A zuhany forró vize mintha nem csak a testét tisztította volna meg, mintha elméje is tisztább lett volna mikor kilépett a fülkéből a gőzzel telt fürdőszoba csempézett padlójára. Hanyag mozdulattal emelte le a csap és tükör között elhelyezkedő polcról fésűjét és nekiállt hosszú fekete hajának kifésülésének. Ahogy meglátta a fekete szemeket visszatekinteni rá mintha csak elvesztett családjának tagjainak tekintetét látta volna visszanézni onnan, majd a darabokra hulló templomot látta maga előtt.

 A templomban tucatnyi ember halt meg az ő keze által és ez kínozta akár egy lassan ölő méreg, mindennek ellenére azonban nem bánta tettét. Mind az ostobaságuk miatt halt meg, olyan hitük miatt minek ő sok értelmét nem látta, édesanyja azonban annál inkább. Éppen ezért döntött úgy, hogy megtorlóhadjáratát a világ ellen ott kezdi el hiszen ha Ő téved akkor minden bizonnyal hamar elnyeri büntetését ezért, bár ebben nem igazán hitt.

 Felhúzta fehérneműjét fekete farmernadrágját, egy fekete inget az alá csatolta tőrét, hogy a markolat a derekánál legyen pengéje pedig a tarkójára mutasson. Majd végigsétált a sötét folyosón, hogy még sötétebb szobájába érkezzen ahová fény nem juthatott be. A szoba egyszerű kialakítása miatt nem volt nehéz a sötétben mozognia, ellépett az asztal előtt heverő szék maradványai mellett majd az ágyból maradt törmelék halomhoz lépett, amin már elő volt készítve a hátizsák amiben a túléléshez nélkülözhetetlen eszközök sorakoztak. Nem szándékozott maradni , tudta nemsokára sokan fogják majd keresni nem éppen baráti szándékkal mindemellett minden pillanatban azt súgta neki egy belső hang, hogy menjen induljon haladjon tovább azon az úton amit kitűzött magának.

 Némán állt a semmibe tekintve, s azon gondolkodott vajon elfelejtett e valamit de semmi sem jutott eszébe. Zsákjáért készült hajolni amikor mintha csak tarkón szúrták volna, mindenki ismeri az érzést amikor mintha figyelné valaki hátulról és kényszeredetten is elnéz a vélt irányba, hogy meghökkenten tapasztalja valaki tényleg őt nézi. A férfi nem fordult meg, mindössze újra felegyenesedett málháját a földön hagyva és lassan az oldalához nyúlt ahol a hátán végigfutó hosszú tőr markolata pihent.

 Óvatosan lazított a hüvely szorításán majd erősen rámarkolt az egyszerűen kialakított markolatra. A fegyver egyszerű kialakítású volt, ívelt pengéjű hosszútőr amit egyesek már inkább rövidkardnak tituláltak volna, minden cicomát nélkülözött és ezen egyszerűsége miatt is volt oly egyszerű használni hiszen nem voltak felesleges díszítőelemek amik akadályozták volna bármilyen manőverben.

 Hirtelen mozdulattal pördült meg és próbált gyorsabb lenni, bár fogalma sem volt róla mitől is kell gyorsabbnak lennie de abban biztos volt, hogy van valami amit igenis túl kell szárnyalnia a szobában. Azonban amint folytatta volna a mozdulatsort a szobába világosság költözött egy lámpáson át melyet hiába keresett nem látott sehol. Azonban a számítógépasztal előtti székben (ami ismét ép volt és egész) terpeszkedő nőt határozottan látta és olyan történt vele ami eddigi élete alatt még soha: elakadt a lélegzete a látványtól. Még zavarba hozni is sokszor lehetetlenségnek bizonyult a férfit nem, hogy egy nő látványa elhallgattassa, de az előtte ülő szinte megigézte mandulavágású mély barna tekintetével ami uralta arcát és ami nem volt hasonlítható semmihez, mintha magába szívta volna azt aki belenézett. Vállára omló fekete haja elnyelt minden fényt a férfi még azt sem merte volna kijelenteni, hogy fekete színű inkább az űr mindent elnyelő sötétjére gondolt, hogy ha annak lehetne színt adni akkor ez lenne az. A finom orr telt ajkak mind-mind mesteri alkotás művei lehettek volna mit ember ésszel fel nem érhet egyszerűen tökéletesnek hatottak. Ennél pontosabban leírni talán lehetetlenség is lenne mert az alapvető külső jegyeken túl ami még megfogalmazható ott volt az a gyönyörűség amit mindenki keres de mindenkinek sajátja, és az-az aura, ó igen talán a kisugárzása volt a legvérfagyasztóbb.

 Testéhez szoruló bőr ruhája is csak ezt a tökéletességet hangsúlyozták, ahogy kissé kivillantak dús keblei keresztbetett lábán pedig jól látszottak hosszú feszes combjai és arányos lábai amiket középkori hercegnőktől vett leckék alapján fenségesen tartott. A férfi könyörgött magának, hogy térjen észhez hiszen tudta jól, hogy a szép nőknél veszélyesebb a világon alig van de képtelennek érezte magát arra, hogy tőrét előrántsa és az ismeretlen torkának szegezze. Minden izma remegett, ahogy önmagával küzdött, minden idegszála pattanásig feszült de képtelen volt megmozdulni.

 Kezdődő zihálását a létező legbársonyosabb hang szakította félbe mélyhez képest a legszebb dallam is hamis rikácsolásnak tűnt melynek tisztasága és selymessége betakarta és álomba ringatta volna egyetlen másodperc alatt. „Ó hát lehetek az első nő aki elakasztom a „nagy” Kyle Horn szavait? Milyen kedves.” Kislányos kuncogással fejezte be a mondatot amitől a mondat gúnyossá vált kissé és a férfinak pont ennyi kellett ahhoz, hogy újra önmaga lehessen. Olyan gyorsan mozdult ami a legtöbb ember számára alig felfogható lett volna és az éles penge a nő torka előtt csillogott baljóslatúan.

 Azonban legnagyobb meglepetésére a lány zavartalanul kuncogott tovább majd mintha nem is lenne penge a torkánál zavartalanul beszélt tovább. „Szerinted ki vagyok?”

 -A székből ítélve egy rohadt gyorsan dolgozó asztalosra tippelnék.

 Hangja kitöltötte a szobát mély volt és határozott, nyoma sem volt már a döbbenetnek vagy a csodálatnak. Sejtette, hogy a viccelődéssel nem fog célt érni azonban nem szívesen mondta volna ki amire gondolt: „máris megtalált a nemzetbiztonság?”

 Kisebb csapásként érte a nő reakciója amint őszintén felnevetett. Nevetése olyan volt mintha angyalok pengették volna hárfáikat kedves dallamban. Kezdett elbizonytalanodni.

 -Mindig humorral kezeled a feszült helyzeteket?-kérdezte miután befejezte a nevetést.

 -Inkább alkohollal, de sajna nincs most itthon.

 A nő ismét kuncogott. Nyugalma kezdett átragadni Kylera azonban ez a nyugodtság egyben frusztrálta is. Ha a robbantás miatt jött miért nem teperték egyszerűen földre a kommandósok? Minek kell ez a színjáték? Egy pillanatra anyja arcát látta maga előtt majd a nyakában hordott keresztet. „Nem az lehetetlen” gondolta és eddigi nyugalma máris semmivé foszlott. A penge megremegett a nő torkánál Kylet pedig a hideg kezdte rázni. „Lehetetlen”

 -Meddig jutottál el? Mármint az elméletek gyártásában.

 A lány úgy beszélt mintha csak egy kellemes tea délutánon ülne két jó barát akik nem látták már egymást évek óta. A férfi gondolataira sötét lepel kezdett borulni ami blokkolni szándékozta a reális gondolkodást, hogy ösztönei kerüljenek előtérbe megmozduljon végre és futni kezdjen valamerre ameddig csak bírja. Vett egy mély levegőt és erőnek erejével leküzdte magában a páni félelme, hogy újra önmaga lehessen és ne váljon ösztönlénnyé.

 -Nem vagy ember.-úgy ejtette ki a szavakat mintha a következő napi időjárásról jelentené ki, hogy a vihar tovább fog tartani.

 -Bárvó. Folytasd.

 -Több ötletem lenne lényedre mint kedvem azokat felsorolni. Inkább mond meg te, hogy ki és miféle vagy és, hogy mit akarsz.

 -Tedd el ezt a vackot és ülj le kérlek!

 Egy teljesen szimpla kérésnek tűnt azonban a kontroll amit magában hordott nyomatékosította szavait. A penge tokjába került ő pedig lehuppant az ágyra. Az ágyra ami pár perccel ezelőtt még nem volt több mint tűzre való törmelék most azonban úgy terpeszkedett a szobában mintha ezer éve ott lenne elpusztíthatatlanul és sértetlenül. Villám szakította szét az éjszaka sötétjét majd jött a dobhártyaszaggató dörrenés is. Gyermekkorában sem félt soha a viharoktól most azonban kis híján felugrott, hogy az első biztonságos sarokban keressen magának menedéket. Ez még jobban felbőszítette. Bárki is legyen az előtte ülő nem fog úgy kuporogni itt mint egy remegő kölyökkutya. Megacélozta akaratát kihúzta magát és határozottan nézett a mélybarna szemekbe olyan arckifejezést öltve arcára, hogy aki ránéz az legyen az első gondolata nála erősebb nem létezhet a világon. De próbálkozása nem aratott sikert. A lány már-már kacér mosollyal méregette és semmi jelét nem adta annak, hogy egy szúnyognál nagyobb fenyegetésként kezelné a vele szemben ülőt.

 -A nevem Lilla. Lilit lánya vagyok.

 Ezen a ponton szakadt el valami Kyleban. Emlékezett az utóbbi névre tudta is, hogy honnan. Bár sosem volt hívő azért sokat olvasott a témával kapcsolatban, ahogy sok mással is. Nem szeretett olyasmiről beszélni aminek nem járt utána így folyamatosan bővítette tudásának tárházát mert a tudás nem kis fegyver volt.

 Azonban amint végigfutott emlékezetében az a háttéranyag amit begyűjtött először kételkedni akart hazugnak nevezni ezt a szukát de nem tette. Nem tudta miért de hihetően hangzott.

 -Az a Lilit? Ádám első felesége Éva előtt?

 A nő bólintott amitől megmozdult a dús hajzuhatag egy tincs pedig a keblei elé hullott, gyönyörű teste volt.

 -Szopatsz?