A vonaton le sem ültem, inkább néztem a tiz-tizenkét kilóméterenként épült falvakat , amelyeknek nevét  kivülről fujtam, mert annak előtte különös előszeretettel látogattam Nagybányát, ami nekem sikvidéki  embernek ,kuriózumnak számitott, mert hegy vidék volt,ha alacsonyak is voltak ezek a hegyek, mégis csak hegyek voltak. Még a vonaton azon kaptam magam , hogy azon gondolkodom-- milyen ez a világ?--ime a kör bezárult , innen indultam és ide térek vissza. Persze a távolság egytizede sincs annak , mint amikor legtávolabb voltam városomtól. A ráadás, meg az ismerős környezet, a Virághegy, a Liget, a Bódi-tó ,Kék-tó. Ahogy elmerengtem, vonatom befutott a nagybányai állomásra, de előtte még látnom kellet egy grandiózus   épitkezést, aminek a végeredménye az új vasutállomás lesz.Leszálltam és érdeklődni kezdtem , hogy hogyan jutok el Zazarra. --Felülsz a tizenkettes buszra --amelyik kifele megy a városból-- és leszállsz a nyolcas kocsmánál. és onnan már látni fogod-- jobb oldalt -- a vagontábort. Minden világos volt kivéve a nyolcas kocsma holléte. Felültem a buszra és minden figyelmemet a kocsmára összpontositottam. Olyan  három-négy kilóméter után  megpillantottam egy ócska épületet, amelyik előtt  lovasszekerek ácsorogtak, fuvarosok  iszogattak. Olyan jóizüen , itták a sört a pálinkát , hogy én is megkivántam , igy leszállás után, egy szekér árnyékában én is lehütöttem magam egy üveg sörrel, mert már láttam a vagontábort, sőt azt is, hogy odáig tüző napon kell haladjak.

              Húsz perc mulva jelntkeztem egy őrnagynál, aki  ezen munkapont parancsnoka volt. Mindjárt rám kérdezett, hogy miért a hátsó kapun jöttem be.Elmeséltem neki , hogy nem tudtam , hogy hány kapu van , ugyanis most járok itt először , és egyedül csak az ösztöneimre hallgattam , ami  ugy látszik idegen helyen nem működik kielégitően. Úgy tünt, hogy az őrnagy ezt a vasárnap délelőttöt könnyed csevegéssel akarta eltölteni-- nem lévén más partnere-- be érte szerény személyemmel. Kérdezte is , hogy honnan jöttem, és mi célból. Nem volt könnyű erre a kérdésre válaszolni , mert elkövettem egy szabálytalanságot , és nem tudhattam , hogy ez milyen büntetést von maga után. Ezért aztán azt válaszoltam , hogy Enyedről jöttem ,mert ott nem volt rám semmi szükség máskülönben  szatmári vagyok és már kilenc honapja nem voltam otthon... Itt közbevágott --Tegnapig!

--Igen tegnapig , pont ezt akartam mondani  mert látom , hogy tetszik tudni, hiszen a papirjaim, ott vannak az őrnagy elvtárs előtt, azt meg mindenki tudja , hogy Enyedtől  Nagybányáig nem kell két napig utazni.

--És egy napot otthon voltál!

--Igenis, jelentem  --hangulaton szinuszgörbéje  sülyedő irányt  vett fel,  mert még mindig nem tudtam , hogy mi vár rám.

--Ráadásul , a kocsmában ittál egy-két sört!

--Egyet, jelentem--Gondolataim nagy iramban indultak be mert az őrnagy finom modora beszélgetésünk kezdete óta egyfolytában  keményedik  és ha ez igy megy tovább nem adok magamnak egy félórát , hogy szijat hasit a hátamból.

               Aztán kiderült , hogy az őrnagy , ezen a durvasági fokon , nem tud , sőt nem is akar átlépni, mert barátságos hangon megjegyezte , hogy ilyen forróságban  bizony  ö is  legúrit egy két sört. De-- nyomatékosan hozzá tette-- szigoruan szolgálat után. Halvány mosoly futott végig az arcán--ami rám is átragadt -- majd mesélni kezdte, hogy nem rég telepedtek ide, és céljuk a civilekkel együtt , a vasuti talpfák kicserélése betonra, a Nagybánya és Szatmár közötti vasútvonalon.

--És tudd meg , hogy a munka neheze a mienk, bár ahogy nézlek , hát nem vagy egy Herkules, de majd csak találunk neked valami munkát ha egy kicsit megedződtél a harcmezőn! A harcmező ez esetben a vasut felujitás és a talpfa csere volt.

--Egyébként mihez értessz?-- mert látom iskolába jártál eleget

--Én kérem szépen asztalos vagyok ,és fiatal korom ellenére közel tiz éve gyakorolom a szakmát .

--Nagyszerű, van itt egy asztalos , de az rövid ídőn belül leszerel és nekünk  továbbra is szükségünk van egy asztalosra, mert kellene egy rendes tiszti étkezde. Na gyere, megmutatom! Ezzel, a húszonöt tonnás iroda vagonbol, át kisért a húszonöt tonnás  tiszti étkezde vagonba. Itt minden vagonból volt, a  kantin és az asztalos mühely kivételével .Az étkezdébe--nevezzük igy--  két rossz asztal volt, néhány szék , leromlott elhanyagolt állapotban. Padlózata lyukas , korhadt, néhány helyen a beázás jelei. Felnézek a mennyezetre,állapota lehangoló, pontosan látni , honnan és hány helyen folyik be a viz a legkisebb eső esetén is. Igy nézett ki belülről.Kivül , imbolygó lépcsőkorlát, mozgó lépcsőfokok, repedezett  vagonfalak . Valamikor vörösbarna volt ,most kosz szinű.

--Na ezt kell rendbe szedni, úgy , hogy  tisztekhez  méltó étkezde legyen. Mgigértem , hogy rendbe szedem , de előbb egy jegyzéket kell készitsek a szükséges anyagokról, és némi szerszámra is szükségem lesz.Bár  nagyon rossz állapotban volt, de fából volt és nekem azt tanitották inaskoromban, hogy  egy asztalosnak , ami fából van azt meg kell tudni csinálnia.