A

                   Szerelem

                          bajnoka

Rudolf édesanyja, Erika délben ért haza.  Tempós, hangosan kopogós léptei zajának hallatán, Rudolf sikeresen megállapította, hogy édesanyja munkahelyén, ma is bolondok háza volt.  Az asszony ilyenkor túlságosan is kimerült és nyugtalan volt, így a legjobbnak látta, ha csak röviden leköszön neki a nappaliba, minden egyéb beszélgetést mellőzvén.   Így hát, gyorsan szedte lábait, lefelé a lépcsőn.   Amikor a szobanövényekkel teli nappaliba ért, édesanyja éppen, egy pohár vízzel a kezében foglalt helyet a díszes kanapén, amikor fia megjelent előtte.

-          Szia, anya!

-          Szia, Rudolf! – köszönt neki édesanyja, aki nyomban le is tette a kanapé melletti kisasztalra a poharat, s ezúttal élénkebben fordította arcát, fia felé. –Ettél, már? Készítsek uzsonnát?

-          Most egy darabig el vagyok a kakaóval, de azért köszönöm!- legyintett a levegőbe Rudolf.

Úgy érezte, ennyi beszélgetés, éppen elég is volt közöttük, így elfordult és felfelé vette volna az irányt, Erika azonban az utolsó pillanatban szólította meg.

-          Szóval, kint volt a lányka a meccsen?

-          Mármint ő? Nem – érkezett az egyszerű válasz.

-          Ő, nem? – döbbent meg Erika, aki nagy barna szemekkel meredt fiára. – Ezt hogy érted? Talán volt kint valaki más?

Rudolfnak fogalma sem volt, hogy mit válaszoljon. Esze ágában sem volt elárulni, hogy a lány, aki már évek óta belé van zúgva, s akivel lassan egy hónapja, kellemetlen szexuális kalandban volt része, ott ült a lelátón. Érezte, hogy édesanyja, feleannyi lelkesedéssel sem fogja fogadni, mint Anikót. Azért, meg egyáltalán nem éri meg beszélni Zsófi váratlan felbukkanásáról.

-           Persze, Zsófi, kint volt és szurkolt is neki! – hallatszott egy hirtelen válasz, majd a következő pillanatban Réka sétált be hozzájuk, arcán pedig elégedett mosoly tündökölt.   Mögötte Norbert jött, aki az ajkát harapdálva, pislogott nagy szemekkel Rudolfra.    Ezek szerint a fiú, most sem nagyon tudta tartani a száját, barátnője előtt.

-          Nahát, még egy lányka! – bólintott keserűen Erika, aki ezután már csökkent érdeklődéssel nézett fiára.

-          Te kint se voltál a meccsen, honnan tudod? – mordult rá hirtelen Rudolf.

-          Onnan, hogy tegnap este rám írt Facebookon! Nagyon fel volt pörögve! Tetszettél neki és a játéktudásod is! Azt írta, te belőled még profi edző lesz!

A fiú legszívesebben a falra mászott volna attól, amit most a saját húga szájából hallott.   Reménykedett abban, hogy ez csak egy rossz álom, ahol pont azok a nem várt események történnek meg, melyeket soha életében nem akart megtapasztalni.   Mégis, értetlen pislogásai közepette próbálta felfogni mindazt, ami a nappalijukban történik.

-          Ez kedves volt tőle!- jegyezte meg kissé flegma hangstílusban Erika, aki később újból a kezébe vette a poharat, inni azonban nem ivott, hanem a benne lévő vizet kezdte óvatosan löttyintgetni.

-          Bizony, totál bele van zúgva Rudolfba! – bólogatott Réka, hasonló lelkesedéssel, mint amikor Norbert bejelenti neki, hogy a hétvégét egymással töltik.  Ezután kézen fogta Norbertet és kisétáltak a nappaliból, át egyenest a konyhába.  Norbert azonban megkocogtatta barátnője kézfejét, ezzel jelezvén, hogy ő még maradna egy keveset Rudolffal, egy-két szóváltás elejéig.   Rudolf azonban határozott lépésekkel indult el húga után, Norbertet pedig nagy ívben kerülte ki.   A konyhában érte utol Rékát, aki mintha előre látta volna, hogy bátyja követni fogja, felkészülten fordult szembe vele.

-          Álljunk meg egy szóra, hugi!

-          Hugi??? – fortyogta savanyú arccal Réka.

-          Mióta tartod te a kapcsolatot Zsófival? – vágta csípőre a kezeit Rudolf, azonban kérdésére, Réka ezúttal is olyan egyszerűen válaszolt, mintha bátyja az 1+1 eredményét kérte volna tőle számon.

-          Egy időben ő is járt hozzánk úszni, de fél év után, abba is hagyta! Állítólag nem folytathatta, mert valami nem stimmelt a szívével, vagy mi. Nem tudom pontosan.

Rudolf átsiklott testvére, majdnem minden egyes szaván. A harag pillanatok alatt felszökött benne.

-          Ide hallgass, nem beszélgethetsz vele többet! Az a lány egy mániákus!

-          Higgadj már le Don Juan, foglalkozom én a te hülye meglátásaiddal? Csak mert te szerinted nincs vele minden rendben, én még azért szóba állhatok vele nem? Különben is, ma Tomival fog találkozni, mert a srácnak nagyon bejön és elhívta ma randizni!

A fiú kiegyenesedett, s úgy érezte, mintha valaki erősen hátba verte volna.  Természetesen nem ért hozzá senki, hanem Réka szavai hatottak rá ilyen keményen.

Tehát, Sebastian Vettel, valóban rá van szállva Zsófira! 

-          Mészáros Tamással? De hogyan? Egyáltalán hova?

-          Miért érdekel az téged?

Ekkor váratlanul, Norbert lépett be a konyhába.

-          A Gubody parkba, délután 5 óra felé! – felelte óvatos hangnemben a fiú. - Vursli említette meg ma reggel nekem, a buszon!

Rudolf nem tudta, hogy most mit tegyen. Barátjára nézett, ám tekintete nem tűnt, se hálálkodónak, sem pedig bosszankodónak. Abban az egyetlen dologban, azonban totálisan biztos volt: ma találkozni fog Zsófival.

  Lassan, de biztosan, elérkezett a délután öt óra.   Rudolf nem akart kapkodni a készülődéssel, mégis sikerült neki annyi időt eltöltenie a fürdőszobában, mint a szerdai meccse előtt.   Nem tudta elviselni izgatottságát, egyáltalán nem is gondolta volna magáról, hogy ez a kis magánakció, ekkora stresszt fog kihozni belőle.   Szinte reszketett.   Úgy gondolta, talán nem ártana leülni az asztalhoz és legalább néhány falatot elfogyasztani indulás előtt.   Ám abban a pillanatban, hogy lesétált a konyhába, az ínycsiklandozó illat, ami ezelőtt mágnesként vonzotta, most szinte taszította őt.   Hirtelen eltelítődött és eltorzult arccal haladt végig az üres konyhán, ahol két órával ezelőtt, Erika, Norbert és Réka ebédelt jóízűen.

   Amikor kisétált a házuk elé, fanyar képpel nézett fel, a borús felhők uralta égre.   Kedvtelennek és bizalmatlannak érezte magát, pedig néhány pillanattal ezelőtt, még jólfésülten, fekete bőrdzsekiben és hófehér farmerban díszelgett a fürdőszobai tükör előtt.   Zsebre vágott kezekkel indult el a park felé.

  Saját lépteit hallván, úgy érezte, mintha valaki egészen más uralná a testét.  Igazából, ő nem is szeretne találkozni Zsófival, sőt! Most ebben a pillanatban, akár vissza is szeretett volna fordulni, ám már késő volt.

  A hatalmas fák, mintha egy óriási burkot képeztek volna, park fölé.   Az egymás mellett, egy hosszú sorban elhelyezkedő padok, mind egy szélig üresek voltak, még egy arra röppenő madár sem volt, aki hasznát vehette volna.

  Rudolf nyomban megtorpant, amikor a park mentén, a bicikli út melletti járdán közlekedve, megpillantotta Zsófit, aki pont a hozzá legközelebb lévő padon ült.  A fiú soha életében nem ijedt meg úgy egy lánytól, mint most. Kétségbeesetten megtorpant és egy nagy lendülettel belevetette magát, a háta mögött lévő, nagy bokorba. Nagy mázlija volt, hogy a kertészek majd csak jövő héten fogják rendbe hozni a parkot, ugyanis a bokor éppenséggel akkora volt, hogy a fiú a teljes testével, el tudott benne bújni.   Bár a sok vékony ág, kellemetlen karcolásokat hagyott az arcán és a kézfején, főként az érkezése pillanatában.

  Amikor éhes tekintete, Zsófira szegeződött, egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy mit tud ennyire csodálni a lányban.   Hosszú, vállig érő, barna haját átlendítette a háta mögé, akár egy profi modell. Formás felső testét, mostanra is, ujjatlan ám ezúttal rózsaszín felső díszelgett, amely tökéletesen formázta meg melleit.

 Ugyan már, hiszen majdnem minden lány így öltözködik, legalább olyan szépek, mint ő, akkor még sincs benne semmi rendkívüli szépség.

  Rudolf tekintete ekkor átirányult a jobb oldalról érkező, magad szőke hajú, kék szemű fiúra, azaz Mészáros Tamásra.  Még egy ilyen ízléstelen és meggondolatlan fiút, nem látott életében.   A forma-1-es pilóta hasonmása, ugyanis, egyáltalán nem volt úgy kiöltözve, olyan elegánsan, mint ahogy Rudolf.   Hiszen amikor szeptemberben találkoztak a diszkóban, akkor sokkal igényesebben nézett ki, mint most.   Egy fekete-fehér kockás ingben, ami legalább kétszer, ha rá esett és egy kopott, világoskék farmerban állt, széles mosollyal az arcán, Zsófi előtt.   A lány, amikor észrevette a fiút, nyomban felpattant és két baráti puszival köszönt neki.

  Ami a legkülönösebb volt eddig ebben a kis találkában, az az volt, hogy még csak le sem ültek a padra, egymás mellé.   Ott álltak, de még csak nem is egymással szemben, mert Zsófi úgy olykor a közeli bokorral volt szembe, - amibe mindaddig Rudolf kuporgott – és hallgatta a nagy Sebastian Vettel történeteit.   A fiú való igaz, nagyon lelkes volt és üde, hogy találkozhatott Zsófival, a lány azonban, - Rudolf meglepetésére – nem érezte ezt kölcsönösen.  Legalábbis, nem az látszott rajta.

  Szerencsére, egy fél óra múlva, el is köszöntek egymástól, aminek Rudolf jobban megörült, mint a tavalyi karácsony előtti hóesésnek, ugyanis már rettenetesen el volt zsibbadva minden testrésze.  Abban a pillanatban, hogy Tamás, elégedett léptekkel, elhagyta a parkot, Zsófi pedig odébb sétált, már bújt is ki a bokorból.

 Miután felegyenesedett, hirtelen egy lány hangja csendült fel mögötte.

-          Te meg mit keresel itt? Csak nem utánam koslattál?

Rudolf majdnem felkiáltott ijedtében, pedig csak Zsófi szólította meg a háta mögött.  A lány, hasonló kedves mosollyal fogadta a fiút, csakúgy, ahogy őt fogadta Mészáros Tamás.

-          Szeretnéd mi? – vetette oda barátságtalanul Rudolf, miközben a darabokba tört ágakat szedegette ki, hajai közül. - Csak nézelődtem!

-          A bokorban? – fordította el az arcát kérdően Zsófi.

-          Te akarod megmondani, hogy hol nézelődjek?

-          Végülis, az emberek elég gyakran kukucskálnak ki szabadnapjaikon, a bokrokból! Amúgy, nagyon ügyes voltál szerdán! Tetszett a bombagólod!

A lány továbbra is nagyon kedves és türelmes volt a fiúval.  Egyáltalán nem sértődött meg a durva megjegyzéseken, mintha egyszerűen meg se hallotta volna őket.

-          Köszönöm! – bólintott egykedvűen Rudolf. - Hogy-hogy eljöttél megnézni?

-          Megígértem, nem? – vonta meg a vállát Zsófi, aki édesen mosolyogva, fejét a bal vállára hajtotta. -  Elmegyek a szombati meccsedre is! A Debrecen ellen játszotok ugye?

A fiú érezte, hogy minden porcikája kezd tőle megszabadulni s átengedni, valaki egészen másnak.  Lábai reszketni kezdtek, tekintete pedig vibrált az idegességtől.   Úgy érezte, bármit mond, vagy tesz, nem felelne meg.   Nem gondolta volna, hogy valaha ilyen helyzetbe fog kerülni egy lány előtt, Anikón kívül.

-          Nézd, szerintem felesleges! – felelte hát, miután legyőzte a benne felülkerekedni készülő tigrist. - Ne pazarold az idődet, csak mert nekem meccsem lesz!

-          Miért is ne? – fordította el ismét Zsófi, boldogságtól tündöklő arcát.

-          Mert sokkal, inkább Tomival kellene foglalkoznod! Biztos nagyon odáig van érted!

-          Te féltékeny vagy! –vágta rá hirtelen a lány.

-          Mit mondtál? – förmedt rá Rudolf, akár egy oroszlán, aki az áldozatára készül lecsapni. Ezúttal, Zsófi, határozottan intett neki az ujjával, hogy most ő fog beszélni.

-          Rudolf, te tényleg nagyon aranyos és jószívű fiú vagy, de túlságosan büszke! Olyan könnyen le lehet olvasni rólad hogy mit, akarsz, mintha egy nyitott könyv lennél! Most komolyan, ez nálad valami hagyomány, hétköznapokon, a bokrokban való bujkálás? Még a vak is megmondaná, hogy akarsz tőlem valamit!

A lánynak, ezután kényelmes mosoly jelent meg arcán.  Elégedettnek tűnt és továbbra is vállára hajtott fejjel állt Rudolf előtt.  A fiú azonban majdnem felrobbant.  A düh úgy gyülemlett benne, mint az ezernyi katonák, a harcmezőkön.

-          Most, jól figyelj ide! Te lennél a világon, a legutolsó lány, akire féltékeny lennék! Tudod miért? Mert egyáltalán nem vagy az esetem! Nem tetszel!

 Abban a pillanatban, hogy minden mondata elhagyta száját, máris figyelmeztette őt lelkiismerete, hogy elkövette élete legnagyobb hibáját.  Zsófi nem érdemelte ezeket a szavakat.  Meglehet, követett már el olyan dolgot Rudolffal, amit nem szabadott volna, de ezek a szavak, szemlátomást, pengeként érték a lányt.  

-          Ezt jó tudni itt mindenek a végén! De legalább már tudom, hogy nem kell tovább szenvednem miattad! Ha érdekel, éveken keresztül azzal a reménnyel feküdtem és keltem, hogy majd egyszer egymásé lehetünk! Mert én is egy érző lány vagyok, aki másra sem vágyik, csak álmai fiújának a csókjára, ölelésére! Úgy tűnik, ezek után, már reménykedni sem éri meg! Ne aggódj, leszállok rólad, nem foglak többé zavarni, Csikós Rudolf! Összetörted a szívemet!

  Zsófi fájdalomtól eltorzult arccal fordult el a fiútól s olyan gyors léptekkel távolodott el tőle, hogy néhány másodperc múltán, már egyedül állt a parkban.  Ezt nagyon elrontotta.