Szakadt az eső egész meccsen. A mezemen már nem látszott a nevem és a számom a sártól, annyiszor elestem. Nagyon kemény játék volt, és kezdtem elfáradni. A vége előtt két perccel sikerült elvennem a labdát az egyik csatártól, aki a mi tizenhatosunkon belül tört előre a kapu felé. Elindultam előre, de a fehér felfestés mellett, odalépett az ellenfél egyik támadója, és mindketten nagyot estünk.

Felültem és a bíróra néztem, hogy mit ítél, és elszakadt nálam a cérna: már a harmadik durva odalépés volt ellenem, amit nem fújt le. Hagyta, hogy folyjék tovább a meccs. Felálltam, odabicegtem hozzá, és elkezdtem mondani a magamét. Lucio kiabálását nem hallottam, pedig nagyon szerette volna, ha észreveszem: könyörgött, hogy hagyjam abba. Egy mondat foszlányt meg is hallottam, és rá pillantottam, aztán elsántikáltam a játékvezető elől.

Nem láttam, hogy mi van a hátam mögött, csak a kispadról felugráló barátnőimet láttam, ahogy a fejüket fogják. Visszanéztem és megpillantottam a sárga lapomat. Egy pillanatra minta kihagyott volna a szívem: a második volt ezen a mérkőzésen, ráadásul az első abszolút marhaság volt, mert ott is engem borítottak fel. Nem volt elég a kiállításom? Miután a piros lapot is a magasba emelte, a bíró a tizenegyes pontjára mutatott.

Kétségbe esésemben leültem a földre, és a fejemet fogtam. Nem akartam elhinni, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ez nem egy rémálom, és tényleg megtörténik ez a csapattal. A játékvezető odakocogott hozzám, és kiparancsolt a pályáról. A könnyeimmel küszködve bicegtem le, és a kispadunk felé néztem.

Marta összekulcsolt kézzel nézett rám, Lucio leült a helyére és a tenyerébe temette az arcát, a többiek pedig mind felálltak, hogy szorítsanak Renata-nak. Megálltam az öltözők felé vezető lépcsőn, és figyeltem, hogy mi lesz. Természetesen mi lett volna? A kapusunk félelmetesen béna, ha tizenegyesekről van szó… beengedte.

A négy perces hosszabbítás annyira volt elég, hogy a bíró kiosszon még egy sárga lapot, név szerint Lucio-nak, aki nem bírta tovább, és odaszólt neki. Luca a karjait lógatva megállt a tizenhatosunkkal egy vonalban, és nem volt hajlandó megmozdulni. Kínszenvedés volt.

Már készen voltam, mire lejöttek. Vártam, hogy megkapjam a magamét reklamálásért, és minden egyéb másért. Lucio csak annyira jött le hozzánk, hogy odaadja Marta-nak a kint felejtette kesztyűjét, és „közvélemény kutatást” tartson.

- Ki az, aki azt mondja, hogy a bíró ellenünk fújt? – kérdezte, majd bólintott, amikor mindenki a magasba emelte a kezét. – Feljelentést teszünk ellene, és kivizsgálást kérünk az ellenfél miatt, mert előfordulhat, hogy lefizették. Ne emészd magad Bianca! Nem haragszik rád senki.

- Á! – morogta Luca, és Renata egyszerre, majd a kapus folytatta. – Hogyha nem kezd el reklamálni, nem lesz belőle tizenegyes! Tönkretette a meccset! Simán hazamehettünk volna egy ponttal!

- Állítsd le magad, rendben? – nézett rá csúnyán az igazgató fia. – Marta értesíts minden egyes Bianca ellen elhangzott szóról!

Reméltem, hogy nem kell ott maradnom nélküle az öltözőben, de sajnos nem tehettem mást. Az a kínos csend, ami az öltözőt uralta, nagyon felidegesített. Szörnyen fáradt és dühös voltam, de voltak olyanok, akik még nálam is bosszúsabbak lehettek. Meg kellett várnunk egymást és együtt mentünk ki a parkolóba a buszhoz, hogy elinduljunk hazafelé.

Természetesen megkaptam a lekicsinylő pillantásokat a drukker bandától. Hangos füttykoncert kíséretében jutottam el a járműig, és csak akkor lett csend, amikor eltűntem szem elől. Elfoglaltam a legtávolabbi helyet, és a telefonom fülhallgatóját a fülembe dugtam. El akartam szakadni a külvilágtól, de Marta megakadályozott benne.

- Te nem vagy normális! – mondta, miközben leült mellém és letette a cuccait. – Valami nincs rendben veled. Abszolút nem tudsz koncentrálni! Most hallottam, hogy mi történt tegnap a fagylaltozónál! Az a csöpp józan eszed is elszállt?

- Miért?

- Marcelo egy vadállat!

- Nem vettem észre.

- Akkor még szerencséd van. Szerintem még most csírájában el kell fojtani ezt a dolgot, mert valami nem stimmel. Lucio nagyon rosszul érzi magát már tegnap délután óta, és most neked sem sikerült ez a meccs. Mi ez, ha nem egy rossz döntés?

- A legenda béli rosszul teljesítés nem vonatkozik a lányra – vágtam vissza józanul.

- Nem történik mindig minden pontosan úgy, ahogy az meg van írva. Kérlek, gondolkozz el ezen!

- Már gondolkoztam, és tudom, hogy jól döntöttem. Lucio tegnap komolyan megfenyegetett. Biztos vagyok benne, hogy ő a rossz fiú.

A barátnőm dühösen hátradőlt. Nem értettem, hogy mi a problémája, holott tökéletesen éreztem magam. Bekapcsoltam a zenét, és behunytam a szemem. Végre elindultunk és elhagytuk a várost. Valami nyomasztó érzés tört rám, amit nem tudtam hova tenni. Kényelmetlenül fészkelődtem a helyemen és kinéztem a busz ablakán.

- Akkor sem értek egyet veled – bökdösött Marta. – Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Elméletileg a rossz fiú nem tud beleszólni a jó kapcsolatba, azaz Lucio nem fogja tudni megakadályozni, hogy együtt legyetek.

Mosolyogva ránéztem, mert már kezdett untatni, hogy ezt firtatja. Amikor már szólásra nyitottam a számat, megcsörrent a telefonom. Egy ismerős szám volt az, de nem jutott eszembe, hogy kié lehet.

- Halló? Bianca Russo.

- Szia, Marcelo vagyok. Nem zavarlak?

- Nem. Nem rég indultunk el hazafelé.

- Hogy sikerült a meccs?

- Kikaptunk és kiállítottak.

- Komolyan?

- Igen. Szoktam én dobálózni ilyen tréfákkal? Ez egy teljesen komoly dolog.

- Annyira sajnálom! Hogy érzed magad?

- Mint egy kicsavart felmosórongy, amit a sarokba dobtak. Alig várom, hogy otthon legyek.

- Azt én is. Mikor értek haza?

- Valamikor délután 3-4 óra környékén.

- Találkozzunk 5 órakor a parton! Persze, csak ha nem vagy nagyon fáradt.

- Megbeszéltük – elmosolyodtam. – És veled mi a helyzet?

- Kicsit fáradt vagyok, mert edzésem volt reggel, de egyébként minden rendben. Milyen az idő felétek?

- Szakad az eső, és fúj a szél.

- Itt süt a nap. Remélem, kitart a jó idő.

- Jó lenne.

- Akkor majd találkozunk, de nekem most le kell tennem. Szia!

- Szia!

Az ölembe engedtem a mobilt. Megint elfogott az a furcsa érzés.

- Marcelo volt? – kérdezte Marta.

- Igen. Miért?

- Nem volt túl rövid ez a beszélgetés?