Zuhanás

Anyám sokkal kisebb dolog miatt is elvágta volna a torkomat, mint amit tettem azon a vasárnap estén. Több rendbeli kihágást követtem el. Ferenc Atyán és Dávidon kívül csak a mentők, tűzoltók hajthattak be a kapunkhoz vezető földútra – bár ez utóbbi kettőre egyáltalán nem mertem volna a fejemet tenni.

Zsolti motorral vitt be a kapunkig. Nem is értem, hogy lehettünk ilyen bátrak. Vagy talán már egy fejlövéstől sem riadtunk volna vissza, én legalábbis biztosan nem, az új tények tükrében...

           Képzeljétek  el a tábortüzet, amelyiket  nyolc-tiz férfi és nő ül körül , jólakottan, néhány üveg sör és egyebek elfogyasztása után.

           LACI TÖRTÉNETE: Kéj-lak áramszünettel. 

           Váratlanul meghivást kaptam  egy partyra ,valami  felemelkedőben lévő hullám taraján vitorlázó egykori barátaimtól. Most inkább úgy mondanám , hogy  régebbi kedves ismerőseimtől. A meghivás alkalmával ,kitérő választ adtam, talán féltem is egy kicsit , mert nem tartottam magam igazán közéjük tartozónak , még azok útán sem ,hogy múltunk sokmindenben közös volt.

Meseszép motorcsődör

Másnap valami őrületes robaj rázott fel álmomból. Amint felültem, tudtam, mi az. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha leesett volna az első hó – annak örültem még legalább ennyire rettenetesen. Az emeleti galériaablakhoz rohantam, a bátyám már ott ácsorgott.

– Motorok... – grimaszolt felém.

– NEEE! – ugráltam vigyorogva. – Ez Isten hangja! – sikítottam, majd orrom az üveghez nyomtam, hogy jobban lássam őket. – Apriliák, csodaparipák!

Tanmese

- Gyere kis unokám, ültetünk néhány magoncot, hátha megerednek a helyükön.. Látod, a kapával csinálok egy kis mélyedést, az aljába keverek a földdel egy kis marhatrágyát, jöhet az almamag, abból amit az előbb befaltál, most egy kis földet szórunk rá, végül meglocsoljuk Ebbe a sorba még kilencet ültetünk, te meg kérlek öntözd meg mindet.

Miután végeztek, a föld magára maradt. Mivel a kert végébe ültették a magokat, ritkán jártak arra, nem is tudták mi történik azon a területen.

Hófehér paripák és a déli kastély

„Kedves naplóm... Kedves titkos naplóm!

A tények. Isten mégis létezik, és nem is gyűlöl annyira! Tudok énekelni! Az összes szenya osztálytársam hallotta, amiért valószínűleg még többet fognak csúfolni, de nem izgat.

Dávid mindig is ott lesz célpontnak helyettem. Őt azért utálják, mert furcsa. Engem? Talán én is az vagyok, de Dávid fényévekkel leköröz – mondjuk az énekben is. Hihetetlen hangja van!

              Megpróbáltam  újra elaludni,de  ez sajnos  nem ment, többek között azért, mert  a világitótorony  tiz másodpercenként éles fényt vetett szemembe. Napokig tiz másodpercenként , pislogni kényszerültem , ha akartam , ha nem. A Gabi  esetet jelentettük  parancsnokunknak, aki egy könnyed  megjegyzéssel : kössön göböt  rá , ha nem tudja visszatartani-- elintézettnek  tekintette az ügyet. Gabi állitotta , hogy nem tehet róla, és különben is ,rövidesen hazamegy, mert ő nem szereti  ezt az egészet.Merész szavak voltak ezek, három hónap katonaság után , de nem teljesen alaptalanok, mert mikor Gabi látta , hogy kisdolgának bent való elvégzésével nem sokra megy,  nagydolgát is bent végezte el, mert legalább annyi kellett  ötnapi eltávozáshoz.

A szerkesztőségből Adelaide először nem haza ment. Autójával a folyóhoz hajtott. Otthagyta a kocsit a híd közelében, és a parton sétálgatott. Teljesen maga alatt volt, és el volt keseredve. Olyan jól végződhetett volna a hét! Ingyenes volt a SilverNet, felismerték Clare betegségét, ráadásul majdnem elhitte, hogy sikerült ráakadni a nagy sztorira, ami kitörési pontot jelenthetett volna.

Végül mi lett az egészből! Anyja megsértődött, és nem hajlandó eljárni a kezelésekre.

Az első hullám naplemente előtt nagyjából egy órával indult útnak. Azok az emberek, zömében volt tanítványok, akik Szárnnyal jöttek az esküvőre. Mivel az éjszakai repüléshez való vizsgát kevesen tették le, nekik haza kellett érni jó látási viszonyok mellett. Péter nem tudott mindenkitől elbúcsúzni. Száz vagy több ember tűnt el a levegőben fél óra leforgása alatt.
Kezdett fáradni, pedig messze volt a vége. Sőt, most jött a neheze. Ameddig a pilóták döntő többsége el nem repült, nem szolgáltak fel jelentős mennyiségű alkoholt.

Törött szárnyak

Beégés, beégés, beégés... Megint egy hatalmas beégés! Tehát nagy kár lett volna kinyírnom magam azon a szombaton, főként azért is, mert a szüleim sem jöttek meg. Amikor hazaértünk, egy furcsa távirat várt bennünket:

„Néhány pingvin vakká torzult. Ti jók legyetek!”

Ádám úgy tette odébb a papírt, mintha érdektelen szórólap lenne, melynek csupán annyi az értelme, hogy jól vannak, csak megváltoztatták terveiket. Őt sosem gondolkoztatta el a tény, hogy mi ihlette a különös üzeneteiket

Mi van, ha tényleg bántották a pingvineket?

                              Írány ,Hegyeshalom Nickhelsdorf.

           Nos , hogy Budapesten voltam már többször is , az idáig való utat ismerősnek könyveltem el, bár nem sok igazság van benne, mert mindig hivatalos ügyben jártam, és olyan hülye szokásom van, hogy ameddig a hivatalos ügyeimet elnem intézem nem engedélyezek magamnak semmi lazitást , utána meg azért , mert sietek hazafele. Talán úgy kéne mondanom , hogy felületes ismereteim vannak a városról, de azok is bizonyos helyhez kötödnek.

A bűnök sötét kamrája és Jézus patakzó vére

Hova futhattam volna ezután? Fogalmam sem volt, céltalanul rohantam. A tüdőm megállt, csak cipőtalpam csapdosott villámgyorsan a földúton. Ki kellett jutnom onnan.

Hova mehettem volna? Nem volt múltam, és már jövőm sem maradt. Jobbra fordultam, fel a dombra, engedve, hogy az út vigyen, hogy ne én válasszak. De a faluban minden út a templomhoz vezetett...

Lélekszakadva torpantam meg hatalmassága előtt. Akkor végre eleredt az eső, az ég sürgetve bekergetett az ódon, nehéz kapun.

               Sok  mindent elmondhatnék erről a kirándulásról, csak azt nem ,hogy a trópusokra vezetett. Mert mikor Dél-Mangálián leszálltunk a motoros vonatról, a szél úgy kavarta a havat, hogy azzal szembe menni egyszerűen lehetetlen volt. De tisztünk feltalálta  magát, hátraarcot parancsolt, hátramenettel kombinálva. Igy próbáltuk megközeliteni az olyan három kilóméterre lévő kaszárnyánkat. Na ez igy tulzás. Nevezzük csak  nevén , barakktáborunkat.

Ma reggel zokogva, kiabálva és teljesen átázott pizsamában térek magamhoz. Életemben nem volt még ilyen rossz álmom, pedig egy percet sem tudok visszaidézni belőle. Csak a félelem, a csontig ható rettegés marad meg bennem. Még mindig annyira az álom hatása alatt vagyok, hogy a szokásos kávémat is képtelen vagyok elfogyasztani. Alice szerint pedig pont úgy nézek ki, mint aki rémeket látott. 

A kapitányságra érvén, hamar rá is jövök a rémes álom jelentésére.

Dicső bizsergés

Hát, eddig is megvolt az oka, amiért utáltam fogorvoshoz menni, de ezek után meg!

Csak ültem a töri könyv felett. Egy szót sem bírtam felfogni, rettenetesen lesújtottak a történtek. Arcom felemeltem a lapról, majd ellepték a könnyek. Hatalmas, súlyos cseppek áztatták a nyomtatott betűket.

A másfél év alatt, plusz ebben a néhány napban, amikor újra életem főszereplőjévé vált, körülbelül százezercsillióbilliószor képzeltem el a mi nagy, csinnadrattás, visszatérő csókunkat.

                  A legnagyobb , és a legkisebb baka testmagassága között közel felméter különbség volt, és ez megmutatkozott a lépéshosszban is, mert mikor a kétméteres székely legény  egyet lépett, nekem legalább kettőt kellett, azt is felgyorsitva , pedig , nem is voltam az utolsó. A fegyverrel való bánás kellemes feladat volt, mert lehetett állva is csinálni,-- de milyen a baka?__ ha állni lehet akkor ülni is szabad. A parancs úgy szólt , hogy  megkell  tanulnunk a fegyvert  szétszedni meg összerakni, ami rendkivül érdekes feladat volt, egy kicsit hasonlitott a Rubik  kockához, bár az akkor még nem volt feltalálva.

Késő délután volt, amikor Lizzy kilépett a szerkesztőség ajtaján. Vidáman felnézett a lemenő napra, behunyta a szemét és szippantott egy nagyot a levegőből. Az utcán leginkább az autók kipufogóját lehetett érezni, de ez sem szegte jókedvét. A kocsiját gyorsan megtalálta a parkolóban. Beszállt, és hazafelé vette az irányt.

Csütörtök este óta egészen felszabadultan érezte magát. Egy óriási tehertől vált meg, amikor végre kirúgta Adelaidet. Különösebben nem volt semmi baja a lánnyal, még szerette is.

    William behunyta szemét félelmében. A fegyver elsült, de furcsa mód õ nem érzett semmit. Lassan kinyitotta szemét és egy kékruhás lányt pillantott meg, aki háttal állt elõtte. Lilit volt az, épp idõben állt a golyó elé. Egy kézmozdulattal hatott William támadójára, aki rögtön szájába vette a revolver csövét és agyon lõtte magát. Lilit megfordult és felsegítette Williamet, a fiú értetlenül nézte megmentõjét.

- Itt várj! – mondta Lilit és bement.

Méregzöld sávok bronz erezettel

Ahhoz képest, hogy a szüleim messzi-messzi tájakon jártak, és csak ketten laktunk a házban, már hajnali hatkor nagy volt a nyüzsi.
Majdnem lezúgtam a lépcsőn, amint félálomban a konyha felé csámpáztam. Szerencsére a korlát még idejében elkapott, azaz hogy én azt. Lógtam egy ideig, míg csípőm a lépcső élén támaszkodott, aztán valahogy mégis sikerült feltápászkodnom.
Nem láttam őket. A hajam az arcom elé zuhant, de vihogásuk menten felébresztett.

                                          Naprajárók

            Csak a tavaly nyáron fedeztem fel őket az utcánkba. Nem igen törődtem velük, mert nem találtam egyedi esetnek őket. Talán a megjelenésük lehetett volna egy kicsit furcsa, de csak annyira hogy öltözékükben nagyban elütöttek a szokásostól. Ez nagyjából abban állt , hogy a nagy melegben is zakóban és vastag nadrágban  jártak. Az viszont látszott rajtuk, hogy ezt nem valami  divathóbortból teszik, hanem,  a nyomorúság kényszeriti őket ilyesmire.

Gabi a kettes hangárban üldögélt egy széken. Kibontott haja sátorként vette körül, Állát a tenyerébe támasztva figyelte, ami körülötte zajlik. A történések középpontja persze nem ő volt, hanem a tőle alig két méterre álló Nóra, illetve „ikercsillaga”, az egyes hangárban Péter.
A programozó a sürgés-forgáshoz képest a nyugalom szigetének tűnt, ahogy csak ült. Ám az elméje épp úgy zsibongott, mint a körülötte tevékenykedő emberek. Napok óta gyakorlatilag Teri és ő vitték a céget.

Erkélyjelenet

Alig tudtam megkülönböztetni a tüneteket egymástól. Égett, csípve mart az alsó szemhéjam, ahogy órák óta bámultam a plafonomra ragasztott, foszforeszkáló kis csillagokat. Minden légvételem izzott, szinte párát leheltem a nyáréji sötétbe. Lángolt az ajkam, a torkom, a mellkasom, talán lázas voltam. Vagy csak végtelenül, őrülten, menthetetlenül szerelmes! Sosem ismert panaszokat produkált a szervezetem. Mint apró kolibri-szárnycsapkodás, reszkettem. Borsózott a bőröm, ahogy a takaró beborított.

Szikrázó ragyogás

A sebész főorvos magassága a padló szintjéhez közelített, amikor a tényeket közölte anyámmal. Azt hittem, ezek után megszűnik a srácok munkahelye, az összes alkalmazott a dutyiban végzi, a főnök meg mehet náthákat gyógyítani Mucsogaröcsögére. Ám jelen pillanatban anyámat egészen más dolog foglalkoztatta.
– Na, de részt vehet Nora a röplabda bajnokságon?
Sokszor hittem, hogy már soha nem fog tudni meglepni, de ezennel mégiscsak sikerült...

                            Tovább az úton.

          Az éjszaka csendjét  csak a motor  egyhangú  berregése és a tv -ből származó hangok váltakozása törte darabokra. Volt aki ennek ellenére átadta magát a pihentető álomnak , mit sem törődve mindezzel. A négyéves kislány megunta  az  újra feltett filmet , elkérte nyakpárnáját, és pillanok mulva már az álmok világába költözött. Biztosan szépet álmodott , mert arca néha mosolyba hajlott. Édesanyja sem birta sokáig utána, mert követte kislánya példáját és békésen elszenderedett A nagyszájú hölgy érdeklődéssel nézte a filmet immár másodszor, teljesen átadva magáta film nyujtotta élvezeteknek.

    William bánata egyre csak terebélyesedett, teljesen elment az életkedve is. Egészen eddig az állatok gondozása egy kellemes kikapcsolódás volt a számára, de most már végtelenül nagy nyûg lett, egy teher, amit már nem bírt. Soha nem gondolta volna, hogy valaha így fog érezni, kedvenc tevékenységével kapcsolatosan. Nehezen ugyan, de elhatározta, hogy elad pár lovat. Nem rég jártak nála a kereskedõk, lovat akartak venni tõle. Akkor még nemet mondott, de már motoszkált benne ez a gondolat, csak éppen nem volt biztos benne.

                   Eljött a Szilveszter éjszakája. Háromórás éjszakai szolgálatba  osztottak be. Ez idő alatt állandóan sétáltam, mert a kályha hőmérséklete  messze elmaradt  a testhőmérsékletemtől. Közben szociológiai felmérést végeztem az irányba, hogyan viselik a bezártságot sorstársaim ezen  a jeles éjszakán. A városi fiuk, hárman-négyen összedugták fejüket és elmult átbulizott szilveszterekről meséltek egymásnak. Mások levelet irtak  szüleiknek  , kedveseiknek-- nem egy -- könnyek között tette ezt.

Nem tudom mit érzek... Elment. Lehet már vissza sem jön. Igen, erre nagy esély van. A "VÉGE" általában ezt jelenti. Fogja magát, kijelenti, hogy vége, és otthagy.  A magányban, a kételyben, a mérhetetlen űrben. Szenvedhetnék.  Hisz, lezárult egy időszak. DE okosabb vagyok. Mindennek meg van az előzménye. Okosabb vagyok, mert a szabadságot látom, a kitáruló teret, az új ismeretségeket és a régiek fellángolását. Azt, hogy SZABAD vagyok. A megszokás nagy úr. Ne legyen ez az oka a bezárkózásnak.Igaz, a szabadság egy hatalmas bizonytalansággal járó fogalom.

A Szívkirálynő

Százhatvan kilométer/óra volt az átlagsebesség, amivel száguldottunk a kórházba. Amikor megemlítettem neki, hogy inkább egy karamboltól félek, mint bármilyen életveszélyes műtéttől, csak annyit mondott, ő majdnem minden nap így teszi meg ezt az utat, mert mindig késve kel reggelente. Nem tudom, így volt-e, vagy tényleg ennyire sürgős ellátásra szorultam, csak nem akart megijeszteni.
Míg megkereste az ügyeletes sebészt, én próbáltam elérni a bátyámat telefonon, de még mindig nem ért haza.

                A sokadik katonai behivóm már több éves késéssel érkeztt meg. Több kortársam  már leszerelt. Ezek a srácok  elsőkézből igyekeztek engem minden eshetőségre kiképezni. Például , nem szabad  sem túl okosnak , sem túl vállalkozó szellemünek lenni , mert az angyalbőrben , nem biztos , hogy  jól sül el.

                Eljött az a novemberi nap , amikor be kellett vonulnom a nem túl messze lévő kaszárnyába. Sajátkészitésü kofferommal illegtem -billegtem , egyensulyoztam, a kijelölt célig.

Doktor Zsolti

Már hajnalodott, amikor beértem a házba. Egyáltalán nem lettem jobban. Hibás gének, törött kromoszómák képei kavarogtak bennem, émelygésbe kergetve a gyomromat.
Néha elképzeltem, hogy egyetlen seben keresztül – mint kilyukadt gumimedence – perceken belül kifolyhat az összes vérem. Azon viszont soha nem agyaltam, van-e más hemofíliás is a családban.
Tulajdonképpen semmit sem tudtam a felmenőimről. Nem ismertem nagybácsit, nagynénit, unokatestvéreket.

Enyhén másnaposan, egészen kellemetlen fejfájással kezdem a napot. A reggeli kávé se segít valami sokat, főleg, hogy összeszorul a szívem az estéről maradt mocsok láttán. Ha ez még nem is lenne elég egy szar naphoz, ott van még nekem Alice problémája is.

Sóhajtva olvasgatom a kórházban írt jelentést, valamint a laboreredményt. Szerencsére nem mondhatnom éppen rossz eredménynek, ugyanis csak egyetlen érték tér el. Kicsit kevesebb a vasa, mint kéne, de ettől eltekintve minden rendben.

Hemofília

Tehát kiderült, hogy Ádám sem tudott mindenről. Az amfetamint anyám kínálta ezüsttálcán. Legalábbis így hittem. Önvédő mechanizmusból, vagy tényleg így történt, már sosem fogom megtudni, mindenesetre pontosan tudta, melyik sminkes fiókjában szoktam kotorászni...
Talán mindvégig szeretett. Az ő beteg, skizó, ambivalens módján. Mert milyen anya az, aki drogot ad a lányának? De ő végül is nem adta, moshatja kezeit. Másrészt talán, létezett egy emberibb Ruszlana, mélyen, ahol az ösztönök hangja csendesen, tudattalanul dereng fel, aki segíteni akart nekem, teljesíteni az elvárásokat.

DERÍTŐ

–  Ilyen lesz a derítő – tolta elém a rajzot Zsolt és rögtön le is hamuzta.

Én voltam az épületgépész, ő „csak” elektromos, mégse bízta rám, hanem ő készítette el a szennyvíztároló vázlatát. Megszoktam. Haverom mindig azt hitte mindent jobban tud nálam. A balatoni nyaralójuk soron következő „nagyberuházásáról” volt szó, és én a plafonra tudtam volna mászni tőle. Nem azért voltam pipa, mert megtakarított pénzemből adtam neki kölcsönt, hogy azt a telket és azt a romos parasztházát a gyerekek és a jövendő nyaralások kedvéért megvehesse, de hogy most még arra is engem kér, hogy segítsek be, és két kezünk munkájával együtt építsük újjá azt a romhalmazt, minden szabadidőnket erre áldozva, attól más besokalltam.

               Nem sokára a Petőfi utcára költöztünk, ami "oda rug ki a Szamosra" A Szamos  a nagy folyo volt számomra, az utcavégi vezérárok, vagy a téglagyári kubikgödörhöz képest. A parton  támfal , végig a város egész szakaszán. A folyó és a támfal között óriási zöldövezet, ahol a fák is ugy nöttek, hogy futballkapunak  lehessen használni azokat Mindenféle népség lakott itt: magyar ,román , cigány zsidó .A használt nyelv a magyar, azt mindenki beszélte.

Az angyal báránya

Végül hazavitt, de közben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ő biztos a nőjére gondolt, én meg arra, hogy mi lesz, ha elmondja Ádinak. Bezárnak valami drogelvonóra, és azzal kész, vége az életemnek. Ha a szüleim megtudják, akkor meg tuti fix.
Ültem az ágyamon, ujjaim közt pörgetve a kicsi zacskót. Nem állhattam le vele, most nem! A balettévzáró után a röpi döntő jött, a kettő között két nagydolgozat. A hétvégén a kórusverseny, majd egy nagydoga, két napra rá a gimis tanulmányi verseny, még két nagydoga, majd a sulibál.

Fekete balettcipők

„Padebure, padebure, demiplie, tendu, demiplie, fondu, écarté, arabesque, sauté, pirouet, éffacé*”

A szavak mozdulatokként jelentek meg képzeletemben, izmaim feszüléssel követték. A zárórész. Az én részem. Anyám gyűlölni fogja – nyomasztott a gondolat, és a hányás sem segített különösebben a megkönnyebbülésben.
Lehúztam a vécét, és újraismételtem magamban a lépéseket. Majd a csaphoz léptem. A tükör melletti polcocskán állt az ásványvizem és a tabletta.

Éjféli varázsvilág

Sikítva ébredtem. Legalábbis úgy éreztem, de valószínűleg a hangom még az álmom része volt. Az ágyamban feküdtem, és anyámat pillantottam meg, ahogy sürög-forog a szobámban. Csak felfigyelt volna, ha meghallja a hangom?! Bár ki tudja...
Egy ideig csak bámultam, de arca rezzenéstelennek tűnt. Talán csak egyszer nézett felém, azt is futólag. Villámgyorsan hunytam be akkor a szemem, alvást színlelve, és közben szép lassan eszembe jutottak az este emlékei.

                              Útazás az éjszakába.

           Mire a határ közvetlen közelébe értünk, teljesen besötétedett, ezért aztán nagyon kevés esélyt láttam arra , hogy a tájból valamit is letudjak irni , netán megtudjak jegyezni,különbenis most az egyesszámú cél az volt , hogy a határ túloldalára kerüljünk. Hogy ezt megejthessük, a szárnysegéd hölgy összeszedi úti okmányainkat --röviden útleveleinket -- és elviszi valahova , valamilyen kivilágitott bódék irányába.

                  A Föld körül ürhajók keringenek. Én egy  faipari cég igazgatóját kerülgetem -- állásügyben. Eredetileg elméleti középiskolába felvételiztem , de apám gyakorlatias felfogása  egyetlen bővitett mondattal eltéritett  aktuális szándékomtól , ugyanis azt mondta : elöbb tanulj egy mesterséget, és utána , annyit tanulhatsz, amennyit csak akarsz! Visszabeszélés , meg ellentmondás akkor még nem divott. Ennélfogva , hamar válltottam, ugyannyira , hogy  három év mulva, a már emlitett igazgatót szerettem volna rávenni , hogy alkalmazzon cégénél.

Fehér köpeny és csókcukorka

Ádám valóban sok mindent átgondolt, bár velem egy mukkot sem osztott meg mindebből. Valóban átértékelhetett mindent, amiért úgy döntött, hogy engem a kórházban hagy, míg ő hazarohan. Haza: ahonnan kipislantanunk sem szabadott volna, nem hogy a városig furikázni. Nem tudtam, mi járhat a fejében, de abban teljes egészében biztos voltam – még ha arra is kérte Zsoltit, hogy maradjon velem, majd hozzon haza -, hogy nem a papás-mamásba egyezik bele.

Kórháziszony

– Megmondanád légy szíves, édes drága bátyám... Te, akit zseninek teremtett az ég, hogy ezzel mégis mit kezdjek?

Szinte égetett a boríték, amikor a kezembe vettem. Már a hófehér íróasztalomon is füstöt bocsátott ki magából – persze nem, de csak így tudtam elképzelni anyám írásba foglalt mondandóját...

„Soha többé nem jövünk haza, vigyázzatok egymásra!
U. i.: tartsd be a diétát, ügyelj a kinézetedre, hozd helyre a pliéidet*, legyél színkitűnő, folytasd a röplabdát, lépj be a templomkórusba, menj hozzá a miniszterelnök fiához, vagy más országban, az annak megfelelőhöz, ne lébecolj, viselkedj Romanov-lányhoz méltóan, dolgozd végig keményen az életedet!”

Képzeltem el, miközben ide-oda forgattam kezemben a borítékot. Ahogy nekiálltam feltépni a papírt, hirtelen jeges fuvallat csapott az ujjaim közé, lefagyasztva torkomat, tüdőmet.

Ma még költő vagyok,

És rímeket írogatok.

De holnap festő leszek,

És gyönyörűeket festek.

Aztán már rendőr vagyok
Utána meg vándor leszek
Ki bárányokat terel.
Lehet hely nekem nem vagyon.

De legalább élek,
Míg az egek kékek.

Lehet, hogy megfagyok
Viszont már nem félek.

A titkos napló

Lopva hátra-hátrapillantottam, ahogy távolodtunk egymástól. Először csak vigyorogtam, majd mikor már teljesen biztos voltam abban, hogy hallótávolságon kívül van, ugrálni és ujjongani kezdtem. Amitől aztán megint rám tört a köhögés, így összeszedtem magam, és megpróbáltam normális ember módjára viselkedni – nehéz volt. Csizmában és télikabátban rohantam végig az előszobán, majd fel a lépcsőn, és bezárkóztam a szobámba.

     A kis fú elaludt, Bella gondosan betakarta és gyöngéden megsimogatta az arcát. Bement a konyhába, ahol Noán már várta.

- Gyere, menjünk ki!

- Remek ötlet – mondta Bella, amióta itt van még nem járt ki a házból.

Mikor kiléptek, elakadt a lélegzete. A faháztól nem messze, még volt néhány hasonló házikó. Ezt a békés kis falut, egy végtelen erdõ vette körül. A távolban magas hegyek tornyosultak, hósapkájukat annyira tépte a vihar, hogy a távolból is jól látható volt a hóvihar.

                Amerikai katonák Vietnámban. Már katonakötelas vagyok, és egyáltalán nem tudhatom, hogy mikor vonultatnak be. A városban remhir terjeng, miszerint, az ősszel bevonulókat Vietnámba viszik. A huhogó baglyok szerint erre  a legalkalmasabbak az erdélyi  magyar fiatalok. De szerencsére ez nem igaz , csak arra volt jó , hogy  sok-sok  magyar fiatalnak álmatlan éjszakákat  okozzanak.

________________________

                 A Szamos parton sétálok.Ide szoktam elhúzódni, ha  bántott valami vagy valaki, ha szomorú voltam, vagy ha egyáltalán egyedül akartam lenni.

A tengerparti kisvárosra csodás nyári este köszöntött. Pontal d' Areia felett az ég felhőtlen volt. Már napok óta tartott ez a kellemes időjárás, ami az emberekre is másképp hatott. Ilyenkor tovább maradtak a szabadban, az éttermek kerthelyiségei szinte egész éjszaka nyitva tartottak. A szállodában is sok volt a vendég, rengetegen látogattak a tengerpartra, a legtöbben csak hétvégére, de akadtak üzletemberek is, akik egy-egy tárgyalás előtt ott szálltak meg.

Wanderley Amaral volt a hotel egyetlen állandó lakója.

Szűz hólepel



Másnap reggel azt sem tudtam hirtelen, hol vagyok, amikor a bátyám berontott a szobámba. Arra sem emlékeztem, hogy jutottam be a saját ágyamba. Semmire. Zúgott a fejem, fájt a szám és émelyegtem.

– Kelj fel gyorsan, itt a falupap! – ébresztett, és fordult is volna már ki a szobából, ha nem kezdtem volna rekedt hangon nyöszörögni.

– Jaj, ne! Aludni akarok még! Vagy inkább elaludni örökre! – nyafogtam, és átfordultam a másik oldalamra.

Téli telihold

Sötét téli este volt. A hóból csak annyit láttunk, amennyit az autó fényszórója megvilágított: galambürülék-szürke kását. Oldalt, az ablakon tömény feketeség tükröződött. Sehol egy villanyoszlop, vagy a Hold, ami megmutatta volna a minket körülvevő egyre sűrűsödő fenyőerdőt.

Az ablakhoz dőltem, fehér párát leheltem az üvegre, és ujjaimmal betűket kezdtem rajzolni.
„R” - minden kunkorát és szárát mélyen belevéstem az emlékezetembe, majd letöröltem.

                             Szorongás a határ előtt.

            Elhagyjuk Nagyváradot , ahol a még üres helyeket is elfoglalják. Egy idősebb úr, egy nagyszájú hölgy ,és egy anyuka száll fel négy éves forma kislányával. Gyakorlott utazóknak néznek ki , különösen a kislány , mert amint fenn van a buszon , azonnal végig rohan rajta, helyet keres és talál , majd szakszerüen  leellenőrzi , hogy a két televizió a helyén van-e.

A július tele volt mozgással. Ha nem tombolt épp egy nyári zápor, vagy nem volt vaksötét, emberek cikáztak az égen, betakarító gépek sürgölődtek a szántóföldeken. Egyedül a cseresznyefa állt az egyes hangár végénél mozdulatlanul. Tikkasztó hőség volt szinte egész nyáron, ezért sokan megfordultak alatta. A hatalmas, öreg lombkorona pedig magába szívta az elszállni készülő szárnyas emberek szavait.

János azon kevesek közé tartozott, aki nem viselt szárnyakat.

A pattantyús

Az ezerötszázhatvanegyes év elején nagy volt a sürgés-forgás Csesznek várában, hírét vették, hogy erre tart a törökök egyik serege. A szokásos tizenöt lovas és ötven gyalogos véderő felduzzadt harminckét lovas és százhúsz gyalogos katonára. Ez is kevés volt, de Wathay uram a vár- kapitány úgy vélte, hogy ennél több embert nem tudnak ellátni a falak között. Mindenki harcra készült. A gazdatisztek szekérszámra halmozták a gabonát a tárlókba, megteltek a pincék vizes és boros hordókkal, az építészek a nyílások környékét tették biztonságosabbá támfalakkal, kiékelésekkel, eközben a fegyverkovácsok gyártották a muníciót, átnézték az ágyúkat, tarackokat, puskákat., a vár gyomrában kellő mennyiségű puskaport halmoztak föl.

                                  Készülődés , indulás.

           Elöszöris bekellett pakolni , hogy mit vigyek és mit ne vigyek. Ez úgy történt , hogy a feleségem rakta befele a bőröndbe az ingeket pólókat alsókat pizsamákat , én meg a másik oldalt raktam kifele amit fölöslegesnek ítéltem meg. Ezen aztán sikerült összevesznünk , mire feleségem kijelentette , hogy akkor őt nem érdekli az egész, azt viszek magammal amit akarok.

1.

A falusi parasztházból kialakított nyaralónk teraszán ültünk és iszogattuk a dörgicseit.

- Nagyon rossz passzban vagyok - meséltem a sógoromnak-. Átdobtak, mint szart a palánkon. Egy külföldi „befektetőnek” dolgoztunk már fél éve. Vastag pasinak adta ki magát, aki azzal jött, hogy több százezer dollárt akar befektetni kis hazánkban. Nem látszott rossz ötletnek, amit előadott, és szerintem más is bekajálta volna. 

- Nálunk Kanada épít hospisz hotelek - törte a nyelvet a rohadék raccsolva –.

• Ne szokjon hozzá túlságosan a kinti levegőhöz, Redcliff! – mondom. – Nem fogja sokáig élvezni…
• Meglátjuk, Claire, majd meglátjuk!

Mire elérek a kocsihoz, nagyjából húsz-harminc agyvérzésen lehetek túl. Érzem a torkomban lüktető szívverésem, a gyors pumpálástól meg is szédülök. Sokáig nem pihenhetek, ugyanis telefonom éles hangja a frászt hozza rám.

• Tessék? – veszem fel morogva.
• Pár másodpercig semmit nem hallok, csak a háttérből jövő zokogás hangját.

16.

KOZELUHA azonnal elrohant a birkózó terembe, hogy megtudakolja a válogató eredményét.  A zsűri már a távozásra készült. 

A Szövetség képviseletében, a válogatott keret edzője éppen egy sport újságírónak nyilatkozott. 

– Régen láttam ilyen szép összecsapásokat. Büszke vagyok, hogy ilyen utánpótlással rendelkezik a mi sportágunk, mely a harmadik legtöbb érmet gyűjtötte be az olimpiákon. 

Kozeluha elindult, hogy megkeresse a szakosztály edzőjét. 

Szalai mester sápadtan toporgott a terem ajtajában. 

– Mi történt Feri bátyám, mesélj!

7. 

KOLTAI nem kedvelte a Kozeluhát, a KISZ titkárt, mert azt fújták a „fényes szellők”, hogy az ő helyére pályázik. Nagyon kellemetlenül érintette, hogy csak ettől, az ide furakodó parasztkádertől szerzett tudomást a Szauer ügyről. Azért is kellemetlen volt ez a fejlemény, mert széles körben ismert volt, hogy a sportegyesület hazudozáson ért ifi bajnoka az ő lánya körül legyeskedik. Úgy döntött megpróbálja letörni a magabiztosan mosolygó KISZ titkár túltengő önbizalmát.

Ms. Bater már vagy egy órája szuggerálta az irodai telefont. Valahogy nem volt kedve a rá váró híváshoz. A helyzetet már többször is átgondolta, alapvetően nem lett volna túl nagy a probléma. Normális esetben kisujjból levezényelné a megoldását, de most nem csak az ő vállalata volt érintett az ügyben, ezért nem hozhatott egyedül döntést.

Néhány órával ezelőtt értesítették a SilverSky biztonsági központjából, hogy érdekes telefonbeszélgetésre akadtak

Dani a napjait vagy a ToRule bázison, vagy az otthonában töltötte. Utóbbi ismét érdekessé vált számára. A pilótanövendékek és a csapat tagjai inspirációkat szolgáltattak. Édesapjával remek karaktereket fabrikáltak belőlük Szürkevárosba. A fiú fantáziája meglódult. A közvetlen kapcsolata az emberekkel, illetve a szimulációs tapasztalatai összemosódtak. Nagyon kellett vigyáznia, hogy a beleképzelt tulajdonságokat ne kérje számon a hús-vér személyeken, de élvezte, ahogy fiktív képességekkel ruházza fel őket.

4.

Elmondjam, milyen a tökéletes reggel?

Ébredés után, munkába indulás előtt ért a szörnyű felismerés: elfogyott a cigi. Nem volt pénz nálam, a kártyámon is pont egy dohányra való összeg várta, hogy beteljesüljön a sorsa. Elindultam hát az elsötétített boltba, hatalmas 18-as karikával az ajtaján. Ázsiai turisták voltak a környéken, és azon gondolkodtam, hogy vajon mit gondolhatnak, hová megyek. Nem hiszem, hogy sejtették, mi is az a hely. Mindegy. Kértem a dohányomat, nyújtom a kártyát, de nem vette be a gép, elutasított.

                                     Te velem jössz 1.

           Amikor a múlt század vége felé Európában sorra robbantak  az erőszakkal fenntartott kommunista rezsimek - törvényszerűvé vált , hogy országunk , városunk, sőt cégünk sem marad meg régi státusába. Mint minden változás - ez is - egyes emberekből örömöt másokból bánatot váltott ki, annak függvényében, hogy ki milyen nagy  darab kenyeret kapott a múltban és mennyi munkáért.

Piros szavak, mégpirosabb kékek

Egy szerelem margójára

… többször tett próbálkozást a Kedves, magyarázatra várva tőlem, miért pont Ő, miért pont én s miért pont mi?

Válaszom nem elég kielégítő, mégis válasz:

azért Ő és azért én és azért mi, mert a szerelem arról szól, hogy Ő, én és mi. Senki más.

Mostanában egy kicsit megtorpanok ennek hallatán s ha gondolatban eljutok idáig, akkor egy picit megtorpanok és hátrébb állok, had jöjjön elém a téma magyarázatával együtt.

Csipkeverő türelemmel

Magzatfaló fegyelemmel, fegyelmezetten figyeltem.

felemelt fejjel, ökölbe szorított kézzel vártam/lestem, nevelődtem.

Kell lennie .... gyermeki kezdet .... falkaszellem.

Ne hagyjátok ... gyermeki eredet.

olajcseppekben hulló eső, zsírzáporok, cafatvihar.

Átrágtam magam hegyeken völgyeken, vizeken.

A jég alól kopogtattam fel ... 

majd levegőbe emelkedtem, repültem szabadon akár a madár 

aztán aláereszkedtem. Landolt velem a csoda ...

19.

MÁR BESÖTÉTEDETT, amikor Pajszer kitette a ház előtt. 

Zoli berohant, odabent sötétség és halálos csend fogadta. Anyja egyedül volt otthon, arca mindent elárult.  Csak egy tálcán égő gyertya világított. Nem kellett kérdeznie semmit. 

– Hol voltál? … Apád meghalt. 

Zoli ráborult anyjára és mindkettőjük szeméből kicsordult a könny. Sokáig álltak, így zokogva, összefogódzkodva, aztán leültek az ágy szélére. 

– Mikor? 

– Délben telefonáltak, alig hogy elmentél.