Amatőr írók klubja: Ambrosia Blackwood esetei - Abraham's Alley

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 334 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7308 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.


Abraham’s Alley, sikátor, leégett négyemeletes társasház, este fél nyolc.

Valljuk be, nem ez a legideálisabb hely, ahol az ember lánya szívesen eltöltene egy estét. Még számomra sem élvezetes, pedig szeretem a kísérteties helyeket, de az én ízlésemnek ez már kissé túlzás.

A kerítés előtt várakoztam egyik ismerősömre, Lisara, akivel még egy könyvkötő tanfolyamon találkoztunk néhány hónappal ezelőtt. Egész jól összebarátkoztunk, annak ellenére, hogy ő egy igen kedves, szentimentális, naiv lány, aki még a boltban kapható fehér és barna kenyér között is ingával választ. Pont az ellentétem, de lehet, hogy ezért jöttünk ki jól egymással. Aztán megszakadt a kapcsolat, egészen öt nappal ezelőttig. Mivel tudja rólam, hogy magánnyomozó vagyok, így felhívott telefonon, hogy lenne-e időm segíteni neki. A ház, ahol a nagyanyja élt, szinte rommá égett, cirka másfél hónapja, a túlélőket elköltöztették onnan, az épület jelenleg bontásra vár. A tűz gyújtogatásból fakadt, a környék egyik nagymenője a padláson felgyújtott néhány papírdobozt, és amikor látta, hogy elharapódzik a tűz, inkább elinalt, és még a tűzoltókat sem hívta ki. A tettest végül elfogták, de a két idős hölgy a negyedik emeleten, akik közvetlenül a padlás alatt laktak, meghaltak, és sajnálatos módon Lisa nagyanyja volt az egyikőjük. Az öregasszonynak nem volt sok ingósága, egy igen értékes zafírkővel ékesített ezüst eljegyzési gyűrűn kívül, ami a családjuké volt már nagyjából száz éve.  Sem a tűzoltók, sem a rendőrök nem találták meg a lakásban, de Lisa tudta, hogy ott kell lennie.

- Talán ellophatták – válaszoltam elmélázva.

- Értsd meg Ambrosia, tudom, hogy ott van, érzem! Meséltem már neked, hogy mennyire pontosak a megérzéseim és az álmaim. Tegnap éjjel álmodtam a nagyival, aki azt mondta, még mindig ott van, és minél előbb menjek érte. Aztán délelőtt kártyát vetettem, és az is tisztán kiadta!

- Egy álom, és egy kártyasor miatt akarsz elmenni egy olyan épületbe, ami lakhatatlannak lett nyilvánítva, és bármikor ránkszakadhat? Ezt nem gondolhatod komolyan!

- Mikor kértem tőled szívességet? Soha! Ha segítesz, jövök egyel. Tudom, azt gondolod erről az egészről, hogy badarság, de egy órácskát igazán rám szánhatnál. És tudom, mennyire rajongsz a régiségekért. Kérlek – mondta könyörgőn.

Végül elvállaltam. Magam sem értem, miért, valóban úgy gondoltam, hogy ez egy fölöslegesen megtett út, de ha van bármilyen kis esély, hogy itt a gyűrű, igazán kár lenne hagyni, hogy a romokkal együtt elszállítsák, esetleg ellopja egy munkás vagy hajléktalan, aki aztán pitiáner pénzért eladná.

A környék igen barátságtalan és kihalt, a város határában lévő sikátor. A többi épületet is elhagyták, eladták, a városvezetés porig akarja rombolni a házakat, hogy helyettük egy lakóparkot alakíthassanak ki. Szemben egy régi gumigyár áll, sötét, üvegtelen ablakai némán ásítottak rám. Mintha egy elsuhanó árnyat láttam volna az egyik emeletén, ami még az est sötétjénél is sötétebb, de ezen a helyen nem csoda, ha káprázik a szemem, és rémeket látok. 

Mielőtt belemerülhettem volna hallucinációimba, meghallottam Lisa lépteit.

- Végre, hogy ideértél. Ez a gyár a frászt hozza rám.

- Akkor várd csak ki, amíg bemegyünk a házba – kuncogta halkan.

A ház, amielőtt álltunk, el volt kerítve egy két méter magas drótrácsból tákolt kerítéssel, ráeszkábálva egy deszkalap: „őrzött terület! Belépni szigorúan tilos!”. Természetesen az őrzés ki is merült ebben a gyenge fémhálóban, a fejesek úgy gondolták, hogy épeszű ember úgysem teszi be a lábát ilyen helyre. Osztom a véleményüket.

Nekem szerencsére az ilyen esetekre is van megoldásom, jobban mondva szerszámom, amihez csak némi izomerő kell, és már át is vágható a drót. Bebújtunk egy kis lukon, amit vágtam, és elindultunk a ház irányába, zseblámpáinkat szorongatva. Nem adtak túl nagy fényt, de ahhoz pont eleget, hogy ne törjük ki a nyakunkat a törmelékeken. A ház kapuja előtt áll egy régi kis fém hinta, már évekkel ezelőtt lekopott róla a sárga festék, de nyomokban még felfedezhető rajta. A hintát tartó egyik fém lánc leszakadt, most ott hever a porban. Az egész annyira lelombozó és szomorú látvány, hogy önkéntelenül is megálltunk bámulni. Amikor a tudósításokban hírt adnak leégett házakról, csak fél füllel figyelünk, nem foglalkozunk vele, de amikor szembesülünk a zord tényekkel, olyan, mintha egy hatalmas, józanító pofon csattanna az arcunkon. Ránéztem Lisára, és láttam, hogy megtörli a szemét.

- Régen sokat játszottam itt, amíg nagyi főzte az ebédet. Akkor még nem így nézett ki – mondta alig hallható hangon.

Vigasztalón vállonveregettem, és elindultunk. Az égett tárgyak szaga, bár nem túl erősen, de még mindig érződött az utca levegőjében, azonban amint beértünk a lépcsőházba, elkezdte marni az orrunkat. A látvány kísérteties volt: a lift nyitva állt a földszinten, az ablakai kitörtek, a lépcsőház feketéllett a koromtól, a lakások sötét bejáratai úgy tátották ránk a szájukat, mint fogatlan, öreg vérebek. Óvatosan elindultunk a csigalépcsőkön, lassan felbaktattunk a negyedikre. Az egész házban síri csend honolt, csupán lépteink visszhangja verődött vissza az öreg falakról. Klasszikus körfolyosós ház ez, ami fénykorában biztosan barátságos volt, most azonban, ahogy lenéztem az emeletről, olyannak tetszett, mintha egy feneketlen gödörbe pillantanék le.

Az egész emelet kövezetét vastag hamu és porréteg fedte, a szörnyű eset óta nem volt eső, ami lemoshatta volna, így lábnyomainkat magunk után hagyva bementünk Lisa nagyanyjának lakásába. Az elénk tárulkozó látvány borzalmas volt. Az előszoba tapétája cafatokban lógott a falról, a hálószoba plafonján egy nagyjából egy méter átmérőjű lyuk tátongott, ahonnan fel lehetett látni a padlásra. Az ágy egykori helyét csak a fémkeret mutatta, a többi része szénné égett. A mellette lévő kis éjjeliszekrényből is csak a cirádázott fogantyú maradt meg, a ruhásszekrény is szinte teljesen megsemmisült. Egyedül csak egy fapolc élte túl, közvetlenül az ajtó mellett, ugyan már csak félig tartotta a szög, de legalább az nem égett hamuvá. Lisa mellettem megkövülten nézte az ágy maradványait.

- Nem akarsz kimenni levegőzni egy kicsit?

- Jól vagyok – mondta furcsán magas, éles hangon.

- Talán…

- Mondtam, hogy nincs semmi bajom! Keressük meg azt a gyűrűt – rivallt rám tőle egyáltalán nem megszokott, erélyes stílusban.

Úgy gondoltam, nem ellenkezem vele, jobb lesz neki is, ha minél előbb végzünk, és a lakásomhoz közeli pubban elfogyasztunk néhány pohár bort.

A táskámból elővettem egy erősebb fényű elemlámpát, és elkezdtem a padlót pásztázni. Mindent vastagon fedett a hamu, így muszáj volt aprólékosan átkutatni a földet.

- Szerintem a legjobb lesz, ha itt kezdjük.

- Te keress itt, én addig átfésülöm a nappalit, így hamarabb végezhetünk – a hangja ijesztően színtelen volt.

Lisa átment a másik szobába, én pedig négykézlábra ereszkedtem, és kutatni kezdtem. Már majdnem a fél szobával végeztem, nem találtam semmit néhány megolvadt aprópénzen kívül, amikor úgy éreztem, hogy egy figyelő szempár fölülről a hátamba fúródik. Megpördültem, felvilágítottam a padlásra vezető nyíláson át, de senki sem volt ott.

- Talán tévedtem, amikor azt hittem, hogy az indulás előtti rumos tea erősíteni fogja az idegeimet – dünnyögtem magamnak, csakhogy megtörjem a csendet.

- Találtál valamit? – hallottam Lisa hangját a szomszéd szobából.

- Semmit – léptem át a küszöbön – és te?

- Zéró. Kihez beszéltél az előbb?

- Csak magamhoz. Őszintén szólva, igencsak megnyugtató érzés lenne, ha a pisztolyom nálam lenne, de úgy gondoltam, felesleges lenne elhoznom.

- Talán jobb is, hogy nincs nálad, még a végén engem lőnél le, mert azt hinnéd, hogy egy járkáló élőhalott vagyok – mosolyodott el szomorúan. – Ms. Blackwood egy ijedős kis nyuszi! Ezt az oldaladat nem sokan látják ugye?

- Érezd magad megtisztelve – vigyorodtam el cinikusan.

- Az égett szag már teljesen beette magát az orromba, nem megyünk egy kicsit ki?

- Jó ötlet, nem ártana némi friss levegő – reméltem, hogy ez majd kicsit kitisztítja a fejem.

Szótlanul kisétáltunk a lakás elé. Nekivetettük a hátunkat a falnak, és mélyeket szívtunk az éjszaka levegőjéből. Lisa nosztalgikus mosollyal, halkan dúdolni kezdett egy altatódalt.

- Mindig ezt énekelte nekem, ha nem tudtam elaludni. Ha pedig ezek után sem nyomott el az álom, ágyba hozott nekem egy nagy bögre meleg, cukrozott tejet. Aztán pedig pörölt velem, hogy kászálódjak ki az ágyból, és irány fogat mosni – nevetett halkan – Te is ismered ezt a dalt? Ambrosia! Tudom, hogy nem vagy nosztalgiázó típus, de most az egyszer…

- Te is látod azokat a lábnyomokat, vagy csak a szemem káprázik? – szakítottam félbe.

A mi lábnyomainkon kívül, egy harmadik pár lábnyom is jól kivehetően látszódott a lépcsőház felől egyenesen a lakásajtóig.

- Jézusom – suttogta Lisa halálra váltan.

- Te hallottál bármit is, amíg bent voltunk? – kérdeztem halkan.

- Csak a te motyogásodat a vége felé, semmi mást nem!

- Maradj itt – parancsoltam rá Lisára. Felfelé jövet, az utolsó néhány lépcsőfokon láttam egy jó fél méteres vascsövet, elszaladtam érte, fegyver híján, kénytelen leszek beérni ezzel. Ó, én ostoba!

- El kellene mennünk, vagy hívni a rendőrséget!

- És akkor mi a fenét fogunk mondani, hogy mi miért vagyunk itt? Mi is betörőnek számítunk!

- Hát elmondjuk az igazat!

- És mégis mit? Hogy álmodban nagyanyád rád parancsolt, gyere ide kutakodni egy gyűrű után, de mivel te megfontolt ember vagy, előtte kártyát is vetettél, hogy megbizonyosodj róla, ez egy jó ötlet? Én pedig voltam akkora marha, hogy kövesselek! Maradj itt, amíg nem szólok, vesd hátad a falnak, és ha bárki jön, először célozz a lába közé, aztán üss egyet a tarkójára, és visíts nekem!

Ezzel be is léptem a lakásba. A lábnyomok bár nem annyira jól láthatóan, de a lakásban is folytatódtak, egészen a hálószobáig, majd a padlásra nyíló luk alatt eltűntek. Kivert a veríték, az agyamban csak úgy száguldoztak a gondolatok. Lehet, hogy valaki egy kötélen át felhúzta az illetőt, amikor mi kiléptünk a folyosóra? Addig pedig talán megbújhatott a fürdőben, vagy a konyhában. De hiszen azokba a helyiségekbe nem is vezet lábnyom!

- Lisa én vagyok, nehogy leüss! Bejöhetsz, sehol senki.

Elmondtam neki a felvetésemet, majd én beléptem a konyhába, ő pedig a fürdőbe, nyomok után kutatni. Ezekben a szobákban is vastag porréteg fedte a padlót, azonban teljesen sértetlen volt, egyetlen lábnyom sem volt rajtuk.

- Talán el kellene tűnnünk! Lehet, hogy kísértetjárta a hely – mondta Lisa remegő hangon.

- Nem hiszek ilyen badarságokban. Biztos van rá jó magyarázat, csak az én agyam tompa a rumos teától.

- Te piáltál?!

- Na, azért ez egy igen erős megfogalmazás! És nem megyünk sehova. Gyorsan befejezzük a kutatást, és közben erősen fülelünk, hogy nem hallunk-e hangokat a padlásról, vagy bárhonnan.

- És ha hallunk?

- Akkor szépen felmegyünk, mert lehet, hogy az aki itt járt, megtalálta a gyűrűt, és most fent húzta meg magát, amíg el nem tűnünk, és mivel ennyire romos az épület, ha picikét is megmozdul, azt hallani fogjuk. Hacsak nem zuhan a nyakunkba.

- Nagyon rühellem ezt a tervet.

- Van jobb ötleted? Vevő vagyok szinte bármire.

Lisa csak lemondóan nyögött egyet, és elindult a nappali irányába.

- Talán a hálószobával kellene először végeznünk – vetettem fel.

- Nincs az a isten vagy istennő, akiért én oda betenném a lábam – makacskodott.

Jobbnak láttam nem húzni az időt a győzködésével, és végül is nálam volt az ominózus fegyver, így hát beléptem, olyan halkan, ahogyan csak tudtam. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt töltöttem ott térden állva, a percek véget nem érő óráknak tűntek, amikor is nagyon hangos ajtócsapódásra lettem figyelmes. Lisával egymásnak rohantunk a lakás közepén.

- Te is hallottad? – kérdeztük szinte teljesen egyszerre a másiktól.

- Honnan jöhetett?

- Szerintem erről az emeletről, de túl visszhangos az épület, hogy pontosan megmondhassam – gondolkodott Lisa.

Kiléptünk az ajtó elé, és észrevettük, ahogy a szemközti lakás ajtaja még inog, azután ahogy bevágták.

- Lehet, hogy csak a szél.

- Meg kellene néznünk.

- Ambrosia, én igazán nem tudom, hogy rumos teát ittál, vagy teás rumot, de az alkohol határozottan nem tesz jót a szürkeállományodnak. Ma csak úgy ömlenek belőled az ostoba ötletek – Lisának annyira remegett a hangja, hogy alig értettem, amit mond.

- Ez nem az alkohol, hanem szakmai ártalom. Végül is magánnyomozó vagyok, vagy mi a szösz.

- Én pedig csak egy elcseszett könyvtáros!

Hatalmas szemekkel meredtem Lisára. Soha nem hallottam káromkodni, még akkor is visszafogott volt és nőies, amikor leforrázta magát teavízzel. Csak sziszegett, jajgatott, és az egészhez annyi volt a hozzáfűznivalója, hogy ez valószínűleg karmikus volt, és majd rájön, milyen mélyebb értelemmel bírt a baleset. Véleményem szerint a mélyebb értelem az volt, hogy nem igazán kifizetődő, ha egyszerre próbálja elolvasni a postát, és levenni a kannát a tűzhelyről.

- Én márpedig megnézem, ki ment be, vagy jött ki onnan!

- Ha már kijött onnan, hogy nézed meg, hogy ki volt az?

- Lisa, muszáj most akadékoskodnod? Te inkább maradj itt.

- Nem-nem, fedezlek hátulról.

- És mégis mivel?

Válasz helyett csak meglóbálta a nyakában lógó Ganésa medált. Még a rács átvágásánál kifejtette, hogy ez a medál szerencsét hoz, és megvédi őt a rossz szellemektől. A hajam égnek áll, komolyan.

Csak legyintettem, és szép lassan elindultunk a másik lakás felé. Bár Lisa ártalmatlan, mint egy bárány, mégiscsak megnyugtató volt, hogy van valaki a hátam mögött.

- Maradj az ajtó mellett és tedd amit az előbb mondtam!

- Hát falnak, lábak közé céloz, tarkóra üt, visít. Azt hiszem, ez utóbbi fog csak igazán prímán menni – suttogta idegesen.

Kényszeredetten rávigyorogtam, majd beléptem az ajtón. Ez a lakás jóval kisebb volt, mint az elhunyt nagyié, csupán egy nappaliból állt, amely szemközt volt az ajtóval, és az előszobából nyíló két kis helyiségből. A csővel először a bejárathoz legközelebb eső ajtót löktem be, ez volt a fürdőszoba. Sehol senki. A következő volt egy picike konyha, ott sem volt senki. A nappali ajtajához értem, a szívem a torkomban dobogott, mintha egyenesen ki akarna ugrani a torkomon, és világgá futni, minél messzebb innen. Belöktem az ajtót, felkészülve, hogy élet-halál harcot fogok vívni valakivel. Szerencsémre ez a szoba is teljesen üres volt, csak a tépett sötétítőfüggöny lógott a karnisról, és szelíden himbálódzott. A falak kormosak voltak, egészen a plafonig, a padlón itt is hamu és por ült. Egyetlen lábnyom sem volt sehol. Már kezdtem megnyugodni, hogy csak a szél játszott megviselt idegeinkkel, amikor észrevettem egy darab papírt a szoba közepén, a földön. Odaléptem, felemeltem: egy fotó volt az, egy családról. Valószínűleg műteremben készülhetett a kép, látszott a beállításról, és a háttérről. Jobban szemügyre véve a képet, észrevettem egy roppant különös dolgot, méghozzá, hogy ez abszolút nem volt megégve, de még csak megpörkölődve sem. Egyetlen porszem sem volt rajta, pedig elég régi volt, látszódott a családtagok ruháiból, illetve a kép színéből. Nem színes volt, még csak nem is fekete-fehér, hanem szépia. A képen állt egy magas, szúrós tekintetű férfi, tekintélyes bajusszal, mellette egy nála alacsonyabb, kövérkés nő, fejkötőben, szoknyában, előttünk ült két csemetéjük, egy fiú és egy kislány. Mindketten gondtalanul mosolyogtak a kamerába, úgy látszódott, a gyerekekre egyáltalán nincs hatással a szülők egykedvűsége. Magammal vittem a képet, és megmutattam Lisának.

- Felismered esetleg bármelyikőjüket a képről?

- A fiú eléggé hasonlít arra a bácsira, aki itt lakott, szerintem ő lehet az – fürkészte lámpája fényében a képet. – Ahogy elnézem a kislányt, igencsak hasonlít rád.

- Véletlen egybeesés.

- Lehet, mindenesetre az anyajegyetek egyforma – mutatta a kislány szeménél lévő jellegzetes alakú foltot.

Amióta az eszemet tudom nekem is van egy ilyen anyajegyem, sőt, apámnak is volt. Az iskolában néha bibircsókosnak csúfoltak miatta, de miután kiosztottam néhány nevelő célzatú pofont, majd a tanár is kiosztott nekem néhány intőt, leszálltak a témáról.

- Nem lehet, hogy az egyik rokonod?

- Apámnak nem volt egy élő felmenője sem, sem testvére, sem unokatestvére. Csak anyám és én voltunk a családja.

Magam sem tudom miért, eltettem a képet. Visszaindultunk a lakásba, amikor megláttunk kiszűrődni egy fénycsíkot az ajtó alól. Lisára néztem, ő holtsápadtan nekitántorodott a korlátnak, én pedig ösztönből rohanni kezdtem. Berúgtam az ajtót, és elordítottam magam:

- Rendőrség! Jöjjön elő felemelt kézzel!

Tény, hogy nem vagyok rendőr, de úgy éreztem, ebben a helyzetben ennyit igazán megengedhetek magamnak. Végül is bekísérhetek az őrsre bármilyen gyanús elemet, bilincsem is van, bár az is otthon.

Semmilyen válasz nem jött, egy hangot sem hallottam. Lisa közben utolért engem, hallottam, ahogy azt mantrázza, hogy tűnjünk már el végre innen.

- Lisa! Kifelé!

Lassan araszoltam a nappaliba, amikor egyszer csak, az ablakhoz közel, hallottam egy gyanús roppanást, egyenesen a jobb lábam alatt. A fa deszka megadta magát, és beleléptem egy kis üregbe a padló alatt. Hangosan szitkozódtam, mert éreztem, hogy a fa megsebezte a lábam.

- Jól vagy? – rontott be Lisa.

- Prímábban nem is lehetnék – sziszegtem. – Van itt egy kis luk a padló alatt. Nem vetted észre?

- Arrafelé még nem voltam. Biztos, hogy jól vagy? Eléggé vérzik a lábad.

- Zárjuk le a témát, nem fogok belehalni – sokkal inkább magamat győzködtem, mint Lisát.

Benyúltam az üregbe, és egy kék bársonydobozt vettem elő. Reménykedve mosolyogtunk össze Lisával, sejtettük, hogy ebben lehet a gyűrű. Igazunk is lett: benne volt egy kis bársonytasakba, sértetlenül. A gyűrű igazi gyöngyszem: kézzel készített míves ezüstgyűrű, gyönyörű mélykék zafírral a közepén, amely úgy szórta szét a szobában a zseblámpánk fényét, hogy öröm volt nézni.

- Ez valami gyönyörű – álmélkodott Lisa.

Ekkor egy újabb ajtócsattanást hallottunk meg kintről.

- Azonnal el kell innen tűnnünk, elegem volt ebből a házból – szakítottam meg a kis ékszer csodálását.

Sietve lefutottunk a lépcsőházban. Amikor leértünk, megálltunk egy pillanatra kifújni magunkat, amikor lábdobogásra lettünk figyelmesek. Sok pici láb dobogására. Lisa sóbálvánnyá vált, és meredten bámulta a csigalépcső tetejét, hogy mikor tűnnek fel az alakok, de én ezt nem óhajtottam kivárni. Erősen megmarkoltam a karját, és rohanni kezdtem a dróthálón lévő nyílás felé. Átbújtam, magam után húztam Lisát is, és vissza se nézve rohantam egészen a Cross streeti taxiállomás felé. Az első üres autóba szinte bevetődtem, magammal rántva Lisát is, még mindig a karját szorongatva.

- Jól vannak a kisasszonyok? – kérdezte a taxis walesi tájszólással – láttam, ahogy kirohantak a sikátorból. Ne hívjunk rendőrt?

 - Nem kell rendőr. Hajtson azonnal a St. Peter Streetre!

A tíz perces út néma csöndben telt. Amikor megálltunk, és kifizettem a sofőrt, még egyszer odaszólt:

- Nem jó ám ilyen törékeny kisasszonyoknak olyan környéken járni!

- Majd észben tartjuk. ’Estét!

Lisára néztem, aki még mindig néma volt. Ő rám meredt, majd hisztérikus, hangos nevetésben tört ki.

- Még mindig szorongatod azt a csövet? – mutatott a kezemben lévő vasdarabra.

- Ez most már hazáig velem jön – nevettem el magam én is.

Egy szerelmes pár sétált el mellettünk, és úgy néztek ránk, mintha most szöktünk volna a viccházból. Végignéztem magunkon, és nem is csodálkoztam a pillantásaikon: zilált haj, kormos, szakadt ruhák, amiről a drótkerítés gondoskodott. Lisa boszorkányszerű röhögőgörcsétől visszhangzott az utca, én pedig vérző lábbal, kezemben egy hatalmas vascsővel vihogok.

- Nem jössz fel egy pohár borra? – hagyta abba nagy nehezen Lisa a nevetést.

- Azt hiszem, egy ideig lemondok az alkoholos italokról, és sürgősen méregtelenítő kúrába kezdek. Majd beszélünk – búcsúzkodtam.

- Nagyon hálás vagyok – Lisa olyan elánnal ugrott a nyakamba, hogy ha nincs a vascső támasztéknak, hanyatt is esem. – Ki tudja, mi történt volna velem, ha egyedül megyek oda.

- Már megérte: kiderült, hogy hathatósabb segítség vagyok, mint Ganésa – vigyorogtam.

Lisával elköszöntünk egymástól, és szép lassan hazasétáltam. Gondoltam rá, hogy hívok egy taxit, mert olyan fáradt voltam, mint egy versenyló, de az utcák nyüzsgése a bulizó fiataloktól, és a metszően tiszta levegő kissé megnyugtatta zilált idegeimet.

Kezemben a vascsővel besétáltam a nappaliba és fáradtan lerogytam a karosszékembe. Elővettem a házban talált fényképet és rámeredtem. Próbáltam elméleteket gyártani, de képtelen voltam gondolkodni, úgyhogy jobbnak láttam eltenni egy könyvbe, és azt mélyen eldugni a könyvszekrény hátuljába, hogy egy jó darabig, még véletlenül se futhassak bele. A szekrényben lévő kis rejtekfiókból elővettem a pisztolyom, és úgy döntöttem, hogy a vascsőt nyugállományba küldöm, inkább ezt viszem magammal a fürdőbe. És aludni is. És az elkövetkező jó pár napban mindenhová. Sőt, életem végéig ezt fogom szorongatni, még ha a teljes értékű élethez egy harmadik kezet is kell növesszek. Ámen.

 

Címkék: abraham's alley ambrosia blackwood

Kapcsolódó hírek:

  Rejtélyes öngyilkosságok

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Black Symonetta üzente 6 éve

A stilusodról nekem Laurell K. Hamilton Anita Blake vámpírvadász sorozata jút eszembe. Nagyon hassonlóan ír. Tetszet jó volt.

Válasz

Wayward Victorian Girl üzente 6 éve

Mifelénk így "becézik" az elmegyógyintézetet :)

Válasz

Tövisi Eszter üzente 6 éve

Izgalmasan indul, egy szót nem értek: viccház. Még sose hallottam. :)

Válasz

Ez történt a közösségben:

XYZ 2084 6 órája új blogbejegyzést írt: Forralt bor

juhasz aron 7 órája új blogbejegyzést írt: nagy találkozások

juhasz aron írta 7 órája a(z) Vic's 2 (Ha meghal a Nap) blogbejegyzéshez:

kimondottan tetszik, és várom hova indul tovább a történet

juhasz aron írta 7 órája a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

hamburger_j_e

juhasz aron írta 7 órája a(z) haiku blogbejegyzéshez:

modern lett

XYZ 2084 1 hete új blogbejegyzést írt: haiku

fekete noemi 2 hete új blogbejegyzést írt: Mit jelent a szeretet?

fekete noemi írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

Köszi szépen ..

Amie Mon írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

A párbeszédet jobban ki kellene dolgozni, hogy ne csak ...

fekete noemi írta 2 hete a(z) Halál,a bérgyilkos.Első rész. blogbejegyzéshez:

köszi.Kérlek kifejtenéd,hogy mit tudnék javítani?

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu