Keresd a lányt!

   A hazafelé tartó séta közben, Krisz telefonja csörögni kezdett.

 Amikor elővette a zsebéből, a Bence nevet pillantotta meg a telefon kijelzőjén.

 - Csáó öregem, mi újság, merre vagy? - szólt bele a vonal másik végéről Bence.

 - Csáó, éppen hazafelé tartok, a városban voltam, Barbival!

 - Remek, mert éppen itt állok a lakásod ajtaja előtt! - hallatszott a kissé felháborodott hangnem, melyet később érdeklődés váltott fel. - Várjunk csak, nekem most esett le! Te egy lánnyal vagy?

 Ekkor Krisz, Barbira nézett, majd sértődötten a telefonba szólt.

 - Ezt most úgy mondtad, mintha meleg lennék!

 Bence a telefonba nevetett.

 - Ne haragudj, csak meglepett!

 - Rendben, semmi gond, olyan 5-10 perc múlva ott vagyok! - majd kinyomta a beszélgetést és visszacsúsztatta telefonját a zsebébe.

   Ezután hiába fordult Barbihoz, hiába is igyekezett ismét elegyedni vele beszélgetésben, minden hiába volt.   Barbi csendben s türelmesen hallgatta eddig Krisz és Bence beszélgetését, és most hallgatott ezután is.  A lépcsőházba érve, felfelé ballagtak a lépcsőn, majd a fiú lakásához érve, megpillantották Bencét.   A magas, kék szemű fiú, elégedetten mosolygott barátjára.   Természetesen Barbit sem hagyta figyelmen kívül, míg a lány sem. A lakás ajtaja előtt, Barbi elköszönt Krisztől, Bencétől azonban csak egy egyszerű fejbólintással.  Abban a pillanatban, hogy eltűnt, Bence örömteli arccal, vállon bokszolta barátját.

 - Szemrevaló kiscsaj! Hol szedted fel?

 - Nem a barátnőm - csóválta a fejét Krisz, majd kulcsát előhalászván, ajtót nyitott és előre engedte Bencét. - A főbérlő lánya!

Bence amint belépett a lakásba, már rúgta is le cipőjét a lábáról. Barátja többször is figyelmeztette, hogy nem fontos még rögtön az előszobában levetni, ennek ellenére azonban Bence továbbra is a saját elvei szerint cselekedett.

 - Hohó! - fordult Krisz felé, miután barátja becsukta maga mögött az ajtót. - Kapóra jön neked, ha éppen nem tudod fizetni a lakbért! Meg heggeszted a lányát, aki majd szépen meggyőzi apucit!

 - Ezen hány éjszakán át agyaltál? - vetett szörnyűködő pillantást a barátjára Krisz.

 - Úgysem hiszed el, de most találtam ki! - vigyorgott rá Bence.

Krisz a kis konyhába indult, ahol a hűtőbe nyúlva, egy doboz narancslevet vett elő, majd előkészített két üvegpoharat, melyekbe színültig töltött az innivalóból.  Amikor az egyik poharat át nyútjotta Bencének, a fiú köszönet nyílvánítóan biccentett s belekortyolt. 

 - Amúgy bejön neked a csaj? - kérdezte komolyabb hangnemben Bence.

 Krisz leült a Bencével szemben lévő székre és könnyelműen rákönyökölt a konyhaasztalra.  Elgondolkodva tekintett ki az ablakon, majd néhány pillanat múltán, barátjához fordult.

 - Csinos lány meg minden, de tudod, azt hiszem, ma megpillantottam életem nagy szerelmét!

Ebben a pillanatban Bence, aki immár másodszorra emelte szájához a poharat, már az első korty után hangosan köhögni kezdett és kétségbeesetten csapdosta mellkasát az öklével. Krisz, aki koránt sem vette komolyan barátja viselkedését, úgy hitte, hogy ilyet csak vígjáték filmekben szokás csinálni. Miután Bence könnyes szemekkel felnézett barátjára, a magasba emelte a tenyerét.

 - Öregem, már vagy tizenhét éve a barátod vagyok, de most úgy érzem, mintha csak most ismerkedtünk volna meg! Azt akarod mondani, hogy megpillantottad életed szerelmét? Még soha életedben nem voltál szerelmes, egyáltalán honnan tudod, hogy milyen érzés?

Krisz gyorsan belekortyolt az innivalójába, melyet közel sem azért tett, hogy szomját oltsa. Mostanában többször is olyan érzése támadt, mintha Bence előszeretettel tenne meg neki olyan megjegyzéseket, melyek azt igazolják, hogy az NB 1-es focista fiú, nagy arányban lenézi, pincérként dlgozó barátját. 

 - Amióta megláttam, másra sem tudok gondolni - fejtette ki érzelmeit Krisz. - Itt lebeg a szemem előtt!

 - Szóval szerelmes vagy - sóhajtotta Bence.

 - Azok a csodálatos szemecskék, melyek sikoltozva kérik a szeretet! 

 - Te jó ég, valóban szerelmes vagy! - dörzsölte a feje búbját Bence.

 - Nem gyönyörű ez, Bence? - meredt rá Krisz, akinek fénylett az arca a mosolytól. - Végre van egy lány az életemben, akiért érdemes élnem!

- Ennél csodálatosabb dolog nincs, ezzel egyetértek! - felelte egyetértően Bence, aki ezzel még korántnem fejezte be véleményét. - Amúgy tudod a nevét?

 Krisz felnevetett, s legbelül jó érzéssel töltötte el, hogy most ő nevethet, míg barátja csak tétlenül pislog.  Mikor befejezte a nevetést, könnyelműen megvonta a vállát és így szólt. 

 - Persze, hiszen bemutatkoztunk egymásnak!

Bence bólintott, majd továbbra is érdeklődően pislogott rá. Krisz a homlokát ráncolta s legszívesebben megkérdezte volna Bencétől, hogy most mi okból tekint rá ilyen értetlen arccal. 

 - Na és, hogy hívják? - rángatta a fejét Bence, mire Krisz felháborodva forgatta a szemeit.

 - Jajj, hát ilyen fontos ez? - majd később, amikor a világon egyetlen lány név sem ragadt a nyelvére, úgy érezte, mintha most ébredt volna fel egy hosszan tartó, gyönyörű álomból. 

 - Öregem, egyáltalán emlékszel még a nevére?

Bence kérdését hallván, Krisz immár kétségbeesetten kapott a szájához. Nem akarta elhinni, hogy abban a pillanatban, hogy bemutatkozott a csodálatos lánynak, annak gyönyörű neve, már ki is röppent a fejéből.

  Úgy érezte, mintha életének legértékesebb tárgyát tulajdonították volna el tőle.   Arca összerándult a kellemetlenségtől és már mindkét könyökét az asztalra helyezve, a fejét fogta.

 - Nem akarom elhinni! - dühöngte a fiú. - Itt van a nyelvem hegyén és nem jut eszembe!

 - Nincs semmi baj, nyújtsd ki, majd elolvasom! - viccelődött vele Bence, aki ellazultan dőlt hátra a székben, a tudta, hogy az a lány név, már soha nem fog barátja eszébe jutni.

 - Ez nem vicces! - kiáltott rá vérvörös szemekkel Krisz. - Nem emlékszem a lány nevére!

 - Márpedig akkor könnyebb lenne! Mert akkor könnyedén megtalálhatnád őt a fészbukon!

Krisz felemelte a fejét és köszönet nyilvánítóan ugrott Bencéhez.  A fiú értetlenül állta barátja ölelkezését, majd mikor eltolta magától, hirtelen nem tudta, hogy most örüljön-e vagy ne?

 - Te egy zseni vagy, barátom! - kiáltotta vidáman Krisz. - Ez az! Ma regisztrálok a fészbukra és megkeresem őt! Meddig is van nyitva az Internet kávézó?

 - Úgy tudom, este hatig - válaszolta, még mindig jéggé dermedten Bence.

Krisz ötletesen összecsapta tenyereit, majd a karórájára nézett.  Úgy tűnt, valóban nem viccelt.  Már indult is a cipőjét a lábára venni, mikor Bence értetlenül az előszobába lépett s így szólt.

 - Figyelj, nem akarlak letörni, de hogy akarod megtalálni, ha még a nevét se tudod?

 - Úgy hogy ez a fészbuk egy hatalmas óceán, amiből én oly könnyen fogom kihalászni azt a lányt! - kacsintott rá Krisz, miután nagy nehezen felhúzta lábára a cipőjét.

 - Te jó ég, ki mondta neked ezt a zagyvaságot? - nézett rá keserű arccal Bence, mire válaszul Krisz csak a vállát rángatta.

   Kinyitotta az ajtót, majd sietős pillantással fordult barátjához, akinek nem volt más választása, mint felhúznia a lábára a cipőit.  Még tett egy-két ellentmondó megjegyzést Krisznek, melyet a fiú vigyorogva eresztett el a füle mellett.   Elhatározta, hogy ezentúl, amit barátjától hall, nem fog rá hallgatni.   Eljött végre az életében az a várva várt alkalom, amikor megpillantotta élete nagy szerelmét.  Mást sem kell tennie, csak megkeresnie őt egy közösségi oldal segítségével, amely bizonyára nem jelenthet nehéz és fárasztó munkát. Csak háromszáz forintjába kerül, és ami a legnehezebb talán, hogy görgetni kell lefelé az egeret, a kereséshez.