Mikor elöször rádnéztem,

Tudtam, te vagy a végzetem.

Nem ismertük egymást soha,

De most így belegondolva,

Talán lett volna esélyem nálad,

Hittem, az álom talán valóra válhat.

Nagyon sokat gondoltam rád.

Nem aludtam éjszakákon át.

Vártam, talán mégis észreveszel,

S akkor talán enyém leszel.

Néha, egy pillanatra tekintetünk találkozott,

Szívem minden percben érted vágyakozott.

Este veled aludtam el,

Reggel veled keltem fel,

Éjjel álmaim vágya te voltál,

S minden percben annyira hiányoztál!

 

     - Úgy érted, hogy támadjuk meg? – döbbent le a férfi, megértve Norbert utasításában rejtőző célzást. – Felejtsd el!

     - Csak ott lesz rá alkalmatok! – magyarázta türelmetlenül. – Bárhogy is fog reagálni az ereklye, egy lakatlan szigeten nem tud se Ágnesben, se másokban kárt okozni! Vagy ti állítjátok meg, vagy előbb-utóbb Vargas! Döntsd el, melyiket szeretnéd!

 

 

 

      - Muszáj más megoldásnak is lennie! – alkudozott reménykedve a kapitány, miután egy kicsit összeszedte a gondolatait.

 

 

Bobby Jobbing, az éjszakai ügyeletes kilépett a kórház hátsó bejáratán és a csikkekkel teletömött szemetest csörömpölve odahúzta az üvegajtó fotocellás érzékelője elé.

Ásítva körülnézett a kihalt parkolóban. A feje fölötti neon műanyag burkolatának csapódó éjszakai rovarok koppanásain és a közeli parkból áradó tücsökzene hangjain kívül csendes volt minden.

Halványzöld egyenruhájának mellzsebéből előhalászott egy doboz cigit és rágyújtott.

 

 

 

 

 

 

 

 

A semmi peremén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Minden olyan gyorsan történt, szinte elsuhantak a hónapok. Ott ültek a hűvös szobában, a leeresztett redőnyök mögött, a sötét szobában, ahol a legyek táncának zajait hallgatták álmosan. Tizenegy hónap… ennyi lenne az élet? Úgy ültek abban a helyiségben, a szép mívű pamlagon, mintha csak egy istenháta mögötti vasútállomás várótermében ültek volna, várva a vonatot, csak az egyik balra készült, a másik jobbra…

   Elmúltak a hónapok, a szép, élettől duzzadó hónapok; véget értek a nevetéssel megrakott hétvégék, a kocsmákban elsuttogott ígéretek az esti szeretkezésről; elmúlt minden egyetlen pillanat alatt, mintha nem is történt volna semmi…

   Egy férfi és egy nő, egy megszürkült párkapcsolat, szép emlékek, hosszan tartó veszekedések – ez a mérleg.

 

 

 

 

                                   A

             Szerelem

                    bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Egy autó lassan lefékezve kanyarodott be az utcába, s megállt. 

  Rudolf arra lett figyelmes, hogy valaki a lábai és a dereka alá nyúl, majd óvatosan felemeli és az autója felé veszi vele az irányt.  Nem tudott moccanni, sem de még csak szóhoz sem jutott a borzalmas fájdalomtól.

  Pillanatok alatt, az autó anyós ülésére helyezték, már sokkal tisztábban látta a dolgokat.

3. Rész - A cyborg valóság

 

„- Igen. A huszonhármast felismertem, de téged nem ismerlek.

Megnyugodtam, hogy egy közülünk akire ráakadtunk, és nem egy idegen.

Nem sikerült még teljesen nyugtázni a dolgot magamban, mikor is egy csapat másik ötvenkettes is felbukkant a romok mögül, és E.M.I. kézifegyverekkel lesokkoltak bennünket. Innen megint a jól ismert sötétség az, amire „emlékszem”.

A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

 

Mikor magamhoz tértem, Hatvanhetes már ébren volt.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 88.

 

 

 

 

           Az igazgató, bármennyire is sietett, egyre gyakrabban tartott vezetési szüneteket.Amikor megállt újra, akkor már Bécs felé felé közeledett ,éhesnek érezte magát, és megállt  valamit enni. A normál vacsora idő elmúlt már és gyomra erősen  jelzett , hogy az elmúlt napok bőséges táplálkozása után, gazdája egy kicsit elhanyagolta.

 

IX. fejezet

 

Alku

 

 

Malin botladozva, lihegve igyekezett Mightor felé. Már régen megpillantotta a főváros fölé magasodó Archos-hegyet, de még hosszú út állt előtte.

„Minél hamarabb oda kell érnem” – gondolta magában, és átkozta lassúságát.

Amikor az ifjú, aki végezhetett volna vele, segítségért küldte, rögtön a király jutott az eszébe, más lehetőség nem is nagyon volt. A csata hevében sikerült észrevétlenül megszöknie a törpéket igába hajtó öccse elől.

Kincses szigeten.
Az óceán közepén van egy sziget
csendes,napvirágos,az én szigetem.
Bejártam már minden részét.
Voltam a völgyben,réten a folyó mellett.
Jártam a két hegyen,és és fent a vízesésnél.
Szerelmem lett ez a sziget,magával ragad a hely szépsége......
Ha a sziget a tested
Kincse a szíved....
Mára már Lakatlan

Könnyes szívemen
ezer seb reszket.
Nyugtalan lüktetés,
kés hegye döfködi lelkem.

Alélt testem összeroppan,
csak te lebegsz előttem.
Erőtlen kezemmel megérintenélek,
de valaki visszahúz.

Arcomon esőcseppek nyomai,
heggé vált könnyek siratnak.
Szánalomra méltó tekintetek,
tombol a vágy parazsa.

Utoljára kérem őt az égiektől,
de ők nemet intenek.
Szívem szétporlik.
Ez már a másvilág:
Ő él, én már nem létezem.

Újra virágzik bennem az élet. Éltető vizem a hit, a remény és a szeretet. Küzdök, veszítek, felállok, nyerek. Csak csatát, életet nem. Újakért küzdök, melyek egyszer régiekké válnak, és feladom őket másik újakért. Aztán könyörgöm, hogy ha csak egy pillanatra is, de jöjjenek vissza.
Mindaddig játszom ezt, míg rá nem találok a legfontosabbra. Ami mellett minden addigi fontos feleslegessé válik. Testem süllyedő hajójából csak ezt az egyet akarom megmenteni.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 87.

 

 

 

 

           Joachimba  nagyot  fordult a világ. Ez a vidám, de kissé naiv fíú, néhány nap alatt ,szinte teljesen megváltozott.Keményebb lett  és kemény gondolatokat fogalmazott meg, amit rövidesen, a két érte rajongó lány tudtára is fog hozni. Már nem kételkedett a Helga szavaiba, és hitelt adott az igazgató által mondottaknak is. Elképzelte, újra eljátszotta képzeletébe ,  a lányok társaságába eltöltött időt, és rádöbbent , hogy csak egy   furcsa komédiának volt  a ripacs szereplője , mert neki észre kellett volna  vennie, hogy a lány- Emerencia-magatartása nagyon is távol áll az őszinteségtől , és minden megnyilvánulása  hamis  és álságos volt.

        Gyémánt férfi teória

    

- Van egy kérdésem és fel akarom tenni neked. Már napok óta itt van a fejemben valami, itt motoszkál bennem, nem hagy aludni, oké? –kopogtatta meg a fejét. Közben vigyorgott rám. A rövid szünet után folytatta. – Képzeljük, hogy létezik egy ember, akinek a teste szerves gyémántból épül fel. Gyémánt a bőre, az izmai, gyémánt az agya és minden belső szerve, megvan? Még az átkozott ereiben is folyékony gyémánt folyik vér helyett.

Nagy buzgósággal fogtak hozzá az ásáshoz, mert már mindnyájan nagyon éhesek voltak és szerettek volna tüzet gyújtani. Ahogy egyre mélyebbre ástak a sziklafal hosszú repedésénél, hirtelen az egyik ásó kifordított egy barna bőrzacskót. Joseph kezébe adták, aki egy sima kőlapra kiöntötte a zacskó tartalmát. Fénylő aranypénzek gurultak szét.

--  Istenem! Éppen úgy van, ahogyan Ő megmondta nekem! Köszönjük Neked ezt a nagy segítséget! . . . és Joseph térdre esett.

 

 

Hiába minden, nem lelem az égit,

azt sem tudom már, mit keresek én itt.

Hisz nincsen semmi, ami kielégít.

Autókkal zsúfolt, elhagyott parkolók

mellett elhaladva

régi, elfeledett boldogtalanságom

szúr az oldalamba.

Mit keresek én itt?

Csacsogó, üres, semmitmondó szavak

folyton-folyvást süket fülemben konganak,

mintha egy óriás, láthatatlan szellem

örökké csevegne.

Unom a társaságát.

De kihez fordulhatnék ebben

a nagy és bűzös rengetegben,

aki végre szívem melengeti,

s nem halott lelkemnek

feketén csillogó zászlaját lengeti?

 

 

                                      A

                 Szerelem

                       bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Rudolf tisztán felismerte ezt a hangot.

 Még ha látni, nem is látta a lány arcát, mert annyira marta szemeit a spray, de azt meg tudta fejteni, hogy aki megtámadta őt, az nem más, mint Zentai Krisztina volt.  A volt barátnője.

-          Mit akarsz tőlem? – üvöltötte Rudolf, miközben hallotta, hogy a négy-öt főből álló fiúcsapat, kezdte őt körül állni, a lányok pedig ismét helyet foglaltak a kocsi motorháztetőjén és szórakozott nevetésükkel kísérték figyelemmel az eseményt.

2. Rész - Elpusztult világban

Az egykori laboratóriumból már két napja, hogy eljöttünk, de még életnek nem láttuk nyomát. Ellenben rendkívüli mozgásra figyeltünk fel már az elején. Számunkra ismeretlen szerkezetek járják az egykori város utcáit, és kereshetnek valamit. Hatvanhetes sem tudja, miféle gépek lehetnek, de fél tőlük. Nem mondta ki, de látom a vonásain. Tudom, hogy ő is egy olyan robot, mint én, vagy legalábbis majdnem olyan. Csak sokkal fejlettebb.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 86.

 

 

 

 

          Hosszú volt az út hazáig, ezért az igazgatónak volt kellő ideje, hogy elgondolkodjon, életéről, karrierjéről, házaséletéről, és egyébb dolgokról. Ha karrierjére gondolt akkor elégedett lehetett, mert még alig mult negyven éves és már öt  éve igazgató volt, egy jelentősnek mondható cégnél , ami igazgatása alatt, egyre jobban betört a nyugati piacra --amire nagyon is büszke volt, egészen addig, ameddig nem kezdett kijárogatni Nyugat-Németországba, és meg nem tapasztalta , hogy áruinkat ,legkevesebb kétszer annyiért árulják a németek , mint amennyiért megveszik tőlünk.

 

 

 

Figyelj, lecsukódik lassan Isten szeme,

csak a rádióból szivárog csendes zene,

hogy kop-kop-kopogtassunk a Mennyek ajtaján,

s ha jó napja van, Szent Péter beenged talán

oda,

ahol nem ér véget a

soha,

és nem kezdődik a

semmi,

és mindenkinek egyformán jut enni...

Rasszista, szadista, ateista, egoista, meg én a depresszionista,

kétségkívül túl hosszú a várólista

itt a Földön,

ami közelebbről megnézve

már egy börtön,

ahol méregként terjeng a levegő,

és nem épül más, csak temető,

ahol gyerekek sírnak és elfogynak az állatok...

 

 

 

 

                                         Két koporsó 85.

 

 

 

 

          Joachim szédelegve lépett ki a Helga irodájából, és azt sem tudta bánatában , hogy hol is van tulajdonképpen, mert ő egyáltalán nem azt szerette volna hallani ami hallott, attól a nőtől akiben a legmesszebbmenőkig megbizott. De azt is tudta , hogy Helga nem akar neki rosszat, mert már máskor ellátta jó tanáccsal, akár szakmai, akár más vonatkozásban.

1. Rész - A Hatvanhetes

 

 

Ez a kép az, amire legközelebb „emlékszem”. Egy fiatal lány áll az állványom alatt, és engem szólongat. Hirtelen magamhoz térek, és rácsodálkozom a megmentőmre. Mikor körbe nézek, már csak a darabokban lévő szobatársaimat látom. Egyeseket még tart az állvány drótozata, mások teljesen szétszerelve, összetörve fekszenek a földön, melyet vastagon borít a por. A lány továbbra is a sorozatszámom szerint szólít. Huszonhármas.

 

 

 

                                                    A

                       Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

A hazafelé tartó úton, Rudolf többször is a háta mögé nézett.

Talán ettől már végleg leszáll rólam! Nagyon remélem, hogy ez egy életre szóló lecke volt számára! Csak utánam ne jöjjön! 

  Sétálása közben, gondolatai sokkal inkább, félelemre utalók voltak, mint kétkedők.

Arámi ekkor elkérte Mairától a párnája alatt őrzött többi iratot is. Kinn a többiek nem értették miért kell most öt születési bizonyságot megírni, és az írásukkal hitelesíteni.

--  Hát nem tudjátok? Azért, mert nem tudhatjuk, hogy azok, akik az Ő vesztét előkészítették, milyen hatalomra jutnak majd a jövőben!  Akkor majd halálra fogják keresni az Ő Szent utódait, és azoknak az utódait is, hogy "jó szokásuk szerint" megölethessék!  Szerencsére még nem tudnak rólunk azok az érzések nélküli, sátáni gazemberek, akiknek érdekükben állhat kiirtani a Szent Családot!

Bicikli tolvaj praktikák II.

 

            Megmondom én a frankót.

Az emberek magasról tesznek rá, hogy mi folyik körülöttük, hacsak nem a testi épségük kerül veszélybe. Így fordul elő, hogy egy biciklit is gyerekjáték eltulajdonítani. Éppen sétálgattam az utcán egy tölcséres jégkrémmel a kezemben, amikor egy fura fickót láttam meg. A kerékpár tároló mellett állt egy erővágóval a lábának támasztva. Egy utolsót szívott a bagójából, majd a galambok közé pöckölte.

 

János az édesanyjával, Erzsikével élt, bár már jóval túl volt harmincadik életévén is. Napjait kitöltötték a számítógépes játékok, a haverok, hétvégenként pedig bulizással „pihente ki” a szürke hétköznapokat. Anyja persze támogatta őt, főleg a bulizásra mondta mindig, hogy menjen csak, máskülönben szegény gyereknek nincs is élete! Nem is volt igazából, hiszen egész nap csak otthon ült, nem csinált semmit, de azért jól megvoltak ketten az anyjával.

BÉKÉRE  SZÜLETTEK!

Jó szívvel fordulok hozzátok, Emberek,

Nemzetek és népek, kérlek, figyeljetek!

Ne bántsátok egymást, ne háborúzzatok!

Lássátok be végre, a JÖVŐ a fontos!

Ne bántsátok egymást sohasem Emberek!

Éljétek EMBERHEZ  MÉLTÓN az életet!

Száműzzétek messze a kapzsi haragot.

A kegyetlenséget, s gonosz háborúkat!

Űzzétek messzire el - az uszítókat.

Hallgattassátok el a bajt csinálókat!

Nemzet a nemzetben egymást sose bántsa!

Mert MINDENKI Ember, és EGY a Hazája!

 

Furcsa érzés volt, annyi szent. Ott sürgött forgott mindenki körülöttem, és engem néztek.

 

Azt hiszem ez az első, amire emlékszem. És hogy ki vagyok én? Ezt sajnos még nem tudom, de ki fogom deríteni.

 

Az első képek, amik a memóriámba égtek, egy laboratóriumban készültek. Szó szerint. Mert, hogy én állítólag készültem, és nem születtem, mint a legtöbben. Vagy ki tudja. Ez még elég zavaros nekem is.

Mikor magamhoz tértem, és a világ első képeit nézegettem, nem figyelt rám senki.

 

 

 

                                            A

                   Szerelem

                          bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

Rudolf édesanyja, Erika délben ért haza.  Tempós, hangosan kopogós léptei zajának hallatán, Rudolf sikeresen megállapította, hogy édesanyja munkahelyén, ma is bolondok háza volt.  Az asszony ilyenkor túlságosan is kimerült és nyugtalan volt, így a legjobbnak látta, ha csak röviden leköszön neki a nappaliba, minden egyéb beszélgetést mellőzvén.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 84.

 

 

 

 

          Helga, irodájának iró asztalánál, papirjai fölé görnyedve  gyakorolta hivatását! Valamikor nagyon szerette  szakmáját, és teljesen eltudta büvölni, ha valamilyen problémára megldást talált. Ezt még középiskolás korából hozta magával , ahol kitünt matamatikai képességével. Akkoriban ha egy komolyabb feladatot megoldott, extázisba tudott esni, és legalább úgy élvezte a helyzetet, mint egy sportoló, akinek éppen a nyakába akasszák az olimpiai aranyérmet.Mostanában egy kicsit alább hagyott a buzgalma , de azért a feladatát tökéletesen sőt dicséretesen elláta.

Egy elárvult kis szobában fetrengsz, kincsem. Előtted semmi más csak egy félig nyitott kis ablak. Rajta keresztül apró fénysugár tör be sötét otthonodba. Megzavarja nyugalmadat, tudom. Látom, hogy hirtelen eluralkodik rajtad egy ismeretlen düh, amire nem tudod, hogyan reagálj. Mély levegőt veszel majd lassan fújod is ki. Összeráncolt homlokod elárulja, gondolatok ezrei suhannak át agyadon. Min töprengsz?

 Mormolni kezdesz valami érthetetlent. Egész tested megremeg erre

 

Vannak olyan emberek,
kik, mint a gyerekek,
nem ismerik az életet.
Nem merik használni a telefont,
kezükbe konzervnyitó sose volt,
azt se tudják, merre van a bolt.
Ők nem fizetnek számlákat,
helyettük mindent megcsinálnak.
Mosnak és főznek rájuk,
nem nyomja ezer gond a válluk.
Azt mondják: „Nem tudom, hogy kell”,
és ezzel el van rendezve minden,
mert már rég hozzászoktak,
hogy mások majd megoldják
a problémákat.
Nem tudnak intézkedni,
nem akarnak semmit se segíteni,
egy ajtót sem tudnak egyedül kinyitni.

 

 

 

     Kedves Klubtársaim! 

    Eddig, 14 részen keresztül mutattam be nektek Csikós Rudolf, NB 2-es focista, emellett hős szerelmes főszereplőmnek történetét. Mostanra elkészült a második rész, ami előreláthatólag ( szerintem ) már jóval több izgalmat s ezzel együtt választ tartogat az eddig feltett, megválaszolatlan kérdésekre. 

Akik még csak most csatlakoznak be az olvasásba, azoknak egy kis segítség jeléül, összegezném az első részt:

 

Rudolf a tizenéves ceglédi focista,  minden vágya, hogy meghódíthassa élete szerelmének, azaz Fehér Anikónak a szívét.

SZÁLL  A ...

 

Száll a madár. Csodás röpte! Fenn cikázik magasan.

Felfelé száll kéklő égbe, a Földtől már messze van.

Nem maradhat ott sokáig. Szárnya fárad, lankadó.

A kéklő ég nem hazája. Várja fű, fa, virág, tó.

 

Száll az idő, percek múlnak, órák, napszakok, napok.

Születtem és gyermek voltam, ifjúkoron túl vagyok.

Száll az Idő. Élet delén mégis, mintha lassulna,

S  oly sokáig változatlan, mintha meg is állt volna!

 

Nem vársz többé lehetetlent, nem kívánsz, csak keveset.

     - Oké – válaszolta összezavarodottan Ágnes, hisz mind ott voltak, látták és hallották, hogy mi történt. Miért kell neki elmesélnie most? – Meglőtted Zsoltot!

 

     A kapitány ledöbbenten állt fel a székéről. Arcára félelem ült, aggódás és puszta zavar.

     - Ágnes! Mégis mi- tört elő belőle, de mondandója Norbert könnyed kacajára félbeszakadt.

     - Úgy van! – bólintott mosolyogva. – Bolond egy lövés volt, nem?

Reggel egy dallamfoszlány fészkelte be magát a fülébe: „ma blues a kedvem, de senki sem hangolt rá”. Nem hagyta békén, egész nap újra és újra előbújt és rávette, hogy beledúdolja a péntekbe. Újra itt volt egy hétvége és most sem tudott mit kezdeni magával. Megnézte a moziműsort, de nem talált magának valót. Egyébként is egyre ritkábban járt moziba, mert úgy érezte oda van a filmnézés meghittsége. Ezek a mai multiplex filmszínházak a dübörgő hangtechnikájukkal, a colázós, pattogatott kukoricás, bekiabálós közönségükkel már nem az ő világa volt.

***

 

Natasha felvette a zöld köpenyt, maszkot, aztán a következő ajtó mögött a hatalmasnak tűnő ágy rejtette legféltettebb kincsét. Lilly szinte elveszett benne. Mindenhonnan csövek lógtak ki belőle, mellette a monitoron egy zöld csík ugrándozott fel s alá egyenletes pityegéssel jelezve, hogy a parányi szív még ver.

A nő közelebb lépett, a kislány szőke tincsei helyén nagy fehér kötés takarta a sérült részt. Arcán horzsolások, bőre sápadt, szemei csukva.

 

 

     - Szóval, mi lesz ma a napirend? – kérdezte Ágnes egy szelíd mosollyal, kezében az újabb adag teával.

     - Tegnap úgy döntöttünk a bátyáddal, hogy ma te, én és Zsolt egy napra elutazunk Magányfa Lagúnára – válaszolt a kapitány. - Mivel lakatlan, ezért ott aztán majd kedvedre lövöldözhetsz és kardozhatsz!

     A férfi felnevetett Ágnes hirtelen felderült arcán. Fogalma sem volt, hogy az elmúlt két hét alatt miért erőlteti állandóan a lány, hogy harcolni akar.

Az itt látott versek annyira meginspiráltak, hogy úgy éreztem egy próbát megér, egy saját versem saját átdolgozása.

A folyamatban lévő történetemtől nem tudtam elszakadni (nem is igazán akartam :) ) így aki figyelemmel kíséri a XXIII-as Krónikát, kicsit közelebb érezheti a "művem":

 

Üzenet a pokolból

(A XXIII-as Krónika egy tisztjének sorai)

 

A Ragnaron hiába nyertünk többször,

Ha az Aeneas-on elbuktunk egyszer.

A csata előtt egy fiatal tüzérrel beszéltem,

Ki elárulta, nem a harc az, amitől nő mások szemében.

Másnap reggel James különös telefont kapott. Annyit láttam, hogy telefonon beszél, és nagyon ideges, épp a zuhany alól jöttem, amikor megláttam, hogy mennyire feszült, kiabál a telefonba, veszekszik valakivel. Nem tudtam, hogy kivel beszél, de nagyon megijedtem, vajon, mi lehet a baj? Mikor meglátott, letette a telefont és sietve hozzám lépett. A tekintete zavart volt, egyre jobban aggódtam, hogy mi történhetett, mi zaklathatta őt így fel.

 

– Mi történt? Valami baj van James?

 

Otthon az ablakok mögött sötétség honolt. Megint éjfél után értem haza, megint nem készültem semmit a következő napra. Anyám a nappaliban ült, egy kis olvasólámpa mellett, újsággal a kezében. Mikor meglátott, úgy nézett rám, mint aki elfelejtette, hogy rajta kívül lakik más is a házban.

- Szia! Bocsánat, teljesen elvesztettem az időérzékem – mentegetőztem rögtön.

Ő csak nézett, valami szomorkás fény bujkált a szemeiben.

- Semmi baj, kicsim. Amíg nincs probléma az iskolában addig nem bánom, mikor érsz haza.

Dr. William miután felfrissítette magát a hosszú út után, Hunt százados, és a két katona kíséretében a laboratóriumba indult. A doktor már nagyon izgatott volt, milyen újdonságok várnak rá ezen a bolygón. A létesítmény a katonai rendszerrel együtt működött, így a bázishoz közel helyezkedett el. A katonák csak a bejáratig kísérték a doktort, majd a bázisra indultak tovább. William, ahogy belépett az ajtón egy fiatal srác fogadta kitörő örömmel.

- Isten hozta a Ragnaron professzor úr.

Egykor az emberek egy nyelvet beszéltek
Sineár síkságán le is telepedének
Így szóltak egymáshoz:
Jertek,vessünk téglát és égessük ki jól
Felhasználjuk ezt majd valamikor.

A téglák között ragasztóanyag a szurok
Ha e két anyag összeáll,szilárd lesz a burok
Majd az emberek így vélekedtek:
Jertek,építsünk magunknak várost és tornyot
Melyben sokan együtt lakhatunk ott.

Az építmény teteje az eget érje
Tekintetünk a felhőket mérje
Szerezzünk magunknak nevet
Senki minket ki nem nevet.

Az Ősi Megszentelt földön

 

Elhelyezkedtek a hatalmas barlangban. Mindannyian felfrissültek az életet adó friss forrásvíztől, és hálaadó Imára borultak le. Elköltötték szerény vacsorájukat is. Olyan boldogok és felszabadultak voltak itt, ebben a tágas "sziklabarlang--palotában", amelyet Isten adott nekik biztonságos lakásul, mintha ismét otthon lehettek volna!

Másnap a korai Napfelkelte már ébren találta őket. Annyira gyönyörű látványban volt részük, amelyet már soha többé nem tudtak elfelejteni!

Olyan vagyok, mint egy faág,
mit egyre csak hajlítanak, 
de az ág vagy visszacsap,
vagy, ha már nem bírja, eltörik.
Tudom, hogy ez nem hat meg
könnyekig,
csak élvezed a győzelmed,
de ne feledd:
ha nem a faág, a sors majd
visszacsap rád!

- Lea! Lea! – Ahogy lenéztem a sűrű lomb résein keresztül, megláttam húgom bozontos hajkoronáját. - Lea! – ismételte magát újra és újra, mint egy papagáj. - Lea!  Anya megmondta, hogy nem mászhatsz fára, soha többet!

Tényleg megmondta.

- Gyere le!

Nem válaszoltam. Erősen öleltem a fa durva kérgét, szédültem. Soha nem szerettem fára mászni. Nem találtam izgalmasnak, nem éreztem magam Indiana Jones-nak sem, a tériszonyról már nem is beszélve. De az a látvány, ami az ember szeme elé tárul, mikor felkapaszkodik a legmagasabb ágra, felülmúlja az összes félelmet.  9 évesen legalábbis így gondoltam.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 83.

 

 

 

 

          Joachim, az Emerencia fényképét nézegette, teljesen elmerülve,a közelmúltban, kikapcsolva minden egyébb zavaró körülményt.Nem hatott rá, most, a barátnővel való beszélgetés,és  nem érezte azt sem hogy valaki erőszakkal közéjük akar állni. Egész rózsaszinbe látta világot, egészen addig amig el nem múlt ez a kósza ábránd, és gondolatai vissza nem tértek  a nem  túl fényes valóságba.

 

 

 

 

                                        Glória

 

                                 Én nem fonok magamnak glóriát.

                                

                                 Mert az nem érvényes- odaát.

 

                                 De ha mások teszik meg velem,

 

                                 hajlamos vagyok , hogy elhigyjem!

 

Látod, nyitva az ajtó,
indulhatnék, de nem tudok,
fáj, ha arra gondolok,
hogy örökre itt ragadok.
Menekülnék, de megfogják kezem,
ember ellen, Isten sincs velem!

Ha nem tudnád, én más vagyok,
folyton folyvást lázadok,
hol a rendszer ellen, hol ellened,
ha elmegyek, hidd el megleszek,
én már csak ilyen őrült vagyok,
és az is maradok!

Látod, mindig csak halogatok,
a holnap majd jobb jövőt hoz,
de én addig már nem várhatok.
Ha kell, akkor eltolok egy hegyet is,
egyedül, csupán egy tollal,
nem érdekel ez a szörnyű vérvonal!

 

 

 

                                        Úgy elvagyok...

                                 

 

 

 

                                          Úgy elvagyok

 

                                          keseredve,

 

                                          mint napon

 

                                          a jegesmedve.

Az ég kiderült. A Nap sugarai melegen sütöttek rájuk, de nem tartott sokáig a szép idő.Már több órája hajóztak dél felé, amikor a szél még erősebbé vált. Egyre nagyobb hullámok törtek rájuk, és egyre fenyegetőbben dobálták a hajót. A fekete fellegek elsötétítették az eget, és nagy dörgések, villámlások közepette hirtelen hatalmas felhőszakadás zúdult rájuk. Nagy szerencséjük volt, hogy Joseph és a férfiak már jó-előre kifeszítették a hajó fölé az erős vitorlavászon ponyvákat, és erősen lerögzítették.

 

 

Mindenki szereti a gyerekeket. Hogy is ne szerethetnénk őket? Aprók, bájosak és feltétlen szeretetet kapunk tőlük. Sokan viszont azért tartják rettentően aranyosnak őket, mert „imádnivalóan tudatlanok”. Úgy értem, gyakorlatilag még semmit sem tudnak a világról, kiváltképp a rossz dolgokat illetően. De valóban így lenne? Vegyük mondjuk a négy és nyolc év közötti gyermekeket. Egy történettel most megpróbálom megcáfolni azt, hogy a mai kisfiúk, kislányok tökéletes és gondtalan tudatlanságban élnek.

megrontottak. elromlottam.
örök bizakodó? már nem.
állapot: nemtudomkivagyok.
ugyanaz nem,
a kontúrok nem múlnak el.
átrajzoltak.
ceruza nélkül körbevonalaznak.
s majd a firkaáradatban,
kereshetem a valódi önmagam.

Bicikli tolvaj praktikák

 

            Egy kreatív köcsög vagyok, ez az igazság.

Egy órán át ültem egy padon a szabadban és bámultam azt a gyönyörűséget, amit egy, talán közép sulis kölyök lakatolt le elém.  Szép, zöld színű, tárcsafékes, Isten tudja, hány sebességes bringát hagyott itt nekem. Olyan vastag kerekei voltak, mint a karom. Az ilyen úgy gurul, akár a kisangyal. Régóta fájt már a fogam egy ilyenre, de az is tuti, hogy marha sokat kóstál.

A város, Agarth ami hat hónap alatt nőtte ki magát a dzsungelből, még nem volt korán sem kész a Föld lakóinak, de a kevés idő, ami eltelt a betelepítés megkezdése óta hihetetlen dolgokat emelt már így is a magasba. A siklók az égen, a robogók, a speederek. A boltok, üzletek természetesen itt is kínálták a portékáikat. Építkezési vállalatok, egymást érve; munkagépek az utcákon, a magasban; szállító egységek nyüzsgése, a kiszolgáló személyzetek; transzportok, kompok az égen lebegő óriás konténer hajókból, mind azért igyekszik, hogy a Föld lakosainak egy részét ide, ebbe az új világba költöztessék.

Társai mély tisztelettel néztek Mairára, és azonnal engedelmeskedtek a szavainak. Tudták, hogy mindezeket Ő mondta neki, és így feltétlenül engedelmeskedniük kell. Arimatriai Joseph elsóhajtotta magát.

--  Istenem! Ő már tudta ezt, amikor eljött hozzám ama éjszakán!udta ezt és biztonságban akarta tudni az ŐK Szent Vérüket hordozó kedves Gyermekeiket, és áldott állapotban lévő feleségét. Az idős ember most összeborzongott félelmében. Soha nem félt annyi veszedelem és nehéz megpróbáltatás alatt sem, de most, hogy tudatosult benne ez a sokkal több, mint veszélyes küldetés minden hatalmas felelősségvével, - most félt!

Olvasói vélemények a Tedd rendbe az életedet! kiadványról:  

 

Hasznos, tanulságos olvasmány. Mindenkinek kötelezőszerűen kellene olvasnia. Előbb hozzájuthattam volna ahhoz, amim van nem, és nem lenne anyagi gondom a hitelek miatt! Elgondolkodtató  a mindennapos anyagi gondokra megoldást nyújt! /Ványi Mónika /                (A kiadvány elolvasása után lett a munkatársam)

 

Ma tényleg nincs benne a tantervben, egy iskolában sem, hogy hogyan kezeljük a pénzünket, megdöbbentő, hogy ugyanabból a jövedelemből mennyivel többet el lehet érni, ha az ember valóban odafigyel arra, hogy mire és milyen formában költ.

    - Vágjunk is bele rögtön. Amit feltétlen tudni kell rólam: rendkívül komoly és határozott személyiség vagyok. Minden téren racionálisan gondolkodom, igyekszem a lehető leglogikusabban megközelíteni a dolgokat. És sosem viccelek el semmit – kezdtem szerényen, majd nem túl nőiesen megköszörültem a torkomat, és folytattam. - Mára már ott tartok, hogy szívesebben vagyok egy cserepes páfrány társaságában, minthogy élő és lélegző emberekkel töltsem a napjaimat.

 

 

Elegem van, hogy folyton csak keresek,

hogy szívemnek szabadságot nem lelek,

hogy a várva várt boldogság csak álom,

hogy a földöntúli jót én nem találom,

hogy vakációra – tán örökre – elment az érzelem,

hogy az ember ellen esküdik minden elem,

hogy aki csak jót szeretne, hülye az,

és a rossz, a becstelenség az igaz,

és ha ezért én egyszer szót emelek,

az emberek nagy többsége kinevet,

pedig azért hajtom álomra fejem,

hátha a nagy igazságot fellelem,

hátha tudok segíteni rajtatok,

hátha engem küldtek le az angyalok,

hogy vigyázzak rátok,

hogy megtörjön az átok,

s ne legyen több szenvedés a Földön,

az új nemzedék újra úgy örüljön,

mint tíz-húsz évvel ezelőtt az ember,

ki munka után is jó kedvvel ment el

dolgozni még kicsit,

hogy etesse a kicsit,

hogy családjának – ó, múló fogalom –

jusson egy kis fáradság-jutalom,

s énekelve amint hazamentek

hű alattvalói az értelemnek,

még akkor is jutott nekik elég

jókedvükből, mely soha el nem ég,

hisz tudták ők, hogy minek kell örülni;

na de mára mi maradt meg?

Másnap a délelőtt nagyon hamar eltelt, együtt ebédeltünk Susannal, Missivel, Stevennel és Daviddel, megbeszéltük, hogy eljönnek hozzám, megmutatom a lakásomat nekik, beszélgetünk egy kicsit, kimozdulunk a szállodából. Szerettem volna meghívni Mariamát is, de sajnos nem ért rá, ez egy kicsit elszomorított.

Mikor megérkeztünk, Missi már alig várta, hogy megnézze a seprűmet, James mesélt neki róla és így most már tényleg boszorkánynak hittek.

 

Beérve a konyhába rögtön a seprűmet keresték, az, pedig ugyanott volt, fönt a falon.

Előzetesbe annyit, hogy bár hosszú időre eltüntem, most újra visszatértem, igaz stílust váltva. Ez a szösszenet egy fiktiv székelyföldi, azon belől is háromszéki falú életét mutatná be, lehetőleg humorosan, na de tovább nem csépelem a szót.... Figyelem, bizonyos szavak székely eredetüek, így az anyaországi közegnek meglehet érthetetlenek lesznek, akár csak a román fogalmak....

 

 

Bevezetés helyett, a média

 

NARRÁTOR

 

Kedves hallgatóink, önök a Kárpát FM, Falujáró adását hallják.

 

 

     A kapitány fáradtan sétált le a földszintre, nem volt már ereje folytatni a mai napot. Az este rendkívül kimerítette, hisz álom nélkül várta meg a napfelkeltét. Képtelen volt aludni ezen az új világon. Szeretett családja járt az eszében, miközben békésen ült a homokos parton, bámulva a hold fényétől ezüstösen fodrozódó hullámokat. Bár csak két hét múlva lesz telihold, a felhőtlen égbolt így is remek megvilágítást nyújtott a számára.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 82.

 

 

 

 

          Az igazgató felesége nem volt féltékeny, szerette is a férjét, és teljes lelki nyugalommal vállalta  ezt a kényszer "különélést" amit a munka lehetőségek  alakitottak igy, de ami ellen ők sem lázadoztak különösebben.Mert ennek is volt egy szépsége, a nem túlgyakori találkozások öröme, amikor újrafelfedezték egymás, vagy kifejezhették , éreztethették egymással a másik hiányát.

Rebecca Willow Krónikákat megelőző kezdeti időszak.

Nem mertem eddig feltenni, de végül is Rebecca itt született, tehát kezdjük az elején.

Hölgyeim és Uraim:

 

Az óriás kolónia hajó lomhán siklott, míg a körülötte cikázó apró vadászgépek biztosították számára a nyugalmas landolást. Mindenki izgatottan tekintett ki az ablakokon. Az embereket lenyűgözte az új otthonuk látványa. A családok boldogan ölelték meg egymást, amint a nap, vagyis a Pullo aranyló sugarai megvilágították a bolygót, mely hatalmas kékségre, és tarka kontinensekre van osztva, akár a Föld.

   A szakadt farmeromba töröltem a kezem.Kicsit izzadtam,attól amit tenni készültem,de máskülönben éhen vesztem volna.A barátaim biztatóan mosolyogtak...Én nem imponálni akartam nekik...csak életben maradni...
   Az egész egy szombat délelőtt kezdődött,amikor apám elvesztette az állását.Soha nem felejtem el,ahogy ott állt és anyám sírni kezdett,hogy mi lesz velünk.A testvéreim a szobájukba hallgatták végig,ahogy a fater tehetetlenül kezd el üvölteni,majd becsapja az ajtót.A közeli kocsmába talált rá anyám.Ezután rendszeressé vált,hogy ivott.Ilyenkor mindig agresszív lett,féltünk tőle.Megborzongtam,annak az emlékére,amikor összepakoltam a húgom és az öcsém cuccait,berámoltam az autóba,majd gázt adva elmenekültünk apám elől.Gyorsan eltereltem a gondolataim,igyekeztem az előttem álló feladatra koncentrálni.Beletúrtam a hajamba,amiről a rózsaszín festék már kezdett lekopni,ezért mindent befogott amihez csak hozzáért.Hogy mire készültem?Lopni...Hogy miért?A családom miatt...a mocskos körülmények miatt,amibe kerültünk...A helyi kisbolt tulajdonosa ismerte a történetünket,ezért mindig készített nekünk egy kisebb csomagot,amibe a legalapvetőbb élelmiszerek,tisztítószerek voltak.Eszembe jutott,hogy milyen életem lehetett volna,de ott kellett hagynom a jogi egyetemet,mert nem volt rá pénz.Letöröltem egy könnycseppet az arcomról.A kezemre ráragadtak a hét szennyei.Egy hete nem jártam itt a szokásos csomagért.

Maira boldog mosollyal hallgatta Urát. emlékezett rá, hogy amikor  megkapta a Beavatást, ő is megtanulta az Isteni Örök Igazságokat és Törvényeket. Ura még folytatta:

--  Tudod, kedvesem, amikor ezt a hatalmas Naptemplomot felépítették, az akkori időkben a Napsugár beömlő Fényének sugara pontosan az oltárkő közepére esett, és megvilágította a Templombelsőt, az oltár előtt álló Főpapot, az Isten Fiát. Később már az itt lakó népek fiai közül választották ki azokat, akik elég magas Spirituális tulajdonsággal rendelkeztek a Beavatáshoz. Először az Isten Fia tanította meg az akkor kiválasztásra kerülő Főpapot arra, hogyan kell Istent az Ő Szentségének megfelelően szent szertartásokkal imádni!

 

000

 

    Ahogy az ajka az ajkamhoz ért,ezer dolog járt a fejemben.Ez volt az első csókom...szinte a legjobb barátommal...
    Én mégis úgy simultam hozzá,mintha az életem múlna rajta.A részévé akartam válni,osztozni akartam a lelkével,hogy kettőből egy lehessen.A kezem akaratlanul indult el,átkarolta a nyakát,beletúrt a hajába.Megijedtem,amikor észrevettem,hogy mit csinálok.Szégyelltem magam...fogalmam sem volt egy csókolózás menetéről.Ösztönösen jött minden.Magához húzott,az ujjai elindultak a hátamon,megsimogatta a hajam,hozzáért a karomhoz,majd elidőzött a fenekemen a keze,miközben az ajkunk külön életre kelt,úgy járva egy számomra szokatlan táncot.Sok rémmesét hallottam az első csókról.Túl nyálas...túl nyelves...túl béna...Nekem csupán egy gondom volt,túl sok gondolat járt az fejemben.Megfordult minden ott,abban a pár percben.Jól csinálom vajon?Most akkor én tényleg smárolok?Ez komoly,hogy velem is megtörténik az,amit másoktól annyiszor hallottam?Ez lenne az a híres első csók?Tényleg ennyi az egész?Hiszen ez egyszerű!De akkor is most én jól csinálom?Ezt így kell?

 

 

 

 

                                        Két koporsó 81.

 

 

 

 

           Joachim  elvonúlt az  irodájába, és mély melankóliába merült. Amióta meglátta azt a lányt azóta érezte , hogy neki pontosan arra van szüksége, hogy neki csak az hiányzik már ,a teljes boldogsághoz. Túl tiszta lelkü, őszinte fíú volt, pedig már több mint egy negyedszázad volt mögötte , jó állása, biztos existenciája, de mindezek ellenére egy kicsit naiv volt.

Holtak közt ’˙˙’

 

         Milyen volt meghalni?

Mint amikor kikapcsolod a tv-t. Egy fél pillanatig még látod a képet, mielőtt teljesen eltűnne. A készülék leáll, nem sugározza tovább az adást. Pedig az adás, attól még ugyan úgy meg van.

            A lelkem kívül rekedt téren és időn, ott lebegett egy negyedik dimenzióban. Egyszerre voltam ott mindenhol, minden időben. Galaxisokat láttam születni és elpusztulni. Fekete lyukakat összeütközni.

A mi népünk mindig betartja Isten szent Törvényeit. Az Isten Fiai azt is megtanították Őseinknek, hogy melyek a gyógyító és ehető növények, melyek a mérgezőek. Hogyan lehet a különböző betegségeket meggyógyítani a virágaik és leveleik forrázatával, gyökereik főzetével, áztatásával, és a belőlük készített borogatásokkal. A súlyosan megsérült embereket milyen növények főzeteivel lehet elaltatni addig, amíg szörnyű sebeiket kitisztítják és gyógyítják.

 

Tudom, hogy te nem vagy olyan fajta,

hogy észrevedd a lényeget,

hogy a fejedből kiáll a vigyorgó balta.

Bárki is tette oda, pontosan tudta,

hogy árt neked, de téged

nem lehet kizökkenteni,

még ha már fáj a fejed tőle,

akkor se!

 

 

Ha kívülről nem is látod,
mosoly mögé bújva rág
a láthatatlan féreg,
s pusztítja lényed
minden egyes
szegletét, 
mert erős,
s ha elhagyod magad,
megragad,
el nem ereszt,
nem segít a kereszt.
Mikor már nem maradt
semmi belőled,
üveges tekintet
réved
a messzeségbe,
visszhang-sikoly jelzi,
küzdöttél a végsőkig.

 

Shane beparkolt a kórház elé, majd a sürgősségi felé vették az irányt. John a folyosón toporgott, az arcán mélységes fájdalom ült. Shane még sosem látta ennyire meggyötörtnek. De ha John ilyen képet vág, akkor biztosan nem egy lábtörésről van szó.

- Hol van? – kérdezte Natasha üdvözlés nélkül.

- A műtőben – suttogta John és nem bírt Natasha szemébe nézni.

- Mi történt? – kérdezte Shane.

- Bent voltam a házban, pizzát rendeltem, ő meg a kertben játszott… fogalmam sincs, hogyan kerülhetett az útra.

 „Egy szoba. Igen mindenképpen szoba. Ismerős. Az enyém.” Ezek a gondolatok jártak a fiú eszében amint a négy fallal körülzárt helyiséget figyelte. Megigazította vállig érő szőkés barna haját és kereste az okát, hogy mégis mi zavarhatja a már olyan jól megszokott közegben. A hatalmas ágy ami tengerként terpeszkedett a szobában három fal közé szorítva mellette húzódott a szekrénye teleaggatva mindenféle képpel és plakáttal azzal szemben pedig a számítógépasztal fáradtan pihent.

Csak összejött neki.

 

            Ideje volt tisztázni végre a dolgokat.

Legelőször is magamban, hogy mit is akarok Ronnie-tól. Akarok-e egyáltalán valamit? A fejemben a válasz egyértelműen igen volt. Hiába jelentettem ki magamban határozottan és megcáfolhatatlanul, hogy igen, az agyam másik fele azokra a dolgokra emlékeztetett, ami miatt nem, vagy csak nehezen jöhetne létre ez a kapcsolat. A józanész ellenünk szólt, és mégis pont emiatt érdekelt ennyire Ronnie.

Néha mikor úgy érezte, hogy sok a világból, ide a padlásra menekült. Szeretett itt a régi emlékek között megbújni. A tetőcserepek között átszűrődő fény különös hangulatot varázsolt a helynek. A férfi befészkelődött a régi, öreg lába-vesztett fotel ölelő karjaiba, és régi fényképeket nézegetett. A képek boldog gyerekkorát idézték, mindig melegség öntötte el, ha közöttük lehetett. Azután néhány megsárgult könyvbe lapozott bele, csak úgy véletlenszerűen.

 

 

     Ágnes szelíd mosollyal fogadta a férfi gúnyos válaszát, majd visszalépett a szobába. Zsolt már javában az ágyán volt, háton feküdve bámulta a plafont, s időközben mélyen elmerült a saját gondolataiban. Jobb karját feje alá tette párna gyanánt, míg a balt teste mellett pihentette. Észre sem vette, hogy Ágnes itt maradt vele.

     - Ha tovább folytatod, akkor egy nap még tényleg komolyan fogja gondolni! – célzott Ágnes nevetve a kapitány iménti megjegyzésére.

Nem bírom,

mikor rólam szól

 

a pletykarovat.

Ilyenkor

legszívesebben, 

mintha csak egy

 

újság volna,

kinyírnám magam.

 

Látod, rám szakad az ég,
megfojt, magával sodor,
s én csak hagyom, mert már nem
bírok tovább küzdeni
inkább  feladom.

 

Befogott füllel várom,
mikor ér utol a vég,
csak jönne már, csak múlna
a fájdalom végre el,
csak nyelne el a tenger,
erre vágyom nagyon rég.

 

Sodorja a felhőket a szél,
bennem már nem tombol
szörnyű tehetetlenség,
a nyirkos föld menedék,
itt már nem szakadhat rám
az ég.

 

 

 

 

 

-         Takarodjatok az anyátokba – mondta Tony rekedt, erőtlen hangon. Kiáltani szeretett volna, de már tegnap reggel óta hasztalan ordítozott segítségért és lassan minden ereje elfogyott. Feltámaszkodott a könyökére, majd felmarkolt a levelek közül néhány makkot és elhajította. A nyüszítve szétrebbenő falka egyik tagja megkaparintotta Rick elnyűtt sportcipőjét, szabaddá téve lyukas zoknijából kiálló lábujjait.

Tony összezúzott derekába a mozdulattól újra belehasított a fájdalom, kegyetlen intenzitással végigfutva a hátán keresztül egészen a tarkójáig.

A Rebecca Willow krónikákhoz egy kis útmutatás, kik is a draco-k

 

(Rebecca történetei valójában két nagyobb mű közötti novellák.

A XXIII-as Krónikák - Az új világ, mely a Ragnari betelepítésről szól, és

A XXIII-as Krónikák - Az Aeneas háborúja, mely magáról a háborúról szól.

Rebecca Willow egy relatív kívülállóként mesél arról, hogy ő hogyan élte meg a háborút).

 

A Draco-król röviden

 

A draco nép az Aeneas bolygó lakója.

Hitük szerint a Hét ős sárkány (akiket ők Draco Deus-oknak azaz Sárkány Istennek neveznek) teremtette az Aeneas-t.

Riport

 

Hogyne emlékeznék azokra a szép napokra, mondta Oechsle az Oxen Times riporterének. Ez volt a fénypont az életünkben. Igaz, Baronochs?

 

Baronochs elbődült, ami ebben az esetben azt jelentette, felejthetetlen élmény volt, bárcsak meg lehetne ismételni akármikor.

 

A riporter egy szalmabálán ült, és olyan elegáns volt, hogy azt egyszerűen nem lehet elviselni. kedvenc sötétkék zakóját viselte, a nyárra és a vidéki helyszínre való tekintettel sötétebb árnyalatú térdnadrággal.

Karpati: Mond barátom ki értékesebb? Ember vagy disznó?

Weterings: Micsoda hasonlat ez? megőrűltél talán?

Karpati: Meg én, de meg ám, vagy csak a szemem nyilt fel talán?

Kárpáti: Igazadvan barátom, az ember értékesebb minden értelemben.

Weterings: Kedves barátom nagyon beteg lehetsz ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak, de ha már idáig jutottál mond mire gondoltál?

Kárpáti: Egy disznó ugyebár haszonállata egy meghatározott egyénnek csoportnak személynek, igy van e?

 

Bármi is történik közöttünk, James és én tökéletes párt alkottunk, lassan kezdtük megismerni a másik gyenge pontjait, és erősségeit, egyre inkább úgy éreztem, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. Imádtam, ahogy csókol, mindent el tudtam felejteni mellette, teljesen ki tudott zökkenteni a valóságból, és át tudott vinni egy másmilyen valóságba. Mikor a nyakamhoz ért az ajka, végigfutott az egész testemen valami különös érzés, a csókjától libabőrös lettem.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 8O.

 

 

 

 

          A telefonos kislány idegeit is megviselte  a bizonytalanság, és már  nagyon türelmetlen volt , mert szerette volna dülőre vinni a dolgot, természetesen  úgy, hogy számára a legideálisabb legyen. Gondolatai össze-vissza kószáltak, hangulatának megfelelően , mert amikor elöntötte a bizalom, akkor képzeletében,  márkás kocsikon száguldozott Németország és Európa autósztrádáin Joachimmal az oldalán, elfeledve gyárat, barátnőt,  egykor volt szeretőt, mindent.De az ílyen ábrándok hamar elszálltak és helyettük maradt a valóság, és az elmaradó telefonhivás.

Boldog önfeledt pillanatok ’˙˙’

Bob le akart lőni egy almát a fejemről.

Nem vagyok én semmi rossznak az elrontója, és inkább én álljak a nyílvessző útjába, mint Marley. Nem arról volt szó, hogy nem bíztam volna meg Bob célzó képességében, de én olyan vagyok, hogy nem bízok semmit a véletlenre. Megfogtam a legvastagabb Arany oldalakt, és oda tartottam a szívem elé. Szemeztem a nyílheggyel. Bob meghúzta a húrt, a fa markolat meghajlott, a szája szélére biggyesztette ki a nyelvét.

A zuhany forró vize mintha nem csak a testét tisztította volna meg, mintha elméje is tisztább lett volna mikor kilépett a fülkéből a gőzzel telt fürdőszoba csempézett padlójára. Hanyag mozdulattal emelte le a csap és tükör között elhelyezkedő polcról fésűjét és nekiállt hosszú fekete hajának kifésülésének. Ahogy meglátta a fekete szemeket visszatekinteni rá mintha csak elvesztett családjának tagjainak tekintetét látta volna visszanézni onnan, majd a darabokra hulló templomot látta maga előtt.

 

 

     Ágnes idegesen járkált a kicsi, bérelt lakás emeleti folyosóján, miközben csizmájának kemény sarka kíméletlenül püfölte annak fa padlózatát. Elméje még mindig erősen küszködött a tudattal, hogy meglőtte a fiút. Csupán szeretett volna segíteni nekik, megtanulni hasznosnak lenni, erre most mégis csak a bajt okozta!

     Nem, nem gondolkodhat így! Megrázta a fejét, próbálta elhessegetni a negatív érzelmeket, melyek önző módon akartak utat törni a felszínre.

Rebecca Willow krónikák II.

 

(A draco támadás után egy évvel)

 

Új időszámítás, az új világban.

Megmenekültünk a romok alól, és ami a felszínen fogadott bennünket lesújtónak nevezni is kevés.  A draco-k mindent elpusztítottak. A Földi Flotta elkésett azzal, hogy megmentse a Ragnart. Agarth városa megszűnt létezni, de a bitorlókat vissza űzték az Aeneas-ra.

A sérülésem, amit a támadáskor elszenvedtem gyógyítható volt. Két hónap a bakta-tartályban, és mint ha kicseréltek volna.

Csendesen nézte az ablakon túl tomboló vihart, mely mintha csak a lelkében tombolt volna. Talán a part menti csapásokhoz tudta volna hasonlítani azt az égszakadást ami a kertvárost sújtotta. Messziről hallatszott, ahogy erős fák törtek ketté, amint házaknak teteje adta meg magát a tombolásnak és szakadt el a széllel. Az éjjel és az, hogy nem látszott csillag az égen nem határozott sokat a látási viszonyokban oly gyakoriak voltak a villámlások, hogy nappali fényt varázsoltak az éjszakába, az áthatolhatatlan esőfüggöny volt az ami nem engedett látni. Percek alatt teltek meg az utcák vízzel, onnan pedig pincékbe garázsokba néhol lakásokba ömlött be amit a csatornák már képtelenek voltak elnyelni.

 

 

Másnap reggel, mikor felébredtem, rögtön James jutott az eszembe. Hiányzott. Rossz volt nélküle aludni, hogy nem érezhetem az illatát, hogy nem bújhattam oda hozzá még egy kicsit reggel. Ezt jól elrontottam, nem lett volna szabad ennyire kiborulni az ajándékok miatt és a miatt, hogy nem hívott fel, mikor távol volt. Lassan feltápászkodtam az ágyból, s a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan zuhanyoztam, s közben azon gondolkodtam, hogyan fogok bocsánatot kérni Jamestől.

Rebecca Willow krónikák I.

 

Tizenkettedik napja tart az ostrom a Ragnar ellen. A támadó draco-k olyan gyorsan csaptak le, hogy nem tudtunk elrejtőzni sem.

Még mindig emlékszem, az utcán álló tömegre, akik összesúgva álltak az utcákon, és nem akartak hinni a szemüknek. Az idegen hajók pedig egyre csak közeledtek, és mindet lebombáztak. Sokakat maga alá temetett a város, mely oly sokáig épült. Most pedig a kolóniánk temetője. Azt hittük, ez a föld lesz az újrakezdés.

Maira könnyes szemekkel, de mégis nagyon boldogan kezdte mondani az "álmát"- egy látomást.

-- Anyám! Uram idejött hozzám és átölelt. Kezét áldóan a hasamra tette és ezt mondta:  Kedvesem, Mairám! Gyermekünknek Istentől megszentelt, Ősi földön kell megszületnie. Egyiptom északi, magas szirtektől övezett partjáig kell hajóznotok. A nyílt tenger felől van egy elrejtett, befelé szűkülő öböl. Itt találtok egy keskeny átjárót. Ha ezen áthaladtatok, meg fogjátok látni, hogy egy belső, teljesen elrejtett kis öböltől van egy keskeny, felfelé vezető, sziklás ösvény.

Ahogy az eső csendesen áztatta a száraz földet, ahogy a sötét fellegek eltakarták a korábban oly tiszta eget mind-mind nyomasztották az eresz alatt bujkáló férfit. Átérezte az idő szeszélyességét úgy, ahogyan önnön kedve, hangulata is percről-percre változott akár a tenger hullámzása. Minden nappal egyre kevesebbnek érezte magát de az éltető napfény mégis hozzáért mint sziklaszirti virághoz mely minden nap dacolt az elemekkel mégis tovább nőtt, tovább nyújtózott a Nap felé.

Stressz oldó tevékenységek.

 

            Anyám valamit elronthatott.

Igaz a tandíj alapomnak lőttek, de valahogy mégsem sikerült akkorra összeget átutalni magának, mint amekkora szándékában volt. Apának még időben sikerült letiltani a kártyát, aki elég furcsán dolgozta fel a történetek. Előszedett pár újságot meg egy piros filctollat. Leült velük a konyhaasztalhoz és minden nő szemét vörösre satírozta. Miután végzett egyel, ostobán felkuncogott.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 79.

 

 

 

 

             Az igazgató--miután a gyárunk sofförje vagy háromszor elvitte a német céghez , elég tudást és bátorságot érzett ahhoz , hogy egyedül vágjon neki az útnak. Ennek, egyébb előnyei is voltak mert a soffőr napidiját is magának tudta elszámolni , ami egy ílyen öt-hat napos kiszálláson már elég szép summára rugott ,mert ezeket a napokat a német kiszállási dijak  szellemében számolták el ,mintha   ő ott, Nemetországba , bármiért is fizetett volna.

 

 

 

 

     Hangos dörrenés rázta föl a csendes kis világot a kora reggeli órákban. Számtalan madár repült tova a hirtelen felcsendült zajtól, szárnyuk ritmikus csapkodása viszont legalább valamennyire elnyelte a még hátramaradt visszhangot. Csupán egy kósza porfelhő jelezte a becsapódás helyét.

     - Szép lövés! – tapsolta meg Zsolt, bár inkább csak illedelemből.

     - Csak kár, hogy mellé lőttem… - panaszolta elégedetlenségét Norbert, miközben értetlen tekintettel tanulmányozta a füstölgő pisztolycsövet.

Ha álruhában jön feléd,

mint robotmozgású, halk cseléd,

és állandóan hiteget,

hogy eljön majd a kikelet,

de ő maga nem várja rég

a csodákat, hisz volna még

tennivaló: fő a lét –

ki ér rá hinni szép regét?

Részegség, ne higgy neki,

a reménytelenség élteti.

Hited inkább másba vesd,

az embereket meg ne vesd!

Inkább velük lélegezz,

nem szégyen ez, nem szégyen ez.

Ha sírsz, nem érzik bánatod,

de ha nevetsz, megkapod

a szeretetük, meg mi mást…

gyarlóságuk megbocsásd!

Arámi Maira arcára nézett és a szívét nagy szorongás töltötte el. Maira hirtelen annyira elsápadt, mintha az élet ment volna ki belőle, mintha minden csepp vére a lábába folyt volna le. Aráminak eszébe jutott, hogy ide-felé jövet a tengeren is sokszor látszott rajta, hogy nagyon rosszul van. Akkor arra gondolt, hogy nem bírja a tengeri utat, de most itt a szigeten is folytatódtak a rosszullétei. Látta, hogy Maira jó mélyeket lélegzik, azután elszalad, és egy bokor mögül jön elő feltűnően - elgyötört arccal.

 

Hihetetlen volt, hogy Lili a testvérem. Mondják, hogy az ember megválaszthatja a barátait, a családját viszont nem. Valahogy nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ikrek vagyunk, ő annyira más volt, mint én. Sőt! Azt sem tudtam, hogy ezen túl hogyan viszonyuljak majd hozzá. Akárhogy is igyekszik nekem keresztbe tenni, csak a testvérem, nem? Viszont azt sem kell elfelejteni, hogy ő rátámadott a szerelmemre, vagyis nem babra megy a játék. Nagyon elgondolkodtam ezen, észre sem vettem, hogy közben megjött James, leült mellém az ágyra, csak a puszija az arcomra zökkentett ki a gondolatfolyamból.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 78.

 

 

 

 

           Ha valakinek módjába állt volna betekinteni a két lány agyának fogaskerekei közzé, akkor bizony nagyon hasonló gondolatokat látott volna körvonalozódni.Mert mind a ketten arra gondoltak , hogyha egyedül jöttek volna akkor talán egy lépéssel beljebb lennének az útlevél megszerzésének labirintusába. Ezt viszont nem mondhatták el egymásnak, hanem szótlanul mentek egymás mellett , miközben megfogalmazódott bennűk, hogy ide valóban egyedűl érdemes jönni , mert az emlitett útlevél megszerzése alkú tárgya lehet.

Egy baráti látogatás ’˙˙’

 

            Meztelenül a szabadban, az ám az igaz.

Átadni magam a természetnek, szabadjára engedni az állati ösztöneimet. Csak környezetem és én létezünk. Egy őzt figyeltem ki, kicsi volt és kecses. Ártatlan. Reszketett, mint aki a vesztét érzi. Nesztelen próbáltam lépkedni, de egy ág megreccsent a talpam alatt. Felém kapta a fejét, dermedten figyeltük egymást. A hatalmas fekete szemeivel a lelkem legmélyére nézett.

 

 

Arra gondoltak, hogy ők nem ehetnek meg, így nem is fogadhatnak el mindenféle idegen ételt, de - Joseph, aki most ébredt fel nyugodt "elcsendesedéséből"  nagyon határozottan mondta nekik, és a szavai egy parancs erejével hatottak rájuk.

--  Ti ne mondjatok semmit se tisztátalannak, amit Isten elébetek ad! Sokkal nagyobb áldással és kegyelemmel szentelt meg titeket, sokkal Szentebb Célt tűzött ki elétek, minthogy most és ezentúl válogathatnátok!  Ezt követően is sok - sok ország népével fogtok találkozni.

Megpróbálta felidézni magában,vajon, hogyan került oda ahol éppen volt, azonban mielőtt ez kiderült volnahelytállóbbnak találta azt a kérdést: „hol is az-az itt?”. Érdemesnek találtaaz elején elkezdeni a dolgot így kezeit széttárva fekvő alkalmatosságáttapogatta ezüstösen ragyogó szemeit pedig tágra nyitotta. Volt idő amikor mégmeglepőnek találta volna amit tapasztalt, de azon idők már a feledés mélymocsarába merültek. Hideg aszfalt ágyon feküdt felette pedig csak a teli Holdaséj felhőtlen arca mosolygott rá már-már kacérul.

Tanították, hogy félgömb a Föld,

És más nincs!

Sok szegény él, és gazdag uraik.

Tanították, hogy áll a Föld, és NEM forog,

És üldözték szegény Galileit.

 

Később tudták, hogy kerek a Föld,

ÉS  FOROG!

És hódítók ölték a népeket!

Tanították, hogy NE higgyék az emberek,

Hogy MINDENKI  EMBERNEK született!

 

Tanították - az Ősi vallás babona!

És e vallást védte inkvizíció!

ELTITKOLTÁK -- egy vallás van,

A  SZERETET,

És  EGY  Istent higgyenek az emberek!

 

 

 

 

                                        Két koporsó 77.

 

 

 

 

         Hazaérkezése után, az igazgató kissé elgondolkodott azon,hogy éppen ideje lenne  már egy kis kirándulást tenni  Németországba, mert már elég régen nem járt ott, ráadásul most az is hajtotta , hogy újre látni szerette volna Helgát.Ennek nem volt különösebb akadálya, mert neki diplomata útlevele volt, csak vizumot kellett bepecsételni.

A nap már leszállt, eljön az éj, s az Ég

Felöltötte mélykék bársonyruháját,

Ékének rátűzte a csillagragyogást,

Aranyszín ékköveknek fénylő sugarát.

   Jöjj kedves, bújj hozzám, nézd a Holdsugárt,

Sejtelmes fátylába borít minden fát.

Holdfényes nyáréjszaka.

Illúzióinknak sugalmazója.

 

Csodás ez az éj, veled vagyok szívem.

Átkarol már ölelően két karod,

S érezzük, hogy a szívünk egymásért dobog,

Vigyázz rám, reggelre se legyek csalódott.

***

 

 

Natasha elégedetten nézett végig a festményeken, s a középen lógó Deirdre képet szemlélte elmerülten. Visszaemlékezett Shane ragyogó arcára, mikor átadta neki a születésnapján. Mintha az élete azon időszaka fényévnyi távolságra lett volna tőle! Végre úgy érezte, minden a lehető legjobban alakul körülötte, hiszen megkapta Lilly felügyeletét, és az álma is valóra válni látszik. Szerencsés, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret, és azzal a férfival lehet, aki mindennél jobban szereti őt és viszont.

Nem kívánt visszatérés.

 

            Csilingelt a pókösztönöm.

Ez nem vicc. Valami fura módon mindig is előre megéreztem a bajt. Úgy feküdtem le, hogy kínzott ez a különös hangulat. Valami feszítette a mellkasomat, mintha egy lánc le akarta volna húzni a lelkemet a mélybe, bele a sárba. Nem tudtam szabadulni tőle.  Azt éreztem, hogy apát éri majd baj. Szerencsére hétvége volt, így nem kellett neki dolgozni menni, szemmel tudtam tartani, és nem kellett annyira aggódnom miatta.

A viszontagságos út.

 

Csodálatos napsugaras reggel köszöntött rájuk. Mindenfelől az áldott Nap fényében fürdő tenger ölelte őket körül, és úgyí ringatta őket hajójukkal együtt, mint szerető anya a gyermekét. Alig fodrozódott a tenger égszínkék vize. Nyugodt, gyönyörű napnak néztek elébe és nesztelenül siklottak a csendes, nyugodt viz tükrén. Festőien szép volt a kék tengeren tovasuhanó hófehér vitorlás hajó.

A férfiak vonóhálót vetettek ki, hogy megfogják a reggelire valót. Szerencsés fogás volt.

I. Egyébként nem szerette a hétfőket, de most jó kedvvel ment munkába. A munkahelyén a szokásos savanyú arcok fogadták, megpróbálta őket egy kicsit felvidítani, hiszen az élet olyan szép. Alig kezdte el a munkát amikor a főnöke behívatta magához. Forgott az agya, hogy talán valamit elrontott, de nem jutott eszébe semmi. A főnök nehezen kezdett bele a mondókájába, de végül csak kibökte:

– A vezetés úgy döntött, hogy létszámleépítést hajtunk végre, és sajnos Te is beleestél.

Bekapcsolva felejtett rádió
halkan még bemondja, hogy
nincs többé holnap
élj a mában, amíg még lehet

metaforaszerű életem
ugyan megmented a gonosztól
de magadhoz láncolsz

 

maradok

 

nem vagyok más
mintegy silány másolata
a jövő és múlt gyermekének

 

most

 

és ezentúl mindig
kérlek, ne ítélj el
ha a feszültség gyilkos
ösztöne tetten is ér

 

győztes forradalmak
a falakról köszönnek vissza

 

elmosódott feliratok

 

a romok alatt
megbúvó álmok
kifolyt vére.

 

Milyen érzés halottnak lenni? Leginkább semmilyen.

Élő, lélegző test nélkül megszűnik a fizikai lét minden nyűgje és öröme.

Az ember nem szívja be többé a nitrogén-oxigén keveréket, nem iszik, nem eszik, és természetesen nem adja ki magából ezeknek az éltető dolgoknak az elhasznált salakanyagait.

Nincs többé külső érzékelés. Látom, amit látnom kell és hallom ami fontos, de nem a szememmel és a fülemmel.

Inkább csak tudom a dolgokat

 

Íme az ember!

Több helyen olvasom az árvíz kapcsán, hogy szívjanak most a Pestiek, hogy mikor Szabolcsban volt baj, akkor hol voltak, megérdemlik, amit kapnak, tudják csak meg, mi az a fizikai munka, a sok, beképzelt pesti, és még sorolhatnám.
Először is úgy gondolom, hogy Pesten sincs kolbászból a kerítés, mikor itt hóvihar volt, itt volt a katasztrófavédelem, szerintem nem hagytak minket egyedül. Több megyéből is jöttek segíteni.  Nem értem, aki ilyeneket mond, hogy dögöljenek csak meg, mert nem jöttek segíteni, mit gondolnak?

 

Nagyon nehéz napok vártak rám. A gyász szinte teljesen felemésztett, újra és újra lejátszódott bennem a temetés, mintha egy ismétlődő, véget érni nem akaró filmet láttam volna. Képtelen voltam szabadulni ezektől a gondolatoktól, ráadásul hatalmas ürességet éreztem magamban. Nem volt túl jó érzés a többiek szánakozó tekintete sem, hiába igyekeztek, hogy felvidítsanak, nem igazán sikerült nekik. Szerintük jobb, ha velük vagyok, mintha magamba zuhanok, pedig sokkal könnyebb volt zuhanni, mint itt maradni és élni a mindennapokat, úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

 

 

Remetemagányom börtönében

csak rád gondolok, kedvesem.

Bárcsak eldobnád harci vérted,

és itt lennél végre énvelem.

Eldobnék én is érted mindent,

amit az ég adott nekem,

szerelmemmel minden nap elborítanálak,

erről szólna az életem.

Az életem, az életed

összeolvadna, eggyé válna,

ha megengednéd, én rohannék érted,

elmennék akár Nepálba,

ha ott megtalállak,

s két karomba zárlak,

többé el nem enged

szoros ölelésem,

nem szabadulsz tőlem,

ha akarsz, akkor sem.

Magányos Boldogság.

  Körülöttem emberek siettek tovább,miközben egyedül álltam ott a forgatag közepén.Mélyen szívtam be az illatokat,hogy a maradék jót is bennem tartsam...sikertelenül.
 A megtakarított pénzemből vett forró csoki átmelegítette meghűlt kezeimet,a sapka alá rejtett hajamra pedig egyre inkább hullottak a karácsony előtti hópelyhek.
 Hagytam,hogy a forgatag vigyen és mélyen magamban próbáltam tartani a jó érzéseket.A kedvenc városomban voltam,a kedvenc italom szürcsölgettem,ráadásul még frissen gőzölgő sajtos rúd is lapult a táskám mélyén.Lehetne ennél jobb?A szívem ösztönösen rávágta,hogy igen,de mélyre zártam a feltörő hiányt.Mosolyogva lehunytam a szemem,úgy suttogtam bele a színes,téli forgatagban azokat a szavakat,amelyekben hinni akartam:
-Nem...Ennél jobb nem lehet.Itt állok,körülöttem emberekkel.Karácsony lesz nem sokára,még a hó is esik.Lehetne ennél jobb?Kétlem.

 

 

 

 

                                         Június

 

 

 

 

                                    Megérteni -- nem lehet

 

                                    mit művel velünk a természet.

 

                                    Bennt a házban fázok,

 

                                    ha meg kimegyek, ázok 

 

                                    Mit müveltek az emberek

 

                                    ha értem kutya legyek.

 

Amikor James fölébredt, nem találta maga mellett Diánát, a szobában sem volt, így aztán keresni kezdte, kiment a parkba, hátha ott találja őt. Mivel ott sem bukkant rá, Mariamához sietett, de ő sem tudott semmit Diána hollétéről. James egyre idegesebb lett, az egész szállodát átkutatta, de hiába. Kérdezte a barátait is, de mindhiába, nem látták Diánát és nem értették, hogy tűnhetett el így, nyomtalanul.

– Talán, próbáld meg felhívni – Susan ötlete nagyon jónak tűnt, James a telefonjáért nyúlt.

Ronnie az átkozott mázlista ’˙˙’

 

         Bob megmutatta, hogy mi az az internet.

El sem tudom képzelni, hogy élhettem idáig nélküle. Hihetetlen dolog átadni az életem egy számítógépes hálózatnak, ami körbe szövi az egész világot. Bármilyen információhoz hozzájuthatok. A legjobban viszont mégis csak azt tetszik, hogy tele van tini lányok fényképeivel, akik meztelenül fényképezik magukat a tükörben. Ha nem Isten ajándéka ez az internet, akkor kié?

Egyedül vagyok. Fázom, sötét van és félek. Már átkozom annak a hülye Costának az ötletét, aki pár órával sötétedés előtt még bőszen ecsetelte, milyen jó lesz a hegyen. 

Vihar közeledik, és eltévedtem. 

Elvileg nem kellene, hogy félelmetes legyen. Ez nem egy elvadult erdő, csak egy gyümölcsöskert. De mégis rohadt, rohadt félelmetes. Csend van, de a szél egyre erősödik. Susognak az ágak... mintha halk lépteket hallanék... a hátam mögül. 

Megfordulok, de csak pár ág bólogat búsan a széllökések ütemére.

Amikor hazaért a család, otthon még borzalmasabb volt elviselni a szeretett Édesapa, Fiú és Férj hiányát! Mélységes gyászban töltötték a következő órákat, végül kimerülten nyugovóra tértek. Úgy érezték, hogy csak pár percet pihenhettek, amikor erős kopogásra riadtak fel, amely az utcai nagy kapu irányából hallatszott. Kinyitották és megdöbbenve ismerték fel idős rokonukat Josephet, annak egész népes családjával. Az asszonyok sírva borultak egymás vállára.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 76.

 

 

 

 

          Emilia búsulni látta  egyetlen gyönyörű lányát, ezért aztán meg is kérdezte , hogy mi  miatt van  annyira lelombozódva, vagy viccesebben szólva,  miért van úgy letörve mint a bili füle . Ő úgyanis, most éppen fent volt ,a hullám taraján  lovagolt,és nem szenvedett hiányt semmibe. Sem férfiba, sem anyagiakba.Egyik tényező sem volt közömbös számára. De volt idő amikor éppen forditva álltak a dolgok , amikor leánya  volt fenn és ő maradt alul.

Lefekvés előtt volt egy nagyon rossz érzésem. Máskor is volt már ilyen, hogy tudtam előre, hogy valami rossz dolog fog történni. Rögtön James jutott eszembe, és a migrénje. Ezek az előérzetek nálam valahogy nagyon erősek voltak, tudtam, hogy valami nagy baj fog bekövetkezni hamarosan. Nehezen aludtam el. Jó lett volna tudni, hogy mi vár rám, de persze a megérzés csak megérzés, nem árulja el a jövőt. 
Éjjel nagyon különös álmom volt. A képek, amiket láttam, színesek voltak, és teljesen valóságszerűek.

Barátomról

 

Barátom a délelőtti pék,

A dolgát végzi már rég.

 

Megsüti a kenyeret,

Amiből az ember jót ehet.

 

Segítsége Gyurika,

Együtt nem mennek buliba!

 

Torrent oldal bezárása

 

Megszűnt a Beload,

Hiába ütöd már a lovat!

 

Feltöltött adatmennyiség,

Ember ez már semmit se ér!

 

Újabb oldal keresése,

Régi dolgok feledése.

 

 

 

 

     A két férfi a stég végén érte utol a fiatalt, ki már javában rájött, hogy mekkora hibát is követett el a dokk választásával. Hátrafordult, el a peremtől, hogy új utat keressen, de a ládaoszlopok között látta, hogy Halál serege a stég végén már elzárta őket a külvilágtól.

     Nagyot nyelt, miközben tett pár remegő lépést vissza az óceán felé. Nagy meglepetésére a holtak nem mozdultak a helyükről, nem közelítettek feléjük

 

 

Vendégségben voltam. Az udvar, a ház átlagosnak tűnt: odakint kerítés, fák és keverék kutya, odabent ajtók, bútorok, és a család. Volt azonban a házban egy furcsa élőlény, amelynek –tapasztalataim szerint – semmi köze a családhoz, ott viszont úgy látszott, családtagnak tekintik, sőt mi több, ő maga is annak érzi magát. Járt-kelt a lakásban, fütyörészett és néha hangosan felnevetett. Kicserélte a kiégett villanykörtét. Vacsorát készített.

19. fejezet

 

 

Barbara a nagy tölgyfa mögött rejtőzött, kocsijával kicsit távolabb parkolt le, nehogy valaki meglássa. A múltkori eset után óvatosabb akart lenni, nem kockáztathat többet, tudta jól. Ha sikerül, amit tervezett, John hamarosan visszatér hozzá. Őszintén hitt ebben, hinnie kellett! Mióta John úgy faképnél hagyta, eltelt két hét. Hiába hívta telefonon, nem vette fel, a titkárnője letagadta, hogy az irodában van. Nem reagált semmire, amivel Barbara próbálkozott.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 75.

 

 

 

 

          Emerencia és a telefonos kislány barátsága nem mélyült tovább hanem csak úgy vizszintes irányba  folytatódott, mert Emerencia napról -napra egyre kevesebb információt kapott Joachimról,pedig a fíú lendülete nem tört meg,  továbbra is hevesen udvarolt, már igy telefonon és közvetitőn keresztül, ám ezek a szivhez szóló szerelmi vallomások egészen eltompultak, mire Emerenciához eljutottak.

Vacsora a családdal ’˙˙’

 

            Roppant kínos egy helyzet.

Te mit tennél, ha éppen egy lány szobájában állnál pucéran, törülközőbe bujtatva? Az egész ház a te összeégett bőröd bűzével lenne tele és az apuka éppen felfele tartana a lépcsőn. Ja és közben nem tudsz sehová sem bújni, mert vámpír vagy, és ha nap éri bőrödet, akkor kigyulladsz, felrobbansz, elolvadsz, elporladsz, vagy mit tudom én. Még nem láttam vámpírt meghalni.

Eszébe jutott az Angyallal való találkozása. Mennyire meg volt döbbenve akkor az Angyal szavaitól! Vállalta akkor a nagy veszélyt is Isteni Gyermekéért - amely büntetés nagyon súlyos volt a zsidók Ősi törvényei szerint egy olyan leány számára, aki egy másik férfi menyasszonyaként teherbe esett, de nem a férfitól. Gyengéden elmosolyodott akedves kismama-emlék hatására, amely most lágyan símogatta a szívét. Mennyire kifürkészhetetlenek Isten útjai! Adott neki egy szép, lelkes gyermeket, akit az emberek felbiztatott, lefizetett tömege megöletett, mert Királyi Gyermek volt, Királyi Vér!

Van egy olyan mondás, hogy ahol ketten jól megvannak, oda harmadik ne dugja az orrát. Milyen igaz, de a mi esetünk más volt. James barátairól volt szó, és elég rossz érzés volt az, hogy ők miattam vesztek össze. Érthető volt a reakciójuk, védték a barátjukat egy olyan valaki ellen, aki csak galibát okoz.
 Annak viszont örültem, hogy James kiállt mellettem. Megvédett engem, akkor is, ha a barátait veszítette el miattam. Reméltem, hogy nem marad ez így sokáig, hogy majd valahogyan elsimítjuk ezt a dolgot is. 

A felmondásomat aláírtam, majd elterveztük Jamesszel, hogy elmegyünk valahová vacsorázni, nem maradunk a szállodában.

 

 

- Semmit sem tudsz a világról, csak amit magazinokban és TV műsorokban látsz – kezdte a fiú egy lágy, nyugtató hangon. - De az mind hamis, egy felépített illúzió. A valódi világ odakint van, amit te is átélsz – gyengéden elmosolyodott. - Erről nem beszélnek az újságok, nem igaz? – mélyet sóhajtott, majd jobb kezével megcirógatta a vele szemben ülő fiatal lány orcáját. - Kezdesz felnőni, tisztán látni, és lassan rájössz, hogy semmi sem olyan, mint azt a lapokon megismerted. De még ott a naivság a szemedben.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 74.

 

 

 

 

          Az első nap-- munkavégeztével-- a titkárnő megkérdezte Máriától , hogy  érezte magát. Mária, megmondta , hogy minden nagyon tetszik neki, de azért szeretné , ha a hangszóróból a zene egy kicsit hangosabban szólna mert ő otthon úgy szokta hallgatni, különösen a rockosabb számokat. A titkárnőnek a férje zenész volt a Filharmóniánál, ennélfogva felhatalmazást érzett arra nézve , hogy ifjú kollegináját felvilágositsa , hogy a különböző zenéket illik különböző hangerővel hallgatni ,mert  mindegyik más  és más hangerővel élvezhető a legjobban.

sóhaj!!!
-Egy ki nem mondott szó!!!
sóhaj!!!
-A vihar utáni pillanat!!!
kínzó sóhaj!!!
A zene,Ha elhalkul egy magányos percben!!!
-Akkor ha már nincs,és reméled,hogy lesz még egy....
Kínzó sóhajod!!!!

 

 

     - Igazad van… - törte meg Norbert a kísérteties csendet. Arckifejezése mérhetetlen félelmet sugárzott, ajkai pedig elgörbültek az undortól. – Ez már a holtak birodalma!

 

-

 

     - Ami azt illeti, ez nem is olyan rossz elnevezés! – hallatszott a páros mögül az ismerős, kísérteties hang.

     Norbert és Zsolt szinte egyszerre dermedt le a hirtelen félelemtől, mely most villámcsapásként sújtott le a testükre. Jól tudták, hogy ki is szólalt fel most a hátuk mögött, de mégsem merték elhinni. Még volt bennük egy kevéske remény, hogy talán csak képzelték a hangot, de egy röpke pillantást vetve egymás gondterhelt arcára azonnal rájöttek, hogy tévhitbe vetették bizalmukat.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 73.

 

 

 

 

           Hamar elterjedt a hir , hogy a titkárnőnek titkárnője van, ezért  okkal vagy ok nélkül a kollégák, és kolléginák egyre gyakrabban nyitottak be  az igazgató előszobájába, hogy meggyőződjenek a hir valóságáról. De amikor meglátták az új kolleganőt, akkor elég furcsa arccal távoztak , úgy a férfiak minta nők. Valahogy, nem nyerte el senkinek a tetszését , pedig még senkihez nem volt egy rossz szava sem, igaz jó sem.

Megfeledkeztem erről az irományomról, erről a projektemről. Amiben egy realisztikusabb, logikusabb Alkonyatot akartam megírni. Amivel a tini lányok kedvencévé válhatok, aztán megfilmesítik ezt is és gazdag leszek. De azóta jobban a szívemhez nőtt, és inkább egy kemény felnőttesebb világ lett belől.

Emlékeztetőnek, hol maradt abba:

Jenny és apja egy új városba költöztek Angliába, miután az anya/feleség elhagyta őket. A szomszédságban, a lakókocsi telepen, a cigány táborban rejtőzködik egy vámpír srác, Ronnie, akinek sikerült megmentenie Jenny életét.

Pár nap múlva a Spirituális csoport tagjai vacsorázni mentek egy nagy ünnep előestéjén. Hazafelé az úton
asszonya megkérdezte - mikor mondjuk meg édes anyám asszonynak? - Hamarosan, kedvesem, hamarosan. Édesem, Mairám, anyám asszony nagyon boldog lesz.
Ezután szédítő gyorsasággal peregtek az események. Egy este a csoport találkozóján a férfit elfogták és elhurcolták. Nagyon megkínozták, pedig soha nem tett semmi rosszat senkinek. Egyetlen NAGY"bűne a származása volt!

 

 

                              A

            Szerelem

                  bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   A Flórián bácsival való beszélgetése, sokkal inkább a kedvét szegte Rudolfnak még a holnapi mérkőzéstől is.  Ráadásul az edzésnek, hasonló nehézséggel indult neki, mint az előtte való beszélgetés.  A 10 kör bemelegítő futás alatt, minden egyes kör lefutása után, úgy érezte, hogy a tüdeje szétdurran.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 72.

 

 

 

          Az utóbbi időben egyre nehezebb volt a rokonoknak, ismerősöknek barátoknak, kurváknak munkahelyet, pontosabban állást kialakitani, biztositani . Már nagyon nyomasztó volt, úgy az igazgatónak, mint a személyzetisnek, állandó jelleggel  valakit kirugni , kidobni, eltanácsolni. Ezért keményen törték a fejüket , hogy mi lehetne a megoldás.

Valahol a világ végén, szűk, sikátoros kis utcában állt egy kis órásműhely.  Ha beléptél az ajtaján megszólalt egy kis csengő. A félhomályos kicsiny helység sarkában mindig égő piciny lámpa fénye hívogatta a betérőt. Itt dolgozott egy üvegasztalkánál, görnyedt háttal az órák doktora. Az egyik falon büszkén sorakoztak azok, akiket már meggyógyított a mester, egymást túlketyegve versengtek az idő kegyeiért. A másik oldalt a betegek vártak türelmesen a sorukra.

 

***

 

 

     Néma csönd ölelte körül a kikötőt, vagyis ami a vihar után még megmaradt belőle. Az öböl már nem volt több puszta hajótemetőnél, melyben elsüllyedt, a mély iszap fogságába merült vitorlások leltek örök nyugalomra. A vízből még segélykérően kinyúló árbocok és a nagyobb, felismerhetetlenségig összeroncsolódott hajótestek veszélyes labirintust alkotva őrizték akaratlanul is a sziget további békéjét és nyugalmát, megakadályozva, hogy bárki is biztonságosan elérje a város - és úgymond az egész sziget -, egyetlen megközelíthető pontját.

 

 

Valami nagy-nagy történésre várva,

ülök az ágy szélén, s nézek – mindhiába:

nem jön, mi kellene.

 

Gondolok a szépre, gondolok a jóra,

aztán reggelente felébredek újra.

Nincs, csak a szelleme.

 

Nem vagyok én gyáva, nem vagyok én bátor,

fejem fölött csak a csillagok a sátor.

Tiszta nagy élvezet.

 

Keresem az utam, keresem a mindent,

sajnos azonban nem találom meg itt lent

azt, ami rávezet.

 

Istentől kérdezem, mit kéne még tennem.

Isten nem válaszol, valamit vétettem,

de mit, még nem tudom.

 

Bementem a szállodába, megkerestem Mariamát, majd elmeséltem neki mindent. A ma éjszakát nála tölthettem, de a lelkemre kötötte, hogy beszéljek Jamesszel. Hiába mondtam neki, hogy Lili szerint James megvett engem, és ebben van igazság, Mariama őt védte. Szerinte csak jót akart azzal, hogy kifizette a felmondási időt, és elintézte azt is, hogy ne kelljen táncolnom egyik napról a másikra. Minden felfordult megint, az álmom jutott eszembe a hajóról és a hullámokról, vajon ezt a hullámot is kibírjuk?

 

 

 

 

                                        Kucsmagomba.

 

 

 

 

                                  Azt tudom,

 

                                  hogyan készitik

 

                                  a bombát.

 

                                  De ahhoz,nincs

 

                                  kellő alapom,

 

                                  ezért megemelem

 

                                  kalapom,

 

                                  az előtt,

 

                                  aki ismer

 

                                  minden

 

                                  gombát,

 

                                  és megmondja

 

                                  nekem,

 

                                  ki varrja

                             

                                  a kucsmagombának

 

                                  a  kucsmát.

Az Örök körforgás

 

Új életre támadt a téli kihalt világ.

Éled a Természet, e gyönyörű világ.

Bokrok alatt kibújt a kedves virágom,

Vidám a Napsugár. Tavasz virít ágon.

 

Megjöttek a fecskék, itt vannak a gólyák.

Tulipánok nyílnak, illatos orgonák.

Virágzó Természet tobzódik ujjongva,

Sétálnak a fiúk lányokat karolva.

 

Tavasz, -  a születés és újjászületés.

Virágok porzása és szerelmeskedés.

Fészekrakó - idő, családalapítás.

Joseph nagyot sóhajtott. Istenem! Istenem! Ez a megbízatás nem csak hatalmas felelősség, de emberfeletti erőt és kitartást kívánó feladat! Könnyektől felhős" szemekkel nézett Őrá, akinek arca nemes vonásai nem árulták el, hogy mit él át szívében, lelkében. Bíztató erővel szorította meg idős rokona kezét és halkan kérdezte meg tőle: - Vállalod? - Igen. Vállalom, felelte elcsukló hangon, . . és segítek Neked. Mindíg segítek Neked amiben csak tudok, és amire erőmből csak telik. 
Isten, aki a Te atyád és MI Atyánk segítsen meg Téged is és minket is! 
Nagy szeretettel ölelték át egymást, ezután a nemes vonású férfi megköszönte idős rokonának, hogy segített neki élete legnagyobb és legnehezebb döntésében, a családja megmentésében.

 

James este érkezett vissza a szállodába. Mire visszaért, már lezuhanyoztam, átöltöztem. A szívem nagyot dobbant, mikor megláttam őt.

– James! – a nyakába ugrottam, boldog voltam, hogy újra mellettem van.
– Hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.

– Igen! Hiányoztál – megcsókolt, átölelt, és már azon gondolkodtam, hogy megkérdezem, hogy mi történt, de mesélni kezdett, kérdezés nélkül.

– Az egyik tv-ben voltam, mindenféléről faggattak, főleg az új filmről, amiről nem nagyon beszélhetek, aztán rólad is kérdeztek.