A

                   Szerelem

                         bajnoka

 A Szerelemben nincs "miért".

Egyszerűen csak megláttam és beleszerettem!

A szemébe néztem, s abban a pillanatban, olyan erős bizalom ébredt bennem

iránta, ami azóta sem ingott meg!

    Hiába figyelmeztették őt gondolatai, nem hallgatott rájuk. Sőt! Pont az ellenkezőjét tette. Az érkező hang irányába fordulva, egy ragyogó barna szempárral találkozott. Ettől annyira leblokkolt, hogy még az üres kosár is kiesett a kezeiből, ami hangosan csattant a kemény csempén.

A lány gyorsan odafutott hozzá, majd lehajolt a kosárért, és felvéve, Rudolfnak nyújtotta, aki azonban barátságtalan képpel, inkább zsebre vágta kezeit

  Zsófi volt az. A lány, aki mint mindig, úgy most is, széles mosollyal az arcán köszöntötte a fiút. Egyenesre vasalt, barna hajából, édes illat érződött, amely belopta magát Rudolf orrába. A fiú dermedt arccal állt vele szemben és csak a szemeit tudta mozgatni. Zsófi most is elragadóan csinosan volt öltözve. Világoskék ujjatlan felsője alatt, hasonló rövidnadrág feszült, mint amilyet Anikó viselt. Zsófin azonban, ez a fajta nadrág, mintha sokkal jobban állt volna, mint Anikón. Talán jobban ment a kék felsőjéhez, vagy csupán pont az ő mérete volt ez a nadrág.

-          Mit keresel itt? – kérdezte kedvtelenül Rudolf.

-          Én? – mutatott magára Zsófi. – Te mit keresel itt?

-          Ahhoz neked semmi közöd! Jobban teszed, ha hátat fordítasz és elindulsz az ellenkező irányba, messze tőlem!

Zsófi jókedvűen felnevetett, ezzel ellentétben Rudolfot pedig pillanatok alatt átjárta a méreg.

-          Nagyon vicces vagy, mondták már?

-          Annyira nem, mint te! Vagyis inkább szánalmas, kis semmirekellő!

Zsófi csípőre tett kezekkel, csóválta a fejét. Arcáról még a durva szavak ellenére sem tűnt el az a gyönyörű mosoly, amit most Rudolf még csak véletlen sem akart látni.

-          Nem értem miért vagy velem ilyen ellenséges!

-          Még te kérdezed? – csattant fel a fiú. – Nem emlékszel a múltkori esetre? Mi van, már nem csak idióta, hanem szenilis is vagy?

-          Pontosan tudom, mi történt múltkor, nagyon sajnálom, de azóta, nem tettem semmi rosszat!

Mielőtt Rudolf ismét kiejthetett volna a száján egy újabb kellemetlenül hangzó mondatot, véletlen kicsúszott valami a zsebéből. Amikor éppen lehajolni készült érte, nyomban összefejelt Zsófival. Mindketten a fejüket fogták, amikor kiegyenesedtek. Rudolf magában szitkozódott, míg Zsófi halkan nevetgélt. Mivel a lány volt a gyorsabb, így az ő kezében volt Rudolf zsebének a tartalma. Egy alaposan összegyűrt papír, melyet ropogtatva hajtott szét, majd érdeklődve olvasni kezdte. Arcán azt lehetett észrevenni, hogy nagyon tetszett neki, amit éppen olvasott. Szemei mintha könnybe készültek volna lábadni. Nem győzött nyelni.

-          Add vissza, de gyorsan! – kiáltott fel dühösen Rudolf, aki pont akkor rántotta ki a papírlapot, amikor Zsófi meghatódott arccal emelte fel a fejét.

-          Rudolf! – felelte elérzékenyült hangon. – Hiszen ez csodálatos! Nagyon tetszett!

Rudolf alaposan szemügyre vette az összegyűrt papírlapot, s látta, hogy ez az az idézet volt, melyet Norbert is elolvasott reggel.

A benne tomboló dühét, kétely váltotta fel.

-          Ez neked tetszik? – legyintgette a papírlapot a lány orra előtt. – Na, ide hallgass, még csak véletlen se hidd, hogy neked írtam, mert nem így van! Ezt annak a lánynak írtam, akit a világon, a legjobban szeretek! Anikót!

Zsófi megtörhetetlennek látszott. Szemeiből már majdnem kifolytak az örömkönnyek, ajkán a mosoly pedig már remegni látszott.

-          Nekem akkor is nagyon tetszik! Ügyes vagy!

Ezzel a mondattal hagyta ott az üzlet közepén a fiút. Egyetlen gúny, egyetlen kritikának tűnő szó nem hagyta el a száját, csak ez a két szó.

1.     

   A hazafelé tartó séta közben, egyszerre két dolog nem hagyta nyugodni Rudolfot. Az egyik, ami boldogsággal töltötte el, hogy ismét találkozhatott Anikóval. A másik, ami akarata ellenére, többször is felidézett a gondolataiban, hogy újból összefutott Zsófival. Az a lány, egy eszelős bolond, akiből soha nem lesz normális nő. Mégis, amikor elolvasta az idézetet, hirtelen úgy viselkedett, mint egy egyszerű, érzékeny lány, nem pedig amolyan érzéketlen, egyéjszakás lotyó, mint amilyennek Zsófit látja.

   Hazaérésekor, bekukucskált a házuk mellett lévő garázsba. Még most sem látta ott bent édesapja koromfekete audiját. Most sem volt otthon. Elégedetlenül rugaszkodott el a faltól és elindult befelé.

Édesanyja kezei munkájának érezte az illatát, amint belépett a nappali helyiségbe. Nagyon finom illatok terjengtek. Azonban csalódott képet vágott, amikor észrevette, hogy a konyhában már nem égett a villany. Ebből arra következtetett, hogy Erika és Réka már megvacsorázott.

Biztos hallani sem akarnak a találkámról!

Majd belátják, hogy nagyot tévedtek!

   Elindult felfelé a lépcsőn, közben már kezdte bontani az üdítőjét. A szobájába való beérése után, hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Nem volt a szándékában a zajongás, viszont nem bánta meg, hiszen így jobba érezte magát.

Leheveredett az ágya melletti fotelban, kihúzta zsebéből az összegyűrt idézetet és olvasni kezdte. Mintha nem is ő írta volna.

Végül leemelte magabiztosnak tűnő arca elől és elégedetten hátradőlt.

Anikó, ez nagyon fog neked tetszeni!