Itt vagyok jómagam egy igazi félresikerült királylány. Igaz nem zárt be senki sehova, mégis azt várom, hogy megmentsen a lófarkú herceg… Akarom mondani a szőke herceg fehér lovon. Azt kell várnunk ugye. Minden szőke királylánynak…

Aztán meguntam a várakozást, megláttam a fehér nyulat, ami elvitt Csodaországba. Fura hely, fura figurákkal, pont mint a valóság, csak olcsóbb a benzin. Belegondoltam, hogy lehet, hogy igazából a nyúlon túl van a valódi Csodaország, és ez a valóság. Tudjátok, valami Mátrixféle, csak kevésbé van köze az informatikához.

Ahogyan csatangoltam az elvarázsolt erdőben, megláttam a farkast, - aki sajnos nem úgy nézett ki, mint Hugh Jackman az X-men-ben- aki a nagymamám hogyléte felől érdeklődött. Igazából nem tudtam miért érdekli a dolog, úgyhogy otthagytam a fenébe. Megtámadott, de én tanultam a Shrekből, úgyhogy egy  Chuck Norris-os pörgőrúgassal leterítettem, és mentem tovább.

Ahogy megyek, mendegélek, meglátok egy roppant jó illatú házat, olyan cukorillatút, meg akartam kóstolni, de rájöttem, hogy nem tenne jót a fogyókúrámnak, úgyhogy inkább hagytam a fenébe. De azért letörtem egy darabot a kerítésből, ha már nem kolbászból van.

További sétám során megbarátkoztam néhány beszélő fával, meg egy vadásszal, aki a szívemet akarta, de én mondtam, hogy azt nem adom, amúgy sem tud vele túl sok mindent kezdeni, kőből van. Még a szervkereskedőknek sem kell.

Betértem egy kis házikóba, ami tényleg kicsi volt, de nagy volt a kupi, úgyhogy ki is jöttem. Meg amúgy sem volt otthon senki, itt meg ki tudja milyen törvények vannak, lehet, hogy magánlaksértésért simán hátsón lőhetnek sörétessel. Jött szemben egy hülye kis ember, kérdeztem itt lakik-e, azt mondta igen, és hogy nem egyedül, de a fiúk a bányában dolgoznak.

Jól van, nyugtáztam a dolgot, és ugrabugráltam tovább, mint ahogy a Disney hercegnők szoktak, közben dúdolgattam valamit, mikor megláttam egy kastélyt. Igazából mit is csinálhatna egy vérbeli királylány, ha ilyen történik vele, bemegy. Ott mindjárt meg is támadott néhány gyertyatartó, és jobban össze akartak hozni valami pasival, mint az anyám. Hm, akaratomon kívül is vonzom lassan a nagy és szőrös pasikat, akik ráadásul bunkók is.

„Jaj, ne, megint egy ilyen” – nyögtem fel, mikor megláttam, és már fordultam is sarkon. Hiába könyörgött, hogy de igen, ismerjem meg, mert ő egy herceg. Hogyne én meg egy királylány vagyok… Eh…

Kész, még jó, hogy a hátsó kertben találtam egy hintót, meg valami jó kis topánkát, pont a méretem, hát igen, megint kifogtam egy jó ajánlatot. Aztán a hintó elvitt valami buliba, de egy vén nyanya azt mondta csak éjfélig maradhatok. Mik vannak. Huszonegy vagyok, az istenért!

Sikerült végül elég jól beinnom, kiesett néhány dolog. Viszont arra ébredtem, hogy fekszem egy ágyon, rózsákkal körbevéve, korán lehetett, mert még mindenki durmolt. Valami srác meg ott ügyeskedett felettem.

„Neked mi bajod öreg?” –kérdeztem megrökönyödve, mire ő közölte, hogy eljött értem és megment. Aha, nyilván, mindenki kezdett ébredezni, én meg kidobtam aranyhajamat az erkélyen és lemásztam rajta. Hívtam egy taxit, és haza indultam.

Nyugtáztam, hogy ez is egy szokványos nap volt, remélem a holnapi izgalmasabb lesz…