Egy baráti látogatás ’˙˙’

            Meztelenül a szabadban, az ám az igaz.

Átadni magam a természetnek, szabadjára engedni az állati ösztöneimet. Csak környezetem és én létezünk. Egy őzt figyeltem ki, kicsi volt és kecses. Ártatlan. Reszketett, mint aki a vesztét érzi. Nesztelen próbáltam lépkedni, de egy ág megreccsent a talpam alatt. Felém kapta a fejét, dermedten figyeltük egymást. A hatalmas fekete szemeivel a lelkem legmélyére nézett. Tudatosult benne a szándékom. Felé vetettem magam, de ő volt a gyorsabb. Még mielőtt nekilendültem, menekülőre fogta. Az esés szerencsétlenre sikerült, megcsúsztam a sárban, és átdöftem a tüdőmet egy faággal. Fájdalmas volt az igaz, különösebb bajom viszont nem lett belőle. Ha pár centit arrább ment volna, a szívemet találja el. Akkor aztán örökre végem. Nem találtam valami jó ötletnek folytatni a vadászatot. A végén még kicsinálom a kicsinálhatatlan fajtámat. A bénázásomnak is meg volt az oka. Az a nő járt az eszemben, ha valóban Jenny anyja volt, akkor nagy bajba kevertem magam.

            Az erdő szélén felszedtem a ruháimat. Az út mentén visszaindultam a városba, amikor egy rendőr kocsi húzott el mellettem. Kicsit megijedtem, amikor lassítani kezdett, de akkor már az ütő is megállt bennem, amikor egy rendőr szállt ki. Felém közeledett.

            - Ronald Blake? Ronald Blake-hez van szerencsém? –te jó ég, ezek kinyomozták, hogy én nyírtam ki Davey-t, vagy a cigányok köptek nekik. Vagy Stu megtudta…

            - Igen, uram. Én vagyok az, mi lenne a probléma?

            - A kölyök a hátsó ülésünkön azt állítja, hogy ismeri magát. Kaptunk egy bejelentést, hogy egy gyermek sétál egyedül az út mentén. Azt mondja nincsenek szülei, de magát ismeri. –oda ballagtunk a kocsihoz, hogy benézek az ablakon.

            - Mi van, Ronnie, úgy tátod a szádat, mintha fizetnének érte. –Lammert volt az, egy régi barátom, a srác is vámpír.

            - Maga a hivatalos gyámja? –kérdezte a zsaru.

            - Nem, én csak egy nagyon közeli ismerőse vagyok, haza tudom őt vinni. –szerencsére nem kellett sokat nyaggatni őket. Elég unalmas lenne jelentést írni az esetről, így inkább átpasszolták nekem a dolgot. Lammert egy örült holland fazon, 117 éves, de szerencsétlenségére csak 9 éves volt, amikor megharapta egy vámpír. Korábban évekig éltünk együtt, nagy barátság volt.

            - Jó újra látni téged, Ron, te örült csirkefogó! Itt telepedtél le?

            - Igen, de inkább te mesélj nekem, mi az ördögöt keresel erre?

            - Skóciába tartok, ha minden igaz, akkor találtam egy nőt, aki végre hajlandó lefeküdni velem. –Lammert nem viccel. Szegény kölyök még az első magömlésen sem volt túl. Most meg nem talál egy csajt, aki lefeküdne vele. Aki egyidős vele, az még nincs kész ilyesmire, az idősebbek meg pláne nem fognak vele dugni. Még a prostik sem akarnak. Szegény srác, jól kitolt vele az élet.

            Bob rábólintott, hogy vendégül láthassam, nappal nem lenne hol aludnia. Teljesen megbolondult a kölyök a pincében, annyira bejött neki a hely. Sztorizgatásba kezdtünk, sajnos felhozta azt az esetet is, amikor ’69-ben Oroszországban egy medve feltépte a hasamat és kiugrottak a beleim. Lammert azóta tud sírni a nevetéstől, ha ezt a sztorit idézi fel. 

             - Hogy az ördögbe jöttél át a tengeren, Lammert?

            - Kézen állva, miért, mit gondoltál? Hát hajóval, te nagyokos, az volt a legkisebb gond. Állandóan védve voltam a nap elől. Viszont a szárazföldön, öregem, alig tudtam haladni. 

            - Nem úgy értettem, Angliában nagyon komoly határőrség működik, ha a zsaruk megtudták volna, hogy nincsenek papírjaid, toloncoltak volna ki az országból. Akkor aztán véged lett volna.

             A következőben billiárdoztunk egy fél menetet. Magas volt az asztal Lammertnak, nem fért oda a fehér golyóhoz. A csocsóhoz viszont már oda tudtam rakni neki egy sámlit. Söröztünk párat, hiába vámpír, a szervezete még kölyök, nagyon könnyen be tud rúgni. Ha meg részeg, akkor elbújik belőle filozófus.

            - Láttad már azt a filmet, hogy Amerikai História X? –kérdezte.

            - Amelyikben Bruce Willis és Samuel L. Jackson New Yorkban feladatokat teljesítve hatástalanítanak bombákat egy dadogós, szlovák, Simon nevű fickó utasításaira?

            - Dehogy! Mi? Jézusom, Ron, az Die Hard harmadik része, te tökkelütött! És különben is, német volt az a szlovák faszi. Én Edward Nortonról beszélek, amikor egy bőrfejű ürgét alakít. Megmondom neked őszintén, amikor először láttam, nem tetszett. Úgy gondoltam, hogy ez csak valami maszlag a rasszizmus ellen. Amikor viszont másodjára néztem meg, rájöttem, hogy mégsem. És pont ettől zseniális a film, ezt hiteteti el veled, pedig nem is erről szól. Edward Norton egy csomó statisztikával példálózik, hogy a fekete bűnözők így meg úgy. Ez így is van, ha nézel amerikai híradásokat, te is meggyőződhetsz róla. Aztán mégis kitér a hitéből, miután összehaverkodik egy feketével a börtönben és megerőszakolják a bőrfejű társai. Nem mondom, egy ilyen élmény engem is megingatna, bármiben is hinnék. Statisztikák ide vagy oda. De mégsem erről szól a film. Hanem arról, hogy van egy felvilágosult férfi, aki átlátja a dolgokat és kiáll az igazáért. Lehet nem a legjobb eszközökkel, de akkor is. A börtönben való élménye meginogtatja benne a dolgokat, hogy ki is a rossz valójában és ki a jó. Hirtelen azért került jó szerepbe egy fekete, és rosszba a bőrfejű, hogy rávilágítson, vannak kivételek. Vannak jó feketék, mindig is voltak, és lesznek is. Vele kompenzálták a filmben a kemény gyűlöletet. És pont ettől olyan szomorú a film vége, amikor Edward Norton öccsét az iskola budijában agyon lőtte egy fekete srác. Itt bizonyosodott be, hogy Norton tévedett, hogy végig neki volt igaza, megingott a hite, de a szörnyű tragédiával bebizonyosodott, hogy mind az a szomorú dolog, amiben hitt, az mind valóságos. Vagy vegyük a Futball Faktort, ami nem rasszizmusról szól, de ugyanaz a befejezés. A fekete srác agyonlövi a fehér srácot a budiban, amiért az korábban megakadályozott egy autólopást. Szerintem erről szólt a film, rejtve mutatta meg az igazságot, mert máskülönben, nem lehetett volna felvállalni. 

            - Elment az eszed Lemmart?

            - Nem azt mondtam, hogy annak a vén bolondnak a filmben, aki egy neonáci csapatot építgetett, igaza volt. Mert olyanra nincs szüksége a világnak. Hanem azt, hogy ezek mind valós dolgok, itt van körülötted. Ha nyíltan felvállalom ezeket a gondolataimat, akkor az emberek azt gondolják, hogy egy köcsög rasszista vagyok. Pedig én csak azt mondom, amit látok. Nézd meg Afrikát, hát mi folyik ott?

            - Mikor voltál te Afrikában?

            - Nem voltam Afrikában, Ron, a jó ég áldjon meg! Egy percet sem nézted ezt a masinériát, amióta itt élsz? –a tv tetejét kezdte el csapkodni. –Halorma ölik egymást a kisgyerekek, akik kezébe gépfegyvert raknak.

            Lemmart azért is haragszik ennyire a fekete társadalomra, mert fekete férfi volt, aki megharapta. Mondjuk ő az egész világra is haragszik. Ki nem állhatja Ázsiát, az Egyesült Államokat, Dél-Amerikát, Afrikát. Európát csodálja a legjobban, két világháború ellenére is, a sok borzalom után, unióként képes működni.

            Másnap, amikor sötétedni kezdett már útnak is indult. Megbeszéltük, hogy ha végre sikerült elveszítenie a szüzességét, visszatér Thornwoodba. Nem sokkal utána, hogy lelépett végre, megérkezett a teherautó a gázpalackokkal. Nem siettem el a dolgot, ráérősen pakolásztam le. Azon tanakodtam, hogy mihez is fogok majd kezdeni, ha befejeztem a pakolást. Hiába a sok lehetőség a pincében, ha nem tudom kivel eltölteni az időmet.

             Kicsit hiányoznak a cigányok. A telepen mindig volt élet, és mindig volt miért aggódnom. Volt, ami lefoglalta a gondolataimat. Újra Jenny anyja jutott eszembe, meg az, amikor ott vacsoráztam. Emlékszem, amikor Stu azt mondta, hogy a felesége elhagyta. Ja, határozottan emlékszem. Remélem nem valami gonosz bosszú eszköze voltam. Nem hiszem, hogy hibás lennék. Nem tudtam, hogy ki is ő valójában. Gyűrű sem volt az ujján. Nem tudhattam. Olyat csak nem kérdezek meg idegentől, hogy nem-e valami ismerősöm hozzá tartozója véletlen? Inkább szóba se hozom a dolgot, az lesz a legjobb. Az is lehet, hogy találta, vagy ellopta a kártyát, és nincs is semmi köze a McKone családhoz.

            Amikor útjára engedtem a teherautót, egy lány alakját véltem felfedezni a félhomályban. Ahogy közeledett, felismertem. Jenny volt az, és a szemeit már szörnyen kisírta. Megijedtem, forróság öntött el legbelül. Valahonnan megtudhatták…

            Halálfélelmem volt.