A környezettel  nem kellett ismerkednem, mert a Virághegy ismerős fényben  derengett fel a nyári hűvös hajnalokon. A katonai  ébresztő kürthanggal is csak azért  kellett ismerkednem , mert rettenetesen hamis volt. Itt ugyanis  nem profi fujta hanem valami amatőr,aki ezen "privát" munkáért cserébe, beérte  egy-két karika szalámival , kenyérrel. Az ennivaló sem volt sokkal változatosabb , de lényegesen több volt a hús , és az általunk C- vitaminnak  nevezett káposzta. A kettőt  összeadtam -- kalória plusz vitamin-- és szinte félni kezdtem az elhizástól. De erre nem került sor mert a következő héten  már megkellett ismerkedjek, a kézi-emelő-forgató foggantyujával a negyednégyzetméternyi rakterületű  villával, és a krámpácsoló csákánnyal. Szóval , volt egy kis kézi gép, amit rá lehetett kapcsolni a sin koronájára, amit aztán a négy sarkán nyolc katona  keményen tekert , egészen addig ameddig a sinpár ki nem emelkedett a talpfákkal együtt kőágyból. Előbb --utóbb mindig kiemelkedett , hogy milyen munka , erőfeszités árán , azt csak az tudja aki csinálta.

                 Az is megtörtént, a négy különböző sarkon  az erőviszonyok nem egyformán  oszlottak meg, ilyenkor aki elmaradt, annak az oldalán  a sínpár sokkal nehezebb lett, emiatt   csak még nagyobb erőfeszitések árán tudták kiemelni  a körülbelül  másféltonnányi súlyt. Sorsszerüen arra a végére kerültem  ahol nehezebb volt-- talán pont én miattam, de hát mit tehettem, ilyen munkát  még életemben nem  csináltam. Legfennebb az izzadásban , verejtékben tudtam felülmúlni , bárkit is. Pajtásom elismerte  erőfeszitésemet, de azért jelentette főnökünknek, hogy lenne olyan kedves engemet olyan helyre  passzolni , ahol ha már segiteni nem tudok , legalább  ne hátráljam őket. Nem rossz indulatból mondta, csak azért, hogy vegyék már észre , hogy  fizikai képességeim korlátozottak. Bekellett látnom , hogy itt nyers erőre van szükség, amit alá kell vetni a közös célnak a kollektiv érdeknek. Lemertem volna fogadni , hogy itt több hasznát vették volna  moldvai barátomnak mint egy ilyen sakkozó izomzatú, irodalmi érdeklődésű, asztalos legénynek.

                Emiatt kerültem a villához.(üresen is súlya volt!) Teljesen egyéni munkát   kellet vele végezni , napi   tizenkét talpfa(talpbeton) közt  kellett telerakni zuzott kővel, a talpbeton(teljesen új összetett szó)magasságáig. Elméletileg egész  jó munkának látszott, csak az volt a baj, hogy a villám  az első napon minduntalan megtorpant a zúzott kőbe, és többszöri nekifutás után sem engedelmeskedett. Két --három nap elteltével, már sikerült egy félvillányit felvennem , de  sajnos ez csak egy  félnorma teljesitéséhez volt elegendő, bár az izzadságom messze meghaladta a sokévi átlagot. Ekkor a tenyeremen  már annyi vizhólyag volt , hogy akár vizililiom telepet is nyithattam volna rajta. Csodálkoztam is rajta, hogy ennyi izzadság  után  honnan jut még  a tenyerembe is viz. De a vonatnak jönnie és mennie kellett, és mikor eljött az ideje, az jött is. Akkor drukkoltam igazán, amikor először jött, mert féltem , hogy kifog siklani-- miattam. De a vonat észre sem vette , hogy hol dolgoztam én.

                 Egy hét elteltével  már egy egész villa  követ feltudtam venni a villára , de ezt a mennyiséget már nem birtam eldobni , olyan  három-négy méter távolságra , azt is fölfelé. Mikor már majdnem belejöttem volna a kőhajigálásba-- nem méltányolták kellőképpen erőfeszitésemet-- más beosztást kaptam, vadonat uj szerszámmal, krámpácsoló csákánnyal.. Ennek a lényege az volt , hogy  a zúzott követ   keményen  bekellett krámpácsolni a  talpfa , illetve , mostmár talpbeton alá, hogy a sinpálya stabilan álljon.Krámpácsoltam is én szorgalmasan, bár a tenyerem már akkor olyan volt, mint a száraz szántóföld, kemény és barázdált. Én a munkámmal már megis voltam elégedve, sőt a jól végzett munka öröme töltött el, mert már időben is meg közelitettem társaimat.

                 Igen ám,  de amikor jött a vonat, civil és katona főnökeim  odahivtak ahhoz a pályarészhez a hol én krámpácsoltam, és meg mutatták hogy mikor a vonat azon a szakaszon megy , a sinpár meghajlik, lefelé! Tehát nem krámpácsoltam elég keményen. Be kellet  látnom , hogy ezt sem nekem találták ki. Azt hiszem ők is belátták.

                  Éppen hétvége volt. Vasárnap reggel hivat az őrnagyom, és kéri a listát a az igényelt anyagokkal. Aztán írt egy cédulát, amivel elkellett menjek szaktársammal az új állomásra, ahol bevezettek bennünket egy  óriási raktárba, amiben  hihetetelen mennyiségű anyag volt felhalmozva, minden, ami egy épitkezésnél elképzelhető. Kollégám  odasugja nekem : kérjél  amenyit csak akarsz , ezek úgy sem értenek hozzá, különben is hozzá vannak szokva a nagy tételekhez. Ennélfogva némi módositást hajtottam végre az anyag listámon, annak érdekében , hogy nehogy fennakadás történjen munkámban  anyaghiány miatt-- és egy kicsit a jővőre is gondoltam. Felpakoltunk  rendesen, és a sok jó anyaggal visszatértünk alakulatunkhoz.