Nehezebb órákra

 

 

Intro:

 

Álmodni tudni kell,

de csak felnőtt fejjel

mellyel önként választod

célod és kitartásod

E kettő külön mit sem ér

Ostoba, ki csak remél

 

Versszak 1:

 

Pöttöm gyerekként

úgy élted világod

mások formálták

saját boldogságod

 

Felnőve utad

egyedül te járod

múltad terelget, 

de meg nem határoz.

 

Saját hibáid

másokra hárítva

eldobod magadtól

mi szabadság nyitja

 

 

Refrén:

Merj és nyerj, ha komolyan gondolod.

A visztulafa

 

A tiroli Weiherburg parkjában időtlen idők óta áll egy visztulafa. Hogy az milyen? Nem is tudom. Néha szürke, máskor zöld, néha hullámzik, máskor elsárgulnak a levelei. Lengyelül Wisla, németül Weichsel, és csak az ördög tudja, miért neveztük el Visztulának. Egyáltalán, mi az a tu? Hogy kerül a tu egy folyó vagy egy fa közepébe? Mert nem kétséges, hogy különleges fáról van szó, amelyen időnként meggy terem. Nem vadmeggy, vagy kopasz cseresznye, hanem valóságos folyó, egykor hallal, ma minden egyébbel teli.

Nem mondok én sokat,

Nem szaporítom a szót,

Kellemes ünnepeket kívánok nektek,

Nemeslelkü tollforgatók,

 

Boldog új évet kívánok, 

Mindig új ihletett....

A fejekből a múzsa, hozzon...jövöre is...

Újabbnál, újabb gondolatott...

 

Stb...

 

 

 

 

                                                                                                                                             Állásajánlat

                                                                                                                      0

 

 

            Azt hiszem kevés ember van a világon , akinek , szép,  jó, netán kellemes emlékei lennének a vámosokról. Nemcsak azért mert minden adandó lehetőséget a legmesszebb menőkig kihasználnak, az utas vagy az ügyfél szivatásához, hanem azért is mert általában a hatalmat képviselik. Ehhez még hozzájárul, egy jó adag pökhendiség, felsőbbrendüségérzet , és más emberek önérzetének semmibevevése. De most csak néhányat emlitettem, pedig ez a skála sokkal szélesebb.

Ez NEM VERS, ez egy RAPP SZÖVEG egy zenére, mely egésznap a fejemben járt...http://www.youtube.com/watch?v=Pcfh5l7qgfI

Aki rám néz, az tudja jól, hogy engem mért szeret,

Támaszt, segítséget, már nem sok emberbe képzelek,

Rímbefonva írom le a szépet, rosszat, ez lett a végzetem,

Ilyen az életem, józanul nem bírom, jobb lenne részegen!

A jót faltam volna, de nem jutott, csupán egy kis szelet,

Nem sok embert kaptam aki, ha baj van akkor is szeret.

Tudom, hogy mi a tisztelet, a barátság, a becsület,

Akik szeretnek, tudják mindvégig megőrzöm a nevüket!

 

 

                                Ki mondja  meg nekem?

 

                              Olykor elgondolkodom azon

                              Mit  tettem egy fél századon?

                              Dolgoztam-e eleget ?

                              Vagy lehetett volna többet?

                              Alkothattam volna jobbat ?

 

 

               Jöttek a levelek   nap mint nap, igy volt "olvasnivalóm", pedig sajnos egyik sem szólt nekem, nem az én nevemre érkezett. Gyanus volt nekem ez a hallgatás, mert már legalább  hat levelemre nem kaptam választ, attól a lánytól, aki akkor a legközelebb állt a szivemhez.Pedig eljövetelemkor  minden elkötelezettség nélkül megegyeztünk , hogy irni fogunk egymásnak, bármi is történjen időközben.Én irtam is szorgalmasan , de az is igaz , hogy a Mariannával  történt intermezzóról mélyen hallgattam.Nem is az fájt nekem , hogy esetleg mással jár , hanem az hogy  nem ír, bár ebben egyeztünk meg.

                           "És mi mégis itt vagyunk"

 

             Olvasom,most már évek óta,  a szatmári Kölcsey Ferenc liceum udvar felőli falán az öles betükkel kiirt szöveget. Ott áll a szöveg  minden véndiák -találkozó alkalmával. És el gondolkodom: kinek is szól a szöveg, és hogy ez csak alkalomra szól, a véndiák -találkozó egy-két napjára? Nekünk szól, akik mégis itt vagyunk az év, az évtizedek,  akár fél évszázad minden napján ?Nem tudom eldönteni , hogy kinek szól Mert a legbüszkébbek, az egykor disszidált, emigrált, kitelepült, azóta  már távolba szakadt hazánkfiaivá szelidült, évente néhány napra  hazalátogató volt honfitársaim.

 

 

                             A BOSSZÚ ÉDES ÍZE 2 (18)

 

 

 

                             Lassan én is megértem az érettségit. Apám javaslatára iratkoztam egészségügyi szakközépiskolába, mert abból esedékesebb bejutni az orvosi egyetemre.. És az ősöm már próbálta is a nevem elé odabiggyeszteni a Dr.-t. Én viszont váltig hangoztattam, hogy órás szeretnék lenni. Hogy mi volt ebben a ráció, én sem tudtam, de valószínű csupán az apám bosszantására találtam ki. Közben Mártán is nagy változások voltak észlelhetők.

Fahéjas illatban a puha csend,
A hófedte világra békét csent…
Simogató fények dús özönén,
Varázst repít a templomi tömjén.
A szeretet meleg lángja lobban,
Ránk fonódik, s ég-ég egyre jobban.
Oly vígan, dallamra száll a csillag.
A gond, s a bánat mind-mind elillan…

 

 

                            Professzionizmus!?

 

           Játékos ember vagyok. Nagyon szeretek játszani. Szeretek játszani a betükkel, a szavakkal, a mondatokkal, gondolatokkal.Igy, télen, nagyon szeretem a kvizjátékokat , nézem is őket, sőt játszom is , persze csak itthon a fotelból. Nagyon élvezem , de néha nagyon elszomorodom. Különösen akkor amikor látom , hogy két-három diplomás egyedek --a diplomák között van jogi , meg bölcsész diploma is -- a mélybehúllnak, egy Petöfi vers  nem ismerete , vagy éppen Ady szülőhelye ismeretének hiányában.

 

            Húszonegyedik század,

            szinte eltátom a számat.

            Mit hozott és mit vitt el,

            nem szóval, hanem tettel.

            Elvitt néhány furcsaságot,

            hozott helyette válságot.

            Nyirbálja mostmár a reményt,

            és szaporitgatja a szegényt.

            Ember voltunk, már mit sem ér.

            a siker a celebeké. 

            Mert már annyi van belőlük,

            agyunkra meg csődületük.

 

                                            Legyen tanulság...

 

 

                                 Legyen tanulság e néhány sor,

                                 akkor is ha megkoptat a kor.

                                 Elmondok egy igaz esetet,

                                 ami sajnos nem rég megesett.

 

                                 Egy szép ifjú feleség megunta,

                                 hogy a férj a gombokat nyomkodja,

                                 ahelyett, hogy nejét simogatná,

                                 netán szép keblét csókolgatná.

A szív, ha dobban, akkor éled a lélek, Nélküled elvesztem, segíts most, kérlek! Zavarodott vagyok. Mit kéne tennem? Most bizonytalanság van csak az életemben. Az Úr visszaterel, ha a báránya eltéved, Visszafolytom mélyen, pedig érzelmeim lennének. Az Áldott éjen csak rád gondolok majd, Bár sok szép lány volt, akik ostromoltak. Töretlen a hitem, mégis tartok tőled, Sok csalódás érte a szívem, s volt seb bőven. Lelkemen ülve tétován gondolkodom, Hol védett zúgként rejt, hol az otthonom. Mint egy pad, melyen megpihenhetek a bajban Csak Te éltetsz rég, a neved dúdolom magamban. A legmélyebb vággyal kívánlak, ha kell égjek máglyán! A Szerelem égető tüze tombol, téged látván.

Te vagy a legszebb fény az égen,
Kérelek, aludj velem szivárvány!
Mint az álmomban a földi éden,
Lennék a herceg, te a királylány.
Minden pillantásodban elveszek,
Minden mosolyod és csókod édes
Étel, szeretetre éhes lelkemnek,
Érte, minden szavam ékes.
Vele elévül az összes vétkem,
Hisz bűnbe estem, mert elcsábított,
Együtt boldogság? Félve kérdem.
Hűvös lelkem erre nem számított,
Beleestem, úgy mint egy csapdába, 
De nem bánom, hisz van nekem ő,
Nem fulladok a szerelem karmába!

A karácsony más, mint a hétköznapok,
olyan ünnep ez, ami összehozza a családot.
Apu megborotválkozik, és anyu süt-főz,
ilyenkor elhiszem, hogy a szeretet győz,
mert mamáékhoz megyünk, és együtt vagyunk,
az sem számít, milyen ajándékot adunk-kapunk,
csak boldog mosollyal ülünk egymás mellett,
s míg a felnőttek vacsora után beszélgetnek,
mi csodáljuk a fát, ezt a meghitt ünnepet.
Idén a kívánságlistámon az is szerepel,
hogy jövőre ne csak pár napig tartson a szeretet,
legyen ünnep minden egyes napunk,
mikor mi, a család együtt vagyunk!

Díszkő projekt

 

Van a …városban egy kicsi és szűk utca, annak is a harmadrésze, amelyet egy nem szép napon, látszólag minden ok nélkül, lezártak, aztán eltorlaszolták munkagépekkel minden oldalon.

 

A pizzás lehúzta a rolót, mert az éhes emberek kívül rekedtek a műveleti területen, és mert különben sem lehetett volna árut szállítani. A butikos észre se vette a különbséget, mert az árkádok alatt megbúvó boltban különben sem adták egymásnak a kilincset a látogatók.

Hetedik fejezet

 

- Nem, nem és nem!

A litigator felpattant, és felindultan kezdett kerengeni a teremben.

- Feladom, signore Sarrano!

- Ezt nem teheted! – szisszent fel Guliano, az ifjú örökös – Tudod jól, hogy nekem van igazam!

- Sokra megyek vele – közölte amaz nyers őszinteséggel – Nincs sok esélyünk.

- De hát nagybátyám minden vádja csak közönséges mocskolódás! Jog szerint én vagyok a törvényes örökös, és…

- Ne akard éppen nekem megmagyarázni, signore, hogy mit mond a jog!

 

 

A BOSSZÚ ÉDES ÍZE  1

 

 

           Az én kapcsolatom Mártával olyan volt, mint a félrevert harang, tiszta kapkodás, szaggatott őszinteség, vagy egyáltalán. Márta mindig fölöttem állónak érezte magát, mert néhány évvel idősebb volt, és milyen a csaj, engem csupán taknyos tacskónak tartott, akiben nem áll a szó,nincs mit tárgyalnia velem. Pedig hosszas időn át egy szobában voltunk, de mint két külön lény, két idegen. Még a tanulásban sem segített, azt mondta, legyek figyelmesebb órákon.

Közeledett a karácsony. Elkezdett esni a hó, először apró pelyhekben, majd egyre nagyobb, sűrűbb pihékben. Ez volt a jel, amikor alászálltak a karácsonyi angyalok. Segítettek, hogy valóra váljanak kívánságok, szeretet költözzön a testekbe és a lelkekbe. Csak az álmokat és a gondolatokat hívhatták segítségül.

De minden évben volt egy kivételes angyal. Ő bármit megtehetett, bármilyen alakban megjelenhetett, minden eszközt felhasználhatott.

 

Már régen várt arra, hogy Ő legyen az.

érezted a meleg szelő érintését?

ahogyan a bőrödhöz simul,

a fuvallattól megborzongsz

hátrafordulsz – senki sehol nem vár;

aztán elindulsz az őszben

sétálsz, gondolkodsz –

egymagadban elmélázol

ábrándozol, tépelődsz

mit akarok – kérdést felteszed

te sem tudod – állítom;

 

bárcsak más világon élnénk,

a rosszat nem ismerném,

csak egy személy állna mellettem,

csillogó szeme beragyogná az életem;

 

de itt vagyok, vagyunk,

őrá még nem találtam,

te érezted a reménytelenséget

az elérhetetlen szerelmet?

 

 

                Számitásaim szerint levelet kellett volna kapjak hazulról , de a levél késett. Rá kellett jöjjek , hogy  nem  csak  " muszka földön  jár lassan a posta ", hanem  szép hazánkban  is . De az is lehet , hogy  valami egyébb oka van , hogy nem kapok levelet.

                 Apropó, levél.Csapatunkban-- mint már emlitettem-- az irás-olvasás nem volt túl fejleszve, ennélfogva négy-öt embernek kellett elolvasni  az érkező leveleket,  de megválaszolni is..

Karmikus számlák törlesztése

 

            - Hazudnék én nektek?

Tim tiszta dilinyós, amióta ő és Ray átjött hozzám, másról sem beszél, csak arról, hogy elrabolták az idegenek.

            - Ennyi volt Fin, lezártam a Cassie-s dolgot. Egyáltalán nem viselte meg, el is csodálkoztam rajta.

            - Csak feküdtem az ágyon, srácok, nem viccelek, ez nem a képzeltem volt, hanem a színtiszta valóság. –mondta a magáét közben Tim.

 

 

           Kilencvenhat évvel ezelőtt ezerkilencszáztizenöt decemberében Szatmár város  polgársága , a már másfél éve duló háború katonáinak megsegitésével volt elfoglalva. A Szatmáron megjelenő "Szamos" cimű napilap  a következő  felhivást tette közzé: Szózat a meleg szobák lakóihoz ! Emberek , asszonyok és férfiak, fiatalok  és aggok , akik ültök  a meleg szobában, befütött kandallók mellett, szinházban , kávéházban ,hangversenyen szórakoztok és ujjongva  örvendeztek  a folyton folyvást  érkező győzelmi hireken , eltudjátok-e képzelni , mit jelent  az , amikor Höfer  altábornagy(hadtörténészeknek sokat mondó név) jelenti , hogy vitéz csapataink  három-négy szúronyrohamot  vertek vissza  a Doberdón, hogy hős katonáink, elkeseredett  harcok után  közelharcban , kézitusában  verik ki a cár katonáit állásaikból.

 

                                '89 december

 

 

 

                               Mit szoltál volna-- 

                               apám ha megéred,

                               azt a decembert?

                               --Amely az utcára vitte,

                               a több millió embert.

                               Örültél vagy sirtál volna?

Írni kéne, regélni már,

rég szárnyra szökkent a fekete kismadár.

Meg áll az ész, a felhő tovaszáll,

az író ihletre vár , máris csordul a pohár.

A jó bor illata szinte kacsingat,

gyere falj fel és ontsd a sorokat.

 

 

„Egyedül vagyok”-érzés. Gyakran rám akar törni. Elemi erővel jön felém, közelít, meg-megérinti lelkem mára már vastagra nőtt falát, aztán továbbáll.

Néha, amikor éppen nem kell koncentrálnom semmire, leülök, és jó alaposan szemügyre veszem ezt az érzést. Mi is ez valójában? Először is, gondolatok indítják útjára, mint minden érzelmet. „Miért nem történt meg ez vagy az?” „Miért vagy még mindig egyedül?” „Miért nem tudod magad jobban odatenni?” „Elég az, amit eddig tettél, vagy amit most teszel?” Ezek a kétségek azok, amelyek leggyakrabban előidézik a szomorúságot. Legalábbis előmozdítják.

Kancellár és kísértet, avagy teljesen mindegy

 

Innsbruckban áll ez a palota, a Büchsenhausen. Jelenlegi formájában háromemeletes, és jó magas, az egyik sarkán négyszögletes bástyatoronnyal, a másik oldalon egy zöld, hogy is mondják az ilyet? Kissé hasonlít a hagymakupolára, és a méretes hagyma vagy sisak alatt egy hozzáillő óra mutatja az időt. Furcsa név ez egy palotának, de öntödének épült valamikor 1500 körül, ahol ágyúk hagyták el a futószalagot – no azt nem, mert akkoriban még nem volt olyan, és 116 évig tartott a százéves háború.

 

 

A Napnak is van párja: ott a Hold,

az élőnek az eleven, a halottnak a holt.

A csillagok sincsenek egyedül.

Úgy látszik, csak én vagyok magam.

Hát hol van, kinek nem elég a fél,

akinek egész kell,

s akit nem érdekel,

ami mindenki mást?

Én szeretek csak el-elmerengeni,

hallgatni, ahogy lüktet a világ,

beülni a csendnek személyvonatába,

s nézni, ahogy lassan nyílik a virág.

De úgy látszik, csak én vagyok ilyen.

Hát kiülök magányom hideg teraszára,

és hallgatom, hogy mit mesél a szél.

Tim

 

 

            - Szia, Anya! Bocs, hogy megint zavarlak, csak el akartam újságolni a jó hírt. Nagyon büszke leszel rám. Joe, tudod az a barátom, szerzett nekem egy állást, nem is akármilyet. Fel fogunk csapni roadie-nak. Tudod, hogy mi az? A zenekar személyzete, akik végig kísérik őket az útjukon. Nekünk kell majd pakolászni, összerakni a dolgokat a színpadon. Van egy fiatal feltörekvő együttes, és velük fogunk utazgatni pár hétig… Szóval egy időre majd el kell búcsúznunk.

A férfi nem volt egy hagyományos ember. Körülötte mindig történt valami, jó is rossz is, de inkább az utóbbi. A sorsának hajója állandóan hullámhegyeken és völgyeken bucskázott. Egy idő után nem harcolt az elemekkel, csak hagyta, hogy sodródjon az árral. Rájött, hogy sokkal erősebbek az életét irányító erők, minthogy küzdjön ellenük. Olyan lett, mint aki kívülről szemléli önmagát, mintha nem is az ő léte lenne.

Egy ideig kereste a másik felét, de igazán nem találta meg. Olyan nők kerültek az útjába, akikben előbb-utóbb csalódott, csak kihasználták, összegyűrték és eldobták.

 

 

Gondoltam, hogy írok egy kedves kis költeményt

Neked, ki még szenved – hogy ne add fel a reményt.

Hogy újra-újra éld át az ősi szenvedélyt,

s hogyha kézben tartod, ne add el semmiért!

Tudod, én már sokszor voltam a helyedben,

huszonnégy év – de sok! – telt el egy veremben,

ahová a napfény csak ímmel-ámmal tört be,

és szívem a sötétség nagyon meggyötörte.

Démonok kergettek, angyalok röhögtek

rajtam és másokon, akik nem szerettek,

mert gőzük sem volt, hogy kell úgy igazán szeretni,

nem tudták, a győzelemhez magot kéne vetni.

                                                                       1.

 

A lámpák villódzó fényére eszméltem föl.  A robbanás ledöntött a lábamról és bevertem a fejem. Körülöttem minden csupa vér volt. De ez nem az én vérem. Mellettem a földön több őr is feküdt, mind halottak voltak. A fejemen a seb csaknem már teljesen begyógyult, azért a helye még fájt. Lassan feltérdeltem, és láttam a gránát szaggatta lyukakat a falban.

Ködmadár

 

Ezen az északi tengerparton gyakran volt köd, és a halászfalu lakói pontosan tudták, hogy miért. A ködmadár hozza magával a rossz időt! Igazság szerint még senki sem látta, de tudták róla, hogy milyen. Először is, nagy, legalább akkora, mint egy albatrosz – el sem lehet képzelni, hogy egy ködmadár apró legyen. A tolla szürke, a hátán sötétebb, a hasán világosabb, és nesztelenül repül. Ahol megjelenik, ott váratlanul leszáll a köd.

 

Ismerjük el, hogy ez a leírás nem túl kreatív, de mit lehet tenni, egy ködmadarat senki sem képzelhet el fecsegő, tarka papagájnak.

 

 

Miért vagyok egyedül?

Legfőképpen azért, mert egyszerűen nem találok egy normális nőt, aki hozzám való lenne.

Pedig Isten látja lelkem, megpróbáltam. Kerestem mindenhol, tűvé tettem érte eget és földet, mindhiába. Csak egyéjszakás ribancokkal találkoztam. Nem mondom, a rövidtávú szükségleteimet megfelelőképpen kielégítik ők is, na de nekem néha azért kéne egy kis romantikus beszélgetés is például. Vagy séta a parkban kézen fogva. Olyan nagy kérés ez?

A vilagban az en helyem, 

Csupan 5 negyzetmeter.

Lato szemeim tapinto keze 

Nem sokaig er el.

Nem kiser szerencse , csupan oszton

Hogy ne dugjam homokba fejem.

S ne reszkessek ha lecsap villam

Vajon mikor vesztem eletem.

Mert vadasznak szulettem, nem arra hogy preda legyek.

Megtanultam atnezni a kenyszer illuzioja felett.

S mikor szel tamad, vihar dul

Megremeg vagyonod, eleted

Akepp ved az Isten majd,

Hogy hanyszor nyujtottad segito kezed.

Jartam mar fent-lent.

Lattam a rosszat, es ereztem a jot

Volt hogy pehelysulyu erzelem

Szaggatta at a pokhalot.

Talalkoztunk, tudom nem kerted

De megszuletni sem kivansag,

A fold felett jarni az ejszaka szarnyain, 

Tobb , mint maga a szabadsag.

Szobrot faragni a vilag csendjebol

S titkaink odon   falai moge zarni

Emlek viragok szirmai  moge bujva

Johetne barmi......hidd el barmi..

E kepp gondolok rad a maban

Meg a tegnapok holnapjan merengve

Mi mindent megtenne az ember olykor 

Spartai hoskent  a valosaggal szembe.

Utat torunk buszken ,ott ahol mar jartak, 

S hisszuk hogy kovei orzik majd nevunk,

Igy nevet szemunkbe az elet ,hogy tortetunk, 

Azert hogy halhatatlanna legyunk.

Edes szavak keseru cseppjeit,

Szinte meg arcomon erzem.

Kimondatlan szavak csatainak,

Ezer sebjebol verzem.

Hol a bun ered ott ket folyo,

Partjain mint gazdatlan csonak.

Horda hajszolt antiloppa valik,

A tegnapban a holnap.

Kekre festett egszin alatt,

Kardelre hanyt erzelem.

Ha a josziv hangja sirba terel,

Hat legyen ez most vegzetem..

"....mert elmeselnem Neked draga baratom ha el lehetne szavakkal mondani , de lelkem eme titokszobaja oly melyen nyugszik, hogy idonkent meg en magam sem vagyok kepes belepni az ajtajan.Annyit viszont elarulok most neked , igy , az eg alatt, isten szine elott, hogy meggyozodesem, hitem , mint a puzzle apro darabkai , mind mind csupan azert kapcsolodik egymashoz, mert oszekoti oket a szerelembe fektetett  bizalmam.........A galambok az egen, az apro rovarok a foldben, a viragok a parkban, a halak a tengerekben es folyokban, az eg a nappal, a szel az esovel, a mosoly a szoval, az orom a banattal, a kez es az erintes, az illat az erzelemmel,  az almok es vagyak, az ihlet es a pillanat, az eso es a fold, az igazsag es a felelem, szin es arnyek , ero es az akarat, tegnap es holnap , mult es jelen, a tekintet es a hang, allatok es emberek   millioi kapcsolodnak egymashoz, pusztan azert mert a szerelem nem csak egy szo a vilagunkban, nem csupan egy fogalom...........en mondom neked draga baratom.........csak nezz korbe magadon.............es vedd eszre mi epiti fel eletunk es annak valos, erzekelheto ertelmet.......Mert semmi nem oly fontos e ropke utazasunk alatt  mint szeretni .........es szeretve lenni.Van hogy az egig emel es van hogy a foldbe tipor .....de nem az szamit hova erkezel majd utad vegen, hanem maga az utazas, a valtakozas, a jo es rosz egyenrangu jelenlete mint az ora rugoja ugy mozgatja a mindennapjaid, az erzelmeid, Teged baratom.Elvezd hat minden percet, es tanuld meg megtalani a szepseget az egyszer fent egyszer lent illuziojaban.....es ha egy nap erre kepes leszel..mert hiszem hogy az leszel........meg fogod latni milyen egyszeru alomvilagban eltel mindaddig......"

Visszatartja a tenger felett

Lelegzetet a nyari szel

Megkopott kovek sargulo peremen

Csak a hajnali hullam zenel

A legszebb dal , mit termeszet irhat

S kiser a csend huvos suttogasa

Festmenykent roja abrait

Almaim vegtelen marvanyfalara

Ugy venul meg a faradt gondolat

Hogy az ido kozben eszre sem veszi

Emlekeink cukormaza mogott

Az elmulas, pengejet feni.

Mint foldbol magat kitepni akaro

Kerges ven diofa.

Ugy lett emleked szivemben

Multunk kenyszerzubbony lakoja

Mert most van az

Amire azt hittem majd ezutan

Ma minden lehullt konycsepp

Fenylo homokszem csupan

Viszatartja a tenger felett

Lelegzetet most ertem a szel

S a hajnali hullam

Eltuntnek hitt almokrol mesel

Megkopott kovek sargulo peremen

Megcsillan a reggeli feny

Ma ejjel, Te rad..

Hatodik rész

 

Tomaso kezében reszketett az ezüstkupa; a vörösbor túlcsordult a peremén, és bíbor tócsaként loccsant a földre. A fapadló mohón szívta magába, pillanatok múltán nem maradt semmi, csupán egy régi sebként sötétlő folt. Sarrano, aki addig hanyag mozdulattal nyújtotta kezét a borért, egyszerre megdermedt, s a kupára szegezte tekintetét. Az ezüst – bár nem erősen, de azért jól láthatóan – színt váltott… és ez bizony nem a bor veressége volt.

.....telre fordult az ido...a huvos novemberi szel elsoporte az embereket az utcarol.Csak egy valakinek nem szamitott a hideg....Az oreg minden nap ugyanabban az idoben kiallt a terre a marionettel, es jatszott .......es csengett a hegeduszotol az egesz varos. Mindig dobtam a kis kalapjaba apro penzt ha arra vitt dolgom. De egyre kevesebb penzt lattam benne........fogytak az emberek a tel bealltaval, igy nem volt aki dobaljon az oregnek....Pedig ha hallanatok az a hegeduszot....Istenem.........talan angyalok fogtak kezet mikozben jatszott.Muvesz volt a muveszek kozt.

Misztikus varázslat...Te csodás new land

Hol a hazai szél , csengő hangja, 

Folyton fülemben cseng

Csábit, de nem ámit, rabságba Én itt nem esem

Nem zárhatja be idegen orszag

Buzgó magyar lelkem

Tanít, és büntet, miközben csodákat ígér

Hogy eladd a lelked, egy új, hamis hitért

Mert szépnek látszik kivülről

A gazdagsággal teli élet

De üres , beteges érzelemvilágból

Köszönöm , nem kérek

Temesse életem inkább

Magyar rónaság száraz homokja

En nem leszek álcalény

Egy fényévekre levő.....

 

 

                                          A kubikos

 

 

 

                                        Kubikos vagyok,

                                        tudok kubikolni

                                        A nevemet--

                                        senki sem ismeri.

                                        Úgyan minek egy 

                                        kubikost ismerni?

 

Sörös baráti beszélgetés

 

        - Minek ez a sok lom, Joe?

       - Ne így tekints rájuk, lásd bennük a pénzt, a lehetőséget, az üzletet. –Fin akárhányszor jön fel, mindig megkérdezi. És amióta Ray meg ő összebalhéztak Cassie miatt, azóta többször jön fel. Mindig megkérdezi, hogy minek ez a sok szar? Én pedig mindig ugyanazt válaszolom. Ha valaki el akar passzolni egy tv-t, én segítek neki. Az ismerősök is mindig engem hívnak először.

.......Zugo patak volt minden perc akkor még szivemben.Háborgó tenger , kitörni készülő vulkán.Ha az ördög kérdéssel állt volna elém, gyilkosság lett volna rá a felelet, és ma nem létezne rosz.Erőnek ereje tombolt bennem, keresve a kiutat folyton folyvást.Nem uralkodott még rajtam az idő,nem voltak elgyengült eszmék,s a vágy a nyugalomra valami távoli ostoba tevhitnek tűnt csak.Cseperedtem,és az őrülethez hasonlóan percenként akartam valami mást mint ami van.Nem volt körültekintés , se bírálat.Nem letezett középut csak nagyon jo es nagyon rosz dolgok.Utazás volt az egekből a föld középpontja felé.Szárnyaltunk szabadon,korlátok nélkül.Szerettünk majd gyülöltünk ha kellett, óvtunk es pusztitottunk ha a jelen azt kivánta....De akkor,abban a pár évben megjegyeztünk életünkben minden mozzanatot,minden szot,minden pillanatot isteni hatalommal ruháztunk fel......Ma már a mára se jut idő emlekezni, nemhogy a tegnapokra.Lelassult minden, kialakultak az ösztönök, a vágyak amik álmokat szülnek.Ma már tudjuk kik vagyunk és honnan jöttünk....Egy helyről indultunk mindanyian.........egy helyről ahol az őrültseg divat volt....A fiatalság gyorsvonatán utazva végül a valóság országába érkeztünk....

       Bar csak ne latna senki

      A multam kepeit, s eletem arnyait

      Tavolba merengo szememben

      Barcsak tudtam volna hamarabb

      Hogy nincs e vilagban helyem.

      Tevedesbol jottem a foldre,

      Csupan elneztek odafont a nevem.

      Vagy azt akarta istenem,

      Hogy rabul ejtsen e koldus szerelem.

 

      Te rohanva felem intesz,

      Szanalom mi folyton megtor,

      Labaid sietve koveti tekintetem,

      Miert felek meg mindig ettol?

Ibba Mári

 

Ezen a földön senki sem elégedett. Ha süt a nap, az a baj, ha esik az eső, akkor meg az – nap és eső metaforák lévén, értse ezeket mindenki úgy, ahogy akarja.

 

Én sem vagyok elégedett, például kellene még egy szoba, festeni és tapétázni kellene valahogy úgy, hogy ne kelljen kirámolni mindent abból az egyetlen lyukból. Jeges szél fúj be az ajtó és az ablak alatt, és még sorolhatnám.

 

Ilyenkor jut eszembe Ibba Mári.

 

Ibba Mári a szomszédunk volt, amikor még Rákospalotán gyerekeskedtem, és hogy milyen név ez?

  Baljós előérzettel, de útnak indultam. Én csak haza akartam jutni, ezen a sokszor megjárt úton.
   A telefonomban a szokásos zene ment, valami szerelmes maszlag, ami arra a lányra emlékeztetett, akivel nem rég szakítottunk. Nem volt benne biztos, hogy mit érez...talán én sem, de ezt még saját magamnak sem mertem volna bevallani, de majd csak lesz valahogy .   
   Időközben elkalandoztak a gondolataim, olyan furcsa volt az egyik barátom, miközben beszélgettünk végig úgy éreztem, valamit elakar mondani, valami nyomasztja ott legbelül, de majd holnap megbeszélem vele.

Képzelődni szabad

Leverten látomásoktól szenvedve

Várok,

Te hol vagy?

Nézek át a kerítésen,

Vánszorgok át a messzeségen.

Sirok.

Hol vagy?

Kérdeztem, de nincs válasz,

Hányszor játszottam el mindazt,

Képzelődök,

Itt állsz mögöttem.

Hátra fordulok s eltűntél hirtelen.

Boldogan megölelnélek,

Ha belépnél

Néznélek.

Ajkaidat csókolgatnám,

Alvó tekintetem

Magához térne.

Ha belépnél, minden rendbe jönne

A Barca meccset is beleértve.

Puspadanta

 

A Kelet világa mesés, rejtelmes, érthetetlen, és éppen ezért szeretjük. Vagy nem. Nézzük például Puspadanta történetét.

 

Puspadanta szó szerint virágfogút jelent, és én elég nehezen tudom elképzelni, hogyan harap bele pár szál rózsával egy méretes kókuszdióba, ám ez legyen az ő baja. A szépnevű félisten a gandharvák királya volt. A gandharvák a mitológiában szépséges, szárnyas ifjak, akik gyönyörűen énekelnek, félelmetes harcosok, és a kedvenc sportjuk az, hogy elcsábítják a földi lányokat.

És megint itt vagyok. A lakás. Úgy indult, hogy jó buli lesz, de aztán a pénz jegyében elfajult minden. Persze vannak kifogások, hogy nem telik lakbérre, meg kajára, de valójában végig kapzsi voltam. Az elején csak árulsz egy kis füvet a kollégiumban, aztán sok füvet, és a végén ez… magány.

                Kemény este az, amikor arra érkezel haza a lakásodba, hogy be van törve az ajtó, az amfetamin laborod összezúzva hever szerteszét… üvegdarabok a földön, tócsákban állnak a különböző vegyi anyagok.

 

 

KI LESZ A FŐVÁDLOTT?

 

 Blózsújné aggodalmaskodott a kútnál vízmerítés közben, hogy már jó ideje a hátán a hosszú izom iszonyatosan fáj, nyilallik, és még nem vette meg a koporsót. Mert sosem tudja az ember mire ébred, vagy mire nem? Meg aztán a faluban időtlen idők óta visszamenőleg, mindenki előre megvette a koporsóját, és a padláson tartotta, amíg szükség lesz rá. Volt már eset, igaz ritkán, hogy kölcsön kérték, mert egyesek épp így elhanyagolták, mint Blózsújné.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 94.

 

 

 

 

            A vonat elindult,és Sálikót némi nyugalom szállta meg. Úgy érezte, hogy megszabadult valami ördögi átoktól, ami reátelepedett első hazatérése után, és ami szinte mindig követte , bárhova is sodorta az élet. Aztán úgyan ezt az érzését megcáfolta az a tény , hogy az utóbbi időben mégiscsak jó dolgok történtek vele. Néhány hónappal ezelőtt még a kijevi fogvatartása idején-- nem hogy tervei nem voltak-- hanem  sokszor még a napjait sem tudta.Igen, és onnan, abból a letargiából kellett felállni.

 

 

 A CIGÁNY ÉS A PAP

 

 

A park ahol Arisztid atya reggelenként megpihenni szokott a Jézus Szíve Katedrális mögött volt. Mindig ugyanazon a padon ült szemben a felkelő nappal és elmélyülve olvasta a breviáriumát. Egyedül volt. Ilyenkor reggel még a gyermeksereg nincs kinn, hogy birtokába vegye a játszóteret és megtöltse átható zsivajgással. És az ölebeket sétáltató öreg hölgyeknek is korai ez az időpont.

        Egy cigány settenkedett esetlenül a pad felé.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 93.

 

 

 

 

           Sálikóék hazaérkezése után elkerülhetetlen volt, hogy édesanyjukkal ne közöljék , hogy immár minden rendben van, és a kissebbik fíú távozása csak napok kérdése. Nehéz szivvel fogadta ezt Sálikó mama, de megvigasztalták azzal , hogy ne bánkódjon a fia miatt , mert  unokája fog születni,  akinek aztán a gondját viselheti, és biztos elfoglaltságot, és örömet talál benne.

 

 

Bárcsak itt lehetnél, bárcsak fognád kezem…

csendesen rám néznél, amíg emlékezem

mindenre, mi szép volt, vagy meg fog szépülni,

ha a szélviharnak sikerül leülni.

Segíts, hogy félig kész, férfias alakom

benned eggyé váljon – igen, ezt akarom:

forrjon össze lelkünk, mint két kis vasdarab,

ne számítson többé, ha semmi nem marad

belőlünk holnapra, mert ellopunk mindent –

szoros öleléssel –, ami lüktet itt bent.

Ne létezzen többé semmi, csak Én és Te,

mi ragyogjunk ott fenn minden áldott este!

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 92.

 

 

 

 

          Több mint egy hónap telt el, hogy Vászjáék a parancsnoknál jártak. Ez az idő Sálikónak nagyon sok volt, de öröm, és reményekkel teli. Soha nem bizott annyira semmibe mint most a parancsnokban, akinek volt alkalma megtapasztalni emberi arcát is, és nemcsak katona, a parancsnoki álarcát. Arra a megállapitásra jutott , hogy a háború annak sem jó aki abból él, akkor hogy lehetne jó annak, aki csak kénytelen elviselni annak minden hátrányát nyomoruságát.

 

 

Tamás egy reggel arra ébredt, hogy rájött valamire, amit még eddig nem tudott.

Miután felkelt, egyre csak tanakodott magában: hogyan is fogalmazhatná meg felismeréseit? Valahogy úgy szerette volna, hogy egyszerű legyen, tömör, mégis lényegre törő. Hogy mindenki megértse. Ó, de hiszen épp ez a lényege annak, amit mondani akar. Nem fogja mindenki megérteni, akárhogy próbálkozik. Páran, talán, de lehet, hogy senki sem.

Mialatt ezen tanakodott, lassan megfogalmazódott benne pár mondat.