A legnagyobb , és a legkisebb baka testmagassága között közel felméter különbség volt, és ez megmutatkozott a lépéshosszban is, mert mikor a kétméteres székely legény  egyet lépett, nekem legalább kettőt kellett, azt is felgyorsitva , pedig , nem is voltam az utolsó. A fegyverrel való bánás kellemes feladat volt, mert lehetett állva is csinálni,-- de milyen a baka?__ ha állni lehet akkor ülni is szabad. A parancs úgy szólt , hogy  megkell  tanulnunk a fegyvert  szétszedni meg összerakni, ami rendkivül érdekes feladat volt, egy kicsit hasonlitott a Rubik  kockához, bár az akkor még nem volt feltalálva. Ment is mint a karikacsapás egészen addig, ameddig a következő parancs meg nem érkezett. --Amit eddig csináltatok-- amit elmagyaráztam-- azt most nektek , úgyanúgy el kell mondanotok , természetesen románul , és közben csináljátok is. Ez a dolog egy-két müszaki zseninek ment-- román anyanyelvüek voltak, de a többi katasztrófálisan lebőgött, velem együtt. Mikor látták, hogy ezen a ponton, a közel két tucatnyi alkatrész felsorolása nem megy, azt mondták , hogy még javithatunk siralmas helyzetünkön, ha jól lövünk. Esküdtünk égre -földre, hogy mi majd megmutatjuk, mit tudunk, mert akkor még nem tudtuk,hogy nem elég az emberi tényező, meg a jó indulat, hisz legalább annyit számit a puska minősége. Na már most: ez az agyon csiszolt, fényesitett, suvikszolt,, olajozott jószág, bár külsőségekben a legjobb arcát mutatta, amikor bevetésre került , bizony  nem remekelt.

               Az biztos , hogy  nem én voltam az első gazdája, mert a fa részén (agyán) cirill betűs bevésés volt: Okszána. Eltudtam olvasni, hogyne tudtam volna?-- hosszú évekig tanitottak bennünket oroszul. Persze rögtön eszembe ötlött, hogy biztos ezt  is Sztalin elvtárs küldte a szeretetcsomagban a keksszel , a  dióval, az almával , meg a kommunizmussal együtt.  Jaj , istenem , legalább ezt az utóbbit ne küldte volna! De nem  sok idő maradt a filozófálgatásra, mert ahhoz , hogy lőhessen az  ember, először is fedezéket kell ásson magának, ellenkező esetben , mire a jóisten észreveszi már rég lyukkártyáva lövik. Ezt azzal  a kis ügyes lapáttal kell csinálni , ami már hetek óta ott fityeg az üres farzsebünk irányába, de még semmi hasznát nem vettük, azon kivül ,hogy lábunkon , pontosabban combunkon hátul  félkör alaku körivet húzott.

               Tisztünk -- maga a jóindulat-- felhivta figyelmünket, hogy ne keseredjünk el , ha esetleg a lapát megmakacsolja magát, és nem akar behatolni, a csonttá fagyott földbe, nekünk azért megkell védeni a hazát ,meg saját magunkat . Óriási szerencsénk volt, hogy ellenségként , csak a hegyes, velőtfagyasztó szél  jöhetett számitásba. Három nap alatt olyan mély  fedezéket ástunk, hogy fekvő helyzetben, már takart a szél ellen. Újabb három napig tanultuk a fekvő poziciót, és cél benézését-- ami úgyebár   nélkülözhetetlen a lövésnél.

                 Aztán jött a lövészet. Feküdni, célozni , lőni-- megkeresni az ellőtt golyó hüvelyét  és igy tovább. Mikor mindenki lőtt, a hüvelyeket leadtam, látogatást tettem céltáblámnál. Nem tudtam honnan tudhatta a puskám ( ő orosz volt  én magyar , a céltábla meg román.) hogy én pacifista vagyok, de tény és való, hogy az öt leadott lövésből , egyetlen egyszer sem jött létre az áhitott találkozó a céltábla és puskagolyóm között ( jó hogy nem csak golyómat irtam , mert félremagyarázható lett volna).Pedig én minden tudásomat beleadtam, valószinű, hogy  ennyit tudtunk  ketten összehozni az orosz puska és én, a román céltábla ellen. De az is lehet , hogy kancsal lettem , mert a   szomszéd bajtárs céltábláján nem kevesebb mint  hét lyuk  leledzett  szintén öt lövésből. Vigasztalásul  csak az szolgált , hogy nem voltam egyedül, akinek a céltáblája  szűz maradt. Hogy szűz maradt, azt nem én mondtam , hanem kiképző tisztem , aki egy hegyes -- külön ecélra kifejlesztett kéziszerszámmal néhány lyukat ütött az érintetlen  céltáblákon, ami után néhánynak , nagyon jó, a többinek meg elégséges osztályzatot osztott ki.