Manhattan 2421

1.rész / 2.fejezet

Hidetaka Miyazaki

Két fakó épület emelkedett Bronx sűrű városa fölé. A létesítmény a Hidetaka Miyazaki Biotechnológiai Nagyvállalat tulajdonában volt. Egy klinika, amit a Semmelweiss Nagyvállalattal karöltve alapítottak. Miyazaki professzor számos biotechnológiai fejlesztését felhasználták a gyógyításban. Szívbillentyűk, protézisek melyek szinte tökéletesen utánozták az élő szövetet, bizonyos esetekben egész szerveket is tudtak gépesíteni. Miyazaki professzor egyik fontos kutatási területe a művégtagok voltak. Anatómiailag hű, funkcionálisan tökéletes szerkezetek, amik az idegrendszerrel összekötve egy rövidebb tanulási szakasz és gyógytorna után használhatóvá váltak. Természetesen nagyon drága volt az előállításuk és a fejlesztésük. Miyazaki cége még nem akarta ezt a fejlett technológiát a nagy közönségnek bemutatni. Sőt, talán ilyen olyan okokból nem is tervezte. Bennett Kapitány viszont mégis ebbe a kórházba vezényelte a Lara-t mentő csapatot, ez esett a legközelebb a baleset helyszínéhez és a kapitány jól tudott Miyazaki kutatásáról.

***

Lara az első három hónapban folyamatosan élet és halál határmezsgyéjén mozgott. Fél év alatt izmainak jelentős része elsorvadt, gépek, intravénás tápanyagok és gyógytorna tartotta életben. Alina és Erwin gyakran meglátogatta. Alina sokat beszélt vele álmában. Bennett kapitány nem tudta betenni a lábát Lara szobájába. Furdalta a lelkiismeret súlyos baklövése miatt. De mindent megtett azért, hogy Miyazaki professzor elfogadja ajánlatát. Az orvosok már teljesen lemondtak róla, de egy év múlva mégis felpattant a szeme. Egyedül ébredt fel szobájában, megkapaszkodott az ágy fölött lógó fogódzkodóban és felhúzta magát az ágy szélére, csontos testével meggörnyedt. Lassan feltápászkodott és szédelegve megindult a kórterem ajtaja felé, ezernyi csövet húzva magával melyek testéből lógtak kifele. Egy pillanatra elvesztette egyensúlyát és az ágytámlában keresett fogódzkodót, de krumpliszsák módjára a földre zuhant. Csonkjával nem tudott feltápászkodni. Fejében végig futott egy homályos emlékkép egy sarokban heverő végtagról, de Lara tudatában a veszteség még nem sújtott le teljes erejével. A tükörhöz caplatott, önkéntelen megfogta a testét fogva tartó vaskos műanyag csöveket és magával húzta a gépeket, mélyen belenézett a tükörben látható idegen alak szemébe. Arcán széles csontok ugrottak ki, kopasz fején besüppedt a bőr melyet koponyájának éles pereme vett körül. Egy arc, ami éppen csak kimászott a halálból. Végül Lara fejében összeálltak a kavargó homályos emlékek, a szörnyű baleset, talán még Alina sírására is emlékezett valamennyire. Legyengült lábai nem bírták tovább és fél térdre ereszkedett. Egy éppen arra járó nővér időben észrevette, alig mert hinni a szemének. Gyorsan segítséget hívott, Lara felébredt.

***

Miyazaki professzor éppen a cég főépületében tartózkodott, Manhattan nagyvállalati kerületében. Irodája természetesen legfelsőbb emeleten volt szép panorámával a vállalati városra. Fényes, krómozott birodalom volt ez, nem úgy mint a korom fekete Bronx. Itt felszakadozott a nehézipari kerület szmog felhője és több napfény érhette a várost. A tetőtereket egyszerű dísznövényzet borította. Miyazaki éppen elmerengett a gondolataiban miközben a távoli Bronxi sötétséget figyelte. Humanista tudós volt, technológiájával mindenképp az emberiség fejlődését akarta segíteni. Bronx megtervezésében is jelentős szerepet vállalt ám nem úgy sült el a dolog, ahogy eredetileg kívánta. Bronxban munkarobotokat, alkatrészeket, szerszámokat állítottak elő a Manhattanben raktározott nyersanyagokból, hogy ne függjön annyira az állomás a földi szállítmányozástól. Az ötlet jónak bizonyult, de a körzet magas hőmérséklete gyakran okozott problémákat az állomás hőszabályozásában illetve a káros anyag kibocsájtás is felszaporodott az utóbbi időben.

–Ugyanott tartunk, mint a Földön, csak kicsiben. –Mormogta magában.

Asztali telefonja hirtelen megcsörrent és gondolatait visszarántotta irodájába. Bennett Kapitány volt az így gyorsan felvette a hívást és kihangosította.

–Professzor! –Mondta egy izgatottan ziháló hang.

–Mondja kapitány.

–A lány egy év után felébredt! Mozog, lélegzik, eszik, iszik… bár még segítség kell neki, de azt mondják fel fog épülni.

–Hogy a fenébe? –Mondta a professzor őszinte meglepettséggel hangjában. –Elnézést, remek hír. Tényleg erős a lány, ahogy mondta.

–A rehabilitációját mindjárt elkezdik, akkor mehet minden a megbeszéltek szerint?

–Persze, csak reménykedjünk benne, hogy a lány bele fog egyezni.

–Nyugalom, nem lesz gond.

Benett Kapitány elköszönt és letette a telefont.

***

Lara felépülése az ébredés után gyorsan és zökkenő mentesen zajlott, sportos, erős, mozgáshoz szokott lány révén. De így is évekbe telt a rehabilitáció és sok fájdalom árán nyerte vissza régi erejét. Lara kint ült az ebédlőben, most nem pizsamában, hanem rendes utcai ruhában. Nagy bőröndök sorakoztak mellette és a taxit várta, ami majd haza viszi Bronxi lakásába. Alina és Erwin ott ültek mellette. Ali valamilyen furcsa száraz süteményt evett, amit a lenti büfében talált.

–El se hiszem, hogy eljött ez a nap. –Mondta Alina tele szájjal. –Annyira örülök, hogy épségben vagy!

–És akkor visszajöhetsz dolgozni? –Kérdezte Erwin.

–Azt mondták az orvosok igen. Mindent Miyazaki professzornak köszönhetek, ő adta vissza a karomat. Nélküle kereshettem volna egy új állást valamilyen gyártósor mellett, vagy még ott se.

–Komoly kapcsolatai lehetnek Bennett kapitánynak, hogy el tudta neked intézni ezt a kart. –Mondta Alina miközben villáját a sütibe túrta. – Blöe… Amúgy borzalmas ez a kaja.

–Hallottad, hogy felmondott a baleset után? –Mondta Erwin. –Nem bírta folytatni a munkáját.

–Megtudom érteni, szerintem mind így tettünk volna. –Válaszolta Alina.

Lara gyorsan felkelt az asztaltól.

–Hová mész? –Kérdezte Alina aggodalmas tekintettel.

–Csak vissza megyek a kórterembe valamit otthagytam, mindjárt jövök.

Lara gyorsan felment a lépcsőn kettesével vette a fokokat, izgatottan várta, hogy a kinti világ végre felváltsa a klinika falait. Az emeleten a nővérek a pult mögötti ebédlőben duruzsoltak.

–Szia Lara!

Hallotta a hangot a nővérszobából, de nem válaszolt, bezárkózott a szobájába mely évekig otthonául szolgált. Letámadták az emlékek, Bennett Kapitány figyelmetlensége, a golyók zápora. Alina kétségbe esett sírása, Erwin hűvös tekintete és a kar mely ott hevert a sarokban. Ránézett új balkarjára. Tökéletes volt a másolat. A mozgás olyan természetes akár az emberi, bár még mindig egy kicsit nehéznek érezte, és ahogy hozzá ért lehetett érezni, hogy hideg. Hiányolta a testrész melegét, koponyájának hiányzó darabjait is fémes alkatrészek pótolták. És kitudja talán az agyába is ültettek valamit. Ránézett kopasz fejére, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ütésre emelte új karját és ökle pókháló szerű nyomot hagyott a tükrön. Nem volt elégedett az eredménnyel, ütött és ütött, míg a tükör darabokban hevert a mosdókagylóban. Ujjairól leszakadt a bőr, előbukkantak fekete ujjpercei. Lara dühében felemelt egy szilánkot és mélyen az alkarjába döfte, nem érzett fájdalmat, majd egészen lehúzta a könyökéig. Letépdeste a bőrt és szétdobálta a szobában. Egy végtelenül finomszerkezet tárult a szeme elé. Megforgatta karját a fényben minden izom, minden ín tökéletes összhangban dolgozott. Lara kezébe vette a legnagyobb szilánkot és kitapintotta a nyakán dülledő ereket, az üvegdarabot a torkának szegezte.

–Csak mélyen és gyorsan hogy ne fájjon. –Ismételgette, magában.

Keze egyre jobban remegett, majd az egyik nővér kissé megkésve belépett a hangzavarra.

–Te jó ég! –Kapta kezeit a szájához.

Lara beledobta a csapba az üvegdarabot és zokogva rogyott össze a földön.

***

Miyazaki az irodájában ücsörgött. Az egykor fénykorában rendkívül tevékeny professzor most úgy ült számítógépe előtt mintha a nyugdíjazásra várna. Bejövő hívást jelzett a monitor, kihangosította.

–Hallotta a híreket? –Szólalt meg Bennett kapitány hangja.

–Igen, nagy sajnálattal hallom.

–És így is szüksége van lányra?

–Igen, eléggé különös a helyzetem. Beszéltem a pszichológussal és azt mondta ez várható volt egy ilyen mértékű baleset után. Posztraumás stressz szindróma.

–Értettem, és még egyszer nagyon hálás vagyok, azért amit tett.

***

Lara Bronxi lakásán volt éppen. Jobban érezte már magát, a pszichológus antidepresszánsokat írt fel, de azt mondta, hogy el lehet hagyni őket a kezelés sikerességétől függően. Karjára szép fekete burkolatot kapott, nem akarta, hogy a bőr borítást tegyék vissza. Idegesen figyelte kopasz fejbőrét a tükörben. Már megjelent egy két fekete serte, de átmenetileg egy divatos Kleopátra frizurás parókát vett fel az utcára. Leült a gépe elé hogy megnézze az üzeneteit. Bennett kapitánytól jött egy e-mail két oldalnyi bocsánat kéréssel és egy fontos üzenettel.

„A karodat Miyazaki Professzor építette. Nagyon szép nem? Ma 16:00-kor vár téged a vállalati kerületben. Ne félj nagyon kedves ember. Az irodájába kell menned hívtam neked taxit. Valamit majd kérni fog tőled azt mondja furcsa eset. Akár nemet is mondhatsz rá, de szerintem vállald el bármi is az. Nem tűnt olyan nagy dolognak ahogy beszélt róla.”

Lara nagyon kedvelte Bennett kapitányt, de most nem tudott válaszolni az üzenetre. Délután négyig rendet rakott a szobában, sütögetett, takarított és a takarója alatt megtalálta mobiltelefonját is. Egy nem fogadott hívás volt rajta Alinától és rögtön utána egy üzenet.

„Csak beszélgetni akartam veled olyan rég volt már… Remélem jobban vagy. Na mindegy, majd a munkahelyen, puszi!”

Lara nagyon örült Ali üzenetének, vissza akarta hívni, de már majdnem négy óra volt. Inkább elindult és felkészült a Miyazaki Professzorral való találkozásra. Elővette szegényes ruhatárát, szűk farmert, sportcipőt, pólót és egy fekete bőrdzsekit vett fel. Nő létére nem törődött sokat az öltözködéssel, férfias egyszerűséggel válogatta meg ruháit. A taxiban egyre inkább Alinán járt az esze. Az ablak mellett elsuhanó épületeket figyelte és a hosszú sorokban lebegő autókat. A vállalati városba érve felszakadozott Bronx fojtogatóan sötét levegője. Ég és föld volt a különbség a két körzet között. Bronxban már-már olyan rossz volt a helyzet mintha örökös éjszaka lenne. Miyazaki Professzor személyesen fogadta a lányt az irodájában.

–Szia Lara, foglalj helyet. Miyazaki professzor vagyok, gondolom Bennett kapitány beavatott már a részletekbe.

–Igen professzor Lara Mattix vagyok a rendőrségtől. Nagyon hálás vagyok azért, amit tett értem. És sajnálom, amit a karral műveltem.

–Semmi baj, érthető. –Mondta Miyazaki miközben a földet nézte. –Biztos nem akarsz új bőrborítást? Nagyon élethűeket tudunk csinálni.

–Nem kérem, látnom kell, hogy mik a következményei a figyelmetlenségnek egy bevetés alatt. Nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen.  

–Tetszik a hozzá állásod. És megnyugodhatsz, a parókát nem kell örökké hordanod.

–Reméltem is. –Nevetgélt Lara.

–Nevetsz? Ezek után? Nagyon örülök neki! –Mondta akár egy jótékony nagyapa.

Kis csönd után Lara megszólalt.

–És mi volna az a feladat, amivel meg akar bízni?

Miyazaki professzor idegesen morzsolta kezeit a karosszékében.

–Vállalati problémákról lenne szó. Rendszerint meg van erre az emberünk a cégen belül. De most sajnos nem bízhatok meg senkiben. Ez az egész a mi kis titkunk kell, hogy legyen. Ugyanakkor téged se avathatlak be teljesen, így is vállalod?

–Persze, hiszen vissza adta az életemet!

–Rendben, az utóbbi időben valaki behatolt a számítógépembe és szigorúan titkos adatokhoz jutott. Nagyon ügyes hacker lehetett. Könnyen lehet, hogy a Tesla Hadipari nagyvállalat van mögötte.

–És mit szeretne, hol kezdjem el a keresést?

–Csak tartsd nyitva a szemed! Bennett kapitánytól tudom, hogy jó rendőr vagy. A jó rendőröknek pedig megvan ez a szimatuk… ahogy azokban az agyoncsépelt krimikben mondják.

–Vettem, nem lesz probléma. –Bólintott lelkesen Lara. Már éppen rugaszkodott volna el a széktől, mint egy csengetésre váró általános iskolás mikor Miyazaki félbeszakította.

–De várj, még van egy két apróság! A keresés sajnos nem lesz veszélytelen, legalábbis jobb, ha felkészülünk mindenre.

Miyazaki egy fekete, fényes, lapos dobozt nyújtott át Lara-nak. Egy sötét, testhez simuló, kezeslábas volt benne.

–Egy tornadresszbe menjek bevetésre?

–De ez nem egy átlagos tornadressz! Kibírja a plazmalövedéket, a szélsőséges hőmérsékletet, az elektromos áramot, vegyi ártalmakat és könnyű mosni! Nagyon modern anyag. Fogd meg milyen könnyű! –Lara kezébe vette a ruhát olyan súlya volt akár egy papírszalvétának és nagyon selymes a tapintása. –Akár felveheted ruha alá is, de az se baj, ha ebbe mész ki a városba. Kétlem, hogy Manhattanben bárkinek is feltűnne.

–És csak fekete van? –Kérdezte Lara.

–Reméltem, hogy megkérdezed. Egy programmal meg lehet változtatni a színét az intelligens szövetnek köszönhetően. Ugyebár nanotechnológiával is foglalkozunk. Ha akarod akár lehet kiscicás rózsaszín alapon!

–Köszönöm Professzor!

–És bármennyire utálom bevallani, de szükséged lesz fegyverekre is. Kövess, már nem tartalak itt sokáig!

A Professzor egy páncélajtóval ellátott helyiségbe vezette Lara-t. Miyazaki egy jókora kapcsos zárakkal ellátott táskát nyújtott át a lánynak.

–Egy két új plazmavető, csak öt év múlva lehetne piacra dobni, úgyhogy ne szólj róla senkinek és csakis a magánakciókhoz használd! –A Professzor a terem végébe vezetette Lara-t ahol egy testköré épülő páncélruha várta. –És íme, had mutassam be a Küklopsz testköré épülő páncélruhát. Lehet hogy kicsit túlzás de úgy érzem jobb ha nálunk van. Nagyon fejlett optikai egysége van. Természetesen golyóálló, és rövid ideig űrsétára is alkalmas. De ez inkább nálam lesz, szólj ha úgy érzed szükséged van rá. Ja és még valami, egy apróság. Vedd úgy, hogy ezt tőlem kapod ajándékba

Miyazaki egy hosszú, fehér fadobozt adott át Laranak, melynek fedelén festett rózsaszín cseresznyefa virágok burjánzottak. A doboz kipárnázott belsejében két japán kard húzódott. Egy rövidebb és egy hosszabb.

–A hosszabb a katana, gondolom ismered. A rövidebb egy tanto, mindössze harminc centiméter hosszú. Mindkettő gyönyörű darab. A rajtuk lévő intelligens fémbevonat felhevülve, szinte minden ellenfél ellen alkalmassá teszi. De kétlem, hogy hasznát fogod venni. Amolyan dísznek szántam. Van hozzá egy állvány nagyon jól mutat rajta.

Lara alázatosan átvette az ajándékot majd kimentek a páncélteremből, még vetett egy utolsó pillantást Bronxra.

–Csak most tűnik fel hogy milyen sötét Bronx.

–Igen mostanában eléggé zavaros.

–Miért nem tudják megjavítani a légtisztító berendezést?

–Nehéz időket élünk, a visszavonulásomra készülődök.

–Miért szeretne visszavonulni?

–Nem tudom, egy megérzés. Manhattan lenne az emberiség fejlődésének csúcspontja. Mégis ugyanott tartunk, mint a Földön. Mintha mindegy egyes nagy technikai fejlődéssel az ember kicsit mélyebbre tolná magát és mostanra igencsak felhalmozódtak a problémák. Majd a fiam veszi át a céget. De amíg dolgozol az ügyön, itt leszek ne aggódj. Tessék itt a névjegyem.

Lara elfogadta az apró fehér lapot és a zsebébe csúsztatta.

–Mindent köszönök Professzor de most már vár a taxim.

–Sok sikert Lara! Hívj ha tudsz valamit. –Mondta a Professzor búcsúzóul.