Számitásaim szerint levelet kellett volna kapjak hazulról , de a levél késett. Rá kellett jöjjek , hogy  nem  csak  " muszka földön  jár lassan a posta ", hanem  szép hazánkban  is . De az is lehet , hogy  valami egyébb oka van , hogy nem kapok levelet.

                 Apropó, levél.Csapatunkban-- mint már emlitettem-- az irás-olvasás nem volt túl fejleszve, ennélfogva négy-öt embernek kellett elolvasni  az érkező leveleket,  de megválaszolni is.. Eleinte szivesen tettem eleget az  ilyen fajta kéréseknek, de a levelek egyre gyakrabban jöttek, és már kezdtem únni az egészet. Ennek több oka is volt. Először is , nagyon nehezen voltak olvashatóak,  másodszor olyan sablonosak voltak,  a második, harmadik után akár fejből is elmondhattam volna az egészet. Ráadásul ,pajtásaim keveselték , hogy ilyen keveset olvasok , amikor a négy (füzet)lap telis-tele van betüvel. Az náluk nem játszott szerepet , hogy a betük  nagyrésze nem volt kisebb  egy cserebogárnál , ráadásul úgy dülöngőztek mint részeg cserebogarak.

                 Külön kategória volt a Marosvásárhely környéki( backamadarasi) magyar ajkú cigányok levelei. Vagyis a Gáboroké. A mi csapatunkba nyolc maradt, egy ugyebár hazament,  akik egymást közt is rokonságban voltak, és igy a nevük alapján se lehetett   tulságosan disztingválni közöttük, mert összesen a Rupi , a Gábor, A Matyi, és a Miklos nevek váltakoztak , hol  keresztnév , hol meg vezetéknévként előfordulva.A számukra érkezett levelek érkezése mindig bonyodalmat okozott ,mert egy egy levélnek akár több tulajdonosa is lehetett. Az esetleges pénzküldemények  átvétele már komolyabb erőket vett igénybe. Az volt az érzésem , hogy ezek a nevek, valamilyen , általam nem ismert matematikai szabály szerint variálódnak. De ez a névzavar nem csak a mi csapatunkra volt jellemző , előfordult ez más csapatoknál is.Igy aztán megtörténhetett, hogy egy levél  akár tizenöt --husz backamadarasi katonának szólhatott. A levelekben megemlitett nevek igazolták ezt, mert nem volt olyan levél amelyikbe  nem szerepelt legkevesebb tizenöt  név az üdvözlendők között. Mert az őket egyáltalán nem érdekelte , hogy ki a cimzett. Egy-egy ilyen backamadarasi levél úgy nézett ki mint egy osztálynapló,, csak éppen nem tartalmazott osztályzatokat . Ezen nevek felsorolásával  telt meg az első három oldal, a negyediket  a levélküldő a saját tenyerének lerajzolásának tartotta fenn, ami abból állt, hogy bal  kezét a papirra helyezte, és egy ceruzával körbehuzta újjai között. Aztán az újjaira valami  jeleket rakott, keresztet , csillagot , vagy  több apró  pontot. Soha nem tudtam meg , hogy ennek mi a jelentése, jelentősége. A levél megirása, és a "kézjegy" elkészitése után ,a levelet legalább kétszer elkellett olvasni , hogy valami rokon ,ismerős , barát nehogy kimaradjon mert az főbenjáró bünnek számit.

              De volt egy küldendő levél ,a Miklós Gáboré, amelyik legalább egy mondat erejéig különbözött a többitől. A levél végére mindig oda kellett irni:Anika , arra a bizonyos tárgyra  , nagyon vigyázz! A válasz is mindig ugyanaz volt: Legyél nyugodt ,nagyon vigyázok rá! Többször kérdeztem tőle, hogy miről van szó, sőt viccesen rákérdeztem, hogy netán az Anika intimebb  testrészéről. Nagyot kacagott, és megigérte , hogy egyszer majd elmondja. Ennek is eljött az ideje. Úgy látszik méltányolta , hogy sorozatban gyártom és olvasom a leveleket.

                Olyan félidős katonák voltunk , néhány toronyházzal, néhány szállodával, és egyebekkel a hátunk mögött, amikor Gábor Miklós pajtásomat, hazaengedték öt napra. Mikor visszatért, tarisznyájában , egyebek között jóféle fenyőpálinka  rejtőzködött. Estére , néhányunkat összehivott, és az egyik sarokba  baráti csevegésbe kezdtünk, az otthon töltött időről. Közben  beszélgettünk koccintgattunk , sőt még énekelgettünk is. Jól esett a fenyőpálinka, és jól esett a székely -cigány hangsúllyal ejtett magyar beszéd is. . Nagyon jól éreztem magam , egyetlen magyarként a hat cigányfiu között. Ahogy fogyott az üveg tartalma, úgy oldódtak a nyelvek, és elkezdtük egymást  beavatni  bizalmasabb dolgokba is. Egyébként az ivás egyáltalán nem volt rájuk jellemző! Most viszont , megis lecsúszott  néhány kortyocska  a Gábor torkán is. Egyszer csak  fel állt és intett , hogy menjek vele. Kint a legnagyobb diszkréció mellett, elmesélte , hogy mi az a titokzatos tárgy. Sugva, jobbra-balra figyelve mondta:-- Tudod, van nekem otthon Anikánál, egy három decis poharam, tiszta aranyból, aminek az oldala egy centi , mig a feneke három centi vastag.

                 Ez volt a nagy titok! És nem alaptalanul , mert annak idején  akit megfogtak , hogy nemes fémet birtokol , azontul , hogy elkobozták , évekig nézhette a börtönfalakat.