Leheveredek az egyetlen butordarabra, ami  nem volt egyéb mint egy kiszuperált katonamatrac.Bár ennek felismerése is némi gondot okozott ,mert már rég túl volt azon amikor még annak lehetett nevezni. Jobb hiján elmélkedni kezdtem , hogy mivel  is  fogom tölteni az éjszakát--alvást  hosszú távon nehezen tudtam elképzelni--igy egyedül berekesztve , és minden jóból kirekesztve, olyanokból mint szabadság,, táplálkozás,, tisztálkodás, és egyéb adottságai  a civilizációnak.

               A környezettel  nem kellett ismerkednem, mert a Virághegy ismerős fényben  derengett fel a nyári hűvös hajnalokon. A katonai  ébresztő kürthanggal is csak azért  kellett ismerkednem , mert rettenetesen hamis volt. Itt ugyanis  nem profi fujta hanem valami amatőr,aki ezen "privát" munkáért cserébe, beérte  egy-két karika szalámival , kenyérrel. Az ennivaló sem volt sokkal változatosabb , de lényegesen több volt a hús , és az általunk C- vitaminnak  nevezett káposzta.

                Egy kicsit üres lett a szivem --nem tagadom-- mióta  Marianna kiköltözött belöle, de vigasztalt az a tudat, hogy napközben a hőmérő higanyszála meghaladta az öt fokot, barátságosabbak lettek a szelek, és magasabb  pontokról  látni lehetett a tengert. Megközeliteni csak inkognitóban lehetett, azt is majd csak később. Szigoruan ránkparancsoltak, és kötelezvényt irattak alá velünk , hogy semilyen körülmény között nem  megyünk a tenger közelébe.

              Megpróbáltam  újra elaludni,de  ez sajnos  nem ment, többek között azért, mert  a világitótorony  tiz másodpercenként éles fényt vetett szemembe. Napokig tiz másodpercenként , pislogni kényszerültem , ha akartam , ha nem. A Gabi  esetet jelentettük  parancsnokunknak, aki egy könnyed  megjegyzéssel : kössön göböt  rá , ha nem tudja visszatartani-- elintézettnek  tekintette az ügyet. Gabi állitotta , hogy nem tehet róla, és különben is ,rövidesen hazamegy, mert ő nem szereti  ezt az egészet.Merész szavak voltak ezek, három hónap katonaság után , de nem teljesen alaptalanok, mert mikor Gabi látta , hogy kisdolgának bent való elvégzésével nem sokra megy,  nagydolgát is bent végezte el, mert legalább annyi kellett  ötnapi eltávozáshoz.

                  A legnagyobb , és a legkisebb baka testmagassága között közel felméter különbség volt, és ez megmutatkozott a lépéshosszban is, mert mikor a kétméteres székely legény  egyet lépett, nekem legalább kettőt kellett, azt is felgyorsitva , pedig , nem is voltam az utolsó. A fegyverrel való bánás kellemes feladat volt, mert lehetett állva is csinálni,-- de milyen a baka?__ ha állni lehet akkor ülni is szabad. A parancs úgy szólt , hogy  megkell  tanulnunk a fegyvert  szétszedni meg összerakni, ami rendkivül érdekes feladat volt, egy kicsit hasonlitott a Rubik  kockához, bár az akkor még nem volt feltalálva.

                A sokadik katonai behivóm már több éves késéssel érkeztt meg. Több kortársam  már leszerelt. Ezek a srácok  elsőkézből igyekeztek engem minden eshetőségre kiképezni. Például , nem szabad  sem túl okosnak , sem túl vállalkozó szellemünek lenni , mert az angyalbőrben , nem biztos , hogy  jól sül el.

                Eljött az a novemberi nap , amikor be kellett vonulnom a nem túl messze lévő kaszárnyába. Sajátkészitésü kofferommal illegtem -billegtem , egyensulyoztam, a kijelölt célig.

                  A Föld körül ürhajók keringenek. Én egy  faipari cég igazgatóját kerülgetem -- állásügyben. Eredetileg elméleti középiskolába felvételiztem , de apám gyakorlatias felfogása  egyetlen bővitett mondattal eltéritett  aktuális szándékomtól , ugyanis azt mondta : elöbb tanulj egy mesterséget, és utána , annyit tanulhatsz, amennyit csak akarsz! Visszabeszélés , meg ellentmondás akkor még nem divott. Ennélfogva , hamar válltottam, ugyannyira , hogy  három év mulva, a már emlitett igazgatót szerettem volna rávenni , hogy alkalmazzon cégénél.

                Amerikai katonák Vietnámban. Már katonakötelas vagyok, és egyáltalán nem tudhatom, hogy mikor vonultatnak be. A városban remhir terjeng, miszerint, az ősszel bevonulókat Vietnámba viszik. A huhogó baglyok szerint erre  a legalkalmasabbak az erdélyi  magyar fiatalok. De szerencsére ez nem igaz , csak arra volt jó , hogy  sok-sok  magyar fiatalnak álmatlan éjszakákat  okozzanak.

________________________

                 A Szamos parton sétálok.Ide szoktam elhúzódni, ha  bántott valami vagy valaki, ha szomorú voltam, vagy ha egyáltalán egyedül akartam lenni.

            Hatvanon túl kell lennie annak a szatmárinak , aki még ismerte Terézkát. Terézka nem volt más mint egy koldus.Persze , még megboldogult gyermekkoromból. Meggyőződésem , hogy Terézkát mindenki szerette, mindenki segitette , pedig cigány volt. Mert Terézka becsületes  volt. Állandó "standja"  a Székesegyház előtt volt, de előfordult a Hildegárda templom előtt is.A vallásos ünnepek  után, házról -házra  járt, ilyenkor,  tésztát ,kalácsot, netán megmaradt húst kapott.

           A személyzeti  osztályról megkerestek engem és  még egy társamat, hogy nem lenne -e kedvünk egyetemre menni, Aradra , a temesvári  politechnikai intézet kihelyezett almérnőki karára. Akkor éppen  hét éve volt , hogy le érettségiztem, kellő idő arra, hogy elfelejtsem azt , ami a felvételire szükséges lett volna, nekem viszont már annak idején a középiskolábanm sem volt fontos. Mindennek a tetejébe már nős voltam, és kislányom már szaladgált utánam mindenfelé, ahova csak mentem.

            Amikor egy ember  egy ideig kiszakad megszokott környezetéből, majd hirtelen visszacsöppen, egyszerűen nem tudja hova tenni magát, elveszti arányérzékét, egyes dolgokat alábecsül , másokat  esetleg túlbecsül, és ez a hinta addig himbálózik , ameddig csak egyszer beáll az egyensuly. Akkor mondják , hogy ez egy kiegyensulyozott ember. Nahát , az én hintám amplitudója egész széles skálán lengett, mert egyszerüen megpróbáltam habzsolni az életet, amiben rendkivül hittem, és optimizmusom határtalannak tünt.

           Szépen le is maradtunk  négyen a csoporttól, és minden feltünés nélkül betértünk a cukrászdába. Már azt hittük, hogy elfeledkeztek rólunk, amikor vadunatúj káplárunk--egy tizennyolc éves srác, mi voltunk húszonnégy-húszonötévesek-- visszatért , és parancsolgatni kezdett nekünk , hogy azonnal menjünk vele a kaszárnyába. Talán mentünk volna, de italunk már ki volt kérve, és fizetve, és egyszerüen sajnáltuk otthagyni rumunkat konyakunkat.

               Jöttek a levelek   nap mint nap, igy volt "olvasnivalóm", pedig sajnos egyik sem szólt nekem, nem az én nevemre érkezett. Gyanus volt nekem ez a hallgatás, mert már legalább  hat levelemre nem kaptam választ, attól a lánytól, aki akkor a legközelebb állt a szivemhez.Pedig eljövetelemkor  minden elkötelezettség nélkül megegyeztünk , hogy irni fogunk egymásnak, bármi is történjen időközben.Én irtam is szorgalmasan , de az is igaz , hogy a Mariannával  történt intermezzóról mélyen hallgattam.Nem is az fájt nekem , hogy esetleg mással jár , hanem az hogy  nem ír, bár ebben egyeztünk meg.