ÁRRGGGHHH. Rohadt szemétláda! VÁÁÁRGGH. Georgie aztán tudja, hogyan őrjítse meg az embert. De nem lehet olyan hülye, ha tudta, hogy én még be fogok szállni ebbe a kocsiba. Pont akkor, amikor ő szerette volna. Szinte sajnálom is szegényt. Biztos egész nap ezen törte a fejét. Eszembe jut még valami: egyszer láttam egy filmet, amiben ilyen műholdas hülyeségekkel nyomon tudták követni a főnök kocsiját. Mi van, ha ebben a kocsiban is van? Áhhh, tuti van benne. Ki kell szállnom. Nem, ki kell ugranom a kocsiból. Ha tényleg van benne nyomkövető, akkor a kocsi mozgása megtéveszti azokat, akik figyelik az autót, én meg leléphetek közben. Lelassítok 20-ra, kioldom a biztonsági övet, és Ms. Moore szemetes zacskóinak kellős közepén landolok. BWANGGHH

Épp mikor kiugranék, rohan bele a kocsimba hátulról egy másik, egy immár ismerős fekete Merci. A srácok biztos nem számítottak rá, hogy épp le akarok lassítani, így egy nyaktörő mutatvány részesei lehettek, átvitt értelemben, és szó szerint is. Nem tudok nem röhögni, ahogy a két egymásba akadt kocsi, szép lassan végiggurul a Washington Streeten. Berohanok a szomszédos sikátorba, és elindulok a másik irányba. Ezek a csávók biztos a műholdas nyomkövető miatt tudták, hogy hol vagyok. Akkor a többieknek is a nyomomban kell lenniük. Óvatosan kinézek a sarkon, és három rendőrautó robog el előttem. Biztos a házam felé mennek. Nem tudok mit tenni, fel kell törnöm egy kocsit, hogy el tudjak menekülni.

Épp ekkor egy másik autót hallok meg felém közeledni, aztán csikorgó kerekekkel lefékezni. Azok a srácok ülnek benne, akik Jenny háza előtt vártak rám. Rám szegezik a pisztolyt, majd megszólalnak.

-Ne tedd ezt még kellemetlenebbé, Ron! Add meg magad!

-Még mit nem! –elkezdek rohanni, nincs más választásom. Egy pisztolygolyó süvít el a fejem mellett.

-Te idióta barom! El akarod veszteni a 5 milliót?

-Nyugi! Ez csak egy figyelmeztető lövés volt!

-Azért legközelebb a lábára célozz, idióta!

-Idióta, mi? –még pont hallom az emberi koponya szétrobbanásának összetéveszthetetlen hangját, ahogy Georgie egyik embere szétlövi a másik fejét. Számítani lehetett erre. Mintha 2,5 millió nem lenne elég egy embernek, csak az 5. Hallom, ahogy utánam kocog a gyilkos. Biztos sokkal jobb formában van, mint én. Az ilyen alakok amúgy is oda szoktak figyelni az életmódjukra. Tényleg elég kínos lehet, ha túl sok bacon-szalonnát eszel, és aztán nem tudsz elszaladni a zsaruk elől. De ez a csávó jól bírja a tempót. Átugrok egy sövény fölött, de ő még mindig a nyomomban van. Valami hülye kint hagyta a kertjében a szerszámokat, biztos csapdának a birtokháborító bérgyilkosok ellen, de helyettük én estem pofára egy gereblyében. Naná, hogy az üldözőm a nyomomban volt. Ahogy elér hozzám, fejbevág a pisztoly markolatával. Szerencsére most nem vesztem el elsőre az eszméletem, ezért megragadok egy porcelán kerti törpét, és lábszáron vágom vele a csávó. Szegény Törppapa nem bírja a gyűrődést, ezért első ütésre leesik a feje. De ennek ellenére tovább püfölöm vele az ellenfelem. Az éles porcelán durván felsebzi a csávó bőrét, de ő ellenáll a fájdalomnak, és egy kőkemény fejessel leterít. Ahogy vér csorog a szemembe, kezdek elájulni, és nem látok rendesen az arcomba folyó testnedvektől. Tisztára, mint egy keményen dolgozó pornószínésznő.

-Idáig süllyedtem, bazdmeg? Egy képregényboltos szétveri a fejem egy kerti törpével, mi?

-K-Kevés a 2,5 millió, köcsög? Fejbelövöd a társad, miközben a pénz fele is elég lenne egy életre?

-Ha-ha! Kegyetlen a világ, de tényleg, majd megszakad a szívem! Georgie szerintem még meg is jutalmaz egymillióval, mert ilyen rohadék voltam! Ha nem vagy elég trükkös, akkor eltaposnak a nálad nagyobb vadak! Ilyen az élet! I-Ilyen az… BROÁÁRRGHH

Nem kellemes érzés, ahogy telehányják az arcod, miközben épp vér folyik bele. De túl kell tennem magam rajta. Felkapom a kertitörpét, és fejbevágom az ellenfelem. Újra és újra, míg ki nem terül a földön.

-M-Mi történt velem? Mintha megmérgeztek volna… a gyomrom… ég… segíts… kérlek…

-Emlékszel, még a Snickersre, amit adtam? Tele volt nyomva WC-pucoló folyadékal!

-Na bazz… én meg nem is vettem észre… szinte megrágás nélkül letoltam az egész csokit a torkomon… én vezettem és nem volt időm megrágni… ilyen csicska halált…

-Nyugi, nem fogsz meghalni, ha kihívom a mentőket. HA kihívom. Itt is hagyhatnálak meghalni. Csak magamnak ártok, ha élni hagylak.

-N-Ne… kérlek…

-Könyörögni merészelsz? Tényleg könyörögsz? Hát azok az ártatlan emberek nem könyörögtek neked, akiket kegyelem nélkül lemészároltál? Miért kegyelmezzek én neked?

-Nem tudom, bazdmeg… épp a halálomon vagyok… ne akard, hogy még ilyen dolgokról filozofálgassak közben…

-Talán hagylak élni. Az ókori népek úgy tartották, hogy ha megölsz valakit, a lelke a szolgád lesz a túlvilágon. Most az én kezemben van az életed. Meg is ölhettelek volna. És ezért örök hálával tartozol majd nekem.

-Igen… persze…

-Remek. De még a mentők előtt…–úgy fejbe rúgom ezt a szerencsétlent, hogy csoda lenne, ha maradna pár ép foga. Amerika Kapitány biztos nem dícsérne most meg. De ezzel még tartoztam neki. Lemosom az arcomról a hányadékot és a vért egy felfújható gyerekmedencében, aztán a csávó mobiljával kihívom a mentőket. Sürgősen keresnem kell egy kocsit. Nem hiszem, hogy csak ennyi embere volt Georgie-nak. Biztos jönnek még többen is. Én meg már alig állok a lábamon. Valami nem feltűnő kocsi kéne. Csütörtök koraeste van, így már sokan otthon vannak, mások meg szórakozni mentek. Szegény tűzoltók, mentők meg rendőrök még tele vannak munkával, és ez mind az én hibám. Remélem, nem haragszanak nagyon. Ha élve vissza tudok jönni a városba, majd bocsánatot kérek.

Jake Morrison, aki már vagy harminc éve dolgozik a helyi tűzoltóságnál, pont távol van a lakásától. A felesége már meghalt, a gyerekei egyetemisták, így senki sincs most otthon. Az öreg Chevy-je a garázsfeljárón áll. Bárcsak nyitva lenne az ajtaja… de nincs, ez nem valami szar amcsi film. Viszont az ilyen régi kocsiknak nincs csicsás riasztórendszere, ami az én dolgomat könnyíti meg. A karomra csavarom a pulcsim, és betöröm az ablakot. Kinyitom az ajtót, beülök, és leszedem a panelt, ami mögött a vezetékek futnak. Hogy is mondták a Starsky és Hutch-ban? A fehéret a feketével? Vagy a fehéret a barnával? Vagy a vöröset a kékkel? Nem, az utóbbi csak az atombombákra vonatkozik. Marad a fekete és a fehér. VROOM-VROOM. Az ismerős, doromboló Chevrolet hangja jelzi, hogy sikerrel jártam, és, hogy végre magam mögött hagyhatom ezt a földi poklot.

3. fejezet

Menekülés szebb tájak felé

Röviden összefoglalva az eddig történteket. Itt ülök egy régi, lerobbanásra váró Chevrolet volánja mögött, az USA összes bérgyilkosa a nyomomban, és 5 dollár van a pénztárcámban. Néha kedvem lenne golyót röpíteni a fejembe, és így biztos kitolnék Georgie-val is, meg az összes bűnözővel is, aki az 5 millióra hajt. De inkább küzdök, amíg csak tudok. Három pisztolyt szedtem össze eddig, úgyhogy meg tudom védeni magam. Ha találnék útközben egy fegyverkereskedőt, talán el is adhatnám neki valamelyiket jó pénzért.

Remélem a zsaruk nem zárták még le az erdő felől északon kivezető régi betonutat. Ez az út egy régi, elhagyatott útszakaszra visz. Sokáig haladhatok itt anélkül, hogy bárki is megállítana. Az út északra vezet, New York felé, ahová én is tartok. Az egyetlen nyom, amit Jenny tartózkodási helyéről találtam, oda vezet. Ezen az úton gyakran ökörködtünk Dave barátommal. Kijöttünk ide az apja kocsijával, és gyakoroltuk a vezetést. Szép idők voltak. Egyszerűbb idők. Gyerekfejjel a világ sokkal szebb és egyszerűbb. Nem kell aggódni a számlák, a munka, a feleséged miatt. Nyugodtan heverészhetsz egész nap a faházadban a kerti tölgy tetején, a kellemes nyári levegőn, a legújabb Justice League képregényt olvasva. Nincs semmi felelősség. Néha segíteni kell a szülőknek a kerti munkában, de semmi komoly. Legalábbis Amerikában ez a helyzet. Isten áldja Amerikát.

Egy kocsit veszek észre a szemközti domboldalon. Innen is látom, hogy egy rendőrautó az. Csak egy valaki tudhat erről az útról. Dave. De nem szabad hagynom, hogy megállítson. Igaz, bántani sem akarom. Davey a kocsijának támaszkodva áll, a vállára shotgunt támasztva, mint egy tökös sheriff a vadnyugaton.

-Szállj ki, Ronnie! Most azonnal! –meg is teszem.

-Dave. Kérlek! A régi idők emlékére, kérlek! Hagyj elmenni!

-Nyugodj meg. Hagyok időt a menekülésre. Csak azért jöttem ide, hogy elmondjam, őszintén, teljes szívemmel kívánom, hogy a LELKED ROHADJON MEG A POKOLBAN!

-D-Dave… Mi… Mi a jó faszról beszélsz?!

-Te is jól tudod. Negyvenöt mérföldre, északra van egy kis motel. A tulajdonosa nem fog kérdezősködni. Megbízhatsz benne. Nesze! –egy táskát hajít oda nekem. –Hallottam, hogy nem jártál sikerrel a bankban, és hallottam, mi történt a házaddal. Úgyhogy ezekre a cuccokra még szükséged lesz. Most pedig ülj be a kocsidba, és TAKARODJ!

-De… Mit beszélsz a bankról?

-AZT MONDTAM, TAKARODJ! –egyet lő a shotgunnal a kocsim irányába, úgyhogy nem marad sok választásom. Nem tudom, miért ilyen mérges rám, de most már tényleg mennem kell. Bárcsak jobb körülmények közt váltunk volna el…

.

.

.

Egy órás fárasztó, ám nyugtató hatású vezetés után megérkezek az említett motelbe. A tulajdonos furcsa szemmel néz rám. Talán ő is hallott a vérdíjról? Kinézem belőle, a sunyi fajtájából. Mindegy, majd pisztollyal a párnám alatt alszok, és kitámasztom az ajtót egy székkel. Az ablak alá meg tálakat teszek, így ha valaki bemászik az éjjel, meghallom. Csak nehogy szétlőjem a fejem forgolódás közben. Egy hideg vizes zuhany jól esne. A TV-t azért bekapcsolom. Kíváncsi vagyok, kit öltek meg ma. Mert minden híradó arról szól manapság. Semmi vidám hír, csak gyilkolás, vér meg belek. Mikor visszatérek a zuhanyzóból, olyan dolgot látok a TV-ben, hogy még a szappan is kiesik a kezemből.

„Folyamatosan közvetítjük nézőinknek a legújabb értesüléseket a marshville-i bankrablással kapcsolatban.

Amint a felvételeinken láthatják, ma délután 4 óra 53 perckor bankrablás történt Marshville Észak-Karolinai városka központi bankjában. A gyanúsított egy helyi lakos, bizonyos Ronald West. A bankban jelen lévő tanúk, és a felvételt megtekintő személyek is egyhangúan megerősítették a gyanúsított személyazonosságát. Pontban 4 óra 53 perckor sétált be Mr. West a bankba. Álarcot nem viselt a rablás elkövetése közben. Láthatják, hogy az egyik idős hölgy köszön neki, mivel felismerte. Mr. West odasétál az egyik kiadási ablakhoz, és egy cetlit nyújt át a banki alkalmazottnak. A cetlin ezek a szavak szerepeltek: „Ez egy bankrablás. Kérem az összes pénzt. Ne gondoljon a riasztóra.” A pénztáros hölgy így is cselekedett, de miközben az elkövető kifelé tartott a bankból, mégis megnyomta a riasztó gombját, és három, a zajra felfigyelő, odakint tartózkodó rendőr rohant be a bankba. Mr. West, irtózatos kegyetlenségről téve tanúbizonyságot, mind a három rendőrt egy-egy fejre mért lövéssel végezte ki, ám menekülés közben elejtette a pénzt tartalmazó zsákot, és a pisztolyt is. Odakint beszállt egy ott várakozó kocsiba, és elmenekült. A helyszínelők megtalálták a pisztolyon Mr. West ujjlenyomatait. Ha valaki felismeri a gyanúsítottat, semmiképpen ne közelítse meg, mert fegyvere lehet, és veszélyes.

Megkérdeztük a helyi rendőrkapitányt, Mitch Andersont is, hogy mi a véleménye az esetről:

-Ha elkapjuk azt az istenb*szott, k*rva, g*cifejű f*szkalapot, akkor úgy szétk*rjuk a segg*t, hogy a kib*szott anyja sem ismeri fel!

Köszönjük Mr. Anderson. Ha valaki bármit is tud az esetről, az azonnal értesítse a helyi bűnüldöző szerveket. A nyomravezetőknek 200.000 dollár jutalmat ajánlott fel, egy helyi lakos, aki csak GF-nek nevezi magát. Most pedig: az utánozhatatlan, a hamisíthatatlan, az egyetlen: OPRAH! ...”

Sose mondd, hogy ennél szarabb már nem jöhet, mert az élet úgyis mindig fogja magát, és rátesz egy lapáttal.