Egy szál orgona

                  Nincs pontosabb földi óra,

                  mint a kinyiló orgona.

                  Mert ha fúj, vagy akár esik,

                  május egyre mind kinyilik.

                  Szirmot bont és illatozik,

                  sziveket szeretni csábit.

                  S aki nem fogékony erre,

                  úgyan, hogy került-e Földre?

Abraham’s Alley, sikátor, leégett négyemeletes társasház, este fél nyolc.

Valljuk be, nem ez a legideálisabb hely, ahol az ember lánya szívesen eltöltene egy estét. Még számomra sem élvezetes, pedig szeretem a kísérteties helyeket, de az én ízlésemnek ez már kissé túlzás.

A kerítés előtt várakoztam egyik ismerősömre, Lisara, akivel még egy könyvkötő tanfolyamon találkoztunk néhány hónappal ezelőtt. Egész jól összebarátkoztunk, annak ellenére, hogy ő egy igen kedves, szentimentális, naiv lány, aki még a boltban kapható fehér és barna kenyér között is ingával választ.

Vajon fáj a fának ha lehullajtja a leveleit ősszel? Utána a +10-et -10 követi, és beborítja az egész, kiszolgáltatott testét valami fehér, hideg, súlyos takaró. Vagy ezt csak valamiféle békés, megmagyarázhatatlan belső rezignáltsággal veszi tudomásul, mintegy kívül helyezkedve saját magán is?
Valószínű igen. Alkalmazkodik. Üres lesz, de jó értelemben üres. A változások átjárják a lelkét, áthatolnak rajta, nem vernek gyökeret benne, nem keserítik meg, és végül nem rohasztják ki.

Ez a tetves görény megint meglopott

   A kis kétszemélyes padok három sorban voltak elhelyezve a harmadikosok számára a kultúrház egyik, osztályteremnek kinevezett helyiségében. A keresztúri általános iskolában - a nyolcvanas években -, csak ötödiktől lehetett tanulni, ez okból adódóan az elsősök és másodikosok egy másik, nagyon régi épületben gyűltek össze rendszeresen eme nemes célból, a harmadikosok és negyedikesek pedig a kevésbé régi kultúrházban.

A november szürke nemszeretem hónap, de nekem illik szeretnem, hiszen ebben a hónapban van az oroszkrémtortás születésnapom, és különben is kaptam egy gyönyörű ropogós, piroshasú százforintost, a harmadik emeleti Janibácsitól.

Szégyenlősen megköszöntem szépen a pénzt, elköszöntem a kedves házaspártól, és kilépve lakásuk ajtaján, máris beindult a kis gépezet, mely a mikreköltömmajdapiroshasút tervek kidolgozására volt hivatott.

Először is kell egy papagáj Gyurika helyett, aki kék hullámos, és annyira öreg volt már, hogy itt hagyott bennünket, és sajnos, a kis kihűlt testet el kellett temetnünk az olajfák alá.

1.

    Erős, aki bírja,

bátor, ki még szenved,

s keserves kínjában

semmiből nem enged.

2.

Vagyok. Leszek.

Addig teszek, hogy

ha már nem leszek,

akkor is legyek.

3.

Zúg a fejem,

hányingerem

holnapra elmúlik,

el kell felejtenem.

4.

Nyafognék még,

ha nem elég.

Nekem elég,

szívem még ég.

Mennyire igyekeztem, hogy ki tudjam mondani, de próbálkozásaim az R betű kipörgetését illetőleg, folyamatosan kudarcba fulladtak, sokáig.

Nem járattak óvodába, hiszen Édesanya háztartásbeli volt, és ha járattak is volna, nem emlékszem, hogy annak idején akkora hangsúlyt fektettek volna, e probléma kiküszöbölésére, és logopédusokról, még hírből se hallottunk az 50-es, 60-as években.

/Utánanéztem, már csak a korhűség kedvéért is, és feltevésem igazolódni látszik.

Nádi Nudi az almafa alatt

   Nádi Nudi és Homály egyfolytában süketeltek a semmiről. Folyamatosan elbeszéltek egymás mellett, ami nem csoda, hiszen már elég rendesen tele volt az agyuk. Pedig még csak reggel nyolc óra volt. Viszont szombati nap, amikor ér az ilyesmi. Péntek délutántól, vasárnap estig tart a szabadság. Csak hétköznap nem ér bebaszni, bár ami azt illeti… Krabóciában ez az íratlan törvény sűrűn áthágásra kerül. Főleg itt a szőlőhegyi pincesoron. Képtelenség ezen a helyen úgy előfordulni, hogy be ne hívjanak legalább négy-öt alkalmi fröccsözésre.

NÉGYSOROSAK

Nemzedékek

Együtt indultunk kéz a kézben,

Vidáman haladtunk tovább.

Nyomunkban új nemzedék sarjadt

És a gént örző unokák!

Kontraszt

Itt állok kereszted elött

Fejemen sárga pitypang koszorú.

A Te koronád szúró tövis

És a vérző öt seb: a megváltó!

Emelt fejjel   (sok szeretettel Gabinak)

Találkoztunk harminc év után,

Minden ami volt kecsegtető.

Mögöttünk a sok megvalósítás,

Elöttünk még a nyugtalan jövő!

Körberöhögöm magamat,

megint nincs új a nap alatt:

a kis patak vígan folydogál,

a részeg a kocsmában

szüntelen iddogál,

semmibe beszél, aki józan,

retteg az árnyéktól, aki fél,

az ember, a csordanép mind

a felszín alapján ítél…

és csak zúg a víz…

Morajlik, tombol a Duna,

nem szőke már a hűs, a jó Tisza,

csak viszi, hordja összegyűlt szemetét;

nem rakja le, cipeli – még bírja –,

és a mocsok, az élet nyomoréka

hátán boldogan, láblógatva ül.

            Önvád

              Tim forrón szeretett

              Összehozott az élet

              Tim elment tőlem örökre,

              De maradt ez a gyermek....

Hiányzol.

És hiányod bénító.

Idegméreg.

A reggeli kávé előtt, alatt, és után.

Benne vagy a levegőben. Néha néha aláhullsz a földre, mint áprilisban a nyárfa apró pelyhei, ha a szellő alábbhagy. Aztán újra beléd kap, és megtáncoltat a szívemben. Odalépsz hozzám, egy szót sem szólsz, de ragyogó szemedben már felsejlik a szándék. Táncot kérsz, nyújtod a kezed, én pedig indokolatlan bizalommal ráteszem az enyém.

A tiéd.

A heves tiltakozásom egy pillantás alatt ködbe vész, megszűnik a tér, az idő.

A házinéni egy amolyan faszarági asszonyság volt, aki még a végtermékétől is szívszakadva vált meg, és minden alkalommal, amikor a budiról távozott, legszívesebben gyászruhát öltött volna.

Bár még zsengének is túlzással mondható gyermekkoromat éltem, de a faszarági jelzőre nagyon is világosan emlékszem, hiszen Édesanyám ajkán csüggve, vagy csak úgy félfűllel, napjában többször is hallhattam. Ismétlés, a tudás atyja, mondják a bölcsek, így az ismétlés által e mondás, egyszerűen mondva belém vésődött.

Tamás bácsi tősgyökeres budapesti lakos volt. Tipikus példája a nagyvárosi, fennhéjázós, nagyképű, hangos embereknek, akik nem törődnek mással, csak hogy nekik maguknak jó legyen.

De viselkedése ellenére, élete alkonyán megadatott neki egy apró növésű feleség, aki mindig hűen mellette maradt, ápolta, ha beteg volt; ha pedig egészségnek örvendett, igyekezett minél inkább a kedvére tenni.

Tamás bácsi ki is használta az asszony szolgálatkészségét. Például, miután behozta neki a vacsorát, ugratta őt a söréért.

Egy igazán kellemetlen nap

   Épp, hogy csak vánszorgott a vonat.

   - Jól van, semmi baj. Max. ötszáz méter lehet még – mondta Géza, pedig egyedül volt a kabinban. Kínjában kezdett már magában beszélni, hogy ezzel is megpróbálja visszatartani a hasmenését.

   Három órája utazott Pestről Kanizsára, mikor először fortyantak a belei. Eleinte még csak négy-öt percenkét jöttek a tolófájások, aztán negyed óra elteltével már egypercesekké váltak.

Melegben, hidegben, sárban,

hóban, fagyban,

vagy amikor hétágra

tűző napsütés van...

Egy dolog örök.

Itt áll ő mellettem,

akármikor hívom,

simogat, dédelget,

s amikor meghúzom,

lágyan ringatózik.

Olyan ő, akár a napsütés, a holdfény,

vagy a betegnek a jó gyógyszerkészítmény:

minden rosszra gyógyír;

de ha egyszer felbőszíted,

kitör, mint a gejzír.

Nekem mégis kell ő,

szeme oly kékellő,

egyetlen csókjától

friss, tavaszi szellő

járja át testemet.

Gyí paci!

   Hajnali ötig már vagy hatszor felébredt Fecó este tíz óta. Akkor feküdt le.

   „A francba! – gondolta magában miközben leolvasta az ébresztőórás rádió számlapjáról a pontos időt. – Még két óra.”                     

   Úgy érezte, nem akar menni az idő. Ideges volt, de kellemes feszültséggel volt tele. Gondosan kitervelt mindent. A felesége hatkor kel, nagyjából fél órát készülődik, aztán indul melózni.

„Nagynovella a Maximális Szeretetszolgálatról, továbbá Racsni úr biztonsági szelepének kidurranásáról...”

FÜRDŐSHOW A SZEGEDI MAXIMÁLIS SZERETETSZOLGÁLATNÁL...

Szlogen: „A hatalommal lehet élni, és lehet visszaélni...”

~ ~ ~ avagy ~ ~ ~

„A legjobb pandúrból lesz a legjobb rabló ~

...és viszont...

~ A legjobb rablóból lesz a legjobb pandúr...”

Mottó:

„Nem a kutya csóválja a farkát,

hanem a farka csóválja a kutyát...”

Prológus (Bevezető)

Történetem bevezetőjében vagy inkább előszavában, engedje meg a kedves olvasóm, hogy néhány sort írjak előbb magamról, ugyanis a történetnek az egyik szereplője és egyben szenvedő alanya, azaz kárvallottja is én vagyok.

Búcsú

Van ami hiányozni fog,valami nem.
Ki akarok lépni,de maradnék ebben.
Elmennék,visszafordulnék,vége.
Nyolc év után mind másfele.
Az idő egyre fogy és csak fogy,
Mint a hópihe mikor a földre rogy.
Minden nap egyre közelebb a végéhez.
Csak ne mond,hogy az idő elérkezett!

Percről percre kevesebb,kevesebb.
Az idő nem áll meg,ostromol egyre.
Ki akar maradni és ki menne tovább?
Álmok után futunk mind,egy szebb jövőért.
Nyolc év,még a keserű is szép.
Bennem él mind a huszonkét név.

  Vidám történet egy nyúlról (mese mindenkinek)

               Ült a nyuszi az erdő szélén egy hatalmas fa árnyékában.Úgy teletömte magát,hogy már a körülötte lévő kövér fű sem kecsegtette,sőt undorodott tőle.Ellustult és nem tudta mivel verje el a nap hátralevő részét.Már az sem volt üdítő,ha arra tévedne egy nyuszitárs és elhancúroznának a hűs árnyékban.Amint ül elernyedten arra lesz figyelmes,hogy  a közelében egy öszvér legel.Rászól.

Sáros gondolatok gondolatok tüske ként szúrják szívem. Testem és lelkem közé éket verve szomorúságba taszít. Könnyeim hullajtva rettegek a magánytól. Késztetés a cselekvésre, csak egy rövid történet leszek a feledés rögös útján haladó szekér. Látni nem látod, csak hallod kerekeinek koppanó kavicsok hangját. Egyre távolodik, már nem is hallod . Gondolataim még kis ideig megmaradnak, de az idő múlásával szép lassan lemorzsolódnak. Szerelem a halál utáni vágy

Nem tudom honnan, kitől, hogyan, de valahogy egyszer csak ott volt, a konyhában.

Amolyan társbérleti lakásban laktunk Nagynénémékkel, akik ki nem állhatták, vagy legalább is nekünk így mutatták, az élő jószágot.

Ő pedig nagyon is élő volt, és hogy e felől senkinek ne legyen kétsége, beszélni kezdett.

- Kot-kot-kot -, mondogatta – és közben heves fejmozdulatokkal nézegetett egyikünkről, a másikunkra, a csirkékre oly jellegzetes fejbiccentésekkel, és a játékmacink üvegszemeivel oly hasonlatos tekintetével.

Uram, szólítsd végre magadhoz!

   A tíz éve tartó házassága terméseként négy gyerek rohangált már Béla körül.

   „Mekkora szerencse, hogy csak egy lány van köztetek! Remélem nem is lesz még egy pinás!” – gondolta szinte minden alkalommal, amikor az utódokra nézett és eszébe jutott, hogy a következő tíz évre még négy gyerek van betervezve.

   A XX. Század első felében még a fiúgyermek jelentette az igazi áldást. A szülők csak rájuk alapozhatták teljes biztonsággal a nyugodt öregkort és amúgy a család gazdasági előremenetelét.

Jááj, biztosurak!

   Piszkosul forrón tűzött a nap, pedig már délután hat óra volt. Mentek a tetőcserepek kézről kézre. Lent a raklapról szedegette Vince, továbbította a létrán fél kézzel kapaszkodó Dárkónak, aki átnyújtotta a léceken egyensúlyozó Tóninak, hogy végre a helyére kerüljön minden egyes darab.

   - Tee, Tóni! Mííkor fejezzük máá be? Faaszom tele már munkával ebbe melegbe – érdeklődött Dárkó a tőle megszokott fura akcentussal.

Hal, hűl, hol

Haló, hűlő holló,

hideg, mint egy olló

Bér, bár, bor

Bérem, bárban, borrá

változott,

s mámorrá

Kor, kér, kár

Korom, kérem, károm,

rég volt huszonhárom

Vér, ver, vár

Vérem

verve várom,

egy baleseti várón

Csap, csíp, csáp

Csapok csípős csápodra

károdra

Űr, úr, ír

Űr úr írt egy írnek,

de milyen az ír,

nem érdekli őt egy légből kapott hír

Vad, vád, véd

Ez, nem a tiéd

Vad vádaktól ne védj engem,

nem veszem fel nem az ingem

Tiszta vagyok pőrén

Nevetek a dőrén

Magyaroknak

Nemzetem!

Magyarok!

Oly nagyok vagytok!

Higgyétek!

Ti, kik éltetek,

És haltatok

Egy nemzetért…

Éljetek,

És haljatok

Egy nemzetért!

Olyan vagy nekem,

Mint egy fa:

Gyökere mélyen,

Lombja magasan…

Szeretlek Nemzetem!

Ébredj!

Ébredej Magyar!

Mert vagy Világfa!

Van egy hely, ami olyan akár egy kihalt nagy és hatalmas pusztaság.Senki nem tudja, hogy hol van, nem lehet odatalálni, de ha mégis valaki arra jár, nem jut ki onnan soha többé.

Azon a helyen van egy kis ház, körülötte nagy zöld füves táj, temető, erdő, mező és egy patak.

Ott él egy vénember, Ádám.

Mindennap kimegy a patakhoz fürödni és onnan hordja a vizet.Nem éhezik, mert mindennap talál valami élelmet.

Egy napon aztán szörnyű vihar támadt, olyan, amilyen még soha nem volt ezen a helyen.

Egy kellemes nap

Jó volt a reggel. Szeretem a redőny résein átszűrődő fénypöttyöket. Ettől más hangulatot kap a szoba.

Elnézegettem a fényképeket a falon. Anna: ez a kicsi lány hogy megváltoztatta az életünket, érzelmeinket! Jó vele lenni, a tiszta gyermeki bizalom felszabadítóan hat ránk.

Óvatosan nyújtózkodtam, kellemesen éreztem magam. Bár a „lepkéim” verdestek (így nevezte a főorvos a pánikkal járó mellkasi remegést), de ez már így van minden reggel.

Miközben Olvastam az interneten ezeket, a dolgokat a szívem a torkomban volt nem hittem a szememnek. Edem csak nevetett a dolgon gondolom hülyének nézet és én úgy is, éreztem magamat.

Újra bementem dolgozni a cégházba de igazából féltem egyedül maradni, ez a túlvilágos dolog nagyon megrémisztett. Ismét elérkezet az este, én lassan és remegő lábakkal mentem le az alaksorba hogy levigyem azt a pár széket, ami elhasználódott.

Ahogy a lépcsőn fokról fokra araszoltam, felerősödőt minden egyes érzékszervem és a lépcsők alján ijedten, zihálva kerestem a vak sötétségben a villanykapcsolót.

Dialógus

   - Szia, Zoli!

   - Szevasz, Józsikám! Rég láttalak. Mi van veled mostanában?

   - Összejöttem a csajjal.

   - Melyikkel is? Nem ugrik be hirtelen, hogy melyikről is beszéltél legutóbb.

   - A Zsuzska, tudod.

   - Ja, persze! És, hogy áll a dolog? Ez össze fog jönni végre? Úgy értem, lesz belőle kapcsolat, vagy vele is lezárul a történet az ismerkedést követően?

   - Hát, igazából még nem volt semmi, de nagyon jól elvagyunk egymással.

Gyerünk, szívem, repülj!

Szállj már végre fel!

Ott van az égen, ott

az irányt adó jel.

Menj! Csillagok ezrei követik az utad.

Amerre jársz, életre hívsz

halott virágokat.

Miért nem tudsz repülni?

Mért nem szállsz már végre?

Kerekedj fel, menjél,

kússzál fel az égre,

hogy ragyoghass örökre!

Mit érsz, ha nem látnak?

Mit, ha csak utálnak?

Mit, ha nincs más, mit adsz,

csak a bú, a bánat?

Tudom, nehéz. Hidd el, értem én!

Hisz mind, ami kijön belőled,

ünnep-költemény.

Egy csodaszép, verőfényes délutánon a Malaclány arra ébredt, hogy iszonyatosan fáj a feje, és viszket az ágyéka. Már nem emlékezett, az előző éjjeli tivornyából mikor érkezett haza, de úgy érezte, vajmi keveset aludhatott.

Kóvályogva a konyhába ment, hátha az evés majd jót tesz. De nem tett jót. Ahogy lecsusszant az első falat, a Malaclány már rohant is a mosdóba, és kiöklendezte, ami a gyomrát nyomta.

-          Nem lesz ez így jó – morogta, majd a csap alá hajtotta fejét, és teleitta magát.

Az utcák összemennek

Hazamegyek – határoztam el, s már ez az elhatározás is könnyebbé teszi a lelkemet.

Nem egy napra, ahogy szoktam, hiszen az örökös rohanás. Két egész nappal ajándékozom meg magam, s ebben egy este, egy éjszaka is benne lesz. Egy éjszaka, amit az emlékeimmel töltök majd el (s azzal az érzéssel, hogy a szüleim is ott vannak).

Korán reggel indulok Gödöllőről, és mégis éppen csak elérem a távolsági buszt. Úgy látszik az égiek is azt akarták, hogy sikerüljön az utazás.

   Beköszöntött a hosszú és zord idő után, a tavasz. Aranyszínű napsugarak simogatták az utak hasát, és a virágzó fák, vékony lombjait is átölelték hosszú napsugaraikkal. A fákon apró levelek s hófehér virágok nőttek, melyek édes illatot árasztottak magukból. Frissen lenyírt fűtakaró illata terjengett a város mentén, kellemes fák virágillata varázsolt mosolyt az emberek arcára. Csodálatos idő volt, amit már olyan régen vártak, ismét a szerelmek kibontakozásának az évszaka.

A hűtlen egyik reggel csak felkerekedett, és maga mögött hagyva otthonát, elindult a nagyvilágba. Se szó, se beszéd tette ezt, anélkül, hogy akár egy búcsúüzenetet is hagyott volna. Minek is? Úgysem értené senki, miért cselekedett így. Meg aztán, ha körülnézett az éveken át otthonának tekintett lakásban, már egyáltalán nem azt a képet látta, amit gyerekkorában megszokott és szeretett. Anyja és apja vadul feszültek egymásnak, valahányszor vitára került a sor.

Üveggolyók

Hajnal négy óra. Odakint éppen csak dereng, de a folyosón már megjelentek az első betegek. Még kábán az előző esti altatótól, de már nyugtalanul az új naptól róják a folyosót. A dohányzóból füst szivárog ki, halk beszélgetés hallatszik.

Lassan telik az idő. Itt nincs is súlya az időnek, ez a fogalom elveszti az értelmét. Kinek pár hét, kinek pár hónap, kinek több év.

Lali pl. már hét éve van bent. Megtörte a nagyapja halála. Azóta itt várja a saját kis világába zárkózva, hogy mikor mehet vissza a tanyára.

Üvegcséit egész télen át, tisztogatta. Ezt a tevékenységet addig művelte, míg olyan makulátlanok nem lettek, hogy a nap sugarai akadálytalanul szánkázhattak le rajtuk. Mikor a tavasz, az igazi, megvetette lábait, és addig maradt, míg le nem dolgozta reászabott idejét, Ő maga, fáradtságát összecsomagolta, és elpakolta a dologtalan napokra. Azután nekilátott befejezni a befejezni valót.

Vénséges kezei visszafiatalodtak a munka szeretetétől, és úgy is vette hasznukat.

Az emberséges vevő

   Laci bácsi, a kisnyugdíjas vidáman kapkodta magára kabátját és kalapját a reggeli teája után. Alapból sem lehangolt természetű ember, de most kifejezetten jó kedve volt.

   - Szia, mamókám, nemsoká jövök!

   - Jól van, papa, de nehogy megfeledkezz magadról, és nekem kelljen érted mennem! – szólt utána vidáman a felesége, mielőtt becsukta volna maga után az ajtót.

   A hetven éves Laci bácsi egy középkorú férfi lendületességével lépkedett a jéggé tömörödött havon.

A duellátor

Két kitaszított sorsa fonódik össze a regényben. Egy fiatalember küzdelme, hogy Károly Róbert lovagjává váljon, s bosszút álljon cselszövő nagybátyján apja haláláért; de, mivel korábban megvetett, fizetett bajvívóként élt, újra s újra kitaszítja a vitézi rend. Szerelme, egy kun törzsfő lánya, múltja tragédiája elől menekül, sokáig kedvese elől is titkolva származását. Egyszer azonban szembe kell nézni a fájdalmas emlékekkel. Képes lesz-e megbocsátani apjának a múlt bűneit?

Az első randi

   Norbi, évek óta használta a társkereső oldalakat, amolyan húspiacnak tekintette a net efféle szolgáltatásait. Valóságos függőségben szenvedett. Ha nem volt meg évente minimum húsz új hölggyel a szexuális együttlét, akkor az már kezdett komoly önértékelési panaszokat okozni nála. Szeretett így ismerkedni, mert bármilyennek előadhatta magát. Elég annyi, hogy jó beszélőkéje legyen, és simán eléri, hogy valami sztárnak nézzék.

    Másnap álmos reggeli fény világított be az ablakon. Az emeletesházak ablakai szépen sorban kitárultak, s hol álmosan bámészkodó lakók dugják ki a fejüket, hol pedig csak a tegnapról meg nem száradt nadrág van kiterítve.  A zebrán álldogáló kismamák, szorosan megmarkolt babakocsikra szegezték tekintetüket. Közben ijedten nézelődtek körbe, ugyanis az előttük elhaladó autók elviselhetetlen füstje szinte babakocsi nagyságúra terjedt. Majd amikor a lámpa fénye pirosról immár zöldre váltott, szélsebesen indúlnak el a túlsó járdára.

Elsőként érkezett. Bár a meghívóban szerepelt, hogy bárki hozhatja a párját is, ő mégis egyedül jött el.

- Osztálytalálkozóm lesz – közölte a pincérrel, aki kedvesen a különterembe vezette.

A különteremben már terített asztal fogadta. A fogasra akasztotta a kabátját és leült az asztal egyik végére.

- Vajon sokan eljönnek? – kérdezte magától.

Egy spontán ötlettől vezérelve megszámolta a terítékeket. 36. Az évfolyamban 26-an tanultak, tehát nem kizárt, hogy mindenki eljön, sőt tízen még a párjukat is hozzák.

Hatalmas rét, kicsiny domb. Domb tetején áll egy fűzfa, ágai mintha a mennyboltot tartanák. Szellő fúja leveleit, elereszti magát had simogssa. Elégedetségét levelei halk zörejével jelzi. Törzsébe véset monogramunk, szívbe zárt szerelem.

Megsüketít,

s fejvesztve rohansz!

A végzeted

fontolóra veszi a tényt,

miszerint

elröppent a gondolat,

s csak

fekete üresség kél,

hol egykor

még lebegett remény.

De már süket,

s összecsuklik a térd.

Megjött a mentőjárat

   Pontosan déli tizenkét órakor kapták a telefonhívást a nagykanizsai kórház ügyeletén. Miután megtörtént az adatok felvétele, jöhetett az esetleírás a segítségkérőtől.

   - Reggel nyolckor kezdte magát rosszul érezni szegény papa. Abban bíztunk, hogy jobban lesz, azért csak most telefonálok – lökte az igét egy aggódó női hang.

   - Milyen tünetei vannak a papának? – kérdezte a diszpécser.

   - Olyan… nagyon furcsa.

ha lenne még
a világon valami
- hozzád hasonló -
csodálatos
nem félnék
elveszni a valóság
képei között
dideregve
lélegzeted
újjá születő
érzelem.

Tavaszi  anzix

Azt kérdi a tengelice, hová tűnt a Beatrice

Velük együtt vénülök, gyakori, hogy szédülök

Rigó tolla fekete, nincsen néki feneke

Pisi, kaki lyuka egy, azt fütyüli egyremegy

Jácint szól, a tulipánnak, - menjél innen, nem kívánlak!-

Tuli vissza, - mi van hagymás, ne játszd eszed, te sem vagy más -!

Süni szeme, csupa csipa

A szájában nincsen pipa

Hogyha volna, nem vitás

Bizton hinnénk, hogy pipás

Burukk, Burukk, szól a galamb

Kéne’ neki egy vadkaland

Vadgerlelányt csókolna, burukkolva, bókolva

Egy tojás, két tojás, milyen drága a tojás

Helyesbítek, csak tojat, amelyet a tyúk tojott

Macska lapít veréblesen, fejére, egy, potty leesen

Odakapott, szedte-vette, magát fejen teremtette

Érdek bogár ez a Kata, néhány pöttyét nekem adja

Hogy pár évét letagadja

- Csípje meg a darázs, zárva van a garázs

Elveszett a lakat kulcsa -,

Perlekedik, szomszéd Julcsa

Dolgos méhek szorgoskodva

Gyűjtögetnek, poroznak

Here férjek mind e közben

A kocsmában boroznak

Örüljünk hát a tavasznak, erről szólt a versem is

Együnk répát karalábbal, párolva, és nyersen is

Beszélgetés az Egyház viseltes dolgairól

   Mint minden alkalommal, mikor szalmaözvegyi állapotomban lopom a napot fatornyos falumban, ez esetben is a Tóka presszó teraszáról bámultam bambán az utca forgatagát. Hol az eget fürkésztem egy esetleges UFO-jelenség reményében, hol átellenben a fákon ugráló madarakat, hol tátott szájjal, hol ásítozva. Szóval néztem bután, folyamatosan. Ahogy egy ilyen helyen illik.

   Jó egy óra butáskodás után megjelent két haver, aztán néhány perccel később még egy.  Így négyesben már a szájtátós bambulásnak végleg annyi lett.

Kérlek Uram, egyengesd el keresztem terheit

Mert érzem már, hogy íjként hajlik, s, félek, eltörik

Azt nem kérem tőled, hogy vedd le rólam terhemet,

Hiszen az enyémek, tőled kaptam, s ha szenvedek

Ennyivel tartozom, s a tartozásom, mint minden jó adós

Megadom

De mondd uram, mit kezdjek egy megtört kereszttel

Melyet oly rég óta hordok, és ő sem ereszt el

Mert eggyé tartozunk

Mindenható vagy

Mindenki, ki hisz benned ezt vallja

Így halkan mondom, hogy más a szót, mint mondok néked, meg ne hallja

A töréspont, az kényes fajta

Pont ott, s akkor törik

Mikor senki nem számít rá, és nem akarja,

Hogy törjék, ha nem, muszáj

Így hát

Kérlek Uram, egyengesd el keresztem terheit

Mert érzem már, hogy íjként hajlik, s, félek, eltörik

 Az este sötétségbe borította az utakat. A kivilágított lámpás főutcákat hideg, csípős szelek járták át. Most nem az autók zaja, vagy akár a sok sok sürgő-forgó ember léptének kopogása törte meg a csendet. Teljes csend és nyugalom uralta a várost. A sötétkék égbolt, halványsárga csillagokat ragyogtatott odafent a magasban. A magasabb emeletes házak tetejét, saját fekete árnyékával takarta be, oda a lámpák kócos fénye már nem világított el.
  A főutcáról egy hosszú, ezüst színű autó fordúlt be majd lassítani kezdett, majd leparkolt ügyesen a járdaszéli parkolóhelyre.

A kötelező vizsgálatról utazott hazafelé. A villamos, szokás szerint zsúfolásig telve, vegyes korosztály, vegyes uticélok, vegyes hangulatokkal. Szabad ülőhely, természetesen nem volt. Nem is akart ő leülni, hiszen nem volt beteg, rosszullét sem gyötörte, csupán egy új élet édes terhét hordozta a szíve alatt, és néhány megállónyi helyben állás nem esett terhére. Gömbölyödő pocakját bundakabátja csupán sejtetni engedte, a figyelmesen szemlélődők számára

Éretlen szilva a csúzliban

   - Úgy magasodik a távolban tisztuló égboltra – a természet eme örökké változatlan, ámde mégis mindig ámulatba ejtően gyönyörű színekben pompázó csodája – a szivárvány, mint egy hatalmas diadalív, amit a sűrű cseppekben hulló nyári zápor felett győzedelmeskedő kora délelőtti napsugarak tiszteletére emelt a létezés végtelen bölcsességű alkotója – mondta Dodi átszellemült arccal.

   - Aszta mindenit, de szépen mondtad! Komolyan mondom, ha úgy mesélik, nem hiszem el – reagált Musi az imént hallottakra.

Felejtsd már el, Ede!

   Valóságos felhőként tódult ki a Tóka presszó ajtaján a cigifüst, mikor Ede kinyitotta, hogy belépjen rajta. Szinte mellbe vágta, de nem érdekelte. Túlságosan szereti a kocsmai atmoszférát mintsem, hogy visszahőköljön egy ilyen kis semmiség miatt.

   - Szevasz, Öcskös! – üdvözölte a pulthoz lépve a tesóját, aki már jó ideje lopta itt a napot egy sör társaságában.

   - Szia Tesókám! – üdvözölte viszont az öcskös.

Kedves Tagjaink!

Felhívnánk figyelmeteket arra, hogy a pályázat még él, és türelmetlenül várjuk az erre érkező pályázati anyagokat!

Jelentkezzetek minél többen, hogy az antológia megjelenhessen! Tollat kézbe, és írásra fel!

Róbert igyekezett minden szomorú gondolatát a fejéből. Felesége csókjainak íze a mennyekbe repítette. Mindig szerette Niki kellemes illatát, bársonyos bőrének finom tapintását. Magához ölelte Nikit, felesége ennél is jobban tapadt a nyakára és hangos cuppanások törték meg a szoba csendjét. S a következő pillanatban összeérintették homlokukat és sokáig egymást nézték. Szerelmes tekintetük összefonódott. Még a sötétben is tisztán látták egymást.

Ha túl gyakran kiáltasz farkast, ne őt okold, hogy megjelenik, te pedig szörnyethalsz látványától!

Ő csak arra volt kíváncsi, ki miatt csuklik oly sokat!

A plüssmaci vörös vért hány…
Elvonóban fekszik a lány.
Menekülne… Nincs menekvés!
Tűvel romba döghalált vés.

/Lét felesleg… még egy flashback…/

A passzát a holt port rázza.
Egy keselyű rút csontváza
éhezőknek szemét szúrja.
Remeg a kín sivár húrja…

/Aszály a száj… Jaj, Afrika!/

Míg a tehén utcán legel,
nem törődve fellegekkel,
tömegnyomor földön tapos,
árvíz jön, négy-öt hónapos!

/Zsákutca a kaszt… felakaszt!/

Mély skarlátvörös keresztet
beteg járta házra reszket
a félelem rőt démona.

   Sajnálom...nem így akartam...esküszöm...már éreztem az elején is,hogy valami nem stimmel...nekem más féle pasi kell...szerettelek...de csak pár h étig tudtad elvenni az eszemet...sajnálom...
    A történetünk lehetett volna szép,de az elején elrontottunk...sajnálom...én csak tovább akarok lépni...ne aggódj!...nem fog fájni neked...minden úgy intézek,hogy jó legyen neked és...hogy ne okozzak fájdalmat...nem így akartam...azt hittem kibírom...de nem...
   Júliusig akartam húzni azt időt...sajnálom...nem ment...már csak közömbös vagy nekem...barátként tudok rád tekinteni és nem,mint egy pasira...nekem más kell...egy kedves,ugratós forma...aki teljesen lökött...pont,mint én...vajon találok olyat?

A lány, aki nem az a fajta

   Üvöltött a mulatós zene a keresztúri Betty presszóban. Az egyik, helyi sztárcsapat szolgáltatta a talpalávalót. Zenés est volt. Egy szokványos, szombati program.

   Ede, az egyik boxban élvezkedett Szilvivel. Szilvi meglehetősen könnyű prédaként szerepelt a köztudatban. Pont jó volt Edének a búfelejtéshez. Szegény Ede! Néhány nappal korábban rúgta ki a barátnője, és ez mocskos módon megviselte. Mindegy volt neki, hogy ki, csak terelje el valaki a gondolatait a múlt idejű kapcsolatáról.

Nagyon szép az oltár
Ezer könny hull száll
A levegőbe izzik a boldogság
Érezd a zene vidám ritmusát!

Megjelensz fehér ruhába virágcsokorral a kézbe
Melletted egy fiatal úriember talpig feketébe
A pap várja az ifjú házasokat
Előtte egy könyv várja válaszokat.

Az ujjaitokon jól mutat a gyűrű
Elhangzott már az örök eskü
Míg a halál el nem választ
Engem nem sokáig várhatsz

Az én nevem a halál
Ki a nőddel együtt hál
Egy jó aktus után
Jó szerető vagyok nem tagadás

Bárhol bármikor a csúcsra viszlek
Míg a férjed a melóban nem végez
Minden bizonyítékot eltüntetünk
Senki nem jön rá mi a bűntettünk

Elcsavarom a fejed pillanatok alatt
Észre sem veszed, de az ágyamba találod magad
Ha egyszer kettőnket a meleg ágyban talál
Mondhatod.

Esti Röpke,

az agyatokba köpve.

_________________________________________________

A kémény:

Repülő gyermekeket szűlt az égnek - fattyú

Az este:

Sötét, néhol fehér, fekete - lassú.

_________________________________________________

Nem megyek ma sehova, nem megyek ma sehova

vagy mégis?

De hova?

_________________________________________________

Tudom, hogy hol vagyok,a pályaudvaron,

vagy csak azt hiszem?

_________________________________________________

Ha kutyaszarba lépsz, miért sipákolsz?

Jegyzetek egy szakadt noteszból

   Az, hogy én szeretek valakit, isten igazából más nem láthatja, nem érezheti, még csak meg sem sejtheti; ez így is van rendjén, mert az ember csak maga képes megszabni szerelmének erejét, édességét, így aztán csak passzívan befogadhatja a párja, ha éppen elég erős a befogadásra; az meg egyenesen csak a szerelem mértékétől függ, hogy valaki a gyönyörök ízét milyen módon főzi, hogy a másik lelkivilágát és erotikus étvágyát kielégítse!

Költő hová tűnt a lelked?
Ajkadról hová lett a szó?
A világ az igazságot várja.
Hisz újra bízni, s hinni volna jó.

Bízni, hogy jöhet még szebb holnap.
Hinni, hogy örök a remény.
Hogy élhetőbbé tehető az élet.
Bármilyen zord, sivár, és kemény.

Ébredj költő, zengjen hát a versed!
Elnémítva minden hazug szót.
Hirdesd újra a tiszta igazságot!
Mutasd meg a szépet és a jót!

A huszita

Második rész

A május végi alkonyat virágillatosan borult a lipanyi síkra, puhán beburkolva Miletineki Borek egyesült kelyhes és katolikus seregeit.

Filip társaitól félrehúzódva imádkozott. Pedig most már nyíltan vallhatta hitét: az elmúlt esztendőben, 1433 novemberében a kelyhesek tizennégy év harcai után végre megegyezésre jutottak a katolikusokkal. És a kelyhesek vállalták, hogy segítik Zsigmondot a táboriták ellen.

A fiatalember azonban most még az övéi társaságát is kerülte.

(Délután 6:30, Kőbánya egyik kocsmája.)

A hangulat unott volt...vagy inkább semmilyen.

Alig-alig volt pár férfi, mert az ivó nők nem igazán tértek be ide.

Egy fiatalabb úr, mondhatni gyermek évei végén járó egyed térd be ide

Hosszú ballonkabát volt rajta, az egyik kezében esernyő, a másikban pedig egy akta táska volt.

A pulthoz érve rendelt egy korsó sört.

- 145 Ft lesz. - mondta a csapos, és az ifjú fizetett.

A kocsma leghátsó asztalához igyekezett a férfi, mint aki elől el akarnák venni a helyet.

Minek a pillanatragasztó?

A pillanat megragaszthatatlan.

Minek az üres, vigasztaló szó?

Az igaz szív ma vigasztalhatatlan.

Kapaszkodhatnék én egyetlen fűszálba,

de félek, a fűszál hamar elszakad.

S ha mindegyikre együtt gondolok,

rettegek, hogy szívem meghasad.

Néhány nappal ezelőtt, pontosabban Vasárnap vagy Hétfőn vagy talán előbb Teklával beszéltem akivel közös projektbe kezdtünk és folyamatosan újabb és újabb ötleteket dobunk be a közösbe.

Tekla azzal a szándékkal keresett meg engem, hogy 04.11-én azaz a Költészet Napján lesz egy casting a Visegrádi utca 7 alatt a Photo King jóvoltából és szeretné, ha elkísérném őt.

Nagyon örültem, hogy rám gondolt és természetesen igent mondtam erre a kedves felkérésre.

A beérkezett pályázatok közül, a zsűri - élén Horváth Tibor zsűrielnökkel - kiválasztotta az "Álom és valóság" pályázat legjobb alkotását, melynek írója emailben kapja meg nyereményét, egy 600 Ft értékű e-bookot "Élet az álmokban" címmel.

Az alkotások folyamatosan bekerülnek az E-book Könyvház és kiadó magazinjaiba.

Nyertes alkotás:

Nagy Elizabeth: A két tollacska 

Éjjel álmodtam. Azt álmodtam, hogy valahol messze egy kis szigeten voltam, valahol az Égei-tenger szívében.

Ángyi

   A kis Zolika nemrég lett hét éves, és épp az első nyári szünetét élvezte általános iskolásként. Mint minden hasonló korosztályú gyerek, simán elaludt volna kilenc óráig is a tanítási időszakban. Most viszont, hogy nyár volt és suliba se kellett menni, félhétkor már kukorékolt szülei legkisebb örömére.

   Abban az időben; a nyolcvanas évek elején még egészen máshogy mentek falun a dolgok. Nemhogy az utcai kiskaput, de még a lakást sem zárták be a szülők, hogy széltől és naptól védjék utódaikat.

Nóra

 Fognak rá valaha igazán emlékezni? Felsejlik-e az emberek előtt majd mosolygó, vékony arcocskája, szemének piros tüze? Szőkésbarna hajának könnyed csillogását emlékezetükbe vésték a népek? 

 Nem tudni... Pedig ez a lány csodaszép volt, vidám és szerető, kedves, szerény. Élt. Valamikor, amikor még élt a szeretet, s nem létezett gyilkosság és árulás... 

 Meleg nyári napokon ragyogott egész teste a vakító napsütésben, haja lobogott a könnyű szellő rezdülésében, s kacagása felszállt a felhőkig, melyek hófehéren duzzadtak az égen.

Súlyos arcok

Hideg kezek

Éles a kép emlékezek

Nézem, kérdem, hát kik ezek

Múló idő, árnyat vetett

Vagy tán nincs is, mire lehet

Árnyat vetni

Számba venni

Mennyi lesz még

Ennyi, annyi

Lélegezni

Hinni, hinni

Egy száj nyílik

Szóra illik

Gördül a szó, gyöngyként pattan

Valahol egy zár is kattan

Ajtó nyílik, nem virágzik

Illatokkal nem vitázik

Valahol, egy kutyafeje

Szeretettel érintene

Fényes bundát kéz simítja

Szeretik, hát nem sikítja

Ne üss, kérlek, fáj nagyon

Széthasít a fájdalom

Szeretek, vagy szerettek

Nevetek, vagy nevettek

Számol a szám

A végösszeget kiveti

A kivetettet követi,

S következtetéskén a tanulságot levonja

Aha, így születtek a számkivetettek

Na, ne

Mondja

Egy toll, tollat tol

Megáll, tollászkodik, piheg

A pi, megsérült

Gyógyul,

Hegesedik,

Pi heg

A kör bezárta magát

A kocka el van vetve

Majd tavasszal

Kinő

Fakockát terem

Teremkocka, elvetem

Kezek

Arcok

Képek

Karcosak

Nem

szépek

2012.04.12 Péntek 13-a előtti nap.

Segítségül szólva ma Csütörtök van.

A számítógép előtt ülök és közben Örkény István egyperces novelláit hallgatom.

Jobbra tőlem, az asztalomon a flakonom található amiben víz van ugyan, de meg nem innám, mert már egy hete benne áll.

Ezen kívül egy gondozástan könyv, néhány DVD tartó guriga és a nyelvtan tételeim.

A bal oldalamon, azaz az asztalom bal oldalán, kettő darab József Attila kötet és a telefonom hever, amin várnék egy hívást, de azt sem tudom, hogy kitől.

Szerelem? Szeretet?

Se velem, se veled!

Csak kőbe zárt szívek,

önmaguk üdvéért

kiáltozó felek.

Boldogság? Nyugalom?

Egy ócska rongyhalom!

Boldogak, kik nem látják,

hogy csúful a világ.

Nagy család? Gyerekek?

Mi lesz tiveletek?

Nagy család megcsonkul,

gyerekünk elkorcsul,

porba hull a hitünk,

semmit nem tehetünk.

Szép szavak, lágy mosoly?

Az ég majd beborul.

Szép szavak elszállnak,

lágy mosolyt letörli

arcunkról a bánat.

Akarat és élet?

Íme, a szemlélet:

akarat elgyengül,

az élet elrepül,

mi mégis akarunk,

és boldogok vagyunk,

százszor és ezerszer,

nincsen már ellenszer:

gyáva - ez az ember.

Róbert igyekezett leküzdeni kétségeit, tartott tőle hogy elkezd dadogni, vagy éppen ráharap saját nyelvére. Próbálta megfogalmazni saját mondatát de mivel szerelmes csábítóan mosolygott rá, így nehezebb dolga akadt. Mégis muszály volt erőltetnie mert a lelke mélyén tudta jól hogy mi hiányzik neki.
Amióta a borítékban Róbert meglátta a Szellemláncot, fiatalkorából köszöngetett vissza neki néhány emlékezetes esemény. Mindig is érdekelte Őt a szellem idézés, sikerrel is járt és soha nem élt vissza ezzel a képességgel.

Az E-book Könyvház és Kiadó, és az Amatőr Írók Klubja közös novellaíró
pályázatot hirdet.

Nevezési díj: nincs

Pályázók köre: 18 éven felüli magyar állampolgárok, határon innen és határon túl

Beadható pályázatok száma: szerzőnként maximum 2 mű
A beküldött novellák csak olyan kéziratok lehetnek, amik eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. Kérjük, mielőtt elküldik, olvassák el még egyszer, mert gépelési és helyesírási hibákkal teli írásműveket nem fogadhatunk el.

Szevasz Gyufa!

   Taki, mivel rendkívül megbízható horvát tolmácsnak bizonyult a sitten, és kedvelték is emiatt a börtöngórék, újabb felelősségteljes munkakörbe állították. A minimál létszám negyedével bíró smasszer állományra tekintettel őt alkalmazták írnokként a befogadó helyiségben. Semmi más dolga nem volt, mint az asztal és a nyomtatványok fölé görnyedve körmölgetni az adatokat, mielőtt az őrök átvizsgálás címszó alatt belenézegetnek az újoncok seggébe.

Túl nehéz a gyertya könnye,
Vérré vált furcsa ábránd.
Folyik utcán vakon ölve,
A torz kép a porba ránt.

Zsarnok keze titkot temet.
Oly csendes a rabhalál.
Régi szobor kér kegyelmet,
De igazat nem talál.

Csak el innen! Száll a madár,
Sajgó szíve szép parázs.
Messze ragyogó kastély vár,
Mesebeli kincs, varázs.

Itt csak a szellem marad,
Holt sereg fejedelme.
Tűzvészt okoz a vad harag,
S füsttel telik az elme…

Mellettem csapódik az üveg,
A szilánk csillan, vért kíván.
Az idő megáll, fülem süket.
Vajon sírni holnap ki lát?

A szerencse létem kincse…

Tegnap sikátorrá vált a táj.
Eldobtak, mint régi könyvet.
Lelkem elmerült lukas tartály.
Tudom, elfelejtesz könnyen.

Lelkem egyedül hegedül…

Hiába, sehol sincsen munka.
Ha szüleim szemét nézem,
Bánt a tehetetlenség súlya,
A fájdalom ragad kézen.

Jaj, nagyon fáj ez az aggály…

Egy gép vagyok én a sortűzben,
Menetelek tán örökké,
Valakik egyre csak űznek,
Nem válhatok sosem kővé.

( RETTEGÉS....)

Arra eszmélt, hogy egyedül fekszik ágyában. A szomszéd szobából, átszűrődő hangfoszlányokból arra következtetett a családi összejövetel még tart, de már jóval csendesebben, mint amikor még ő is odaát téblábolt a másik szobában, köztük, velük.

Négyesztendős forma lányka volt, és betegesen rettegett a sötétségtől. Szkotofóbia. Bár fogalma sem volt róla, hogy ennek az ő beteges félelmének a sötétségtől, orvosi nyelven, ilyen fura neve van.

Kérem, fordítson Sándor!

   Takit bevezették a tárgyalóterembe az őrök. Miután lesittelték, hamar elment a híre, hogy krabót. A börtön szomszédságában lévő bíróságon is. Ezért úgy döntöttek, hogy néha kölcsönkérik, ha esetleg a volt Jugoszláviából származó „üzletemberek” számára kell tolmácsolni.

   Most, hogy eljött az első interpretálás ideje, kicsit gyomoridege volt. Bármennyire is beleszarós volt, kicsit mégis tartott a beégéstől.

Milyen különös,

amikor az önmagukba

visszaforduló szavak

végtelen spirálja

tekereg sorba

rendezett gondolataim

katonás oszlopainak

kietlen

falai között,

véletlenszerű irányváltásokkal

meg-megrázva lankadó

figyelmem,

csak végre

vegyem már észre,

hogy milyen különös…

Tótágast állok a világban

Nézi az Isten, milyen világ van

Nincs benne szégyen, sem tisztelet

Csupasz kezével pumpálja nesztelen

Meztelen szívemet

Lefelé nézek szüntelen

Így tótágast állva, a lenn, fenn terem

Az idő is zavarát mutatja

Kinek mennyi jár még

Tik-tak, így kutatja

Be, avagy kiméri

Oly mindegy kegyetlen

Egy, csak egy élet van

Értitek, egyetlen

Tótágast állok a világban

Nézi az Isten, milyen világ van

Nincs benne szégyen, sem tisztelet

Csupasz kezével pumpálja nesztelen

Meztelen szívemet

A fröcsögők folyton fröcsögnek

Csinálnak, ha nem találnak sarat

Átfröcsögnek évszakokat

Tavaszt, őszt, telet, és nyarat

Unos- untalan csak fröcsögnek

Nem átallják egymást, nevezni akár köcsögnek

Kiabálnak még egyéb más cifraságot

Hogy, ki, kinek, miért, és mit egykor a fejéhez vágott

Ugyan, nem látnak bele a másikba, mégis sarat fröcsögnek vakon, a másikra

Sárral fröcsögik kifelé a beteljesületlen vágyukat, éjjel is sárral vetik meg az ágyukat

Sarat álmodnak, sárral élnek, csak a tiszta érzés az, amitől félnek

A tiszta érzés, és tiszta szó, talán nem is tudják mire való

Pedig, ha megpróbálnák egyszer is, nem visszadobni a sarat

Megtudhatnák, milyen jó érzés az

Ha valaki tisztaságot, és nem sötét sarat arat

Útban vagyok? Ne féljetek!

Megyek már, megyek!

Messze, valahol még várnak

kékellő hegyek.

Talán…

Bódult fejjel nekilódul fiatok. Nézzétek:

megy, imbolyog, nekilódul

a nagy messzeségnek.

Talán vár rá még valami,

tán nem várja semmi.

Mégis megy. Céltalan sorsa

talán csak ennyi.

Szemében tűz rég nem ég már,

megtört, fáradt szegény.

Mi hajtja hát, mondjátok?

Talán a vak remény?

Dehogy!

Irónia és Gúny az útitársai,

kutyája a Ború, szerelme a Semmi,

Szenvedés a kísérője,

Közöny megmentője,

s Halál az ő leghűebb, igaz ismerőse.

Egerszegre legyen szíves, a börtönhöz!

   Hajnali hét óra lehetett mikor megállt a taxi a kanizsai Centrál hotel night club-ja előtt. A sofőr két olyan ásítás között, hogy majd’ kiesett a saját száján, azon agyalgott, hogy mennyire utálja ezeket a kurva pénzeszsákokat. Mintha csak az lenne a hivatásuk, hogy őket, taxisokat, de legfőképp őt idegesítsék miután bebaszva, néha lehányva, esetleg behugyozva beteszik a valagukat a kocsijába.

   - Francba!

Az előző generációk mind bebizonyították a Kolóniának- saját teljesítőképességüket meghazudtolva- hogy képesek változtatni a nehézségeken. Viszont egy egészen új világért már nem harcolhattak. Csikós Gergőnek korán született egy fia, Csikós Gergely. A kisfiúról 5 évesen kiderült hogy képes kapcsolatba lépni a szellemekkel. Nem csupán látta de hallotta is a szellemek üzenetét. Később évek során édesapja megtaníttatta vele hogyan finomítsa Gergely az érzékét, ezáltal egyre könnyebben és hatásosabban tudta kezelni.

Most nem a HOBO féle albumról beszélek, de a címet onnan vettem.

A magyarok a világ bohócai, mert többségük annyira hülye, hogy az már vicces.

A nagyközönség vígan kacag rajtunk és eszünk ágában sincs artistának lenni vagy épp bűvésznek, hogy "elájuljanak" tőlünk, inkább kiröhögtetjük magunkat.

Aki meg nem venne részt ebben az egészben, arra is ráragad a bohóc jelző, hiszen itt él, de eközben szégyenkezik becses kis hazánkon és honfitársainkon. :)))

Kedves Klubtagok!!!

Húsvét után új, nem éppen szokványos pályázattal indulunk. Melyhez nem kevés fantázia, de annál több rátermettség kell.

Feladat: Írjatok egy. 15-30 perces forgatókönyvet, melynek története amatőr színészekkel eljátszatható. Egyszerű helyszín, megkapó sztori, melynek eleje és vége is van.

Téma: Szabadon választott, de teljesen földhözragadt. (effektek, misztikumok stb. nélkül)

Határidő: 2012. 06.15.

Beküldési cím: angels.sylvia@gmail.com

Nyeremény: A forgatókönyvből e-book készül a nyertes részére, és amennyiben a lehetőségek alkalmasak, egy kisfilm is!

Három zsák májkrém

    Kollátszeg, Murakeresztúr egyik fele. A két falurészt még egy virtuális határ is elválasztja egymástól. Ez a határ az egyik mellékutcára leágazó kis híd a falu legfőbb útjának vízelvezető árka fölött. Azért írom így, hogy „legfőbb” mert több olyan utcája van a településnek, ami kiérdemli a helyi viszonyoknak megfelelően ezt a jelzőt a sok rövid mellékutca társaságában. Egyébként a KRESZ tradicionális értelmében vett főútja nincs a falunak, mivel zsákfalu.

Megismertek,mint a vattacukrot evő maci,az eperevő pillangót.
Ha a hülyeségem elfogadod,akkor felejthetetlen baráttá vállok.
Repülünk együtt az álmaink kéklő tengerén,a színes csillámpónival.
Nyalókaparkokat látogatunk,majd megfürdünk a híres csoki folyóban.

Aki nem fogad el,annak hát annyi lesz a tengerparton várok rá.
Menekülni fog,mint a hóember a vízes padról,és a szavaim olvadnak rá.
Úgy fogom majd sajnálni,mint vattacukrot evő maci,a vattacukrot.
Hisz,mint a többség én bennem is megbújjik mélyen egy bohóc.

BALLADA AZ ÉN NAGY SZERELMEMRŐL

   Én már a cigánytelepen születtem a gettóban. Így nekem nem hozott újdonságot, mert itt éltük napjainkat, szerelmeskedtünk, dolgoztunk, nyomorogtunk, és ha a szükség megkívánta loptunk is. Nálunk a szerelmi élet korán kezdődik. Ahogy a süldő purdé észreveszi, hogy kiszökött a csicsed, már rögtön megkörnyékez nem válogatva az amúgy is szegény szókészletében. Egyenes beszédben mondja, hogy dugunk babám?

Először is kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.

A lányoknak sok locsolót, a fiúknak pedig sok tojást vagy sok pénzt.

Sajnos ez az ünnep is elveszítette a varázsát és itt is a pénzről szól minden.

Régen a srácok még tényleg tojásért mentek locsolkodni nem pedig pénzért.

Magamból kiindulva én szarok a pénzre, persze jó, ha van, de a tojást mint a hagyomány eszközét jobban értékelem.

Emlékszem kisebb koromban sok helyre mentünk apámmal és az öcsémmel esetleg a nagyapámmal, de jó pár

éve csak a nagymamámhoz megyek és kész, itthon pedig az édesanyámat és a húgomat meglocsolom és számomra ennyi volt a "húsvét".

Nézlek…

Kis szobád rejtekén

aranyló szőkeség

tekint vissza rám,

s míg légzek,

virágszirom

színes pora száll

az eltévedt,

  kósza szél nyomán.

Törékeny pillanat

múlékony érintése

rezdíti

    lelkem könnyű fonalát,

s míg érzem,

örökre megtartva

  köré szövöm gyorsan

szívem

   legszebb mosolyát.

Ezt a Kolóniát több mint 200 éve alapították Magyarországon. 1784-ben egy Csikós Gergő nevű fiú, tizenévesen tapasztalta Önmagán természetfeletti képességét. A körülötte élő emberek azonban nem tudták elfogadni emiatt Őt, elhúzódtak és féltek Tőle. Gergő képes volt kapcsolatba lépni a szellemekkel, beszélgetni tudott velük. Egy napon azonban régebben elhunyt rokonainak szellemével találkozott. A szellemek elmondták Gergőnek hogy nem Ő az egyetlen a családból aki részese a természetfeletti képességnek.

Az egyik leghíresebb magyar tehetségkutató show műsor 267. szériáját sugározta épp a televízió. A stúdióban remek hangulat uralkodott, hála a jóképű, sármos műsorvezetőnek, Kalim Pálnak, aki jobbnál jobb poénokkal tűzdelte tele az adást, közben úgy ugrált és vihogott, mint a bazári majom. A közönség meg egyre jobban feltüzelődött. Talán az ókori gladiátorjátékok idejében lehetett ennyire tapintani a légkört.

Amikor Kalim Pál bemutatta a nézőknek a zsűritagokat, az őrjöngés még tovább fokozódott.

A kísértet

   Rulek Jóska lassan, lógó orral, mintha csak egy gyászmenetben menne, szomorúan ballagott a kocsma irányába. Belépett az ajtón, köszönésként éppen csak biccentett a néhány ott lévőnek a fejével, és már ment is a pulthoz. Máskor nem ilyen, hanem nagyon barátságos. Mindenkivel azonnal lekezel, vált néhány szót. Nem mintha érdekelné, amit válaszként hallani fog, de hát ezt kívánja az illem. Amúgy egy igazi szófosóként tartják számon.

Tücsökzene

   „Bassza meg, má’ megen reggel van! Nem baj, még tart a szabi. Meddig is? Asziszem négy vagy öt nap lehet még. Mi kell, szóda kell, sok szóda, meg még szódabikarbóna is. Horváth Rozis jó lesz. Csak má büföghessek! Kurvára ég a belem, gyerünk a konyhába! Nem jó, még hugyozni is kéne, irány az udvar, ott jobban esik - ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak Ali fejében, mikoron egy augusztusi reggelen nagyjából magához tért éjszakai pihenőjéből a családi házának egyik fél szobájában.”

   Valójában nem is Ali az igazi neve, hanem Laci.

Egy békés kisváros lakói teljes mértékben meg voltak elégedve Önmagukkal. Nálluk a napok amilyen változatlanul indúlt az ugyanolyan változatlanul be is fejeződött. Tele voltak reményekkel. Ragyogóan elképzelt jövőikben élve szinte élvezték az élet minden egyes percét. Mégsem lehetett Róluk elmondani hogy tökéletesek voltak. Ugyanis tökéletes ember nem létezik. Viszont magáról az emberről azért sem lehetett elmondani mert pont a legfontosabb dolgot nem vette figyelembe ami nap mint nap a szeme előtt van.

Kezemben a zsepi,szívem megszakad.
Beszélni szeretnék,de nem hagyja.
Elérte a célját,kitépte a szívem.
Ő maga mondta,s tudtam mit képzel.
Sírni sem lát,nem mutatom zavarom.
Más öleli át,én pedig elviselem rossz napokon.
Lelkem porzik,vigaszt hol találok?
Nyomorult álmok,rám ne várjatok!
Feladni szeretném,de ilyet én nem teszek.
Azt a szót,hogy gyengesség elvből nem ismerem.

A huszita

Első rész

Fáradt; teremtő Ég, milyen fáradt, meggyötörték a borra s más egyébre szomjazó férfiak. Hűvös szél kél a folyón, foga is van, de jólesik; enyhet remélve tartja arcát a szélbe: hadd fújja el a nap verítékét – és könnyeit.

Percek múltán megborzong mégis; fejére borítja sálját, körbetekeri a homlokán; a kendő elég hosszú, szabad csücske így is kebléig hullámzik.

- Beállhatnál ifjú török harcosnak Galambóc falaira!

A kisfiú váltig állította, baleset történt. Ám hiába próbálta bizonygatni ezt az édesanyjának, az egyre csak fújta a magáét. Hogy merészeli az az elkényeztetett kis liba az ő drágalátos fiacskájának pólóját széttépni? Hát nem tanították meg a szülei? Na, azokról is aztán megvan a véleménye! Miféle szülők lehetnek, ha ilyen az egy szem lányuk?

Ilyesféleképpen gyötrődött magában, szinte forrongott az indulattól. Szegény kisfiú megszeppenve pislogott.

MINDEN KÜLÖN ÉRTESÍTÉS HELYETT

        Két éven át A hazai Dráma tíz napos ünnepén, című seregszemlén a marosvásárhelyi Székely Színház Bukarestben minden pálmát begyűjtött és így lett az ország első helyezetü  színház együttese. A kiváló együttes kiérdemelte azt a politikai húzást is, hogy román – magyar barátság jegyében egy hónapos vendégszereplésre, Budapestre mehessen. Persze a budapesti előadások mellett jutott idő Debrecenbe és Szegedre is elérni.

A szívbeteg Pál

   - Szerinted mi a frankó? Tényleg van valami a szívével, vagy csak beképzeli magának?

   - Én már komolyan nem tudom, hogy mit higgyek. Eleinte kiröhögtem, de már vagy három hónapja ugyanaz a nóta: álmában nyomást érez a mellkasán és majdnem megfullad. Amivel viszont senki nem tud mit kezdeni, az az, hogy csak a szőlőhegyen jelentkeznek nála ezek a tünetek. Totál tanácstalanok a dokik, mert az EKG sem mutat soha semmit – válaszolta Gábor két rúgás között, melyekkel a Trabant befagyott ajtaját próbálta engedelmességre bírni.

Furcsa érzések mik vannak.
Elvesztettem,megszakadtam.
Sírtam és közben nevettem rajta.
Képtelenség,ezt mormoltam.
Nem láttam őket együtt,
De majd belehaltam.
Galamb verdes gyomromban,
Rám nehezedik teljes súlyával.
Ki akarok kerülni innen,most.
Nem akarok szeretni,de nincs kívánság műsor.
Szívem szakadozik,a lélegzet marad.
Élőhalottként dolgozik a test,
A lélek meghalt,minden súly alatt.

Annus néni, Péter bácsi

   Mint a napok döntő többségében, azon a reggelen is mezítláb, együtt sétáltak ki a háztáji földre, hogy megkapálják a kukoricát és a tököt. Muszáj, hiszen etetni kell valamivel a disznókat, tyúkokat, stb., hogy aztán nekik is legyen mit megenniük. A boltokban nem sok mindent lehetett kapni, vagy ha mégis, akkor meg pénz nem volt rá. Honnan is lett volna? A szocializmus elején, ha szerzett is valamelyik falusi ember magának munkát valahol távol a lakhelyétől, ahová eljárhatott hetelni, fizetésképpen csak egy zsák krumplit kapott egész hónapra.

Lehet kutya vagy maci, a fő hogy veled legyen

Mikor este leszáll a feketeség, és aludni kéne már, fiatal szemeid élénken nézik a szobát. A levegőt egyre gyorsabban szeded, és kiáltanál, jó hangosan, hogy odakint biztosan meghallják: „Anya!” De ő visszatart és megnyugtat. „Ne félj, én veled vagyok te drága! Fogd a mancsom, nem lesz baj!” Mikor megfogod, egy láthatatlan burok von be titeket. Egy burok, mely megvéd a szekrény mögötti szörnytől, vagy az ágy alatti mumustól.

Télen is virág

   Az utazások mindig kellemes emlékeket ébresztenek; az ember általában a gondok elől próbál elszökni, hátha sikerül otthon hagynia a bosszúságot; egészen új tájakra evez, ahol ismeretlen arcokkal lehet barátkozni, és ismeretlen nők ajkait csókolni. Legjobb vonaton utazni, még a mai jegyárak és a sínek rossz állapota ellenére is, mert a kattogó, ütemes hullámzás elringatja az emberben a rossz érzések miatt felgyülemlett depressziót, szépen lassan megnyugszik az ember, és hogyha valaki hosszú távra utazik, a vonatút végén már mosolyra görbül a szája.

Ragadós az óvónéni…

   Kellemesen meleg, szeptemberi délután volt. Zsibongtak, kergetőztek, birkóztak a gyerekek az óvoda udvarán. Néha egyik-másik eltaknyolt, rázendített a bőgőmasinára, azt akkor jött az idegbeteg Margit óvónéni. Ő aztán nem lacafacázott. Úgy tarkón vágta a hiperebben aktív egyedeket, hogy azok majdnem dobtak egy szaltót. Zolika is kapott tőle napi szinten. Ráadásként pedig hetente legalább egy alkalommal, több taslit osztott le neki egy adagban ez a megkeseredett szadista némber, mint ahány éves volt.

Megérint szelíden az est,
A lelkemben vágyakat fest.
A négy fal ma nem tarthat itt,
Mert a sötét felszabadít.

Simogató szép szavára,
Kiszállok az éjszakába.
Csillagok mosolyognak rám.
Ha gondolatom hallanák…

Alszik a lehullt falevél.
A szél bánatos, keresgél,
A csend díszes asztalánál
Végül boldogan talál rám.

Egyedül a vak sötétben,
Sétálok titkos ösvényen.

" Ő rám nézett és úgy éreztem, mintha a lelkembe látna.

Én nem szóltam semmit és ő sem, de nem is kellett hiszen a tekintete beszélt s talán az enyém is.

A könny az ő szeméből csordult ki először és én is a határán voltam a sírásnak, de még bírtam.

Majd megszólalt:

- Mi lesz most?

Én nem szóltam semmit, mert nem akartam egy "nem tudom"-mal lerendezni ezt a dolgot.

Megfogadtam magamban, hogy akárhányszor csak lehet én hívni és keresni fogom, de nem mondtam ki neki, mert gondoltam úgy is megteszem.Szorosan átölelt és éreztem ahogyan a könnycseppjei ráhullanak a zakómra.Amíg ő nem akart szabadulni én addig öleltem és azt vártam, hogy majd ő fejezi be.

"Elgondolkodtál már úgy igazán, hogy milyen az életed?

Ja igen bocsánat el is felejtettem, hogy most rossz kedved van mert nem jött össze amit szerettél volna,

de kicsit gondolj vissza a múltra és most ne mond, hogy "ne a múlttal" jöjjek, mert igenis az is kell, hogy

felnyissam a szemed.

Régebben mindent megkaptál..emlékszel?

Amikor a szüleid vették neked a jobbnál jobb dolgokat és másnak még nem volt meg az a játék

amivel te már egy hónapja játszottál.

Mindig kaptál pénzt...többet is talán mint bárki kisebb korában és most meg itt sírsz pedig ugyanúgy mindened megvan csak épp nem jött össze amit szeretnél.

Krisz hihetetlen gyorsasággal kirohant a konyhából, s felkapván cipőjét, elhagyta tempós léptekkel a lépcsőházat. Miutát leért az emeletesházak elé, már nyugodtabb körülmények között találta Magát. A parkot magas fák terebélyes lombjai ölelték körül, hosszú vékony ágaikon keresztl aranysárga Napfény világította be a ping pong asztalokat.

Elindúlt hát a ping pong asztalok felé. Fogalma sem volt rólla hogy mit tett és hogy miért tette, de igyekezett tisztázni a gondolatot azzal, hogy helyesen tette.

szavakkal festett
valóság
tudatára ébredt

tiltott érzelem
cseresznyefavirág
illata

elemészt

rabszolgaságban
a tudat
felejteni akar

                                   Csak egy szó

Csak egy szó legyél, egy érintés,

perzselő szó, vagy vétkezés.

Behunyt szemmel is lássalak.

Engedd, hogy mindíg vigyázzalak.

Csak egy vágy legyél, egy álom,

ha éjszakánként várom.

Sóhajod öntse el lelkem,

izzon föl remegjen testem.

Az öröklét legyél, szeretet melege,

ne legyen szívemnek belőled elege!

Legyél kedvesem, életem éke,

így haljak bele, a gyönyörűségbe.

...magányomban megtörtént velem,

hogy rémített a tört-én-elem...

Hol a tükör?

...nedves lábnyomom az aszfalton,

a végtelenbe fulladt fantom...

 Mit ér?

...éjjel hallom ,ahogy sír megannyi seb

.Gyenge harmat vagyok ,annál is kisebb...

Mit adhatnék?

...azt kérted hazudjak azúrkéket,

de én jobban szerettelek téged...

Megfakultam...

1.

Vár valaki

Lámpák fénye,

a házfalak oldalán,

ablakok sötétjén,

alakok, a borongós estén

utcák apró kövei,

díszkútak csobogása,

önmagad látod, a suhanó

árnyak arcán valóság.

Utak széle, az egymást

követő hajsza, az elsietett

kézfogás, simulva elhagyó

léptek zaja, vár valaki.

2.

Eldobott szerelem

Add, hogy érted

menjek, ott legyél

ívek alatt, a fény

elfogy, amint ott vagyok,

halld a kapuk csendjét,

az üres órák sóhaját,

az egybeforrt mozdulatok

erejét kezeimet.

Az én hazám a kénköves pokol,

hol a jótevő meglakol.

Az én hazám üres és sivár,

hol a tettre kész lélek kivár,

majd eltűnik a szélben.

Az én hazám a sár, az ingovány,

hol gyermekeink apró lábnyomán

nem zöldell a fű, nem terem a búza,

s gyenge testüket a semmi lehúzza

a mélybe.

Az én hazám borús és esős,

hol az égen villámok cikáznak,

mennydörögve tombol a hurrikán,

s jaj, de nagyon sokan fáznak… fáznak…

Derűnek nyoma sincs a láthatáron,

és sokszor haragszik miránk az Isten,

van úgy bizony, hogy sehogy sincs,

és a szenvedőnek

egy csepp vigasza nincsen.

"Carla felkapta a fejét és meredten bámult rám a kijelentésem hallatán.Eleinte nem nagyon örült ez látszott rajta, de végül csak megbékélt a kijelentésemmel.

A vacsora után leültünk Tv-t nézni és éppen valami romantikus nyálas film ment amit Carla meg akart nézni és én nem akartam bunkó lenni így megnéztem vele együtt.

Carla az ölembe feküdt és mikor vége lett a filmnek már javában aludt.Óvatosan bevittem a hálószobába, betakartam majd melléfeküdtem."

"Na végre kész az első fejezet"

Adam Jayk miután végzett az első fejezettel, magához vette a kedvenc borát amit az előző nap vásárolt, mert

érezte, hogy másnap kész lesz a művel.

Ott,
bús mattra kopott
karfán az ing,
álmot sóhajt és meging
(megint…)

A megnyúlt lusta árnyak
csak várnak… várnak.

A nehéz csöndköntös,
mint kísértet jár:
Néma kincs… selyem-ár.
Szónak sincs helye már…

Kedvesem!

Neked azt ígértem,

Írok Hozzád néhány rímet

Arról, mi legszebb a Világon:

A szemed világáról.

Ígértem,

Mert még nem sejtettem,

Nem úgy ment, mint elképzeltem.

A szem a lélek tükre,

A lelkedről írnom kéne...

Arról, mi Te magad vagy,

A lelked hatalmas!

Erről írjak? Mit mondhatnék?

Gyönyörű vagy!

Ha a szemedbe nézek Kedvesem,

Benne csillagok fénylenek.

Szórják a fényt Földünkre,

Boldogságot lopnak szívünkbe.

Ha szemedbe nézek Kedvesem,

Benne a Hold visszanevet.

Érted…

Volt úgy, mert megtörtént:

Valaki pokolra jutott,

S nem látta a fényt…

Hogy hogy jutott oda?

Ki tudja…

A poklon keresztül

visz az út tova.

Hogy hogy jutott oda?

Nem is érdekes…

Nem azt kell nézni,

Nem a múltban kell élni!

Történt, hogy a lány,

A pokolban állt…

Lángnyelvek csapkodnak,

Szörnyetegek lapulnak.

Minden kanyarban Rémek,

Rád vadásznak, ezért élnek.

Mondják, hogy egy SENKI vagy,

És rossz, rossz, nagyon rossz vagy!

 Az összetört szívek szállodája

  Van egy utca,mely sivár és huzatos.Megfagynak a házak kerti tavaiba a nyugtalan kacsák.A Nap sem süt,már rég leáldozott neki és a Hold keservesen hullatja könnyeit.Eső hull alá szinte mindig,bágyadtan bámulnak a fekete macskák a lusta kutyákra,akik játékosan nem hajlandóak megkergetni őket.Démon kutya vonyít,azt hiszem ő a falkavezér,közben jönnek ki a mutáns ivadékok játszani.
  Ebben az utcába van egy Hotel,deszkázott ablakokkal és törött üvegekkel.A poharak piszkosak,az étel kellemetlen.Ezt a hotelt hívják az Összetört szívek Szállodájának,mely székhely az Kihunyt álmok sugárútján.Beléptem és megborzongtam.Hátamon futkosott a kegyetlen hideg.Szörny bátyó fogadott,csomagjaim cipelte fel az emeletre.Ránéztem a kulcsra,hogy hol szállok meg:E301-es szobát kaptam.Felkullogok vacogva.Hova tűnt belőlem minden meleg?Elveszett és semmi sem lelheti már meg.A folyosón lepattagzott halványlila festék,mely lilapadlizsánná érett.Villanykörte burkok robbannak szét,amint végig megyek a lakosztályomig.Cipőmet elnyelte a ragacsos zöld trugyi és most mezítláb ballagok a jéghideg lakomig.Elérem,keserves fájdalmak árán.Szememben könny,ordítok kábán.Kijön szörny bátyó,furán néz rám.Keressi merre érhet le a portára,ahol várják az újabb szobát foglalni vágyók.Átlépek a félig szakadt ajtón.Színe megfakult,túl sok látogatót fogadott.A falakról már kopik az olcsó hígitott festék.Látszik valamikor még gyönyörű korállpirosként létezett,de azóta ócska vérszínűvé keveredett össze a beázott helyeken.Az ablak tárva nyitva,repedések égtelenítik.Papírok repülnek lefelé,a huzat vonza le őket.Régi emberek,megfásult érzései betűkbe fojtva.Mennyi emléket hagytak itt az évek során!Plüssmacik,levelek sorakoznak rendetlenül itt is,ott is.Bizsereg a talpam,ahogy a meggyszörpfoltos szőnyegbe mélyednek lábujjaim.Futni szeretnék,közben pedig üvölteni.Nem tehetem,bár kint van egy tó,melynek színe már múltté.Szép kékből lett,ronda sártól duzzadt,nagy iszapos vízzé.Lemegyek a büféhez,hátha kapható valami ehető is,ebben a lepukkant szállodában.A kínálat:
-Meg kopott pillanatnyi boldogság;
-Édes,keserű bánatsüllyesztő;
-Álmodj és ne érezzél semmit!

(Még próbálok hinni)

Minek nevezzem a hangulatom..

agyamban a megfelelő szavakat kutatom.

Bánatos anyám szíve és az enyém is

kihalni látszik a hit és a remény is.

Valóban csak hibákat halmoznál?

Megtagadnád istent s az ördöghöz tartoznál?

Nézz csak körül apám...itt van a te otthonod

Hibásak a tévutak s te akarva akaratlan meg kóstolod.

Akármennyire csibészek és rosszak vagyunk

mi neked mindig önzetlen szeretetet adunk.

Remélem egy nap elhagyod a hibákat

ezért szólok istenhez s elmondom az imákat.

Nem tudhatod, a síron túl mi vár.

Talán semmi. Üres és sivár

életedre pontot így teszel.

Vagy lelked szárnyal a fellegekben –

ámde mindegy, mit hiszel.

A fontos az, hogy cselekedj, míg élsz,

máskülönben, mondd, mit is remélsz?

Tehetetlenség lángjai közt égsz.

Tegyél hát, hisz mindig van miért,

ne kímélj se könnyet, se vért,

emelt fővel menj, csak menj előre,

amíg a lábad bírja!

És ha százan mutatnak irányt,

de neked mindegyik tartogat hiányt:

van még bőven út!