Meztelen
lelkem
zálogba
adott
madár
éneke
könnyes szemet
igéz
most és
mindörökké

Másért dobog már a szívem,
De nem felejtelek el téged.
Őrültségem nem kereshet,
Csak egy pont,mely gyenge.
Van már más az életemben,
Kiért küzdök,hogyha kell.

Fáj még a remény érte.
Keresem,de nem lelhetem.
Most hullott darabokra az életem.
Mindennek újnak kell lennie.
Feledlek téged is,kedvesem.
Már csak emlék vagy énnekem.

Másokat megismertem.
Válaszokat kereshetek.
Meg kapom-e őket?
Vajon nekem is lesz szerelmem?
Nem te leszel az,édesem.
Sajnálom,de nem kellesz.

GONDOLATOK A SZÉL SZÁRNYÁN

A képen egy hirtelen készült kis skiccet láthattok, amin a betűk helyére egy-egy széllel szárnyaló gondolat keresetik.

Jelenleg öt hely kiadó.

Ha több gondolatotok van (amiben egészen  biztos vagyok), írhattok többet is, hely függvényében szárnyalnak majd tovább :) :)

X, Y, U, Z, O

Ha van konkrét kívánságotok, hogy melyik helyén szeretnétek látni magatokat, akkor azt is pötyögjétek. :)

Remélem kapok néhány gondolatot, hogy ne maradjon üres a kép.

   A karácsony szele lágyan meglegyintette a főváros lakóit. Legtöbben az ünnepre készültek. Ki így, ki úgy. Némelyek ugyan megjátszották a kőszívűt; kijelentették: számukra nincs mit ünnepelni, hiszen minden nap olyan, mint a többi. Mások szívük-lelkük beleadták, hogy, mire a szenteste leszáll, otthonuk és környezetük díszesen pompázzon. Megint mások – és, sajnos, szép számmal akadtak ilyenek is - , szerették volna átadni magukat a varázslatnak, mégsem tehették, mert valami beárnyékolta életüket.

Halálra született
életed
utolsó könnycsepje
kérdez:
akarod?
Számba vett
hazugság
íztelen,
reményvesztett
kiáltás,
akarod?
Vágy rabságában
formált
ezüstpohár
ajka méreg,
akarod?
Víz felszínén
fodrozodó
egyidős
lenyomat
mosolybánatos
hang,
akarod?
Szép reménybe
temetett
elmúlt szerelem
virága
kínzó mámor,
akarod?
Halálodban
fogant
élet
visszatérő
álom,
akarod?

Egy borús felleg bánattal telve
vánszorog az égen
Vajon szerelme,

egy bodros felhőcske
hagyhatta el éppen?

Avagy a Nap, ó, az aranyló
viszonzatlan szerelme okozta,
hogy nékem
kiaggatott ruháimra
zokogja el  bánatát az a
borús felleg, bánattal
telve oda fönn az égen?

////////////////////////////////////

///////////////////////////////////////////////

///////////////////////////

Meggyalázott
emberiség
tagadja az
Istent.

Vérben úszó
kereszt.

Mégis az
összekulcsolt
kéz
jelent

Utolsó

menedéket.

Erőtlen
térdrehullás
az élet elött.

Halott testem
játékszer
marionett báb
vagyok.

Lélektorz mosoly
az élet
színpadán.

Arcokra
kiülő undor
nem kér
ráadást.

Hideg éjszakán
a magány
árnyéka ölel át

Karja vállamon
pihen
húsomba vájó
karma.

Képsorok.

Arcomra fagyott
mosoly dallam.

Közönség soraiban
fény nélküli
néma ismerősök

Bámulnak.

Rám köszönő
fénysugár.

Vakít

Itt van már az összes álmom.
Keresek valakit,de nem találok.
Utat török a rengetegben.
Rohanok,hogy elfelejtsem.

Virágok itt nem nyílnak,
Szüntelenül tombol a hóvihar.
Port kavar a vidék víze,
Elmondhatnám,de nem merem.


Az eget sötét felhők takarják,
Napsugarak a vágyakat akarják.
Nem a puszta megtagadást,
Hanem a szabad vágyakozást.

Mennék,de nem merek,
Miért vagy fontos nekem?
Kimondom most veled,
Hangunk kórusba szárnyra kel.

Álmaimban a virágok nyílnak ki.
A napsütés áttöredezik.

   Gyenge merengéséből barátjának száraz, érzelemmentessé torzult hangja könnyedén visszarántotta.

-          És mégis miért rajzoltad ezt most le?

   Várady értetlenkedve nézett a szemébe, aztán maga is elbizonytalanodott. Miért is? Végül mégis felcsillant a tekintete, melynek mélyén gyermeki fény ragyogott. Ez most végre újra felidézte szívében a régmúlt időket, amikor még elegendőnek bizonyult felnéznie az égre ahhoz, hogy jobb kedve kerekedjék.

Egyszer volt, hol nem volt

 Egy pákosztos kecske

Nem volt már fiatal, de nem is öregecske

Modora is csípős, akárcsak a torma

Olyan szakállas volt, olyan kecskeforma

Volt néki gazdája, szépen kosztolta is

Ám egy kecske milyen?! Telhetetlen, hamis

Szóval, ez a kosztos, és mellé pákosztos

Nem volt megbízható, így nem lehetett posztos

Mikor legelészett, s nézte a sok zöldet

Arra gondolt megkeresi, a káposztaföldet

Kecskelábon kecskeköröm

A kecskének nem nagy öröm

Főleg annak, aki rosszban sántikált

Macskaköves úton haladt, néha sétált, máskor szaladt

Aztán, mikor elfáradt, hát meg-megállt

Hegyre fel, és völgybe le, baktatott a kecskeMe

Feje fölött elsuhant egy villás farkú fecske

Egyszer aztán elérkezett a boldogság perce

Kecskénk szeme úgy fénylett, mint szépasszonyok nerce

Végre, végre megpillantotta azt a csupa zöldet

Káposztafejekkel telis tele földet

A pákosztos kecskénk, száján nagyot tátott

De ekkor egy öblös hang reája kiáltott

„Én vagyok a kisgömböc, a pákosztos fajta!”

És hamm, a kecskénket – semmi, bocs –, azonmód felfalta

Mi ebből a tanulság?

   Miközben Várady a múltat idézte fel, egyre inkább hatalmába kerítette egy rég nem érzett vágy. Ült a fotelban, Mona Lisával szemezett, majd egyszercsak felugrott, és átrohant a kisszobába, mint akit űznek. Elővett egy darab papírt az íróasztal fiókjából, majd ceruzát is kerített, és nekiállt rajzolni. Alig telt el fél óra, és a lapon az angyalarcú lány élethű képmása bontakozott ki. Többször felemelte, kissé távolabb tartotta magától, aztán folytatta, végül elégedetten bólintott, és letette a ceruzát.

                                 Talán sztrájk tört ki a neten ?

                                 Alig vagyunk , hatan heten.

                                 Sok mindenre gondolhatok.

                                 Elkopott a "ceruzátok"?

                                 Akkor bocsátok meg nektek,

                                 Ha nyaraltok és pihentek.

   Amikor Várady legközelebb találkozott az angyalarcú lánnyal, a dolgok a lehető legkedvezőtlenebbül álltak. Munkája nem volt, az ihlet is messzire elmaradozott, ráadásul még barátja sem akadt, aki segíthetett volna rajta. Elindult a lejtőn, ám ez a stáció, mint később kiderült, még igen korai volt… némely tekintetben.

   Keresztrejtvényt fejtett éppen, hogy valami hasznossal töltse az idejét, amikor kopogtak az ajtaján. Az angyalarcú lány volt az.

Sarokba kuporodó
álomba zárt szavak
körbe ringanak.

Tűnő illata
elfeledett mámor.

Kizárva a mából
éjszakánként
visszatér.

Segítőkész fájdalom
emléket állít

Ágyba szegezett
értelem 
haláltusája

Célt tévesztett
érzelem hálóban
vergődő

Médium
könyörtelen
könnyei
szemet vetett
csillaghullás.

Megidézett
féktelen
hatalom.

Féltékeny.

Vágy.

Kihült kráterbe
merevedett
üres szemek

Hívó messzsége

Hazavár

Míg Iza evett, elgondolkodtam azon, hogy mihez kezdjek vele. Fel tudom vállalni azt a felelősségteljes feladatot, hogy magamhoz veszem, és felnevelem? Én, aki boszorkányként hazugságban éltem, és aki hétköznapi emberként még csak most kezdem el tanulni az életet, vállalhatom-e? Meg tudom-e adni számára mindazt, ami ahhoz kell, hogy becsületes, dolgos ember váljon belőle? Mit taníthatok én neki? Még nekem is tanulnom kell az élet dolgait, még nekem is fel kell nőnöm. Nem tudom milyen jó szülőnek lenni, csak azt tudom, milyen nem jónak lenni.

11. fejezet

Az angyal

A szeretet a legcsodálatosabb dolog,

ami összeköthet két lelket.

A tükör elé léptem és megelégedve néztem végig magamon. A fekete térdig érő ruhából kidomborodott a hasam, ami cseppet sem zavart. A hajamat egy nagy csattal feltűztem és halvány sminket készítettem. Az elmúlt hónapokhoz képest határozottan javult az összkép. Meghallottam, ahogy Luke megáll az autóval és még gyorsan magamra fújtam egy leheletnyit a parfümömből, majd sietve ajtót nyitottam neki.

A földkéreg kőbe vésett mélyén,
a lelkem halhatatlanságba élvén,
illatos ambrózia mámorában,
fátylam rejtett homályában,
a fény felé vágyva,
csillagport szórt rám az éj...

 Eszter nem először hazudott életében. Pár éve, mikor úgy döntött, nem megy be többé az iskolába, szintén rákényszerült. Ez az újabb eset azonban merőben más volt, mivel most nem csupán elferdítette az igazságot, de azt a gonosztettet követte el, hogy anyjára hivatkozott. Ésszel még nem fogta fel teljesen, mit jelent ez, de belül érezte, nem szép dolog. Különösen úgy, hogy egy olyan emberről van szó, aki még csak nem is hajlandó magát tisztázni. Hiszen édesanyját az utóbbi hónapokban semmi nem érdekelte.

Buborék száll,

gyümölcs a fán,

érted-e tán,

szívemnek szavát?

Buborék szállt,

kipukkadt már,

láttad-e tán,

e csöppnyi varázst?

Mulatság s rőtt bizalom

Keringők és nők; szól lanton

Pusmogás és kacagás

Bujálkodás...

Elveszett az erény érme

Táncosbálnak nincsen vége

S nők a sok bájjal szemükre hányta

Kergették csábítgatták a legényeket az ágyba.

Vígan szól a citera, lant

Egy pár az ebédlőbe tova suhant

Egy kis romantikus légyottra vágynak

Közben piával a cimborák tovább táncikálnak.

Nagy robaj rázza meg a termet

Női sikoly töri meg a csendet

Kivágódik a bejárati ajtó

S beront egy huszárhoz hasonló.

Bizonytalan most még minden:
Lesz-e ebbõl szerelem?
Remény éled fel szívemben.
Rájöttem csak téged szeretlek.

Összenő két szív,
Nem értik,hogy miért.
Beszél helyettük egy dallam.
Kifejez nehéz szavakat.

Gyönyörű párt alkotnak.
Sokáig együtt maradnak.
Addig is beszél helyettük a szív,
Mert az mindig mindent megért.

A gyerekek apró tündérek. Nőnek, növekednek, bontogatják piciny szárnyacskáikat.  Érdeklődéssel figyelik a körülöttük zajló világot, tanulnak tőlünk fölnőttektől és a tőlünk tanultakat elteszik a maguk belső raktárának,

– Fontos, Nem fontos, Majd valamikor fontos lehet – feliratú dobozaiba. Ahogy telítődnek a dobozkák, úgy erősödnek a tündérszárnyak.  Sajnos sok tündérről, növekedésük folyamán lekerülnek, ezek a szárnyacskák. Néhányan önként vetik le őket, (talán kényelmi okokból?), de gyakran mi fölnőttek tördeljük le róluk, akarva, akaratlan.   A szerencsések, életük végéig meg tudják őrizni tündérszárnyukat.    

************** 

A születési rangsor harmadik helyét foglaló unokám Laura, imigyen szól hozzám a tegnapi nap estéjén: - Mama!

   Pedig ha hátranéz, tanúja lehetett volna azon ritka alkalmak egyikének, amikor Várady Sándornak eleredtek a könnyei. Hogy kit siratott inkább – önmagát vagy Esztert – , azt maga sem tudta eldönteni. De talán a múltban elkövetett baklövéseit bánta leginkább. Ha azok nincsenek, most az ilyen, Eszterhez hasonló sorsú kislányokat és kisfiúkat sokkal jobban tudná segíteni, támogatni. Azt kívánta, bárcsak mindig is ezt tartotta volna szem előtt. Akkor talán az égiek is kegyesebbek lennének hozzá, látva embertársai iránt kinyilvánított szeretetét. Ehhez azonban már késő volt.

Izabella. Egyedül élő, tiszta, szűz, ezt jelenti ez a név, és az a cseppnyi kis élet, akit a karomban tartottam, pont olyan volt. Egyedül volt, lelke tisztább volt, mint a frissen mosott ruha, és szűziesen ártatlan. A karomban tartottam a törékeny kis testet, és átéreztem mindent, amit addigi életében megélt.

Nem volt szükségünk beszélgetésre. Mindent tudtam róla. Láttam a lelkét, a múltját, a szenvedéseit, mintha csak én éltem volna át mindazt a szörnyűséget, amit Őneki kellett megélni.

Bizonytalan a mai korban a világ,

Pedig biztos talpakon áll.

Nem hisz magában mára már senki,

Kirakatok,boltok tömege nem segít.

Kirakatbábuk figyelnek életelen.

Mit csinálnak ezek az emberek?

Nincs bennük már semmi jó sem,

Le kellene rombolni az épületet.

Felépítjük újra,egy tiszta világban,

Hol nincsenek mások csak ártatlan vágyak.

Az emberek nem csalnak s lopnak.

Hazudni pedig nem tanultak.

Tisztelik,majd a világot,

S szeretik a virágot!

Este nézem a csillagokat és a Holdat az égen
Azon tűnődöm mennyire szeretlek téged
Mit csinálsz hol vagy nem tudom
Az égi testekből megjósolom.

Sorsod a
kezedben

lemeztelenített
élet szégyene

elgurul.

Talajmenti
fagyba kapaszkodó

harmat virága
reményvesztett

mire vége lesz
a nyárnak.

Nevemre hallgató
ösztönök

keresnek.

Ki vagyok ..

Egy e mailes beszélgetés kapcsán melyben a lovakról esett szó, ismét eszembe jutott gyermekkorom néhány mozzanata.

*****

Mezítlábas kis prolikölkök voltunk. Szinte az egész nyarat cipő nélkül töltöttük, kivéve, amikor arra szottyant néhányunknak kedve, hogy a szülői háztól, távolabbi tájékra csavarogjunk.

Ezek a csatangolások természetesen szülői felügyelet, és a szülők tudta nélkül történtek.

Azt, hogy a következményeket ki hogyan viselte, az másnap mindig kiderült.

             Arion lassan ébredezett, bár szívesen aludt volna még egy kicsit. Becsukva tartotta a szemét, mintha ezzel vissza tudná tartani a reggelt. Puha takaró volt rajta, egyáltalán nem olyan, mint az ő durva kockás pokróca, amit lassan már csak a foltok tartanak össze. Résnyire kinyitotta a szemét, hogy megnézze hány óra van. Csakhogy nem látta az asztalon az órát, sőt, az asztalt se. Hirtelen tágra nyitotta a szemét, mert rájött, nem otthon fekszik, nem a lepukkant bérház koszos falait bámulja, hanem egy makulátlanul tiszta, fehérre festett szoba falát.

Az egyik reggelen valami rendkívül fura érzés kerített a hatalmába, miközben az állatokat etettem. Leültem a ház előtti falépcsőre, és összpontosítottam.

Egy kislányt láttam magam előtt, aki az erdőben botorkál egyedül. Szőke, hosszú haja csapzottan lógott a szemébe, az arca maszatos volt, a ruhája szakadt. Mintha keresne valakit. Riadtan tekintgetett szét, és minden egyes neszre, ágreccsenésre összerezzent, majd futásnak eredt.

Tudtam, hogy meg kell találnom

Elérhetetlen 
célok után
futó 
hasonmása
az életnek

Belerokkant, 
ismeretlenbe
hivó vágy szava:

Kell.

Konzervdobozba
csomagolt életed
az óceán fenekén
csak szemét.

Értéktelen kacat 

Űzött vadként
a létezés
értelmét vesztett
félhomály.

-          Itt van ez a nyomtatvány, ki kellene tölteni, aztán majd értesítjük – közölte a fiatal, csinos recepciós hölgy, majd várady elé tolta a papírt meg a tollat.

   A férfi egykedvűen rámeredt, és csalódottan sóhajtott. Ez volt a harmadik hely, ahol, ugyanazzal a szöveggel, gyakorlatilag elutasították. Most azonban már betelt a pohár. Várady kitöltötte a lapot, visszaadta a nőnek, aki erőltetett, bájosnak szánt mosolyát rögtön felvillantotta, jelezve, ő a barátságosság mintaképe.

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18 

Velvet, velvet...

Luke felvitte a csomagokat, ahogy a házhoz értünk. Suzy örömteli csaholással üdvözölt, majd visszarohant a nappaliba. A házba érve Josh illata lengett körül, s tudtam, nem hazudott. A gyerekszobába mentem és megpillantottam balesetem színhelyét. A festék a padlóra ömlött, a falon mindössze pár ecsetvonás. Elkeserítő látványt nyújtott.

- Hát… igazán szép lett! – cikizett Luke és elégedetten mosolygott.

- Köszi! – nevettem vele. – Esetleg átmenjek hozzád is?

Jól éreztem magam a farmon. Sokszor kilovagoltam a mezőre, az erdőbe, és még vadászni is megtanított William.

Emberként szerettem volna élni, aki megdolgozik minden egyes falatért, ami az asztalra kerül.

Emberként élni, ahogy mindenki körülöttem. Dolgozni, pihenni és élvezni a munkám gyümölcsét. Nem használtam varázslatot, bűbájt, hanem két kezemmel megdolgoztam minden egyes betevő falatért. Amit megtermeltem, azt bevittem a városba, és eladtam

Csend. Az utóbbi években csak arra vágytam. Csendre és nyugalomra. Azt hittem, hogy örökre meglelem, de sajnos nem így történt.

Két éve, hogy elköltöztem a nagyvárosból a farmra, melybe az első látásra beleszerettem. A földem egyik felét erdő szegélyezte, a másik felén legelő és termőföld terült el. A távolban pedig, a havas hegycsúcsok látványa kápráztatott el. Idilli környezet volt számomra.

Egyedül éltem ott, de ez semmiben nem korlátozott.

Columbo hadnagy nyomozásának eredménye a következő:

Az indítékokból kiindulva egy emberre lehetett szűkíteni a lehetséges elkövetők körét.

Portás: Semmi oka nem volt a gyilkosság elkövetésére. A vendégek anyagi helyzetét sem tartják nyilván a szállodába, ezért még azt sem tudhatta, hogy Vitus gazdag volt.

Rosalie: Miután az apja módosította a végrendeletét, inkább Vitus életben tartása lett volna az érdeke. A halálával a végrendelet már biztosan nem módosítható újra.

Élt egyszer egy kismanó, úgy hívták, hogy Bajszi

Kedvence a barack volt, még pedig a kajszi.

Egy szép napon útnak indult, ez a kicsi Bajszi,

Úgy gondolta megkeresi, hol terem a kajszi.

Hegyen, völgyön vándorolva az út porát nyelte,

Míg egyszer csak arra eszmélt, földig ér a nyelve.

„Bizony ez így nem lesz jó! - mormogott a Bajszi -,

Cipőcskéim elkoptak és sehol sincs a kajszi!”

Evett, ivott, megpihent, és új erőre kapva

Tovább ment, míg feljutott egy fél méteres dombra.

-          Mi a neved, kislány? – kérdezett rá a borostás képű férfi, miközben bőszen elállta a vörös, rövidre nyírt hajú kislány útját.

   A gyermek habozott cseppet, majd halkan, megtörten válaszolt:

-          Eszter. Szabó Eszter.

-          Oké – reagált a férfi. – Eszter, hol laksz?

-          Egy utcával arrébb.

-          Hm… Remek! Akkor most szépen odavezetsz, és megbeszélem anyáddal a történteket.

Egyszer, egy szemtelen alma

Úgy gondolta, hogy van hatalma

Az emberen, ki őt azért vette

Mert a többi almáját már mind megette

S hogy ehessen többet, valóra váltva álmát

Vett még magának néhány kiló almát

Kezébe vette, melyet oly kívánatosnak látott

S mert vágyta őt, hát szájával hatalmasat tátott

A következő pillanatban

Mert néha megesik, hogy különleges pillanat van

Szeme kikerekedett, hisz olyat lát ott

Milyet gyarló ember, bizony ritkán látott

„Az almának nem az volt dédelgetett álma

Hogy egy halandó sötét bendőjébe száll ma

Alma mivoltát jobban szerette

Az emberre gondolni, ő egyben szeretne

Nem pediglen úgy, hogy ez volt, ki őt egykoron megette”

Midőn gondolatja, almafejében testet öltött

Fogta magát, és a tátott szájra nyelvet öltött

A kéz, ki eddig őt marokra fogta

Meglepetésében almáját, a földre dobta

Egy nyelvöltéssel szabad lett az alma

Hisz álmainknak igenis van hatalma

Így almánk vígan gurult tovább a porban

Míg meg nem ette

Egy fekete kecseke

Kinek minden álma, egy alma volt

Na, jól van!

Egyedül a magányba állok.
Kietlen tájon kavarog a por.
Szívem gyengén vetít ki mindent,
Álmaim kegyetlenül törtek össze.

Nézd ezt csinálta az ember!
Az állatok viszont önzetlenek!
Egyedül kiáltok a messzeségbe!
Törékeny testem ketté görnyed.

Zokog a fájdalomtól,
S lelkem keserves dallától.
Elviselhetetlen a változás,
Visszatér a régi álmodozás!

Kiszáradt sivatag néz rám vissza.
A hegyek már lebomlottak.
Virágot tépedt ki a rusnya szél,
Magány dala halkan életre kél.

Előttem a koszba,összetört kristályok.

Végtelennek
hitt
végtelen
várakozásba
belefáradt
álomban
nyitott szemekkel
nézlek.

Elkurvult életben
keresett
magányos estét
feloldó
szív zaja fáj.

Az elhitt
örökkévalóság
tova sétál
az utcán.

Keresztre feszített
idegek tánca.

Elmúlt …
csak a látszat,
hogy
életed megcsal.

Él tovább,
eltakart szemekkel.

Vár.

Sosem alszik,
csak a megfelelő
alkalmat keresi.

10. fejezet

Vissza Istenhez

- A hit által látunk.

- Nekem már nincs.

- Akkor miért vagyok itt?

Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el, mikor kinyitottam a szemem. A fejem sajgott. Próbáltam feltápászkodni, de elsőre nem sikerült. Suzy riadtan ugatott és ugrált körülöttem.

- Jaj Suzy, ha segíteni akarsz, hozd ide a telefont. - És mintha megértette volna, kirohant a szobából és nem hittem a szememnek, mikor a telefonnal a szájában tért vissza.

                Natasa egyik kezével átölelte magát, a másikkal pedig egy tucat összetűzött lapot tartott miközben elindult az orvosi szobából a hotel felé. A stadion éjjeli homályban fürdött, s csak az ezüstös Hold világította meg számára az utat a nézőtér és a pályát körbevevő reklámtáblák között. Hogy lerövidítse az utat, a hazai kispadnál kilépett a gyepre, és keresztülrohant a területen. Amikor a másik oldalon kinyitotta volna magának a kiskaput, mocorgást hallott. Körbenézett.

Üvegcséit egész télen át tisztogatta. Ezt a tevékenységet addig művelte, míg olyan makulátlanok nem lettek, hogy a nap sugarai akadálytalanul szánkázhattak le rajtuk. Mikor a tavasz, az igazi, megvetette lábait, és addig maradt, míg le nem dolgozta reászabott idejét, Ő maga, fáradtságát összecsomagolta, és elpakolta a dologtalan napokra. Azután nekilátott befejezni a befejezni valót. Vénséges kezei visszafiatalodtak a munka szeretetétől, és úgy is vette hasznukat.

Szeretem volna csak boldog lenni,
Átlátszó,sós könnyeimet visszatartani.
Rájöttem,hogy mindenki utál,
Pedig én csak szeretetre vágytam.

Nem kaptam meg semmit,
S egyedül ültem a messzeségben.
Hajamat a szél fújjdogálta,
De minek azt nem mondták meg.

A magány lepi el testem,
Csúnyaságba borkulódik a sötét.
Átlátszó szó bukik fel,
Hogy még jobban tépjen szét.

Az erdők pusztulásra vannak ítélve,
Tönkretesznek a csöndek.
Senki nem szól hozzám.
Nem tudják mennyire fáj minden.

Soha érezni nem érezték,
Így nem tudják milyen is.

   November eleji, igencsak hideg idő uralkodott. A fák lassan teljesen megkopaszodtak, ágaikat reggelente dér borította. A nedves fűben varjúcsapat keresgélt eleség után.

   A Városligetben sétálók ezen a délelőttön olyan eseménynek lehettek tanúi, mely bizonyára legtöbbjüket sokkolta és felkavarta.

   Az egyik padon fiatal anyuka ült a fiával, a zord időjáráshoz képest kevéske ruhába öltözve. A kisfiú mellett ócska, kopott cipősdoboz állt, üresen.

Nagymosásnak napja van ma,

erre várt már kicsi lányka.

Mosógépet indítsd gyorsan,

mert lábam ég már a porban.

Le a ruhát meg a cipőt,

töltsük el a szabadidőt.

Folyik a víz már kifelé,

álljunk mostan gyorsan elé.

De a víz az nem áll ám meg,

ezzel ti ne vesződjetek.

Szembe állok a folyásnak,

búcsút mondok az alvásnak.

Iszapot a pakolásnak,

még egy kis vizet a lábnak.

Hajam kócos, lábam sáros,

ettől vagyok én bűbájos.

Zalaszengrót egy kedves,nyugodt kis település.Magyarországon a 100. város.A városi rangot úgy érhette el,hogy több települést is hozzácsatoltak.Többek között:Csáford,Zalakoppány és még sorolhatnám.Zalaszengrót oktatásában volt néhány jelentős esemény.Ilyen volt,mikor 2004/2005-ös tanévben a Csányi és a Zrínyi Általános Iskolát összevonták.Így jelenleg a város és a környék tanulói is itt tanulnak.Továbbá a középfokú Gimnáziumi és szakiskolai képzés az Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Béri Balogh Ádám Tagintézményében folyik.A korábban különálló iskola pár éve lett a keszthelyi központú intézmény része.A Batthyány-kastélyban 1950 óta gyógypedagógiai intézmény működik, 1995 tavaszától Koncz Dezső Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon, Különleges Gyermekotthon és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Zalaszentgrót néven.Művészi képzésben is részt vehetnek a diákok.A zeneiskola 1966/67 óta müködik különálló zeneiskolaként.Ez volt a harmadik ilyen iskola Zala megyében.A Városi Művelődési Központ Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskolában művészi képzés is folyik.A tánc is régóta nagy szerepet kap a Zalaszengrótiak életében.Legismertebb a Szengrót Táncegyüttes.Emelett néptánccsoportok is alakultak ki.Ilyen a Kisbojtár,Szászorszép és a Cinege Néptánccsoport.A moderntánc is szerepet kap a város életében.Ilyenek a Bad Girls és a Broadway néven futó tánccsoportok is.A művelődsi házban sokszor vannak kiállítások,ahol különböző festők,szobrászok műveit csodálhatjuk meg,de nem csak a felnőttek munkáit állítják ki!Az óvodásoknak és az iskolás műveket is kiállítják.Az iskola időben indult egy rajzszakkör,ahol sok tehetséges diák rajzolt.Később az ő rajzaikat is kiállították.Az Egészségügyben változások történtek.Felújították az orvosi rendelőket és egy teljesen új környezet fogadhatta a betegeket.A közlekedésben tragédiának mondható az,amikor 2007-ben beszüntették a személyszállítást.Az autóbusz ellátotsága kevésbé fejlett,de elég sok összekötettése van Szengrótnak.Így megy Sümeg,Zalaegerszeg és Keszhely felé is busz.A Sportolni vágyoknak is van lehetősége kibontakozni.Kézilabda,karate,foci és még hosszan lehetne sorolni a választékot.Itt született a válogatott kézilabdázó Tóth Tímea is.Emelett a kisvárosban már megjelentek az extrém,utcai sportok,mint a gördeszkázás és a BMX-ezés,de nem csak ezért érdemes ide látógatni.Látványoságok is fogadják az embert.Itt található a Battyhány-kastély és a védett parkja is.Nem kell messzire menni és megláthatjuk a Kőhídat,de emelett itt van a Kiskastély,meg Romtorony,mely egy ferences templom volt a 14.században.Történelmi emlékműt is állítottak.A Szent-Imre templomban két védett mű is van.A Szengróti Madonna és a védett Pieta-festmény.A szórakozni vágyóknak pedig ott a Szent Gróth Termálfürdő és Szabadidőközpont.Most térjünk át az itt és a környéken rendezett programokra.Megpróbáltam kikeresni a jelentőséggel bíró eseményeket.Az idén rendezték meg VI.

Tudom, hogy csak pár pillanatra jöttél ide, de állj meg és érezd az illatokat Velem! Maga az illat az egyik legmisztikusabb valami. Mindig és mindenütt jelen van, az egész lényedben, hiszen te magad vagy az illat.

Egy kis réti virág és egy nappali pillangó története…

„Mint egy SZERELMES nő és egy SZERELMES férfi találkozása egy pillanatra! Akiket körbeleng a pillekönnyű bódulat illata. Sokféle szimbólum, utal a pillangóra, mint a szabadság, a lélek jelképére.

Ránk telepedő

hőség.

Fullasztó.

Fáról lehulló

megfáradt

levél.

Aszály.

Irtózatos ideget

tépő

fejfájás.

Gyógyszer.

Szeretném kérni a véleményeteket erről az írásról.Egy másik oldalon

nagyon a "földbedöngöltek" ...."

ezt kaptam az alább falrakott írásomra:

"Ennyi rettenetet, ömlengő-szépelgő borzalmat ÖSSZEHÁNYNI nem kis munka lehetett, de talán produktívabban is ELTÖLTHETTED VOLNA az időt. Például OLVASÁSSAL. Annyi szép, jó, érdekes könyv van, ami elolvasásra vár.
Szóval, teljesen FELESLEGES írnod."

Várom a kirtikát ami elfogadok tisztelettel:)

Tudom, hogy csak pár pillanatra jöttél ide, de állj meg és érezd az illatokat Velem!

Boldogsággal
küzdő könnyek
szobám falán
szétkent
vérízű halott
madár
fakó kék
emléke
táplálék,
kitömött vágy.

Karóba húzott
szív-merev
merengés
nélküled élt
kis halál.

Furcsa nép jár az utcákon

Sötéten át, árkon, bokron

Szellem lányok, angyalok

vízi tündérek, vérfarkasok.

Drakula széles kapui elé

Igyekeznek a vár felé

Igen, ő a házigazda

A vámpírok atyja.

Veszélyes vámpír, hírében áll

Aki még az ördöggel is lepaktál

Híres volt, gazdag, és félelmetes

S ettől lett a parti, még jobban élvezetes.

Ez volt az első ünnepség

Amin drakula felkiált:, függetlenség!

Ez azt a tényt jelentette,

Hogy a buli egy hétre kezdetét vette.

ÖSSZEGZÉS    1 – 4. fejezet

Michael, a Los Angelesben élő zsaru egy este hazafelé sétálva belekeveredik egy szimpla rablásnak látszó támadásba. Egy furcsa pár, Kelainó és Zoárd akiknek telepatikus képességük is van,  megtámadtak egy fiatal fiút, Ariont és össze vissza verték. A rendőr próbált a srác segítségére sietni, de a férfi támadó, Zoárd  emberfeletti képességeivel lefegyverezte Michaelt és az életére tört. Szerencséjére a segítségükre sietett egy gyönyörű, ámde annál titokzatosabb nő, akit egy jósnő küldött a megmentésükre.

Sétálok a csillagos ég alatt.
Egyszerű ez az éjszaka!
Nem mondok semmit,mi bántana.
Úgy mennék utánad!
A temperamentumok országába,
A jó öreg Spanyolországba!
Csillagok rád vigyázhatnak,
S hallgatod a régi szavakat.
Száll az öreg dallam,
Mikor énekbe öntöttük magunkat!
Mesél nekünk az idő forássa.
Tovatűntek a szép tavak,
S helyükbe csak por maradt.
Tömérdek erdőt kivágtak,
Majd csak a csonk várja,
Hogy mikor lesz már itt a tavasz?
Egy sáros lábnyomban,
Eltűnt az összes csoda.

A svájci Alpokban találkoztam Schülz úr történetével.

Egy két szintes házban lakott feleségével és gyerekével, aminek munkálatait nemrég fejezték be a közös álom első lépéseként.

A felső szinten élt a család, lent pedig Schülz úr műhelye volt, órás mester volt a szakmája. Szépen és jól dolgozott, így hamar hírnevet szerzet magának a városban, és egyre több ügyfele lett.

Napközben az üzletben dolgozott, este pedig a családja társaságában telt el, nagyokat sétáltak, játszottak a gyerekkel vagy csak a meghitt csendben pihentek.

   Várady olcsó whisky-jét iszogatta, amikor becsöngetett hozzá az első olyan vásárló, akit komolyan lehetett venni. Magas, szikár alak volt, amolyan hivatalnok-féle. Szemüveget viselt, melynek lencséje leginkább a szódásszifonra emlékeztette. A domború üveglapok mögül két, apró pont kandikált, kutatott a ház urának arcán és a lakás berendezései között. Várady meg volt róla győződve – persze, hála az eddig elfogyasztott alkoholmennyiségnek – , hogy a fickó szemüvegébe apró kamerát szereltek, mint a filmekben, mellyel egy titkos társaság számára készít felvételeket, hogy aztán, alapos megfigyelést követően, álmában betörjenek hozzá, és elrabolják, majd egy orvosi kutatócsoport az ő testén végzi el a világújító, ámde ezidáig szigorúan titkos kísérleteket.

A világ végétől két lépésre

Apokaliptikus szösszenetek

Bumm

- Lődd le! – ordítottam.

- Nem bírom! – remegett a keze.

- De egyre közelebb jön! – léptem egy lépést hátra.

- Közelebb hát… - visított, majd meghúzta a ravaszt.

De a lény csak újra közeledett.

- Váá, de béna vagy! A fejére célozz! Istenem! – húztam fel a szemöldököm.

- Oda céloztam, de talán, ha nem visongatnál itt nekem állandóan, - hadonászott – akkor el is találtam volna.

Ráfázott a toportyán

Hoppon maradt a portyán

Nem volt kinél potyázni

Ment a tóhoz potykázni

Úgy érezte éhen hal

Jól jönne egy kövér hal

Mivel nem volt pecabotja

Lompos farkát vízbe dobta

„Itt éldegélt az a csuka

Ki egykor a rókát fogta

S róka fogta ezt a csukát

De most hagyjuk ezt a dumát”

Szóval vízben farkas farka

Méretét a víz megcsalta

Csukánk pedig az a szenyó

Azt gondolta szőrös hernyó

Meg vagy szőrös szólt a csuka

S mivel nem volt nunchakuja

Nem ütött hát harapott

Farkasunk meg frászt kapott

Akármilyen kemény legény

Az óta is üvölt szegény

Néha soult

És néha rockot

Így siratja a farockot

Volt egy időszak mikor azt hittem más lesz

Talán reménykedtem minden fájdalmam enyhülhet...

Bíztam... bíztam egy kis reményfoszlányban,

A változásban, a sok áltatásban.

Kevés a szó ahhoz, hogy kifejezd

Kevés látni, hogy felfedezd.

Lecsukott szemmel gondolsz a szavakra

A „bocsánat” a tizesranglétrára ugrana.

Mindahányszor kiejtették ezt a szót

Úgyérzed kapsz valami jót?

Talán megbánták az ellened tett rágalmat?

Talán büntudatuk van amiért bőségesen osztogatták

A sok fájdalmat?

Ebba gerincén váratlanul végigfutott a hideg, megrázkódott. Ösztönösen is a karjaihoz nyúlt volna, amiken kipattogzott a libabőr, de képtelen volt mozdulni. Megrettent, amikor meghallotta nyikorogni a sivatag homokját a háta mögött. Minden erejét beleadva próbálkozott újra és újra, de egyetlen porcikája sem engedelmeskedett.

            Anafé már majdnem utolérte, a csillagok és a hold fénye megcsillant a késen, melyet most egyenesen Ebbának szegezett.

            Tudta, sikítani felesleges, kint éjszaka a sivatagban.

Hozzád szólok kedves kis naplóm,
Látom nem érted miért vagyok padlón.
Persze,hogy nem hozzám szól,
Csak a messzeséget bámulom.
Nem érdekel,hogyha látod.
Elmehetsz szótlanul te keserves bánatom.
Hol van már a szerencse csillagom?
Hova tűnt a boldog napom?
Elvesztettem erős akaratom,
Ellágyultam,mint egy halom.
Oda lett az összes jó szó.
Nem vagyok más,csak egy rongy.
Könny nélküli kerek arcom,
Elmehet az összes barom.
Kedves szavakkal elhajtom.
Széthullhat,mint a fehér hó.
Szívébe mélyen beletiporok,
Hadd tudja meg a bánatom.

Pirkadatból felkelő
nap pirosló
óceánja rajzol
a földre

Glóriát.

Ismerős
árnyékok
közt
eltévedt
az ember.

Kinek.

Az esti égre
kúszó Hold
kínál
reménytelenül
szürke éjszakát.

A bánat, mint egy nagy fekete madár

Hívatlan, kéretlen  vállaidra száll

Hosszú karmos lábát  húsodba mélyeszti

Kit zsákmányul ejtett, többé nem ereszti

Apránként lakmároz kedvét leli benned

Amilyen ő maga, olyanná kell lenned

Hatalmas szárnyait kitárja fölötted

Elűzi a napot árnyék lesz körötted

Vágynád a meleget, de már erőd sincsen

Nyújtanád kezedet, de már senki  sincsen

Ki vigaszt adhatna, és erős karjával

Űzné a madarat, s a bút is magával

Végül beletörődsz, megtört a nagy madár

Nem keresed többé, van e másik határ

Tollaid rendezed, kárálsz egyet  kettőt

Nem kémleled többé ott fönn a teremtőt

Szárnyad alá dugod  búsan a fejedet

Csak a magányt vágyod, nem kívánsz egyebet

Zsákmánya lettél  jaj, a fekete madárnak

Vissza már nem találsz

Felemészt a bánat

Némára festett,

falakba zárt

üvöltés

a lélek

Édes Istenem, vannak álmaim,

Vannak vágyaim...

Nem kérem, hogy add meg,

Nem kérem, hogy segíts meg.

Csak annyit kérek kiket szeretek, tartsd meg,

Ígérem nem lesz több vétek

Csak kérlek tegyél eleget 

E aprócska kérésnek.  

Te vagy a csobogó vízesés

Te vagy a hűsvízű forrás.

Legyél Te a betegnek sebész,

A szívnek parázs.

Te legyél ki a szíveket

Megmented egyben lelkeket.

Mentsd meg őket még az árán is,

Ha bennem történik valami kár is.

Velük légy a roszban, jóban,

S tartsd meg őket két karodban.

Előzmények: Ronald West, képregény-, számítógépes játék-, és filmrajongó rossz nővel kezdett ki, amikor lefeküdt Jenny-vel, a bandavezér Georgie Fawcett testvérével. Georgie ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért menekülnie kell Marshville-ből, persze, ez nem megy olyan könnyen, az őt üldöző rendőrautók gyűrűjében pedig összeütközik egy emberfeletti erejű sráccal, akivel sikerül összehaverkodnia. Azonban a rá vadászó bérgyilkosokkal még mindig meg kell küzdenie...

Nem keresztezed többé az utam,
Meglelem a nyugalmam.
Nem szólok hozzád többet,
De kell egy beszélgetés veled.

Az érintésed selymes,
De vajon kell nekem?
Szükséges-e mindennap látnom?
Majdnem utánad kiáltok!

Maradj vagy menj el!
Döntsd el végre!
A határozotság sántít,
Nem akarok mást,csak téged látni.

                A taxi a Rodeo Driveon hajtott végig és Michael fáradtan bámult ki az ablakon. Az eső elállt és az éjszakai fények visszatükröződtek a víz áztatta járdáról. Néhány utcányira járhattak a lakásától és még túl korán volt ahhoz, hogy a „kamu-munkával” végezhetett volna. A húga már biztosan a lakásában várja, ezért úgy döntött, inkább gyalog megy tovább, ezzel is húzza néhány perccel az időt. Szólt a taxisnak és kifizette az utat.

Útra kél
az őszi szél.
Szerelem bús
leheletét
kívánja még
a szív.
s az ész.

Télbe fagyott
gondolatok
merengő
magánya
hívatlan vendég.
Velem marad.

Tavaszból
kikelő fájdalom
emléke,
új igéret.
Remény
Napsütésbe
olvadó virágszirom.

Nyáron termő
virágcsokor
érzelem
feledtet
az erösődő
néma szélben.

   A rövidre nyírt hajú gyermek futva menekült az őt üldöző rendőrök elől. Különös oknál fogva nem érte utol a két, szerfelett edzett járőr. Amikor már úgy tűnt, vége, elkapják, mindig előállt egy csellel, mellyel újabb, jelentős előnyre tett szert. Most épp az aluljáróba szaladt, ahol sikeresen elvegyült az ilyenkor tolongó tömegben. Űzői hiába kutatták mindent látó tekintetükkel, az ifjú, meglepő módon, eltűnt a szemük elől.

-          Csak mi lehetünk ekkora barmok!

Ragrím nélkül itt egy vers,

bevallom egy kissé nyers.

De nekem ez nem siker,

Áron mint a Lucifer. 

Rím nélkül írt versanyag,

kissé nekem lagymatag.

Vessző, vessző és a pont,

Mindig is a vitapont.

Rakd ki őket mindig,

ne hagyd el azt rittig. 

Sütött a nap, mikor bekanyarodtam az ismerős kis tengerparti utcába. A házam kissé barátságtalanul hatott a szép virágos környezetben, s el is döntöttem, hogy veszek néhány növényt, ahogy régen Josh-sal megálmodtuk. Az idő kellemes volt, ugyan elmúltak a nyári harminc fokon felüli hőmérsékletek, de a húsz-huszonöt fok a novemberhez képest kiváló volt. Los Angelesben ritkán volt hűvösebb. Ahogy beparkoltam a ház elé, észrevettem, hogy egy másik kocsi is áll ott.

A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet szépirodalmi alkotások (versek, novellák, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására vagy idegen nyelvből fordítására. Alkotói elgondolásokat is fogadunk. Ezek megvalósítását és a beküldött művek javának közzétételét az alapítvány az általa kiadott Napút folyóirat 2012–2013.

- Nos, akkor kéretek mindenkit délután fél 5-re a gimnázium udvarára, a pályára – Lucio hangja határozott volt, akár az edzőnké, és cseppet sem hallatszott ki belőle, mennyire megrendítette a vereség idegenben. Először el sem jutott a tudatomig, hogy mit mondott, már éppen elindultam volna hazafelé, de út közben megdermedtem.

A következő pillanatban már átvergődtem magam a busz körül álldogáló morcos csapattársaim táborán és megálltam az igazgató fia előtt.

Tudom mi a magány,

Egyszer,majd láttod,

S majd akkor a füledbe kiáltok:

Na mi ez neked:talány? 

Egyedül vagy és sikítasz

A múltra fátylat borítasz? 

Kívánod bár vissza mehetnél,

Minden elrontott dolgot bár jóvá tehetnél!

Kívánod,hogy csak egy pillanatra

Lenne valaki ki szívedet megnyugtatja,

De nincs senki;

Álldogálsz a sötétben

Vége...ennyi? 

Nem lesz több részem reményben.

Nem lesz több erényem.

Nem lesz több barátom,

Hiányzik a családom!

Létezni,

az álmok tengerén lebegni;

tévelyegni,

hozzád mindig visszatalálni;

elhinni,

hogy egyszerűen csak ennyi.

A Királynak észre kellett vennie, hogy a hosszú ideje tartó háborúskodás teljesen kiszipolyozta az országot és az embereket. Szinte már nem is élők voltak, élőhalottak. 

Ez így nem mehet tovább.

Elhatározásra jutott, legféltettebb kincsét, a lányát hozzáadja az ellenséges király fiához, ha azok hajlandóak a békekötésre. A Király biztosra akart menni a friggyel kapcsolatban, ezért magához hívatta az udvari varázslót, és parancsot adott  neki, hogy a fiatal hercegnőt valamilyen bűbáj segítségével ellenálhatatlanná tegye.

( RETTEGÉS....)

Arra eszmélt, hogy egyedül fekszik ágyában. A szomszéd szobából átszűrődő hangfoszlányokból arra következtetett a családi összejövetel még tart, de már jóval csöndesebben, mint amikor még ő is odaát téblábolt a másik szobában, köztük.

Négyesztendős forma lányka volt, és betegesen rettegett a sötétségtől. Fogalma sem volt róla, hogy ennek a rettegésnek orvosi nyelven, ilyen fura neve van, bár ha tudta volna, az sem könnyítette volna meg gyötrelmes éjszakáit.

Vajon valódiak-e az érzések amit táplálok?

Vajon valódiak-e a szavak amiket kimondok? 

Vajon tudom-e a lényegét az életnek? 

Tudom-e létezését az egyik rejtegetett énemnek? 

Tudom-e,hogy van még remény az életbe maradásra,

És a tenni-tenni akarásra? 

Szakadt az eső egész meccsen. A mezemen már nem látszott a nevem és a számom a sártól, annyiszor elestem. Nagyon kemény játék volt, és kezdtem elfáradni. A vége előtt két perccel sikerült elvennem a labdát az egyik csatártól, aki a mi tizenhatosunkon belül tört előre a kapu felé. Elindultam előre, de a fehér felfestés mellett, odalépett az ellenfél egyik támadója, és mindketten nagyot estünk.

Felültem és a bíróra néztem, hogy mit ítél, és elszakadt nálam a cérna: már a harmadik durva odalépés volt ellenem, amit nem fújt le.

   Miközben Várady a megoldást kereste, néhány száz méterrel arrébb, egy igen rossz állapotban lévő családi ház gizgazos udvarára két, civilbe öltözött férfi lépett. Járásuk alapján ügynököknek tűntek. Napszemüveget viseltek, hajukat oldalra fésültek. Izmos felsőtestükön bőrkabát feszült. A magasabbik, nagydarab fickó határozott, erős mozdulatokkal bekopogott, majd várt. Dörömbölésére azonban senki nem nyitott ajtót.

-          Nyissa ki azonnal, Vizy asszony, különben kénytelenek leszünk betörni az ajtót!

Nyomunkban

járó nyomorult

szolgaszeretet

elbukott, erőtlen.

Mindent akar,

semmije nincsen.

Egyedül él

mással halott.

Szerelem látszatát

keltő, álomban

hitet lelő

önbecsapás.

Engedj el!

Szívedben

nem én vagyok.

Halott szerelem.

Nemrégiben újra kezembe akadt egy kis füzet, melyet féltve őrzök ma is. Minden nagytakarítás alkalmával rakosgatom, dugdosom hol ide, hol oda.

Hogyan és mikor került hozzám, már nem emlékszem rá. Talán még édesanyámtól kértem el valamikor. Már rongyos is szegény, de nekem akkor is kincset ér.

Az elmosódó, apró betűs írást megpróbáltam régebben átírni, hogy az idő vasfogát átvágjam, de nem igazán sikerült. Némely lapját gyermeki rajzaim és írásaim díszítik, de van olyan lap is, ami félig ki lett tépve, vagy össze lett firkálva.

Nagypapával nem volt semmi gond. Időnként hosszú sétákat tett a friss levegőn, a nap többi részét, hintaszékében ücsörögve, a TV előtt töltötte.

A műsorok javarészét átszundikálta. Ellenben, ha valaki ki akarta kapcsolni a készüléket, rögtön felébredt.

Az ilyetén kísérleteket, enyhe, de egyértelmű méltatlankodással fogadta.

Mikor ráolvasták, hogy csukott szemmel nem lehet televíziót nézni, az öreg töviről hegyire elmondta, mit adtak, még a köztes a reklámokat is, így kénytelen, kelletlen, beadták a derekukat.

Előzmények: Ronald West, képregény-, számítógépes játék-, és filmrajongó rossz nővel kezdett ki, amikor lefeküdt Jenny-vel, a bandavezér Georgie Fawcett testvérével. Georgie ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért menekülnie kell Marshville-ből, persze, ez nem megy olyan könnyen, az őt üldöző rendőrautók gyűrűjében pedig összeütközik egy földöntúli lénnyel, akivel sikerül összehaverkodnia...

            4. Fejezet

Ronald West: Rebirth

(folytatás)

Még nem akarom elmondani, mennyi idő múlva:

Fantasztikusan jót aludtam végre.

Másnap reggeli után kisétáltam a temetőbe. Megálltam az ismerős halmocska előtt, szemem a kőtáblára szegeztem, s ismét sírnom kellett. Már hosszú idő telt el a tragédia óta, ha a négy hónap annak számít, de még mindig a szívembe markolt a hiánya. Soha nem lesz könnyebb. Legalábbis akkor és ott még elképzelni sem tudtam. Beletettem az anyám kertjében szedett kis csokrot a vázába, s leguggoltam, hogy közelebb legyek hozzá.

- Ismét itt vagyok, Josh.

Mosolyokból kifolyó

boldogság

arcunkra fagyott

kényszer kényelem.

Jól vagyok,

élet képe.

Örömteli fájdalom

Vízesésként

zuhanó,

levegő nélkül

ölelés

zúg füledben,

megfojt.

Mindent akarok

most érzés

falakba ütköző

küzdelem,

némaságba fulladt,

félreértett

szerelem.

A szakadék szélén

a fájdalom

farkasszemet néz

a félelemmel.

Értelmetlen dolgot tettem,
Rajtad múlik minden.
Rád írtam és őszinte voltam,
Levelembe merészen szóltam.

Elmondtam,mit érzek.
Rímeket nem leltem.
Tehetségem szerte foszlott,
Nem találtam oda illő szót.

Rajtad múlik minden,
De én bízom benned.
Mi történt?Nem értem.
Mi lett velem,hogy megtettem?

Bátor voltam,azt hiszem.
Gyávaságnak tűnt leírni mindent:
De nagy dolog,hogy megtettem,
Mert rájöttem vállalnom KEll amit érzek.

Szívem még mindig bizonytalan,
Nem lelhetek bűnbakokat.
Mindenért a felelős én vagyok,
Ezt el kell fogadnom.

- Nem hiszem, el, hogy képtelenek vagytok túlélni ezt a hetet sérülés nélkül! Gondoljatok már arra, hogy szombaton meccsetek lesz, és nem akarom a tartalék játékosokat a pályára küldeni! – az edzőnk magából kikelve ordítozott. A földön fekve néztem a többieket, és a sípcsontomat dörzsölgettem. Luca odajött hozzám, hogy felsegítsen, bár nem látszott rajta, hogy megbánta volna a tettét. Felém nyújtotta a kezét, én pedig készségesen belekapaszkodtam.

Egyik áldozata a szépsége Yve volt. Gyermekkora látszólag békében és szeretetben telt el, minden megkapott annak érdekében, hogy egészséges szép fiatal hölgy kerekedjen belőle.

Még pici baba volt, amikor megvették pár rongyos aranyért. Anyja ordított, sikított, nem akarta odaadni gyermekét, de két bátyja lefogta. Tehetetlenül sírt.

Az alma nem esik messze a fájától. Ezt remélte a madame, mert anyja szép, formás nő volt, az egyik legismertebb utcalány Párizsban.

- Párizsban a francia forradalom forrongó légkörében jártam. A guillotine-tól aláhulló fejek vérgőzös utcáin sétáltam, és éreztem, ahogy az embereken úrrá lesz a félelem, hatalomvágy.

Láttam magam előtt, ahogy az ördög a markába nevet, összekacsintottunk.

Ebben a környezetben találkoztam Florance-szal, aki prostituáltként dolgozott egy bordélyban, amit a szülei vezettek.

Tizenéves volt, amikor két bátyja megerőszakolta. Elveszett tisztessége után semmi esély nem volt arra, hogy becsülettel férjhez menjen, ezért kellet elkezdenie dolgozni.

Előzmények: Ronald West, képregény-, számítógépes játék-, és filmrajongó rossz nővel kezdett ki, amikor lefeküdt Jenny-vel, a bandavezér Georgie Fawcett testvérével. Georgie ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért menekülnie kell Marshville-ből, persze, ez nem megy olyan könnyen, az őt üldöző rendőrautók gyűrűjében pedig összeütközik egy földöntúli lénnyel, és kis híján életét veszti...

4. Fejezet

Ronald West: Rebirth

(folytatás)

Érdekes dolgokat láttam miközben átéltem Jr.

…  - Kedvesem, egy kicsit fordulj balra, ha megkérhetlek! Úgy… Tökéletes!

   Várady Sándor kicsit kényelmetlenül érezte magát. Nem azért, mintha zavarták volna a szőke szépség leplezetlen bájai; látott már meztelen női testet közvetlen közelről. A kisszobában lévő, igen kevés mozgási lehetőség aggasztotta. A helyiségben – mely amúgy sem volt tágas – szerteszét hevertek a becsomagolt, vagy éppen javítgatásra váró festmények. Nem igazán tudta őket elraktározni. Így is kénytelen volt a többi szobát bevonni.

A kedd reggeli napsütés ébresztett fel. Egyenesen besütött az ágyam melletti ablakon, és kíméletlenül „megtámadott” engem. A szoba felé fordultam, és hunyorogni kezdtem. Abban a pillanatban hallottam meg a csengőt, és az álom azonnal kipattant a szememből. A második óra utáni jelzés volt, ezek szerint nagyon elaludtam. Miközben öltöztem, az foglalkoztatott, hogy a lányok miért nem ébresztettek fel, mikor tudták, hogy egy laza edzésünk is van kora reggel.

Sötét éjen dúdol a hold

Hallgatja őt élő, és holt

Csitítgatom, hogy ne féljen

Ebben a zord sötét éjben

Reám hajol szépen csendben

Hűs karjával ölel engem

Bús fejét keblemre hajtja

Holdsugárral betakarja

Így ringunk együtt a holddal

Dúdolunk élővel, holttal

Ezüstport hintünk az égre

Csillagok gyúlnak az éjbe’

Dúdolunk, s ha vége elhallgatunk

Holnapra tán meg is halhatunk

Az egyességnek két lényeges pontja, egyik az, hogy minden emlékét az életéről elveszti, nem fog emlékezni semmire.

A másik, hogy nem állhat bosszút elveszett álmaiért.

Így járt emlékek nélkül szerte a világon keresve a választ:

Ki vagyok?

Ki hív?

Temetőkben kereste a válaszokat, kiásott sírok, kiásott életek szegélyezték útját.

Egészen a mai napig, amikor az emlékek hirtelen elöntötték, és a hang. A hang hívta magához.

- Rendben, Russo! – fordult a kispad felé az edzőnk. Kétségbe esetten néztem fel rá, hiszen a csapat háromgólos hátrányban volt, és már csak húsz perc volt hátra a második félidőből. Ismételten az egy csatáros felállásban játszottak, és hiába mondta mindenki, hogy az ellenfél gyenge, mégis összetörték a védelmet. Még várnom kellett volna tíz percet az orvos szerint, de éreztem, hogy ha nem megyek fel, és nem kezdek valamit el, bajban leszünk.

Fejvesztett sebességgel kezdtem melegíteni, addig az edző és Lucio megbeszélték, hogy ki helyett menjek fel.

P. Márton vizsgálóbiztos gondterhelt arccal tanulmányozta a jelentéseket. Sosem szerette, ha a honvédelem számára kellett kihallgatásokat levezetnie, és leginkább az efféle Isten háta mögötti helyektől viszolygott. De a „tűzgömb” esete már így is nagy port kavart, a belügyminisztérium hallgatott, a rendőrök tehetetlenek voltak, a sajtó pedig ostoba és riasztó találgatásokba bocsátkozott. Az ügy végére pontot kellett tenni.

A hófehérre meszelt tisztaszoba bútorzata egy asztalból és két székből állt.

                 Utána néztem, és következőt találtam: http:// Kolozsvar.info/19968/irodalmi-pályázat-fiataloknak

http://kolozsvar.info/19968/irodalmi-palyazat-fiataloknak

 Az átkozott.

Hirtelen rátört emlékek nyomására térdre hullott, és egy közeli sírba kapaszkodott bele.

- Az átkozott – ismételte meg.

Az esküvőjük napja volt. A nap, amikor kimondták a boldogító igent, és esküjüket vérrel pecsételték meg.

Vért a véremért
adott szerelem.
Örök kapocs,
el nem szakítható!

Mégis. Éjszaka mégis megtörtént, ami meg nem történhet.

Vacsora után tört rájuk az elutasított udvarló serege

Előzmények: Ronald West, képregény-, számítógépes játék-, és filmrajongó rossz nővel kezdett ki, amikor lefeküdt Jenny-vel, a bandavezér Georgie Fawcett testvérével. Georgie ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért menekülnie kell Marshville-ből, persze, ez nem megy olyan könnyen, az őt üldöző rendőrautók gyűrűjében pedig összeütközik valamivel, ami talán nem is... ember?

4. Fejezet

Ronald West: Rebirth

Az ütközést követő fél percre nem emlékszek teljesen tisztán, de ezt mindenkinek meg kell bocsátania nekem.

Miért kell mindent elrontanom?
Miért vagyok ilyen?
Hazudozom csak,hogy beszélhessek vele.
Kedvesség helyett csak jól leoltott.

Megérdemeltem ezt az egészet,
De ha tudná fáj minden egyes szó.
Csúnyán beleszúrt a szívembe,
És csak tüske maradt ott.

Érezni iránta nem akartam semmit,
De a csapdába mindenki beleesik.
Nem bírtam magam visszatartanni,
S lám most már esteledik.

Bárcsak tudná,hogy nem ez vagyok én!
Szerelmünknek eljött a vég,
Mint egy patak,úgy száradt ki.
Nem tudom elfogadni.

Nézlek, látlak.

Nézel. Látsz?

Én csak téged látlak.

De te, ki a frászt?

A fákkal szegélyezett kis ösvényen fel-alá járkálva a csuklyás alak fejében csak a női ének dallama visszhangzott.

Ismerős volt a lány hangja, megpendítette szíve húrjait, ismerősek voltak a szavak is.

Hol hallottam? Mit jelentenek?

Válaszokat nem kapott, hiába is kutatott elméje minden zugában.

Nem volt élete, nem voltak emlékei, nem tudta, hogy ki is ő valójában.

Csak ez a hang, ez az ének gyújtott kis lángot elveszett emlékeinek barlangjában.