A mi utcánk 92.

          Több mint egy hónap telt el, hogy Vászjáék a parancsnoknál jártak. Ez az idő Sálikónak nagyon sok volt, de öröm, és reményekkel teli. Soha nem bizott annyira semmibe mint most a parancsnokban, akinek volt alkalma megtapasztalni emberi arcát is, és nemcsak katona, a parancsnoki álarcát. Arra a megállapitásra jutott , hogy a háború annak sem jó aki abból él, akkor hogy lehetne jó annak, aki csak kénytelen elviselni annak minden hátrányát nyomoruságát. Bár megtapasztalta még sem akarta elhinni , hogy az édesapja felől semmi értesitést nem kapnak--mostmár több éve.Azt is tudta, hogyan működik a postaszolgálat , hogy "muszka földön lassan jár a posta".Ettől rossz érzései támadtak , és kezdett a legrosszabbra gondolni. De akkor is szokás hivatalos értesitést küldeni. Egyre jobban kezdte megérteni édesanyját, aki állandóan sóvárgott férje után. Valóságos buskomorságba esett amikor megtudta , hogy valaki hazajött, és az a valaki nem hozott hirt az ő férjéről.

         Ezek a gondolatok gyötörték miközben megérkeztek a parancsnokságra. A parancsnok nem volt ott , ezért várakozni kellett volna. Úgy döntöttek , hogy inkább elmennek, és vásárolgatnak valamit az asszonyoknak, ameddig visszaérkezik a parancsnok. Bámulták a várost, annak mozgalmas életét. Még mindig nagyon sok katonatiszt jött ment a városba, ők voltak hivatva a rend fenntartására, és a szökevények kiszürésére.Ezek a tisztek jól öltözöttek voltak.Rajtuk kivül-- ugyancsak katona ruhába-- de deréköv nélkül is, sokan sétálgattak, de nem azért mintha nagyon szerették volna a katona ruhát , hanem azért mert még nem volt módjuk civil ruhát szerezni.  Ezeket, a katonatisztek gyakran ellenőrizték , hogy nem valami köztörvényes bűnözők, és ezért álcázzák magukat katonának. Találtak olyanokat is, de azokat könyörület nélkül szállitották a parancsnokságra, ahonnan gyorsitott eljárással rövid úton börönbe kerültek. Mindennapos látvány  volt, a  tisztek által  a város börtönébe való személyek menetelése.

         Sálikónak ettől a látványtól be indult az emlékezete, és felidéződtek benne azok a képek amikor őt kisérték Ánjától,  és gyermekeitől-- egészen Kijevig.Rossz érzése támadt, és némi gyülölet is megfogalmazódott benne, ezek ellen a tisztek ellen, és arra gondolt , hogy minél hamarabb túl kell essen a kivándorlás proceduráján.

         Mikor visszamentek , már jelen volt a parancsnok, aki nem titkolt büszkeséggel  jelentette ki , hogy minden elvan rendezve, már csak az útlevelet kell kiállitsák-- de azt itt helyben megejtik. Ennélfogva a legrövidebb időn belül útra is kelhet Sálikó. Vászja köszönenet mondott a parancsnoknak, Sálikó viszont meg sem tudott szólalni a boldogságtól, az örömtől.

         A parancsnokságról való eltávozásuk után, meg eredt a nyelve  Sálikónak is, annyira hogy  bátyja nem győzte hallgatni a hálálkodásait, a terveit, a parancsnok dicséretét.Mivel hogy minden ilyen sikeresen ment végbe szükségét érezték , hogy bemenjenek egy kocsmába, hogy áldomást igyanak a szerencséjükre, valamint  mindenki egészségére aki bármilyen formában hozzájárult a szabadulásához és kivándorlásának lehetőségéhez. Vászja, nem lelkesedett különösebben , mert azt tartotta , hogy egy kocsmáros komiszár nem megy más kocsmájában inni, de Sálikó erősködött, hogy ez a siker megérdemel egy áldomást.Be is ültek egy kocsmában, és hamar le is öntöttek egy pohár vodkát, de Sálikó boldogsága, még egy pohárral kivánt, és megállás nélkül vázolta jövő életének lehetőségeit.

         Már a második pohár vodkán is túl voltak amikor azt vették észre , hogy egy másik asztaltól , két civil  figyeli őket. Ismerősnek tüntek, de még nem tudták pontosan , hogy kik azok az illetők.Sálikó mereven figyelt, és egyszer csak a homlokára csapott, majd igy szólt bátyjához: Te, tudod kik ezek?-- ez két ember a két volt komiszár, akik jelentegettek engem és hozzájárultak ahhoz , hogy megtaláljanak és visszahurcoljanak. De ezzel már  fel is akart állni, hogy oda megy és le számol a volt komiszárokkal. Vászja, alig tudta visszatartani, hogy valami butaságot kövesen el. Csak úgy tudta megfékezni , hogy megemlitette  neki -- hogy talán vissza akarsz kerülni Kijevbe? Sálikó meg juhászkodott , de továbbra is forrt benne a harag a bosszúvágy , ezért bátyja jobbnak látta, hogy ráparancsol öccsére , hogy azonnal induljanak, még mielőtt  összeütközésbe kerülnek a rendőrséggel, aminek képviselői , ott is ott voltak a kocsmában, amit mindketten tudtak , de Sálikónak a bosszúvágya és az ital pillanatnyilag elboritották az agyát.De szót fogadott bátyjának és indulni készültek. Elmenőben még visszanézett a két alakra , és abban a tekintetben benne volt minden haragja gyülölete, mert ha azok a gazfickók nem áskálódnak, nem kutatattnak utána, akkor neki nem kell végig csinálnia mindazt a kálváriát amit végig csinált.