Lángoló mennyország

 Az ember legnagyobb ellensége a vihar, mi bármely újra térdre kényszerítheti; s a természet legnagyobb ellensége az ember, mi úgy tapossa el, hogy ez a bizonyos felleg soha ne jöhessen el. Akad úgy, hogy együtt élnek vele bizonyos élőlények, így ők adnak és kapnak, de az ember csak kapni akar.

 Az ellenség mozdulatlan, csak áll a levegő, a katonák verejtéke perzsel a száraz mezőn. Puskákkal a kezükben várnak a parancsra, s egyesek imádkoznak a teremtett mindenhatóra. Semmi mozgás, a levegő is meleg, , ám a fákon falevelek dideregnek. Mozgás történt, fegyverek a kézben, és visszaszámol valami hatalmat kapott gyötrelem.

 A parancs kiadva, ordibál a fattya, s megindul a szennyesek zászlaja. Az egyik fele önként jött porondra, a másikat úgy hurcolták szabad államba.

 "Mentsd a hazádat!" Ez állt a papíron, mit a propaganda a fülekbe súgott. Ki akar törni a vándorja, ki akarja túrni, ki a helyet kínálta. "Ólmot, ha kell, állítunk elő, vegyészeink része tűpárnákon ül! Adunk nektek bogyókat, miknek fészke a nukleonok klubja!" Az agymosott szennynek sokan csókolnak, hisz nem gondolnak lelki szabadságukra. Ők a leghűségesebbek, a legelhivatottabbak, sőt ha kell fogukkal harcolnak. Ha látják, hogy valakiből hiányzik a szikra, akkor késükkel igazságot szolgáltatnak. Ilyenek ezek a döglött hiénák.

 Az egyik este fekete kocsi parkol, kiszáll belőle két furcsa fazon. Tekintetük akár az éjszaka, fejük teteje a holdnak korongja. Az ajtón nagyot kopognak, dől is ki az kerettel porra. Ordibálás, csapkodás, ez a hang a hazaárulás. "El kell vinni a bajszost! Nem vonult hadba! Ez egy szabad ország, gyökeres demokráciával!" Hazug sajtó, hazug média, így azt se hiszem, hogy a férj létezett.

 Néma ordibálás, büszke szívek, hatolnak át a mezőn, az első lövés ágyúból jött. A lombok nem akadály, csak szenved a fa, s kihullott pár madárfióka. A bokrok vére patakban folyik, a nyulak szíve pörköltben ázik. Tíz perc alatt lement a viadal, tíz hektár erdő nulla emberi hulla.

 Este a tűznél mindenki dicsekszik, ki mennyit lőtt, s ki mennyit szenved. "Ide még egy jó rumot!" Szól az egyik, valaki meg hegedűszóra kezd ki. Öröm ujjong, és sikítás, a dal hangja magasba száll, már mindenki részeg, mindenki ivott, az ok mi lehet, az most nem gond. Kidől a bagázs, hangosan hortyog, így ijesztik el, aki nem hódol.

 Egy Japán falu felett lebeg a felleg, lakói felett ott van a fekete billoglemez. Minden ember rossz és szenttelen, így mindegyiket avarba kell hogy tegye. Hangos durrogással és veszett árral jön a picinyke falura, kinek lakói békésen szolgálnak. Dehát ember az ember, ez van a papíron, hatalmas dühvel csapkod villámokat. Pusztítás és vérengzés van ottan, epekedve kérik, ne legyen hontalan. Nőkre küldi a fedetlen áldást, férfiakra pedig véres szagát. Pusztít, ahol csak tud, de két gyermek a romok alól sírva fut. Menjenek hát, menjenek, kell valaki, ki a hírét terjeszti.

Már mélyen alszik a fekete sereg, fejük felett ott van a felleg. Hangos, fényes villogás, teszi fel a pontot, a helyőrségben lévő elaludt. Csendbe kell elintézni, így nem kell paktum, s ráfogjuk, hogy egy jött-ment horda volt. Egyiknek szíve szaporán kopog, a másik úgy érzi, ez a földi pokol. Tegyük meg, mit meg kell tenni, de a tábornok nem fogja élvezni. Dirr ide egy, durr oda egy, a sereg felére csonkolódott össze. A fejes még alszik, ez jó hír, a szemeit most fogjuk kifolyatni. Ahogy csorog zöldellő világa, agyi működése, ha volt, most szűnik mind halálra. Mindenki tovább csendben alszik.

 Csak ember végezhet egy másik emberrel, így nem ez volt az első és utolsó küzdelem!