Csak álmok / Only Dreams Kuczogi

 

Kisfiúk vagyunk - a forrás a miénk - aranyat mosunk.

Hiába a rosszkor rossz ígéret tiszta kék álmaink felett,

hogy pillanatokért napokat élünk, és elfelejtjük az egészet…

Egyformák vagyunk - feketék és fehérek - elhiszünk mindent.

 

Kisfiúk vagyunk - a szivárvány a miénk - titkokat vadászunk.

Hiába a rosszkor rossz ígéret tiszta álmaink felett,

hogy a lányok tövisek, nem csak virágok…

Ilyenek vagyunk - hallgatunk - ugyanazon a hangon nevetünk és sírunk.

Valahol a varázslatos, rejtekadó erdő mélyén megbúvó tisztáson nyújtózkodott egy kicsiny tó. Ahogy a nap első sugara átkandikált a fák között, mint mindig, most is Kvarty Samu ébredt legkorábban. Néhány álmos pislantás után teleszívta tüdejét a hajnali friss levegővel, majd ahogy csak a torkán kifért, elkukorékolta magát. Ezt a trükköt egy arra tévedt öreg kakastól tanulta. Kiváló érzéke volt a hangutánzáshoz, harminchat féle állathangot tudott előadni.

 

Boldogság, mondják, csodás szivárvány,

Képzelek szüzeket, lepkék szárnyán.

Úsznak felém, a szép gondolatok,

De a valóság kegyetlen, vadabb,

A pillangók, gyilkos tüzet hánynak,

Szivárvány színei kifakulnak.

 

A szüzek s a tiszta erények,

Szaggatott ruhájuk foltozzák,

keservesen.  Hol van a szerelem?

Ott! A szívvel, kocsmában isznak.

 

Hisznek, minden hazug szónak,

Sírva könyörögnek a hajnalnak.

Kell legyen remény még, érzem,

Egyszer vége van  mindennek.

Lelkemen, szívemben tátongó sebhelyek,

olykor hatalmasat tévedek.

 

 Cipelem a terhemet, húzom a rabigát,

 fájdalmas pont volt, elvesztettem Krisztiánt.

Nem tudom mit gondol, nem érzem fájdalmát

csak a nélküle töltött napok ártalmát.

 

A mosoly elszállt, a boldogság elrepült,

s a lelkem is lassan kihült.

 

Könnyebb lenne mindent elfelejteni,

még édesebb volna el nem ereszetni.

Már késő keseregni,

a bánat miatt pityeregni.

 

Elveszettem, kár is tovább keresni. 

 

 

           Szépen le is maradtunk  négyen a csoporttól, és minden feltünés nélkül betértünk a cukrászdába. Már azt hittük, hogy elfeledkeztek rólunk, amikor vadunatúj káplárunk--egy tizennyolc éves srác, mi voltunk húszonnégy-húszonötévesek-- visszatért , és parancsolgatni kezdett nekünk , hogy azonnal menjünk vele a kaszárnyába. Talán mentünk volna, de italunk már ki volt kérve, és fizetve, és egyszerüen sajnáltuk otthagyni rumunkat konyakunkat.

Késő már a bánat, nincs helye a sírásnak,

hisz annak kit szeretek sírt ásnak .

 

Szeretteink itthagynak, elmennek örökre,

édes álmot alva fekszenek egy gödörbe.

 

S ím itt-e álom, hol édes, hol keserű,

s most jöjjön a történet, mely cseppet sem egyszerű.:

 

Régen volt már mikor megtörtént,

akkor egy élet megszakadt, véget ért.

Tudom, hogy nagyon szeretett engem,

hisz ő sokszor mondta nekem.

 

Sokat gondolok rá, érzem vigyáz rám.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                   .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                           Édesanyám

 

 

                                    Nem mondhattam el

                                    neked,

                                    Hogy mi nyomja 

                                    a lelkemet.

 

                                Viszont látlak még?

 

 

 

 

   Ha az ember, ráveszi magát az írásra, mondjuk legyen az egy fantázia jellegű regény, vagy egy könnyed nyári estéhez kapcsolódó vers, kényelmesen hátradől a fotelban, miközben üveges tekintetével a vele szembe lévő vitrines szekrényben virító bajnoki arany, ezüst illetve bronz érmeit bámulja.   Ilyenkor elégedetten vesz egy jó nagy levegőt, majd kifújja.   Érzi, hogy voltak sikerei az életében.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

V. fejezet /2. rész

 

Január elején Júlia ismét teát főzött nekem. Elismeréssel szólt eddigi munkámról és közölte, hogy letelt a próbaidőm. Nem tudtam, hogy ilyen is van, már-már azt vártam, hogy előkapja a munkaköri leírásomat a munkakönyvemmel.

 

 

           Szabad idejét -- itt a gyárban-- ki-ki  arra használta , ami éppen tetszett neki , volt , aki aludt egy enyhébb sarokban, volt aki céltalanul csatangolt, de volt olyan is akit érdekelt a kohászat, és belekóstolt a munka folyamatokba, ugyanis a propaganda gépezet az mükődőtt, mert minden  ötven -száz méteren ki volt függesztve nagy betükkel :Szakképzett és szakképzetlen  munkásokat alkalmazunk.Különösen szépen beszéltek azokkal a katonákkal , akik közel álltak a leszereléshez--igy velünk is.

Újra érzem, újra látom,

hogy ereszkedik egyre lentebb az álom,

mit tesz velünk, hogyan fáj

ahogy minden ideg egyszerre dobban

s az ember szemébe lobban

a tűz

ami űz.

A pokolba vivő utamat tapskoncert kíséri,

lelkem a mennyek karzatát

soha el nem éri

verjen dobot az ördög,

engedje kutyáit

várom őket örömmel...

én nem küzdök foggal-körömmel

Vigyenek magukkal, istenem, de várom,

mert érzem, hogy az lenne az élet,

ez csak egy álom...

Ahogy Egbert mondta, egy folyosón haladtak át, aminek a végén már látható volt a térkapu. Cecil korábban még nem látott ilyent, kicsit csalódott volt. Valami nagy, látványos dologra számított, helyette csak két oszlopot látott, közöttük a sínpár, azon haladtak előre. A kocsi a folyosó elején megállt. Egy fénysugár indult el a vagon elejétől, minden elítéltnél
megállt egy pillanatra. A DNScan beazonosította a kocsiban ülőket. Az utolsó sor után visszafelé indult, újra ellenőrizve mindenkit.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

IV. fejezet / 4. rész

 

Még aznap este átmentem a könyvtárba. Tanulnom kellett, és az, egy nyugodt hely volt erre a célra, bár elég kicsi. Akkor még az új Élettudományi üvegépület nem volt kész, a könyvtár egy kisebb épület volt, a Kenézy villa.

 

 

            Az épületek között, egy folyosót láttunk, amin aztán meg is indultunk, hogy lássuk ,  mi van az épületek mögött.  Itt, egy vége hossza nincs -- egyik végét sem láttuk-- futószalag  szállitotta a szenet, nem tudni honnan és nem tudni hova. Amig barátaim a  futószalagot bámulták , büvölték, én egy nem várt  képre lettem figyelmes-- előttem , alig két-háromszáz méterre a Hunyadi vár bontakozott ki a ködből, elhagyottan, elhanyagoltan, de büszkén.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

IV. fejezet / 2. rész

 

Júlia küldte a vendégeket, én meg csináltam, amit kértek. Egyre kevésbé égett az arcom, már jobban tűrtem az első, kellemetlen pillanatokat, amíg átvettem a pénzt, és tisztáztuk, mit vár el tőlem a férfi.

Nyúlárnyék

 

A nyúlárnyék nem az, amire most gondolsz, nem is madzag vagy zsineg. Egy nyúl árnyékáról beszélek, egyszerűen, minden szimbolikus vagy mögöttes tartalom nélkül. Nem tudom, mennyire emlékszel a régi színdarabokra, az egyiknek ez volt a címe: Barátom, Harvey. Harvey egy kétméteres, fehér nyúl volt, és a darab cselekménye abban merült ki, hogy csak a főszereplő látja – vagy ő sem. Mennyire emlékszel? Semennyire? Mindjárt gondoltam, mert én sem.

 

 

           Bár  sok szép jelzővel illettek már  bennünket  mostanáig, de  ez hiányzott még a gyüjteményünkből ,  ezért aztán nem is vettük  tudomásul , hogy esetleg nekünk szól. Egyszerüen nem vettük magunkra, és tovább ácsorogtunk, arra várva, hogy majd csak  jelentkeznek azok , akik  e címre jogosultak. Senki nem jelentkezett, Kezdett nekem gyanús lenni a dolog, de a kapitány megoldotta a helyzetet , mert igy folytatta: Ti szerencsétlenek, akik a tegnap este érkeztetek!

Lendületesen haladok hazafelé a munkából. Kicsit kapkodnom kell a lábam, mert így is, ha belépek a lakásba, összeszedem a holmimat, már fordulhatok is vissza, vár a következő munkahely.

Így megy ez.

Lendületesen lépkedek. Nem számolom a lépéseimet, csak élvezem őket, és csendesen hálát adok értük.

Most nem nyüzsög a világ, most béke van, nyugalom. Ez a csend, a semmittevés időszaka.

Eszembe ötlik egy kósza gondolat: kéne már egy nő. A következő pillanatban vissza kell fognom magam, nehogy hangosan felröhögjek.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

III. fejezet / 2. rész

 

Este a csajok meg akarták ismételni az előző esti sörözést, így velük tartottam, de most mellőztem az alkoholt. Azt állítottam, fáj a fejem, mert meg fog jönni a menszeszem. Hihetetlen, hogy ezt a kifogást mindenre be lehet dobni.

 

 

            A mozdony fütyölt egy hosszút, és a vagonok zökkenve megálltak. Őrmesterünket úgy féluton az ülés és a padló között elkaptuk,  még mielőtt akarata ellenére talajt fogott volna, és szépen visszahelyeztük az ülésre, hagyva neki időt arra, hogy zavaros agyába sorba rakja  szétrázódott gondolatait, de legalább annyit, hogy tájékozódjon hollétéről. Közben egyik kollégám megérdeklődte , hogy mennyit áll a vonat, itt a piski  állomáson.

Az emberek két csoportjától kell elnézést kérnem.

Az elsők azok, akik nem értenek angolul. Nekik ez a vers semmit sem fog mondani, adni. Ha igazán baj, egy szó és leveszem. Idővel megpróbálom úgy minőségileg is átfordítani magyarra.

A második csoport tagjai azok, akik tudnak angolul, és jól tudnak angolul. Ők bizonyára a hajukat fogják tépni e dilettantizmus láttán. 

 

I want to start a really weird game,

across a brand new, all new world,

I want to see not fire but the flame,

to hear when you all say that word.

 

 

Hálás vagyok érted.

Te hálás vagy-e értem?

Hálás vagy-e azért,

hogy eddig is elértem?

Vagy még mindig

önmagadra gondolsz?

Boldogan lubickolsz,

ha csodás dolgok vesznek körül téged?

Ez mind, ami éltet?

Vagy már talán eljutottál oda,

hogy lásd, az élet nem csak ez, de csoda,

hisz mi mind egy vagyunk, ugyanazok,

és nem mindegy az sem, én mit hozok?

Mit látsz, ha a szemeimbe nézel?

Vagy csak elintézel,

mondván, ez csak beszél, nem cselekszik?

Lásd: a szívem előtted is fekszik.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

III. fejezet / 1. rész

 

Másnap sem szólt Júlia, így szabad volt a délutánom. Az előző napi szemléltető túrát és az alkoholmámort viszonylag túléltem, valamivel jobb kedvem volt, így elhatároztam, keresek egy nyugodt helyet a gondolataim rendezéséhez.

  

 

            Kora hajnalban rendezett sorokban vonulunk az állomásra. Számba vettem  csapatunkat  és megállapitottam , hogy az itt jelenlévők között  mindegyiknek volt valami összetüzése a fegyelemmel, beleértve magamat is--főnökeink szerint. Egyetlen egy kakukktojást találtam a cigány kovács személyében, akiről én nem tudtam semmi rosszat mondani, sőt azt sem értettem, hogyan került ő közénk, mert én feddhetetlen magaviseletünek ismertem. Meg is kérdeztem tőle ,  hogy került csapatunkba.

Másnap reggel Cecil már túl volt a vérvételen és a rabok szürke ruháját viselte, mire Egbert megérkezett. Néhány perccel később már ő is szürkében volt. Befutott a rabszállí-tó kisbusz, ami a Holdra induló komphoz szállítja őket. Ösz-szesen tízen voltak.
– Az első sorban ülünk majd, így elsőként szállhatunk le, mintha őrök lennénk. Majd én beszélek, te egy szót se szólj!
– Honnan fogjuk tudni, hogy mit kell csinálni? Még soha nem utaztam így – kérdezte Cecil.

Az angyal

 

Eltartott vagy egy évig, mire Schotter befejezte a munkát. Tulajdonképpen örülnöm kellett volna, de örültem is, mert egyre nehezebben viseltem a zajt, a port, az állandó vésést és csapkodást. Nem tudtam megállni, hogy ne nézegessem magam a tükörben, és nagyon tetszett az, amit láttam. Minden a helyén volt, hajfürtök, a ruhám redői. Kicsit sápadt voltam, de azt gondoltam, gyorsan összeszedem magam odakinn a napsütésben, a szabad levegőn.

 

Sok szó esett a Rózsakertről, és alig vártam, hogy végre ott legyek: széles, egyenes utak, formára nyírt bokrok, és persze rózsák, minden mennyiségben.

 

 

 

           Azon a hajnalon amikor Katitól eltávoztam , még nem tudtam , hogy ezen az éjszakán , és a rákövetkező  egy-két nappal  egy szakasza zárult le  katona életemnek. Még azon a reggelen hivatott kapitányom, aki előtt egy lista állt, és közölte , hogy  szedjem a betyár batyut, mert át vagyok helyezve. Megkérdeztem , hogy talán valami rossz fát tettem a tüzre, vagy valami felsőbb útasitásra? Kajánul mosolygott bajusza alatt és azt mondta --felsőbb útasitásra.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

II. fejezet / 2. rész

 

- Júlia asszony küldött, Péter vagyok! – lépett be az első vendég az albérletbe, és ezáltal az életembe is. Ez már másnap megtörtént, alig volt időm felkészülni. Rohangáltam női borotváért, majd szobatársnőm segítségével sajátítottam el a használatát.

 

 

Már készítem a helyed

a szívem kamrájában,

már nem loholok többé

az álmoknak nyomában.

Már elértem én régen

a boldogság határát,

már nem érzem itt benn

a vágyaim hatalmát.

Már szárnyalok az égen,

mint önfeledt sasmadár,

már le nem húzhat semmi,

hisz nem izgat, hogy mi vár.

Már készítem a helyed

könnyű szárnyam alatt,

már nem hagylak el többé

soha, semmi miatt.

 

 

 

Évszakokra bontalak

 

 

Szemed körül már ősz van.

Tűhegynyi vékony faágak.

Elporladt szélű levelek.

A nagy csendben csodállak.

 

Melléd kucorodom, és nézem,

ahogy arcodon játszik a fény.

Te vagy a tavaszom,

karjaidban szirmokra hullanék.

 

Takarj be, - mint a földet a hó-,

önmagaddal.

S ha elolvadsz, olvadok veled,

A lélek szerelme örök, és halhatatlan.

 

De most úgy égj, hogy elégess engem is!

Ha ölelsz, legyél a nyári Nap.

Égess ki belőlem mindent.

 

 

           Be is melegedtem jól, és kimondottan élveztem a játékot. Ekkor lépett be kapitányom -- és ahogy néztem egyáltalán nem rózsás hangulatban.El is veszi az ütőt a kollégától és már űti is a labdát nekem , keményen, szinte mérgesen. Én meg csak a magam módján mindent visszaadok , és nagy ritkán megengedek magamnak egy-egy huzást is... Én ugyanis a játékot mindig is játéknak tekintem, és nem vesztem el a fejem , ha nyerek , s még kevésbé , ha veszitek.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

II. fejezet / 1. rész

 

Júlia mosolyogva nézett végig rajtam, miután elmondta az ajánlatát. Én pénzt kértem, ő munkát ajánlott. Kellett a bíztató mosolya, mert eléggé be voltam gyulladva.

- Tulajdonképpen miért aggódsz?

 

 

Hogy fáj, ha tudnád…

 

 

Elmúlt, álom volt, mondom minden este,

Mert emléked csak akkor jön el titkon.

Egyszer, tétován ajkad kereste ajkam.

Ma keresi a szitkom!

 

Mindig, ha jössz vádolni, tudsz csak,

Mártír arcod csalárd hazudság, látszat.

Mert ha elválásunk valakinek fájhat

E fájdalmat csak én érezhetem.

 

Ez maradt nekem szerelmünkből még,

A megvetés, lemondás, önvád…

Megvetlek! Átkozlak! Bántalak!

Hogy fáj,ha tudnád…

 

 

 

            Civil ács kollégáim megkértek, mennék ki velük  a vasuti munkálatokra, ahol segíteni kellene az aranyosmeggyesi állomáson, egy átjáró elkészitésében. Ez abból  állt,hogy a sinközöket, talpfával kellett kitölteni a sin magasságáig, hogy a szekerek, autók  döccenőmentesen át tudjanak haladni a sinen. Nem volt nagyon nehéz munka --ezek a civil ácsok egész életükben ezt csinálták-- de most  nagyobb területen kellett ezt elvégezni.

A minap az erdőn jártam,

belefárdt mindkét lábam.

Nagy hegyeken jöttem-mentem,

el is ment az életkedvem.

 

A minap a parkban jártam,

sok kis koszos lurkót láttam.

Ordibáltak, ugrándoztak,

a hátamon dobálóztak.

 

A minap az úton jártam,

sok kocsitól alig láttam.

Veszett gőzzel elhajtottak,

orrom alá füstöt hagytak.

 

A minap a neten jártam,

barátokat nem találtam.

Felületes minden ember,

elveszített értékrendel.

 

A minap az égben jártam,

sok-sok békés angyalt láttam.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

I. fejezet / 3. rész

 

A gyermekfelügyeletet már augusztus végén megkezdtem, de hamar rádöbbentem, hogy nem egy leányálom az a munka. A gyerekek kegyetlenek is tudnak lenni, főleg, ha mérgesek. És akiket az anyja, apja ott hagy egy idegen nénire, elég bizalmatlanok.

Amanada harmincas éveinek elején járó, vörös, göndör hajú szépség. A színes kontaktlencséknek hála nagy zöld szemei csillognak a híradó nézőire. Eredeti hajszínét már ő sem tudja pontosan, talán egérszínű. Szeme színe sötét barna, nem a szebbik fajtából. Karrierje, ami az ő szakmájában nagyon kétesélyes és függ  az emberek szimpátiájától de jól haladt. Ez arra sarkalta, hogy a tökéletesre alakított külsejét még tökéletesebbé formálja, feltéve ha ez lehetséges.

A költészet hív

de csak egy rossz délibáb,

hidd el, semmi más.

 

Elkezdem ismét,

ha kell keserves kínként

a kis sorokat.

 

Ím egy kortárs itt

próbálkozik megint, bár

a kritika int.

 

Nekem móka ez,

ahogy a víg nóta szól,

s reám hajol.

 

 

Tanulj fiam, ha nagy leszel,

vár rád majd messze egy biztos hely,

ott mindent megtanulsz és megértesz,

hát csak válaszolj, sohase kérdezz.

Tanulj fiam, ha egyszer felnőttél,

nem számít, a sötétben hogy féltél,

nem lesz más, csak a siker és te,

nincs mindenkinek ilyen élete.

Itt vagyok anya, de még úgy félek,

és csak rohan el mellettem a sok lélek,

senki se segít, ha kimerültem,

s nehéz felállni, ha leültem.

Itt vagyok anya, de nagyon nehéz

elérni, hogy te is büszkén nézz,

ostromol az élet vad vihara,

s nem tudok hova bújni, anya.

 

 

            Telt-mult az ídő, minden nap játszottunk, kapitányunk nem jelentkezett. Már kezdtem azt hinni , hogy lemondott  a tudásának a fitogtatásáról. De nem erről volt szó, hanem sokkal komolyabb  probléma borzolta most  a kapitány idegállapotát. Nem tudni , hogy történhetett meg , de megtörtént , hogy egy  tartálykocsi  tele harmincezer liter  alkohollal, táborunk vakvágányára tévedt. Ez nem lett volna olyan nagy baj , ha ezt valakik fel nem fedezik-- katonatársaim közül.

 

 Egbert az egész éjszakát ébren töltötte. Ezerszer végiggondolta az egész tervet. Működnie kell! Sikerülni fog, ha minden pontosan történik.
A fejéből az ötlet a Guardian utolsó céges buliján pattant ki. Mint minden vállalati parti, ez is csak arról szólt, hogy a vezetőség jól érzi magát, a beosztottak pedig jó képet vágnak hozzá. A társaság a rengeteg vodka hatására viszonylag ha-mar illuminált állapotba került. Egbert szokásához híven most sem ivott, és csak szánakozni tudott a felső kasztból származó igazgatókon és más vezetőkön, akik már járni is alig tudtak a sok alkoholtól.

Egy izgató gondolat
a tudatomban megmaradt,
hiába is űzöm el,
visszajön, és énekel.

Egy izgató gondolat
tán mindörökre itt marad,
elűzném, de nem lehet,
érdekli a lelkemet.

Egy izgató gondolat
tart engem csak láz alatt,
lekaparom a falat,
ha sokáig itt marad.

Egy izgató gondolat...
nem vagyok földhözragadt,
de én el nem űzöm őt,
vele írom a jövőt.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: az érem mindkét oldala

I. fejezet / 2. rész

 

Mióta éltem így? Talán akkor már egy hónapja is volt, de nem, több is, hiszen január végét írtuk. Lassan egy éve történt, hogy mindenre elszántan, beadtam a jelentkezési lapot több orvosi egyetemre.

           Egyszer , még abban az időben , amikor a koporsót kellett készitenem, találtam  egy fél pingpongasztallapot, és néhány elemet a lábazatból. Arra gondoltam , hogy jó lenne kiegésziteni a hiányzó elemeket, és újjávarázsolni az egészet, hisz jön az ősz, nem lehet kint csatangolni, csavarogni, "tűz mellé házba szorulunk" és  akkor majd csak hasznát vesszük, néha játszunk rajta egy-két játszmát. Fogtam magam  és bevittem a műhelybe, és egy alkalomra vártam, hogy majd megjavitom.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala (+18)

I. fejezet / 1. ­rész

 

Mikor kezdődött? Talán már akkor, amikor gyermekként három hetet kórházban kellett töltenem. Az egyik doktor folyamatosan azt figyelte, mit eszek, mennyit eszek, milyen hatással van a szervezetemre az étel.

Akarnád azt, amit ad alul az agy?
Azt akarja Aladár, amikor akarata alászáll.
Boldogan belemerülve buzgólkodik
biborvörös, büszke babájával.
Cirógatva, csókolva cuppantják
cukormázukat csupán.
Dóra dadogva dumálja, 
domborzatom dédelgetésért duzzog.

Erre ernyedve ereszti el,
elmerengve ezen, elkezd
eszeveszetten ellenkezni.

Fanyar fiatalság, folyton frusztrál. 
Figyelmem fegyelmezetlen, fejem fáj.
Gidácskám gorombáskodik,
görbéit gondoztatná gőgömmel.

 

Haragosan hangoztatta hitét.

 

 

            A bosszú édes íze 4

                                                         Őszinte tisztelettel Kovács Andrásnak

 

                Sok év telt el az óta, csak Mártában nem homályosult a feledés. Én is már rég visszajöttem Afganisztánból, csupán azért nem írok róla, mert az külön fejezetet érdemel. Egyetlen, amiért hálás vagyok a sorsnak és magamnak, hogy nem szűzlánnyal estem át a tűzkeresztségen..

 

 

           Amikor elmentek, megkönnyebülve lélegeztünk fel. De kapitányunk nem tagadta meg önmagát. Délutánra összehivott bennünket--mármint a balul elsült akció résztvevőit --húsz centi mély, egyméter széles árkot ásatott velünk,  termőföldet hordatott, olyan kétszáz méterről, amibe aztán  másnap már viritottak az őszirózsák , rozsák és egyéb ismeretlen nevű virágok. Ráadásul a virágok  locsolásának feladatát is nekünk kellett ellátni.

Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

 

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

 

A húsz év körüli lány lassan közelítette meg a kávéházban általam elfoglalt asztalt. Bár előre megbeszéltük, mikor és hol találkozunk, néhány percet mégis késett. Azt gondolom, itt volt időben, csak óvatoskodott.

- N. Sýmur Úr! Kérjük fáradjon a vádlottak padjára!

- Már régen ott ülök, ügyész úr.

- Velem ne szemtelenkedjen, uram! Így is, hálát adok az égnek, hogy nem kell magára többet szánnom a szükségesnél! Nos, Sýmur Úr. Hogyan értékeli az elmúlt időszakot az életében?

- A Milka túlságosan megdrágult.

- Ne szemtelenkedjen.

- Elnézést. Hát, lássuk csak. Miben tér el az életem a szokásostól? Megismerkedtem egy lánnyal, és beleszerettem. Leérettségiztem

 

 

           Éjféltájt értünk vissza a táborunkba, emiatt már nem mertük parancsnokunkat zavarni, főleg azért  mert ez a kis incidens az őrmesterrel, feje tetejére állitott minden számitásunkat. Mi  ugyanis  azt reméltük, hogy ezért a kis virágbeszerzési akcióért szerzünk egy jó pontot  az új főnöknél. Ez a reményünk  most teljesen elszállt, sőt gondot okozott az is , hogy hogyan tálaljuk az eseményt  a kapitánynak. Sajnos engem biztak meg a tények közlésével.

 

Hol vagy  már, tudod, jól nem erősségem a türelem, a várakozás. Tudom dolgod van és nagy a világ. Még keressük önmagunk, próbálunk egyedül boldogságot találni, egész emberekké válni.

Hiányzol már nagyon akkor is ha rengeteg ok van amiért nem vagy még itt. Tudom még nem ismerlek, lehet, hogy nem is foglak, mert elszoktam rontani a jó dolgokat. Vágyom rá mindennap, hogy megismerjelek, elmondjam, hogy mennyire szeretlek. Nem csak a jó dolgokért szeretlek. Akarlak támogatni mikor összetörsz, ott lenni veled, éreztessem, hogy van miért élni, és ha úgy tűnik, hogy most nem megy, elmondjam, akkor sem szabad elcsüggedned mert értékes ember vagy.

 

 

            Amikor elindultak az volt a parancs, hogy diszlövéseket adnak le a temetés alkalmával, amire nem kerülhetett sor , mert ez a fiú egész közel lakott a  szovjet határhoz, és a helyi parancsnokság megtiltotta a  lövések leadását. Jó oka volt rá, hiszen még  el sem csitult a csehszlovákiai  invázió,  ennélfogva az esetleges eldördülő lövések , beláthatatlan következménnyekkel járhattak volna. A kisérő katonák -- hazaérkezésük után  mélyen hallgattak.

Fekete Góliát

 

 

            Lassan lépkedett lefelé, igyekezett minden pillanatát kiélvezni a havas tájnak. A talaj érintetlen volt, ember még sosem járt előtte ezen a helyen, a fehér hótakaró csak az ő lábnyomait itta magába. Hallotta léptei ropogását, érezte arcán a csípős hideget, és látta a leheletét maga előtt formálódni a levegőben. Még sosem járt ilyen magasságban, még soha nem adatott meg, hogy ennyire egyedül legyen a természettel, és a gondolataival.

Cecil hitetlenkedve dőlt hátra a kanapén miközben barátját hallgatta. Luxus-apartmanjának nappalijában ültek, ahol Egbert – jó szándékú, álmodozó embernek tartotta, aki mindig töri valamin a fejét – előadta legújabb ötletét. Eddig már többször előfordult, hogy örültebbnél őrültebb ötleteket beszéltek meg. Az megbeszélést rendre megvalósítás követte, hol sikeresen, hol sikertelenül. Volt már szó gyors pénzszerzésről, egy csinos nő becserkészéséről vagy éppen értelmetlen, de izgalmas kalandokról is.

 

 

Remegve kérdezed: "Ugye, igazam van?",
mert nem találsz rá választ a sok-sok magazinban,
nem mondanak semmit a hallgatag istenek,
kiáltasz a messzeségbe, mondd, de vajon kinek?
Azt hiszed, majd jobb lesz, ha kiadod magadból,
csakhogy ez egy álca, mely lassan feldarabol,
felőröl, beszippant, hogyha hagyod magad,
és nem lesz már többé semmilyen akarat,
mi visszatartana; zuhansz lejjebb, egyre,
és csak áhítozol, de nem jutsz fel a hegyre.
Pedig ott lehetnél, ragyoghatnál szépen,
te lehetnél a Nap és a Hold az égen,
táplálhatnál földet, állatot és embert,
de te túl dühös vagy, mer’ a sorsod megvert.

Tegnap, mikor arra vártam,

hogy álmaim útját járjam,

egy hang szólított az éjbe,

dörgedező tengerébe.

 

Jack kapitány állt meg ottan,

én meg álmos zavaromban

azt köszöntem neki: "Hola"

(ami spanyolul a "szia")

 

Nagy szemekkel meredt reám.

"Én is pont azt tudakolnám" -

felelte ezt, majd folytatta:

"Hol a Viki? Eszti? Kata?"

 

Tőlem kérte számon őket,

mintha én falnám a nőket.

S bot lábával koppantgatott,

míg a szusza is elfogyott.

 

"Hol a...

 

Gyilkos Úr!

 

Lebegve szállni, mint fekete homály,

Lassan mély csönd borul rám.

Sétálva sötét utcákon át,

Körülöttem a sok szemét száll.

 

Kint vagy bent, ki tudja ezt?

Bent a lélek világít néha rám,

Ezernyi sötét gondolaton át,

Kint a hold kacsint néha rám,

Biztatva a sok felhő tovaszáll.

 

Egy árny követ, érzem, mégsem félek,

Hisz ez egy kosztümös ember,

Mosolyog, s mellettem megy el.

Mégis e mosoly cinkosa a holdnak

Mintha ketten összejátszódnának.

 

 

              Bölcsőtől a koporsóig. Ezzel a cimmel illeték választott  mesterségemet. De nekem az jutott osztályrészül hogy hamarabb kényszerültem  koporsót csinálni ,mint bölcsőt. De a dologba a legszomorúbb az , hogy  egy nagyon jó katonapajtásom számára. Ez a srác néhány hónappal hamarabb vonult be mint én, és ennélfogva  hamarabb is kellett volna  leszerelnie. Ezidőtájt, már órában is kitudta számolni ,  a még hátralévő katonaídejét, amit előszeretettel közölt velem , szinte naponta.

  Emlékszel, mikor még felvidított Jack kapitány és a többiek? Hova tűnt a jó öreg kalóz, ki melegséget hozott a szívekbe? Mára már a hidegség vette át, a biztonság érzését...
  Hova veszett el a bolondozás? Miért érzem úgy, hogy már nincs itt helye egy kívülállónak? Eltűntem... vagy legalábbis szeretnék, mint egy szappanbuborék az égen, egyszerűen csak kipukkadni...
 Hol vannak a játékok, mik régen a kietlen tájból, otthont varázsoltak? Mik akkor is mosolyra fakasztottak, ha fárasztó egy nap nyugodott le mögöttünk.

Skizo-mánia

Ferix a szaunában ült, úgy mintha most is öltöny lenne rajta. Mikor egy-egy csaj lazán, elengedte magát, ő megigazította nyakkendője helyét. Már tapogatózott a kijárathoz, mikor nekiment valakinek.
- Na de kérem, az intimszférám. – Tiltakozott a hölgy.
- Elnézést mádám. A körülmények. 
- Ne mádámozzon nem tartok én nőket.
- Nem, nem gondoltam, elnézést.
- Semmi gond, megtörténik. – Mosolygott a hölgy. Azzal méltóságteljesen tovább csúszkált.
Kicsivel később a wellness komplexumban Fox a nagymenő a jakuzziból nézte a csajokat. 
Vizsgálta, hogy melyik melle passzolna a kezéhez.

- Soha nem hagyja abba! –Miért kell ilyen hosszú monológot felolvasni? Mikor mindenki tudja, hogy az első oldal után senki nem figyel. –Mondta piszkálva az orrát a médiaámító felelős, a titkos világkongresszuson.
- Ne is mond, ez már dögunalom. Kezd idegesíteni ez a folytonos félviagrás állapotom, amit a boldog családom okoz. Még hogy családban a békesség. –Sziszegte frusztráltan az idillikus családkép felelőse.
- Tisztelt hölgyeim és uraim gondolataimat egy felhívással szeretném zárni.

 

 

                Nyugodt lelkiismerettel mondhattam jelenlegi állapotomat idillikusnak ,egészen addig ameddig el nem hangzott a parancs, hogy  riadó,mert Csehszlovákiába  bevonultak a szovjetek és csatlósaik, a szocializmus vivmányait megvédeni az ellenséges erőktől. Ekkor kezdett igazán  élesbe menni a játék. A riadó útán  félórával teljes hadifelszereléssel, fegyverrel, élestölténnyel, sátorlappal  felsorakozva vártuk az újabb  parancsot-- ekkor rögtön eszembe jutott a  bevonulásunk előtti rémhir -- hogy akár külföldön is bevethetnek  bennünket a  Varsói szerződés tagállamainak oldalán.Bizony ekkor éreztem , hogy azt a bizonyos zabszemet légkalapácsal sem  lehetne a fenekembe  verni.

Már három éve annak hogy kapcsolatunk tönkre ment. Mégsem értem e furcsa helyzetet. Miért dobban mégis szívem amikor meg látom... Jobban mondva ha mással látom. Talán részemről még nincs vége. Jaj, hát miket hordok én itt össze? Persze hogy vége van! Hiszen már nem is beszéltünk annyi éve. Mégis miben reménykedek ? Talán valami csodába? Hah! Csak nevetni tudok az ostobaságomon, ez nem egy mese, ez a valódi élet...sajnos.

-Miss Madison, talán megint megzavarjuk a nyitott szemmel való álmodozását?

 

Nagy csíbész az élet,

gúnyolódva sűrít mindent,

nevetve mondja éljed,

elvégre te kérted ezt,

teremtő nélkül, ki avval szegte kedved,

hogy tett elődbe mindent

szépen, sorban, rendben.

 

Milyen könnyű lenne minden,

szépen, sorban, rendben.

Talán a világ sivatag volna,

de a dűnék jönnének

szépen, sorban, rendben.

 

Ez a sok trópus

se szép, se sor, se rend.

Rengeteg inda összevisszaságban. 

Se eső, se pára nem jön

szépen, sorban rendben.

 

Ismét itt vagyok..

Csak ülök és nem csinálok semmit...

Nem bírom valamit kéne tenni, haladni..

De beteg vagyok..

Így is van munkám ez jó..

Milyen munka ez, csak üldögélek.

S akkor mi van, ez így jó egyelőre.

De meddig?

Na jó elég, megint nem kezdem el, még a végén kiderül, hogy schizofrén vagyok.

Dehogy vagy, semmi bajod, csak bemeséled magadnak, hogy pátyolgassanak.

De tényleg fáj a kezem.  Az orvos is mondta, hogy beteg vagyok.

Akkor miért járok bulizni, de rendes munkát nem tudok szerezni.

Mozgékonyságom nem csak itt mutatkozott meg. Ha lehetett, mindig igyekeztem valamit tevékenykedni, nehogy szüleim elunják magukat. Muszáj voltam fitten tartani őket, így amellett, hogy apának segítettem füvet nyírni, anyát is sokszor megfuttattam, mikor valamiért végre elengedte a kezem. Akkor, uzsgyi neki, elkezdtem szaladni. Anya hiába kiabált utánam, hogy álljak meg, én csak nevettem. Tudtam, hogy úgyis utánam rohan, így legalább a kieszelt edzőtervet is teljesíttettem vele.

Nem volt ereje kinyitni a szemét. Néhány perces, zaklatott álomtöredékek teljesen összetörték a lelkét. Ma volt az elvonás legnehezebb napja, a negyedik nap. Kimondhatatlan fájdalmak gyötörték, a kín az agyáig hatolt, kitört belőle egy kiáltás. Csecsemőpózba görnyedt, hogy enyhítsen az egész testét átjáró izomgörcsökön. A folyamatosan libabőrős testét a hideg rázta, izzadságban fürdött, a kisebesedett, vérvörös orrán keresztül nehezen vette a levegőt.

Egy nap a látnok meglátta a világ végét. Biztosra vette az álom valódiságát, hiszen eddig minden látomása valóra vált.
Ez az álma félelemmel töltötte el: az emberek tömege, amint tekintetüket az égre emelik, vakító fény, lángok mindenhol. De amitől igazán megrettent, az, az a tudat volt, hogy mindezek bekövetkezéséig kevesebb, mint egy óra van hátra.
Mit tegyen most? Már nincs idő semmire. Nem látogathatja meg vidéken élő szüleit, nem érne oda. Vallásos ember lévén megpróbált elmondani egy imát, de nem jöttek szájára a megfelelő szavak.

 

Eljött az idő, mikor saját lábaimra akartam állni. Eleinte anyukám fogta a kezeimet, én meg rúgtam a labdát magam előtt, mert járni még nem tudtam, de rúgni már jó nagyokat. Aztán ment magamtól is, bár kicsit bizonytalanul, néha a hátsómra huppanva. Amikor pedig belejöttem, már nem volt olyan hely, ahová el ne jutottam volna.

Már a polcok magassága is elérhető közelségbe került, így pedig minden játékomat elértem, még azt is, amit nem szabadott. Ilyenkor mindegyiket a nappali legkülönbözőbb sarkába helyeztem el, mert úgy láttam, így díszítik a legjobban a lakást.

 

 

A fiatal királyfi egy reggel arra ébredt, hogy elvesztette a jókedvét. Mivel előző este még megvolt, amikor a szomszédos vár királyával borozgatott, hát a királyfi tanácstalanul ingatta a fejét.

Mint mindig, most is jobb kezét, az üde szépségű Annát, a szolgálólányt kérdezte meg:

- Annácska, mondd már meg nekem, hogy van az, hogy tegnap még jókedvem volt, ma meg úgy érzem magam, mintha mindenem elveszett volna?

Anna hosszan elnézett a királyfi mellett, amíg gondolkozott.

sose mondtam, hogy jó lesz

sose mondtam, hogy nem fog fájni

sose mondtam, hogy nem ér véget

sose mondtam, hogy nem lesz tovább

sose mondtam, hogy menjél el

sose mondtam, hogy maradjál

 

azt hittem, hogy egész más lesz

felhők között hideg szélben

dermed a szív, múlik az élet

kártyalapok szétdobálva

hallgatnak, vagy mesélnek

szememben tükröződő álmot

minden más, és minden régi

napból lett hold, mégis éget

a tenyerem, ha hozzád érek

 

Nem emlékszem rá, de anyukám nagyon sokszor mesélte már, milyen is volt, mikor megszülettem. Leginkább az döbbentette meg, hogy mennyire hasonlítottam a bátyusomra. Még az orvost is megkérdezte, hogy „Lehet kétszer ugyanazt a gyereket szülni?” Hát lehetett. Legalábbis azt hitte, de csak abban a percben…

Többször hallottam már ezt a történetet – az apró poronty korombeli regét -, miszerint életem első napjaiban nem tettem mást, mint ettem és aludtam.

  Hajasbaba... Emlékszem te mondtad, mikor melletted feküdtem, és eltűrtem a hajamat. Megigézve néztél rám, mint aki valami varázslatos dolgot lát... Azt hittem játszottál, hogy a bókjaid üres szavak és tíz hónap elvesztett boldogság ébresztett rá, hogy te mindent komolyan gondoltál...
   Magányomban ébredek fel újra és újra...Még érzem karjaid, ahogy átöleltek egykor. Bárcsak itt lennél! Bárcsak féltenél! De nem vagy már itt... oly hamar elmentél...
  Emlékszem még, az első pillanatra, mikor ott ültél a padon és megláttalak.

 

 

Vágyom rád, de ez még kevés,

kell  egyfajta felébredés,

nem csak homályos látomás,

hogy te vagy, és többé senki más.

Hadd érezzem, hogy jó veled,

hogy én vagyok a másik feled,

hogy bármi történjen, maradok,

s a pletykákra soha nem adok,

mert veled osztom meg életem,

legyen jó, rossz, vagy bármilyen.

Legyek egész, nélküled is kerek,

ha távol vagy, én akkor is az legyek.

Tudjak adni, ha nem lennél itt velem,

de ne feledjem soha, ki a másik felem.

Botsáska

 

A botsáskák méregdrága bevásárló utcákban, címlapokon, plázákban és diszkókban fordulnak elő. Legfontosabb jellemzőjük az, hogy teljesen beleolvadnak a környezetbe. A botsáska olyan vékony, hogy alig lehet megkülönböztetni a csini rucitól, amelyet akár otthon is hagyhat, nem fog feltűnni senkinek.

 

Teste fogpiszkálóra vagy paszulykaróra emlékeztet, lába hosszú, potroha elcsökevényesedett. Magassága 1,70 m körül, testsúlya 40 kiló alatt, BMI-je a nullához közelít.

 

 

               Tudtam,hogy hol van a házikó, hisz egyike volt a legrendezetebb, legcsinosabb portáknak. Megérkezésemet a kutya jelezte, amelyik úgy megvolt szokva a katonalátogatókkal, mint a bolhával, ennélfogva "személyesen" kisért gazdasszonyához.

               A nagyságos asszony, a teraszon  a szőlőlugas alatt pihent  egy nyugágyba, és úgy tett, mintha el lenne révedve valahova, és csak a legutólsó piilanatban venne észre, amikor katonásan köszöntöttem.

Itt belül csak növekedek
addig, míg minden megremeg,
s ha ezer szilánkra szétreped
a fal, na meg a mennyezet,
megmarad az emlékezet,
ha máshova szó már nem vezet.

És nincs megállj, ha kéred is,
sodorlak magammal téged is.
S hogyha majd szíved megremeg,
elmondhatod mindenkinek:
az élmény, mi nem kell senkinek,
adva van réges-rég bárkinek.

Ne aggasszon, ha nem mered,
itt vagyok én, segítelek.
Kezed fogom, ha jó neked,
amíg csak szól az éneked.
Amint elhallgat áriád,
két karom itt van, vár terád.

 

                 Annyira  tetszett nekik az étkezde, hogy egyszerüen nem birták kivárni , hogy a külcsinnel is foglalkozzak, és máris  kitüzték a felavatását, egy szombat estére. A tiszti étkezde , egy olyan nyolcvan-száz méterre helyezkedett el a katonák  vagonjaitól , de bent a vagontábor területén. Abban a megtiszteltetésben  volt részem , hogy -- mint kivitelezőt-- engem is meghivtak az avatásra. Legszivesebben el sem mentem volna , de  akkor már  túlságosan izgatott a kapitányné, de még jobban a férjéhez való viszonya.

                                 Ma már nem így működik

 

 

  Történt egyszer, hogy egy fiú, a barátaival együtt, a várva várt péntek este folyamán, elsétált a közeli éjjel-nappaliba. Úgy gondolták, hogy egy mozgalmas, röp- illetve témazáró dolgozatokkal teli hét után, igazán megérdemelnek egy-egy doboz sört, melyet majd a 20:30-kor kezdődő spanyol labdarúgó mérkőzés megtekintése alatt elszürcsölgetnek. 

 Mindez zökkentőmentesen alakult.

Pissaladiere

 

Élt egy magányos lány vagy asszony a Steinalp tetején, akiről nem lehetett sokat tudni. Kőasszonynak nevezték, mert a háza kicsi volt ugyan, de kőből épült. Ha beszéltek róla, az csak megrovással történt. Miért él ott egyedül, miért nem barátkozik senkivel, mit csinál egész nap, miért nem azt csinálja, mint mindenki más – megannyi kérdés. Általában egyetértettek abba, hogy nem rendes dolog egyedül élni, meg aztán gyerekek nélkül túl nagy a nyugalom, annyi nem jár ki az emberiségnek.

Az égrenyúló fák kopár ágait

Egymáshoz verdesve zörgeti a szél.

Víztócsák befagyott csillogó tükrében

Nézegeti magát most az öreg Tél.

 

Egy reggel megunja ezt a kopárságot.

Neki sem tetszik a kihalt határ,

És nagyphés, hófehér, puha hóeséssel

Betakar házakat, mezőt, a határt.

 

A vastagon védő hódunna alatt

Alszik a földbe vetett gabona,

Hogy majd lehessen a nyáron learatni,

Ha majd eljő a július hava.

 

De most még téli köd üli meg a tájat,

Amelyből reggelre lesz a zúzmara.

Utazás a Fellegek földjére

Az egyik leggyönyörűbb lány vagy, akit valaha láttam. Ennél őszintébb bókot nemigen találtam, hiszen az ember azt látja a legszebbnek, akit szívből szeret, és az pár óra ismeretség után elég komolytalan lenne.

Itt fekszel mellettem, jobb karoddal erősen ölelsz, én mégis úgy érzem, mintha lassabban telne minden perc. Jó ideje lehet már, hogy elnyomott az álom, angyali arcod csodás, én mégis a reggelt várom. Csókjaid emlékei, melegítenek belül, most mégis távoli álmokban jársz, és én itt maradtam egyedül.

 

 

                                    Párkapcsolatból hogy lesz csatatér?

 

 

 

 

 

    Bizonyára vannak, akik úgy gondolják, hogy ezt a néhány sort, talán felesleges lenne leírni.  Legfőképpen elgondolkozni rajta.  Hiszen mi értelme? Lehetséges, hogy ilyen dolgokon nem egy magamfajta, 23 éves fiúnak, - de még mennyire csak egy fiúnak - kellene töprengenie, na de akkor kinek? Aki nagyobb, sikeresebb nálam, vagy annak aki szegényebb s elkeseredett életkörülmények között éli mindennapjait?

 

 

Kapaszkodás…

Fagyos télben egy látomás,

hogy itt a nyár.

Tudod te is,

a délibáb meg se vár,

elillan,

s neked agyadba villan:

hideg van és fázom.

A börtön rácsát rázom,

de nem enged.

Mindenem csak szenved.

Kell az ellenszenved –

még az is jobb, mint ez a hely,

ahol senki nem felel,

csak a sok néma hal,

hiába akarom,

nem válaszol úgysem

a betonfal.

Fázom. Nagyon.

Inkább hagyom,

hadd pusztítson engem,

mit nem lehetett tennem.

Mért van ez?

Hogy van ez?

 

 

               A vonaton le sem ültem, inkább néztem a tiz-tizenkét kilóméterenként épült falvakat , amelyeknek nevét  kivülről fujtam, mert annak előtte különös előszeretettel látogattam Nagybányát, ami nekem sikvidéki  embernek ,kuriózumnak számitott, mert hegy vidék volt,ha alacsonyak is voltak ezek a hegyek, mégis csak hegyek voltak. Még a vonaton azon kaptam magam , hogy azon gondolkodom-- milyen ez a világ?--ime a kör bezárult , innen indultam és ide térek vissza.

 

 

       A BOSSZÚ ÉDES ÍZE 3

 

 

             Verőfényes vasárnap reggel köszöntött be a hálószobába, és Márta annak tudatában, hogy Andris nem kell siessen, még elnyúlva lustálkodott kissé, aztán komótosan felkelt és elkészítette a reggeli kávét. Mosolyogva ültek egymással szemben, hatott a reggeli napfény mely beszivárgott a ráncolt függönyön át.

-          Gondoltam megkérdem – kezdte Márta, megjátszva a gyerekes naivát – csupán nem akartalak csacskaságokkal zavarni, de mégis mi a véleményed, ha beiratkoznék az induló tánciskolába?

1

 

Kisétálok a legtisztább színbe öntött épületből,és meglátogatom a fámat.Közben azon jár az eszem,hogy a fehér bármi más színné is válhat.

A hosszabb szálú fűveket mezítelen lábamhoz fújja,a kissé kegyetlen szél.Ekkor a bajszos néni jutott eszembe,aki mindig leszíd,mert mezítláb mászkálok mindenfelé.Pedig ez kell nekem.Hogy szabadabnak érezzem magam.

Odaérek a fámhoz,és leülök óriási gyökerére,ami kiáll a földből.Matt rögtön csatlakozik hozzám,szokásához híven nem köszön,csak beugrik,mint egy látogató,aki ha akarod,ha nem az asztalodnál ül,kávét szürtyölve.

 

 

Vonat elé vetem magam,

ha nem kapok egy Nőt; ha van,

olyat kérek, mint az ég,

mint a tágas messzeség,

kinek szíve színarany,

olyat kérek én, ha van.

Nem számít, ha sánta, púpos,

vagy egy kicsit (nagyon) flúgos,

lehet szőke, lehet barna,

vagy egy kicsit kancsal balra,

lehet csúnya, lehet szép,

nem baj, ha foga sem ép.

Olyan nőt akarok én,

ki nincs e föld kerekén,

aki ragyog, mint a fény,

a sötétség közepén,

és ha a szemembe néz,

széjjelfolyik, mint a méz…

 

Az sem baj, ha nem ilyen –

mindegy nekem: Nő legyen.

Beleszerettem egy fekete kislányba,

akinek kék szeme fény az éjszakába',

s hogyha hosszú haját egyenesen hordja,

felpaprikázódik szívemnek akkordja.

 

Beleszerettem egy barna kisleányba -

kecses a tartása, formás a kis lába,

s hogyha ő a haját kontyba kötve hordja,

elmúlik rögtön a szívemnek nyomorja.

 

Beleszerettem egy szőke kisleányba,

akinek az arca a Nap ragyogása,

s hogyha ő a haját lófarokban hordja,

felpörög ám gyorsan lelkemnek motorja.

 

Beleszerettem egy vörös kisleányba,

kinek egy szava sem repül el hiába,

s hogyha ő a haját göndörítve hordja,

minden kétségemet azonnal eloltja.

/Bús ütemek sora…
rásimul a zongora.
(vérzik a lelkem)
Pár könnyet elken
és újra játszik, sír a szó…
szellem ül ott, átlátszó.
Fekete-fehér képekben él,
látom amint alkot, zenél…/

S most rácsok vetnek rá árnyat.
… a sok arc sápadt, ványadt…
Körbe leng a dohány füstje,
az én kezem is a falra ütne…

Sikít a húr… de nincs hegedű!
Kés a vonó… folyik a nedű…
s nézem mit rejt a sok heg…
hogy, mondd hogy fejtsem meg?

/… miért rettegsz, mért vacogsz?
sötét éj van akár a koksz…
Nincs nappalom se éjjelem,
reszket bennem a félelem…/

Ne sírj!

                                        Örök várakozás

 

 

 

                                   Régen számoltam a napokat,

                                   ma már csak az évszakokat.

                                   Várom a tavaszt-- jövőt igér,

                                   mert az egy élettel felér.

                                   Aztán várhatom a nyarat,

                                   lassan már csak az marad.

Udv Mindenkinek a Klubban! 

 

Miutan a relevans forumba irtam, lattam, hogy itt szoktatok bemutatkozni, igy bemasolom az enyemet!

 

Az elmult bo masfel hetben volt szerencsem sokat pihenni es filmezni. Par nap alatt vegigneztem a Kaliforgia (Californication) 6 evadjat es a foszereplo karaktere megihletett. Balzachoz hasonloan elkezdtem gyartani a kis karakterkartyakat a fo jellemvonasokkal, szokasokkal es mindennel ami kell egy karakter felepitesehez, egesz ejszaka toltam a brainstorming-ot a tortenethez es tintat nem kimelve vetettem papirra az otleteket.

Nem kérek, Istenem, nem kérek egyebet,

csak egyszer az életben fordítsd figyelmedet

felém is, és ne csak mások felé mindig,

mert kivételezni - hisz tudod - nem illik.

Fohászkodtam hozzád, le sem köptél engem,

ezért lehet innen nekem is üzennem,

hogy itt vagyok, jó vagyok, kérem a jutalmam,

hiszen tefölötted ugyan nincs hatalmam,

és tudom, hogy szavam úgysem hallgatod meg,

mert választottaid nagy előnyt élveznek.

De azt is tudom, hogyha irgalom van benned,

tudod majd, hogy értem is kéne bizony tenned,

nem csak azért, akinek mindenből kijutott,

s élete zátonyra még véletlen se futott.