Dermedt fák sora.

                                Félben maradt

                                lombkorona.

                                Hóba süppedt

                                a tér-idő.

                                Ural a csönd.

                                Csak reszkető

                                kismadár-csőrével

                                kocogtatja ablakom

                                kéredzkedőn a fagy.

Kilencedik rész

Űzötten kerengtem a szűkös szobában, amelyet Don Emilio tiszttartója szállásunkul jelölt ki. Ugyanis amikor napokkal korábban Gasparddal megérkeztünk a kolostorból, a senort nem találtuk otthon. Pár napra elhagyta a várost, legalábbis a tiszttartója így mondta, de ennek ellenére maradhattunk. Nyilván ő is jól tudta, milyen hevesen várja ura Francisco küldöttét.

Akkor úgy gondoltam: tévedtem, ha Fortunát valaha is sértődékeny asszonynak láttam. Vagy ha mégis az, legalább megbocsátani is tud, ugyanis a senor távollétében alig törődtek velünk; szabadon kimehettünk a városba, amikor csak kívántunk. Ezért a kis kegyért forrón áldottam Fortunát; egyrészt, mert beletébolyodtam volna az egész napos áristomba, másrészt pedig Gaspardnak és nekem is szükségünk volt a színészekre, hogy időről időre felfrissítsék az álcánkat. Mostanra már ők is ráébredtek, hogy nem holmi könnyed kalandról van szó, így végül beismertem nekik annyit, amennyit a siker kockáztatása nélkül megtehettem.

Manhattan 2421

1.rész / 4.fejezet

Mark Bowman

Mark Bowman a kifejezetten szerencsés emberek közé tartozott Manhattanben. Többnyire azért, mert nyugodt élete volt. Mondhatni már-már vidékies, ami ebben az óriási űrmetropoliszban elképzelhetetlennek számított. A Harlem folyó mentén lakott a kereskedelmi kerületben, egy alacsony lakóházban.  Bágyadt víztükör fodrozódott a ház terasza előtt és rajta egy-egy magányos hajó kószált unottan. Mark Bowman szobája melegében ücsörgött, kedvenc számítógépes játékát nyomogatta tv-je előtt, amit élő tudósításban közvetített Manhattan éppen ráérő lakosainak.

             Szerelem?

             Szerethetem én

             a számat,

             szememet,

             szívemet?

             Kezünk egykor

             váratlan összeért,

             mára már szerveink

             összeérlelődtek.

              Táplálsz engem,

              mint éhes fát

              a szorgos gyökér.

Belépett az ajtón

és megkérdezte tőlem.

Várjál nem érted

tőlem...

a kis árva roskadó Magánytól,

hogy akarok- e hozza csatlakozni.

Már álltam volna fel,

futottam volna hozzá,

mint aki bolond,

megszállottjává válva. 

Aztán bazd meg belém hasít,

én vagyok a Magány.

Ha odamegyek elveszem.

Nekem nem döntési,

lételemi, az egyedüllét. 

Aztán megint világosodom.

De hát, olyan sok mindenki

vesz körbe, 

mégse leltem társra.

Párban is lehetek magányos.

1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna.

– Nálunk Kanada épít hospisz hotelek – törte a nyelvet a rohadék raccsolva.

TÉGED ÖLELLEK

Gondolatban téged ölellek,

mint a szél aranyát lebegő leveleknek,

mit láthatatlan szárnyai

az erdőből a tar rétre kergetnek.

És téged ölellek a napban,

szép, izzó sugarát a szemednek

melyből forrva, pezsegve a fények

felém, zengve, ragyogva nevetnek

És téged ölellek a fákban,

mint a napfény zöldjét a rügyeknek,

bár már gyűrűznek bennem az évek

és megcsap álmos füstje az esti tüzeknek.

Téged ölellek a fűben,

bámulva szelid hullámzását,

vagy ha őszi viharban ring a mező,

szomorún lesem sárgulását.

Nyolcadik rész

Kósza napsugár szökött át a gondatlanul behajtott ablaktáblák közt, és egyenest az arcomra hullott. Melengető cirógatására ébredtem, és az effajta incselkedő keltegetés ugyan nem lett volna ellenemre, ha kecses női ujjaktól származnának… egyáltalán nem. Holmi szemtelen fénysugártól azonban a legkevésbé sem fogadtam szívesen. Fejemre rántotta a takaróként szolgáló durva szőttest, és szorosan lezárt szemekkel igyekeztem figyelmen kívül hagyni az új nap érkeztét.

                           Én szigorúan

                           megállok itt

                           a Nap tövében.

                           Intek a felhőknek,

                           reggel van.

                           Elmosolyodnék,

                           de már jöhettek is.

  Félek a forgalomban, mármint az autóktól és a sebességtől. Húsz éve van jogosítványom, de még soha nem előztem meg gépjárművet és autópályán sem mentem kilencvennél gyorsabban. Rettegek a száguldástól, ha beülök valaki mellé és az illető gyorsan hajt, elfog az émelygés, a gyomrom pedig, hogy úgy mondjam liftezni kezd. Kellemetlen érzés, de volt már olyan is, hogy az ájulás kerülgetett, ha a mutató a kilencven felé közeledett. Természetesen erről senkinek sem beszélek, mert egyrészt szégyellem, másrészt úgyse értené meg senki.

Ahogy lecsukódott a sakktábla dobozának teteje, a fehér királynő máris elkezdte szokásos elégedetlenségét:

- Ez mégiscsak tűrhetetlen, megint egy büdös paraszt és egy küldönc közé kerültem! Ez egyszerűen igazságtalanság, a rangomhoz illő lakosztályt érdemelnék.

A többiek némán viselték a fenség szokásos hisztijét. Tudták, hogy egy idő után, úgyis lenyugszik, és álomba szenderül. De most be nem állt a szája, talán a vesztes csata miatt.

- Most jut eszembe, hogy egyébként is miért vagyunk összezárva, a nyilvánvalóan alacsonyabb népcsoportot képviselő feketékkel.

BEFEJEZHETETLEN

  Talpam a töltés bazalt zúzalékát

  ropogtatja, lelkem már útra készül.                         

  Ott a ladikban az örök révész ül

  és  türelmetlen várja jutalékát.

  Tenmagad az életből kiutálni

  már önmagában nem semmi mutatvány.

  Sors fordulóid nem rögzíti szabvány

  a véget magadnak kell kitalálni.

  Ha te nem volnál, nem gyötörne gondom,

  de így magamban mindhiába mondom  

  jobb lenne már a vég, mert ott vagy te még.

KARMA

  Mint annyiszor zord, téli  hajnalokban,

  Ázott,  keményre fagyott bakancsomban

  Ködöt fújva, dideregve megköpködöm,

  a vékonyra koptatott fenőkövön

  erdőírtó fejszém gyilkos élét                          

  s bámulom fokának króm fehérjét,

  mikor hópehely hull  szemhéjamra,

  „tedd mit néked előírt a karma!”  

  Mert ok s okozat szétválaszthatatlan.  

  Bár az életem csőd, sajnos, nem egyéb,

  így láttán sápadtan képed el az Ég

  S hiába irtom múltam szakadatlan,

  Ő bólint: „lám, nem oktalan fél ez,       

  fejszét keze nem véletlen élez”. 

                               Szemét nézem csak,

                               a szelíd kutyaszemét.

                               alig lát engem,

                                de örömömet,

                                bánatomat megérzi,

                                szómat megérti

ARMAGEDDON

Világvége rémével fenyegetnek,

hogy ablakodon majd nem süt be más,

sem édes mosolya kedvesednek,

sem nap, csak a végső atomvillanás.

És mindjárt orvosságot javasolnak:

hallgass ránk, ne tétovázz, ne habozz!

Légy híve a nagy, világ-alomnak!

ott leszel boldog, te is csatlakozz!

Látod a népek hogy tülekednek?

Lábuk dobog az úttalan utakon.

Rabjai vágyaknak, reményeknek.

– Nem számít, ki elvész tenger habokon?

                   Megindul lassan

                   a szántóvető,

                   anyám szemei

                   kicsíráznak.

                   Eső vibrál.

                   Vértelen csöndben

                   ül a bánat.

                   /Nincsen, aki

                    hímes szóval,

                    hímzett, színes

                    takaróval

                    beborítson,

                    úgy szorítson,

                    nincsen, aki

                    megbocsásson,

                    meggyógyítson./

                         A kezem: kisujjak, nagyujjak.

                         Szeretnék egyszer simogatni véle.

                         Megmosni-törölni csupa tisztaságban.

                         Aztán apró, karmos szögekkel kiverni.

                         Hüppögő, jézuska-pöttyös-piros-pici

                         sírással dugdosni előletek.

TISZTA SOR...

Tiszta sor: én téged szeretlek, te engem.

Az ige ugyanaz, csak a tárgy más.

Mindent érted, semmit ellenedben,

Így nem szenvedés az élet, csak áldás.

Ölelkezünk, szeretkezünk, de nem pazarlás

a kéjjel töltött idő-röptetés.

Ahogy testem tested mélyére ás

egyek leszünk. Végtelen az időtlenedés.

Ahogy kulcsa vagyok a zárban gyönyörű testednek,

mely kincses ládikádat könnyedén kinyitja,

úgy leszel éltető humusz éhes gyökeremnek,

melyet nedved táplál, mikor nedvemet felissza.

Hetedik rész

A színészek kiváló munkát végeztek, állapítottam meg, ahogy már sokadjára csodáltam meg arcomon végzett alkotásukat. Most épp egy ház sarkához állított esővizes hordó tükrén. Némi festék segítségével csontosabbá és ráncosabbá varázsolták a képemet, sőt még egy sebhelyet is festettek a bal arccsontom fölé. Vörhenyes hajamat bozontos fekete paróka alá rejtették, az orrom alá ragaszott álbajusz pedig – reményeim szerint – végképp felismerhetetlenné tett.

Manhattan 2421

1.rész / 3.fejezet

Marvin Pool

Marvin Pool harlemi körútján volt éppen. Oknyomozó újságíróként dolgozott a Manhattan Daily Newsnak és minden napját azzal töltötte, hogy szaftosabbnál szaftosabb megírni való sztorikat keresett Manhattan utcáin. Egész jól ment neki a szekere, az utóbbi hetekben megírt cikkeiből végre megtudta venni magának azt a légi autót, amivel oly régóta szemezett. Piros, lapított test, egyszerű retro stílusú terelő lapátok és egy ülés még egy utasnak, igazi csaj mágnes.

                                     Szakálla elfolyt,

                                     s hogy nem találta

                                     se égen, se földön,

                                     se ágy alatt,

                                     hát lépett kettőt

                                     és megfeszült

                                     az utoló zsidó-király.

Milyen érzés az amikor a legjobb barátnőd kiközösít, megaláz, elárul hát elég szar és a legjobb dolog az, hogy eközben megismered a szerelmet.

Hogyan is kezdődött. Egy januári nap, amikor a sulinkba érkezett két új sexi iker fiú, akik tökre nem is hasonlítottak egymásra. Aznap félig elveszítettem a legjobb barátnőmet. Miért is, hát talán azért mert szerelmes lett. Minden nap csak arról tudott beszélni, hogy milyen helyesek a fiúk meg mit meg nem tenne egy randiért az egyikükkel, ezt kellet hallgatnom több mint egy hónapig.

                               cigányasszony-dúdoló

                               cigányasszony-álom

                               rongyos bokrot foltozó

                               füst gurul

                               kicsi gyerek ringató

                               a tájon

Kenguru mamának sürgős dolga akadt a városban, ezért felszállt a 6-os buszra. Pont kifogta a csúcsforgalmat. Persze ülőhely most sem volt, kénytelen volt nyomorogni az állatszendvicsben. Az áporodott levegőben minden fajta tisztátalan állat szaga keveredett, rosszullét kerülgette. Ekkor, hirtelen fájdalmas ordítást hallott maga mögül. Gyorsan megfordult, egy sakál volt az áldozat, aki nem tudta olyan hirtelen kikapni a mancsát az erszényéből, hogy ne vegye észre.

          Akikhez közünk sose volt,

          még megbántódnak, ha vársz,

          kikerülnek az utcán.

          Ó, ne félj, csak a kényszer,

          a törvénnyé vált esetlegesek,

          ha nem zavarlak,

          ha nem zavarsz -

          Majd megmérjük egymást

          a kíváncsiság patikamérlegével,

          szigorú szívvel sutba dobott

          mázsás apánkat,

          s míg megrebben a mutató,

          eltűnődünk, hogy fölváltja-e

          a betévedt közöny

          a szavak közötti hézagokat.

Az ebreszto csilingelo hangjara kelt fel. Lassan kinyitotta a szemet, egy ket pillanatig a plafont bamulta. Szerette ezt a zenét, sokan mondjak, az ember ne a kedvenc szamat allitsa be ebresztonek, de o epp az ellenkezo velemenyt alkoto taborba tartozott. O csak erre tudodtt felkelni. A szokas hatalma. Mar lassan 37 eve mindennap ez ebreszti ot es mellette meg bekesen szundikalo feleseget. Van egyfajta hangulata az egesznek. Ez ido tajt meg minden honapban sotetseg uralja a kinti tajat, a sotetito meg rajatszik egy fokkal, igy csak a telefon lagy fenye simogatja a csondes meleg szobat, es ebresztojenek zeneje kesziti fel szivet a nap teendoire.

                           Csukom szemem.

                           Még megóvlak.

                           Oldalt lépek,

                           kezed fölcsap,

                           apró máglya-

                           Szalamander-kezem

                           szökik.

                           Övig

                           csupasz vággyá válva

                           csukod szemed.

Gyonge szello zavarta csak az ejszakai forrósagot. Par tucsok torte csupan meg a szivszorito csendet. Mindossze 2 lepesre alltak egymastol, karjukat osszefontak. Nem szivesen neztek egymasra.
Lepteik ritmusosak szinte unalmasan kopogtak a kikovezett uton, arcukon szemernyi erzelem se latszodott. Tartottak valamerre. Talan a feny fele mely oly tavolinak tunt de megis kozel volt. Fekete sotetseg vette oket korbe csupan egy pottyszeru eles feny tunt ki a tajbol. Talan affele tartottak, de a kanyargos szetagazo utbol meg nem lehetett mondani.