Előzmények: Ronald West, képregény-, számítógépes játék-, és filmrajongó rossz nővel kezdett ki, amikor lefeküdt Jenny-vel, a bandavezér Georgie Fawcett testvérével. Georgie ötmillió dollár vérdíjat tűzött ki a fejére, ezért menekülnie kell Marshville-ből, persze, ez nem megy olyan könnyen, az őt üldöző rendőrautók gyűrűjében pedig összeütközik valamivel, ami talán nem is... ember?

4. Fejezet

Ronald West: Rebirth

Az ütközést követő fél percre nem emlékszek teljesen tisztán, de ezt mindenkinek meg kell bocsátania nekem. Annyit tudok, hogy most egy hotelben fekszek egy ágyon, amiről nem tudom eldönteni, hogy kényelmes-e, vagy sem. De nem ez most a legnagyobb problémám. Másfél órával ezelőtt, úgy tűnik, megszűntem létezni. Meghaltam. Megmurdeltem. Megdögöltem. Nullára csökkent a HP-m, a kockák kedvéért. Mindez akkor történt, mikor ütköztem azzal a valakivel. Azzal a valakivel, aki most éppen a szomszédos mosdóban a WC fölé térdel, és kiokádja a gyomra teljes tartalmát. Igen, meglehetősen furcsa az életem jelen pillanatban.

A karambol pillanatában 90 mérföld/óra sebességgel hajtottam. Képzeld el, hogy ekkora sebességgel nekihajtasz egy betonfalnak. Lassítás nélkül. Igen, én ezt éltem át. És nem volt kellemes. Kiderült, hogy az az ember, aki egy atomvillanás fényével világított, nem csak egy szuperképességgel rendelkezik. Amikor beleütköztem, rájöttem, hogy olyan erős, hogy egy nekirohanó kocsit észre sem vesz. Én pedig ebbe az emberbe hajtottam bele. A kocsi olyan gyorsan állt meg, és olyan keményen, hogy a motor berepült az utastérbe, és porrá zúzta a lábaimat. A tehetetlenségi erő miatt én még repültem volna tovább, de három baj is volt ezzel. Az első, hogy a biztonsági öv még be volt kötve, amikor elrepültem. A biztonsági övet pedig elég nehéz elszakítani, aki már próbálta, az biztos egyet ért velem. Így hát az öv olyan erővel vájt a húsba elszakadás előtt, hogy menetet vágott a bordáimba.

A második, hogy a lábaim be voltak ragadva, ezért amikor éppen szálltam volna ki a szélvédőn, tőből le lettek tépve. Ha a zsaruk megtalálják a kocsit, biztos nagyon el fognak csodálkozni azon, hogy kerül oda egy teljesen összezúzott kocsi az út közepére, benne két letépett lábbal, és miért vannak lábnyomok a betonba olvadva. Vajon a helyszínelők mit gondolnak majd erről az esetről? De haladjunk szépen sorjában. A harmadik bajt okozó dolog a szélvédő volt. Nem olyan kellemes érzés fejjel előre átrepülni egy szélvédőn, miközben a lábad épp leszakad, és kettévág a biztonsági öv. Ja igen, légzsák nem volt a kocsiban, vagy ha mégis, akkor baszott kinyílni. Egyszer, egy X-Men képregényben volt, hogy Jean Grey a telekinetikus erejével megállított egy kocsit ugyanígy, de ott messze nem szenvedtek ilyen sérüléseket a kocsiban ülők. Persze, az X-ek nem ölnek. De ezek szerint mégis annak kellett volna történnie az újságban.

Szóval, ilyen állapotban repültem ki a kocsiból, és azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb. De lehetett. Felső fogsorral előre csapódtam bele az útba, persze mindegyik fogam egyből széttörött, kirepült a számból, és összevissza repkedett, mint a pattogatott kukorica a mikróban. A földön feküdve, vérben, és szarban fetrengve (mert az köztudomású, hogy az ember igen nagy stresszhelyzetben-és a lábaim leszakadása feltétlenül annak számít- elveszti az uralmat a végbele felett) vettem észre a forró, olvadt lábnyomokat a talajban, melyek bizonyították, hogy egy ember a karambol okozója. A nyomok mélyen az erdőből jöttek, körülöttük tűz égett mindenfelé. De nem értem rá ezen gondolkodni, mert éppen nagyban készültem a halálra. Ezek a dolgok, amiket ott átéltem, nagyon kiakasztottak. Azóta folyamatosan szívom a bagót, és döntöm magamba a piát, mert még nem tudtam feldolgozni igazán, mi is történt velem valójában. Találkoztam egy lehetséges idegen életformával, vagy egy valódi szupererejű lénnyel, talán a világon én először. Ráadásul olyan borzasztó trauma ért ezzel az üldözéssel, fejlövéssel, ütközéssel, lábletépéssel, mellbimbó-levágással (a biztonsági övnek köszönhetően), koponyabetöréssel, fogkitöréssel, és még sorolhatnám (és fogom is), hogy még mindig összepisálom magam, ha az átélt fájdalomra gondolok. Ahogy az új „barátom” által visszanövesztett lábaimat tapogatom, még mindig hitetlenkedek, hogy milyen hirtelen szabadult rám a képregények és a real-life szuperképességek világa, és hogy milyen sokkoló volt ez a találkozás. Persze, mindig is sejtettem, hogy több rejtőzik a felszín alatt, mint bárki is gondolná. A képregények és az X-Akták szkeptikussá tettek. De ez csak egy másik szó az őrültre.

Tehát ott feküdtem a földön, amikor egyszer csak azt érzem, hogy valami égeti a hátam. Kiderült, hogy a pulcsim meggyulladt, mikor elrepültem a lény mellett. A nagy hő hatására persze lángra lobbant a szar, száraz pamut, és a bőrömmel együtt égett. Nem kellemes érzés a saját, égő tested füstjét beszívni, mit ne mondjak. Megpróbáltam a földön gurulni, hogy eloltsam a tüzet, de nem sikerült. Ekkor éreztem, hogy a föld ütemesen remeg alattam. Valami nehéz közeledett felém. Ez pedig egy ember volt. Kiderült, hogy az őrületes hőmérséklet, és a sebezhetetlenség mellé hatalmas tömeg is társul. De persze ez logikus is. Olyan volt, mint a plazma, a csillagok alapanyaga. Ez az ember pedig felém tartott. Nem is tudom, embernek lehetett-e egyáltalán nevezni. Hiszen semmi emberi tulajdonsággal nem rendelkezett… akkor még. Nem gondolkodott, nem érzett, nem tudta mit cselekszik. Nem tudom mi vonzotta oda hozzám. Talán a meglepetés, amit a nekiütköző autó okozott. Vagy az égett bőröm szaga. Nem tudom. Mindenesetre tény, hogy odalépett hozzám, és megragadta a kezemet, egyúttal csuklóból leolvasztva azt.

Ekkor pedig olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam. Ez a valaki-akinek még nincs neve- akkor saját tudattal sem rendelkezett. Csak beszélt a saját érthetetlen nyelvén. Egy régen elpusztult civilizáció nyelvén, ami semmilyen más földi nyelvhez nem lehetett hasonlítani. Aztán, amikor hozzáért a kezemhez, telepatikusan kapcsolatba lépett velem. Furcsa dolog ez a telepátia. Az ember el sem tudja képzelni milyen, amíg ki nem próbálta. Kicsit olyan érzés, mintha álmodnál, csak éppen itt egy másik ember álmai jelennek meg a fejedben. Közben te is gondolkodsz, de a másik személy gondolatai is ott vannak a fejedben. Miközben én átéltem mi történt vele az elmúlt pár órában, éreztem, hogy ő az összes gondolatomat, emlékemet, érzésemet lemásolja. Ekkor még ő nem rendelkezett személyiséggel, így hát megpróbált egyet kreálni magának az én elmém segítségével.

Furcsa érzés, hogy most egy másik emberrel együtt kell osztoznom az emlékeimen. Az összes jón és az összes rosszon. Az összes perverzen, és az összes „normálison”. Persze a normálist túlértékelik az emberek. Miközben –nevezzük így- Ronald West Jr szívta ki az emlékeimet, egyúttal újjáteremtette a testemet is, gondolom azért, mert úgy könnyebben le tudta másolni az elmémet. Nagyszerű érzés volt átélni, ahogy az életenergia szétárad a testemben, begyógyítva minden sérülésem, újjáteremtve a lábaimat és a fogaimat. De nem csak ez történt. Éreztem, ahogy az energia lebontja a testemben található összes káros anyagot, rákos sejtet, fertőzést, lerakódást, salakanyagot, kátrányt stb. Jobban érzem magam most, mint valaha. Sőt, még erősebb is vagyok egy kicsit. Tiszta lappal indíthatom újra az életem. Kár, hogy ezt most elbaltázom azzal, hogy döntöm magamba a piát és a cigit, de hát ez van.