Bölcsőtől a koporsóig. Ezzel a cimmel illeték választott  mesterségemet. De nekem az jutott osztályrészül hogy hamarabb kényszerültem  koporsót csinálni ,mint bölcsőt. De a dologba a legszomorúbb az , hogy  egy nagyon jó katonapajtásom számára. Ez a srác néhány hónappal hamarabb vonult be mint én, és ennélfogva  hamarabb is kellett volna  leszerelnie. Ezidőtájt, már órában is kitudta számolni ,  a még hátralévő katonaídejét, amit előszeretettel közölt velem , szinte naponta. De a sors , a szomorú sors nem úgy hozta , hanem úgy hogy sohasem szerelt le!

               Egy szombati nap az ebédlőből elsőnek jött ki , és hogy ne unatkozzon, hozzá akart fogni a dolgozni. A munkája  egy sinvágógép kezelése volt, amihez az áramot egyenesen egy villanyoszlopról vezették le, amit egy villanyszerelő srác kötött a géphez minden alkalommal , és ő is szerelte le , valahányszor ha a munka szünetelt. Kollégámnak nem volt türelme, hogy meg várja a villanyszerelőt, igy ő maga fogott hozzá az áram bekötéséhez. Vesztére! Valamit nem jól csinált, mert amikor megfogta  a sinvágógép két karját, pillanatokon belül megfeketedett és szörnyethalt.

                Azonnal hivattak, hogy koporsót kell készitenem. Amikor megláttam pajtásom élettelen fekete testét, szólni sem tudtam , csak integettem ,  és bólintottam , hogy mindent értek , és megcsinálom , de torkom szoritása  nem enged ki hangot a számon Szabályosan sirva fakadtam, és pillanatok alatt végigfutott agyamon a pajtásommal töltött napok , minden  jó és rossz történései. Felelevenedtek bennem mesés tervei, melyről olyan meggyőzően  beszélt, ahogy mesélt barátnőjéről, szüleiről testvéreiről.

                Annyira várta, sürgette a szabad életet--talán a munkához is azért akart hozzáfogni , hogy hajtsa az időt-- mint aki attól fél, hogy nem jön el soha.

                Anyagot szereztem,  kaptam  két civil ácsot segitségül, mert a koporsónak hajnalra elkellett készülnie. Életem első koporsója volt , amit én kellett elkészitsek, egy barátnak , egy sorstársnak-- de azt is tudomásul kellett  vennem , hogy nincs senki más aki elkészithetné, ezért  ha fájó szivvel, és reszkető kézzel is, de  nekifogtam. A civilek gyalulták, csiszolták kivül -belül a deszkát és én illesztettem a deszka végeket, állitottam össze. Ahogy a koporsó formát nyert, úgy hatalmasodott el rajtam  , a szomoruság , a fájdalom, a keserűség az értelmetlen halál miatt.

                Néha meglátogatott őrnagyom, hogy lássa hogy állok a munkával-- kérdezte , hogy mire van szükségem? -- akár bort is hozat, vagy enni valót, csak eggyet ne kérjek , hogy abbahagyjam a munkát. Ahányszor a koporsó szót kiejtette  a száján annyiszor hasitott belém a fájdalom, és annyiszor gondoltam anyám temetésére, és annyiszor bujkáltak könnyeim szemem sarkában. Ezért aztán őrnagyom rámkérdezett , hogy miért érzékenyülök el. Őszintén bevallottam , hogy  számomra minden koporsó  egyenlő a halállal --anyám halálával-- ami miatt azóta is vigasztalhatatlan vagyok, függetlenül attól , hogy kinek a koporsója. Őrnagyom  is csak próbálta leplezni  meghatottságát, mert egy hirtelen mozdulattal  megfordult és elment. Néhány percen belül visszajött , és csak annyit mondott: Az én fiam  katonai főiskolára jár...

                 Éjféltájban felmentünk az étkezdébe. Most is Rizi meg Kati volt ott, akik  azt kapták  parancsba, hogy amit kérünk-- a civilekkel együtt-- azt  kapjuk is meg. Tulajdonképpen csak Katinak kellett volna ott lenni , de Rizi félt egyedül  vagongarzonjában maradni, és ez érthető volt , mert a baleset, lakosztályától alig öt méterre  történt. Igy inkább fennmaradt kolléganőjével egészen addig amig  megnem vacsoráztunk-- ha ezt vacsorának lehet nevezni , igy jóval éjfél útán.

                  A kakas még nem kukorékolt, amikor a koporsó készen állt. Jelentettem az őrnagynak, aki azonnal intézkedett ,hogy halott bajtársunkat helyezzék a koporsóba , de előtte még , helyezzenek egy fémstráfot a vállpántjaira.-- továbbá elmondta , hogy már intézkedett, értesitette a szülőket , hogy ne tegyenek egyetlen lépést sem mert  élettelen fiúkat a hadsereg hazaszállitja--diszőrséggel--és résztvesz a temetési szertartáson is. Ugyanakkor kiadta az ukázt, hogy  még egy láda szükségeltetik, mert a koporsót csak  egy másik ládába zárva szabad szállitani.

                  Azt is megcsináltuk, és déli  tizenkét órakor--huszonkét órával a baleset után-- barátom és  sorstársam, egy tiszt , egy altiszt,  és öt közkatona  kiséretében elindult  Radauti(Radóc) felé.