Egy alkalommal, amikor a kapitánynémat látogattam meg, őnagysága egy kéréssel fordult hozzám. Lennék olyan szives  és látogatnám meg Anna nénit, aki csak néhány házzal lakik lennebb a faluba, mert valamilyen  oknál fogva  elromlott a bejárati ajtaja és nincs aki megjavitsa. Megkérdeztem , hogy Anna néni hány éves, mert ha fiatal akkor nem megyek! Megnyugtatott , hogy Anna néni  hetven és nyolcvan között van, de ha fiatal volna , nem is ajánlana. El is mentem  a nénihez. Anna néni "vitéz úrnak" szólitott , majd románul folytatta, nagyon szeretné ha megjavitanám a  bejárati ajtaját mert az egész környéken  nincs aki értene hozzá. Megnéztem a zárat  és azonnal rájöttem ,hogy nincs komolyabb baj csak az eltört rugót kell kicserélni  Le kellett szerelnem a zárat, hogy elvigyem és javitás után visszaszereljem.

            Már éppen indulni készültem, de Anna néni nem engedett , hanem be invitált a tiszta szobájába , leültetett  és bort tett elém. Előbb szabadkoztam , hogy nem szabad, és nem maradhatok sokáig, mert hát ez mégis csak katonaság, és nekem főnökeim vannak,akiknél el kell számolnom minden percemmel. Mire kifogásaimat végigskáláztam, már bántam is, mert a karosláda mögötti falon, nem kevesebb mint  negyvennyolc darab  tányér( kerámia) diszelgett, nagyobb részük dátumozva volt Megkerestem a legrégebbit: Anno  ezernyolcszáz negyven kettő. Sárga alapon fekete irásos tányér volt, virágdiszitéssel. Ottfelejtettem  a tekintetemet. Anna néni  észrevette csodálkozásomat és mesélni kezdett. Ezeket a kerámiákat még a nagyanyja az édesanyja kezdte gyüjteni, de ö is  kapott még jó néhányat valamikor még az első világháború idején kislány korában, de még azután is.Keresgéltem , és még találtam ezerkilencszáz húszonkettes  feliratut is. Az alacsony mestergerendás ház egy egész falát beboritotta ez  a népmüvészeti érték, amelyen békésen megfért egymással a sárga -fekete , a piros -zöld, a piros-sárga-kékkel diszitett kerámia. Anna néni nagyon büszke volt rá, és megmutatta , hogyan töröli le minden nap a portól ezeket a darabokat. Megkérdeztem tőle, hogy nem lenne kedve eladni őket, talán valami múzeum  jó pénz fizetne érte. Megróvóan nézett rám, és azt mondta: "Ameddig én élek, nem adom senkinek, még a lányomnak sem , aki Nagybányán lakik és bányász a férje" Halálom után meg már nem érdekel, hogy mi lesz a sorsuk.Én meg csak ámultam és bámultam csodálattal. Agyam tekervényeben  megjelent a negyvennyolcas forradalom, a Bach-korszak, a kiegyezés, a Monarchia, az első világháború, annak vége , következményeivel együtt

            Anna néni egy képet  mutatott édesapjáról-- piros posztóruhában  vitézkötéssel fegyverrel. Ez a kép elárulta , hogy a Monarchia  katonája volt, és éppen akkor esett el amikor az Anna néni esküvőjére várták haza. Helyette csak egy értesités jött , amiben közölték , hogy kötelessége  teljesitése közben hősi halált halt,  valahol a Kárpátokban. Anna néni  még sokáig szorongatta, simogatta nézte a képet, majd ujfent megtörölgette  , mielőtt visszaakasztotta volna a falra. Ekkor már nem siettem  szivesen hallgattam  ezt az idő asszonyt, aki annyi szeretettel törölgette a képet és néha a szemét is, akinek  láthatóan jól esett, hogy van kinek elmesélni emlékeit.

             Még aznap visszatértem a megjavitott zárral, és megigértem , hogy bármibe segitek neki amibe csak tudok. Úgy vettem mintha  nagyanyám lenne, mert az enyémet olyan korán elvesztettem , hogy nem is emlékeztem rá. Anna néni meg úgy megszeretett, hogy ellátott minden jóval, szalonnával, gyümölcsel borral. Mivelhogy soha nem fogadtam el tőle pénzt, szorgalmasan jegyezte , hogy  mennyi borral tartozik nekem. Az is igaz , hogy minden ajtajára , vadonatuj zárat szereltem ,  és megjavitottam mindent ami elromlott. Egy alkalommal még  maltereztem is , mert a ház elején egy olyan négyzetméternyi területen lehúllott a vakolat . Ez valami vallásos ünnep előtt volt, és nem szerette volna , hogy az ünnepnapon az ő portája csúnyán  nézett volna ki. A meszelést ő maga végezte , mert megvolt győződve  róla , hogy  azt ő jobban tudja, mert mint mondta,

 közel hatvan éve gyakorolja.

              Anna nénihez gyakran visszajártam, amikor csak az időm engedte , mert nem tudtam betelni azzal a látvánnyal, amit tisztaszobája nyujtott, és nem tudtam megérteni , hogy ezt az egyszerü asszonyt, mi készteti  arra , hogy olyan szilárdan ragaszkodjon emlékeihez.

               Az évszámok tanusága szerint , legkevesebb nyolcvan év  történései. emlékei zsufolódtak össze  ide ebbe a pici, alacsony , mestergerendás házba ,  egy szorgalmas egyszerű asszony jóvoltából.