Zoltánnak ajánlom…

 

Valóságshowk, válogatók,

Agytágítás mire való…

Elbutított tévénéző,

Birka módra, bámulsz, néző.

(Erre) minden jó, és rossz szó,

Fontos dolgok, elsikkadó…

Amíg ezen vitatkozol,

Pénztálcádból, forint kifolyt…

Örvendező, és szavazol,

Szennylapokat olvasgatól…

Ha elfogy minden, álmodozol

Mentél volna, hátha tarolsz…(?)

 

 

 

 

 

                                  Keresd a lányt!

 

 

 

   - Öregem! - szólt bele ijedten a telefonba Bence. - Te hol vagy most? Mert valaki mintha neked anyázna!

 - Basszus! - suttogta a telefonba Krisz. - Elfelejtettem neki visszaírni!

Majd ekkor oldalra nézett, ahol már nem csak egy, hanem egyszerre három egymás mögött várakozó autós is rádudált, mire villámgyorsan átszaladt a járdára.

 - Azt akarod mondani, hogy nem írtál neki vissza?

000

 

6.

Az ötleteket és a lehetőségeket latolgattuk, mikor hallottuk, hogy nyílik az ajtó és kilép rajta a lány. Enyhe smink az arcon, halvány rúzs a szájon, váll alá érő fekete haja kifésülve és kivasalva. Lényegesen jobban nézett ki, mint mi. Lehuppan a franciaágy szélére és ránk nézett.

-          Na, mi van fiúk?

-          Szeretnénk tudni, hogy mi történt az éjszaka folyamán. - mondtam, miközben Kenhez hasonlóan én is a falnak támaszkodtam.

Bepótoltam A Szerelem bajonkából kimaradt részeket és véleményeztem őket. Remélem, nem baj, hogy ilyen formában teszem közé, nem akartam mindegyik alá írni, így könnyebb vissza olvasnia Krisztiánnak.

 

 

31: Hű, csodálom, ahogy leírtad a környezetet, nem volt elkapkodva benne semmi, sok türelmet éreztem benne, és számomra ez becsületre méltó. Én nem vagyok rá képes, igazából nem is szeretem. Azt viszont jobban bírom, ha a beszélgetések jobban el vannak osztva a leírások közt, de ezt csak én mondom, oké?

Holnaptól...

Holnaptól más lesz,
Holnaptól szeretve.
Holnaptól kezem fogva,
Holnaptól nevetve.

Holnaptól szeretve,
Holnaptól kezdve,
Holnaptól más lesz,
Holnaptól veled.

 Kék pados buszmegálló...

Kék padon ülve,
Sárga falak álmán.
Becsapott telek,
Suttognak árván.

Hányszor álltunk ott?
Ültünk mezei fényben,
Mérgesen, nevetve, édesen,
Kint voltunk a mindenségben.

Nyikorgó ajtókkal,
Csilingelős szavakkal,
Márvány bíborral,
Kietlen, kihalt zaj.

Melegben, szélben,
Emlékszem szeretve,
Ültem veled a kék padon,
S meredtem előre.

Hány tél meg nyár;
Ért minket ott?
Az emberek mentek,
Velük porzott az út.

Hányszor ért a sötét?
Hányszor kelt a Nap?
Mennyi idő van még?

22. Rész

 

„Későn álltunk meg pihentetni a rendszereinket. Ki kell javítanunk a hibákat.

Hirtelen élesebb hangon visítottak a szirénák, és vörös fények kezdtek villogni a kékek mellett. Az óriás megtorpant és a fényeket bámulta.

- Ohut! Mi történt? - Ayne érezte, hogy nagy a baj. Az idegen lassan fordította fejét az estell felé. Tekintete üresnek és reménytelennek tűnt.

- Megtaláltak bennünket - felelte elhaló hangon. - A nor’dus flotta ránk talált.”  

 

Márai Sándor azt mondta: „A világhoz nem lehet ugyanarról és ugyanolyan hangon beszélni, mint az otthonhoz.”

 

Hatalmas lett a sürgés-forgás a bolygón is.

Reménytelen vad...

Nem tudom mit tegyek.
Szóljak vagy ne tegyem?
Önbizalmam gyors elillan,
Fagyott mosoly már a zaj.

Barna szemek csüngnek rajtam.
Torkomra szavak forrtak,
Melyek nem értik változásaid.

Egyik percben kedvesen,
Másik percben mérgesen?
Indulsz el hozzám...
Jutsz el hozzám...

Bizonytalan kezed rémlik,
Derekam körül karszalag fénylik.
Egy bálterem, egy pub,
Néhány táncoló klub,
Melyben voltunk mi ketten.

Örömöm néha mardosó,
Bánatom mindenen taposó.
Beszélni szeretnék...
Nevetni szeretnék...

 

 

 

                                    Keresd a lányt!

 

 

 

 

   A hazafelé tartó séta közben, egyre jobban mélyedt gondolatai sűrűjébe. Úgy érezte, azzal semmit sem veszít, ha utoljára megnézi a közösségi oldalát, így az Internet kávézó felé vette az irányt.   Óvatosan belépett az üzletbe. A pult mögül, egy alacsony, kék szemű, szemüveges lány pattant fel.   Krisz óvatosan közelebb sétált hozzá és bejelentette, hogy egy órát szándékozna internetezéssel tölteni.

A barcelonai ördögűző

 

Van-e ördög? Nem valószínű, de időnként ki lehet űzni, mint azt számos misztikus regényből és filmből tudjuk. Persze az emberek nem látnak mást, mint a szerencsétlen szenvedőt, többnyire fiatal lányt, akivel határozottan történik valami; meggyógyul vagy megnyugszik, éppen olyan titokzatos módon, mint ahogy megbetegedett.

 

1876 október 14-én a barcelonai Szentlélek templom papja egész sereg ördögöt űzött ki egy szegény parasztlányból; nevezzük Mariának.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 53.

 

 

 

 

           Hüvös volt az este, és hüvös volt a viz is. De Nagyné úgy érezte , hogy most  mindenképpen le kell hüsitse magát egy kicsit, mert teste minden részében széditő forróságot érzett.Megtörölközött és felvette a legszebb hálóingét de bugyit nem vett magára, és percekig várt a néma csendben, hogy esetleg Sálikó felébred. Sálikó nem ébredt fel ezért Nagyné fogta magát és lefeküdt a másik ágyra és jól betakarózott.

Fejünk felett az ég

4. rész

Soha ne add fel!

 

            Nem számítottam ilyen gyászos látványra. Mikor éjszaka kilopóztam, hogy beszerezzem amire csak szükségünk lehet a túléléshez, nem volt időm nézelődni. Persze láttam a kiégett roncs autókat, a felrobbant lakásokat, a törmeléket az utcán, de az éjjeli sötétségben arra figyeltem, nehogy valaki olyan jöjjön szembe velem, aki prédát láthat bennem. Nem szerettem volna, hogy kövessenek

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 52.

 

 

 

 

           A harangszó megszünésének  pillanatában nyitott be a Nagyék kapúján. Nem látott sehol senkit , ezért szólongatni kezdte Nagynét, még pedig úgy hogy Ánja! Ánja! És Anja megjelent az istálló ajtóban , mert tudta , hogy őt senki az égvilágon nem szólitja Ánjának-- Sálikón kivűl. Aztán megygyorsitották lépteiket , egymás írányába és pillanatokon belül egymás karjaiba fonódtak, és percekig maradtak , úgy miközben csak egymás nevét mondogatták, mert a néhány hónap alatt azt is elfeledték, amit már előzőleg ismertek egymás nyelvéből.

 

 

                               Keresd a lányt!

 

 

 

 

 

    Miután megérkezett a Kossuth étterembe, gyorsan átöltözött a pincér ruhájába és nekiálltak Zsoltival az asztalok megterítésének.  Most nem járta körbe a konyhát, nem volt kedve ezzel a hervadt arccal, ami most éppen rajta volt, mutogatnia magát a mindig vidám szakácsoknak. Még Zsolti vicces megjegyzéseire sem nagyon tudott reagálni, pedig a harmincas éveit taposó férfi, oly lelkesen osztotta meg kollégájával a tegnap este történő szex jelenetét a feleségével.

Az utolsó boszorkányok

 

Sokszor olvassuk, hogy a svájci Anna Göldi volt az utolsó, akit boszorkányság címén elítéltek, mégpedig 1782-ben, de ez csak akkor igaz, ha hozzátesszük, az utolsó, akit lefejeztek, mellékbüntetésként akasztófa alatt temettek el, és a szegény halottnak még a vagyonát is elkobozták. A boszorkányság, még az efféle kockázatok ellenére is, jó üzlet lehet, mert a gyakorlói ma is itt élnek köztünk, és köszönik szépen, jól keresnek.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 51.

 

 

           Hüvös volt a hajnal, hegyes szél seperte az állomás peronját--  férfiak , de inkább nők jöttek mentek céltalanul. Ennek az volt az oka, hogy sokan várakoztak, és nem csak , hogy utazhassanak , hanem arra, hogy szeretteik érkezik az állomásra. Volt is  öröm amikor valaki  felismerni vélte rég nem látott fíát, férjét-- és még nagyobb a bánat amikor tévedés volt az egész , mert egyáltalán nem az volt akit vártak, hanem egy  olyan valaki, akit senki sem várt.

 

 

                                  Keresd a lányt!

 

 

 

   A több órán át tartó sikertele keresés teljesen elgyengítette Kriszt.

A fiú csalódottan dőlt hátra az Internet kávézó kényelmetlen székében, miközben görcsbe rándúlt ujjal görgette lefelé az egér gombját.  Fáradt, le-leragadni vágyó szemeivel immár kedvtelenül pásztázta végig az ismeretlen lányok profilképeit, azonban élete igaz szerelmét, sehol sem találta.   Végül elérkezett a záróra.

5.

Az a bizonyos másnap. Kezdetben Isten megteremtette az alkoholt és odaadta az embereknek, hogy szórakozzanak. Az emberek pedig ittak és jól érezték magukat, és sokkal kevesebbet foglalkoztak az imádságokkal. Isten ezért megteremtette a másnapot. Azért, hogy kibasszon mindenkivel? Fogalmam sincsen. De azt tudom, hogy azokon a napokon sokkal többször említjük a nevét.

-          Istenem! – Nyögtem fel, miközben a fájdalom baltaként hasogatta a fejemet.

Egy szobában voltam, mely ízlésesen volt berendezve, ugyanakkor még őrizte az előző éjszaka nyomait is.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 5O.

 

 

 

 

           Az orosz tiszt falatozni kezdett, de közbe ismét meghúzta a pálinkás üveget. Látszott rajta  hogy gyakorlott ivó, mert megsem rezdült a szeme, miközben az erős pálinkát eresztette le a torkán.De hasonló szorgalommal küldte le utána,  az ennivaló falatokat is.Egy idő után, únott mozdulattal tette el a megmarad  ennivalót, és szemébe valami idegen fény gyúlt.

Prológus

2. rész

Talbot lenézett Mogentiana havas hegygerincére épült várából a „Farkas odúból”. Az épületet, melynek apja és elődei idejében azt a feladatot szánták, hogy kényelmet és szállást nyújtson a birodalmon átutazó királynak. Mára ez megváltozott ezek a rideg kőfalak adták az ujj onnan megalakult Mogantiana határainak első a védelmi vonalait, melyet újabb és újabb várak követtek délre. Létesítmény, melynek megerősítését Talbot apja, Noel rendelt el.

 

 

 

                              Keresd a lányt!

 

 

 

   A hazafelé tartó séta közben, Krisz telefonja csörögni kezdett.

 Amikor elővette a zsebéből, a Bence nevet pillantotta meg a telefon kijelzőjén.

 - Csáó öregem, mi újság, merre vagy? - szólt bele a vonal másik végéről Bence.

 - Csáó, éppen hazafelé tartok, a városban voltam, Barbival!

 - Remek, mert éppen itt állok a lakásod ajtaja előtt! - hallatszott a kissé felháborodott hangnem, melyet később érdeklődés váltott fel.

4.

Szótlanul ültünk a kocsiban és vártunk arra, hogy mi fog történni. Idő közben a nap lebukott a távoli dombok mögött, kezdett egyre sötétebb lenni és a levegő is hűlt pár fokot. Nem találkoztunk senkivel sem az úton, településnek még a nyomát sem láttuk. Vezetés közben lopva a visszapillantó tükörből figyeltem a mexikóit. Semmiféle érzelmet nem tudtam felfedezni az arcán, bár szemeit ide-oda kapkodta folyamatosan. Azzal nyugtattam magam, hogy ha meg akarna ölni, már megtette volna.

Fejünk felett az ég

3. rész

Csend

 

Újabb nap telt el idelent, és engem ma először fogott el a kétség: mi van, ha a kedvesem már nem is él? Eddig úgy gondoltam Katira, mint aki biztonságos helyen van, és nem eshet baja. De ma kételkedni kezdtem. Semmit nem tudok róla. Az elmúlt egy hónap káoszából, teljesen tudatlanul vergődtem át, a mai éjszakába. Hiányzik. Hiányzol.

Merre lehetsz most, jutottak-e neked is barátok, segítők, mint nekem Ildikó és Kincső, akik minden nap tartják a lelket bennem.

Megnyomta a lift hívógombját és várakozott. A felvonó csendben megérkezett, szolid csengetéssel jelezte az érkezését. Mint mindig, most is egyedül utazott a kis fülkében a legfelső emeletre. Léptei kopogtak a halványan megvilágított folyosó kövezetén. A nagy üvegajtónál lehúzta a mágneskártyáját és belépett a végstádiumú betegek osztályára. Miközben, a kis helységben felvette nővérruháját, arra gondolt, hogy mennyire szereti az éjszakai műszakot. Ilyenkor még csendesebb minden.

 

HARMONIA

 

 

 

A cigarettáról lemondtam immár tizenkét éve. Addig sem szívtam sokat. Rendesen kiürült a csomag, és csak azután mentem másikat venni, úgy két- háromnaponként.

Ma a második napja, hogy munkából hazafelé két szál cigit hozok magammal.

A lakás hideg. Mindeddig elhalogattam a fűtést, nem kapcsoltam be, olyan túlzott fagy sem volt. Belépek, kabátomat hanyagul felakasztom, besétálok a konyhába, és az aragáz nagyobbik égőjét megengedem félerősen.

21. Rész

 

„Az üzemanyagnak való víz kitermelése zavartalanul folyt a bolygón, ám az arant mégis elégedetlenkedett. A rosszullétek, és a látomások folyamatosan gyötörték, egyre sűrűbben vonult a kilátó toronyba, és tért vissza zavart tekintettel, érthetetlen, összefüggéstelen dolgokat magyarázva. Ez már nem csak az embereknek, hanem saját soraiban lévőknek is feltűnt.

- Ezek szerint nem csak a maguk űrállomása van veszélyben, hanem a bolygó népét és a flottánkat is fenyegeti a nor’dus támadása.

  Boldog vagyok... Nem értem miért, nem értem hogyan... Csak egyszerűen azt érzem, boldog vagyok...
 Este van, a Nap már rég lehunyta szemét, a csillagok ádázul keresik helyüket a végtelenben. Rám világít az egyik fénye. Ő az én csillagom, ő az én fényem... Lehet, hogy már nem is él talán, de mindig amikor felnézek, a reményt világítja meg bennem.
 Boldog vagyok... Egyszerű, ha ez a két szó, csak le van írva, de mégis... Az emberekben elindít száz meg száz érzést!

Köszönöm azoknak, akik éreztetik velem, hogy nem akarnak velem beszélni. Azt hiszik nem veszem észre? Dehogynem, csak nem vagyok hülye, hogy kimutassam azt, ami mélyen fáj! Köszönöm azoknak, akik eldobták a szívemet! Megtanítottak arra, hogy a karrieremet helyezzem előtérbe. Lehet, hogy nem fog hozzám bújni, megölelni egy szomorú délutánon, de nem is fog átvágni, megcsalni, elhagyni. Hiába a szeretet a legfontosabb a világon, ha az emberek már azt sem tudják mi az!

3.

Három óra körül járhatott az idő, mikor a komp kifutott a kikötőből. Némán álltunk egymás mellett és néztük a távolodó szigetet. Hogy mi járt újdonsült útitársam fejében, arról fogalmam sincsen, de azt tudom, hogy én a jövőmet latolgattam. Már messze nem voltam annyira jókedvű és optimista, mint az ideérkezésemkor. Összességében persze még rendben voltak a dolgok az egyetlen problémát a csomagtartóban rejtőző hulla jelentette. Tudtam jól, hogy ezért fegyelmit is kaphatok, mivel nem lett volna szabad hagynom, hogy Ken még egy utolsó látogatást tegyen a feleségénél. Ugyanakkor ott volt a mérleg serpenyőjének másik felében az a tény, hogy feladta magát, a papírok ott lapulnak az aktatáskámban, tehát mostantól a kormány rendelkezésére áll, és ez sokat ért.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 49.

 

 

 

          Estére, vonat érkezett nagyon sok utassal, és csak nagyon kevesen szálltak le róla . A sok civil mellett, számtalan egyenruhás katona is volt. Elnyüttek és fáradtak voltak. Sok román , és magyar katona is volt rajtuk. Az állomáson is elég szépszámú tömeg gyült össze, akik mind felakartak szállni a vonatra. A kasszásnő még nem kapott engedélyt a a jegyek árusitására , mert nem tudták , hogy mikor megy továbba vonat.

 

 

 

                             Keresd a lányt!

 

 

 

 

 

   Még ha több mint háromnegyed órát álltak sorba a postán, Krisz mégis úgy érezte, mintha az ott eltöltött idő, csak néhány perc lett volna.

A csekkek befizetése után, koránt sem akarta, hogy véget érjenek a Barbival töltött órák, így arra gondolt, - s még ráadásul hangot is adván gondolatának - hogy elhívja a lányt a helyi közértbe.  Ennek nyomós oka persze nem csak a további kellemes csevegés volt, hanem a drága tej elpocsékolása, melyet Krisz szerencsétlen módon összepasszírozott a hóna alatt.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 48.

 

 

 

           Sálikó biztos volt benne , hogy már hallotta ezeket a megnevezéseket , sőt abban is , hogy mindenképpen kapcsolatba hozható utazásának céljával. Nem mintha a földrajzi ismeretei,  a tanulmányai alatt fejlődtek volna ekkorát, de azért nem múlt el az a néhány év frontszolgálat sem tanulmányok,  pontosabban tanulságok nélkül. Mert abban a fiatal korban ragad az emberre az információ, amit talán nem is felejt el soha.

Lassan már én is visszatérek közétek, azt hiszem lesz mit pótolni. 

 

 

 

Más is lehet a dolog mögött

 

            Jaj, ne!

Elcsípett egy beszélgetés töredéket a mögötte ülő lányoktól. A hírekről társalogtak, amiben arról számoltak be, hogy egy férfi minden éjjel a barátnője ágya felett ácsorgott egy késsel. Szerintük ez marhára ijesztő, és bevallom, egy kicsit engem is megrémített.

            - Lá… Látod! Pont ezért, pontosan ezért utálom a híreket!

2.

Az út nem tartott sokáig a volt feleség házához, mely a sziget északi partjainál feküdt egy csendes utcácskában. Fehérre festett falak, rézvörös tetőcserepek és virágok mindenhól. Ez a látvány fogadott minket. Személy szerint engem elvarázsolt, de nem volt időm gyönyörködni benne, mivel alighogy leállítottam az autót, Ken már ki is pattant. Én természetesen követtem őt, mint egy pulikutya, de a bejárati ajtóhoz érve felemelt kézzel tiltakozni kezdett.

 

 

                               Keresd a lányt!

 

 

 

 

 

     Azzal a bizonyos Rufusszal való találkozás kissé összezavarta Kriszt.

 A park padján üldögélő fiú, aki még azt is elfelejtette, hogy eredetileg a kisboltba indult volna, ehelyett bambán maga elé bámulva tétlenül merült gondolatai sűrűjébe.   Úgy érezte, hogy ez a beszélgetés, új lelket öntött bele.  Testét kellemes és annál is inkább szokatlan érzés töltötte el.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 47.

 

 

 

 

          Végre felülkerekedett a nap a hajnali ködön, és megmutatta magát a környék. Előbb egy templom tornya bontakozott ki a semmiből, majd lassan a közeli épületek is előtüntek. Kisvárosnak, vagy inkább egy nagy falunak nézték a helységet. Való igaz, ahol templom van , ott emberek élnek, ott élet van, s talán jövő is -- állapitotta meg az egyik szökevény.

 

 

A mai emberiségnek az egyik legsúlyosabb problémája, hogy legtöbbünknek nincsenek igazi kapcsolatai.

Vizsgáljuk meg például a vallásosságot! Miért imádkozunk? Azért, mert az egoizmusunk kiteljesedést akar. Vagy pénzt, hatalmat, vagyont szeretnénk. Az csak keveseknek fordul meg a fejükben, hogy ne követeljenek saját maguk vagy közvetlen környezetük számára valami olyasmit, ami lényegében teljesen felesleges.

De nézzünk meg egy átlagos kapcsolatot két ember között!

Ott járok most hol egykoron

grófok fiai jártak.

E fák alatt valamikor

Emma álmai szálltak .

Elhagyták ősi otthonuk,

testük idegen földben

Ma mégis rájuk gondolok

 

fáik alatt, itthonról elmenőben.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 46.

 

 

 

          Már közel lehettek a Pruthoz, mert néha már a viz csobogását is lehetett hallani. Sálikó számára csendes hivogató volt ez a hang, mert érezte , hogy az utólsó akadály ami még elválasztja őt, a már több  hónapja nem látott szerelmétől.

          A vezető, megálljt intett, és visszalépett a kis csapathoz, hogy összegyüjtse a pénzt.

Megjegyzés a vers előtt:

"Szia Pityu
Lenne egy óriási kérésem
Tudnál nekem verset írni ezekkel a szavakkal: parazita, teafilter, bilirubin, propán-bután,
nice guy, húsgombócok, pingvin, deriválás
Gólya avatásra kellene
Induló legyen
A téma Mexikó
Nagyon nagyon nagy segítség lenne
A héten meg tudod írni
Nem kell hosszúnak lennie mert meg kell tanulnunk
Az életemet mentenéd meg…"

Vár rád Mexikóóó!

Bilirubin vagy rubinbili…
mindegy az, csak legyen idilli!

1.

Verőfényes, kellemes májusi nap volt, mikor ez a történet elkezdődött. A napsugarak ugyan melegítették a tarkómat, de a sós illatú, enyhe tengeri levegő kellemes hőérzetet adott. A komp korlátjának támaszkodtam és figyeltem a látóhatáron előbukkanó szigetet. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden összejött, amit csak az élettől elvártam. Mondhatni a szerencse fiának tekintettem magam. Pedig, ha tudtam volna, hogy mi fog történni, valószínűleg azonnal visszafordulok, vagy gondolkodás nélkül átugrok a korláton és a vízbe vetem magam.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 45.

 

 

 

 

            Hosszúra nyúlt a beszélgetésük , mert az újonnan felfedezett szökevény jelölt, igyekezett minél többet megtudni a Pruton való átkelés lehetőségeiről-- ami egyben  Ukrajna elhagyását is jelentette. Közben megittak vagy két pohár bort is , már csak azért is hogy a szép kocsmárosné ne nézze ki őket a kocsmából. Alig várták , hogy délutánra forduljon az idő , hogy megindulhassanak vissza az állomásra, ahol  Sálikónak találkája volt , az őt átsegitő fíúval .

Biztos kicsit furcsállod majd, hogy én írok neked. Hogy emlékeztesselek ki is vagyok én: Napsugár a nevem és a Te kezeid alatt láttam meg a napvilágot 2003. december 12-én délelőtt 10 óra előtt 10 perccel.

Nagyon izgalmas nap volt ez mindannyiunknak. Nekem azért, mert abból a kellemes, biztonságot nyújtó melegből kikerültem egy erős fényű világba, ahol kezek babráltak rajtam és olyan erősek voltak a hangok. Utólag is elnézést kérek, hogy egy kicsit morcos képet vágtam, de azt hiszem érthető az én szempontomból.

 

 

 

Epilógus

 

     - Csáklyáznak minket!

     - Mindenki fogjon fegyvert!

     - Átszállnak! Verjétek vissza őket!

     Heves viadal dúlt az óceán ezen eldugott szegletében. Kartácstűz, ágyúropogás, a fa lemezek kellemetlen zajjal járó roppanásai, majd az önfeledt csatakiáltások, melyeket a kifeszített vitorlák szövetébe kapó szél tovaküldött a négy égtáj felé.

     A Kecses Mary névre hallgató kereskedőhajó legénysége elszánt küzdelmet folytatott az életükre tört hajóval és az azt irányító bandával.

     Némán egymásra néztek, egyikük sem tudta a pontos választ. Félreálltak, hagyták, hogy a szakadt, vörös ruhákba öltözött fiatal, több sebből is vérző lány előre lépjen.

     - Vége van!

 

 

    

***

 

     Békés éjszaka követezett, Sárkányfészek felszabadult a Halál irányítása alól. Csend volt, akárcsak eddig, de ez a némaság most már kifejezetten pihentető volt. A nyugodt, lágyan hullámzó partmenti víztükröt egyedül Ágnes koszos kezei törték meg. A lány igyekezett megmosni a tenyerét, majd miután a hosszú küzdelem mocska végül levált a bőréről, nagy marék vizet vett fel, s arcára öntötte.

 

 

     Nem volt több ideje gondolkodni, a lény egy szemvillanás alatt elsietett mellette. Ágnesre csapott le, a lánynak pedig pont annyi ideje volt reagálni rá, hogy kardját felrántva éppen időben védre meg magát a rideg acélpengétől. A természetellenes erőtől a védő fél hátraesett, neki a falnak, de Barnabás hezitáció nélkül rontott rá újra meg újra, csapásról csapásra.

     A lány alig tudta kikerülni a támadásokat, melyek oly’ hevesen érkeztek, hogy saját maga egyszer sem volt képes harckészültségbe állni.

Arra gondolok, hogy mit ér ez az élet -

nem jelent már semmit, ha nem rád gondolok.

Szívem, bár próbáltam küzdeni ellene,

ha nem nézhetek szemeidbe, lassabban dobog.

Hiába kereslek másban, nem talállak,

nélküled a lényem üres és sivár,

s ha egyszer el kellene felejtenem téged,

tudom, hogy nem fogok soha nyugodni már.

Nem kérek én semmit, hiszen nem vagy boldog,

nem elég neked, ha a közelben vagyok,

de nem tehetek róla, szánalmas kis testem

folyton a te szépséges nyomodban andalog.

 

 

                                   Keresd a lányt!

 

 

 

 

 

    Amint hazaért és a szobájába lépett és felkapcsolta a villanyt.

 Nem akarta hinni ekkor a szemeinek.  A keskeny folyosón, Bencével találkozott, aki mosolygó arccal állt vele szemben, a kezében egy dobostortával, melyen tizennyolcas számú gyertyák égtek.  Krisz olyannyira ledöbbent, hogy majdnem hanyatt esett.   Még a Bence mögött állókra sem tudott koncentrálni, akiket jóformán még csak most látott életében először, bár barátja, minden bizonnyal őket az ünnepség kedvéért hozta magával.

Jóbi Annamária: A szív üregében

Ragyogó fehér út
Paripám nyomában
Parázsló aranya
Tovafut a nyárban

Pora száll szavának
Egy szál magában
Csillagok gerincén
Háromszáz dalával

Vágtat a vérben
Át szív üregében
Üres csendjét
Bemarta az érbe

Paripám nyomában
Parázsló aranya
Ragyogó fehér út
Viszi-viszi haza

------------------------------------------------
Minden jog fenntartva.
Megosztható változtatás nélkül. 
Mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

 

 

 

 

                                          Írhatnék...

 

 

 

                              Felejthetetlen emlékeim

 

                              köszönnek most vissza.

 

                              Tompuló agyam, 

 

                              most ezeket issza

 

                               Írhatnék végre

 

                               szebbet , vagy jobbat

 

                               ha emlékeim nem 

 

                               kötnének gúzsba.

20. Rész

 

„- A tárgyalásokat folytathatnánk velük - javasolta Jessie. - Ha ők itt állomásoznak, kaphatnánk segítséget, információt, hogy merre induljunk. És a szándékaik is letisztázódhatnának.

Hosszú csend követte a fiatal nő érvelését. Végül rábólintott Dematibus is.

- Egy diplomáciai egység átmegy a Tandumra, és további információkat szerez az állítólagos menekültektől.

Az arant öntudatlan állapotban, verejtékben úszva feküdt a kilátó szobában.

Izgatott vagyok és ideges. Akár a színész, ki estnek folyamán fellép a színpadra és arra vár, hogy megtarthassa előadását. Keresi a fürkésző szemeket. Én is keresek, csak mást. Magamat, az utamat. Én is ideges vagyok és izgatott, csak az én előadásom egyelőre elmarad. 

 

Mekkora árat fizetünk döntéseink során? - kérdezi magától a színész. Úgy döntött, kiáll a színpadra. Döntésének következtében az előadás végén vastapsot is kaphat, mint lesajnáló tekintetet.

 

     Ágnes, bár több méterrel előttük járt, tisztán hallotta a kérdést. Megállt egy pillanatra, hogy válaszoljon.

     - Beleuntam a menekülésbe… - felelte, s azzal folytatta az útját az alagútba, mely majd visszavezeti Vargashoz.

 

***

 

     A csapat nem volt valami jó kedvben, a hirtelen gyász mindenkiből kiragadott egy darab életet. Ha az meghal, aki a legesélyesebbnek tűnik a túlélésre, akkor nekik vajon mekkora esélyük van a harcra?

Meleg szobában várt reánk

Fekete ruhájában maga volt a jóság

Gyermeki isten képem földi mása

Így néztem a lelki atyára.

Teltek az évek, felnőtté váltam

Atyám helyét rég más vette át

De bármikor nehéz pillanatban

A templomban volt egy igaz barát.

Tudom a pap is földi szolga

De eszményt jelöl ma is a reverenda.

Viselője lehet bűnös ember

De küldetése szent és sérthetetlen.

Nem tudom embernek látni, nem lehet

Hír hozó ö,hirdeti hitemet .

Nyolcadik rész

 

Szokatlanul tiszta éjszaka volt; a bársonyfekete égbolton világosan kirajzolódott a Via Lactea ezüstfátyla. Hányszor vizslatta gyerekkorában, apja oldalán a hegyormokon! És ott, középen, kedvence, a Sagittarius; de szerette egykor hallgatni a regéjét.

A fehéres, ragyogó köd rávetült a hullámokra, és megcsillant a habokon, ahogy szétváltak-újjáegyesültek a csendesen suhanó hajótest nyomán.

Folyékony ezüstben úszott a karavella…

Mint azon a régi úton.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 44.

 

 

 

 

         A reggeli napfény csak lassan tudott áttörni a vastag ködön, alig  negyven -ötven métert lehetett előre látni, de percről percre érezni lehetett , hogy a napsugarak győzedelmeskedni fognak a köd fölött, és alig egy félóra múlva már  fényárban usztatják az egész látóhatárt.Sálikó, figyelte , hogy a köd leszáll , vagy felszáll-- mert az egyáltalán nem mindegy-- mert ha leszáll ,harmattal vonja be a satnya füszálakat és némi életet lehel beléjük , ám ha felszáll akkor bizony nagyon könnyen eső lesz belőle, ami egyáltalán nem lenne kedvező számára.

     A Chthonic harcosai összenéztek, látni lehetett rajtuk a szánalmat, melyet a férfi próbálkozása iránt éreztek. Egy pillanat múlva azonban félredobták a gondolataikat, és a testtel nem is foglalkozva tovább folytatták útjukat a lány után.

 

***

 

     - Nem hiszem el, hogy csak úgy berohant! – mérgelődött Norbert, miközben csapatával a barlangrendszer ismeretlen járataiban kóborolt. Tízen mentek be a kapitány után, pár embert a hegyoldalon hagyva, hogy őrizzék a kijáratot.

Anyánk az asztalt rendezte az esti vacsorára. Nem szerette a tor elnevezést, nála csak vacsora volt. Apa nélkül.

            Ahogy ott serénykedett, láttam mennyire elszaladtak az évek. Én és a két öcsém felnőtt, családos emberek lettünk. Feleségeink, és csodaszép gyermekeink születtek, akik imádtak a nagyszülőknél lenni. Kirepültünk a családi fészekből, már vagy húsz éve. Csak ők ketten maradtak a nagy családi házban. És most már csak anyánk maradt, egyedül.

            Segítettünk neki amiben csak tudtunk, de hallani sem akart arról, hogy elköltözzön.

Mentőötlet

 

Az igazi Faust asztrológus volt, mágus hírében állt, és nem is történt vele semmi érdekes, amíg fel nem robbant az Oroszlánhoz címzett fekete-erdei fogadóban. A legendák Faustját azonban még az ördög sem tudta felrobbantani, kénytelen volt elvinni úgy, ahogy volt, egészben. Addig viszont jóval érdekesebb élete volt, mint az asztrológus kollégának, például meglátogatta a pápát Rómában, a szultánt Konstantinápolyban, és ha már úgyis úton volt, benézett Károly császárhoz is, aki éppen Innsbruckban tartózkodott.

                                Keresd a lányt!

 

 

 

  A kopogás egyre nyugtalanabbnak és gyorsabbnak tűnt, így Krisznek sietnie kellett az ajtónyitással.   Mikor kinyitotta, egy csinos, festett fekete hajú, tengerkék szemű, lány állt vele szembe.   A lányt akkora öröm érte, ahogy megláthatta Kriszt, hogy akár madarat is lehetett volna fogatni vele. Ott állt, összezárt lábakkal és összekulcsolt ujjakkal a fiú előtt és jobbra-balra imbolygott akár egy bábú.

Fejünk felett az ég

 

2. rész

Bevásárlás

 

            Halljuk az utcai összecsapások zaját. A dühöngve közlekedő járműveket, a súlyos robbanásokat, néha a sikolyokat is. Halálsikoly, vagy csak egy egyszerű kiáltás, nem tudni. Ritkán merészkedünk ki a pincéből. Legalábbis nappal. Biztonságosabb idelent, nem tudhatjuk, kinek mik lennének a szándékai.

            Tegnapelőtt éjjel felmentem, már nem először. Egyedül. Szükségünk volt élelemre, és a környéken sok az elhagyott lakás.

 

 

 

 

                                       A mi utcánk 43.

 

 

 

 

          Az idegen bemutatkozott: Rádu vagyok- mondta  a fíú, és hozzátette vezeték nevét-- ami szintén román volt!-- majd igy folytatta: Idefigyelj akiket itt látsz vagy hármat ismerek közülök. Ezek mind Romániába akarnak szökni. És te se tagadd!-- te is azt akarod! Román vagy?-- Nem nem vagyok az, és nem is azért...-- Na idefigyelj!-- nekem hiába játszod az ártatlant , én tudom , hogy szökni akarsz.-- Honnan tudod?

Lapozgatom az újságot,
Elsöpör a szennyáradat.
Kezem az asztalra vágott,
Mi ez a sok hazug adat!?

Mondd, milyen világ ez!?

Most kilépek az utcára...
Szól egy hang:˝Csak légy óvatos!
Mindennek meg van az ára˝.
... a föld szeme, oly harmatos...

Mondd, milyen világ ez!?

A barátom háza lángol...
Oh, csupán csak egy bosszú volt...
Minden megbocsátás öngól!?
Minden perc, olyan hosszú most...

Mondd, milyen világ ez!?
Mondd, milyen világ ez!?

A morfium már nem elég!

Halkan sír, megrezzen a táj,
bomló színekbe nagyon fáj...
Vár már kint,
rám tekint.

***

Ökörnyálban tévelyeg,
körötte a kételyek...
Nyafog a
köd foga...

***

Minden olyan zord itt,
szelek szája ordít...
Egy vércsepp...
most még szebb.

 Kedves Klubtársaim! 

Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek, újabban elkészített művemnek bevezető részét! Gondolom, mennyire szokatlan lesz újat olvasni tőlem, mivel még a Rózsavihar című művemet sem fejeztem be. Ennek meg voltak a kellő okai, félretettem pihentetni egy kicsit, majd talán idővel folytatni fogom ha sikerülni fog összeállítani belőle egy egészséges sztorit. 

 

Egy kis összefoglaló erről a műről:

Eötvös Krisztián, a tizennyolc éves, Vendéglátásban dolgozó, felszolgáló ifjonc a születése óta árvaházban nevelkedett, majd később egy kisebb albérletben próbált új életet kezdeni.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 42.

 

 

 

 

           A hátra maradt rendőrök, a szaglászáson túl azt a parancsot is kapták, hogy próbáljanak a lakosok bizalmába férkőzni, mert az megkönnyiti a munkájukat, és a gyilkosság felderitésében is  segiti őket. Az új zsaruk tartották is magukat a parancshoz, és nem csak a főnökeik utasitásai miatt , hanem azért is mert, idegenek voltak,nem ismerték a helyi körülményeket szokásokat, viszonyokat, csak annyit tudtak a faluról , meg a lakosairól, hogy itt néha megölnek egy kommiszárt.

Van valami félelmetes abban, ahogy a langyos ősz eleji esőben lengedeznek a fák lombjai. Félelmetes, hiszen mintha egy földi halandó számára megfejthetetlen, örök titkot suttognának, emberi fülnek érthetetlen hangon.

Ugyanakkor megnyugtató is ez a látvány – különös módon hirdeti az isteni jelenlétet.

Miközben e leírhatatlan szépséget csodálom, azon tűnődök, vajon hol éltem én az elmúlt huszonnégy esztendőben. Miért nem vettem észre ezt az észbontó varázslatot, ami mostanában annyira rabul ejt, hogy akár órákon keresztül is képes vagyok az erkélyen állva csodálni a világot?

 

 

Töprengés a Senki szigeten 4

 

 

   Közeledett a nagy nemzeti ünnep. Újabb kihívás, gyötrődés, hogy mozdulnának már ki valahová szórakozóhelyre Endrével, és újabb tervezgetés, mert az ünnepen összegyűl a család, de a Gerda személye mindig nélkülözött. Mint derült égből a villám érkezett a hír, a barátnőtől, a Dunán-túlról, hogy az ünnepet, ha nincs kifogása, szeretnék együtt tölteni, és meglepetésként egy barátjuk is velük tart.

     Tekintetét visszaszegezte az iménti furcsaságra, majd egy kósza gondolattól vezérelve megragadta az egyik kiálló kődarabot. Megrántotta azt, és ezzel egyben magával szakította azt az álcázott textildarabot is, mely eltakarta a keresett hely bejáratát.

     A kapitány elégedett meglepődéssel nézett bele a mélyre vezető, azúrkéken világító alagútba.

 

     Norbert felfigyelt a kékes fényáradatra, mely a hegy oldalából szivárgott ki az ezüstös éjszakába.

Jóbi Annamária: Édes ölelésben

 

Éjjel idefárad

Lobja nem is árthat

Álmot lop a szívem

Édes ölelésben

 

Holdnak pici tükre

Fényt gyújt a sötétben

Kétség nyoma szunnyad

Bújik, takarózhat

 

Áttér ezer órán

Mérföld, köves útján

Rémült szíve vágya

Csókkal vacsorázhat

 

Lassú puha ujja

Csíkja sose múlhat

Rajzos tenyerében

Sóhaj beleégve

 

Hajnal pici pírja

Súlyát alig bírja

Felkél vörös arccal

Gyorsan hazanyargal

 

Nappal belefárad

Lobja alig árthat

Álmot visz a szívem

Édes ölelésben

 

 

------------------------------------------------
Minden jog fenntartva.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 41.

 

 

 

 

           Már a reggeli órákban városi, és  területi rendőrök szállták meg a falut és környékét. Mindenkit kihallgattak, kicsit- nagyot. öreget-fiatalt. Mindenki gyanús volt aki élt és mozgott. A férfiakkal kezdték, akire jobban ráillett a gyanú, annál házkutatást is végeztek , és az asszonyoktól azt is megkérdezték , hogy nem hiányzik-e konyhakés a konyhából.

Természet, te drága szép,
levetkezed ruhádat,
sárgul már a falevél,
vége van a nyárnak.
Elrepült a gólyamadár,
fázhatott a lába,
a szőlőszüretet
kis hazánkban,
ő már meg nem várja.
Beérik a gesztenye,
koppan a fejemen,
zsibongva szedegetik
a földről a gyerekek.

 

Drága őszi idő,
míg én színeid csodálom,
rád borul az álom lassan,
majd avartakaród megvéd
a téli fagyban.

te gazember,

mondd csak,
hogyan öltözzek fel?
Vegyek talán kabátot,
mikor reggel úgy fázok?
Délben aztán szaunáznék,
ha le nem venném,
mit reggel oly’ makacsul
rám kényszerítettél!

 

 

Töprengés a Senki szigeten 3

 

 

        A helyzet kedvezett Endrének Egyedül érezte magát nyeregbe, mint a kakas a szemétdombon. De alapjában nem volt semmi stratégiája.. Tetszett neki Gerda, szeretett volna közeledni, de nem volt elemében hódító érzék miatt. Nagy kihatással lehetett az anyai szigor és az egyoldalú téves nézet, ugyanis egész fiatalon tizennyolc éves korában annyira szerelmes volt, hogy meg akart nősülni. Akkor lépett közbe a szigorú öreg matróna, senki sem tudott a körülményekről, hogy miért, de Endre eltűnt a városból és nagy későre került vissza.

Minden héten jártam edzeni, azaz visszatértem a gyökereimhez. Szó szerint éreztem, hogy olyankor hazamegyek. Otthonosan éreztem magam a betonházak dzsungelében, ismerősek voltak a bérházak alatti kisboltok, a házak előtti fapadok, a pletykáló idős nénik, a harapós ölebkutyák, a parkokban drogozó srácok, egyszóval minden és mindenki. A konditerem izzadságszaga várt rám, a haverok is visszatértek az életembe. Piroska is örült, hogy nem ülök otthon esténként, megegyeztünk abban, hogy heti kétszer lekötöm magam, amíg ő nyugodtan kapálgatja a kiskertjét.

 

 

 

 

                                        A  mi utcánk 4O.

 

 

 

 

            Vászja, és Sálikó  mindent rendbe tettek a szülői  ház körül. Aztán kukoricát szedtek , kiásták a marharépát, és még valami satnya szénát is gyüjtöttek-- ezzel igyekeztek az édesanyjuk életét megkönnyebiteni , mert ez volt az első év, az utólsó nyolc-tizből amikor mindezt nem az édesanyjuk kellett  véghezvigye egyedül.

Azt hiszem, jókor születtem, jó helyen. Tizenkét testvéremmel együtt húsvét előtt hat héttel láttuk meg a napvilágot. Édesapámnak köszönhetően, - a többektől eltérően - szürkés-barnás foltos bundám volt, mint később kiderült nagy szerencsémre. Már közeledett a nyuszik nagy ünnepe, a húsvét, amikor a ketrecünkbe egy bozontos fej kukucskált be. Valahogy úgy éreztem, hogy ez nem akármilyen pillanat, ezért közelebb húzódtam. A kíváncsi szemek vizslattak bennünket.

 

 

    - Ha viszont ezt a „Vargas” fickót nem zavarja, hogy itt vagyunk, akkor nyilván nem jelentünk rá itt veszélyt – vágott közbe Dennos. – Ami viszont azt jelenti, hogy a közelében sem vagyunk!

     A másik két férfi szemei tágra nyíltak eme szavak hallatán. Egymásra néztek, majd egyszerre kiáltottak fel.

     - Vagy pont az ellenkezője!

 

     A harmadik fél kérdően, zavarodottan nézett a párosra, akik úgy viselkedtek, mint akik kincset találtak.

 

 

     - Előnyt adsz neki? – kérdezte hitetlenkedve Barnabás. – Visszavonom, amit az imént mondtam, elpuhultál! Mióta vagy te ilyen kegyelmes?

     Vargas vállat vont.

     - Talán a korral jár! – nevette.

 

***

 

     - Siessetek! - kiáltotta Norbert, miközben irányt mutatott az őt követő embereknek.

     Sárkányfészek csúcsán, a Felkör márványos építményei között bujkáltak az ellenség elől, látszólagos sikerrel.

Nem egy új regényt szeretnék megosztani, csak véleményt szeretnék kérni, hogy lát-e fatáziát a közönség egy magán írásban, mely kicsit más, mit az eddigiek Minden véleményt nagyon köszönök előre is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„A halál is egy diagnózis, csak nincs rá gyógymód.”

 

          Dr. Ashley Evans

 

Az új irodájában lassan kipakolt a frissen munkába álló Ashley Evans.

19. Rész

 

„Ayne döbbenten hallgatta végig, és rá kellett jönnie, hogy minden galaxisnak megvan a maga priquja. Egyes helyeken még rosszabbak is akadnak.

- Engedelmetekkel visszatérnénk a bolygóra, hogy tájékoztassuk az arantunkat, a hallottakról. - hajtott fejet a calras. Ohut viszonozta a gesztust, majd karjával a bejárat felé mutatott.

- Természetesen elmehettek. Adjátok át jókívánságainkat vezéreteknek, és nyugtassátok meg, hogy nincs mitől tartania. Egy időre itt megpihenünk, de hamarosan tovább megyünk, és próbálunk csatlakozni a mieinkhez.

 

 

Töprengések Senki szigetén 2

 

 

        Az új albérletbe már ketten érkeztek Kirával. A tulajdonosnő nem ájult el az örömtől a kutya láttán, de nem volt más választása, mert a pénzhiány, a szükség rávitte a laskás kiadására, és nem tolongtak az igénylők. A kutya annyira összeszokott és ragaszkodott Gerdához, hogy minden alkalommal elkísérte a munkahelyére is és a kenyérgyár bejáratánál elnyúlva megvárta a program végét és együtt mentek haza.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 39.

 

 

 

 

           Nagy önmegtartóztatásról tett tanubizonyságot Vászja is,-- csak egyetlen dolog tartotta vissza attól , hogy Maruszját azonnal magáévá tegye , hogy alig egy hete ismerkedtek meg. Nem tudta elképzelni , hogy a kocsmárosból  milyen reakciót vált ki ha fülébe jút , hogy lánya egy ílyen rövid ismeretség után azonnal lefekszik egy alig ismert fíúval.

A nyelvpritty

 

Valamikor óriások éltek az Alpokban, akiknek a legmagasabb hegy is csak akkora volt, mint egy vakondtúrás. Vadászgattak és pecsenyét sütöttek, gyökérlisztből kását főztek – megszárították a gyökereket a napon, aztán porrá őrölték, csak az volt a baj, hogy nagyon sok pecsenyét kellett sütni, nagyon sok gyökeret kellett kihúzni a földből, mire egy óriás jóllakott. Még a bővizű forrást is szárazra itták, ha megszomjaztak. Étel-ital elfogyott, az óriások nem tehettek mást, kihaltak, vagy összementek.

Lélegzeted perzsel, vágyam kettészakít,

egy pillanat csak, míg kéjjé lobban a kín,

s a sötét éjben felragyog százezernyi szín,

- de milyen hideg lett most a szél - én úgy félek,

engedd tenyeredből olvasnom jövőnket,

- ne, mégse! végzetem látni nem akarom,

rettegek ismerni, mit hoz majd holnapom;

míg nem tudom: lágyabb a bánat, kínzóbb a remény,

gyönyört szülő fájdalommal vet lángot a létezés.

És ha kétség fog el, ha kárhozat les rám,

csak hadd nézzem magam úgy, ahogyan te látsz,

szíved ajkamon lüktet, most lehet, ma még;

csak így nézz rám, s füstté illan a semmiség,

széthull a világ, körbefordul fenn az ég,

megszédül a hold, lágyan a folyóba hull,

a magasban felhők sora összeborul,

- ketten vagyunk csak, az eső körbezár,

sötét szikrákra, fényes ködökre bomlik a láthatár.

Amikor azt gondoljuk,hogy nincs
Előkerül a földből az elásott kincs
Nem is tudtunk róla,mindig ott hevert
Az ember rátalál,használja,a kedve sem levert.

Mindenki más talentumot kapott
Az Úr különböző tehetséget adott
Néha szomorú esemény után jön elő a képesség
A betegséget követi az egészség.

Ha élsz a reád bízott javakkal
Örömmel közvetítesz nem haraggal
Ne legyen öncélú az átadás
Bőséges eredmény és ráadás.

Anyagi gazdagságot ettől ne remélj
Önzetlenül cselekedj,ne henyélj
Isten adta,bármikor el is veheti
Becsüld meg ezt,és ne felejtsd,Ő megteheti!

 

 

Töprengések Senki szigetén

 

 

  Azt részben szerencsés helyzetnek találom, hogy a Senki szigetet nem sorolták a település üdülőterületei közé. Először a Duna bal oldalán a Balabán- sziget és a Peregi- sor került e kiváltságos rangra, később az Újtelep épülésével a Duna strand,Dömsödi út és a Vízér utca közötti szakasz lett a valóságos üdülőtelep, ahová különösként budapesti, de közeli nagyobb városokból építettek hétvégi házakat, mert a ráckevei nyugalom, csend és tiszta levegő megfizethetetlen.

Kárhozott lidércfény: mocsár 
útjain, a homályon át
bolyong mindegyre bűnében 
századok óta már. 
Kísérteteitől űzve a földtekét bejárta, 
bolygó láng, sehol nem lelhet 
percnyi nyugovásra. 
Súlyosan borul fölébe 
az ég, örök éjbe zárva,
míg régmúltja vértől árnyas, 
rémekkel viselős a másnap, 
egyiktől szökve, másiktól hátrálva,
mert szabadságra vágyott, 
de saját félelme vetett reá láncot; 
volt s lesz közt foglyul esve későn ébredt rá: 
mi elől futott időn s téren át:
legnagyobb kárhozat, Fúriák átka, 
nem rejt hasonlót pokol mélye, se idők forgása, 
nem törvény kezétől, nem múltak árnyától 
menekült régóta: csakis önmagától.

 

 

 

                                       Elgurúlt a labda

 

 

                             Nem  vagdalkozom,

 

                             csak magamnak mondom,

 

                             hogy  másképp  játszák a focit

 

                             egy kicsit.

 

                             Futnak akarnak tudnak,

 

                             gyakran kapura rugnak,

 

                             nem mellé, nem fölé

 

                             hanem belé!

 

 

      - Nem!

      - Pedig muszáj!

      - Akkor sem vállalom! Nem kényszeríthetsz!

      - Nem is kell, tudod te nagyon jól, hogy kötelező! Tisztán és egyértelműen megnyertem a fogadást, így el kell jönnöd!

      - Az egy dolog, abba beleegyeztem… De nincs az az isten, aki rávenne, hogy az arcomra kenjem ezeket a vackokat!

      Lily és Ariyn heves vitája egyre jobban kezdett kiélesedni, a neves eseményig pedig már csak órák voltak hátra.

Az ezotéria, a filozófia, a pszichológia és a társadalomtudományok iránt érdeklődőknek ajánljuk Szinay Balázs online is olvasható, letölthető köteteit!

Szinay Balázs: Az élet szertartása - online verzió
http://www.azeletszertartasa.blogspot.hu/

Virrasztások és ébredések - online verzió

http://www.virrasztasokesebredesek.blogspot.hu/

Az élet szertartása című kötet kapcsán készült beszélgetés meghallgatható itt:
http://www.youtube.com/watch?v=SYSKit9NAzw

Szinay Balázs "Írás, Olvasó nélkül" című írása meghallgatható itt:
http://www.youtube.com/watch?v=SYSKit9NAzw

 

A szerzőről bővebb információ itt olvasható:

http://szinba.blogspot.hu/p/biografia.html

 

 

IRODAI TERE-FERE

 

 

-          Jaj de szép! Mennyi volt?

-          Hol vetted? Hol a bolt?

-          Külföldi? Belföldi?

-          Romárta? Ki varrta?

-          Adj kölcsön!

-          Mennyi kell?

-          Holnap estig négyszáz lej!

 

      Így megy ez délelőtt,

      Így megy ez délután!

      Így fut el az idő

      Cipőn, selymen és ruhán!

       Van itt nagy választék,

       És mi több van zaj!

 

 

 

 

 

 

 

                                 Szurkolókkal telve, elindult a vonat:

                                 a Bukaresti stadion várja a szurkolókat!

                                 Egervári Sándor felkészítette csapatát,

                                a Magyarok készek bevenni a Románok kapuját!

 

                               Még ha nincs a Mágikus Magyar Gera,

                             Dzsudzsák, Szalai, Koman -- ők a nyerő széria!

 

 

                                     Rózsavihar

 

 

 

 

   A reggeli ébresztőóra, Rent Eriket, az egyik pillanatról a másikra felverte az álmaiból.

  A hosszú, fekete kócos hajú fiú, még behunyt szemekkel is pontosan tudta, hogy az éjjeli szekrény tetejének melyik részére kell csapni ahhoz, hogy elhallgattassa az ébresztőóra idegesítően sípoló hangját.   Amint ezzel meg volt, hanyatt fordult az ágyon és megpróbálta kinyitni a szemeit.  Ez reggelente mindig nehéz feladatot jelentett neki.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 38.

 

 

 

 

 

 

             Vászjáék lassan visszaballagtak az öszvérszekérhez, ahol már Sálikó  bánatosan, vagy inkább dühösen várta őket.  Sálikó röviden elmesélte , hogy mi volt a válasza rendőrfőnöknek az ő kérésére, amitől aztán Vászja is kiborult Maruszjával együtt. Vásárolni indultak, de szerették volna Maruszját kihagyni a gyűrü vásárlásból , igy akarva meglepetést okozni neki.

 

   - Milyen jó cipőd van! Kitől kaptad?

- Anyámtól.

- Hehehe.

- Most mi van?

- Semmi.

- Ja…

- Hallottad, mi történt?

- Mi?

- Semmi. Csak megkérdeztem, hátha hallottad.

- Ja…

- Ja.

- És azt a múltkorit láttad-e?

- A fehéret?

- Nem. A feketét.

- Ja, azt nem. Milyen volt?

- Hát… Fekete.

- Ja…

- Ja. És azt tudtad-e, hogy csak háromszor volt, aztán meggondolta magát, mert rájött, hogy nem neki való?

- Kicsoda?

- Hát a fekete. A Péter.

- Ja, ő.

Jóbi Annamária: Születésnap

Elmúló napok
Fakuló színei
Szívükben viszik
A borzongást

A felbukkanó
Ritka ünnepek
Aranypapírba
Burkolják

Így lép az év
Új kékes ruhába
Magára szedi
A színeket

Bemarja végül
Egy ember meséjét
Apró sejtekben
Rejtelem

De ki őrzi majd
Ha ő kilobban
Ki lesz ki rá is
Emlékezik

Csak a földre ejtett
Simítás marad
Míg az anyag
Az anyaghoz
Megérkezik

------------------------------------------------
Minden jog fenntartva.
Megosztható változtatás nélkül. 
Mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 37.

 

 

 

 

            Vászja és Sálikó a városba készültek. Sálikónak több dolga is akadt.Vászja meg már olyan régen nem járt a városban , hogy fékezhetetlen kiváncsiságot érzett , hogy újra szétnézhessen benne. Sálikó végig gondolta teendőit, mert  megszerette volna érdeklődni , hogyan látogathatna külföldre hivatalosan. Vászja is már másképp állt a dolgokhoz , mióta meglátta és megszerette Maruszja csillogó szemét.

Az éjszaka közepén hangos dörömbölésre riadt Christenson. Az ifjú Talbot állt az ajtóban remegett az idegességtől.

-Mi a gond fivérem?-kérdezte gyanakodva Christanson a még mindig riadt testvérétől.

-Pedor és tábornokai alig egy órával ezelőtt lóháton távoztak a palotából Jarianium felé.

-Ettől nem tudsz aludni az éjszaka közepén?-,Inkább örülj neki, nem fogja itt játszani többet a sértet király kisasszonyt. Távozzon csak az Északi királyságába.

18. Rész

 

„- És te otthagytad a fedélzeten Jessiet?

- Tud vigyázni magára. De muszáj voltam megtenni. Tudni akarom, mit intéznek a diplomatái odaát.

- Szerinted fenyegetést jelentenek az idegenek? Már rég lőtávolságban vagyunk.

- Azt hiszem, ha el akartak volna intézni, már elpusztítottak volna bennünket. De azt sem akarom, hogy a priqu számunkra előnytelen előnyökhöz jusson.

- Akkor most mit teszel?

- Semmit. Jessie figyeli a csatornákat odaát, mi pedig készüljünk fel, hogy elhagyjuk ezt a bolygót.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 36.

 

 

 

 

          A kommiszár szinte berúgta az ajtót-- már messziről látni lehetett rajta , hogy rossz hangulatban van, mert most az átlagnál is vörösebb volt-- szeme, szinte vérbe forgott. Szúrós tekintetét körbefúttatta a kocsma vendégein, de úgy reagált mint aki nem találja azt akit keres. Pálinkát kért a kocsmárostól-- mert Maruszja, eltünt amikor jelentették a kommiszár érkezését.

Vacsora Londonban

 

Az étterem szép volt, a szó legrosszabb értelmében. Kínos gondossággal válogatták össze a berendezést, hogy egészen különleges legyen az atmoszféra, ami egyetlen szóval így lehetne kellemezni: gazdagemberes. Nem kétséges, hogy az ilyen helyeken csak a gazdag emberek érzik jól magukat. Nem elég, hogy valakinek átmenetileg nagyon sok pénze legyen, és gond nélkül ki tudja fizetni a szégyenteljes számlát. Efféle éttermek azoknak valók, akik legföljebb könyvből ismerik a szegénységet, és fogalmuk sincs arról, hogy egy teknősbéka leves árából mások esetleg egy hétig megélnek.

 

     - Elismerem – szólalt meg Vargas, a földön összegyűlt csontkupacot nézve. – Ennél pontosabb mellélövést még nem láttam! – Tekintetét visszafordította a láthatóan mérges lányra. – Remélem azzal tisztában vagy, hogy nem vettél figyelembe pár piciny részletet a helyzettel kapcsolatban – hangja nyugodt volt, semmit sem változott. -  Egy: Attól, hogy a lelked erősebb lett, az még nem jelenti azt, hogy a tested is! Kettő: Az volt az egyetlen lövésed!

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 35.

 

 

 

 

           Hajnal hasadt mire befejezték a beszélgetést, és az volt az érzésük , hogy még nagyon sok idő kell , hogy minden érdemlegeset elmesélhessenek az elmúlt hosszú időszakról. Hosszú volt a sor amit még megkellett beszélniük , de attól fontosabbnak tünt most az, hogy Sálikó mielőbb elsétáljon a kocsmárosékhoz, és megmutassa  Vászját , Maruszjának illetve forditva.

 

Ötödik gyerekként nőtt fel a családban, négy fiú után, egyetlen kislányként. Az anyja csak azért szülte sorra őket, hogy ne kelljen dolgoznia. Az apa állandóan gürcölt, hogy megtömhesse a mindig éhes bendőket, szülői szeretetre már nem jutott energiája. Sajnos ezt az áhított szeretetet az anyja sem adta meg számára. A maga szappanoperás, zárt világa kirekesztett minden közeledést. Amióta az eszét tudta napról-napra éltek, hol jutott az asztalra valami, hol nem.

Hetedik rész

 

A feketévé sűrűsödő viharfelhők alatt fülledt meleg ülte meg a sikátort; melyen a mind hevesebben zuhogó eső mit sem enyhített.

Fernando, sebesült vállával, már alig tarthatta kardját; s Alinda tehetetlenül reszketett fogvatartója szorításában. Éppúgy nem viselhette el a küzdelem látványát, mint ahogy képtelen volt másfelé nézni.

Az eső baljós pergéséhez egyszerre új hangok vegyültek… tétován, bizonytalanul… de egyre határozottabban.

 

 

                                       Rózsavihar

                                            /bevezető/

 

 

 

 

 

 

 

- Te még nem alszol? - nézett be óvatosan a gyerekszobába Roland, majd meredt rá nagyra nyílt szemekkel, a kiságyban fekvő Erikre, aki a késő éjszakai alvás helyett, a takaró alá bújva, zseblámpával megvilágított mesekönyvét olvasgatta.
- Nem bírok aludni - húzta le hirtelen a fejéről a takarót Erik, aki néhány pillanattal ezelőtt, rémülten csapta össze könyvét és dugta be a párnája alá.  Mostanra megnyugodott s arca kikerekedett a korábbi ijedtségét felváltó vidámságtól.

 

XI. fejezet

 

Louso csele

 

 

Mivel Wodur már úgy érezte, hogy Thurionnak nem eshet bántódása, minden erejét és gondolkodását a csatába vetette. Az elfek segítségével csapata könnyen felülkerekedett a törpéken. Viszont Wodur parancsába mindüket csak elfogták, és nem ölték meg, mivel Malin elmondása szerint ők csak Abdur kényszerítésére vonultak harcba. De éppen Abdur kényszerítése miatt a megmaradt törpék még mindig nem adták fel a küzdelmet, nem vonultak vissza, pedig a csata kimenetele már úgyis eldőlt.