Kora hajnalban rendezett sorokban vonulunk az állomásra. Számba vettem  csapatunkat  és megállapitottam , hogy az itt jelenlévők között  mindegyiknek volt valami összetüzése a fegyelemmel, beleértve magamat is--főnökeink szerint. Egyetlen egy kakukktojást találtam a cigány kovács személyében, akiről én nem tudtam semmi rosszat mondani, sőt azt sem értettem, hogyan került ő közénk, mert én feddhetetlen magaviseletünek ismertem. Meg is kérdeztem tőle ,  hogy került csapatunkba. Azt mondta , hogy most nem mondhatja meg, csak majd akkor, ha nem lesz itt az altiszt, ugyanis az ő röppályára való helyezése vele kapcsolatos.

            Vonatunk , úgy hat óra felé kellett induljon de az állomási resti már öt órakor nyitott , hogy már idejében tudja  bóditani , kábitani az ingázókat. A kocsmáros szerint sok ember azért kel fel , hogy igyon valamit , és ha már  ugyis felkelt , hát elmegy a munkahelyére is.

             Altisztünk , komolyan szemezett a rumos üveggel, de valahogy, nem volt bátorsága otthagyni bennünket, vagy szégyelte, hogy igyon valamit, a mi szemünk láttára.  Ezért mi biztattuk , hogy igyon csak nyugodtan, nem csinálunk mi semmi rosszat. Nem akart kötélnek állni, egészen addig, amig  görög barátom  szépen kérlelve meg nem fogta a karját és  el nem kisérte a bárpultig. Ott, hamar beletöltött  három deci rumot--saját zsebére--, úgy hogy a vonatra való felszállás , már néni nehézségekbe ütközött. De mi volt nekünk egy ötvenkilós altisztet feldobni a vonatra? A görög megállapitotta , hogy ez a három deci rum ,olyan  két-háromszáz kilóméterre elég az altisztnek , de ha józanodik ,akkor töltünk még belé, egy kis kiegészitőt.

              Altisztünk , még próbált  bugyborékolni egyet s mást, de senki sem figyelt rá, mert nyelve minduntalan göbre kötődött, és senki nem értette , hogy mit akar-- valószinű ő sem. Most tartottam alkalmasnak az ídőt , hogy elmeséltessem a kováccsal, hogy mit vétett a katonai fegyelem, a haza  ellen a közerkölcs ellen, vagy az ég ellen , ami miatt gyarapitja  maroknyi csapatunkat. A kovács mesélni kezdte, hogy  kora ősz óta  az őrmester nem hagyja békén , hogy készitsen neki egy fejszét. De ő híába magyarázta , hogy fejszét csak kizárólag  kemény acélból szabad és érdemes csinálni, az őrmester ezt nem értette meg, és egy alkalommal azt mondta , hogy őt nem érdekli , hogy miből , de mostmár csinálja meg.Ekkor  fogta magát, vett egy csövet, és szépen kikovácsolta fejszének. A szokásosnál is szebbre csinálta , csiszolta fényesitette. Gyönyörü darab lett, esztétikai szempontból akár kiállitásra is lehetett volna jelentkezni vele. Egyet viszont-- és pont azt  amilyen célból készült-- nem tudott. Fát vágni. Mert már az első alkalommal, amikor belevágta a  fejszét a bükkfába a fejsze éle kettőbe nyilt , és utána már akár el is lehetett dobni. Az őrmester megharagudott, és mikor a kapitány összeállitotta  az áthelyezendők névsorát, a fennmaradt egy helyre a cigány kovácsot "protezsálta " be.

             Több mint egy éve voltam már katona , és közeledett az év vége ezért egy kis számvetésre szántam el magam . Visszapillantottam  az elmúlt húsz évre , ami nem volt szép és nem volt jó, de azt sem mondhatom, hogy csúnya volt és rossz. Inkább azt mondom , hogy vegyes volt mint a koldus sz..r És ez áll legközelebb az igazsághoz.

              Találkoztam jó emberekkel , akiknek , rossz tulajdonságaik is voltak, és találkoztam  rossz emberekkel akiknek jó tulajdonságaik is akadtak.  Találkoztam szép nőkkel akik  jók voltak hozzám , ezért azt mondták rájuk , hogy rosszak. És sokszor találkoztam  önmagammal, akiről mai napig sem tudom , hogy ki vagyok, mi vagyok , jó-e , vagy rossz ? Egyet tudok magamról, hogy két lábon járok, mint más ember, akkor amikor a négylábu is megbotlik. De nem esek el.