Kéz a kézben sétáltunk végig az utcán, melynek végében falként húzódott az impozáns vízvezeték. Az idő múlásának ellenálló kövek szürkéskék fényben ragyogtak, hála a közelben álló utcai lámpáknak. Meglepően csendes volt a környék. Csupán néha húzott el egy-egy kocsi mellettünk, miközben lágy szél söpört végig az épületek között. Kóbor macskák ugrottak az árnyékokba, ahogy meghallották lépteinket.

– Szeretnék kérdezni valamit – törtem meg a hallgatásunkat, majd egy ház falához húztam Annát, aki mélyen a szemembe nézett.

Iliasz Venizelosz nyomozó beültetett minket egy a közelben veszteglő rendőrautóba, majd egyenesen a kavalai rendőrkapitányságra hajtottunk, mely a kikötőtől északra helyezkedett el az Omonoiasz nevű, a város egyik hosszabb útja mentén. Meglehetősen aprócska irodában kötöttünk ki, ahol leültünk, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet, amiben rávilágítok néhány dologra. Készen álltam válaszolni a kérdéseikre, mialatt Anna mellettem feszülten várakozott. Nem szólt egy szót sem az idevezető úton, s valószínűleg nem tudta, mire számítson annak ellenére, hogy korábban megcsókoltam.

Összegyűltek hát mindazok, akik emberi életet sem kímélve a képet akarták. A tábla készen állt és a bábuk utolsó lépésükre készülődtek. Ha nem féltettem volna Anna életét, akár kényelmesen végig és nézhettem volna, amíg lemészárolják egymást, hiszen úgyis fegyvertelen voltam. Csakhogy mindig is szerettem a kihívásokat, de egyelőre meglapultam.

– Ki az ördög maga? – kérdezte Ganz, mire a szemüveges férfi nevetve válaszolt.

– A nevem nem fontos, de bizonyára hallott már rólam.

2.

Késő éjszaka ébredt fel a városi tömlöcben. Furcsa rotyogás birizgálta a fülét. A teremben több ilyen rottyanás is elszabadult az összezsúfolódott foglyok között. Egy hatalmas rongyos fenék préselte arcát a rácshoz, csak most kezdte érezni az arccsontjáig hatoló fémlapot. Kiszabadította karját a fenék gazdája alól s rálökte egy mellette alvó kollégára.
-    Na, mi az? – dünnyögte.
-    A fülembe eresztettél.
-    Szeles az éjszaka – és visszaaludt.

mennyei próféciát
megtestesítve állt

előttem

türelme a végtelen

hangján szólt

s én nem tudtam,

hogy mi legyen

mosollyal az arcán

utoljára még

szememre hullott

a csillagos éj,

de barátságos fényükön át

már hallatszódott

az elveszett világ

földre zuhant meteorraj

elolvadt fénye

megfoghatatlan

Miután megtudakoltam a recepcióstól, hogy merre található az Ambrózia klub, visszatértem a szobámba. Néhány éppen belépő vendég döbbent pillantásaitól kísérve, de nem törődtem velük. Újra és újra lejátszottam a fejemben a történteket, de Anna viselkedésére nem találtam magyarázatot. Hacsak nem játszott már velem Hydra szigete óta. Hiszen meglehetősen rámenősnek bizonyult, mikor megismerkedtünk. Kár volt megbíznom benne. Mindenesetre nem engedhettem meg azt a luxust, hogy a múlton rágódjak. Gyorsan felöltöztem és indultam volna, hogy béreljek egy kocsit.

Miután megszabadultunk a taxitól, visszatértünk a szállodába, ahol kipihenhettük az izgalmakat. Anna fáradtnak érezte magát, ezért behúzódott a szobájába, de azt mondta, egy óra múlva csatlakozik hozzám. Tudtam, ha akarnék, én is képes lennék elaludni, ám csapongó gondolataim ezt nem engedték. Inkább elővettem a képet és leterítettem az ágyra, hogy tüzetesebben is szemügyre vehessem. Biztos voltam benne, hogy Francois Sicard hagyott valamilyen nyomot vagy utalást végső művében.

4. fejezet

A tűzvész

„1666-ot írtunk. Londonban a hőség az elmúlt hónapokban elviselhetetlenné vált. Szokatlan volt ez a hidegvérű angolok számára, ahogy a külföldiek neveztek bennünket, de a levegő szinte fojtogatott. Minden melegrekord megdőlt, amit feljegyeztek. Ezért persze nem csak a kánikula volt okolható, hanem a zsúfoltság is, ami akkoriban a városban uralkodott. A házakat minden rendszer nélkül, egymás hegyére-hátára építették, sajnálták a jó anyagot elhasználni, ezért mindent a közeli erdőkben fellelhető fákból tákoltak össze.

   Hétfő reggel Kállay Balázs első dolga volt, hogy Váradyval karöltve felkeresse a T. utcai árvaházat. Szeretett volna minél hamarabb túllenni a formaságokon, hogy végre hozzáláthasson a munka érdemi részéhez.

   Az igazgatónőt első látásra roppant szimpatikus embernek tartotta, bár sejtette, hogy viselkedésében némi katonás fegyelem megbújik. Hiszen ezért igazgatónő. Kállay mindig is azt tartotta, ahol rendnek kell lenni, ott muszáj vasmarokkal küzdeni a tekintélyért, hogy ez megvalósulhasson.

A festmény tényleg furcsa volt, ahogy azt az öreg Pavlisz mesélte Hydra szigetén. A kép közepét az izmoktól duzzadó, oroszlánbőrt viselő Héraklész uralta, ahogy egy fáklyát és bunkóját magasba emelve készül lesújtani a sárkányszerű lényre, melynek tucatnyi feje az alkotás bal sarkából nyúlt ki a hős felé, így a teste nem látszódott. A hydra pikkelyes koponyái kitátott állkapcsokkal és vörösen izzó szemekkel magaslottak a hérosz fölé. Mindeközben a háttérben modern fehér házak álltak az éjszakában, s ezektől nem messze valóban a kikötő vize hullámzott, rajta egy csónakkal, amibe három alak rakott be néhány aranyozott tárgyat.

Néhány tinédzser lerobbant éjjel az út szélén a régi verdájukkal, amit az egyikük az apja engedélye nélkül hozott el. De nem is akármilyen út, hanem a főúttól jó messze egy murvás rész, egy kísérteties erdő közepén. Mert erre biztosan rövidebb. Hooogyne… A Lúzer elkezd parázni, a Keménycsávó mindjárt el akar indulni valamerre, a Szépfiú udvarol a Szőke Nagymellű Lánynak, és megpróbálja beráncigálni a bokorba, a Vallásos Lány előjön valami szent hantával, a Szemüveges Okoscsaj pedig megpróbál mindent megszakérteni.

Persze arra jutnak, hogy a legértelmesebb dolog, amit csinálhatnak, hogy bemennek az erdőbe, amiről pedig egy arra bicikliző részeg elmondta, hogy átkozott, és hogy ott laknak a késes gyilkosok, akik feldarabolnak mindenkit.

Úgy döntenek, hogy négyen bemennek, ketten pedig ott maradnak, és megvárják a többieket, nem tudom, hátha csoda történik.

Conybord, az elvetemült

1.

Imádta a reggeli napfény simogatását, a zöldellő pázsit puhaságát, a körülötte sámánként ugráló csontvázak sokaságát…
-    Csontvázak? - kiáltotta.
Kitörölte szemeiből a barlang felvert porát s sajgó derekát masszírozva feltápászkodott. Ahogy hallása is tisztult a környezeti zajok párosultak az eléje táruló képpel, ami inkább hasonlított rémálomhoz, mint friss tavaszi reggelhez.
A tudata is tisztulni látszott, ahogy hunyorogva felfelé tekintett a lyukra, amin lezuhant.

Első vers változat: (valamikor Június vége felé készült)

Értelmetlen dolgot tettem,
Rajtad múlik minden.
Rád írtam és őszinte voltam,
Levelembe merészen szóltam.

Elmondtam,mit érzek.
Rímeket nem leltem.
Tehetségem szerte foszlott,
Nem találtam oda illő szót.

Rajtad múlik minden,
De én bízom benned.
Mi történt?Nem értem.
Mi lett velem,hogy megtettem?

Bátor voltam,azt hiszem.
Gyávaságnak tűnt leírni mindent:
De nagy dolog,hogy megtettem,
Mert rájöttem vállalnom KEll amit érzek

                                  Nem tudunk...

                        Feltaláltuk a tüzet.

                        Asszonnyá tettük a szüzet.

                        Felfedeztük Amerikát,

                        rögtön hozzá a politikát.

                        Szekér alá kereket raktunk,

                        eléje lovakat fogtunk.

Másnap délben már Kavalában találtuk magunkat Annával. Tolóból Kalamatába vitettük magunkat kora reggel taxival, honnan olcsó repülőjárattal könnyedén eljuthattunk Észak-Görögország második legnagyobb városába. A Kavalai-öböl partján fekvő várost pároszi telepesek alapították Neapolisz néven a Kr.e. 7. században, Thasszosz szigetével átellenben. Kereskedelmi kikötőjének és a Panagion hegy mélyén rejlő aranykészletének hála igencsak jelentőssé vált a térségben.

   Pisti úgy érezte, egyszerűen nem képes megszokni új környezetét. Bármennyire igyekezett szem előtt tartani azokat a dolgokat, melyeket Szilvi néni elmondott neki, nem ment.

   Sanyi bácsi előtt próbált úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de kételkedett benne, hogy ez sikerült. Ő mindenesetre megtett mindent, ami tőle tellett, így nem érhette szó ház elejét.

   Ahogy kinézett az ablakon, zsivajgó gyerekseregre lett figyelmes. Sokan voltak, Pistit szerény számítása szerint körülbelül tizenöten.

Még azelőtt elhagytuk a helyszínt, hogy a mentők felértek volna. Nem akartuk, hogy a hatóság emberei kellemetlen kérdéseket tegyenek fel. Az a néhány kiránduló, akik körülöttünk álltak szintén külföldiek voltak és nem nagyon figyeltek ránk, hanem szörnyülködve bámulták a holttestet, s némelyikük elmerülten tárgyalták az eseményt. Időt hagyva nekünk, hogy észrevétlenül eltűnjünk. Különben sem látták, hogy korábban beszélgettünk az áldozattal.

A város fényei elfakultak,mert nem voltál itt velem.
A szerelmem irántad,sosem halványulhat el.
Miért vagy szabad,hogyha semmi értelme a jónak?
Mi az értelme a nagy szavaknak,ha boldogtalan a sorsa?

Változatlan volt minden körülöttem,de számomra tompa.
Elmentél és kényelmetlenül itt kellett,hogy maradjak.
Vigaszt nyújtani lehetetlen volt,láttam másra pillantasz úgy.
Talán ha máshogy csináltam volna összejövünk még idő előtt?

Kérdéseimre választ vajon hol lellek,a vak sötétben tapogatózom.

Kis híján orra estem a köveken, de valahogy képes voltam megőrizni egyensúlyomat, majd a lendületemet kihasználva inkább leugrottam a lépcsőkről. Egy boltíves átjárón keresztül rohantam, követve a labirintusszerű ösvényeket, s hamarosan kiértem az erőd bejáratánál lévő kis térre. Útközben az éppen érkező látogatók elkerekedett szemekkel figyelték az eseményeket, amint két vadidegen férfi lélekszakadva elrohan előttük.

A szőke hajú kisurrant a kapun, s a lefelé vezető lépcsőket kettesével szedve menekült.

A szívem egyre dobog
Senki sem állíthat meg az utamon
Itt hatalmas nagy balhé lesz gyerekek
S győztesen kerülök ki köztetek

Végigjátszom nem hátrálok
Megnyerem a hosszú játékot
Fáj, hogy barátokat elveszítjük
Ilyenkor könnyekkel küszködünk

Újra látom őket tudom
Kezdődjék hát a harcom
Ki az erősebb? Meglátjuk
Ez lesz a végső összecsapásunk.

Kiszáradt a torkom
Ívóvizet nem birtkoklom
Elfogyott a hosszú út alatt
Újra tölteném,de nem lehet a kulacsomat

Fejemfelett a kétfejű sas szálldogál
Repül, repül meg nem áll
Keresi a táplálékot
Elértem egy kisvárost

Álmos texasi kisváros
Mégse olyan világos
Lecsökkent lélekszám
Kitudja mi vár rám.

Végtelen út előtted
Hegyen völgyön átkelsz
Egyedül vagy senki nem kisér
De mond beférhetnék melléd?

Vándor soha-soha meg nem áll
Szabad ég alatt alussza álmát
Nagyon szép körülötte a táj
Ám mégis neki is van, ami fáj

Azt hitte, hogy szeretik, de tévedett
Sokat csalodott az életében
Elvegyülnek a könnycsepjei ha elered az eső
De nem adja fel, hiszen vele van az erő.

Képzelet…

Felébredt egy meg nem írott dal,
Hang nélküli hangon megszólal.
Fölkapom rá én is a fejem,
Sebességet dobban a szívem.
Hallgatom, mit én sem hallhatok,
Többet mond mind egymillió szó.
Megérint a csend, mint jó barát,
Szomjazom a képzelet szavát.
Nézek körbe már a semmiben,
Kezem nyújtom feléd csendesen.
Halkan járok lépteim fölött,
Semmit érzek újaim között.
Furcsa dolgok történnek velem,
Furcsa érzés, hogy elveszítelek.
Több voltál nekem, mint jó barát,
Akartalak mégsem akartál.

Lennék kék ég, amely

átkarol ezernyi

vijjogva vonagló viharmadarat.

Lennék zöld fű, amely

harmatban megfürdik,

zöldellve zengi szét szép szózatait.

Lennék nagy fa, amely

lombjával leplezi

fiatalok forró momentumait.

Lennék patak, amely

csillogva folydogál,

medrében megannyi mosolyt hordozva.

Lennék szellő, amely

lágyan lengedezve

hírnöke lehetne a boldogságnak.

Lennék magas hegy, mely

szilárdan megállna,

hiába tépázná a vad természet.

Theresa felvette a naplót s elindult a kertbe, hogy folytatja az olvasást. Már nem sok volt belőle hátra. Elolvasta a részt, melyben Madison leírta, milyen volt Elisabeth temetése, s hogy ez milyen hatással volt későbbi életére. A férfi össze volt törve s megszállottan kereste a lánya gyilkosát. Közben említést tett újabb eltűnésekről, s célzott is rá, hogy tudja ki okozta Elisabeth halálát. A gondja meggyűlt a rabszolgáival is, hiszen azóta, hogy ott találta a lányát vérbe fagyva közöttük, lázadozni kezdtek ellene.

Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban   ( befejezés)



Abban az időben nagyon nehéz volt hozzájutni a gázpalackokhoz. Az országban egyetlen szakosított gyár termelte. A lakosság látta,,hogy mennyire kényelmes és takarékos igyekezett beszerezni, ha a lehetőség úgy kínálta akár feketén is. A hivatalos eljárás úgy történt, hogy a vállalatok kiutalásra kaptak néhányat, a vezetőség a szakszervezeti bizottság valamint az üzemi pártbizottság közös megegyezés alapján szétosztotta az arra érdemeseknek.

Másnap délelőtt béreltem egy ütött-kopott Fiatot, s felvettem Annát, aki most is csinos volt, mint mindig. Virágmintás, egyrészes ruhát viselt, mely csak a combja közepéig ért. Hóna alatt fehér retikül lógott, ám tekintetem valahogy mégis inkább formás kebleire irányult néhány másodpercig. Uralkodnom kellett magamon, hogy úriember módjára viselkedjek, noha olyan hőhullám csapott le rám, mintha a sivatagban lettem volna. Anna széles mosolyából világossá vált számomra, hogy észrevette zavaromat.

1.

Állj be hamar a sorba,

én is beállok mögéd.

Állj be hamar a sorba,

hisz most minket óhajt a nép.

Szükség van az igaz szóra,

soha még ennyire

nem kellett a dalnak

igaznak lennie!

2.

Te, akinek nincsen dolga

ezen a világon,

figyelj most rám, figyelj jól, hisz

ez nem csak egy álom.

Szükség van rád, hidd el nekem!

Ne dugd homokba fejed!

Kelj fel, nyisd ki jól a szemed,

és énekelj velem!

3.

Te, akitől elfordultak

emberek s az Isten,

s úgy érzed, hogy az életnek

sok értelme nincsen:

gondold át újra!

Bemutatkozás

Kedves naplóm,

Ma Vasárnap van, Január első vasárnapja. Most a szobámban vagyok, apám küldött fel, mert szerinte nem vagyok jó gyerek. Utál engem, mindig is utált. Lent a szokásos dogok folynak, apa kártyázik Milánnal, a mise lejárt. Apám más néven András tiszteletes. Ő a helyi plébánia református lelkésze. Mindenki szereti. Csak én nem. Most befejezem az írást, mert kopogtatnak.
-    Ki az?
-    Az apád vagyok. Bejöhetek?
-    Gyere.
-    Kész az ebéd.

Leszállt az éj, mire visszatértünk Tolóba. Anna elköszönt és a hotelbe sétált, hogy másnapra kipihenje magát. Én is hasonlóképpen akartam cselekedni, de előtte még el kellett intéznem valamit. Zsebemből előhalásztam a telefonszámot, amit még reggel szereztem meg a szakállas férfitól. Ideje volt kideríteni, hogy ki rendelte el Bergman professzor megölését és az én követésemet.

A kikötő sétányán álldogáltam, miközben beütöttem a számokat a telefonomba és vártam.

Itt vagyok jómagam egy igazi félresikerült királylány. Igaz nem zárt be senki sehova, mégis azt várom, hogy megmentsen a lófarkú herceg… Akarom mondani a szőke herceg fehér lovon. Azt kell várnunk ugye. Minden szőke királylánynak…

Aztán meguntam a várakozást, megláttam a fehér nyulat, ami elvitt Csodaországba. Fura hely, fura figurákkal, pont mint a valóság, csak olcsóbb a benzin. Belegondoltam, hogy lehet, hogy igazából a nyúlon túl van a valódi Csodaország, és ez a valóság.

Halk és felkavaró gondolatokkal szorít magához a csend.
Kihagyja a sok szép emléket és karod magányára vezet.
Elmeséli milyen lehetett volna,ha kimondod érzésed,
De te kegyetlenül az ellen álltál,amit nyújtottam neked.

A szívem beszél halkan,suttogóan magyarázza a békét,
Mely nem jön el és a homok az arcomhoz sírva ér.
Az eszem rúgja hátba már megint a lelkem,
A városban szenyes levegőt a friss váltja fel.

Ellen kell állnom a változás szunnyadó szelének.
Az emlékek maradtak barátként mellettem.

A fél városon kellett átvergődnöm, mire elértem a találkozó helyére. A várba rövid, kanyargós út vezetett fel. Miss Tanakiszt a várfalnak támaszkodva találtam, amint a lágyan hullámzó tengert bámulta hol éppen egy szárnyashajó húzott el, felkavarva a vizet.

– Hát idetalált – mosolyodott el, mikor meglátott.

– Nem volt nehéz.

– Elintézte, amiért jött?

– Fogjuk rá. Még Nafplióba is tennem kell egy látogatást.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét.

Két galamb ül fán és bámulnak!
Az embert,a napot és majmokat!
Kitűnik egy pár,egy gyámoltalan nász.
Ölelkező vágy csavarog a fán.

Virágzik a pipacs,pirosan díszeleg.
Illat ölel körbe,elkábít rendesen.
Elmentél és itt hagytál,egyedül:
Ülök a  fán,mely egykor a miénk volt!

Keress még,ne hagyd,hogy elmenjek!
Csak szólj és ne várd,míg elveszek.
Közel a vége,eltiportál a porban,
És elhibáztad az összeset sorban.

Eltiportál,becsaptál elhittem szerettél.
A galamb felrepült,levelet fúj a szél.

Testem hideg rázza ma valójában,
de nyugalom van e kis világban.
Kinn hideg szél süvít,
idebenn a tűz melegít.
Hova menjek?
Mivé legyek?
Ki mondja meg, hogy
mit tegyek?
Barátaim hiányoznak,
olvasni őket vágyom,
de eszem mondja,
nincs arra időd lányom.
Munkám annyi, mint a tenger,
de perceim számlálgatva
betekintek néha a klubba.
Ha nem is szólok sűrűn,
azért én még itt lapulok,
és látom kis családunk,
hogy gyarapodik.
Vannak újak, és veteránok,
így szólok én most hozzátok.
Írjatok csak sok-sok szépet,
ne sajnáljátok a jó népet!

A hevesen tűző nap szinte égette a bőröm, mikor a mólóra léptem, de szerencsére a tenger felől kellemesen hűs levegőt sodort felém a szél. Turisták tucatjaitól volt hangos a kikötő, ahol egymás mögött felnyergelt szamarak sorakoztak utasokra várva. Kivéve azokat, melyek hátára poggyászokat és egyéb csomagokat erősítve vezettek gazdáik. Csodálkozva figyeltem egy állatot, aminek a hátára egy hűtő volt kötözve, s négy férfi tartotta egyensúlyban, miután kirakodták egy hajóból.

Egy férfi a sok közül,
Kinek lénye ellentéteket szül.
Senki sem ismeri igazán,
Álarcot visel, érzelmeit rejti csupán.

Egy férfi, ki ha valakit szeret,
Mindenkin átgázol, mindenek felett.
Félelmét leplezi, hogy egyedül marad,
Inkább megbánt, sírva nem fakad.

Egy férfi kinek szíve, mint a tenger,
Kívül erős, belül csupán egy kisgyermek.
Érzései őszinték s tiszták,
Esze és szíve közt gyakoriak a viták.

Nem tudja, kiben bízzon, az élet nehéz,
Fontos döntések, valódi barát pedig kevés.

   A nagy örömben azért Várady nem felejtette el az igazgatónőnek tett ígéretét. Amikor már kellőképpen leülepedett a lelki vihar okozta fergeteg, fogta a telefont, és tárcsázott. Aztán szép csendesen kilibbent a konyhába – szerencsére elért odáig a kábel - , hogy a még alvó Pistit ne zavarja.

   Három csengés után kezdte elveszíteni a reményt, de aztán, épp mielőtt letette volna a kagylót, a vonal túlsó végén álmatag, kissé bosszús hang köszöntötte.

A hegyvonulatokkal tarkított, festői szépségű sziget néhány fától és bokortól eltekintve kissé kopár ékkőként bukkant elő a horizonton. A hajókorlátnak támaszkodva figyeltem, amint a szürke és mészfehér házak uralta város hegyekbe ágyazódott amfiteátrumként vette körül a kikötő természetes öblét. Halászhajók és jachtok ringatóztak a hullámokon. A napsugarak hangulatos kávézók, templomok és kápolnák, valamint ékszerboltok és bazárok ablakairól verődtek vissza.

Deszkásokhoz húz a szívem,
De ők nem jutottak nekem.
Régóta érzem lelkem különc.
Kedvenc színem,miért a zöld?

Eminensek és kockák ez lesz a suliba.
Röhögni nem lehet,mert kuss van.
Telefonozol már szólnak:nem lehet!
Pofa be és tanulj,te zseni gyerek!

Tanulok én is,de szórakozni kell!
Miért van ilyen ócska szemüveged?
Deszkázni lehet nem tudok,
De ezt belül kell érezni,vágod?

Lelkem különc,szívem deszkás.
A széltől nem nyivákolok,cicám.
Imádom,ha hajam a szél fújja,
Te meg vasald csak nyugodtan!

1.

Azt álmodtam, ember voltam –

ember a javából.

Ki nem fél a jövőtől, s nem

retten meg a mától.

Hogyha kell, küzd, vagy visszalép,

talán belenyugszik,

de az enyészettel soha

ő nem alkudozik.

2.

Azt álmodtam, hogy szerettek –

s én viszontszerettem.

Határtalan boldogság

töltötte el lelkem.

Volt kivel törődnöm, és volt,

ki törődött velem;

volt, aki mindennél többet

jelentett énnekem.

3.

Azt álmodtam, dicső ország

az a hely, hol élek,

s nincsen benne megalkuvó,

porba tiport lélek.

Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban  II rész



     Ilonának nem tetszett,hogy megfosztják egy ilyen jó segítségtől ,de nem tehetett semmit,engednie kellett .Így került ki Sári örökre a cseléd sorsból. Ábel tényleg szavának állott és feleségül kérte. Mikor megérkeztek a négy gyermek tátott szájjal bámulta  a „fekete teheneket”,mert ilyet még nem láttak. Aztán nézték Sárit és kuncogva nevettek rútságán,de magfagyott bennük a vér,amikor az apjuk kijelentette,hogy mostantól ő lesz az anyjuk és szót fogadjanak neki.

Balogh Zoltán kedvéért...  ennyim van csak.

Egy perc elég által szelni

e szürke város főterét.

Látni mindent, búsat, szépet

egy perc mégis épp elég.

Lassan járok, hulló hóban

hagyva néhány lábnyomot.

Míg az roppan, én titokban

életképet lopkodok.

Csöppnyi kislány, nyíló virág

emelgeti két kezét,

elkapna - ha megtehetné –

minden apró hópihét.

Kék szemének csillagfénye

átragyogja mosolyát,

kis csizmája nem tapossa

még az élet mocsarát.

A kelő nap vörös köntösbe öltöztette a tájat, ahogy komótosan a horizont fölé emelkedett, nyaldosva a sárga égbolton lustán sikló felhőfoszlányok alját. Nem sokat aludtam az éjjel, de készen álltam átmenni Hydra szigetére. Azonban várnom kellett, mivel ilyen kora reggel még minden zárva volt, ezért nem tudtam volna befizetni a hajóra a pénzt. Azt viszont sejtettem, hogy Fotopoulosz felügyelőt az irodájában találom. Nem is tévedtem.

Azért kerestem fel, hogy engedélyt kérjek Tolo elhagyására, amit reméltem, hogy megad a számomra! Szerencsére, habár nagyokat ásított és álmosan törölgette szemét, beleegyezett. Már éppen távoztam volna, mikor feltette a kérdést, amire titkon számítottam.

enervált érzelemhullám
gondolatai között
mentálisan zavart
énem mosolyogva
nézi küszködő
akaratom szenvedését
vajon mit jelent
az arcomon lefolyó
hazug szeretet
önbecsapó árnya?

Idegeim pattanásig feszültek, míg visszatértem az apartmanba, mely az egyik meredeken emelkedő mellékutcában helyezkedett el. Csak akkor higgadtam le egy kicsit, miután kiültem az erkélyre és megittam egy pohár sört. Csendes környéken laktam, így a főutca nyüzsgő zaja tompán hatolt el hozzám. A sötéten hömpölygő tenger túloldalán a szárazföld egyéb településeinek fényei vibráltak. Kissé közelebb az aprócska Koroniszi sziget egyetlen templomának keresztje ragyogott kéken, akár egy rögtönzött világítótorony.

Az este bársonyos leple hamar lehullt. Tolo éjszakai élete élénkebbé vált. A helyiek és turisták beültek a tavernákba, hogy kellemes zene mellett megvacsorázzanak és beszélgessenek, vagy sétálva nézelődjenek a bazárok ajándéktárgyai között. Motorosok és autósok tucatjai közlekedtek a néha járda nélküli főutcán. Francia, angol, német és magyar szavak kavalkádja zsongott körülöttem.

A pezsgő éjszakai élet vonzónak bizonyult, ám most ez érdekelt a legkevésbé.

   Amikor Várady hazafelé indult, az eső már rég elállt. A nap ugyan nem sütött, de kellemes őszi időjárás uralkodott.
   A festő remek hangulatát ráadásul még az is fokozta, hogy mögötte kullogott Pisti, holott reggel még határozottan ennek ellenkezőjét jelezte előre a helyzet állása. Mindezek tetejébe az is meglehetős örömmel töltötte el, hogy Szilviával egyre közelebbi kapcsolatba került. Valahogy úgy érezte, ha a nevelőnő közelében van, egyszersmind átváltozik egy másik emberré; olyanná, akinek hazaérve nem az az első dolga, hogy kezébe vegye az italos üveget; olyanná, aki, ha megismerkedik egy lánnyal, nem rögtön azzal kezdi, hogy ágynak dönti; olyanná, akinek vannak távolba menő céljai, ambíciói.

...igen Ria, szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre? nekem is van, mint minden földi halandónak.

Hogy az enyémnek milyen a külleme, mekkora a mérete, milyen anyagból szőtték ismeretlen,

és mégis oly ismerős gondviselők,

hímezték e vásznát biztos, vagy netán reszkető kezek, leheletvékony életfonállal, csudaszép mintákkal tetszetőssé

varázsolva ,

esetleg semmitmondó, fakó kis semmire ítélték,

mint azt a szürke kis egeret,

akire szürkesége ellenére is rátalál a macska,

hogy eljátszhassa véle,

utolsó,

kegyetlen

halálbatáncoltató

játékát?

Sztratosz Fotopoulosz felügyelő középkorú férfi volt. Egyenes szálú haja erősen kopaszodott feje tetején, amit meglepően dús szakállal próbált kompenzálni. Modora nyers és lényegre törő volt. Meg sem próbálta titkolni, hogy nem szimpatizál velem, de legalább elhitte, hogy semmi közöm a történtekhez. Spártaian berendezett, fehér falú irodája illett hozzá. Íróasztalon és egy iratszekrényen kívül semmi mást nem láttam a szobában. Csupán egyetlen szék jelentett kivételt, amin helyet foglalhattam a felügyelővel szemben.

3. fejezet

A múlt árnyai

William Taylor pontosan tudta, hol találja őket. Ahogy leszállt az éj, elindult. Végigsétált a város főutcáján, a Hudson utcánál jobbra fordult, majd megtorpant. Még egyszer átgondolta, amire készül, majd ismét megbizonyosodott róla, hogy helyesen teszi. Muszáj. Theresa érdekében. Könnyed mozdulattal leemelte a csatorna fedelét, s elindult lefelé a létrán. Odalent bekapcsolta az elemlámpáját, s beleszagolt a levegőbe.

MEGBÜNTETEM  AZ ATYÁK VÉTKÉT A  FIAKBAN

I.rész

Sári sírva jött haza az iskolából .Kicsi vállszatyrát amit az anyja varrt a tanfelszerelései hordására lecsapta a konyhában a heverőre és összeroskadva szipogott.

-          Mi lelt , te ?- szólt oda Erzsók, az anyja – Csak nem faszóltál megint a tanítónétól ?

-          Nem – sóhajtotta Sári- de engem annyira gyötör a sok csúfolkodás. Mindenki rajtam nevet,velem foglalkozik.

Tolo, Görögország

Apollón sugarai forrón simogatták bőröm, miközben a településbe vezető úthoz közeli partszakaszon süttettem a hasam. Napágyamon fekve, napszemüvegben heverésztem, csodálva a szebbnél-szebb lányokat, bár sajnos egyikük sem volt egyedül, hogy bevethettem volna csábítási trükkjeimet. Így hát fogtam a jéghideg sörömet és kortyoltam egy nagyot a habos italból.

Egyetlen felhő sem szaladgált az azúrkék égbolton, mialatt vijjogó sirályok köröztek a hullámzó víztükör fölött. Windszörfösök és vízibiciklis nyaralók „cikáztak” az öböl egyik végéből a másikba.

Házunk előtt nagy, ezerkarú fa áll,
Legfelső ágáról valaki kiabál,
Beleordít hatalmasat a néma világba:
Hiába is vágysz utána, nem lesz tiéd soha!

Ablakomba repül ezerarcú madár,
Az ezredik arca felém fordul és vár.
Nem csiripel, de hívogat az égbe magával,
Elrepülök egyszer talán, de valaki mással.

Pedig minden mozdulata megigéz, babonáz,
Ha megszólal, minden egyes hangszikrája megráz.
Göndör haja lágyan simogatja lelkem,
Arcának arany vonása végtelen kincs nekem.

Némán elsuhan mellettem- Ó, minden nap látom!

„ Mirjam Salliven: Könnycseppek titkai

Szemedbe nézek, s egyik percben látom,

a másik pillanatban nem látom ki vagy.
Látnom kellene-e egyáltalán?

Vagy csak tovább élvezni azt,

amit az éjszaka itt hagyott mámora ad?
Szemedbe nézek…

újból érintem bőröd, beszívom illatod, kulcsolom ujjaid

s magamnak érzem elveszett s újból megtalált világod.
Majd mosolygok…

akarom bőrömbe karcolódott csontjaid, ifjonti lelked tüzét,

tested hevületét.

Elveszek…

megtörténik amitől féltem.

kitalált világ
kitalált képei között
kitalálom magam

gyere és
ölj meg
átlátszóra festve
vágyakozásom
néptelen utcáit.

hajnal hasad

-    Anya, hál Istenek, hogy magadhoz tértél. Ahogyan kijöttél a fürdőből, elájultál.
-    Nincs semmi baj. Már jól vagyok, csak hirtelen megszédültem, majd elsötétült a világ, és kész, ennyi elájultam.
-    Anya, annyira aggódtam, aggódok érted. Menyünk be az orvoshoz.
-    Nem.
-    Az én kedvemért – légy szíves.
-    Szó sem lehet róla. Már jól vagyok.
-    Anya, ha holnap nem jössz el velem az orvoshoz, akkor nem megyek a bálra.
-    Mi van?

Kedves klubtagjaink!

Új év, új pályázat!

Sokunknak van egy szilveszteri, újévi sztorija, amit szívesen elmesélne, és ami kellően humoros ahhoz, hogy megnevettesse, megmosolyogtassa azokat, akik olvassák. Vagy ha nem is történt meg, de egy kis fantáziával mégis elképzelhető és leírható.

Téma: Humoros évváltás, avagy a vég és a kezdet a magunk módján.

Feladat: Olyan humoros történet, versike írása, amely a szilveszterről, az új év kezdeteiről szól.

Kedves Klubtagok!

Először is Békében, Szeretetben Gazdag Boldog Új Évet kívánok Nektek! :-)

Másodszor szeretném közzétenni egy írásomat itt. Olvassátok szeretettel!

A letöltési link: http://www30.zippyshare.com/v/70022546/file.html

Jó éjszakát Nektek!

Üdv: Gellért

   Mária olyan vadul még sosem vágta be maga mögött az ajtót, mint ezen a reggelen. Sőt, mi több: ezután fogta a kulcsát, és kétszer ráfordította a zárat.

   Ritkán vette igénybe a sarokba állított kanapé jótékony szolgáltatásait, de most úgy érezte, kivételt tesz. Azonnal lehuppant belé, és lehunyta szemét. Úgy döntött, ebédidőig az égvilágon semmit nem tesz. Iménti kiborulása is azt mutatta, jobb, ha egy kicsit kipiheni a fáradalmakat, hiszen volt az utóbbi időben épp elég gondja-baja.

I. Fejezet

1926.03.16

Délelőtt 10:00-kor fogunk továbbindulni. Jelenleg Lusakától kb. 72 km-nyire lehetünk,  és nagyjából még ennyit készülünk megtenni lóháton, mire elérünk Chirunduba. Kezdeményezésemre nem a földúton megyünk, hanem a tőle nagyjából 25 km-nyire folyó Kafue-t követjük. Erre sokkal szebb, termékenyebb a táj, és jóval izgalmasabb az út, nem mellesleg nem kell akkorát kerülni, ha átvágunk a dzsungelen. A folyót követve végig Keletnek tartunk, de mivel most az esős évszakban sok helyen kiöntött, kissé kanyargósabb az utunk, így nagy szükségünk van Sir Bernard csalhatatlan tájékozódóképességére és tájismeretére.

          Nagy zúgás, a háttérben. Hallom, ahogy a fejem fölött repül el egy gép, ez borzalom, és még két óra az indulásig. Miért is kellett eljöjjek? Hisz nem szeretem a reptereket – kérdem magamtól feldúlva. De a szerződés, jut eszembe hirtelen. Na de ez van, elsétálok a kis üzletbe, s veszek valami enni valót, s legalább addig nem gondolok a repülésre.

- Jó napot kívánok!

- Jó napot hölgyem, mit adhatok?

- Kérek szépen egy mákos és egy lekváros kiflit.

   Pisti már majdnem befejezte a reggelit, amikor Szilvia letelepedett vele szemközt. A nevelőnő megvárta, míg a fiú az utolsó csepp kakaóját is elfogyasztja, majd elkezdett baráti hangnemben beszélgetni.

   - Nos? Milyen az új otthonod? Megszoktad már?

   Pisti válaszként bólintott. Mivel Szilvia látta, így nem fog előbbre jutni, úgy döntött, a baráti csevegésből ennyi elég volt, őszintén beszél a gyerekkel.

   - Az érdekes, mivel Sanyi bácsi épp az imént mondta, hogy ott akarod hagyni.

Magányos sas szárnyal a mélykék égbolton. Felnézve gyönyörködöm tollai csillogásában, kecses mozdulatában, ahogy végtelen szabadságát élvezve tekint az alant elterülő tájra, hol makedónok, és rómaiak serege készül összecsapni. Makedónia utolsó királya, Andriszkos, seregében szolgálok, és most itt állok bajtársaimmal a phalanx részeként, férfi módjára, követve apám sorsát, aki húsz évvel ezelőtt részt vett az első püdnai csatában. Az a sorsdöntő ütközet pecsételte meg a Harmadik Makedón háborút, melyet Perszeusz király vívott Róma ellen.

-         Kislányom! Aliz, Aliz ébredj fel!

-         Mi történt? Mi van, na, aludtam.

-         Egyetlenem. Ma van a szalagavató. Kelj fel, tíz órára vagy bejelentkezve a fodrászhoz, tizenegyre kell, menj a manikűröshöz, és egy órakor van a búcsúztató. A mai napod neked nagyon zsúfolt, nekem nem. A családi ebéd az érettségid után van. Na, kezdj el készülődni, hosszú a nap.

-         Három perc.

-         Jó, három perc múlva jövök.