta - egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő -  miszerint részt akar venni a temetésén.

Ötödik Ének

Túl az Olümposzon,

Mélyebben és mélyebben

Rágódik a zsoldon

Pókerezés közben

Három lovas és egy ráadás.

Nem volt dolguk mára,

Marad az unalom. Mi más?

Kocsmárosné lett

Vakmerő Kleopátra –

Az erkölcstelen fényűzés női királya –

S ott ült még néhány padon

Pierre Abélard.

Kontratenorrá vált

Kasztrált, vékony hangszálain át.

Legények hörpintenek

A mannasör ízébe.

Ellenállni ennek

Hogyan is lehetne?

Ez a fogadó

Szabadságosoknak átjáró.

Negyedik ének

,,Mért vagy te mégis

Emlékeim pörölye?"

Kérdi a palotát a fétis

Hölgyeménye.

,,Anyai emlék,

Mely számon szaladt rútul,

S még itt van egy egész élet,

Tőle óvlak, két karom elfogul.

Isten kegyelmezzen a

Kíváncsiságnak:

Mélybe csapnak az

Ítész, vad szárnyak.

De nem hagyom meg magam

Júdeásnak,

Odaadlak a Kámforzatnak!"

,,Kámforzat, Kámforzat,

Mit takar ez a szó?

Szószéket ripacs bolondnak

Vendégséggel, mely laktató?"

Elterült ott egy nagy kunyhófolyosó

Képekkel, haldokló ajtókkal oldalán,

Keretezett titkot a régi szép időkből;

Sanyarú, édes. Megszán.

Üdvözlök mindenkit!

Rég jelentkeztem, s most két verssel is borzolom a kedélyeket.

Ezek közül a második, a cím nélküli, egy olyan barátom emlékére íródott, aki sajnos már nem lehet köztünk. Bevallom, sokat tűnődtem, vajon megosszam e...

Úgy vélem, a versek azért íródnak, hogy azokat mások elolvassák, s hogy valamelyest visszhangot verjenek az emberiség közös tudatában. Még ha csak kicsit is.

Üdvözletem, és jó olvasást!

A névtelen dala

Azt mondják, hogy szeretnek,

Hogy fontos vagy nekik,

De a pénzt, a pénzt jobban szeretik!

Harmadik ének

Ez esetekkel párhuzamban

Lett föld, s gerenda tajtékos,

Szent pincéből láncolt rohan,

A tornácból egy lovag futkos.

Csak közepén játszik

A szentlélekkel sok délibáb.

Telt életét idézi. Megjátssza a mártírt.

Lázálmos porfellegen át szolgasuhanc zuhan.

De jön itt Füstlord is, vérszemtől kábultan,

Lapockájából, térdéből kéményezik,

A szegény lovat sarkantyúval igájába verik.

Meg lett az üzenve, meg bizony,

Hogy nincs oly vakmerő iszony,

Mint kilépni az otthonon túl,

Új dimenzióban rezeg a húr,

Dalnoka heroikus torzszülötteknek,

Kit mestereik hiába figyelmeztettek.

 Sziasztok!

Ez az első novellám, amit feltöltöttem. Remélem jól csináltam,

mármint a feltöltést, no meg a novellát is. Ha valaki tudna esetleg

kritikát írni, azt nagyon megköszönném.

                                                        Az ígéret

- Arra van dolgom.

Ezt mondta minden embernek, akikkel néha találkozott és nem akarták megölni. Ezt a választ kapta mindenki, mindenki, aki meg kérdezte, hogy miért megy nyugatra.

Második ének

Puszták népe zarándokol,

Keresvén, merre az út.

Tán csak az látja, kinek

Megengedik.

Vagy csak menekülnek

A két vezér haragjától?

Mi lehet ez? Csak nem

Harangokkal halásszák

A tétleneket?

S csakugyan rájuk ejtik!

Harangnyíláson csapóketrec

Fityeg, hadd ne essék vissza

Senki a semlegesség hazájába.

De ugyanígy jő végtagnyúlvány

Lenn, a rémítő sötétségből.

Tisztátlan karmok kapadoznak,

Nem számít kit csal tőrbe;

Ki jön, jön.

                                        Öregedö

                         Már nem menő,

                         Csak lépegető.

                         Haja szine szürke felhő,

                         Rosszidőben köhécselő,

                         Nincs előtte hosszú jövő

                         Ezért inkább, múltbanéző

                         Öregedő, öregedő

                         Rokona az öregidő.

Sziasztok!

Korábbról ismerhetitek a Kolónia című regényemet, melyben fantasztikus történésekről írtam. Ez viszont egy teljesen új történet, amelynek bemutatnűm nektek a bevezetőjét, egy kis ízelítőként!

              A Kolónia: Rent Erik Krónikája  

1. Fejezet: Eljő a nagy nap

  A szombat reggeli órákban, Erik fáradtan ébredt s nyomta el az ébresztőóra idegesítően zsinatát.   Egy pillanatra azonban még visszahanyatlott az ágyba.

Segítsd meg őt, kérlek, ha baj van.

Kudarcban, diadalban vigyázz rá nagyon.

Ne őrizd szívét örökké lakatlan,

De Övét most és mindörökké elhagyom.

Fogja közre éji, napfényes szivárvány,

S imádkozz akaratlan bűneiért,

Kardjába dőlt érte sok herceg ám,

Kik méltatlan ontottak eltévedt vért.

Sokan sokfélét a szélbe suttognak,

S hagyják meghalni parlagon,

Kötözd be sebét annak,

Ki róla mesél mint ártatlan vagyon.

Érte zeng most az angyali ének,

S a zsarnok haramiák is róla mesélnek.