Megpróbáltam  újra elaludni,de  ez sajnos  nem ment, többek között azért, mert  a világitótorony  tiz másodpercenként éles fényt vetett szemembe. Napokig tiz másodpercenként , pislogni kényszerültem , ha akartam , ha nem. A Gabi  esetet jelentettük  parancsnokunknak, aki egy könnyed  megjegyzéssel : kössön göböt  rá , ha nem tudja visszatartani-- elintézettnek  tekintette az ügyet. Gabi állitotta , hogy nem tehet róla, és különben is ,rövidesen hazamegy, mert ő nem szereti  ezt az egészet.Merész szavak voltak ezek, három hónap katonaság után , de nem teljesen alaptalanok, mert mikor Gabi látta , hogy kisdolgának bent való elvégzésével nem sokra megy,  nagydolgát is bent végezte el, mert legalább annyi kellett  ötnapi eltávozáshoz.

                Gabi húsz nap múlva jött vissza, jobb kezének mutatóujja hiányzott. A parancsnoknak azt mesélte , hogy az erdőbe volt  fát vágni és ott történt a baleset. Úgy beleélte  magát a mesélésbe , hogy sírt is. Ám amikor a zsebébe volt az elbocsátó levél, nekünk elmesélte az igazi változatot--  sógorát kérte meg , hogy fejszével  vágja le az ujját. Kezdtem elhinni , hogy  Gabi nem szeretett katona lenni. Gabi távozása után , nem sok minden változott, de a  barakk levegője mindenképpen -- jó irányba.

                 Esténként, amikor elcsendesedett a világ, szülővárosomra, családomra, barátaimra gondoltam, meg arra a távolságra , amelyik elválasztott  engem tőlük.Nagy volt ez a távolság, és semmi reményem nem volt  arra , hogy  a közeljövöben , hazalátogassak. Szinházba , moziba nem jártunk. Beatles  muzsikát nem hallotunk. Az volt az érzésm mintha  visszafelé mennénk az idöben , pedig csak  én maradtam le egy kicsit. De nem mindenben , mert a televizió katonai adását nézhettem, az viszont nem érdekelt , ugyancsak nézhettem a hiradót, amibe  kommunista cuppanós csókokkal illették egymást  Brezsnyevék , Ceauseskuék , és a többiek. Nahát, ezek nélkül én elég jól megvoltam. A fiatalok el sem fogják hinni , hogy a román rádió, minden reggel , úgy öt óra tájba magyar népi muzsikát is  sugárzott , nem túl sokat , amolyan vakulj  magyar ne láss, tót-- alapon.Aztán véget nem érően hazai népi muzsikát. Minden esetre népdal ismereti felfutásomnak még hasznát is vettem, amikor megjelent (katona )életembe Marianna, ez csupa gömbölyü konyha tündér, aki rendkivül élvezte, ahogy töröm a román nyelvet. Hogy kegyeibe  fogadjon , még jobban törtem, mert azt hallottam idősebb bajtársaimtól, hogy Marianna nem mindig képes szerelmi vágyait kordába tartani. Nem sajnáltam időt s fáradságot, hogy Mariannával eljussunk a szerelem magasabb régióiba.Közben sokmindent megtudtam róla, és rájöttem, hogy egyáltalán nem arról van szó , hogy szerelmi vágyait  nem tudja kordába tartani, hanem inkább arról , hogy  életében  nem sok szeretetben volt része, és csak azt igyekezett  pótolni. Komolyra  is fordulhatott  volna köztünk a dolog , ha nem jelenik meg életében egy civil, akinek szándékai  komolyak voltak. Marianna szomoruan mesélte el, hogy itt az alkalom,, hogy megállapodjon , hogy révbe jusson, mert már egy negyed század van mögötte,amiből   az utolsó évtized, nem volt egyéb mint , hányattatás, költözködés és  nem egyszer--megaláztatás. Bevallotta , hogy több barátja, szeretője volt, de sosem érezte magát  utca lánynak ,mert ő csak azzal feküdt le akit  szeretett-- ha csak rövid ideig is-- és  kiről úgy érezte , hogy  szereti őt, és ha csalódott azonnal felvonta vitorláit és az első kedvező széllel el  vitorlázott.

               Meglepett őszintesége,  ezért  könnyü szivvel csókoltam meg utoljára. Jó tiz évvel később ,teljesen véletlenül futottam vele össze  Konstancán. Kilenc éves kisfiát mutatta be  büszkén, aki rendkivüli módon hasonlitott--  az egykor csak  civil vetélytársként  emlegetett-- férfira. Boldogan mesélt kisfiáról férjéről, és megemlitette , hogy már nem töröm a nyelvet. Egykor volt, rövidéletű szerelmünket szóba sem hoztam mert én magam is örültem , hogy sikerült megállapodnia, és sikerült elérnie azt amire oly sokáiig várt !