Manhattan 2421

1.rész / 4.fejezet

Mark Bowman

Mark Bowman a kifejezetten szerencsés emberek közé tartozott Manhattanben. Többnyire azért, mert nyugodt élete volt. Mondhatni már-már vidékies, ami ebben az óriási űrmetropoliszban elképzelhetetlennek számított. A Harlem folyó mentén lakott a kereskedelmi kerületben, egy alacsony lakóházban.  Bágyadt víztükör fodrozódott a ház terasza előtt és rajta egy-egy magányos hajó kószált unottan. Mark Bowman szobája melegében ücsörgött, kedvenc számítógépes játékát nyomogatta tv-je előtt, amit élő tudósításban közvetített Manhattan éppen ráérő lakosainak. Mark nagy nézettségnek örvendett többnyire megnyerő személyiségének köszönhetően. A videó játék kedvelők rövid szöveges üzenetekkel tartották vele kapcsolatot, amik megjelentek a képernyőn, az erre szánt felületen.

–Hogy hány órám van ebben a játékban? –Kérdezte Mark az előtte lévő nagy mikrofonba. A szórakozott nézők mindeközben gazdagon szőtték különféle piktogramokkal üzeneteiket. Most éppen valamilyen okból kifolyólag szalámis pizza szeletek sokasága jelent meg a rossz helyesírással írt félmondatok között.

–Ó tényleg, köszi hogy szóltatok, mindjárt itt a pizza. –Csengetés hallatszódott odakintről. –Bocsi srácok le kell tennem egy pillanatra. –Mark elhagyta a széket a chaten viszont továbbra is folyt az üzenetek sokasága. –Na, már itt is vagyok. Ja, tényleg vissza kérdésre, hát úgy 10 000 óra. Hogy hogyan lehetséges? Ez a munkám úgy másfél éve. Jobb döntés volt, mint a Harlemi logisztikai központ és ebből is megélhetek. Hirtelen egy magas szőke nő jelent meg a képernyő előtt, a chaten heves izgalommal felszaporodott az üzenetek sokasága. A lány megsimogatta Mark vállát, puszit nyomott arcára és már ment is tovább.

–Ő Ágnes, és nem a húgom. –Válaszolta Mark a nézők fele. –Jövőre házasodunk össze.

Ágnes csodálatos hosszú combú szőke szépség volt mély búgó hanggal, mellyel bárkinek a lelkét meglágyította. Kozmetikusként dolgozott Manhattanben, Markhoz hasonlóan szintén kedveli a játékokat, az interneten találkoztak először majd csak hosszú hetek után személyesen Mark nagy örömére.

–Nem is tudom mikor mozogtam utoljára. –Válaszolta Mark az egyik üzenetre. –Bűntudatom van.

Mark letette a kontrollert egy pillanatra eltűnt a képernyő elöl a nézők számára, és lenyomott tíz fekvőtámaszt, majd vissza is ült a kényelmes kipárnázott székébe melyben derék fájás nélkül lehetett nyolcórás műszakokat játszani.

–Na, most már megehetem a Pizzát. –Mondta Mark a mikrofonba elégedetten.

Mark nagyon szerencsés embernek mondhatta magát, nem csak szép szőke barátnőjének illetve leendő feleségének köszönhetően, hanem szerencsés testalkata mármint anyagcseréje miatt is. Háta enyhén görnyedt volt a sok ülőmunkának illetve az utóbbi időben a játéknak köszönhetően. Bordái és kulcscsontjai látványosan előre ugrottak és sosem látszódott rajta semmilyen súlyfelesleg bármilyen egészségtelen gyorskaja akadt is a kezei közé. És Manhattan bővelkedett az egészségtelen ételekben mivel a mezőgazdaság nem létezett az űrben, legalábbis egyelőre. Mark szokatlan műszakja után, bevásárolni ment. Ő maga is nehezen hitte el hogy ebből él meg, mindenestre eldöntötte, hogy örülni fog annak, amíg tart a szerencséje. A harlemi városrész nagyon kihalt volt. Egyedül kószált végig töpörödött alakjával a szürke, üresen ásító utcákon. Valami kiszívta innen az embereket, vészjósló jel. De Ágnes és Mark még nem érezte szükségét a költözésnek. A szokásos útját tette meg. A közeli sarki boltba caplatott, de most a monotonitást megtörte egy különös ember, különös állataival. Megállt egy pillanatra, már-már hajléktalannak tűnő alak ült előtte. Nagy, koszvadt, lepelszerű kabátot hordott, durva kefeszerű haja pedig szinte teljesen az arcát fedte. A mellette lévő akváriumban foszforeszkáló tintahal szerű állatok kergetőztek.

–Megtetszett az egyik hal, öregem? –Kérdezte a jöttment. –15 kredit darabja, de tetszik a fejed, neked 10 kreditért is adhatom.

Mark tétován megállt üres bevásárló szatyrával az akvárium előtt.

–Honnan szerezted őket? –Kérdezte.

–Hát itt a folyóban úszkáltak a kis dögök. Látom már, hogy dolgoznak azok a fogaskerekek, de azért elmondom. Szerintem ezek annak a szörnyetegnek porontyai.

–Amik a víztározókban vannak az északi és déli pólusokon, a nagy szennyvíztisztító polipokra gondolsz?

–Igen azokra. Azt hitték, hogy nem szaporodnak, de most meg itt vannak ezek. –Bökött a jöttment az üvegre. –Én mondom neked, isten teremtményeivel nem szabad játszadozni. Még a nagykoponyák sem tudják, hogy miért szaporodnak azok a szörnyek. És tudod, miért nem mernek semmit se tenni? Mert ha valami balul sülne el, akkor minden csapból csak a szenny folyna. Na, kérsz egyet?

Mark könnyen kenyérre kenhető volt, főleg ha váratlanul érte egy utcai árus vagy koldus kérése. Vett egy lényt, amit egy vízzel teli nejlonzacskóban vitt el. Pár sarokkal arrébb eleresztette a foszforeszkáló puhatestűt és a sarki boltba ment. Mark teli szatyrokkal tért haza, fáradtan dobta le őket a földre.

–A kutyákat megetetted? –Kérdezte Ágnest.

–Igen bár most Pox nem volt éhes. –Válaszolta egy szűk fotelben üldögélve miközben egy fehérszőrű macskát simogatott, aki láthatólag örült helyzetének.

Ágnes és Mark kutya panziót vezettek. A manhattani élet sok földi jó elvesztésével járt, de úgy tűnt az emberek házi kedvenceikről képtelenek voltak megválni. Külön szoba volt fenntartva az emeleten erre a célra. A műanyag karámban több állat is békésen lihegett egymás mellett. Újonnan macskákat is elvállaltak. Ágnes letette a fehér állatot és megindult a bevásárló szatyrok fele. Magas női teremtés volt. Magasabb, mint Mark. Széles medencéje nagy erős combokban folytatódott. Erősen domborodó, éles, arccsontjai felett nyugodt kék szemek figyeltek. Ágnes és Mark még a Földön ismerkedett meg, különösen vonzotta őket a Manhattani élet.

–Vettem egy újfajta túrógombócot. –Mondta Ágnes.

–Próbáld ki, nekem nem ízlett.

Mark leült az asztalhoz és a fehér műanyag tál bizonytalan pépes tartalmára figyelt.

–Inkább Poxnak adom. –Az öreg kutya neve hallatán lelkesen gazdájához sétált majd halkan elcsámcsogott az ételen. –Van pizza, abból is ehetsz.

–Most inkább nem. Próbálok diétázni. Na, jó azért egy szeletet. –Ágnes kontyba kötötte hosszú szőke haját, karcsú barna vállait felfedve, kényelembe helyezte magát és elvett egy szimpatikus szeletet. –Ma kevés volt a szalonban a vendégem. –Mark mereven figyelt, vastag fekete műanyag keretes szemüvegén át. –Lehet, hogy költöznünk kéne.

Mark egyetértően bólogatott miközben falta a pizza szeleteket.

–Persze, de hova gondoltad?

–Nagyon tetszenek a lakások a vállalati kerületben.

Mark egy pillanatra letette az ételt.

–Ott magasak az árak szívem!

–Tudom, de ott olyan szép kertek vannak. Valahogy dísznövényeket ültettek, itt semmi sem él meg.

–Biztos a levegő miatt. –Válaszolta Mark.

–Na, akkor megpróbáljuk? –Kérdezte Ágnes reménykedve.

–Persze, kutyák ott is lesznek, viszont akkor lehet, hogy munkát kéne vállalnom az egyik raktárban.

–Nem ártana neked egy férfiasabb munka. –Mondta Ágnes mosolyogva. –Bár nem zavar, hogy egyfolytában játszol. Valamikor játszhatnánk közösen, biztosan örülnének a nézőid is.

–Gondolkoztam rajta, nagyon népszerű vagy. Mióta elmentél egy párszor a kamera előtt megnőtt a nézettségem.

–Jaj, olyan édes vagy imádlak Mark! –Pattant fel a székből Ágnes és csókot nyomott Mark pizzás arcára. Mark örömmel viszonozta a hirtelen kedvességet.

–Elvisszük sétálni Poxot? –Kérdezte.

–Menjünk jó ötlet. Csak egy kicsit sötét van. –Mondta Ágnes.

–Még nem olyan vészes, és mindjárt bekapcsolják az utcai világítást.

Pox egy igazán szerencsétlen kutya benyomását keltette, rövid fekete szőrű vizsla keverék volt. Egy kukában találtak rá egyik testvére mellett. Ágnes és Mark egy menhelyről fogadta be. Jól nevelt szófogadó kutya lett belőle. Öregedett is már, szemei felett hályogos szürke felhők gyülekeztek. A Harlem folyó kavicsos partján sétáltak hármasban. A hidak és a távoli épületek narancssárga fényei sejtelmes foltokat hagytak az iszapszürke folyó vizén.

–Mintha innen látnám a földet. –Mondta Mark.

–Én semmit se látok csak a holdat.

–De ott van szerintem. De mindegy. Arra gondoltam játék közben, hogy meglátogathatnánk egy kicsit a Földet, elmehetnénk testvérem nyaralójába, mint tavaly. A halastóhoz.  

–Igen jót tenne egy kis friss levegő. –Helyeselte Ágnes.

–Jövő hétre foglalhatnánk helyet az egyik űrkomphoz.

Pox a parton bóklászott éppen, vaksi szemeivel a vizet fixírozta majd egy fehér, húsos, tintahallal távozott szájában. A zsákmányt gazdái lába elé tette.

–Édes, ahogy hálálkodik. –Mondta Ágnes.

–Bár ez még mindig jobb, mint amit a Földön csinált, ott patkányokat hozott a küszöb elé, emlékszel?

–Ja, igen! –Nevetett fel Ágnes. –Itt legalább nincsenek patkányok, a manhattani élet előnye.

Az ég sötétbe borult mire hazatértek. Az alacsony folyó menti ház előtt egy piros sport autó parkolt.

–Hát ő meg ki lehet? –Kérdezte Ágnes.

–Nem láttam még ezt a kocsit errefelé.

Az autó utas terében egy kopasz fekete férfi ült, mélyen a telefonjába temetkezve. Hirtelen felrázódott nyugalmából, Mark kopogott az ablakán.

–Hello Marvin, ezer éve! –Köszöntötte régi barátját Mark. Marvin kiszállt és becsukta maga mögött a kocsi ajtót.

–Jó látni téged barátom. Minden rendben?

–Szokás szerint. Új munkám van, el se fogod hinni! Gyere be, kérsz egy kávét?

–Igen köszönöm, nekem is van egy két döbbenetes hírem.

Mark és Marvin lepakoltak az előszobában, míg Ágnes Poxot elengedte.

–Szép az új autó.

–Használtan vettem, és nincs benne mesterséges intelligencia nehéz ilyet találni manapság.

–Azt elhiszem.

–És mi az új munkád?

–Ja igen, mutatni is akartam. –Mark bevezette Marvint a „stúdióba” ott volt az egész játék szett kamerával és zöldháttérrel együtt.

–Ebből meg lehet élni?

–Aha.

–Igazi életművész vagy Mark. –Veregette meg Marvin barátja vállát.

–És te mit hoztál nekem? Addig is töltök egy kis kávét kettőnknek.

Mark és Marvin bent az asztalnál ücsörgött a konyhában. Marvin szórakozottan forgatta üres csészéjét és várta barátja szakvéleményét az újonnan szerzett videóról.

–Ott haldoklott egy ember és neked az volt az első dolgod, hogy felvedd?

Marvin elszégyellte magát, de gyorsan védekezésbe kezdett.

–Kellett a sztorihoz, más esetben azonnal mentőkocsit hívtam volna! De ez valami elképesztő volt, ha láttad volna azokat a kocsikat! Utólag megnéztem a hírekben, jól van a fickó.

–Legalább utólag helyre raktad a lelkiismereted. Viszont a másik pilóta. Egy teljes androidnak tűnik. Sosem láttam még ilyet csak részben átépített embereket.

–De miért lett öngyilkos?

–Nem öngyilkos lett, szerintem, hanem menekült. Manhattan áramköreibe vezethette a programját, talán. Mindenesetre egy nagyon fejlett robot lehet és egyik céghez sem köthető, nincsenek a ruháján jelzések. Érdekelne az ügy, de jövő héten nyaralni megyünk Ágnessel, azután visszatérhetünk rá, ha szeretnél.

–Rendben, mindenképp megkereslek kelleni fog a szakvéleményed.

Marvin felkelt az asztaltól és kifele menet megsimogatta Poxot.

–Megdöbbentő hogy meddig el él ez a kutya.

–Hát igen, de azért már látszik rajta az öregedés. Kicsit vaksi, és újonnan elkezdett sántítani, lehet, hogy ízületes.

–Jó kis kutya ez a Pox, csak kicsit büdös. Na, megyek akkor majd jövő héten Mark.

–Oké, jövő héten hello!

–Nem is vagy büdös! –Vigasztalta Poxot Ágnes. –Érdekes ügyei vannak Marvinnak.

–Áh, mindent így fel szokott fújni. De most ez az egész engem is aggaszt egy kicsikét.

–Tegyük el jövő hét utánra. –Legyintett Ágnes.

–Rendben akkor holnap foglalok helyet az űrkompra.