Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

XI. fejezet / 2. rész

 Másnap délutánra ismét bejelentkezett Júlián keresztül egy férfi, a délelőtti előadást nem akartam kihagyni, így csak reménykedhettem tovább, hogy találok megoldást az átiratkozásra, hiszen a tanulmányi osztályra nem volt időm bejutni. Azt megértettem Laci beszámolójából, hogy eredményfüggő az átiratkozás lehetősége, így még jobban kényszerítettem magam a tanulásra. Egész éjjel tanultam a szemüveges srác jegyzeteiből. Azok a színes masnis papírok aranyat értek. Sokkal kevesebb könyvre volt szükségem, nem kellett az időt arra szánnom, hogy az interneten keresgéljek, könyvtárban fénymásolgassak és pénzt sem kellett kiadnom egyéb jegyzetekre. Viszont amit tartalmazott a jegyzet, azt érdemes volt szó szerint bemagolnom, lényegre törő mondatok voltak. Eszembe jutott, hogy a kokainnal mennyire könnyebb lenne a tanulás, mennyivel frissebb lennék, de össze is szidtam azonnal magam. Kifelé kellett másznom, nem lejjebb taposnom magam a mocsokba. Fáradt voltam másnap reggel, órákra és gyakorlatokra is kellett mennem, így kikényszerítettem magam az ágyból és futással kezdtem a napot, ami végül is felfrissített annyira, hogy az unalmas előadáson, majd gyakorlaton ne aludjak el.  

Késő délután lett vége az utolsó órának, de még volt időm, másfél órám, így gyalog indultam el az albérlet felé. A Klinika előtt azonban Tibi a hatalmas motorjával mellém kanyarodott.

- Gyere! – intett a fejével és felém nyújtotta a bukósisakot. Le sem szállt a motorról, segített becsatolni a bukót, kesztyűt is adott a kezemre, emlékezett talán arra, hogy legutóbb fáztam a motoron. Amikor felléptem mögé a gépre, láttam, hogy a szemüveges srác és a barátai átsétálnak előttünk az úton. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, és reménykedtem, hogy Tibi nem bőgeti fel a motort, de hiába. Fülsüketítő zajjal indult, az utcán mindenki hallhatta. Tudtam, újabb bonyodalom elé nézek, és talán pártfogó barátom barátságát ezúttal elveszítem.

XI. fejezet / 3. rész

Tibi a város másik végébe, egy pizzériába vitt, pizzát rendelt, és közben elmondta, hogy a drogos srác jön délután hozzám. Nem érdekelt már, hogy honnan tudja. Részletesen kitanított, hogy mit kell a srácnak mondanom, azt, hogy mire használtam fel az anyagot, hogy éreztem tőle magam, hol szórakoztam a barátnőimmel, kivel voltam és mennyit kell kérnem most.

- Ragaszkodj a nagyobb mennyiséghez! – ismételte sokadjára. – Annyit persze nem tudsz kérni, hogy az elosztója megmozduljon. Fél kilóért már lépne, akár a pestieket is mozdítaná, de az feltűnő lenne, nem vennék be. Egyszerűen kérj 12 g-ot, az még hihető.

- Mikor tűnsz el az életemből? – kérdeztem merészen. Meglepődött, majd elvigyorodott.

- Amikor megteszem, bele fogsz betegedni! – figyelmeztetett. – Nem lesz senki, akivel úgy tudsz majd dugni, mint velem! Valld be, hogy hiányoztam két napig! – Elgondolkodva néztem rá. Valóban hiányzott. A szex, az ereje, a kisugárzása és a legutóbbi éjszaka emléke is felrémlett bennem. A vágy és a fájdalom keveréke. Erre ő tanított meg, és ezt csak ő adhatta meg újra. Hangosan felnevetett. – Nyugi, még itt vagyok! Ha akarod, ma este átkefélhetjük az egész éjszakát!

Ambivalens érzés kerített hatalmába. Féltem tőle, tapló, gonosz fazonnak tartottam, aki kihasznál, zsarol és durva, de éreztem, a bugyim nedves, mióta felültem mögé a motorra, és remegtem az érintéséért.

- Szopd le a kisfiút, aztán felveszlek a ház előtt! – javasolta gonosz mosollyal.

Mondata magamhoz térített, nemet intettem.

- Tanulnom kell holnapra! – tiltakoztam.

- Persze! – kacagott, majd fizetett és az Újkert szélén letett. Az albérletig sétálva elgondolkoztam mindazon, amit mondott. Miért van az, hogy vágyok egy ilyen alpári alakra? Sőt, miért vágynak a nők ezekre az alfa hímekre? Mikor ott van Laci, a nyugodt, csendes, megbízható stílusával. Miért nem tudta Laci beindítani bennem ugyanezt a vágyat? Vagy az az alkoholista, aki agyonkényeztetett az ágyba? Miért kell a nőnek az erőszakos, bunkó férfi, aki szétkeféli és fájdalmat okozva éri el a kielégülést?   

XI. fejezet / 4. rész

A drogos srác valóban jött, és kissé izgatottnak tűnt. A betanított szöveget elmondtam neki, fülig ért a szája. Nem tudtam, sajnáljam-e vagy sem. Tibi azt mondta, a srác az egyik terjesztő banda alaptagja. Bár kishalnak tűnik, veszélyes alak. Az is elárulta, hogy Pestről nem egyedül jött, ez egy összehangolt csapás lesz a debreceni dílerekre. A srác csak az egyik út ahhoz, hogy az egész bandát felszámolják. Többet nem akartam tudni, nem is mondott. Gondolom, arról szeretett volna meggyőzni, hogy amit teszek, az jó, a srác meg gonosz. De velem kedves volt. Füves cigivel indított, és hogy ne legyen feltűnő, néhány slukkot én is szívtam, éreztem is azonnal a hatását. Keményebb összetételű volt, mint az előző adagja, rá is erősebben hatott, én meg a teljes ellazulás állapotába kerültem. Nem is emlékeszem, mennyit, hogyan szex-szeltünk. Erőt adott a fű, kikapcsolta az agyam, tettem, amit kellett. Nem élveztem, de nem is volt semmilyen zavar bennem. Kissé vidámabb lettem, a srác is kacarászott, pedig igazán semmi nem volt vicces. Ez volt a fű hatása ránk. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy teljesen más egy füves cigaretta után szexelni, mint nélküle. A srác is elégedett volt, pihegett mellettem, miközben egyre tisztult a fejem. Én lenyugodtam, ő ismét rágyújtott. Viszont észnél volt, óvatosságból, mielőtt elment, részletesen kikérdezett ismét arról, hogyan, hányan, hol használtuk fel az anyagot. Tibi válaszait rendben találta, ígérte, két-három nap alatt összeszedi a kért mennyiséget és a legjobb minőséget hozza. 

  Akkor este nem jött értem Tibi. Nem tudtam, ott, akkor, mikor a bérházból kilépve rádöbbentem, hogy sehol nincs a motor, bánom-e vagy sem a hiányát. Valójában, azt hiszem, szégyelltem, hogy hiányzik, hogy nekem ez a férfi kell, de piszkosul vágytam rá. Elhittem neki, hogy a durvaság, a nyers erő a vágyam. Hogy valóban olyan erős vagyok, mint ő. Hogy hozzá hasonlítok, hiszen akkor az ő ereje tartott engem is életben. És a dac. 

Másnap a tanulmányi osztályon elmondták, amit Laci is. Minden jegy számított, átlagot számoltak, azt javasolták, adjam be a papírokat, de az év végét nyomjam meg, mert az is beszámít az átiratkozásnál. Reménykedve léptem ki az ajtón, amikor belebotlottam a szemüveges srác társaságába. Vele volt az is, aki megfenyegetett. Rám nézett, de nem szólt semmit, a barátom viszont rám köszönt.

- Szia, kicsi lány! – üdvözölt, de ahogy rám nézett, megváltozott az arckifejezése. Talán észrevette az előző napi füvezést? Szemüvege mögül úgy figyelt, mint szigorú apa a gyermekét.

- Beszélhetünk? – kérdeztem és bólintott, szólt a többieknek, hogy menjenek előre. – Meg akartam köszönni a jegyzeteket neked! Nagyon sokat segítesz vele!

- Örülök neki! – mondta, és szeme már újra mosolygott, bár még mindig kimértebb volt, mint máskor. – Remélem, valóban belgyógyász leszel, és nem valami drogos liba a kemény fiú oldalán!

- Belgyógyász leszek, ígérem!

- Jó, bízom benned! – bólintott kedvesen. – Nincs jogom beleszólni, de szerintem még a kosaras srác is jobb lett volna számodra, mint a tegnapi alak!

Elmosolyodtam, Laci ugyanezt mondta, csak vele kapcsolatban.

- Komolyan mondom, bár semmi közöm hozzá! – folytatta. - Mégis, arra kérlek, figyelj a belső békédre! Az mindennél fontosabb! – tette hozzá. Elcsodálkoztam a mondatán, nem is értettem. – Mennem kell! – mutatott a rá váró társakra. – Beadtad már a nyári ápolási gyakorlatra a kérvényt? – hadarta hirtelen. Nem értettem, látta rajtam, így megmagyarázta:

- Már fent van a Neptunon, jelentkezz be! És nem muszáj Debrecenbe, Pécsett is jó helyek vannak! – tette hozzá. – Tanulj, most jön a neheze! – javasolta. - Számítani fogok rád, doktornő! – mondta még és magamra hagyott, csatlakozott a társaihoz. 

A hozzám vágott információk fejbe vágtak. Sietett, talán a többieket nem akarta váratni, vagy azt nem akarta, hogy tudják, miket mondott, nem tudtam akkor. Viszont én meg semmit nem értettem. Később utána jártam, valóban be lehetett már jelentkezni a nyári gyakorlatra. Négy hetet jelentett, igazi kórházi gyakorlatot. Akkor, nekem, menekülési útvonalat. Pécsett? Miért ne? Akár az egyetemet is folytathatnám ott. Érdekes volt, hogy Laci után, most a szemüveges fiú is beszélt arról, hogy mehetek el úgy a városból, hogy közben folytathatom a tanulmányaimat. Ráadásul, ha a kórházi gyakorlaton bevágódom, még segédápolóként munkát is vállalhatok majd. Ismét egy csillag a remény egén.

Visszamentem a kollégiumba, elővettem az indexemet és kiszámoltam az átlagomat. Aztán elővettem a borítékokat. Jól álltam pénzügyileg. Sokkal kevesebbet költöttem eddig a könyvekre, mint az első félévben. Igaz, még előttem volt néhány zárthelyi vizsga és persze a sok gyakorlat. Meg az év végi hajrá. De úgy éreztem, most mindenen keresztül tudok menni, ha kell, a boncterembe töltöm az éjszakákat!

Ültem a pénz és az index felett, gondolkoztam. Eldöntöttem, hogy Júliával szakítok, ahogy Tibi azt mondja, hogy nem kell többet a drogos fiúval találkoznom. Hiszen Tibinek csak erre kellek. És ha aztán nem enged el? Ha mégis eljárás indul ellenem? Eldöntöttem, ha most nem kerülök börtönbe, végigcsinálom az orvosit. És az életbe nem teszek több illegális dolgot. Ha nem lesz pénzem, tisztességes munkát keresek, ha nem megy, diákhitelt veszek fel. Ha kell, eladósodom, ha kell, egy életen át törlesztem a részleteket, ha kell, éjjel-nappal tanulok, de soha többé nem megyek Júliához.