Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

IV. fejezet / 4. rész

Még aznap este átmentem a könyvtárba. Tanulnom kellett, és az, egy nyugodt hely volt erre a célra, bár elég kicsi. Akkor még az új Élettudományi üvegépület nem volt kész, a könyvtár egy kisebb épület volt, a Kenézy villa. A koliszobámba a lányok rendszeresen dumapartit tartottak, cigiztek és söröztek, így ott nem lehetett tanulni. Ráadásul nálunk fecsegtek a közeli szobák libái is, nem zavarta őket, hogy az ágyamon foglalnak helyet, vagy az asztalomra szórják a hamut. Egyszóval, ott nem lehetett sem pihenni, sem tanulni.

Talán a srác szervezetében lévő fűből szívódott fel bennem is valamennyi, frissnek, erősnek éreztem magam. A könyvtár éjfélig nyitva volt, most még csak hatot jelzett a nagy terem órájának mutatója. Jegyzeteimbe mélyedtem, mikor meghallottam a keresztnevem.

- Petra? Te vagy a Petra? – állt meg az asztal előtt egy alak. Felnéztem rá, de nem volt ismerős. – Te vagy a Petra! – állapította meg, bemutatkozott és közölte, hogy két hete keres.

- Itt vagyok! – vontam vállat. – Miért keresel?

- Nálad van a könyvem! – közölte.

- Tévedés, nem is ismerlek! – nyugtattam meg, de nem hitt nekem, leült velem szembe, az asztalhoz.

- Jó, nem az én könyvem, a könyvtáré. De a szigorlatomhoz kell! És a könyvtárban két példány van. Az egyiket kivették előttem, a másikat nem hozták vissza két hónapja! Na, ez vagy te! – mutatott rám.

- Nincs nálam könyvtári könyv! – mondtam ellent, hiába. Állította az ellenkezőjét.

- De van! Két napi udvarlás és egy doboz konyakos meggy eredményeként tudtam meg a nevedet. Kell nekem az a könyv.

- Pontosan melyik?

- Perikson munkája. Ritka jó tanulmánygyűjtemény! Egy hét múlva szigorlatozok, és néhány részletet csak az a tanulmány tartalmaz. Nem is értem, hogy engedélyezhetik, hogy kivigye bárki is a könyvtárból! Az 1900-as évektől összegyűjtött tapasztalatokat tartalmazza, amit orvosok, kutatók jegyeztek fel. Persze, néhány felfedezést már meghaladt a kor, az orvostudomány fejlődése új válaszokat talált, de nagyon sok alaptétel ezekre a felfedezésekre épül, egyszóval, az az orvosi gyűjtemény egy kincs, amit már sehol nem lehet beszerezni!

-  Értem! – bólintottam, bár fogalmam nem volt, miért tart nekem kiselőadást. Igazi okos tojásnak tűnt a szemüvegével meg a kecskeszakállával. Győzelmi vigyorral értékelte együttműködésemet. – Holnap visszahozom! – ígértem neki.

- Most! – kérte határozottan. – Mit tanulsz? – nézett az asztalra, és elkapta előlem a jegyzeteimet. Beleolvasott, okos képet vágott. – Általános orvosi, első év! – állapította meg. – Mi leszel, ha túléled?

- Belgyógyász! – válaszoltam türelmetlenül. – Figyelj, most tanulnom kellene!

- Nekem is! – jegyezte meg és visszaadta a füzetemet. – Fél óra múlva, ugyanitt találkozunk. Te leadod a könyvet, én azonnal kiveszem, nehogy lenyúlják, rendben?

A füzetemre néztem, az jobban vonzott, mint séta a koliig meg vissza.

- Büntetést kell fizetned a késés miatt! – közölte a srác. – Persze, én már jó vagyok a könyvtáros csajnál, szóval beszélhetek vele az érdekedben!

Türelmetlenül sóhajtottam.

- Negyed óra múlva itt vagyok! – engedtem végül, összecsaptam a könyvet a füzetemmel, és ott hagytam az asztalon a sráccal. Megtaláltam a keresett könyvet a kollégiumban, igaza volt, az asztalomon volt, ezer jegyzet és könyv mélyén rejtőzött. Bele sem néztem, azt sem tudtam, hogy micsoda kincs van az asztalomon – gúnyolódtam gondolatban, miközben magamhoz vettem és visszaindultam a Kenézy villába. A szemüveges srác már a könyvtáros csajjal beszélgetett, majd simán elintézte, hogy valójában meg volt az a könyv hosszabbítva, így nincs késésem. Visszaültem a könyvem mellé és próbáltam belerázódni ismét a tanulásba. Semmi hangulatom nem volt, az addigi lelkesedésem és erőm elszállt, de tudtam, tanulnom kell.

- Szia, kicsi lány! Még mindig tanulsz? – lépett elém megint a szemüveges srác. Talán fél órája lépett le.

- Mi van, hiányzik valamelyik betű a könyvből? – kérdeztem, talán kicsit durván. De akkor már másodjára zavart meg a tanulásban. Nem sértődött meg, ismét leült velem szembe és elővett egy kék szalaggal összekötözött paksamétát.

- Hoztam neked, köszönetként! – mondta, felém nyújtotta, de mikor át akartam venni, elkapta. – Na, na, ne kapkodj! Ez egy érték! Abból, amit most tanulsz, a teljes kivonat itt fekszik ebben! – árulta el, és megpaskolta a papírköteget. – Egy könyvet sem kell többet elővenned ebben a szemeszterben, ez mindenhez megadja neked a tudást! – folytatta tudálékosan, és ismét felém nyújtotta, majd újra elkapta. Kezdett elegem lenni belőle, ő kacagott, majd hirtelen komoly képet vágott. – Előbb meg kell ígérned, hogy vigyázol rá, és senkinek nem adod át!

- Oké! – bólintottam, de ez sem volt még elég neki, nem adta át azokat a nagyon értékes papírokat.

- Ebből még negyedikben is fogsz tudni dolgozni! Sőt! Egyszóval vigyázz rá! Ha belgyógyász leszel, megkereslek és visszakérem, rendben?

- Rendben! - ígértem unott mosollyal. Elhúzta a száját, talán nem tetszett neki a válasz, de végre ideadta, és felállt. – Jó tanulást, kicsi lány! – köszönt el és magamra hagyott. Elképedve néztem utána, volt egy olyan sejtésem, hogy nem komplett. Pár szóval ismét udvarolt a könyvtáros lánynak, majd kiment az épületből.

Ezután néztem csak bele a papírokba. A szavam is elállt. A kötelezően olvasandó szakirodalom kivonatos anyagát tartalmazta orvosi biofizikából, és külön szedve orvosi kémiából. Az előttem fekvő könyv teljes, lényegre törő, kidolgozott anyaga is benne volt, sőt néhány, az ajánlott könyvek közül is ki volt jegyzetelve. Beleolvastam. Alapos munka volt, kézzel írva, aláhúzva a készítője szerinti legfontosabb részekkel. Becsuktam a könyvtári könyvet és belemélyedtem a jegyzetbe. Azonnal felfogtam, hogy ez valóban kincs. Nem tudtam, a srác készítette-e, vagy valahonnan kapta, de el kellett ismernem, megérte elmenni a koliba a könyvéért. Este kilenckor már egyáltalán nem haragudtam, amiért megzavart a keresett könyv miatt, sőt, hálával gondoltam rá. 

  V. fejezet / 1. rész

Júlia nem sokat beszélt, főleg a telefonba nem, de másnap megosztotta velem, hogy az előző esti vendégem mennyire elégedett volt velem. Pedig én semmi különöset nem tettem, de ezek szerint, az épp elég volt. Úgy tűnt, egyre könnyebben veszem a feladatot. Ha nem bonyolítottam bele magam lelkiismereti kérdésekbe, azaz nem gondolkoztam, akkor simán túl tudtam lépni azon, amit Timiként tettem. Ezek a férfiak nem voltak rám semmilyen hatással. Az előző napi kifejezetten gyermeteg volt. 

- Gazdag család édes, egyetlen, kicsi fia. Szórja a pénzt és azt hiszi övé a világ! Ha ügyes vagy, vele bebiztosítod magad az egyetemen! – bíztatott Júlia. Egyúttal megígérte, januárig nincs munka, mégiscsak a vizsga az első. Így elbújtam a könyveimmel, füzeteimmel, laptopommal és a szemüveges srác jegyzetével az elméleti tömb mélyére és tanultam reggeltől estig. Csoporttársaim körülöttem tanultak, szinte az egész egyetem csendes zsongásba került. Minden megállt, mindenki előtt könyv volt, se buli, se zaj, se röhögés nem hallatszott. Feszült volt az elsősök között a légkör, de nekimentünk az első kollokviumoknak már az elővizsga időszakában.

Karácsonykor Felsőtaljánban agyoncsókolt az anyám. Én meg csüngtem a nyakában. Augusztus vége óta nem láttam. Büszke volt rám, mert már néhány vizsgámat sikeresen letettem, ami hátravolt, abban sem kételkedett. Ölelgetett azért is, mert láthatóan helytálltam a messzi nagyvárosban, pénzt kerestem a gyermekfelügyelettel, nem szorultam rájuk, sőt féltestvéremnek viszonylag drágább ajándékot is vittem. Anyámnak meg jó minőségű arckémet, de nem értett hozzá, csak örült a szép csomagolásának. Én meg annak, hogy ellátnak finom étellel, nem csörög Júlia telefonja és pillanatnyilag nem kellett a tudathasadásommal foglalkoznom.